Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1951-04-01 / 77. szám
SZABAD NÉP Mongol, tatár, török, német, lengyel, svéd, francia s megint csak német s újra csak német hódítók seregei taposták, pusztították az orosz földet is. A szovjet népek, s velük mi is most kezdünk először igazán országépítő és nemzetformáló munkába. Ott és itt hát történelmi szükség is és igaz érzés is a béke, mert építeni akarunk. Igen, építeni akarunk s aki házat épít, nem gyújtogatásra, hanem szépítésre, csinosításra gondol. Veres Péter ezután arról beszélt, hogy a most formálódó új nemzet megérti és megérzi, hogy van hazája és ennek a hazának vannak általa alig ismert szellemi kincsei is. — A hazátlan bitangnak csúfolt munkás és szegényparaszt most érzi igazán először, hogy a szabadsághős, az igazi költő, az igazi művész az egész nemzeté. Most fedezi fel, hogy Zrínyi Miklósunk is van nekünk és most ismerjük meg Csokonai Vitéz Mihályt, aki olyan gyönyörű forrástisztaságú és mézédességű magyar nyelven írt, hogy azóta is csak kevesen és csak a legnagyobbak közelítették meg. De beszélhetnénk mind a többiekről, Berzsenyi Dánielről, Balassiról, Bacsányiról, Kölcseyről, Katonáról és a sokszor említett, de még mindig nem eléggé ismert legnagyobbakról: Vörösmartyról, Petőfiről, Arany Jánosról, Adyról, Móriczról és József Attiláról. De beszélhetünk — sok egyebek között — csodálatos népdalainkról, tisztazengésű muzsikánkról is. Bartók Béla és Kodály Zoltán munkája most kap szárnyat és most teljesedik ki a népi kultúrmozgalomban. A szocialista kultúrforradalomból, ebből a tömegmozgalomból az új magyar, de tulajdonképpen az első magyar népi kultúra bontakozik ki, soha nem látott színességben és gazdagságban. És ezt a munkát hagyjuk mi félbe lövészárkok ásásáért, drótsövények lerakásáért? Nem, és nem! Mi dolgozni akarunk és építeni akarunk. Mi írók, művészek is: mi a lelkeket akarjuk formálni szebbé, jobbá, népiesebbé, igazabbá Ez nagy munka. Hogy dolgozhassunk, hogy munkánkban elmélyülhessünk, ahhoz béke kell és az építő, dolgozó néppel való mindennapi szabad érintkezés. És itt világosodik meg egészen mindenki előtt, hogy az író és a művész nem lehet kozmopolita, hiszen mindennapi munkájával népe életéhez, népe munkájához tapad. Közismert ugyan az a szólás: „Művész hazája széles e világ“. De ez így nem igaz. A művész hazája elsősorban saját hazája, de minden művész azt szeretné, hogy munkássága az egész világé legyen. És ez lehetséges is. De nem úgy, hogy a saját hazáját, saját népét otthagyja, vagy éppen megtagadja, hanem úgy, hogy annak leghűbb, legigazabb, legharcosabb fiává emelkedik. Legtisztább példa erre a mieink közül Petőfi, aki a hazája szeretetével és minden népek hazájának és szabadságának a tiszteletével vonult be az emberiség közös panteonjába. De a haza kötelezik: dolgozni és harcolni kell érte. Mindkett dolgozni és ott harcolni, ahol a legnagyobb a szükség. Most a békéért kell harcolni. Mert a haza sorsa, benne a mi egyéni sorsunk is, más népek életével és sorsával egy áramlásban folyik. A magyar írónak, művésznek is, miközben új hazáját építi, barátok és szövetségesek kezét kell fognia, mert csak így bújjuk megóvni mindnyájunk közös érdekét, az építő békét. Ennek a közös harcnak a most soron következő feladata: végrehajtani a Béke Világtanács berlini határozatait, követelni az öt nagyhatalom békeegyezményét — fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét. Minden becsületes ember támogassa a béke diplomáciáját Bernáth Aurél Kossuth-díjas festőművész szólalt fel ezután: A világ ezideig legnagyobb méretű mozgalmának vagyunk tanúi — mondotta —, s ennek egyik állomása volt éppen a Béke Világtanács Berlinben tartott ülése. Sajátságos újfajta diplomácia ez, szöges ellentéte a régi titkos diplomáciának. Ennél az újfajta diplomáciánál mindenki szolgálatban van, mindenkinek, minden becsületes embernek a szolgálatára szükség van. És mi, akik a békét kívánjuk, mindent megteszünk a béke szolgálatában. Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetörténész volt a következő szónok: — Bartók Béla, a nagy zeneköltő utolsó, tragikus éveiben írta, hogy a népek nem ismerik a gyűlölködést. Mesterségesen szítják köztük azt, hogy kirobbantsák a háborút, hogy milliók halálából megszülessék a kevesek nyeresége. Azóta már változtak az idők. A népek ma már tudatára ébredtek annak, hogy a békét meg lehet, meg kell védeni. Éppen ezért hittel valljuk mi is, hogy a népek egyesült és napról napra erősödő hangja túl fogja harsogni a háborúra uszítók vijjogó kórusát. A magyar zeneművészek nevében jelentem ki itt: mindannyian magunkénak valljuk és minden erőnkkel támogatjuk a Béke Világtanács berlini határozatát. VASÁRNAP, 1951. ÁPRILIS 1 Tolnay Klári: Mint magyar ember, mint anya és mint művész harcolok a békéért Ezután Tolnay Klári Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze szólalt fel. Elmondotta, hogy mint minden becsületes művész, ő is sokat gondolkozik a békéről és arról, mit kell tenni a béke megvédéséért. — Érzem, hogy gyermeke vagyok egy hazának, amely munkában és békességben akar virágozni: magyar vagyok. Másodszor érzem, hogy asszony vagyok, aki nemcsak a társadalomban és a családban őre a békének, hanem akinek gyermeke is van, vagyis, anya vagyok. Harmadszor érzem, hogy a nemes gondolatok és mondanivalók kifejezésének művésze vagyok, vagyis, színész vagyok. Mint magyar ember, tanúja és részese voltam annak a hatéves küzdelemnek, amelyet ez a nép egy dúlt ország romjain folytatott, hogy ezen a földön a háborús rombolás után újból emberi otthont teremtsen magának és egy olyan hazát, amelyben eltűnnek a régi igazságtalanságok, amelyben a munka kötelessége és a dolgozó ember joga együtt jelenik meg. — Mint anya — folytatta — rettegve emlékezem vissza a háború veszedelmeire, amelyek kisgyermekemet napról napra fenyegették. Van-e természetesebb kívánság, mint az, amely a háborús szenvedéseket el akarja hárítani, a békét akarja biztosítani. De a békét nem elég akarnunk. Harcolnunk is kell érte. Hadd idézzem szerepemnek, amelyért Kossuth-díjat kaptam, néhány mondatát: „A Metrón beszélgettem egy öreg munkással, aki nekem Sztálin szavait idézte: ,Mi a béke hívei vagyunk, a békéért harcolunk, de készek vagyunk arra, hogy a háború gyujtogatóinak csapásaira csapással feleljünk’." — Őszintén és bensőségesen akarok hozzájárulni ahhoz a közös munkához, melyet a művészetek összes ágai vállalnak a béke megőrzéséért. Jó érzéssel tölt el engem, hogy a sokmillió között egy lépést magam is tettem újból azon az úton, mely az együttes és békés munka újabb eredménye felé vezet, melyek között a színház és a filmművészet egyre gazdagabb virágai is ott lesznek. Tolnay Klári nagy tapssal fogadott beszéde után Parragi György Kossuth díjas újságíró emelkedett szólásra. Arról beszélt, hogy az írók, a művészek, az újságírók és a szellem minden dolgozója ismeri és birtokolja a szavak erejét. — Éppen ezért — mondotta mert ismerjük a szavak értelmét, a szó erejét, mert megadatott nekünk, hogy ezzel a szellemi fegyverrel harcoljunk, nem elég, hogy csak aláírásunkkal pecsételjük meg a berlini békefelhívást. Nekünk, íróknak, művészeknek, újságíróknak oroszlánrészt kell vállalnunk abban a felvilágosító munkában, amely most elindult azért hogy magyar népünk minél hatalmasabb tömegét nyerjük meg abból a célból, hogy a berlini békefelhívást teljes meggyőződéssel, teljes akarattal írják alá. Zelk Zoltán Kossuth-díjas költő ,,Párbeszéd” című versét szavalta el majd Ungár Imre Kossuth-díjas zongoraművész szólalt fel. — Az emberiség ellensége, a pénz imádata, az önérdek mindenek fölé helyezése, a kíméletlen önzés — mondotta. — Úgy hiszem, művésznek nincs méltóbb, nagyszerűbb feladata, mint harcolni — képpel, szoborral, verssel, vagy zenével — ez ellen az ellenség ellen. Nekünk, előadóművészeknek nincs nemesebb feladatunk, minthogy igyekezzünk a régi mesterművek és a nagyszerű új alkotások igaz tartalmát megértetni hallgatóinkkal. S ha sikerül a zene erejével megsejtetnünk a rút egyéni önzés fölé emelkedő, tisztult, igazi emberiességet, akkor jól harcolunk a szocializmus építéséért, a béketábor győzelméért, hazánk felvirágzásáért. Mészáros Ági Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze lépett ezután a mikrofon elé. — Kik akarják a háborút? — mondotta. — Azok, akiknek hasznuk van belőle: a háború vámszedői, a fegyvergyárosok. Kik akarják a békét? — a becsületes emberek milliói, az anyák, akik fel akarják nevelni gyermekeiket. Egymás után emelkednek szólásra a jelenlévő művészek, hogy beszéljenek arról, ami mindnyájunknak a legdrágább, a legféltettebb kincse: a békéről. Latabár Kálmán Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze után Sándor Kálmán író szólalt fel. A tengeren túl új, szennyes mitológiai bestseller regények készülnek Rommel és Ciano, Guderian és Franco „hősi életéről”. A Hamlet-et bűnügyi képsorozattá írják át; a darwini leszármazástan ellen „tudományos szakértőket” mozgósítanak az Egyesült Államokban. — Az uralkodó monopóliumok sötét gazdái a Hudson-öböl és Kalifornia között — az őrjöngő fegyverkezéssel párhuzamosan —, harcba vetik minden ideológiai segédcsapatukat az emberi öntudat fasiszta szabványosítására. Reklámfőnököket és lírai költőket mozgósítanak, mormon prófétákat és bérfilozófusokat, megvásárolt írókat, bandavezéreket, filmcsillagokat és „gumimeimyasszonyokat". Ülnek igazgatósági irodáik mélyén; számukra az emberi lét végső bölcseleti kérdése ez: mennyi az isten által teremtett világegyetem értéke dollárban kifejezve. Miért történik mindez? Háborúra készülnek. S ehhez előzőleg feltétlenül szükségük van arra, hogy megpróbálkozzanak a tiszta emberi öntudat fasiszta elhomályosításával. A tiszta emberi öntudat: ez az ő első ellenségük! — Mi, magyar írók — mondotta — érezzük felelősségünket azért, hogy ébrentartsuk az emberiség öntudatát, hogy leleplezzük a háborús uszítók aljas szándékait. Részt akarunk venni a békéért folyó harcban azzal is, hogy tevékenyen csatlakozunk az aláírásgyűjtő mozgalomhoz. Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászművész elmondotta, művészi munkáját, minden tehetségét a békeharc szolgálatába kívánja állítani. Most is olyan domborművön dolgozik, amely népünk békeakaratát juttatja kifeje- Szabó Ferenc: Mi, magyar zenészek a zene szépségének örömével akarjuk embertársaink életét besugározni Szabó Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző a többi között ezeket mondta : Az amerikai imperializmus, amely az egész világot feneketlen pénzes zsákjába szeretné söpörni, keblére ölel most Hitler vérebent, a fasiszta haláltáborok milliószoros tömeggyilkosait Háborúra készül azok ellen, akik a dollár mindenhatóságát nem hajlandók elismerni. Újabb szörnyűséges vérözönt tervez, ennek főpróbája folyik most Korea vértől áztatott földjén. Mi, magyar zenészek, a zene szépségének örömével akarjuk embertársaink életét besugározni. Éppen ezért minden erőnk megfeszítésével küzdünk, elsősorban művészetünkkel, békés alkotómunkánk lehetőségéért, a békéért. Szabó Iván szobrász, a Képzőművész Szövetség főtitkára így beszélt:. — Megtisztelő feladat ma művésznek lenni, mert a népnek alkotunk. Pártunk, dolgozó népünk munkája nyomán épül, szépül hazánk. Harcoljunk a békéért — ki tollal, ki hangszerrel, ki ecsettel, grafittal, vésővel — leplezzük le az ellenséget, segítsük újabb alkotó lendületre dolgozó népünket. Pártos művészettel harcoljunk a békéért! A gyűlésen még számos felszólalás hangzott el. Kisfaludy-Stróbl Zsigmond Kossuth-díjas szobrász, Somlyó György író, Bihari József Kossuthdíjas színművész, Komlós Juci színművésznő, Hlatky László színművész, Németh Marika színésznő, Szűrszabó Jenő karikaturista, Keleti Márton Kossuth-díjas filmrendező, Feleky Kamill színész — valamennyien forró lelkesedéssel juttatták kifejezésre azt, ami minden magyar író, minden magyar művész, minden hazáját szerető magyar dolgozó szívében ott él: az alkotó munka biztosítékának, a békének akarását, a béke védelmének harcos elszántságát. Tömegszervezetté alakul a Magyar Vöröskereszt Egészségügyünk fejlődésében nagy szerepe van annak, hogy a kórházak, rendelők munkáját az egész dolgozó társadalom cselekvő közreműködése segítse. Ennek a széleskörű egészségügyi munkának a megszervezése a közeljövőben tömegszervezetté alakuló Magyar Vöröskereszt feladata lesz. Ipari, mezőgazdasági, értelmiségi dolgozók és diákok tömegeit vonja majd be a munkahelyeken, iskolákban és lakóterületeken megalakuló csoportjaiba. A Vöröskereszt aktívái felvilágosító munkájukkal nyújtanak majd segítséget a balesetek megelőzéséhez, a népbetegségek elleni harchoz, a dolgozók életét mentő véradás fokozott megszervezéséhez. A Vöröskereszt aktíváit elsősegélynyújtó egészségvédelmi tanfolyamok segítik feladataik ellátásához. Április 1-én minden megyében küldötteket választanak a Vöröskereszt április 14-i országos értekezletére, amelyet Budapesten tartanak meg. „A falun dolgozó kommunistáktól a Párt elvárja, hogy ne nézzék közömbösen a termelőszövetkezeti mozgalmat, hanem támogassák." (Kongresszusi határozatból.) Estére jár az idő, már a verebek is elültek. Hosszúra nyúlt a vita. Végül is a szavazás tett rá pontot, megválasztották a pártvezetőséget a „Bem” III. típusú tszcs kommunistái. Éppen ideje volt, hogy a 13 párttagot és tagjelöltet pártszervezet fogja össze. Vitáztak rajta, hogyan, mit kellene tenni. Sok a nehézség. Igaz, ez a kezdettel is jár. Ez a csoport fiatal, alig négyhetes, tapasztalatlan, elmaradás van a tavaszi munkában: a napraforgó, len, tavaszi árpa még nincs a földben. Nehézség az is, hogy a 228 katasztrális hold 28 darabban van. Derék emberek dolgoznak itt. Harmincnégyen vannak. De az ujjunk sem egyforma , itt is így van. Az egyik szorgalmasabb, a másik lassúbb. Ki mutasson hát jó példát, ha nem a kommunisták? A párttagok pedig még nagyobb erőt jelentenek, ha együttesen, a pártszervezet erejével lendítik előre a munkát a szövetkezetben. így érveltek, akik amellett voltak, hogy feltétlen szükség van a pártszervezetre. Hivatkoztak arra is, hogy a kongresszuson külön szó esett arról, mennyire fontos megerősíteni a falusi és a tszcs*pártszervezeteket. Az új csoportnak pedig különösen életkérdése ez. Szöllösi Sándor elvtársnak nagy harcot kellett ezért vívnia. Visszagondolt a „Bem” múltjára. A csoport egy hónapos, de története évekkel ezelőtt kezdődött. Amikor a nácikkal a bányok pereputtya is elszerelt a környékről, a göbölyjárásbeliek, volt uradalmi cselédek a juttatott földön szövetkezetet alakítottak. Akkor kivétel nélkül belépett mindenki. De ahányan voltak, annyifelé húzták a Szekeret. Dudva verte fel a földeket, madarakon kívül nem szórt trágyát más a földre. A becsületesebbek dolgoztak s keservesen nézték a naplopókat. De mikor a markukat kellett tartani, mind egyformán követelőzött. Bizony, ebben az időben sokszor a verekedés sem volt ritkaság. Nagyon szégyelték ezt a kommunisták már akkor is. De nem tettek semmit. A csoport szétesett. Erre gondolt Szöllősi elvtárs, amikor nagyon helyesen az új termelőszövetkezetben a pártszervezet megalakításáért kardoskodott. Tudta azt, hogy a pártszervezet majd vigyáz mindenre, hogy rendben legyen a munkaegység-elszámolás, hogy mindenki munkája után kapja meg a jussát, hogy példát lássanak a kívülállók a csoportban. A kívülálló kommunisták nem értettek egyet ezzel, „együtt közös pártszervezetben kellene maradni”. Vagy nyolcan voltak, akik így gondolkodtak. Még a járási pártbizottság is azon a véleményen volt, hogy ne alakuljon egyelőre üzemi szervezet, maradjon csak minden a régiben. De a párttagok többségének helyes elgondolása győzött. Megértették a kívülállókkal, hogy így helyes ez — meg aztán ha nagyon együtt akarnak maradni — hát beléphetnek a csoportba. Így történt végül is, hogy a szomszéd községből való vendégek részvételével és az újszászi tanácstitkár jelenlétében megalakult a pártszervezet és egyhangúlag választották meg Szöllösi Sándor elvtársat a pártszervezet titkárának. Lemniczki elvtárs lett az elnök, aki a „közös pártszervezet” híve volt előbb, de aztán meggyőződött róla, hogy Szöllősiéknek van igaza. Gazdasági felelős pedig Sebők László elvtárs, munkacsoportvezető lett. „Megnövekedett s új feladatok állnak tehát a Pártunk előtt, melyek megoldása csak úgy sikerül, ha megerősítjük pártszervezeteinket, emeljük fegyelmüket, tudásukat, kapcsolataikat a dolgozó tömegek legszélesebb rétegeivel” — mondotta Rákosi elvtárs a kongresszuson. Szöllösi elvtárs erre gondol: állandóan erősíteni az üzemi pártszervezetet, jó munkatársakat nevelni maga köré, olyanokat, mint Farkas György elvtárs, aki még fiatal ember, aki mint pártonkívüli népnevelő ,kezdte munkáját, aztán tagjelölt lett és mióta hazajött a katonaságtól, csak bámul rajta az egész tanya, olyan éretten biztosan beszél. Farkas elvtárs népnevelő felelős lesz. A népnevelők pedig: Deák Imre, Kólya bácsi, meg a többi párttagok. És ott vannak a pártonkívüliek, köztük Vachai János brigádvezető is, aki eddig nem volt népnevelő, de most az lesz. Nagyon szeretik a dolgozók. Persze nevelni, segíteni kell még ezeket az embereket. Meg kell értetni Nagy Ferenc elvtárssal is, aki 45-ös párttag, rendes ember, de nem akar pártmunkát végezni, hogy a 45-ös párttagság, a példamutatás kötelezettségével is jár. Sok a tennivalóm ® 8 a tagjelölt" felvétel terén is. Szöllösi elvtárs régen ismer itt minden embert és a csoport alakulása óta is megmutatkozott, hogy kik dolgoztak leginkább odaadással a közös ügyért. Kaszanyik Imréről például mindenki tudja, hogy kevés ember veszi fel vele a versenyt a munkában. Meg Vachai Zoltán bácsi, a „barkácsoló ember” is ott van, ahol a munka nehezebb végét kell megfogni. Nélküle nem épülhet fel sem istálló, sem góré a szövetkezetben. Tudja Szöllösi elvtárs jól, hogy az ilyen embereket kell munkatársnak maga mellé venni, beszélgetni kell velük sokat, nem sok idő múlva tagjelöltek lesznek — csak tanulniok kell még. Restelkedés nélkül nem gondolhat Szöllösi elvtárs se a tanulásra. Bizony eddig még nem vettek részt semmiféle oktatásban. Az egész tanyára csak egy Szabad Nép jár, ezt is csak hébe-hóba olvassa el, úgy kutyafuttában egy-egy párttag. Pedig a pártszervezet nem lehet el oktatás nélkül. Sürgősen meg kell szervezni a politikai iskolát, előadót majd Ujszásztól és a járási bizottságtól kell kérni. Még a fegyelemmel is hiba van. Ha csoportgyűlés van, akkor mindenki egyszerre akar beszélni. Ha megszólítják őket, akkor mindegyik felcsattan: „Hát én már nem is beszélhetek?” A termelőmunkában be kell hozni az elmaradást. Ez pedig csak úgy megy, ha a pártszervezet példát mutat a fegyelemben, a kommunisták pedig élenjárnak a munkában. Sok a pártmunka, a vezetőség minden tagjának dolgoznia kell. Még ez sem elég, mi lesz, hogyha valakinek a járási székhelyen, vagy Szolnokon akad dolga? A munka nem állhat meg. Helyettesek is kellenek. Szöllösi Ilona majd segít a gazdasági felelősnek, Vámos elvtárs a pártelnöknek, a titkárhelyettes személyét pedig eldönti a vezetőség. Mindenre fel kell figyelni. Kultúrgárdát is kell alakítani, és itt van ez a szép, sima rét, ami jó lesz sporttelepnek. Vannak Göbölyjáráson fiatalok is. Még talán az öregek is bekapcsolódnának a sportba. Megfiatalodtak mostanában. A csoport kocsisa, Deák Imre olyan nótás kedvű lett, akár hajt, akár ápolja a lovakat, le nem fogy az arcáról a mosoly, és nem fogy ki ajkáról a dal. A kongresszus nagy feladatokat -----------------------állított elénk. De vájjon hogy tudja ezeket a feladatokat Szöllösi elvtárs végrehajtani, ha nem tanul eleget, nem tanulmányozza a kongresszus anyagát, ha nem olvas Szabad Népet. Ha lefekszik, elalvás előtt gondolkodik azon, hogyan és miként vezesse a pártszervezetet, hogyan formálja át környezetét, hogy az egész tanya élete most már másképpen folyjon, hogy hogyan folytassák a harcot a kulákok ellen, akik azt híresztelik a csoportról: „Ez a csoport is széthullik, mint a 45-ös, kár a munkáért." A pártszervezet majd elvágja ennek a „kuláktelefonnak” a zsinórját, s okos szóval mondja el az igazságot mindenkinek. Nemrég volt a pártkongresszus. Az egész ország jövőjéről, a falusi életről is beszélt ott Rákosi elvtárs és a Párt többi vezetője. De bizony a kongresszusi beszédeket nem olvasta senki a tanyán, se párttag, se pártonkívüli. Mennyivel könnyebb lenne a munka, ha ismernék a párttagok, hogyan kell dolgozni, hová akarunk és fogunk eljutni. Ezt a hibát is sürgősen kijavítjuk, mindenki ismerni fogja a kongresszus anyagát. Szép jövő vár a „Bem”-tszcs tagjaira és ezt a jövőt az új pártszervezet, a párttagok segítik kibontakozni. Elmosolyodik magában Szöllösi elvtárs, ahogy a lassan alakot öltő új gazdasági épületekre gondol, a pártszervezetre, amelynek munkája nyomán a hajdani grófi birtok a béke elődje lesz. Horváth L* Pártszervezet született a göbölyjárási tszcs-ben