Szabad Nép, 1951. július (9. évfolyam, 152-177. szám)

1951-07-01 / 152. szám

VASÁRNAP, 1951. JÚLIUS | SZABAD NÉP KÖSZÖNJÜK A PÁRTNAK, HOGY SEGÍTETT ELJUTNUNK A GAZDAG ARATÁSIG A felsőpakor­yi termelőszövetkezetek küldöttsége Rákosi elvtársnál A felsőpakonyi „ új barázda” és „Törekvés” szövetkezetek földjén javá­ban folyik az aratás. Dűlnek a dús kalászok az aratók kaszája nyomán — gazdag termést takarít be a két termelőszövetkezet. A tagok otthoni istálló­jában szépen gyarapodnak a tavasszal vásárolt üszők; van olyan is, amely már megellett és most tizenhat liter tejet ad naponta. A tagok most látják csak igazán, milyen érdemes volt megfogadni Rákosi elvtárs tanácsait, meny­nyire érdemes volt követni a Párt szavát, belépni a termelőszövetkezeti csoportokba. Néhány nappal ezelőtt a „Törekvés” termelőszövetkezetben valaki így szólt: — Mennyi mindent kaptunk mi már Rákosi elvtárstól! De szeretném megköszönni neki, de szeretném megszorítani a kezét! A gondolat elindult. A falu követet küldött Pestre: jöhetnek-e, beszél­hetnek-e Rákosi elvtárssal, boldog életük kovácsával? És szombaton délelőtt — kezükben búzából font kosárral és égőpiros szegfűvel — beléptek Rákosi elvtárs dolgozószobájába. Jó egészséget, jó erőt kívánunk Rákosi elvtársnak! Nem nagy ez a szoba. S mégis, belefér az ország minden gondja, a dolgozó nép ezernyi ügyes-bajos dolga. Itt született a mi nagy ötéves tervünk, itt készültek Rákosi elvtárs beszédei, amelyek életünk részévé, cse­lekedeteink mozgatójává váltak. Úgy lép be ide az ember, mint aki haza­megy. És úgy fogadja őt Rákosi elv­társ, mint egy édesapa. Most is név­­szerint kérdezi: „Tóth elvtárs?’’ — „Tar elvtárs?” — Kezet szorít mind­egyikükkel és észre sem veszik, el­múlott az elfogódottság, úgy beszél­getnek, mintha a szövetkezet irodájá­ban lennének. Elöljáróban persze elmondják, miért jöttek. Garló István, a „Törekvés” in­tézőbizottsági tagja az ünnepi szónok. — Üdvözletét küldi Felsőpakony népe! Jó egészséget, jó erőt kívánunk Rákosi elvtársnak további munkájá­hoz. Ezt a kis szerény búzakosarat hoztuk. Benne van egész csoportunk hálája, köszöneté, azért a sok jóért, amit Rákosi elvtárstól kaptunk. Meg­fogadjuk, igaz érzéssel, erősen dolgo­zunk ötéves tervünk teljesítéséért! És Rákosi elvtárs kérdezni kezd. A küldöttség tagjai meglepve pillantanak egymásra. Nem ezt várták. Azt vár­ták, hogy Rákosi elvtárs megkérdezi majd, hogy amint vannak, mit hogyan kell csinálni. De Rákosi elvtárs úgy kérdez, mint a tapasztalt gazda, úgy érti a föld, az állatok, a mezőgazda­ság minden csínját-bínját, hogy ne­kik kell alaposan összeszedni a tudá­sukat, ha nem akarnak szégyent val­lani! — Mennyi rozsuk van? Learatták már? — érdeklődik Rákosi elvtárs. — Július 6—7-re learatjuk az ösz­­szes kenyérgabonát! A rozsunk 90 hold, mert inkább erre alkalmas a föld. — Mekkora termést várnak? — Van olyan terület, ahol 14—15 mázsát is arattunk egy holdról, de másutt, ahol a szél ráhordta a homo­kot, kevesebb termett, ez alighanem erősen rontja majd az átlagot. Rákosi elvtárs érdeklődik afelől is, hány kaszás van, mennyi egy kaszás teljesítménye, nincs-e munkaerőgond­juk, bevonják-e a leányokat a mun­kába. Különösen érdekli­­az állat­tenyésztés kérdése. Számszerint meg­kérdi, mennyi állatja van a csopor­toknak. Mikor meghallja, hogy a Törekvésnek 202 juha van, megkér­dezi: — És jó a juhászuk? Szaporodik keze alatt a nyáj? Az igenlő felelettel nem éri be. Részletesen el kell mondani, mennyi volt a juhuk, mennyi abból az anya­állat, mennyi gyapjat adott egy juh a tavaszi nyíráskor és milyen minő­ségű volt a gyapjú. — Számítják-e már, mennyi a jöve­delem? — kérdezi Gavló Istvántól. — Számítunk mi hat vagon gabo­nát. — Nem bánta meg senki, hogy be­lépett a tszcs-be? Egyszerre mind a nyolc vendég bi­zonygatja, hogy mennyire nem. — Én például — mondja Gavló — parasztcsaládban születtem, abban ne­velkedtem fel s mindig az volt az óhajtásom, hogy bár tudnék egypár hold földet szerezni, hogy ne kelljen mindig másnak dolgoznom. A felsza­badulás után kaptam is 11 katasz­teri holdat, dolgoztam rajta ez év ta­vaszáig. Azért kaptam ennyit, mivel nagy családom van. De csak mióta beléptem a ■termelőcsoportba, azóta érzem, hogy igazán megkaptam a föl­det, amit egy pár évvel ezelőtt na­gyon óhajtottam. Elvetettem azt a gondot, hogy mit adok a fiammal, ha nősül, honnan szedem össze a leg­alább egy hold földre valót, mert most igazán, örökké mi kezeljük ezt a földet. Aztán érdeklődik: egészségesek-e a malacok? Van-e kukoricájuk? Próbál­koztak-e négyzetes vetéssel, mestersé­ges beporzással? — Az nem nagy munka, igazán megéri. Legalább két-három mázsával több lesz a termés — mondja. — Krumplijuk van-e? Kiválasztják-e­ a legszebb töveket vetőmagnak? Garló elmeséli, hogy éppen ebben a tárgyban tanfolyamot végzett és az igen hasznos volt. „Jó krumpliter­mésre számíthatunk — mondja —, ebben is igaza volt a kormánynak. Megápoltuk a krumplit, s így minő­ségi vetőmagot tudunk tárolni a télre.” — Ősziárpájuk van-e? Az „Új barázdának” van ősziárpa­­vetése is. Legalább öt mázsával töb­bet hoz, mint a tavaszi árpa, becsüli Tar elvtárs, az elnök . Mi tavaly azt tanácsoltuk, hogy minél több őszi árpát vessenek, mert Rákosi elvtárs a párttitkárhoz for­dul: — Van-e tekintélye a faluban a szö­vetkezetnek? Mire számítanak, tesz­nek-e ősszel új tagok? Mert maguktól függ! Ha sok lesz az egy munkaegy­ségre eső jövedelem, többen lépnek be a csoportba. — Mi a kertészet vezetőjével több­ször számoltuk már, hogy körülbelül mennyi lesz a munkaegység. Szűken számolva is lesz 30—35 forint. Rákosi elvtárs azonnal kiszámítja: — Akinek 300 munkaegysége lesz, az tízezer forintot kap! — Nekem családostul még tán 600 700 munkaegységem is lesz — mondja Garló. — Azt már ki sem tudom hamarjá­ban számítani, olyan sok! — válaszol tréfásan Rákosi elvtárs. A pénzről ismét az állatokra tere­lődik a beszélgetés. Feltétlenül meg akarják köszönni Rákosi elvtársnak, hogy kaptak a tavasszal kölcsönt és tehenet tudtak vásárolni a háztáji gazdaság számára. Elmesélik, hogy egy fiatal gazdának, Pálinkás József­nek 16 liter tejet ad naponta a köl­csönből vásárolt tehén. — 1250 forintért vette — mondja Csehné. — Most meg 3500 forintot is­­ígérnek neki érte. De ő nem adja. — Ez olyan, mint az aranyat tojó lyúk — magyarázza Rákosi elvtárs. Bőven visszatérül az ára, tudtuk, hogy az jobban fizet — mon­dotta Rákosi elvtárs. — Sokkal többet is vetettek, m­int az elmúlt évben, de ha még többet, ha 300 ezret vetettek volna, most egymillió mázsával több lenne a termés! De azt mondták a pa­rasztok, hogy az öregapám is tavaszit vetett. Most aztán kiderült, hogy téve­dett az öregapjuk. — Meg vannak elégedve a taná­csainkkal?— kérdezte Rákosi elvtárs. — Úgy látom, jól jártak a tehénnel is, a krumplival is. A küldöttek bizonygatják: aranyaiért a Párt és a kormány minden tanácsa. — Akkor nézzék meg a kukoricáju­kat. A mi földünkön harminc mázsa még jó termésnek sem számítana, ha megadnák neki, ami kell. A kukorica kell a baromfinak, a hízónak, ebből lesz a zsírozó, sőt a cipő is, mert meg­tanultuk, hogyan kell a disznóbőrből jó cipőket csinálni. Rákosi elvtárs tanácsa: alkalmazzák az új munkamódszereket! Garló István, a Törekvés termelőszövetkezet intézőbizottsági tagja átadja Rákosi elvtársnak a küldöttség ajándékát ­ Aki többet termel — jutalmat érdemel Eljött a küldöttséggel Jurák Fe­renc, a „Törekvés” kertészetének ve­zetője is. Rákosi elvtárs tőle is min­dent részletesen megérdeklődik. Meny­nyi salátájuk volt, mennyiért adták el és rögtön megállapítja azt is, hogy egy holdon 9000 forintot kerestek a salá­tával. Megkérdezi, mit ültettek a sa­láta után, mekkora a paprikaföldjük. — Három hold. — A paprika nagyon szereti a vizes földet — mondja Rákosi elvtárs. — Én szegedkörnyéki vagyok, ott árasz­tották a paprikaföldet. — Mi is árasztjuk, van kutunk. — És mennyit várnak? — Szeretnék elérni legalább 70 mázsát! Rákosi elvtárs elismerően mondja: — Nem győzik majd hová tenni a pénzt! Maga ezért külön jutalmat kap majd, ugy-e? — Nálunk nincs jutalom. — Az baj. Meg kell állapítani, mi az a teljesítmény, amit feltétlenül el kell érni s aki annál ifibbet termel, azt jutalmazni kell. Amivel a szövet­kezet többet keres, abból részt kell kapnia, mert különben nincs, ami serkentse a tagot. Ha 40 mázsánál és 70 mázsánál egyaránt ugyanaz a kereset, akkor kevés ember törődik vele. Aki többet termel, annak többet kell keresnie Ugyanígy jutalmazni kell a tehenészt, a disznópásztort is. A látogatás végefelé közeledik De még annyi megbeszélni való van! Moróczné elmeséli, hogy most fog har­madszor elleni a kocája és legalább 9—10 kismalacot vár, pedig télen csalánon tartotta a kocát! Rákosi elv­társ biztatja: harmadik, negyedik el- résnél valóban több a malac. Búcsúzóul Rákosi elvtárs még egy­szer a lelkükre köti, hogy győzzék meg a falu egyénileg dolgozó paraszt­jait, mennyivel könnyebb az élet a csoportban. . „Az a legjobb fegyver ehhez —­ mondja —, ha a munkaegy­ség valóban 35 forint lesz.” Úgy hallgatják a küldöttek Rákosi elvtárs minden szavát, mint a fiú hallgatja édesapját. Jól meg akarják jegyezni bölcs tanácsait, hogy haza­térve, beszámolhassanak az egész fa­lunak, minden dolgozó parasztnak a látogatásról. Rákosi elvtárs kedves szavai, szerető figyelmeztetései, meg­jegyzései irányítják majd őket további munkájukban, most az aratás sikeres elvégzésében és ősszel a termelőcso­port fejlesztésének­ nagy munkájában. Az MDP Központi Vezetőségének üdvözlete a Kínai Kommunista Párt Központi Vezetőségéhez A Kínai Kommunista Párt Központi Vezetőségének, PEKING, Kedves Elvtársak! A Magyar Dolgozók Pártja és az egész magyar nép nevében forró kommunista üdvözletünket küldjük a nagy Kínai Kommunista Párt megalakulása 30. évfordulója alkalmából. Együtt ünnepelünk az egész kínai néppel és dicső testvérpártunk­kal, amely­ 30 évvel ezelőtt Lenin és Sztálin nagy eszméitől vezérelve kezébe vette Kínában az évszázados népi szabadságharc zászlaját, hogy kivívja győzelmét és újabb, kiheverhetetlen csapást mérjen az imperializmus rendszerére. Csodálattal adózunk a Kína felvirágoztatásáért folytatott nagyszerű küzdelemnek, melyet a kínai nép nagy vezére, Mao Ce Tung elvtárs győzelemről győzelemre visz. Forró együttérzéssel kísérjük azt a hősi harcot, amelyet a kínai nép önkéntesei a koreai néppel vállvetve vív­nak Korea földjén a népek szabadságára törő amerikai imperialisták ellen. A magyar nép nevében biztosítjuk önöket, hogy a Szovjetunió vezette béketábor odaadó tagjaként, mi is lankadatlanul folytatjuk harcunkat a népek szabadsága és a béke szent ügye diadaláért. Budapest, 1951. VI. 29. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevében RÁKOSI MÁTYÁS. Az USA kormánya utasításokat adott Ridgway tábornoknak a koreai tűzszüneti tárgyalásokra Washington, június 30. (TASZSZ) Lovett, az USA nemzetvédelmi mi­niszterhelyettese sajtóértekezleten kö­zölte, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya általános utasí­tásokat adott Ridgway tábornok­nak, a­­koreai tűzszüneti tárgya­lásokkal kapcsolatosan. Lovett hoz­zátette, hogy az utasításokat Truman jóváhagyta. New Yorkból jelenti a TASZSZ, hogy a newyorki rádió közlése sze­rint Ridgway tábornok rádión keresz­tül javasolta: a tűzszüneti tárgyalá­sokat egy Vonszanban állomásozó dán kórházhajó fedélzetén folytassák le. A Szovjetunió békepolitikájának sikere J­únius 23-án az ENSZ rádióadásá­nak keretében J. A. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője nagyjelentő­ségű javaslatot tett a koreai viszály békés rendezésére. Malik elvtárs szó­­szerint a következőket mondotta: „A Szovjetunió népei hisznek a béke meg­védésének lehetőségében. A szovjet népek abban is hisznek, hogy rendezni lehetne a mai idők legégetőbb kérdé­sét, a koreai háborús konfliktust is. Ennek érdekében szükséges, hogy a jelek hajlandók legyenek a koreai kér­dés békés rendezésének útjára térni. A szovjet népek hisznek abban, hogy első lépésként tárgyalásokat kellene kezdeni a harcoló felek között a tüze­lés megszüntetéséről, a fegyverszünet­ről azzal a feltétellel, hogy a csapa­tokat kölcsönösen visszavonják a 38. szélességi fokról.” Mint ismeretes, Truman amerikai elnök már két napra rá kénytelen volt csatlakozni e javaslathoz. S mint a legfrissebb washingtoni jelentések közük, Lovett, az USA nemzetvédelmi miniszterének helyettese, egy sajtóér­tekezleten közölte, hogy az Egyesült Államok általános utasításokat adott Ridgway tábornoknak, a koreai tűz­szüneti tárgyalásokkal kapcsolatban. A newyorki rádió közlése szerint, Ridgway tábornok rádión keresztül azt a javaslatot tette, hogy a tűzszü­neti tárgyalásokat egy Vonszanban állomásozó dán kórházhajó fedélzetén folytassák le. „Ez az ajánlat — jegyzi meg az Associated Press amerikai hír­­ügynökség — azon az orosz javasla­ton alapul, amely szerint meg kell szüntetni a harcokat Koreában."­­T­ermészetesen korai volna mind­­­­­ezekből az eseményekből máris azt a következtetést levonni, hogy az amerikai kormány hozzájárult a fegyverszünet megkötéséhez és ezzel a koreai viszály békés rendezése le­hetségessé vált. De kétségtelen, hogy az USA kormánya most rákényszerült a fegyverszüneti tárgyalások megkez­désére. Mi tette ezt? Mindenekelőtt a Szovjetunió javas­latának rendkívül széleskörű és erő­teljes támogatása a világ közvélemé­nye részéről. A világ egyszerű embe­rei kitörő örömmel fogadták a Szov­jetunió képviselőjének rádióbeszédét és úgy értékelték azt, mint felbecsül­hetetlen lépést a béke érdekében. Ez a közvélemény tükröződött meg a nyugateurópai burzsoá sajtó jelentős részében is. A tekintélyes londoni Tu­nes így óvta a nyugati kormányo­kat: „Ha nem tudják bebizonyítani, hogy minden tőlük telhetőt megtettek a fegyverszünet megvalósítására — írja ez a lap —, akkor nem lenne meg­lepő, ha nyugateurópai és más orszá­gokban semlegességi nézetek vernének gyökeret." Ilyen körülmények között joggal állapíthatta meg a New York Herald Tribune, hogy „Trumanek csapdába kerültek. Nem utasíthatják el a fegyvernyugvást, mert az egész világ azzal vádolná őket, hogy feles­­legesen húzzák a koreai háborút." A Szovjetunió javaslatának átütő­­ sikere a tömegek körében és az egész világközvéleményben az Egyesült Álamok több szövetégesét, például az angol és francia kormány egyes vezetőit is arra kényszerítette, hogy kedvezően foglaljanak állást a javas­­attal kapcsolatban. A koreai fronton pedig Malik elvtárs rádióbeszédének híre — mint a New York Times jelen­tette — „villámsebességgel” terjedt el az amerikai katonák között és a béke reményét ébresztette fel a háborúban kifáradt és demoralizált intervenciós csapatokban. Mindezek olyan körülmények, ame­lyek az amerikai kormány számára szinte lehetetlenné tették a Szovjet­unió javaslatának visszautasítását Emellett nem szabad megfeledkezni azokról a sorozatos katonai kudarcok­ról, amelyek az intervenciós seregeket Koreában érték és azokról a hatalmas veszteségekről, amelyeket csatlósaival együtt maga az amerikai hadsereg is elszenvedett. Bridges amerikai köztár­saságpárti szenátor a MacArthur-bi­­zottság előtt még június 9-én kife­csegte, amit az amerikai hadvezetőség mindmáig elhallgatott, illetőleg meg­hamisított, hogy a koreai háború kez­dete óta az USA vesztesége halottak­ban és sebesültekben nem kevesebb, mint 175.000 fő. A­z Egyesült Államok tehát kény­­telen volt hozzájárulni a fegy­verszüneti tárgyalásokhoz. Ez a Szov­jetunió diplomáciájának hatalmas si­kere, tekintet nélkül azokra a várható mesterkedésekre, amelyekkel az ag­resszív körök a békés rendezés meg­valósulását még a jövőben elgáncsolni igyekeznek. A Szovjetunió békepoliti­kája nagy győzelmet aratott — még­hozzá olyan időben, amikor az impe­rialisták a háborús feszültség növe­lése érdekében tettek újabb lépéseket. A párizsi értekezlet felrúgásával — amely néhány nappal a mostani ese­mények előtt következett be —, az amerikai imperialistáknak az volt a céljuk, hogy tovább élezzék a nem­zetközi helyzetet és újabb háborús lépésekhez készítsék elő a talajt. A Szovjetunió nagyjelentőségű békeja­vaslata keresztülhúzta ezeket a szá­mításokat. Kétségtelen, hogy Malik elvtárs rádióbeszéde — a háborús gyújtogatók minden erőfeszítése elle­nére —, jelentős lépés a nemzetközi helyzetben észrevehető feszültség csök­kentésére. Rendkívüli vereség érte azokat, akik saját agressziós törekvéseiket a Szov­jetunió megrágalmazásával próbálják leplezni és akik még a párizsi tár­gyalások kudarcáért is a békeszerető szovjet államot próbálták felelőssé tenni. A Szovjetunió békepolitikájának népszerűsége ezekben a napokban hatalmasan megnövekedett és széles rétegek szeméről hullt le az amerikai rágalomhadjárat által előidézett há­lyog, íme, ilyen beismerésekre kény­szerülnek a burzsoá lapok. A Com­bat: „Joggal lehet a Pravda büszke Gromiko külügyminiszterhelyettesnek Kirk nagykövet számára adott vála­szára. A Szovjetunió nyílt kártyákkal játszik, amelyek nem tűnnek sem rob­banó, sem cinkelt kártyáknak." A Spectator: „A Szovjetunió tárgyalni akar a nyugattal különböző kérdések­ről. A Szovjetunió javasolta például a külügyminiszteri értekezletet és nem ő szakította meg a meddő pá­rizsi tanácskozásokat." És végül a Figaro: „A Szovjetunió és a béke szó a közvélemény előtt "-mét egymáshoz van kapcsolódva." I­gen, a Szovjetunió neve a világ * egyszerű embereinek gondolatá­ban összefonódik a béke ügyével -*s ez ellen hasztalan minden rágalom. "

Next