Szabad Nép, 1951. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1951-09-01 / 204. szám

SZOMBAT, 1951. SZEPTEMBER , SZABAD NÉP „Az első magyar bányásznap alkalmából sok sikert kívánok a bányászok további munkájához“ Pável Ivanovics Seljahin elvtárs, a hazánkban tartózkodó szovjet bányászküldöttség vezetőjének nyilatkozata Az első országos bányásznapra szov­jet bányászküldöttség érkezett hazánk­ba. A küldöttség vezetője Pavel Iva­novics Seljahin elvtárs, a szovjet Bá­nyaipari Munkások Szakszervezetének titkára Seljahin elvtárs nyilatkozott a Szabad Nép munkatársának a szovjet bányászat egyes kérdéseiről. Seljahin elvtárs először is a szovjet bányászok legfontosabb ügyéről, a nagyszabású sztálini tervek végrehaj­tását elősegítő munkaversenyről be­szél. — A szovjet bányászok többféle for­­mában is versenyeznek, a legfontosabb az egyes bányászok között folyó egyéni verseny. Versenyeznek egymás­sal egyének, a brigádok és a fejtési mezők, a bányák és a széntrösztök. Versenyben állnak „az ország legjobb bányászbrigádja’’ címért a brigádok, de versenyeznek az egyes szénmeden­cék is egymással. Az a bányaüzem, amely a legtöbb szenet adja terven felül, amely a legkisebb önköltséggel dolgozik, amely a legjobb minőségű szenet termeli, amely a legnagyobb gon­dot fordítja új lakóházak építé­sére, szociális és kulturális intéz­mények létesítésére és a baleset elhárításra — elnyeri a miniszter zászlaját, a szakszervezet Köz­ponti Bizottságának zászlaját és a­­ pénzbeli jutalmat Seljahin elvtárs ezután elmondotta, hogyan dolgozik a szakszervezet a verseny fejlesztéséért — A szakszervezetek a szocialista munkaverseny szervezői — mondotta. — Az ő feladatuk a dolgozók közti felvilágosító és szervező munka, ők el­lenőrzik a felajánlások teljesítését. A szakszervezet megszervezi a régi és az új bányászok találkozását, tapasz­talatcseréjét terjeszti a sztahanovis­­ták és észszerűsítők javaslatait a bá­nyászok között.­­ A szakszervezet azonnal felfigyel a jó kezdeményezésekre. Mindent megtesz azért hogy széles körben el­terjessze őket. Plakátokon felhívja a dolgozók figyelmét az új kezdeménye­­zésre, majd brosúrát ad ki, amely az új módszer szakmai leírását tartal­mazza, termelési értekezleteket, konfe­renciákat tart, ahol az újító ismerteti elgondolását. A szakszervezet gondos­kodik arról, hogy a rádió és az újsá­gok népszerűsítsék az új kezdeménye­zéseket. A Trud, a szovjet szakszerve­zetek lapja, gyakran egészoldalas cik­keket közöl új termelési eljárásokról. A könyvtárakat, mozikat, színházakat is felhasználják az új módszerek ter­jesztésére, népszerűsítésére.­­ A szakszervezeti munkán belül különösen jelentős a verseny fejlesz­téséért folyó kultúrmunka. A bányák kulturális intézményei tanítják, neve­lik a dolgozókat, elősegítik a szocia­lista versenyt. A bányák kultúrbizott­­ságait a szakszervezet irányítja. A kultúrműsorokon kívül a kultúrbizottság gyakran tart megbeszéléseket a szocialista ver­­senyről, előadásokat tart a legény­szállásokon. Népszerűsíti a legjobb dolgozókat, megszervezi az újítók és a legjobb bányászok konferen­­ciáját, ahol az újító részletesen beszámol munkájáról, módszereiről, s ezt a kon­ferencia részvevői megvitatják. Seljahin elvtárs kérdésünkre elmon­dotta, hogyan nevelik a bányák új munkásait.­­ Elsősorban a Szovjetunió szén­ipari iskoláinak hallgatóiból kerülnek ki az új bányászok. Ez az iskola igen jó nevelést biztosít számukra. A hall­gatók megismerkednek a bányagépek kezelésével, megtanulnak ácsolatot ké­szíteni, alaposan megismerik a bánya­munkát. Nemcsak elméleti oktatásban részesülnek, hanem rendszeresen lá­togatják a bányákat, ahol elsajátítják a legfejlettebb munkamódszereket. De persze nem csupán iskoláról kerülnek új bányászok a bányákba. Adódik olyan eset is — mosolyodik el Selja­hin elvtárs —, hogy mondjuk egy fia­tal bányász a X-es bányából megis­merkedik egy leánnyal a VI-os bányá­ból és feleségül veszi. Ilyen esetben a lány átmegy abba a bányába, ahol a fiú dolgozik és itt „új bányásznak” számít. Ez gyakori eset — Igen sok fiatal érkezik a bá­nyákba a­ kolhozokból. Ezeket a fiatalo­kat az egyes széntrösztöknél működő tanfolyamokon tanítják meg a bánya­munkára. A különböző szénmedencékben működő tanfolyamokon. iskolákon az elmúlt évben például 350.000 új bányászt oktattak. Az új bányászo­kat idősebb, gyakorlottabb mester mellé osztják be munkára, aki ál­landóan foglalkozik velük megtanítja őket a jó fogásokra. De az új munkások nevelését szolgálja a klub, a mozi, a könyvtár, egy-egy bánya egész élete is. Pavel Ivanovics Seljahin elvtárs nyilatkozata végén üzenetet küldött a magyar bányászoknak. .Az első ma­gyar bányásznap alkalmából szeretet­tel üdvözlöm a magyar bányászságot. A Szovjetunió dolgozói tudják, hogy a magyar bányászok előtt nagy felada­tok állnak. Kívánom a magyar bánya­ipari dolgozóknak, hogy sikerre vi­gyék ötéves tervüket, hogy megfelel­jenek azoknak a feladatoknak, amiket államuk elébük állít. A bányásznap alkalmából sok sikert kívánok a to­vábbi munkához!" Megéhtetett J. C. Csekmarjov, a Szovjetunió bányászkü­ldötségének negyedik tagja Pénteken reggel megérkezett Buda­pestre Jakov Grigorjevics Csekmarjov, a Szocialista Munka Hőse, a Szovjet­unió kemerovói területe leninsz-kuz­nyecki medencéjének bányamestere, a magyarországi bányásznapon részvevő szovjet küldöttség negyedik tagja. HOGYAN DOLGOZIK A BÁNYÁSZTOBORZÁS SIKERÉÉRT A ZALA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG? A tatabányai bányászok felhívása Zala megyében is nagy érdeklődést keltett, „ötezer bányászt küldjetek” — kérték a tatabányai elvtársak s­­ a zalai dolgozók közül is sokan az öt­ezer között akarnak lenni. A felhívás megjelenése után a zala­­megyei pártbizottság azonnal mun­kához látott. S a munka eredménye­ként egymás után futottak be a köz­ségekből, járásokból a jelentések: jól halad a toborzás. A terv szerint szep­tember 1-ig 140 főt kellett volna to­borozni, de már augusztus 28-ig 175-en kötötték meg a szerződést. Ez a siker arra buzdította az elvtársakat, hogy vállalják: a bányásznapig 300 új bányászt adnak. Minek köszönhetik a zalamegyeiek ezeket az eredményeket? Elsősorban annak hogy a pártbizottság felismerte: a begyűjtés mellett a toborzás az egyik legfontosabb feladat. Ennek meg­felelően láttak dologhoz. A járási párt­­bizottságokon kiválóan dolgozó elvtár­sakat tettek felelőssé a toborzás sike­réért. A megyei tanácsnál és a járási tanácsoknál is külön felelőst bíztak meg ezzel a munkával. A falvakban maguk a párttitkárok és a tanácselnö­kök irányítják és segítik a toborzók munkáját Bevonták a felvilágosító munkába az MNDSZ- és DEFOSZ- szervezetet is. A megyei pártbizottság a­ tanáccsal együtt megvizsgálta: hol, melyik já­rásban, községben a legnagyobb a lehetőség új bányászok szervezésére és ide irányították a bányásztoborzó­­kat. A megyebizottság képes brosúrát adott ki, amelyben bemutatja a bá­nyászok hősi múltját, s a népi demo­krácia bányászainak boldog életét Tóth István elvtárs, szervezőtitkár megmagyarázta a népnevelőknek: „Türelmesen foglalkozzanak az embe­rekkel, keressék fel őket, mondják el, hogyan becsüli meg pártunk és a kormány a bányászok munkáját, milyen megtisztelő feladat ma bá­nyásznak lenni”. A népnevelők magukkal vitték a fel­világosító munkára a már újonnan szerződött bányászokat, akik közül Szőke Ferenc például hat társat szer­zett maga mellé még a felesége is el­ment vele dolgozni Várpalotára. A népnevelő munkát maguk a bányák azal segítették elő, hogy jó bányászo­kat küldtek toborozni, akik minden kérdésre pontos felvilágosítást tudnak adni. Kivette részét a munkából a megyei újság, a „Zala” is, amelynek munkatársa például elkísérte az első jelentkezőket Várpalotára és beszá­molt a megye dolgozóinak a fogadta­tásról. Ezzel nagy segítséget adott a lap a népnevelőknek A megyei pártbizottság naponta ér­tékeli a befutott jelentéseket és ahol gyengén megy a toborzás, oda segít­séget ad A toborzásra küldött bányá­szokkal megbeszélik a tapasztalatokat és javítanak a hibákon. De ezzel nem elégednek meg „Menet közben” ösz­­szehívják a felelősöket, kicserélik a ta­pasztalatokat, hogyan, milyen mód­szerekkel dolgozzanak tovább Az első értekezleteken például javasolták az elvtársak, hogy a hazaírt leveleket ol­vassák fel a faluban s közölték a megyei lapban is. Tóth Lajos nagy­­kanizsai fiatal Várpalotáról többek között a következőket írta édesanyjá­nak: „örülök, hogy nem hagytam le­beszélni magam és eljöttem. A kosz­tunk kitűnő. Annyit adnak, hogy el sem tudjuk fogyasztani, pedig tudja, hogy én odahaza is milyen nagyevő voltam. Az elvtársak mindent meg­magyaráznak és úgy bánnak velünk, mintha valamennyien régi jó barátaink lennének. A jövő hónapban már kül­dök pénzt a fizetésemből. Kiszámítot­tam, mennyi lesz a kiadásom, de akár­milyen bőven számoltam is, úgy lát­tam, hogy még sok marad belőle ha­zaküldésre." A pártbizottság tagjai nem az író­asztalok mellől irányítják a munkát, hanem reggelenként összeülnek „egy kis harci megbeszélésre”, utána fel­keresik a járásokat, községeket, ellen­őrzik a feladatok végrehajtását és ők is segítenek érvekkel, tanácsokkal. Az utóbbi napokban azonban csökkent egy kicsit a lendület. Miért történt ez? Azért, mert a me­gyebizottság örült a jó eredmények­nek, megelégedett velük s nem is gon­dolkozott azon, hogyan lehetne még eredményesebbé tenni a munkát. Tóth elvtárs maga is beismeri: elha­nyagolták a DISZ-szervezetek mozgó­sítását, nem adtak megbízatást a fiata­loknak. Pedig az ifjak szívesen men­nek bányásznak. Kovács János zala­egerszegi fiatal maga is jelentkezett és még két társát is meggyőzte, hármas­ban indultak Várpalotára. Oltárcz köz­ségből Felső József, Gényi Bálint és több fiatal szívesen jelentkeznek, de a DISZ nem törődik a toborzással. „Tar­tottunk egy jó bált” — mondja a DISZ-titkár —, de nem ismertették a toborzás lehetőségeit. Hosszúvölgyön Horváth József, Kele János, Horváth István, Oláh János más négy társuk­kal brigádot alakítottak s elhatározták, hogy elmennek bányásznak Sokkal több jelentkező lenne még a faluban és má­sutt a megyében is, ha a DISZ-szerve­­zetek felvilágosítanák a fiatalokat, el­mondanák nekik az igazat arról, hogy milyen élet vár rájuk, mert számos helyen ma csak a kulákok „beszélnek” a bányászéletről. A megyebizottság maga sem hasz­nálta ki eléggé a lehetőségeket. Mód­juk lett volna például arra, hogy fil­men keresztül mutassák be a dolgo­zóknak a bányászok új életét, napi munkáját, a bányák gépesítését, az új bányászlakásokat nem tették meg. Így aztán egyes falvakban, járások­ban komoly hiányosságok vannak Za­­laapáti községben a tanácselnök nem tartja szívügyének a toborzást s így nem is jelentkeznek új bányászok. A zalaszentgróti járásból eddig még csak tizen írták alá a szerződést, pe­dig az értekezleten a DEFOSZ na­gyon bizonykodott, hogy negyvenet toboroznak. Köves János elvtárs sze­rint az a hibák oka, hogy az ellen­őrzés és a felelősségrevonás nem eléggé kemény. Hamis éra ez. Első­sorban felvilágosító, meggyőző mun­kára van szükség és sokkal harcosab­ban kell dolgozni, nem szabad meg­elégedni az eredményekkel, bármilyen jelentősek is! Átadták a kitüntetést Háy László elvtársnak Az MTI jelenti: Dobi István, a minisztertanács el­nöke és Vas Zoltán elvtárs, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, pénteken reggel a minisz­tertanács elnökének dolgozószobájában átadták Háy László elvtársnak, a kül­kereskedelmi miniszter első helyette­sének a Magyar Munkaérdemrend aranyfokozatát, melyet a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hat­vanadik születésnapja alkalmából ado­mányozott részére. A kitüntetés átadása alkalmából Dobi István méltatta azokat az érde­meket, melyeket Háy László a ma­gyar nép felszabadításáért és a szo­cializmus építése terén kifejtett mun­kásságával szerzett. (MTI). A népek nem felednek í­ót?Q szeptember 1-én hajnali 4­­­­7 órakor Hitler páncélosai Gdansk (Danzig) felől átlépték a len­­gyel határt. Ugyanakkor a náci re­pülőterekről erős kötelékek szálltak fel és zúdítottak bombazáport a len­gyel városokra. Ma 12 esztendeje en­nek­ tizenkét éve, hogy kitört a má­sodik világháború. Ez a háború felmérhetetlen pusztí­tásokat okozott az egész világon Nem volt a történelemben olyan há­ború, amely ekkora áldozatokat köve­telt volna emberéletben és anyagi javakban. Hogy csak hazánkat ve­gyük: félmilliónál több magyar élet esett a háborúnak áldozatul. 35 milliárd pengőt kitevő elpusz­tult érték jelezte ennek a há­borúnak az útját. Gyáriparunkat szin­te teljesen tönkretette, országunk állatállományának 65 százalékát ra­gadta el a háború. Egyedül Buda­pesten mintegy százezer lakás sem­misült meg, vagy rongálódott meg sú­lyosan. A hazánkat megszálló nácik 60 ezer gépkocsit, 2500 mozdonyt, a Nemzeti Bank aranykészletét és még sokmilliárdnyi egyéb értéket raboltak el országunkból. Mindez szinte fel­mérhetetlen kár — de még csak nem is hasonlítható ahhoz a borzalmas pusztuláshoz, amelyet a német fasisz­ták őrjöngése a Szovjetunióban oko­zott. Nemcsak a népek győzelmét vív­ta ki a Szovjetunió — a legnagyobb terheket is ő viselte, a legnagyobb ál­­dozatokat is ő hozta ebben a hábo­rú­bant V­ar­­ón Hitler, aki 1939-ben kirob-­b bántotta a háborút, majd 1941- ben aljas orvtámadással indult a Szovjetunió ellen — csak a német monopoltőke, a német imperializmus eszköze volt? Nem: a nácizmus az egész nemzetközi imperializmus zsol­dosa volt — mint ahogyan a német imperializmus már kezdettől fogva a nyugati imperialistákkal együtt, az ő megbízásukból szövögette gyilkos ter­veit a világ népeinek nagy remény­sége, a Szovjetunió ellen. Az Egye­sült Államok, Anglia és Franciaország imperialistái az agresszív német mili­­tarizmust „faltörő kosnak” szánták a békeszerető szovjet állam ellen irá­nyuló elvetemült rabló terveikben. Nem volt olyan mozzanata az első világháborúban vereséget szenvedett német imperializmus újjáéledésének, ahol ne látnák az amerikai monopol­tőke kezét. Ott volt az első világ­háború után, amikor Németország nehéziparát dollármilliókkal táplál­ták fel. Ott volt a nácizmus böl­csőjénél és közvetlenül anyagi tá­mogatást nyújtott Hitler uralomraju­­tásához. Ott volt azokon a tárgyalá­sokon, ahol engedményekkel és ígére­tekkel Kelet felé igyekeztek terelni az egyre növekvő étvágyú náci fenevad ..érdeklődését”. Előbb kölcsönökkel, aztán politikai segítséggel, végül or­szágrészek és egész országok kiszol­gáltatásával tömték a hitleri zsoldos benzinje a Rockefellereknek is hasznot hozott, s hogy a háború alatt Lissza­­bonban és Svájcban bizalmas tárgya­lások folytak az amerikai és a né­met monopóltőke képviselői között a Szovjetunió közös megtámadására. A szovjet nép gigászi erőfeszítése, a szovjet hadsereg hatalmas erejű, küzdelme volt az, amely ezekre a tervekre döntő vereséget mért, le­győzte a náci fenevadat, kivívta a vi­lág népeinek békéjét és felszabadított■ Európa és Ázsia számtalan országát. A népek nem feledkeznek meg a második világháború történelmi leckéiről. Ezért tömörülnek ma zárt so­rokban a nemzetközi békemozgalom zász­laja alá. Ezért támogatják azt az or­szágot, amely mindenkor a béke elő­­harcosa és legnagyobb támasza volt: a Szovjetuniót. A fasizmus felett ara­tott világtörténelmi győzelem, népek sorának felszabadulása, a kínai forra­dalom győzelme, továbbá a népek sza­badságküzdelmének kibontakozása az egész világon, alapvetően megváltoz­tatta a nemzetközi erőviszonyokat és óriási módon megnövelte a béke meg­védésének lehetőségét. A Szovjetunió vezette béketábor fölényben van a há­borút akaró imperializmus erői felett A békét azonban csak kitartó, fárad­hatatlan, egyetlen pillanatig sem lan­kadó áldozatos küzdelemmel lehet megvédeni. Ma minden a népek éber­ségén és áldozatkészségén múlik. — Nem és nem! — mondják­­ százmilliók. Elég volt Coventryből és Oradourból, Lidicéből és Auschwitz­­ból, az égnek meredő hídroncsokból, az üszkös házfalakból. Békés utaso­kat, hasznos tavakat szállító, gőzösök ússzanak a folyókon és tengereken, nyájak legeljenek és gyermekek ját­szanak a réteken, a gyárak kéményei­ből felszálló füst a békés alkotás je­leit írja az égre, így gondolkoznak az egyszerű emberek mindenütt a vi­lágon. Annál nagyobb felháborodással látják, hogy az angol-amerikai-francia imperialisták ismét lángba akarják bo­rítani a világot, s hogy ugyanazokkal az erőkkel szövetkeznek, ugyanazt a militarizmust állítják támadó terveik szolgálatába, mint amellyel egyszer már rátámadtak a Szovjetunióra és a békés népekre. A népekből gyűlöletet és elszánt til­takozást vált ki a német imperializ­mus felélesztésének sötét látványa. A népek felháborodással látják, hogy Nyugat-Németországban visszaállítot­­ták jogaikba a kruppokat és thyssene­­ket, hogy a Ruhr-vidék és az egész nyugatnémet ipar teljes gőzzel dolgo­zik az új háború érdekében, hogy a bonni bábállamban gombamódra ütik fel a fejüket az új fasiszta szerveze­tek és hírhedt „katonai szövetségek”. Az amerikaiak Nyugat-Németország­ban maguk köré gyülekeztetik az el­múlt háború hivatásos bérgyilkosait: hitleri testőrtábornokokat, ejtőernyős­­dandárparancsnokokat, SS-vezetőket, kivégző­ táborok főpribékjeit. S mind­ezt akkor, amikor a Távol-Keleten — telhetetlen gyomrát. Ez az egész po­litika végső soron egyetlen célt szol­gált: a Szovjetunió elleni támadó há­ború előkészítését A nyugati imperia­listák egész háborús politikájénak be­tetőzése volt a gyalázatos müncheni egyezmény Münchenben az angol és francia, kormány — és az őket moz­gató amerikai imperialisták — szente­sítették Hitler és Mussolini terveit az európai népek leigázására Saját adott szavukat szégyenletesen megszegve, a Csehszlovákiával kötött szerződéseiket szemrebbenés nélkül felrúgva odadob­ták ezt az országot Hitlernek. Oda­dobták, mert Csehszlovákia — majd később Lengyelország, Magyarország és Románia — a Szovjetunió felé ve­zető útvonalat jelentette: odadobták, mert Hitler birodalmának erősítése, a csehszlovák, majd a lengyel, magyar, román ipar, közlekedés és mezőgazda­ság kiszolgáltatása Hitlernek — fon­tos szerepet játszott az imperialisták­ szovjetellenes, háborús terveiben. Az imperialisták háborús világszö­vetséget terveztek a Szovjetunió ellen. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem sike­rült. A megnemtámadási szerződés, amelyet a Szovjetunió Németországgal kötött, felborította a nyugati imperia­listák gyalázatos terveit, megakadá­lyozta a világtörténelem leggaládabb összeesküvését. A háború nem úgy alakult, ahogyan a Wall Street és a City boszorkánykonyháiban kitervelték, de ez mit sem változtat azért, hogy Hitlerrel együtt ők a fő bűnösök embe­rek tízmillióinak, köztük magyarok százezreinek elpusztulásában. Az amerikai és a német monopóliu­mok üzleti és politikai kapcsolata még a háború alatt sem szünetelt. Ismere­tes, hogy az angolszász repülőgépek, amelyek már akkor is olyan kegyetlen támadásokat intéztek a békés polgári lakosság ellen, az igazi hadicélponto­kat kikerülték: nem bombázták a né­met nehézipar számos legkártékonyabb üzemóriását, minthogy azok javarészben saját érdekeltségeikhez tartoztak. Is­meretes az is, hogy a Coventry és London felé szálló német bombázók Koreában­­ már át is tértek a nyílt agresszióra. Japánban pedig németor­szági politikájuk hasonmásaként ugyancsak talpraállítják a levitézlett agresszív erőket A népek elszántan tiltakoznak ez ellen. A német imperializmus feléleszté­­séhez nekünk is van néhány szavunk. Hogy is tűrhetnénk szó nél­kül annak a támadó militarizmusnak a felélesztését, amelyhez történelmünk annyi sötét lapja, népünk annyi szen­vedése fűződik? Mi minden idegszá­lunkkal ragaszkodunk szabadságunk­hoz. De tudjuk azt, hogy e szabadság ára milyen drága volt, a szocializmus mennyi harcosának vére folyt érte. Szabadságunk hetedik évében tehát százszoros erővel tiltakozunk ősi el­lenségünk életrekeltése ellen. És gyű­löletünk, védelmi elszántságunk ezer­szeresére növekszik, ha azt látjuk, hogy népünk két olyan elvetemült el­lensége szövetkezik egymással szabad­ságunk és az egész világ békéje el­len, mint az amerikai és a német im­perializmus, s hogy e „szent szövet­séghez” olyan rablók csatlakoznak, mint a fasiszta Tito és véreskezű ban­dája. Trumannak és zsoldoshadának sikerült elérnie, hogy az amerikai im­perializmus neve ma éppúgy a vad­állati kegyetlenség, a barbár vérszomj és rablási vágy gyűlölt jelképévé vál­jék szemünkben, mint néhány évvel ezelőtt a náci banditáké. Mi bizakodóan építünk, mert tuda­tában vagyunk erőnknek — a 800 milliós béketábor, a Szovjetunió ve­zette békeszerető emberiség erejének. De látva az amerikai imperialisták ál­tal szított háborús veszélyt látva, hogy népünk halálos ellenségei egyesülnek a béke elleni gyilkos szán­dékában, tudatában vagyunk felelőssé­günknek is és megsokszorozott erővel állunk helyt harci frontunkon, a békés élet építésének frontján. .. 3

Next