Szabad Nép, 1952. június (10. évfolyam, 128-152. szám)

1952-06-01 / 128. szám

VASÁRNAP, 1952. JÚNIUS | SZABAD NÉP Jacques Duclos kiszabadítása érdekében a legszélesebb népi egységnek kell megvalósulnia A Francia Kommunista Párt politikai bizottságának közleménye Párizs, május 31. (MTI) A Francia Kommunista Párt politi­kai bizottsága pénteken este Marcel Cachin elvtárs elnöklésével ülést tar­tott. Az ülésről kiadott közlemény megállapítja, hogy a szerdai Ridg­­way-ellenes tüntetés méretei minden korábbiét meghaladták. E hatalmas béketüntetések a béke erőinek nagyméretű fejlődését s a francia munkásosztály harci szellemé­nek fokozódását bizonyítják. A mun­kásosztály tudja, hogy minden erejét latba kell vetnie a háborús bűnösök kezének lefogására. A közlemény ezután rámutat, hogy a kormány provokációkkal akar bosz­­szút állni a francia népen. A közlemény kiemeli, hogy a több­tízezer rohamrendőrnek a tüntetőkkel szemben tanúsított brutalitása a pro­vokációk részét jelenti, mert a túsz­ként börtönben tartott André Stil el­len emelt vádhoz vér kellett, amint ezt a jobboldali sajtó,­— az «Aurore» és a «Figaro» — be is vallotta. A közlemény ezután Jacques Duclos letartóztatásának kérdésére tér át. «A megszállás idején alkalmazott rendőri módszerekre emlékeztető tör­vényellenes körülmények között tar­tóztatták le Jacques Duclos-t, a Fran­cia Kommunista Párt titkárát, a fran­cia munkásosztály és az egész nép szeretett irányítóját, a volt verduni frontharcost, aki Maurice Thorezzel együtt hozta létre a népfrontot — emeli ki a közlemény. — A béke e lelkes harcosa a megszállás egész ideje alatt Maurice Thorezzel együtt irányította a Francia Kommunista Pártot és a hitleri megszállók ellen folytatott küzdelmet. Jacques Duclos letartóztatása és letartóztatásának körülményei min­den pártharcosnak komoly figyel­meztetést jelentenek az éberségre s megmutatják nekik a polgári demokráciáról egyesekben még ma is élő ábrándok veszélyes voltát­. A közlemény rámutat, hogy a kor­mány Jacques Duclos vád alá helyezé­sére és saját politikai céljainak leple­zésére olyan hagyományos háborús uszító provokációkhoz folyamodik, ame­lyek már annak idején Jaures meggyil­kolásához, a Reichstag felgyújtásához és az 1939. évi kommunistaellenes ter­rorintézkedésekhez vezettek. A május 28-i tüntetések a békeharcosok nagy győzelmét jelentik. Jacques Duclos börtönben tartását a háborús uszítók a maguk sikereként­ hirdetnék. Éppen ezért a legszélesebb egységnek kell megvalósulnia Jacques Duclos ki­szabadítása érdekében. A közlemény megállapítja: «A kor­mány — ismérve Jacques Duclos egészségi állapotát — abban remény­kedik, hogy ez a bebörtönzés végzetes lesz a Francia Kommunista Párt tit­kárára. A bebörtönzés — mint gyi­­kossági módszer — a provokátorok fegyvere és ezt meg kell bélyegezni az ország népe előtt». «A Pinay-kormány azzal akarja csökkenteni a békeharcosok győzelmé­nek jelentőségét és leplezni Jacques Duclos botrányos letartóztatásának törvényellenességét, hogy «kommu­nista összeesküvésről» beszél — mu­tat rá a közlemény.­­ A politikai bi­zottság ismételten hangsúlyozza, hogy valójában egyetlen összeesküvéssel, a francia burzsoáziának a béke és Francia­­ország ellen irányuló összeesküvé­sével állunk szemben. A belügyminiszter már hetekkel ez­előtt megbízta tájékoztatási osztályát, keressen ki olyan szövegeket ■ — bele­értve Lenin és Sztálin műveit is —, amelyeknek alapján lehetővé válik, hogy k­ommunista pártharcosokat vád alá helyezzenek a francia császárság idején hozott rendeletek alkalmazásá­val. A politikai bizottság felhív minden párttagot, a párt minden szervezetét: szervezzenek konkrét akciót a há­ború ellen és Jacques Duclos ki­szabadítása érdekében. Jacques Duclos-t ki kell szabadítanunk s meg kell akadályoznunk a háborús uszítókat abban, hogy tűzbe borítsák a világot­ — fejeződik be a közle­mény. A Francia KIP Politikai Bizottságának üzenete Duclos­ elvtárshoz A Francia Kommunista Párt Poli­tikai Bizottsága üzenetet küldött Duclos elvtárshoz. — Boldogok vagyunk, hogy közöl­hetjük veled: egész Franciaország népe erélyesen követeli azonnali sza­­badonbocsátásodat — hangsúlyozza az üzenet. A politikai bizottság testvéri barát­ságáról és szolidaritásáról biztosítja Jacques Duclost: Bátorságod és rendíthetetlenséged lelkesíti a kommunista párt harcosait, akik proletárokként és franciákként tel­jesíteni fogják kötelességüket, lelke­sen folytatják igazságos harcukat, hogy Franciaország számára biztosítsák a demokratikus szabadságjogokat, a nemzeti függetlenséget és a békét. A közleményt aláírták: André Marty, Auguste Lecoeur, Marcel Cachin, Francois Billoux, Charles Tilian, Ray­mond Guyot, Etienne Fajon, Léon Mauvais, Waldeck Rochet, Laurent Casanova, Victor Michaut és Jeannette Vermeersch. DOMINIQUE DES ANTS: A PÁRIZSI NÉP HŐSI ÜTKÖZETE A BÉKÉÉRT Párizs, 1952 május 31. 1952 májusának napjai a fran­cia nép történetében a múlt nagy szabadságharcainak napjai mellé so­rakoznak, azzal a különbséggel, hogy ezúttal, a francia dolgozók már nem elszigetelten vívják küzdelmüket, ha­nem az emberiségnek a­ kizsákmányo­lás alól felszabadított 800 milliós tá­borára támaszkodva. A békemozgalom felhívására már a múlt hét péntekén tüntetések zajlot­tak le Párizs különböző negyedeiben. A rendőrség már akkor is durván megtámadta a tüntetőket, de Párizs népe nagy erővel kiáltotta: «Ki Ridg­­way-vel! Amerikába az amerikaiakkal! Megvédjük a békét!» — annak elle­nére, hogy a gumibotok és a letartóz­tatások nem kímélték sem a rokkan­takat, sem az őszhajú filozófusokat. A kormány megijedt, és félelmében letartóztatta André Stilt, a párt Köz­ponti Bizottságának tagját, a «l’Hu­­manité» főszerkesztőjét, a világszerte ismert írót, akinek «Az első össze­csapás» című regénye Sztálin-díjat nyert. Május 25-én a párizsiak megtartot­ták hagyományos felvonulásukat a Pere Lachaise temetőben, hogy meg­emlékezzenek a Kommün halottairól, s köztük a magyar munkásmozgalom kiváló úttörőjéről, Frankel Leóról. Miközben felvonultak ahhoz a kőfal­hoz, amely előtt a dühöngő versaillesi reakció halomra gyilkolta a hős kom­­münárokat, ütemesen kiáltották: «Ki Ridgway-vel! Szabadságot André Stil­nek!» A kormány még jobban megijedt. Ez a félelem olyan méreteket öltött, hogy Ridgway baktériumtábornok fo­gadására semmiféle «tömeget» nem mert összetoborozni, még kíváncsiakat sem engedett elhelyezkedni az útvo­nalon, még a rendőrség irányítása alatt álló szokásos «Makkot» sem rendelte ki. Ellenben ötméterenként sisakos, géppisztolyos rendőröket állí­tott fel. Ezek a pribékek, akik készen álltak arra, hogy rárohanjanak a tö­megre, nem átallották a becsületrend piros vállrojtját felötteni, amellyel 1944-ben a párizsi felkeléshez csatla­kozott hazafias rendőröket tüntet­ték ki. Ebben a légkörben virradt fel május 28 esős reggele. Minden üzem, minden háztömb békeharcosai tudták, hogy ez a nap történelmi lesz. A tün­tetést betiltották. A République-teret már reggel óta sisakos, fekete egyen­ruhás sereg szállta meg. A délelőtt és a délután feszült hangulatban telt el. A nyomorúságos tömegszállások ka­pui előtt, ahol az algéri­­dolgozók lak­nak, felsorakoztak a rendőrség hatal­mas tehergépkocsijai, hogy előzetes letartóztatásokat hajtsanak végre. A hazafiak munkahelyükről, mun­karuhában indultak a tüntetésre. Az ismert jelszavakat hirdető transzpa­renseket vitték. Gyalog jöttek a pe­remvárosok dolgozói: a billancourti autógyári munkások, a saiint-denisi vasasok, az aubervilliersi gázgyári dolgozók. A République-tér volt a szív, amely felé áramlott, mint az ütőerek vére a Párizs kapui­­felől, vagy a békés, szinte vidéki negyedekből menetelő tömeg. Párizs kellős közepén, a Boulevard Poissonniéren a sisakos pribékek könnyfakasztó bombákat dob­tak a tüntetőkre. Hiába patakzik a könny, hiába fojtogat a köhögés —­­a férfiak és a nők nekilendülnek, át­törik a rendőrkordont és felborítják támadóik gépkocsijait. Ridgway meg­­dühödött pribékjei ekkor — megunván a gumibotokat — leakasztják fegyve­rüket és rálőnek a fegyvertelen tün­tetőkre, Párizs dolgozó népére. A diáknegyedből a Quartier Latin­ból jövet egy másik tüntető menetnek — bár rendőrosztagok próbálják el­állni útjukat — sikerült átkelnie a Szajnán. Ezzel a diákok, s velük a ta­nárok, valamint a Quartier Latin más lakói bekapcsolódnak a tüntetésbe. Az Odéon-téren, ahol valaha Danton la­kott, a népes Buci-utcában, amely ennek a negyednek a piaca­, s ahol a­ megszállás alatt a párizsi háziasszo­nyok legelső tüntetése zajlott le, diá­kok, pedagógusok, dolgozó nők, kiske­reskedők verődtek össze, egyesültek több más menettel és átkeltek a Szaj­na hídjain. A tüntetők a tőzsdepalota elé érve valóságos ren­dőrhadsereggel találták magukat szembe. Az összecsa­pás heves volt. Sok hazafit letartóz­tattak és a bank utcai rendőrkapitány­ságra zárták be őket. Később a tünte­tők elhatározták, hogy kiszabadítják elvtársaikat. A rendőrkapitányság elé vonultak. Itt a­ «fekete emberek» a­ Ridgway védelmére kirendelt rendőrök tüzet nyitottak. A pergősortűz golyói átsüvítettek az utcán, de a hazafiak tovább kiáltották: «Ki Ridgway-vel! Békét!» És egy bátor munkás állva, dacolva a golyózáporral, rákezdett az Internacionáléra. Sokan megsebesül­tek.­ Több tüntető oszlop jött a fő­­város északi negyedei felől. A Sztálin­­grád-tér felé meneteltek. Én is ott voltam. A Sztálingrád-téren láttam el­esni egy embert. Mielőtt odaértem, a gumibotozó rendőrök már megrohan­ták a tömeget, de a tüntetők áttörték a kordont. Ez a tér a nácik elleni há­ború legdicsőségesebb csatájára emlé­keztet. A párizsi hazafiak azt akar­ták, hogy itt is visszhangozzék kiál­tásuk: «Megvédjük a békét!» Suhog­nak a gumibotok. A rohamrendőrök elállják az utat és ütnek, csak ütnek. A derék tüntetők, akiknek egyetlen fegyvere a transzparensek rúdja­, még­is áttörik a kordont és a rendőrök dühödtem hátrálnak. Hátrálnak — de lőnek. A «Marseillaise»-re, a «Meg­védjük a békét!» kiáltásra sortűz­­zel felelnek. Akikben nem volt meg a bátorság, hogy megütközzenek, elég aljasok volta­k ahhoz, hogy lőjenek Egy tüntető meginog, elesik. Hacine a neve, északafrikai munkás ... Nem sokkal ezután megtudjuk, hogy a sza­badságnak ez a harcosa meghalt, mert a békét éltette. A La Chapelle-téren három külön­böző útvonalon menetelő tüntető osz­lop fut össze. A rohamrendőrök «harcrakészen» várják őket. A három harcos emberár hömpölygő, elsöprő erővel egyesül és felhangzik a dicső­séges, szívdobogtató harci kiáltás: «A fasizmus nem fog felülkerekedni!» (Le fascisme ne passera pas!) A most már egyesült tüntető menet megindul a Saint Denis-úton az Északi-pálya­udvar felé. A negyed lakói az abla­kokban vannak. Minden mellékutcából tüntető csoportok jönnek és csatla­koznak a «Marseillaise»-t éneklő tö­meghez. A pályaudvar mellett fel­sorakozó rendőrség felkészül. De az északi peremvárosok népe is meg­hátrálásra kényszeríti a transzparen­sek rúdjával a rohamrendőröket. A sisakos, állig felfegyverzett, a meg­rabolt nép munkájával eltartott, al­koholtól bűzlő zsoldoshad­vert horda módjára hátrál a munkások elől, majd a pályaudvar épületében torla­szolja el magát és tüzet nyit. Egy elvtárs összeesik, golyótalálat érte. A tüntetők most a Magenta-körúton csoportosulnak és a szomszédos Ke­leti-pályaudvar felé indulnak, éne­kelve, a béke jelszavait kiáltozva, s egyre sokasodva. A tüntetők tovább­vonulnak, s megkerülik a Répub­­lique-teret őrző rohamrendőrök töme­gét. Ezren és ezren vagyunk. A Saint Martin-csatorna mellett vonu­lunk. A házak kapujában, az ablakok­ban, a kávémérésekben és a boltok küszöbén a lakosság tapsol. Elérjük a Boulevard de la Villette-t. Itt is­mét Baylot rendőrfőnök fekete sere­gébe ütközünk. A tüntetők össze­­seregjenek. Egy képviselő és egy ke­rületi polgármester, háromszínű sza­laggal övezve, beszédet mond. A tün­tetők, mielőtt szétoszlanának, mág­­egyszer eléneklik a «Marseillaise»-t. ★ A Ridgway szolgálatában álló kormány megértette, hogy május 28-a örökre bevésődik a francia törté­nelem lapjaiba. Órákkal a tüntetés után, mikor Pá­rizs utcáin már csak a rendőrség cir­kált, a­ kormány csapdát állított fel és letartóztatta Jacques Duclost, a kommunista párt­ titkárát, s ezzel megmutatta: melyik az a párt, ki az az ember, akitől Franciaországban a háborús uszítók a legjobban félnek. Május 29 reggelén egész Franciaor­szág népe ökölbe szorította kezét. Fel­hangzott az üzemekben, a kis és nagy építkezéseken, az iskolákban a kiáltás: «A fasizmus nem fog felülke­rekedni!» és «Szabadságot Jacques Duclosnak!» El a kezekkel a Francia Kommunista Pártról! A pestisgenerális Ridgway vezény­letével Pinay, Schuman és cinkosaik a törvényességnek még a látszatát is félredobva, gyalázatos támadást haj­tottak végre Franciaország legna­gyobb pártja, a­ Francia Kommunista Párt ellen: a háborús uszító fasiszta banditák rendőrkopókat uszítottak a párt helyiségeire, házkutatást tar­tani. Dud­ás elvtárs a lakásán tartott házkutatás alkalmával tett nyi­latkozatában ezt mondotta: «A kor­mány megindította a harcot nagy pár­tunk ellen, amely lelke volt a nácik­kal szembeni ellenállásnak, abban az időben, amikor Pinay tagja volt Pé­­tain nemzeti tanácsának és üzleteket kötött a megszállókkal­. Csak egy nap múlt el Duclos elvtársnak e nyilat­kozata óta, és a Francia Kommunista Párt ellen elkövetett újabb gyalázatos merénylet ismét igazolta Duclos elv­társ szavait. A francia dolgozók milliói és velük együtt az egész nemzetközi munkás­­osztály, s minden halandó ember mély­séges felháborodással ítéli el ezt a merényletet, a francia nép ragyogó szabadságszeretetének és demokratikus hagyományainak ezt a­ nyílt arculcsa­­pását. A Francia Kommunista Párt elleni provokáció szerzői még csak meg sem kísérlik a törvényes forma­ságok betartását. A Francia Kommu­nista Párt Politikai Bizottságának közleménye rámutat arra, hogy Pinay kormánya a saját politikai céljainak leplezésére olyan hagyományos há­borús uszító provokációkhoz folyamo­dik, amelyek már annak idején Jaiures meggyilkolásához, a Reichstag fel­­gyújtásához és az 1939. évi kommu­nistaellenes intézkedésekhez vezettek». «Összeesküvési» dajkamesét találnak ki azok, akik Franciaország kormá­nyában ülve, összeesküdtek a francia nép igazi ellenségeivel, az amerikai, angol és új német imperialistákkal. Háborús, népellenes, bűnös célok ér­dekében indított a Pinay-kormány hadjáratot a legjobb francia haza­fiak, a francia nép önzetlen, áldozat­kész fiai, a francia kommunisták el­len. A Francia Kommunista Párt Politi­kai Bizottsága rámutat arra, hogy a kormány «provokációkkal akar bosz­­szút állni a francia népen», mert a pestisgenerális Ridgway és a német különszerződés ellen végbement ha­talmas béketüntetések a béke erőinek nagyméretű fejlődését és a francia munkásosztály harci szellemének foko­zódását bizonyítják. Pinay és társai, a francia nép árulói azért emeltek ke­zet a francia kommunistákra, a Fran­cia Kommunista Pártra, mert ez a párt a munkásosztály élén legyőzhe­tetlen akadálya annak az árulásnak, amellyel a francia burzsoázia most is­mét tetézi uralmának a francia nép érdekei elárulásában gazdag történe­tét. Pinay ott volt abban a­­kormány­táborban, amely 1940 nyarán, amikor a kommunista párt, mint Franciaor­szág egyetlen pártja, a fasiszta táma­dókkal való szembeszállást követelte és árulásnak minősítette Párizs feladá­sát, Weygand szavaival így nyilatko­zott: «Ha a németek bejönnek Párizs­ba, a kormánynak erkölcsi kötelessé­ge, hogy őket ott fogadja». Akkor, 1940-ben, Pétain és Laval nyitották meg a kapukat a német fasiszta meg­szálló csapatok előtt, ma a Pétain is­kolájában és a fasiszta megszállókkal kötött piszkos üzleteken növekedett, amerikai kegyelemből és a francia burzsoázia silányságából kormányel­nökké lett Pinay nyitja­­meg a kapu­kat a francia nép ellenségei előtt. Ezért tör a francia imperialista bur­zsoázia a francia hazafiak, a francia békeharcosok, Franciaország szabadsá­gának és függetlenségének pártja, a Francia Kommunista Párt ellen. Abban a felhívásban, amelyet a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága nevében Maurice Thorez és Jacques Duclos írt alá 1940-ben, ezt olvashatjuk: «Oly nagy nép, mint a mienk, sohasem lesz rabszolgák népe. Franciaország nem lesz gyarmati or­szággá. Franciaország, amelynek oly dicsőséges a múltja, sohasem fog tér­det hajtani elvetemült és minden szol­gálatra kész lakájok csapata előtt». Kemény fába vágták a fejszéjüket a­zok a hitvány lakojok, akik ma Francia­­ország kormányában ülnek. Több mint ötmillió francia szavazott az 1951-es választásokon a kommunista pártra, amely Franciaország legnagyobb párt­ja volt és maradt, dacára a törvényel­lenes, demokráciaellenes választási ter­rornak és a választási csalásoknak. Be lehet ilyen pártot börtönözni? Het­venötezer francia kommunista halt hősi halált a haza felszabadításáért a fasiszta megszállók elleni harcban. Meg lehet ilyen pártot félemlíteni? Az egész ha­ladó emberiség együttérzése és forró szeretete árad francia elvtársaink, a francia kommunisták felé, különösen most, ezekben az órákban, amikor a monopoltőke elvetemült lakájainak pro­vokációival szemben rendületlenül, ha­gyományaikhoz, a francia nép hősi nagy harcos hagyományaihoz híven védik a francia nép és az egész világ dolgozói békéjének és szabadságának ügyét. Szilárdan meg vagyunk győ­ződve arról, hogy a francia munkás­­osztály és Franciaország dolgozó népe, a Francia Kommunista Párttal az élen meg fogja védeni hazáját az amerikai betolakodókkal és a pétainek iskolájá­ból kikerült hazaáruló pinnykkel szem­ben. Az egész magyar dolgozó nép nevében kiáltunk megálljt azoknak az elvetemült provokátoroknak, akik kezet mernek emelni a francia nép legdrá­gább kincsére: a francia hazafiak és békeharcosok, Franciaország szabadsá­gának partjára. A francia rendőrség gyalázatos garázdálkodása a Francia Kommunista Párt székházában Párizs, május 31. (MTI) Szombaton délelőtt többezer rendőr részvételével tömeges házkutatás zaj­lott le Párizsban és a vidéken. Pá­rizsban a rendőrség a Francia Kom­munista Párt központi székházában, a párt szajna megyei szervezetének szék­házában, az országos békemozgalom, a nemzeti front — amely most a de­mokratikus kulturális, művészeti és sportszervezetek székháza — a volt partizánok és ellenállók egyesülete valamint a Köztársasági Ifjúsági Szövetség székházában tartott ház­kutatást. A házkutatásokat az éj­szaka folyamán rendőri és vizsgáló­­bírói értekezlet előzte meg. A Chateaudun-körtérre, ahol a Fran­cia Kommunista Párt székháza van, reggel fél 8 órakor tizenöt, rend­őrökkel zsúfolt autóbusz érkezett, amelyet két rádiókocsi követett. A körteret pillanatok alatt megszállta a rendőrség és azonnal be akart ha­tolni a székházba, a benntartózkodók azonban bezárták a kaput. A rend­őrök erőszakkal akarták kinyittatni a kaput, s ugyanakkor tűzoltólétrák se­gítségével is be akartak hatolni. A rendőrségnek csak negyed 10 tájban sikerült behatolnia az épületbe. Elő­ször a­ bűnügyi, majd a politikai rend­őrség szállta meg az épületet. Min­den ajtót felfeszítettek és az alkalma­zottakat egy szobába zsúfolták össze. Különös gonddal kutatták át a­ kom­munista párt parlamenti képviselői­nek irodáit, elsősorban Andre Marty elvtárs irodáját — jelenti a «Ce Soir». Ezután felszólították az épületben levőket, írják alá a házkutatási jegy­zőkönyvet, amit azok megtagadtak, mert a házkutatásnál nem voltak je­len. A rendőrség három óra hosszat tartó házkutatás után nagymennyiségű iratot vitt­ el. A «Paris Presse» tudósítója előtt a rendőrök kijelentették, hogy «semmiféle értékes dokumentumot nem sikerült lefoglalniuk». Ugyancsak házkutatás volt a szajna­megyei pártszervezet székházában, ahol szintén különös gonddal kutatták át a kommunista parlamenti tagok iro­dáit. A békemozgalom székházában hat óra hosszat tartó házkutatás során öt páncélszekrényt fúrtak meg és sok könyvet vittek el. Elkobozták az ösz­­szes sálakat, amelyeket Picasso rajzai díszítettek és amelyek az ifjúsági kon­gresszus alkalmából készültek. Ugyanebben az időben házkutatást tartottak a többi között a kommunista párt lyoni, marseillei, bordeauxi, niz­zai, grenoblei, clermont-ferrandi, la­­rochellei szervezetének helyiségeiben is. A «Ce Soir» szerkesztőségében a rendőrség megbízottja figyelmeztette a lap vezetőségét, amennyiben «hamis hírt» közölnének, a lapot azonnal el­kobozzák. ­ Nemzetközi tiltakozás Duclos elvtárs letartóztatása ellen Max Reimann elvtárs, a Német Kommunista Párt elnöke táviratot in­tézett a Francia Kommunista Párt központi bizottságéhoz s ebben kifeje­zésre juttatja éles tiltakozását Duclos elvtárs letartóztatása ellen. «A ti harcotok — írja — nemcsak a francia nép életének megvédéséért folyik, hanem a mi német népünk és az összes békeszerető népek életének megvédéséért is, az amerikai imperia­listák háborús terveivel szemben». A távirat követeli Jacques Duclos és André Stil elvtársaik azonnali sza­­badonbocsátását. Hasonló táviratot intézett a Francia Kommunista Pártho­z Enver Hodzsa elvtárs, az Albán Munkapárt főtitkára és a Görrög Kommunista Párt központi bizottsága is.

Next