Szabad Nép, 1953. április (11. évfolyam, 91-120. szám)

1953-04-25 / 115. szám

SZOMBAT, 1953 ÁPRILIS 25 Bugyonnij elvtárs 70 éves Szemjon Mihajlovics Bugyonnij, Sztálin elvtárs hűséges tanítványa és fegyvertársa, a polgárháború hőse, a­­Szovjet Hadsereg kiváló szervezője és hadvezére , 70 éves. A szovjet nép és a világ dolgozóinak nagy hadserege szeretettel köszönti ezen a napon Bugyonnij elvtársat, a Szovjetunió Kommu­nista Pártjának sok dicsőséges csatát meg­vívott harcosát. Bugyonnij elvtárs szegényparaszt-pásztor fia, aki kilencéves korában ismerte meg a béres­ sorsot — a pártért, a szovjet hata­lomért, a dolgozó népért vívott harcokban töltötte életét. Harcokban emelkedett a Szovjetunió marsalljává, az SZKP Köz­ponti Bizottságának tagjává. Csaknem ötven évvel ezelőtt, az orosz-japán háborúban esett át a katonai, 1917 februárjában a forradal­mi tűzkeresztségen. A Nagy Október győ­zelme után a polgárháború különböző front­jain védelmezte az új, proletár hazát, győ­zelmesen vezette rohamra világhírű lovasait a dühöngő ellenforradalom ellen. Miután harcolt Gyenyikin ellen, részt vett Kornyilov bandájának szétverésében. 1918-ban meg­szervezi lovascsapatát és harcba viszi a doni fehérgárdista ellenforradalmárok szétzúzá­sára. Ezredparancsnok, brigádparancsnok, a legendás caricini harcok idején már egész lovashadtest parancsnoka, sokszor megfuta­mítja az ellenforradalom tábornokait.­­Bu­­gyonnij elvtárs lovashadtestének bátor vörös hősei porbatiporták a győzhetetlenség babér­ját, melyet Mamontov és Skuro tábornok neve köré fontak» — írta róla Sztálin elv­társ 1919 októberében, Leninhez intézett táviratában. Sz. M. Bugyonnij elévülhetetlen érdemeket szerzett, mint a­ nagyszerű szovjet lovasság megszervezője és nevelője. Az ő irányításá­val fejlődött ez a fegyvernem a modern hábo­rúban is nélkülözhetetlen, korszerű, a gépek­re és a technikára is támaszkodó, félelmetes harci erővé. A Nagy Honvédő Háborúban mint a Szovjetunió honvédelmi népbiztosának helyettese, majd a Szovjetunió Fegyveres Erői lovasságának parancsnoka, kiváló had­vezér és szervezői tehetségével járult hozzá a fasiszták feletti történelmi győzelem kivívá­sához. A szovjet nép szívébe zárta Bugyonnij elv­társat, dalaiba foglalta nevét, hőstetteit, kato­náival való eggyéforrottságát. A Szovjetunó­ban — a kolhozparasztok kívánságára — több mint 3200 kolhozt neveztek el Sz. M. Bugyonnijról. Vorosilov elvtárs mondotta róla: «A Bugyonnij nevet mindenki ismeri... a proletárok is, a parasztok is, valamennyi dolgozó — mindannyian szeretik és becsülik Bug­jonnijt, mint a munkás-paraszt Vörös Hadsereg győzelmeinek megszemélyesítőjét; ismeri az osztályellenség is — a burzsujok és ellenforradalmárok — ismerik és gyűlölik, gyűlölik és félnek tőle... a polgárháború éveiben a mi lovasságunkban nem kevés em­ber pályázott Bugyonnij szerepére De Bu­­gyonnijunk csak egy volt és csak egy van». A magyar nép nagy szeretettel köszönti 70. születésnapján a munkások, parasztok, értelmiségiek közös ügyéért, a népek fel­­­emelkedéséért és békéjéért vívott nagy küz­delem hős katonáját, a kiváló kommunista harcost, Szemjon Mihajlovics Bugyonnij elvtársat. Martin Lawrence bemutatkozása a „Don Pasquale"-ban Az Állami Operaház csütörtöki «Don Pas­­quale» előadásán Martin Lawrence, a ha­zánkba érkezett londoni művész megkezdte magyarországi vendégfellépéseit. Bemutatko­zása emlékezetes sikert aratott. Martin Lawrence az estén Don Pasquale-t, a mulatságos házassági kalandba keveredő gregz római agglegény szerepét játszotta — kitűnően. Basszusbaritonjának sokárnyalatú, sajátos hangszíne rendkívüli zenei érzékkel és egészen kivételes színészi képességgel pá­rosul, úgy, hogy egyik­­kitűnően kiegészíti, segíti a másikat A jellemző éneklésnek, a stí­lusos zenei formálásnak és a részletes elem­zésről tanúskodó színészi magatartásnak eb­ből az egységéből egészen eredeti, s ugyan­akkor tipikus Donizetti vígopera-alarkot állított elénk. A nagy klasszikus olasz zeneszerző mű­­vészetének alaphangja az őszinte humor, a derű, a meleg kedély. Operáinak nagy több­sége — a­ «Don Pasquale» pedig különösen — azt mutatja, hogy mennyire szerette a szín­padon az egészséges kacagást. Vendégmű­vészünk a szerepének megformálásánál igen helyesen a Donizetti-zenének ebből a jel­lemző sajátosságából, a szívbéli vidámság­ból indult ki. Don Pasquale-ja nagy ko­mikus erővel felépített, ellenállhatatlanul mulatságos figura. Lawrence bátran, de mindig mértéktartóan, természetesen komé­­diázik, sem énekébe, sem színészi játékába nem vegyít vaskosabb, oda nem való ele­meket. Az­ alak így mindvégig életszerű, reális, hiteles. Hogy Lawrence hangsúlyai, arcjátéka, mozdulatai, drámai eszközei mennyire kifejezőek, arra legjellemzőbb,­­ hogy bár olaszul énekelt, mégis teljesen vi­lágossá, érthetővé tudta tenni a közönség­nek a szerep fejlődését, a helyzetek monda­nivalóját. Kezdve attól, ahogyan a tükör előtt maradék haját fésülve, izgatottan ké­szül leendő felesége fogadására, egészen a befejező négyesig, amikor megbocsátóan, s kedves öngúnnyal adja áldását az őt meg­tréfáló fiatalok boldogságára — elejétől végig kitűnően megteremtette az alak és a vígopera élénk, jókedvű légkörét. Sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Ma'atesta doktorral való III. felvonásbeli kettősét — a közönség szűnni nem akaró tapsára — kétszer is meg kellett ismételnie. De Operaházunk művészei is jelentősen hozzájárultak az előadás értékéhez, külön­ben is a néhány évvel ezelőtt felújított «Don Pasquale» egyik igen jó összteljesítménye a színháznak. Korina életvidám alakját gyön­gyözöm könnyed énekkel, s elragadóan ked­ves színészi ábrázolással Gyurkovics Mária keltette életre. A minden hájjal megkent Ma­­latesta doktort élénk, hajlékony énekkel és ta­láló színészi magatartással Atelis György vitte színpadra. Mátrai­ Ferenc kellemes lírai hangjával jól jellemezte Ernesto ábrándos hevülékenységét. Az énekkar szintén kitett magáért. A vezénylő Tóth Péter hatásosan szólaltatta­ meg Donizetti áradóan dallamos zenéjének egészséges hangját, a zenekar kí­sérete azonban helyenként (III. fdvoros, sze­renád) kissé erős volt. Az Operaház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség derűs vidámsággal, szívből jövő tetszéssel fogadta a szép előadást. • Lózsy János Jelentkezni lehet nemzetiség A Magyar Népköztársaság a­ sztálini nem­zetiségi politika elveinek megfelelően, nem­zetiségi szakérettségis tanfolyam megszerve­zésével is lehetővé teszi a nemzetiségi dol­gozók továbbtanulását. Minden nemzetiségi munkás és dolgozó paraszt,fiatal, aki betöl­tötte 18. életévét és kora­ nem haladja meg a 30 évet, nemzetiségi szakérettségis tan­folyamra jelentkezhet. Jelentkezni lehet május 10-ig az üzemek, gyárak, tszcs-k, állami gazdaságok, gépállám­ i szakérettségis tanfolyamra mások pártszervezeteinél. Az egyénileg dol­gozó parasztfiatalok a falusi pártszerveze­teknél jelentkezhetnek. A szakérettségis tanfolyam időtartama egy év. A hallgatók diákotthonban laknak s az ellátáson kívül tankönyvet, tanszert és ösz­töndíjat kapnak államunktól. A szakérett­ségis tanfolyam elvégzése után a budapesti Apáczai Cseri János Pedagógiai Főiskola nemzetiségi tanszékén folytathatják tanul­mányaikat. (MTI) A III. Országos Újítókiállítás sikere H Hatalmas tömegek keresik fel napról na­pra a III. Országos újítókiállítást. A sok észsze­­rűsítés és újítás méltán kelti fel dolgozóink érdeklődését, mert a látottak felhasználása könnyebbé és eredményesebbé teszi a munkát. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy április 22-ig több mint százezer látogatója volt a kiállításnak. A kiállításon tapa­sztalatcsere-szolgálat mű­ködik, amely a dolgozók kérésére megküldi a már gyakorlatban alkalmazott újítások leírá­sát és rajzát. (MTI) A VASÖNTŐ JELÖLÉSE Sohasem felejtem el azt a pillanatot, ami­kor Borovszky Ambrust képviselőnek jelöltük. A mechanikai javítóműhely ebédlője zsúfo­lásig megtelt és még kint a folyosón és a lépcsőháziján is szorongtak a­z emberek. A Sztálin Vasmű lakatosai, öntői, kohászai, mű­vezetői és mérnökei, a gépgyáriak és a tűz­­állótéglagyáriak, az Erőmű kazánfűtői és a kohó, a nagyolvasztómű előőrsei. Ezek a­z em­berek az ország minden részéből jöttek, ré­szint ismerték egymást, részint csak itt is­merkedtek meg és forrtak össze munkatár­sakká és most — igen, ez így van — mind egy akarattal, egyező szándékkal sereglettek egybe, mind megejtették már önmagukban a jelölést és várták a pillanatot, hogy felnyújt­­hassá­k a kezüket. Magam is így indultam el, avval a föltett szándékkal, hogy Borovszky Ambrust ajánl­jam a Vasmű, a már eleven, lélekző Vasmű képviselőjének. Ő ott ült az emelvényen az elnökségben, némileg szégyenkezve, mint mindig, ha «rep­rezentálnia» kell. Fejét kissé lehajtotta, de derűs,­vidám szeme azért mosolyogva nézett szembe velünk.★ Hová is jutott ő, az egykori szurtos öntő­­inas? ... Sok gondot okozott az apjának. Nem fűjt a foga egyetler a szakmához sem. Adta az apja cipésznek, könyvkötőnek, lakatosnak s még az ég tudja, minek, de hiába. Sehol se maradt meg, úgy vélték, munkakerülő lesz. Egyszer aztán eljött érte a nagybátyja, aki egy kis ön­tödében dolgozott. — Éppen van inasfelvétel — mondta. — Velem jössz. — Nem megyek én. — Azt én mondom meg... Indulás! V­alósággal elhurcolták a műhelybe. Ami­kor beléptek, éppen öntés folyt. Földbe gyökerezett a lába, a szeme felcsil­lant, úgy nézte az izzó, tüzesen habzó, csilla­gos szikrákat hányó csodás vaspatakot, mely villogva csurgott az üstbe. Attól kezdve még aludni sem akart haza­járni. Beleszeretett az öntésbe, szenvedélye lett, betöltötte az életét. Sokkal hamarabb megtanulta a szakmát, mint m­ás. Jobb öntő lett, mint a­ többiek. Mégis öntősegéd maradt. Évtizedeken át öntősegéd maradt, nem lehe­tett mester. Miért? Mert a szakszervezetben részt vett az ifjú­ság szervezésében. Különös ember, ha abbahagyta volna, mes­ter lehetett volna. A pénzt is egy kicsit job­ban kellett volna szeretnie, valamivel több kapzsiság — több «élelmesség» — másképpen ment volna minden. De ő a­zok közül a külö­nös anyagból gyúrt emberek közül való volt, akik nem a szervezést hagyták abba és ha takarékoskodtak is, nem futottak a pénz után. Azt is furcsáll­ották sokan — és furcsálják ma is — hogy nem dohányzott soha. Ma sem. Nem is ivott soha. Ma sem. A kártyát sem kedvelte Ma sem. Az ő szenvedélye az öntés maradt, az izzó, folyékony vas. Ezenkívül szerette a szobrá­­szatot és az irodalmat, így aztán szakmai tudás ide, hozzáértés oda — nem lett öntőmester. Az öntőmester igazán alkotó és kicsit mű­vész. Mintegy életre hívja a vasat. Nem csu­pán kezével dolgozik, sőt nem is csupán a fe­jével, hanem valamennyi érzékével. Tudni, mennyi legyen a párnakoksz, befűteni a ke­mencét, szabályozni a hőfokot, figyelni az ol­vadó vas színét, ragyogását. .. Nagyon szép mesterség a vasöntőé. A kemence belsejében, mint a vadállat, gombol a tűz, a megolvadt érc és ha széllel vethetné ketrecét, porig éget­ne mindent tomboló dühében — de az öntő kezesbáránnyá változtatja, üstbe fogja fel, formákba önti. Milyen nehezen teljesült ez az álma! A­ felszabadulás után, mikor fogságból haza­jött, vállalatvezető lett s így az álom még mindig álom maradt. Később még messzebb került tőle, mert a nehézipari központba he­lyezték. De azt se fogja elfelejteni soha, amikor egyszer hivatták és egy komoly tanács előtt megkérdezték tőle: •­­ Borovszky elvtárs, szeretne-e még ön­teni? Torkában dobogott a szíve. Egyfelől az öröm dobogtatta — teljesülőben az álom! — másfelől a szorongás: csak nem követtem el valami hibát? — Igen — mondotta. — Szeretnék. — Rendben van .. Akkor felépít magának egy olyan vasipari kombinátot, mely annyi vasat fog adni, mint most az egész ország valamennyi vasműve együttvéve. Borovszky nem soka­t értett ebből. Kerekre nyílt szemmel bámult. — Úgy gondoltuk, Borovszky elvtárs, maga lesz a Dunai Vasmű egyik szervezője Akkor fordult meg vele a világ. Mintha jégcsap ereszkedett volna a szívére, aztán meg igen nagy forróság. Még el sem tud­ta képzelni, milyen lesz ez a kombinát és ho­gyan szervezi majd ő ennek az építését. Nem is gondolt még arra, hogy négymilliárd fo­rintot bíznak a kezére, hogy vállalatok szá­zait, trösztöket tart majd a kezében és na­gyobb és bonyolultabb szervezőmunkát kell végeznie, mint két-háromszáz évvel ezelőtt egy királynak, vagy miniszternek Minderre még nem is gondolt és mégis úgy érezte, hogy erejét meghaladó feladatot kapott. És most itt ül a Vasmű Gépgyárának egyik ebédlőjében, a jelölőgyűlésen, az elnökségi asztalnál, odakint pedig már kopoltyúival lé­legzik a Vasmű, de már befejezéshez közele­dik tüdeje is, a hármas, kupolás léghevítő.. A párt szavai úgy gerjesztették benne las­sanként az álmot, a másikat, mint dinamó az elektromos áramot, a­mikor 1919 őszén szov­jet és magyar mérnökökkel ott állt... Ott? Tán éppen itt! .. Itt ezen a helyen, a térdig érő sárban és nézett körül a­z esőben, az ázó, szo­morúan kókadozó, fakó kukorica-szárakon, s északi szél tépázta kiaszott napraforgószára­­kon, s föl­fedez­te a himbálózó, egykedvűen bólongó két «radart», a háborúnak kivert szemű, rokkant obsitosait, emberkéznek egyet­len nyomát — akkor már felrémlett előtte ködösen és bizonytalanul a nagy mű és a vá­ros. Hihetetlennek tetszett abban a pillanat­ban, de mert a szovjet mérnökök oly biztonsá­gos természetességgel hittek benne, hát ő is hitt. Mennyi minden történt azóta! Korszakok múltak el, történelmi korszakok, melyeknek kezdetét és végét hónapok jelzik. Kezdetben volt az ős­káosz, a gomolygó zűr­zavar és a sár. S akkor ő belenyúlt a zűr­zavarba, hozzálátott rendet teremteni. Száz­ezrekkel és milliókkal számolt, olyan össze­gekkel, melyekben egy csekély tévedés, egy elírás, vagy «elhanyagolható mennyiség», ke­rekítés és igazítás — néhány milliót tett ki Emlékszem, éppen múltkoriban magyarázta: — Vannak, akik haragszanak ránk. Azt mondják, kukacoskodunk. Pedig nincs iga­zuk! Én elhiszem, hogy egy­ százharmincmil­liós komplexumnál hétmillió ide vagy oda az első pillanatra megengedhetőnek látszik. . De hétmillióból egy öntödét lehet felépíteni... Eleinte még nem érezte ezt ilyen világosa­n. De az építkezés szédítő iramában ő maga is rohamosan nőtt hozzá feladataihoz. Az Épí­­tők­ útján, a víztorony és a Dózsa-étterem között még mindig áll egy kis kunyhó. A neve: NEB-palota. (NEB ) Nehézipari Beru­házási Vállalat. Ennek helyettes vezetője Bo­rovszky Ambrus.) Ezt a kunyhót ő építtette fel, a magas képzelte építkezés hozzávetőleges közepén, öt kicsiny szobával. «Ez lesz a szék­helyem az egész építkezés idejére» — gon­dolta magában, aztán megcsóválta a fejét, mert úgy találta, hogy túlságosan nagy, ol­csóbban is meg lehetett volna oldani. Ez volt az elképzelése akkor... A NER-palota egy hónapig sem viselte megtisztelő tisztségét. Át kellett költözni egy kockaházba és ma már Borovszky hivatala az igazgatóságii épületben van. A «NER-palota» ma már raktár. Innen az ablakból is látni, a­ víztoronytól balra. Akko­rának látszik, mint egy gyufaskatulya. Mennyi mindent kellett megtanulni! Többek között a beruházási szabályzatot. Az építke­zés szervezetét. A tervezés és a költségvetés kérdéseit. A tervezőintézetek lassan dolgoz­tak. Eleinte állandó «tervszűke» volt. Sok­szor az épület egyik szárnyát már építették, de a másik szárny tervei még hiányoztak. És ha­ a tervek megérkeztek, akkor is hiányzott a költségvetés. Az építők benyújtották a szám­lát, persze többet költvén, mint megenged­hető lett volna ... Az első hónapokban nagy volt a munkásvándorlás. Jöttek-mentek az emberek. Ez mes gondot okozott Borovszkynek. •Meg kellett tanulnia, hogy kulturális és szó­rakozási lehetőségekbe is be kell ruházni pénzt — az is a Vasmű beruházása . Egy alkalommal elment a népboltba vásá­rolni valamit. Ez még 1951 tavaszán tör­tént. Akkor már tízezer körül járt az épí­tők száma, bolt mégis csak az, az egy volt, a béketéri. Volt is ott tolongás és sorban­­ádás! Borovszky tágra nyitotta ártatlan sze­meit és aztán megjelent arcán a méltatlan­­kodásnak, a felháborodásnak az a kifejezése, amely reá olyan jellemző — azé az emberé, aki a legjobb akaratú és ha váratlanul mellbevágják, olyan őszintén tud felhábo­rodni. Beszélgetni kezdett az emberekkel, akik panaszkodtak az ilyen állapotok miatt. Borovszky gyorsan gondolkodott és hango­san megszólalt: — Megígérem, hogy augusztus 20-ra, az alkotmány ünnepére elkészül az üzletház a •Május 1 -utca végén, annak a földszintjén lesz még egy nagy népbolt! Megtartotta az ígéretét, amelyet a mun­kásoknak tett. A munkásoknak, az övéinek, a családjának. .. a vasöntő. Ígéretet tett a kőműveseknek, ácsoknak, kubikosoknak... Naponta ellenőrizte az üzleti ház­ építését. Augusztus 20-án pedig meghatott arccal né­zegette a megnyílt boltot és Béke-éttermet. Akkor ébredt először tudatára valaminek, ami vele történt. Sokáig egy szót sem szólt, hallgatag volt. A Béke-étteremben ünnepé­lyes megnyitó folyt s mi ott ültünk hátul, hallgatva egy Rossini-nyitányt, melyet az új étterem új zenekara húzott.’ S akkor egy­szer csak megszólalt Borovszky, suttogva és fogai között szűrve a szót: — Én, az egyszerű vasöntő,­ elhatároz­tam, hogy itt augusztus 20-ra üzletház le­gyen ... Augusztus 20 van, délután öt óra tizenkét perc és most itt ülök a megnyitá­sán ... S így állt november 7-én is, a­ kemence előtt... Nem volt könnyű eljutni addig a pilla­natig, hogy életében először és utoljára ön­tőmester lehessen. Oh, ez az elkésett betel­jesülés!.. Akkor már hónapok óta a mű­szaki akadémián tanult, vasakarattal gyúrva mindazt, amit a múltban el kellett mulasz­tania. A mérnökök közül megkérte a jó matematikusokat, hogy tanítsák őt az egyenletekre és a függvényekre. Egy ízben, estefelé meglátogattam a lakásán — az egyik csontépületben lakik, a második eme­leten — s mikor benyitottam, meglepetve láttam, hogy egy iskolai tábla előtt áll, mely a szoba szélességét majdnem betöl­tötte. Nehéz lehetett bevinni az ajtón . .. — Ezt a táblát hozattam... — mondta némi restel­kedéssel, de mosolyogva. — Ezen tanulok. Az ördögbe is, az akadémián mindig tábla előtt kell vizsgázni, hozzá akarok szokni!. . Oly sok küzdelem után — ennek az 1950—1951 -es küzdelemnek részletei hősi eposzt vagy regényt kívánnak! — 1951 no­vember 7-én, Sztálinváros nevenapján vagy inkább keresztelőjén végre öntőmester volt Borovszky Ambrus. Ő öntötte a Sztálin Vasmű első vasát. Ke­zében a hosszú vaslándzsával, a «dugó»-val ostromolta a kemence falát, az utolsó aka­­dályt az első vas előtt. Boldog ostrom volt ez, boldog fáradság. S mikor kibuggyant az első vascsepp, Borovszky Ambrus arcán úgy ra­gyogott az átszellemült boldogság, hogy át­sütött a­­pirosas tűzfényeit, mely megvilágí­totta egész termetét. Ott állt a csillaghullás­­b­an, a szikraesőben, a vas meg zuhogott az üstbe. Boldog volt, de meglepetten tapasztalta hogy nem érez megnyugvást. Életének álma teljesült ezekben a percekben — de hol van már ez az álom? Néni a betel­jesülés boldog­sága volt amit érzett a vasöntő, hanem in­kább az emlékezés meghatott boldogsága, egy örökké kedves gyermekkori vagy ifjúkori álomra, m­ely valaha a beteljesülés boldog­sága lett volna. De hol van már a tavalyi hó! Borovszky Ambrus ott, a kupolókemence előtt egy kohósort látott és másik vasfolya­mot, melyhez képest ez, mely itt csörgede­zik, piciny erecske csupán. Hatalmas tornyo­kat, hidakat, csattogó szalagokat látott és a jövő évi százmilliókra gondolt, melyeket műhelyekké és automatagépekké, kell változ­­tatnia. Az országra gondolt és az acélter­melés emelkedésére... Kicsinyre zsugorodott az öntöde, pedig ezt akkor, azokban a pil­lanatokban legnagyobbnak éreztük vala­mennyi építmények között a világon. Ki­csinyre zsugorodott és körülötte kirajzoló­dott az óriás építkezés képe, aztán még na­gyobbak. Borovszky akkor úgy érezte, hogy egy kis világból egy hatalmas világba lépett, úgy érezte, hogy a világ megnőtt. Arra nem gondolt, azt csak mi láttuk, hogy ő nőtt meg, a vasöntő. Odalépett mellé Wolff Johanna­, a főmér­nök­nő, akivel nem egy összecsapása volt a nehéz problémák megoldásában. (Ilyen ha­talmas művek mindig harcok tüzében ková­csol­ódnak ki. — Különben a főmérnöknő ugyancsak képviselőjelölt, egyhangú lelke­sedéssel, szeretettel jelölték őt is a Sztálin-, várostak.) Odalépett hát a főmérnöknő és oldalvást Borovszkyra nézve, a boldog em­berre, akivel most madarat lehet fogatni — így szólt hozzá: — ugy­e, hogy megcsináltuk? Borovszky elgondolkozott. Megrázta a fe­jét. — Még hiányzik a vakolás a darupálya fö­lött, a födémlapoknak egy része... A főmérnöknőnek rosszul esett a válasz. Hát ez a vasöntő még boldogságában se tud egy elismerő, egy jó szót mondani? Hát ezek a lényegtelen hiányok most, ebben a pillanat­ban említésre méltók? . Ő nem tudta, mi megy végbe Borovszkyban. — Maga­ soha sincs megelégedve — mon­dotta rosszkedvűen a főmérnöknő és elfordí­totta a fejét. Borovszky feléje fordult — jó egy fejjel magasabb a főmérnöknőnél — rámosolygott és bé­külékeny, magyarázó hangon, de nagyon őszintén, hiszen igazán a szívéből jött, így felelt­— Sohasem szabad megelégedni... ★ Azóta a vasöntő új álmai köze­ jutottak a megvalósuláshoz és szive megdobbant a­ rá­­szegeződő tekintetektől. Hallotta a jelölést, az ajánlásokat, a zúgó tapsot, enyhe nyomást ér­zett a mellében. Most már egy ország sorsát bízzák reá és a többi képviselőre .. . Öntő­­mester! Mit fogsz önteni? Kissé fátyolon át hallotta a szavakat: — Aki elfogadja Borovszky Ambrus elvtárs jelölését a népfront képviselőinek listájára, kézfelnyújtással szavazzon .. Minden kéz a levegőbe emelkedett. Bo­rovszky Ambrus úgy érezte, mintha a karok­nak ez az erdeje fölemelné, olyan magasba, ahonnan már a nagyolvasztó torony darujának csúcsa is csak játékszernek látszik. Sándor András SZABAD NÉP ! Közlemény a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülésszakáról Bécs, április 24. (TASZSZ) A Szakszervezeti Világszövetség végre­hajtó bizottsága 19­53 április 20-tól 22-ig tartotta 22. ülésszakát. Az ülésszakon meg­vitatták a III. Szakszervezeti Világkongresz­­szus előkészületeinek kérdését. A szakszervezeteknek a 111. Szakszerve­zeti Világkongresszus előkészítésével kap­csolatos feladatairól Louis Saillant, a Szak­­szervezeti Világszövetség főtitkára tartott beszámolót. A beszámoló feletti vita után a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bi­zottsága határozatot hozott, amely szerint a III. Szakszervezeti Világkongresszust 1953 október 10-től 21-ig tartják meg Bécs váro­sában. A III. Szakszervezeti Világkongresszuson az összes nemzeti központok és szakszerve­zeti szervezetek részt vehetnek, függetlenül attól, hogy­ milyen nemzetközi szervezethez tartoznak. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának következő ülésszakát ez év augusztusában hívják össze. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága az Összkimaj Szakszervezeti Szö­vetség javaslatára Liu Csian-sent egyhan­gúan a Szakszervezeti Világszövetség titká­rává választotta. A Szakszerv­ezeti V­ilágszövetség felhívása A Szakszervezeti Világszövetség végre­hajtó bizottsága felhívásában rámutat, hogy a III. Szakszervezeti Világkongresszus na­pirendjére a következő három alapvető kér­dést tűzték: Beszámoló a Szakszervezeti Világszövet­ség tevékenységéről és a szakszer­vezetek további feladatai a dolgozók akcióegységé­nek megerősítésével kapcsolatban, az élet­­színvonal emeléséért, valamint a békéért folyó harcban; A szakszervezetek feladatai a gazdasági és szociális haladásért folyó harcban, a nemzeti függetlenségnek és a demokratikus szabadságjogoknak a kapitalista és gyar­mati országokban való védelmében; A szakszervezeti mozgalom fejlődése a gyarmati és félgyarmati országokban. A Szakszervezeti Világszövetség végrehaj­tó bizottsága felhívja a dolgozókat, hogy tegyék meg a megfelelő előkészületeket a kongresszusra és legjobb dolgozótársaikkal képviseltessék ott magukat. ­i egyiptomi közvélemény az angol csapatok azonnali kivonását követeli a Szuezi-csatorna övezetéből Kairó, április 24. (TASZSZ) A Szuezi-csatorna térségében tartózkodó angol csapatok kivonása kérdésében össze­ülő angol-egyiptomi tárgyalásokkal kapcso­latban az egyiptomi sajtó sok olyan cikket közöl, amelyekben kifejezésre jut az egyip­tomi közvéleménynek az az egybehangzó kö­vetelése, hogy haladéktalanul és maradék­talanul vonják ki az angol csapatokat Egyiptom területéről. Fikri Abaza, az «Al-Musszavar» című he­tilap szerkesztője szerint az egyiptomi nép azt követeli, hogy a­ kormány­­egyszers min­­denkorra vessen véget az angol megszállás­nak. A nép kijelenti a kormánynak: Tény­leges kiürítést akarunk és nem kívánjuk vál­lalni a közös védelem tervével kapcsolatos kötelezettségeket.. Az olasz hatóságok önkénye Róma, április 24. (TASZSZ) Róma prefektusa közli, hogy Genzano város önkormányzati tanácsát Einaudinak, Olasz­ország köztársasági elnökének határozatával feloszlatták. Az önkormányzati tanács tagjai kommunisták és szocialisták. A feloszlatást azzal indokolják, hogy Genzanóban nemrégi­ben «komoly rendbontására került sor. A «l’Unita» hozzáteszi, hogy a genzanói «komoly rendbontás» szervezett tüntetés volt a csaló választójogi törvény ellen. A szerve­zett tüntetést a rendőröknek a dolgozók elleni támadása megbontotta. Genzano sok lakosa aláírta a város önkor­mányzati tanácsának feloszlatása ellen til­­takozó petíciót. A NYUGTALAN PIACOK destova két esztendeje a legnagyobb amerikai lapok egyikében, a «New York Herald Tribune»-ban egy cikk látott napvilágot, amely a következő címet viselte: «Rettegés a békétől». A megjelenés ideje a koreai fegyverszüneti tárgyalások kezdete volt, az a valóban vigaszra szoruló időpont, amikor egy «szörnyűséges dolog» — a ko­reai béke «fenyegette» a világot. Ennek megfelelően a newyorki tőzsdén egy másik «szörnyűséges dolog» — óriási áresés kö­vetkezett be. Zuhanni kezdtek a hadianyag­gyárak részvényei,olcsóbbakká váltak a ha­­diszempontból fontos nyersanyagok árai, a munkciógyárasok veszítettek és arra az esetre, ha «bekövetkeznék a legrosszabb és béke lenne Koreában» — m­ár csak egyet­len vigaszuk maradt: «hogy valahol másutt fenyeget háború». t­­évedés volna azt hinni, hogy a newyorki­­*■ tőzsde csak a fegyverszüneti tárgyalá­sok megkezdésére visszhangzott ilyen egyér­telműen. Ez a 6.szerfölött érzékeny intézmény, a koreai háború és a koreai íróké minden egyes hírére azonnal és félreérthetetlenül reagált. A koreai háború első három hónapjában öt hatalmas amerikai monopolegyesülés rész­vényárfolyamai így alakultak: az «American Metal­» rezet, ólmot, cinket, kénsavat termelő konszern részvényei 10 százalékkal emelked­tek; az «Americain Smelting and Refining CO» (réz, ólom, cink, alumínium) 17 száza­lékkal; az «Anaconda Copper Company» kon­szerné I11 százalékkal, az «Aluminium Com­pany» 17 százalékkal és a «Bethlehem Steel» konszerné 16 százalékkal. Ebben az időben írta a «Wall Street Journal» című befolyásos lap a következőket: «Valamennyien — Tru­man, Acheson és társaik — azt mondják, hogy háborúra van szükségünk, mert az előt­tünk álló célok érdekében kívánatosabb a há­borús állapot, mint a béke állapota... Ha az ember azt kezdi mondogatni: borzalmas do­log a béke , végül elérkezik oda, hogy azt mondja: remek dolog a háború». Ha valaki egy­etlen szót sem tudna a ko­reai háború és a koreai béketárgyal­ások tör­ténetéről és semmi egyebet nem ismerne, mint a newyorki tőzsde árfolyamainak grafi­konját, akkor abból is halálos biztonsággal meg tudná állapítani, mikor dúlt legerőtel­jesebben a háború, mikor volt kilátás meg­egyezésre, mikor történt haladás a tárgya­lásokon és mikor volt holtpont, mikor lát­szott közelinek a béke és mikor tűnt re­ménytelennek a helyzet. Érthető: a koreai háború tette lehetővé a fegyverkezési hajsza nagyarányú fokozását. Minden újabb hadi­hitelre, adóemelésre megvolt a biztos, cáfol­hatatlan érv. Koreában háború van. Korea, a vérző, meggyötört Korea a legnagyobb hadinyereségek, a legbusásabb hasznok, arany- és dollárfolyamok forrása lett. Ezért tehát valahányszor feltűnt a béke lehetősége Koreában, a newyorki tőzsde leeresztette ár­folyamait, mint valami gyászlobogót és va­lahányszor a háború folytatása, került elő­térbe, a tőzsdei árfolyamok úgy szöktek fel, mint egy ünnepi tűzijáték petárdái.­­­e mindazok a nem­ kisméretű ingadozá­­saik, amelyek a koreai tárgyalások kez­dete óta a newyorki tőzsde grafikonját hul­lámozhatják, jócskán elmaradnak a mögött a zuhanás mögött, amely most rázkódtatta meg a komor Wallstreet­ épületet. Az új koreai­­kínai békeja­vaslatokat és a Szovjetunió béke­­politikájának sorozatos megnyilatkozásait olyan árzuhanás követte a tőzsdén, amely pár­ját ritkítja az utóbbi években. Fel sem lehet­ne sorolni az erről szóló nyugati jelentések tömegét. Csak mutatóba néhányat: «A részvények — írta a «Wall Street Jour­nal!» — a legsúlyosabb áresést szenvedték el közel három év óta». «Arra a hírre, hogy a koreai tárgyalások kedvezően alakulnak, ...újabb bessz-hullám jelentkezett a newyorki tőzsdén» — jelen­tette az «AFP». A «La Tribune des Nations» ezeket írta: «A világ felett, fújdogáló békeszelek a pia­cokon és a tőzsdéken a pánik magvait, ve­tették el. A kínai és koreai új javaslatok hírére a newyorki, londoni, párizsi és tokiói tőzsdén hirtelen estek az árfolyamok ... valójában az történt, hogy a legfontosabb termékek árfolyamai ismét a Korea előtti nívóra tértek vissza­. Az amerikai rádió jelentése szerint a newyorki tőzsdén jegyzett harminc legfonto­sabb részvény a koreai tárgyalások újbóli megindulásának hírére állag öt százalékot vesztett értékéből a március 24-től április 6-ig terjedő két hét alatt. Becslések szerint az ezen idő alatt bekövetkezett árf­olyam­­veszteség körülbelül 5 milliárd dollár. Két hét alatt ötmilliárd dollár veszteség! Nem csekélység. És mindez még csak azért, mert «békeszelek fújdogálnak». Mit jelente­ne akkor maga a béke?! «Könnyen elképzel­hetjük — h­is a «La Tribune des Nations» — mi lenne a hatása annak, ha a béke meg­valósulása érdekében nemcsak új javaslatok­ra, hanem konkrét tettekre kerülne sor. Ez most az üzleti körök legnagyobb gondja és ennek megvilágításában kell értelmezni azo­kat a hivatalos amerikai helyről elhangzó kijelentéseket, amelyek szerint a béke még nem jelentené a fegyverkezési programmak, a konjunktúra utolsó támaszainak elhagyá­sát. Amerikában a legkomolyabb sajtószer­vek figy­elmeztették olvasóikat azokra a sú­lyos­­veszélyekre, amelyeket a nemzetközi együttműködés esetleges visszaállítása jelen­tene». Íme tehát: a nemzetközi együttműködés esetleges visszaállítása a súlyos veszély, az üzleti körök legnagyobb gondja, m­ert a fegy­verkezési programmok — a konjunktúra utolsó támaszát. Xiai a kommunista sajtó megír olyan egy­­szerű tényeket, hogy a koreai háború egy maroknyi kisebbségnek, a hadianyag­­gyárosoknak és háborús gyujtogatóknak az érdeke.S akkor ezt a Nyugat «szabad sajtója» fölényes kézlegyintéssel intézi el: «vörös pro­paganda». Ha a kommunista sajtó megírja, hány milliót*és milliárdot zsebelnek be hadi­­profitok formájában egyes nagytőkések, mi­közben amerikai és angol katonák tízezrei pusztulnak el a fronton, a Nyugat «szabad sajtója» már szinte ingerülten mordul fel: «unalmas ez a folytonos vádaskodás, leleple­zés a Wall Streetről». De ugyan minek is ide akármiféle propa­ganda? önmagukat leplezik le saját jelenté­seik, saját találgatásaik, hangos gondolkodá­suk. Nem mi írjuk, hanem a «Newsweek» április 13-i száma: «,A tőzsdei árzuhanás nyomában általános idegeskedés támadt, az emberek ilyeneket kérdeztek egymástól: a kormány abbahagyja a fegyverkezést? Iparunk csök­kenti terjeszkedési terveit? A fogyasztók kény­telenek lesznek kevesebbet vásárolni? Rövi­den: tönkremegyünk?» És a «Newsweek», az amerikai imperializmus lapjai írja ezt is: «.4 normálisabb gazdasági élet visszatérésé­vel együtt egyre nehezebb lesz a könnyű profit». Nem mi mondjuk — mi csa­k híven idézzük a «Financial Times»*!»!: «.4 szovjet békekezdeményezések híre világszerte felborí­totta az egyensúlyt a piacokon. Valószínűleg a koreai fegyverszünet megkötésének lehető­sége okozta az elmúlt napokban az árak gyen­­geségét az árupiacokon, valamint az árfolya­mok esését az amerikai és többi részvénytőzs­déken. Ez az első reagálás teljesen természe­tes. Olyan eseményről van szó, amely azzal a hatással járhat, hogy felborítja azokat a számításokat, amelyek eddig megszabták az árak színvonalait. Nem nehéz kitalálni, mi­féle számítások ez­ek: a háborúra épített szá­mítások. A­z ügy is bármennyire hihetetlen is, elér­­­­keztünk oda, hogy egyes nyugati kö­rök nyíltan megvádolják a béke erőit: ho­gyan is merték megzavarni az ő szépen előkészített háborús számításaikat, milyen jogon merészelnek fellépni a vérontás ellen, milyen jogon bátorkodnak békét követelni? A «Wall Street Journal» szerint a «koreai békekötés zavart okozó lehetőségekkel jár­hat, károsnak bizonyulhat a gazdaságra, s visszaesést okozhat az üzleti életben», mi­nek folytán «a newyorki tőzsdén kitört a békepánik». Nem tévedés, pontosan így: «békepánik». Ezek szerint tehát már van «békebomba» és van «békepánik», csupa ördöngős kom­munista találmány, csupa elvetemült kísérlet a «háborús nyugalom» felborítására. A «Newsweek», amely új számának jelentős részét a «kommunistái békeoffenzívának» ""Szenteli, így foglalja össze ennek az offen­zívának a jelentőségét: «Amerikai hivatalos körök elismerik, hogy egy békeoffenzíva, ha okosan és kitartóan viszik huzamosabb idő­szakon keresztül, komoly bajt okozhat az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek. A koreai béketárgyalások siker esetén meg­fosztanák az egész szabad világot a fő ösz­tönző októl, amely újrafelfegyverzési pro­­grammját és védelmi szövetségi rendszerét alkotja. A hidegháborúnak enélkül a forró pontja nélkül a rendkívüli helyzet nyomása csökken. Majdnem bizonyosan lehetővé válik a fegyvergyártás csökkentése az Egyesült Államokban, a szabad világ elsőfokú fegy­­verraktárában. Ez, válaszképpen, időlegesen depresszió hatással lesz az amerikai gazda­ságra — hogy milyen komolyan és mennyi ideig, ez majd megmutatkozik... Minden ha­nyatlás az amerikai gazdaságban visszaha­tással lesz a szabad, világ más részein. Ha ezek a visszahatások elég komolyak — ke­reskedelmi versengés a szövetségesek között, növekvő ellenállás az áldozathozatallal szem­ben a védelem közös ügyéért és a helyi kommunista pártok felélénkülése — ez mind olajat fog önteni a tűzre, amelyet a Szovjet­unió gyújtott meg». Kiderül tehát, hogy nemcsak «békebom­ba», «békepánik» és «békeoffenzíva» van, hanem van már­­ «béketűz» és «békegyúj­­togatás» is. Igen, a kommunisták «gyújto­gatnak»; azt akarják, hogy a béke lángjai elárasszák az egész világot, hogy a béke tüze végigseperjen a földön. A kommunisták — minő szörnyűség! — nem akarják meg­engedni, hogy szelíd háborús bombák rob­banjanak, a kommunisták — pokoli merény­let! — ellene vannak a gyümölcsöző hábo­rús pániknak, a kommunisták — segítség, bajban a tőzsde! — ellenzik, hogy nagysze­rű háborús offenzívákban gyilkolják egy­mást a népek, a kommunisták — mi lesz a könnyű profitokkal? — a háború meleg és perzselő tüzei helyett, amelyek elpusztították Koreát és készen állnak a további pusztí­tásra, most a béke tüzére öntenek olajat! Hallatlan, felháborító támadás az emberiség elleni Már megint nem engedik meg az öl­döklést, a vérengzést, a lakóházak, iskolák és bölcsődék rombolását, a­ kommunisták már megint békével fenyegetőznek... SOS, SOS, szegény ártatlan háborús bárányok — fel akarják őket falni a béke farkasai. Koreában folyik a sebesült és beteg ha­difoglyok cseréje. Szombaton újra megkez­dődnek a fegyverszüneti tárgyalások. Telje­sen érthető, hogy — a «TObservateur» szavait idézve — «a Wall Street pesszi­mista», és a «Financial Times»-t idézve «nyugtalanok a piacok». Ezért az olyan vad csataüvöltések, mint legutóbb Van Fleet tábornoké, amelyek a koreai háború folyta­tását követelik, ezért a «gazdasági szakta­nácsok», amelyek szerint a koreai fegyver­­szünet esetén is folytatni kell a fegyverke­zési hajszát. Íg meg kell mondani, hogy a béke országai­ban, így például nálunk, Magyarorszá­gon a koreai eseményekkel és a «békeszelek fújdogálásával» kapcsolatban semmiféle pesz­­szimizmus vagy nyugtalanság nem tapasz­talható. Ellenkezőleg: mindenki örömmel és várakozásteli nyugalommal, józan éberséggel, de ugyanakkor bizakodva fogadta a koreai tárgyalásokról szóló híreket, s mialatt a newyorki tőzsdések ötezer-millió dollárt ve­szítettek, az ózdi szénbányászok 105 száza­lékra teljesítették a­ tervüket és országszerte befejezték a tavaszi búza vetését A mi dol­gozó népünkben semmiféle nyugtalanságot nem­ kelt, ha­ a háború tüzei kialusznak, ellen­kezőleg, készen áll arra, hogy mindennapi munkájával, egységével, építő szándékával és építő lendületével ő maga is «olajat öntsön» a béke tüzére. Nálunk a «békeuszításnak» és csak a «békeuszításnak» van talaja — tör­vény bünteti a háborús uszítást. A mi lelkünk a «békegyujtogatásra» és csak a «békegyuj­­togatásra» fogékony, s megbélyegzi a hábo­rús gyujtogatókat. A mi számításaink,­a­ m­i ötéves terveink a békére és nem a háborúra épülnek, ezért a béke ügyének erősödése nem felborítja, hanem szilárdabbá alapozza gyö­nyörű terveinket. A háborúra spekuláló milliomosok nyugtala­nok. A békéért harcoló milliók nyugodtak. Méray Tibor

Next