Szabad Nép, 1953. április (11. évfolyam, 91-120. szám)
1953-04-25 / 115. szám
SZOMBAT, 1953 ÁPRILIS 25 Bugyonnij elvtárs 70 éves Szemjon Mihajlovics Bugyonnij, Sztálin elvtárs hűséges tanítványa és fegyvertársa, a polgárháború hőse, aSzovjet Hadsereg kiváló szervezője és hadvezére , 70 éves. A szovjet nép és a világ dolgozóinak nagy hadserege szeretettel köszönti ezen a napon Bugyonnij elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártjának sok dicsőséges csatát megvívott harcosát. Bugyonnij elvtárs szegényparaszt-pásztor fia, aki kilencéves korában ismerte meg a béres sorsot — a pártért, a szovjet hatalomért, a dolgozó népért vívott harcokban töltötte életét. Harcokban emelkedett a Szovjetunió marsalljává, az SZKP Központi Bizottságának tagjává. Csaknem ötven évvel ezelőtt, az orosz-japán háborúban esett át a katonai, 1917 februárjában a forradalmi tűzkeresztségen. A Nagy Október győzelme után a polgárháború különböző frontjain védelmezte az új, proletár hazát, győzelmesen vezette rohamra világhírű lovasait a dühöngő ellenforradalom ellen. Miután harcolt Gyenyikin ellen, részt vett Kornyilov bandájának szétverésében. 1918-ban megszervezi lovascsapatát és harcba viszi a doni fehérgárdista ellenforradalmárok szétzúzására. Ezredparancsnok, brigádparancsnok, a legendás caricini harcok idején már egész lovashadtest parancsnoka, sokszor megfutamítja az ellenforradalom tábornokait.Bugyonnij elvtárs lovashadtestének bátor vörös hősei porbatiporták a győzhetetlenség babérját, melyet Mamontov és Skuro tábornok neve köré fontak» — írta róla Sztálin elvtárs 1919 októberében, Leninhez intézett táviratában. Sz. M. Bugyonnij elévülhetetlen érdemeket szerzett, mint a nagyszerű szovjet lovasság megszervezője és nevelője. Az ő irányításával fejlődött ez a fegyvernem a modern háborúban is nélkülözhetetlen, korszerű, a gépekre és a technikára is támaszkodó, félelmetes harci erővé. A Nagy Honvédő Háborúban mint a Szovjetunió honvédelmi népbiztosának helyettese, majd a Szovjetunió Fegyveres Erői lovasságának parancsnoka, kiváló hadvezér és szervezői tehetségével járult hozzá a fasiszták feletti történelmi győzelem kivívásához. A szovjet nép szívébe zárta Bugyonnij elvtársat, dalaiba foglalta nevét, hőstetteit, katonáival való eggyéforrottságát. A Szovjetunóban — a kolhozparasztok kívánságára — több mint 3200 kolhozt neveztek el Sz. M. Bugyonnijról. Vorosilov elvtárs mondotta róla: «A Bugyonnij nevet mindenki ismeri... a proletárok is, a parasztok is, valamennyi dolgozó — mindannyian szeretik és becsülik Bugjonnijt, mint a munkás-paraszt Vörös Hadsereg győzelmeinek megszemélyesítőjét; ismeri az osztályellenség is — a burzsujok és ellenforradalmárok — ismerik és gyűlölik, gyűlölik és félnek tőle... a polgárháború éveiben a mi lovasságunkban nem kevés ember pályázott Bugyonnij szerepére De Bugyonnijunk csak egy volt és csak egy van». A magyar nép nagy szeretettel köszönti 70. születésnapján a munkások, parasztok, értelmiségiek közös ügyéért, a népek felemelkedéséért és békéjéért vívott nagy küzdelem hős katonáját, a kiváló kommunista harcost, Szemjon Mihajlovics Bugyonnij elvtársat. Martin Lawrence bemutatkozása a „Don Pasquale"-ban Az Állami Operaház csütörtöki «Don Pasquale» előadásán Martin Lawrence, a hazánkba érkezett londoni művész megkezdte magyarországi vendégfellépéseit. Bemutatkozása emlékezetes sikert aratott. Martin Lawrence az estén Don Pasquale-t, a mulatságos házassági kalandba keveredő gregz római agglegény szerepét játszotta — kitűnően. Basszusbaritonjának sokárnyalatú, sajátos hangszíne rendkívüli zenei érzékkel és egészen kivételes színészi képességgel párosul, úgy, hogy egyikkitűnően kiegészíti, segíti a másikat A jellemző éneklésnek, a stílusos zenei formálásnak és a részletes elemzésről tanúskodó színészi magatartásnak ebből az egységéből egészen eredeti, s ugyanakkor tipikus Donizetti vígopera-alarkot állított elénk. A nagy klasszikus olasz zeneszerző művészetének alaphangja az őszinte humor, a derű, a meleg kedély. Operáinak nagy többsége — a «Don Pasquale» pedig különösen — azt mutatja, hogy mennyire szerette a színpadon az egészséges kacagást. Vendégművészünk a szerepének megformálásánál igen helyesen a Donizetti-zenének ebből a jellemző sajátosságából, a szívbéli vidámságból indult ki. Don Pasquale-ja nagy komikus erővel felépített, ellenállhatatlanul mulatságos figura. Lawrence bátran, de mindig mértéktartóan, természetesen komédiázik, sem énekébe, sem színészi játékába nem vegyít vaskosabb, oda nem való elemeket. Az alak így mindvégig életszerű, reális, hiteles. Hogy Lawrence hangsúlyai, arcjátéka, mozdulatai, drámai eszközei mennyire kifejezőek, arra legjellemzőbb, hogy bár olaszul énekelt, mégis teljesen világossá, érthetővé tudta tenni a közönségnek a szerep fejlődését, a helyzetek mondanivalóját. Kezdve attól, ahogyan a tükör előtt maradék haját fésülve, izgatottan készül leendő felesége fogadására, egészen a befejező négyesig, amikor megbocsátóan, s kedves öngúnnyal adja áldását az őt megtréfáló fiatalok boldogságára — elejétől végig kitűnően megteremtette az alak és a vígopera élénk, jókedvű légkörét. Sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy a Ma'atesta doktorral való III. felvonásbeli kettősét — a közönség szűnni nem akaró tapsára — kétszer is meg kellett ismételnie. De Operaházunk művészei is jelentősen hozzájárultak az előadás értékéhez, különben is a néhány évvel ezelőtt felújított «Don Pasquale» egyik igen jó összteljesítménye a színháznak. Korina életvidám alakját gyöngyözöm könnyed énekkel, s elragadóan kedves színészi ábrázolással Gyurkovics Mária keltette életre. A minden hájjal megkent Malatesta doktort élénk, hajlékony énekkel és találó színészi magatartással Atelis György vitte színpadra. Mátrai Ferenc kellemes lírai hangjával jól jellemezte Ernesto ábrándos hevülékenységét. Az énekkar szintén kitett magáért. A vezénylő Tóth Péter hatásosan szólaltatta meg Donizetti áradóan dallamos zenéjének egészséges hangját, a zenekar kísérete azonban helyenként (III. fdvoros, szerenád) kissé erős volt. Az Operaház nézőterét zsúfolásig megtöltő közönség derűs vidámsággal, szívből jövő tetszéssel fogadta a szép előadást. • Lózsy János Jelentkezni lehet nemzetiség A Magyar Népköztársaság a sztálini nemzetiségi politika elveinek megfelelően, nemzetiségi szakérettségis tanfolyam megszervezésével is lehetővé teszi a nemzetiségi dolgozók továbbtanulását. Minden nemzetiségi munkás és dolgozó paraszt,fiatal, aki betöltötte 18. életévét és kora nem haladja meg a 30 évet, nemzetiségi szakérettségis tanfolyamra jelentkezhet. Jelentkezni lehet május 10-ig az üzemek, gyárak, tszcs-k, állami gazdaságok, gépállám i szakérettségis tanfolyamra mások pártszervezeteinél. Az egyénileg dolgozó parasztfiatalok a falusi pártszervezeteknél jelentkezhetnek. A szakérettségis tanfolyam időtartama egy év. A hallgatók diákotthonban laknak s az ellátáson kívül tankönyvet, tanszert és ösztöndíjat kapnak államunktól. A szakérettségis tanfolyam elvégzése után a budapesti Apáczai Cseri János Pedagógiai Főiskola nemzetiségi tanszékén folytathatják tanulmányaikat. (MTI) A III. Országos Újítókiállítás sikere H Hatalmas tömegek keresik fel napról napra a III. Országos újítókiállítást. A sok észszerűsítés és újítás méltán kelti fel dolgozóink érdeklődését, mert a látottak felhasználása könnyebbé és eredményesebbé teszi a munkát. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy április 22-ig több mint százezer látogatója volt a kiállításnak. A kiállításon tapasztalatcsere-szolgálat működik, amely a dolgozók kérésére megküldi a már gyakorlatban alkalmazott újítások leírását és rajzát. (MTI) A VASÖNTŐ JELÖLÉSE Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor Borovszky Ambrust képviselőnek jelöltük. A mechanikai javítóműhely ebédlője zsúfolásig megtelt és még kint a folyosón és a lépcsőháziján is szorongtak az emberek. A Sztálin Vasmű lakatosai, öntői, kohászai, művezetői és mérnökei, a gépgyáriak és a tűzállótéglagyáriak, az Erőmű kazánfűtői és a kohó, a nagyolvasztómű előőrsei. Ezek az emberek az ország minden részéből jöttek, részint ismerték egymást, részint csak itt ismerkedtek meg és forrtak össze munkatársakká és most — igen, ez így van — mind egy akarattal, egyező szándékkal sereglettek egybe, mind megejtették már önmagukban a jelölést és várták a pillanatot, hogy felnyújthassák a kezüket. Magam is így indultam el, avval a föltett szándékkal, hogy Borovszky Ambrust ajánljam a Vasmű, a már eleven, lélekző Vasmű képviselőjének. Ő ott ült az emelvényen az elnökségben, némileg szégyenkezve, mint mindig, ha «reprezentálnia» kell. Fejét kissé lehajtotta, de derűs,vidám szeme azért mosolyogva nézett szembe velünk.★ Hová is jutott ő, az egykori szurtos öntőinas? ... Sok gondot okozott az apjának. Nem fűjt a foga egyetler a szakmához sem. Adta az apja cipésznek, könyvkötőnek, lakatosnak s még az ég tudja, minek, de hiába. Sehol se maradt meg, úgy vélték, munkakerülő lesz. Egyszer aztán eljött érte a nagybátyja, aki egy kis öntödében dolgozott. — Éppen van inasfelvétel — mondta. — Velem jössz. — Nem megyek én. — Azt én mondom meg... Indulás! Valósággal elhurcolták a műhelybe. Amikor beléptek, éppen öntés folyt. Földbe gyökerezett a lába, a szeme felcsillant, úgy nézte az izzó, tüzesen habzó, csillagos szikrákat hányó csodás vaspatakot, mely villogva csurgott az üstbe. Attól kezdve még aludni sem akart hazajárni. Beleszeretett az öntésbe, szenvedélye lett, betöltötte az életét. Sokkal hamarabb megtanulta a szakmát, mint más. Jobb öntő lett, mint a többiek. Mégis öntősegéd maradt. Évtizedeken át öntősegéd maradt, nem lehetett mester. Miért? Mert a szakszervezetben részt vett az ifjúság szervezésében. Különös ember, ha abbahagyta volna, mester lehetett volna. A pénzt is egy kicsit jobban kellett volna szeretnie, valamivel több kapzsiság — több «élelmesség» — másképpen ment volna minden. De ő azok közül a különös anyagból gyúrt emberek közül való volt, akik nem a szervezést hagyták abba és ha takarékoskodtak is, nem futottak a pénz után. Azt is furcsállották sokan — és furcsálják ma is — hogy nem dohányzott soha. Ma sem. Nem is ivott soha. Ma sem. A kártyát sem kedvelte Ma sem. Az ő szenvedélye az öntés maradt, az izzó, folyékony vas. Ezenkívül szerette a szobrászatot és az irodalmat, így aztán szakmai tudás ide, hozzáértés oda — nem lett öntőmester. Az öntőmester igazán alkotó és kicsit művész. Mintegy életre hívja a vasat. Nem csupán kezével dolgozik, sőt nem is csupán a fejével, hanem valamennyi érzékével. Tudni, mennyi legyen a párnakoksz, befűteni a kemencét, szabályozni a hőfokot, figyelni az olvadó vas színét, ragyogását. .. Nagyon szép mesterség a vasöntőé. A kemence belsejében, mint a vadállat, gombol a tűz, a megolvadt érc és ha széllel vethetné ketrecét, porig égetne mindent tomboló dühében — de az öntő kezesbáránnyá változtatja, üstbe fogja fel, formákba önti. Milyen nehezen teljesült ez az álma! A felszabadulás után, mikor fogságból hazajött, vállalatvezető lett s így az álom még mindig álom maradt. Később még messzebb került tőle, mert a nehézipari központba helyezték. De azt se fogja elfelejteni soha, amikor egyszer hivatták és egy komoly tanács előtt megkérdezték tőle: • Borovszky elvtárs, szeretne-e még önteni? Torkában dobogott a szíve. Egyfelől az öröm dobogtatta — teljesülőben az álom! — másfelől a szorongás: csak nem követtem el valami hibát? — Igen — mondotta. — Szeretnék. — Rendben van .. Akkor felépít magának egy olyan vasipari kombinátot, mely annyi vasat fog adni, mint most az egész ország valamennyi vasműve együttvéve. Borovszky nem sokat értett ebből. Kerekre nyílt szemmel bámult. — Úgy gondoltuk, Borovszky elvtárs, maga lesz a Dunai Vasmű egyik szervezője Akkor fordult meg vele a világ. Mintha jégcsap ereszkedett volna a szívére, aztán meg igen nagy forróság. Még el sem tudta képzelni, milyen lesz ez a kombinát és hogyan szervezi majd ő ennek az építését. Nem is gondolt még arra, hogy négymilliárd forintot bíznak a kezére, hogy vállalatok százait, trösztöket tart majd a kezében és nagyobb és bonyolultabb szervezőmunkát kell végeznie, mint két-háromszáz évvel ezelőtt egy királynak, vagy miniszternek Minderre még nem is gondolt és mégis úgy érezte, hogy erejét meghaladó feladatot kapott. És most itt ül a Vasmű Gépgyárának egyik ebédlőjében, a jelölőgyűlésen, az elnökségi asztalnál, odakint pedig már kopoltyúival lélegzik a Vasmű, de már befejezéshez közeledik tüdeje is, a hármas, kupolás léghevítő.. A párt szavai úgy gerjesztették benne lassanként az álmot, a másikat, mint dinamó az elektromos áramot, amikor 1919 őszén szovjet és magyar mérnökökkel ott állt... Ott? Tán éppen itt! .. Itt ezen a helyen, a térdig érő sárban és nézett körül az esőben, az ázó, szomorúan kókadozó, fakó kukorica-szárakon, s északi szél tépázta kiaszott napraforgószárakon, s fölfedezte a himbálózó, egykedvűen bólongó két «radart», a háborúnak kivert szemű, rokkant obsitosait, emberkéznek egyetlen nyomát — akkor már felrémlett előtte ködösen és bizonytalanul a nagy mű és a város. Hihetetlennek tetszett abban a pillanatban, de mert a szovjet mérnökök oly biztonságos természetességgel hittek benne, hát ő is hitt. Mennyi minden történt azóta! Korszakok múltak el, történelmi korszakok, melyeknek kezdetét és végét hónapok jelzik. Kezdetben volt az őskáosz, a gomolygó zűrzavar és a sár. S akkor ő belenyúlt a zűrzavarba, hozzálátott rendet teremteni. Százezrekkel és milliókkal számolt, olyan összegekkel, melyekben egy csekély tévedés, egy elírás, vagy «elhanyagolható mennyiség», kerekítés és igazítás — néhány milliót tett ki Emlékszem, éppen múltkoriban magyarázta: — Vannak, akik haragszanak ránk. Azt mondják, kukacoskodunk. Pedig nincs igazuk! Én elhiszem, hogy egy százharmincmilliós komplexumnál hétmillió ide vagy oda az első pillanatra megengedhetőnek látszik. . De hétmillióból egy öntödét lehet felépíteni... Eleinte még nem érezte ezt ilyen világosan. De az építkezés szédítő iramában ő maga is rohamosan nőtt hozzá feladataihoz. Az Építők útján, a víztorony és a Dózsa-étterem között még mindig áll egy kis kunyhó. A neve: NEB-palota. (NEB ) Nehézipari Beruházási Vállalat. Ennek helyettes vezetője Borovszky Ambrus.) Ezt a kunyhót ő építtette fel, a magas képzelte építkezés hozzávetőleges közepén, öt kicsiny szobával. «Ez lesz a székhelyem az egész építkezés idejére» — gondolta magában, aztán megcsóválta a fejét, mert úgy találta, hogy túlságosan nagy, olcsóbban is meg lehetett volna oldani. Ez volt az elképzelése akkor... A NER-palota egy hónapig sem viselte megtisztelő tisztségét. Át kellett költözni egy kockaházba és ma már Borovszky hivatala az igazgatóságii épületben van. A «NER-palota» ma már raktár. Innen az ablakból is látni, a víztoronytól balra. Akkorának látszik, mint egy gyufaskatulya. Mennyi mindent kellett megtanulni! Többek között a beruházási szabályzatot. Az építkezés szervezetét. A tervezés és a költségvetés kérdéseit. A tervezőintézetek lassan dolgoztak. Eleinte állandó «tervszűke» volt. Sokszor az épület egyik szárnyát már építették, de a másik szárny tervei még hiányoztak. És ha a tervek megérkeztek, akkor is hiányzott a költségvetés. Az építők benyújtották a számlát, persze többet költvén, mint megengedhető lett volna ... Az első hónapokban nagy volt a munkásvándorlás. Jöttek-mentek az emberek. Ez mes gondot okozott Borovszkynek. •Meg kellett tanulnia, hogy kulturális és szórakozási lehetőségekbe is be kell ruházni pénzt — az is a Vasmű beruházása . Egy alkalommal elment a népboltba vásárolni valamit. Ez még 1951 tavaszán történt. Akkor már tízezer körül járt az építők száma, bolt mégis csak az, az egy volt, a béketéri. Volt is ott tolongás és sorbanádás! Borovszky tágra nyitotta ártatlan szemeit és aztán megjelent arcán a méltatlankodásnak, a felháborodásnak az a kifejezése, amely reá olyan jellemző — azé az emberé, aki a legjobb akaratú és ha váratlanul mellbevágják, olyan őszintén tud felháborodni. Beszélgetni kezdett az emberekkel, akik panaszkodtak az ilyen állapotok miatt. Borovszky gyorsan gondolkodott és hangosan megszólalt: — Megígérem, hogy augusztus 20-ra, az alkotmány ünnepére elkészül az üzletház a •Május 1 -utca végén, annak a földszintjén lesz még egy nagy népbolt! Megtartotta az ígéretét, amelyet a munkásoknak tett. A munkásoknak, az övéinek, a családjának. .. a vasöntő. Ígéretet tett a kőműveseknek, ácsoknak, kubikosoknak... Naponta ellenőrizte az üzleti ház építését. Augusztus 20-án pedig meghatott arccal nézegette a megnyílt boltot és Béke-éttermet. Akkor ébredt először tudatára valaminek, ami vele történt. Sokáig egy szót sem szólt, hallgatag volt. A Béke-étteremben ünnepélyes megnyitó folyt s mi ott ültünk hátul, hallgatva egy Rossini-nyitányt, melyet az új étterem új zenekara húzott.’ S akkor egyszer csak megszólalt Borovszky, suttogva és fogai között szűrve a szót: — Én, az egyszerű vasöntő, elhatároztam, hogy itt augusztus 20-ra üzletház legyen ... Augusztus 20 van, délután öt óra tizenkét perc és most itt ülök a megnyitásán ... S így állt november 7-én is, a kemence előtt... Nem volt könnyű eljutni addig a pillanatig, hogy életében először és utoljára öntőmester lehessen. Oh, ez az elkésett beteljesülés!.. Akkor már hónapok óta a műszaki akadémián tanult, vasakarattal gyúrva mindazt, amit a múltban el kellett mulasztania. A mérnökök közül megkérte a jó matematikusokat, hogy tanítsák őt az egyenletekre és a függvényekre. Egy ízben, estefelé meglátogattam a lakásán — az egyik csontépületben lakik, a második emeleten — s mikor benyitottam, meglepetve láttam, hogy egy iskolai tábla előtt áll, mely a szoba szélességét majdnem betöltötte. Nehéz lehetett bevinni az ajtón . .. — Ezt a táblát hozattam... — mondta némi restelkedéssel, de mosolyogva. — Ezen tanulok. Az ördögbe is, az akadémián mindig tábla előtt kell vizsgázni, hozzá akarok szokni!. . Oly sok küzdelem után — ennek az 1950—1951 -es küzdelemnek részletei hősi eposzt vagy regényt kívánnak! — 1951 november 7-én, Sztálinváros nevenapján vagy inkább keresztelőjén végre öntőmester volt Borovszky Ambrus. Ő öntötte a Sztálin Vasmű első vasát. Kezében a hosszú vaslándzsával, a «dugó»-val ostromolta a kemence falát, az utolsó akadályt az első vas előtt. Boldog ostrom volt ez, boldog fáradság. S mikor kibuggyant az első vascsepp, Borovszky Ambrus arcán úgy ragyogott az átszellemült boldogság, hogy átsütött apirosas tűzfényeit, mely megvilágította egész termetét. Ott állt a csillaghullásban, a szikraesőben, a vas meg zuhogott az üstbe. Boldog volt, de meglepetten tapasztalta hogy nem érez megnyugvást. Életének álma teljesült ezekben a percekben — de hol van már ez az álom? Néni a beteljesülés boldogsága volt amit érzett a vasöntő, hanem inkább az emlékezés meghatott boldogsága, egy örökké kedves gyermekkori vagy ifjúkori álomra, mely valaha a beteljesülés boldogsága lett volna. De hol van már a tavalyi hó! Borovszky Ambrus ott, a kupolókemence előtt egy kohósort látott és másik vasfolyamot, melyhez képest ez, mely itt csörgedezik, piciny erecske csupán. Hatalmas tornyokat, hidakat, csattogó szalagokat látott és a jövő évi százmilliókra gondolt, melyeket műhelyekké és automatagépekké, kell változtatnia. Az országra gondolt és az acéltermelés emelkedésére... Kicsinyre zsugorodott az öntöde, pedig ezt akkor, azokban a pillanatokban legnagyobbnak éreztük valamennyi építmények között a világon. Kicsinyre zsugorodott és körülötte kirajzolódott az óriás építkezés képe, aztán még nagyobbak. Borovszky akkor úgy érezte, hogy egy kis világból egy hatalmas világba lépett, úgy érezte, hogy a világ megnőtt. Arra nem gondolt, azt csak mi láttuk, hogy ő nőtt meg, a vasöntő. Odalépett mellé Wolff Johanna, a főmérnöknő, akivel nem egy összecsapása volt a nehéz problémák megoldásában. (Ilyen hatalmas művek mindig harcok tüzében kovácsolódnak ki. — Különben a főmérnöknő ugyancsak képviselőjelölt, egyhangú lelkesedéssel, szeretettel jelölték őt is a Sztálin-, várostak.) Odalépett hát a főmérnöknő és oldalvást Borovszkyra nézve, a boldog emberre, akivel most madarat lehet fogatni — így szólt hozzá: — ugye, hogy megcsináltuk? Borovszky elgondolkozott. Megrázta a fejét. — Még hiányzik a vakolás a darupálya fölött, a födémlapoknak egy része... A főmérnöknőnek rosszul esett a válasz. Hát ez a vasöntő még boldogságában se tud egy elismerő, egy jó szót mondani? Hát ezek a lényegtelen hiányok most, ebben a pillanatban említésre méltók? . Ő nem tudta, mi megy végbe Borovszkyban. — Maga soha sincs megelégedve — mondotta rosszkedvűen a főmérnöknő és elfordította a fejét. Borovszky feléje fordult — jó egy fejjel magasabb a főmérnöknőnél — rámosolygott és békülékeny, magyarázó hangon, de nagyon őszintén, hiszen igazán a szívéből jött, így felelt— Sohasem szabad megelégedni... ★ Azóta a vasöntő új álmai köze jutottak a megvalósuláshoz és szive megdobbant a rászegeződő tekintetektől. Hallotta a jelölést, az ajánlásokat, a zúgó tapsot, enyhe nyomást érzett a mellében. Most már egy ország sorsát bízzák reá és a többi képviselőre .. . Öntőmester! Mit fogsz önteni? Kissé fátyolon át hallotta a szavakat: — Aki elfogadja Borovszky Ambrus elvtárs jelölését a népfront képviselőinek listájára, kézfelnyújtással szavazzon .. Minden kéz a levegőbe emelkedett. Borovszky Ambrus úgy érezte, mintha a karoknak ez az erdeje fölemelné, olyan magasba, ahonnan már a nagyolvasztó torony darujának csúcsa is csak játékszernek látszik. Sándor András SZABAD NÉP ! Közlemény a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának ülésszakáról Bécs, április 24. (TASZSZ) A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága 1953 április 20-tól 22-ig tartotta 22. ülésszakát. Az ülésszakon megvitatták a III. Szakszervezeti Világkongreszszus előkészületeinek kérdését. A szakszervezeteknek a 111. Szakszervezeti Világkongresszus előkészítésével kapcsolatos feladatairól Louis Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára tartott beszámolót. A beszámoló feletti vita után a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága határozatot hozott, amely szerint a III. Szakszervezeti Világkongresszust 1953 október 10-től 21-ig tartják meg Bécs városában. A III. Szakszervezeti Világkongresszuson az összes nemzeti központok és szakszervezeti szervezetek részt vehetnek, függetlenül attól, hogy milyen nemzetközi szervezethez tartoznak. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának következő ülésszakát ez év augusztusában hívják össze. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága az Összkimaj Szakszervezeti Szövetség javaslatára Liu Csian-sent egyhangúan a Szakszervezeti Világszövetség titkárává választotta. A Szakszervezeti Világszövetség felhívása A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága felhívásában rámutat, hogy a III. Szakszervezeti Világkongresszus napirendjére a következő három alapvető kérdést tűzték: Beszámoló a Szakszervezeti Világszövetség tevékenységéről és a szakszervezetek további feladatai a dolgozók akcióegységének megerősítésével kapcsolatban, az életszínvonal emeléséért, valamint a békéért folyó harcban; A szakszervezetek feladatai a gazdasági és szociális haladásért folyó harcban, a nemzeti függetlenségnek és a demokratikus szabadságjogoknak a kapitalista és gyarmati országokban való védelmében; A szakszervezeti mozgalom fejlődése a gyarmati és félgyarmati országokban. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága felhívja a dolgozókat, hogy tegyék meg a megfelelő előkészületeket a kongresszusra és legjobb dolgozótársaikkal képviseltessék ott magukat. i egyiptomi közvélemény az angol csapatok azonnali kivonását követeli a Szuezi-csatorna övezetéből Kairó, április 24. (TASZSZ) A Szuezi-csatorna térségében tartózkodó angol csapatok kivonása kérdésében összeülő angol-egyiptomi tárgyalásokkal kapcsolatban az egyiptomi sajtó sok olyan cikket közöl, amelyekben kifejezésre jut az egyiptomi közvéleménynek az az egybehangzó követelése, hogy haladéktalanul és maradéktalanul vonják ki az angol csapatokat Egyiptom területéről. Fikri Abaza, az «Al-Musszavar» című hetilap szerkesztője szerint az egyiptomi nép azt követeli, hogy a kormányegyszers mindenkorra vessen véget az angol megszállásnak. A nép kijelenti a kormánynak: Tényleges kiürítést akarunk és nem kívánjuk vállalni a közös védelem tervével kapcsolatos kötelezettségeket.. Az olasz hatóságok önkénye Róma, április 24. (TASZSZ) Róma prefektusa közli, hogy Genzano város önkormányzati tanácsát Einaudinak, Olaszország köztársasági elnökének határozatával feloszlatták. Az önkormányzati tanács tagjai kommunisták és szocialisták. A feloszlatást azzal indokolják, hogy Genzanóban nemrégiben «komoly rendbontására került sor. A «l’Unita» hozzáteszi, hogy a genzanói «komoly rendbontás» szervezett tüntetés volt a csaló választójogi törvény ellen. A szervezett tüntetést a rendőröknek a dolgozók elleni támadása megbontotta. Genzano sok lakosa aláírta a város önkormányzati tanácsának feloszlatása ellen tiltakozó petíciót. A NYUGTALAN PIACOK destova két esztendeje a legnagyobb amerikai lapok egyikében, a «New York Herald Tribune»-ban egy cikk látott napvilágot, amely a következő címet viselte: «Rettegés a békétől». A megjelenés ideje a koreai fegyverszüneti tárgyalások kezdete volt, az a valóban vigaszra szoruló időpont, amikor egy «szörnyűséges dolog» — a koreai béke «fenyegette» a világot. Ennek megfelelően a newyorki tőzsdén egy másik «szörnyűséges dolog» — óriási áresés következett be. Zuhanni kezdtek a hadianyaggyárak részvényei,olcsóbbakká váltak a hadiszempontból fontos nyersanyagok árai, a munkciógyárasok veszítettek és arra az esetre, ha «bekövetkeznék a legrosszabb és béke lenne Koreában» — már csak egyetlen vigaszuk maradt: «hogy valahol másutt fenyeget háború». tévedés volna azt hinni, hogy a newyorki*■ tőzsde csak a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésére visszhangzott ilyen egyértelműen. Ez a 6.szerfölött érzékeny intézmény, a koreai háború és a koreai íróké minden egyes hírére azonnal és félreérthetetlenül reagált. A koreai háború első három hónapjában öt hatalmas amerikai monopolegyesülés részvényárfolyamai így alakultak: az «American Metal» rezet, ólmot, cinket, kénsavat termelő konszern részvényei 10 százalékkal emelkedtek; az «Americain Smelting and Refining CO» (réz, ólom, cink, alumínium) 17 százalékkal; az «Anaconda Copper Company» konszerné I11 százalékkal, az «Aluminium Company» 17 százalékkal és a «Bethlehem Steel» konszerné 16 százalékkal. Ebben az időben írta a «Wall Street Journal» című befolyásos lap a következőket: «Valamennyien — Truman, Acheson és társaik — azt mondják, hogy háborúra van szükségünk, mert az előttünk álló célok érdekében kívánatosabb a háborús állapot, mint a béke állapota... Ha az ember azt kezdi mondogatni: borzalmas dolog a béke , végül elérkezik oda, hogy azt mondja: remek dolog a háború». Ha valaki egyetlen szót sem tudna a koreai háború és a koreai béketárgyalások történetéről és semmi egyebet nem ismerne, mint a newyorki tőzsde árfolyamainak grafikonját, akkor abból is halálos biztonsággal meg tudná állapítani, mikor dúlt legerőteljesebben a háború, mikor volt kilátás megegyezésre, mikor történt haladás a tárgyalásokon és mikor volt holtpont, mikor látszott közelinek a béke és mikor tűnt reménytelennek a helyzet. Érthető: a koreai háború tette lehetővé a fegyverkezési hajsza nagyarányú fokozását. Minden újabb hadihitelre, adóemelésre megvolt a biztos, cáfolhatatlan érv. Koreában háború van. Korea, a vérző, meggyötört Korea a legnagyobb hadinyereségek, a legbusásabb hasznok, arany- és dollárfolyamok forrása lett. Ezért tehát valahányszor feltűnt a béke lehetősége Koreában, a newyorki tőzsde leeresztette árfolyamait, mint valami gyászlobogót és valahányszor a háború folytatása, került előtérbe, a tőzsdei árfolyamok úgy szöktek fel, mint egy ünnepi tűzijáték petárdái.e mindazok a nem kisméretű ingadozásaik, amelyek a koreai tárgyalások kezdete óta a newyorki tőzsde grafikonját hullámozhatják, jócskán elmaradnak a mögött a zuhanás mögött, amely most rázkódtatta meg a komor Wallstreet épületet. Az új koreaikínai békejavaslatokat és a Szovjetunió békepolitikájának sorozatos megnyilatkozásait olyan árzuhanás követte a tőzsdén, amely párját ritkítja az utóbbi években. Fel sem lehetne sorolni az erről szóló nyugati jelentések tömegét. Csak mutatóba néhányat: «A részvények — írta a «Wall Street Journal!» — a legsúlyosabb áresést szenvedték el közel három év óta». «Arra a hírre, hogy a koreai tárgyalások kedvezően alakulnak, ...újabb bessz-hullám jelentkezett a newyorki tőzsdén» — jelentette az «AFP». A «La Tribune des Nations» ezeket írta: «A világ felett, fújdogáló békeszelek a piacokon és a tőzsdéken a pánik magvait, vetették el. A kínai és koreai új javaslatok hírére a newyorki, londoni, párizsi és tokiói tőzsdén hirtelen estek az árfolyamok ... valójában az történt, hogy a legfontosabb termékek árfolyamai ismét a Korea előtti nívóra tértek vissza. Az amerikai rádió jelentése szerint a newyorki tőzsdén jegyzett harminc legfontosabb részvény a koreai tárgyalások újbóli megindulásának hírére állag öt százalékot vesztett értékéből a március 24-től április 6-ig terjedő két hét alatt. Becslések szerint az ezen idő alatt bekövetkezett árfolyamveszteség körülbelül 5 milliárd dollár. Két hét alatt ötmilliárd dollár veszteség! Nem csekélység. És mindez még csak azért, mert «békeszelek fújdogálnak». Mit jelentene akkor maga a béke?! «Könnyen elképzelhetjük — his a «La Tribune des Nations» — mi lenne a hatása annak, ha a béke megvalósulása érdekében nemcsak új javaslatokra, hanem konkrét tettekre kerülne sor. Ez most az üzleti körök legnagyobb gondja és ennek megvilágításában kell értelmezni azokat a hivatalos amerikai helyről elhangzó kijelentéseket, amelyek szerint a béke még nem jelentené a fegyverkezési programmak, a konjunktúra utolsó támaszainak elhagyását. Amerikában a legkomolyabb sajtószervek figyelmeztették olvasóikat azokra a súlyosveszélyekre, amelyeket a nemzetközi együttműködés esetleges visszaállítása jelentene». Íme tehát: a nemzetközi együttműködés esetleges visszaállítása a súlyos veszély, az üzleti körök legnagyobb gondja, mert a fegyverkezési programmok — a konjunktúra utolsó támaszát. Xiai a kommunista sajtó megír olyan egyszerű tényeket, hogy a koreai háború egy maroknyi kisebbségnek, a hadianyaggyárosoknak és háborús gyujtogatóknak az érdeke.S akkor ezt a Nyugat «szabad sajtója» fölényes kézlegyintéssel intézi el: «vörös propaganda». Ha a kommunista sajtó megírja, hány milliót*és milliárdot zsebelnek be hadiprofitok formájában egyes nagytőkések, miközben amerikai és angol katonák tízezrei pusztulnak el a fronton, a Nyugat «szabad sajtója» már szinte ingerülten mordul fel: «unalmas ez a folytonos vádaskodás, leleplezés a Wall Streetről». De ugyan minek is ide akármiféle propaganda? önmagukat leplezik le saját jelentéseik, saját találgatásaik, hangos gondolkodásuk. Nem mi írjuk, hanem a «Newsweek» április 13-i száma: «,A tőzsdei árzuhanás nyomában általános idegeskedés támadt, az emberek ilyeneket kérdeztek egymástól: a kormány abbahagyja a fegyverkezést? Iparunk csökkenti terjeszkedési terveit? A fogyasztók kénytelenek lesznek kevesebbet vásárolni? Röviden: tönkremegyünk?» És a «Newsweek», az amerikai imperializmus lapjai írja ezt is: «.4 normálisabb gazdasági élet visszatérésével együtt egyre nehezebb lesz a könnyű profit». Nem mi mondjuk — mi csak híven idézzük a «Financial Times»*!»!: «.4 szovjet békekezdeményezések híre világszerte felborította az egyensúlyt a piacokon. Valószínűleg a koreai fegyverszünet megkötésének lehetősége okozta az elmúlt napokban az árak gyengeségét az árupiacokon, valamint az árfolyamok esését az amerikai és többi részvénytőzsdéken. Ez az első reagálás teljesen természetes. Olyan eseményről van szó, amely azzal a hatással járhat, hogy felborítja azokat a számításokat, amelyek eddig megszabták az árak színvonalait. Nem nehéz kitalálni, miféle számítások ezek: a háborúra épített számítások. Az ügy is bármennyire hihetetlen is, elérkeztünk oda, hogy egyes nyugati körök nyíltan megvádolják a béke erőit: hogyan is merték megzavarni az ő szépen előkészített háborús számításaikat, milyen jogon merészelnek fellépni a vérontás ellen, milyen jogon bátorkodnak békét követelni? A «Wall Street Journal» szerint a «koreai békekötés zavart okozó lehetőségekkel járhat, károsnak bizonyulhat a gazdaságra, s visszaesést okozhat az üzleti életben», minek folytán «a newyorki tőzsdén kitört a békepánik». Nem tévedés, pontosan így: «békepánik». Ezek szerint tehát már van «békebomba» és van «békepánik», csupa ördöngős kommunista találmány, csupa elvetemült kísérlet a «háborús nyugalom» felborítására. A «Newsweek», amely új számának jelentős részét a «kommunistái békeoffenzívának» ""Szenteli, így foglalja össze ennek az offenzívának a jelentőségét: «Amerikai hivatalos körök elismerik, hogy egy békeoffenzíva, ha okosan és kitartóan viszik huzamosabb időszakon keresztül, komoly bajt okozhat az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek. A koreai béketárgyalások siker esetén megfosztanák az egész szabad világot a fő ösztönző októl, amely újrafelfegyverzési programmját és védelmi szövetségi rendszerét alkotja. A hidegháborúnak enélkül a forró pontja nélkül a rendkívüli helyzet nyomása csökken. Majdnem bizonyosan lehetővé válik a fegyvergyártás csökkentése az Egyesült Államokban, a szabad világ elsőfokú fegyverraktárában. Ez, válaszképpen, időlegesen depresszió hatással lesz az amerikai gazdaságra — hogy milyen komolyan és mennyi ideig, ez majd megmutatkozik... Minden hanyatlás az amerikai gazdaságban visszahatással lesz a szabad, világ más részein. Ha ezek a visszahatások elég komolyak — kereskedelmi versengés a szövetségesek között, növekvő ellenállás az áldozathozatallal szemben a védelem közös ügyéért és a helyi kommunista pártok felélénkülése — ez mind olajat fog önteni a tűzre, amelyet a Szovjetunió gyújtott meg». Kiderül tehát, hogy nemcsak «békebomba», «békepánik» és «békeoffenzíva» van, hanem van már «béketűz» és «békegyújtogatás» is. Igen, a kommunisták «gyújtogatnak»; azt akarják, hogy a béke lángjai elárasszák az egész világot, hogy a béke tüze végigseperjen a földön. A kommunisták — minő szörnyűség! — nem akarják megengedni, hogy szelíd háborús bombák robbanjanak, a kommunisták — pokoli merénylet! — ellene vannak a gyümölcsöző háborús pániknak, a kommunisták — segítség, bajban a tőzsde! — ellenzik, hogy nagyszerű háborús offenzívákban gyilkolják egymást a népek, a kommunisták — mi lesz a könnyű profitokkal? — a háború meleg és perzselő tüzei helyett, amelyek elpusztították Koreát és készen állnak a további pusztításra, most a béke tüzére öntenek olajat! Hallatlan, felháborító támadás az emberiség elleni Már megint nem engedik meg az öldöklést, a vérengzést, a lakóházak, iskolák és bölcsődék rombolását, a kommunisták már megint békével fenyegetőznek... SOS, SOS, szegény ártatlan háborús bárányok — fel akarják őket falni a béke farkasai. Koreában folyik a sebesült és beteg hadifoglyok cseréje. Szombaton újra megkezdődnek a fegyverszüneti tárgyalások. Teljesen érthető, hogy — a «TObservateur» szavait idézve — «a Wall Street pesszimista», és a «Financial Times»-t idézve «nyugtalanok a piacok». Ezért az olyan vad csataüvöltések, mint legutóbb Van Fleet tábornoké, amelyek a koreai háború folytatását követelik, ezért a «gazdasági szaktanácsok», amelyek szerint a koreai fegyverszünet esetén is folytatni kell a fegyverkezési hajszát. Íg meg kell mondani, hogy a béke országaiban, így például nálunk, Magyarországon a koreai eseményekkel és a «békeszelek fújdogálásával» kapcsolatban semmiféle peszszimizmus vagy nyugtalanság nem tapasztalható. Ellenkezőleg: mindenki örömmel és várakozásteli nyugalommal, józan éberséggel, de ugyanakkor bizakodva fogadta a koreai tárgyalásokról szóló híreket, s mialatt a newyorki tőzsdések ötezer-millió dollárt veszítettek, az ózdi szénbányászok 105 százalékra teljesítették a tervüket és országszerte befejezték a tavaszi búza vetését A mi dolgozó népünkben semmiféle nyugtalanságot nem kelt, ha a háború tüzei kialusznak, ellenkezőleg, készen áll arra, hogy mindennapi munkájával, egységével, építő szándékával és építő lendületével ő maga is «olajat öntsön» a béke tüzére. Nálunk a «békeuszításnak» és csak a «békeuszításnak» van talaja — törvény bünteti a háborús uszítást. A mi lelkünk a «békegyujtogatásra» és csak a «békegyujtogatásra» fogékony, s megbélyegzi a háborús gyujtogatókat. A mi számításaink,a mi ötéves terveink a békére és nem a háborúra épülnek, ezért a béke ügyének erősödése nem felborítja, hanem szilárdabbá alapozza gyönyörű terveinket. A háborúra spekuláló milliomosok nyugtalanok. A békéért harcoló milliók nyugodtak. Méray Tibor