Szabad Nép, 1953. november (11. évfolyam, 305-334. szám)
1953-11-01 / 305. szám
A minisztertanács legutóbbi ülésén határozatot hozott a helyi ipar munkájának megjavítására. A minisztertanács határozata előírja, hogy a helyi ipar termelését teljesen át kell állítani a lakosság szükségleteinek kielégítésére, fokozatosan meg kell tehát szüntetni a nagyipar és a közületek számára végzett kisipari munkát. Csökkenteni kell a kereskedelem központi megrendeléseit is és elő kell mozdítani a helyi értékesítést. A helyi ipar az elmúlt években sok üzletet nyitott és berendezkedett arra, hogy termékeinek egy részét közvetlenül értékesítse. A minisztertanács, határozata ezt most szélesebb körben teszi lehetővé. A kisipari szövetkezetek minden korlátozás nélkül megjelenhetnek a piacokon és vásárokon, üzleteket nyithatnak és a forgalmasabb helyeken szövetkezeti áruházak létesülhetnek. A határozat értelmében a helyiiparnak bővíteni kell a javító és szolgáltató hálózatot. Az eddiginél szorosabb kapcsolat jön létre a helyi ipar és a kiskereskedelem között. Mindez elevenebbé teszi a helyi ipar kapcsolatát a lakossággal. A minisztertanács határozatában rámutat arra, hogy a helyi ipar feladatát csak akkor töltheti be ha az irányító szervek a helyi állami ipar és a kisipari szövetkezetek ■ fejlesztése mellett biztosítják a magánkisipar munkáját. A magánkisipar széles lehetőségei • Pártunk és kormányunk világosan leszögezte, hogy a lakosság jobb ellátása végett szükség van a magánkisipar tevékenységére, amely kiegészíti a szocialista helyi ipar termelését. Az elmúlt években igen sok kisiparos megszüntette iparát. A községek százaiban nem volt, aki ellássa a kisipari szolgáltatásokat, de a városokban is hiányok léptek fel. Ezért az elmúlt hónapokban a minisztertanács rendeletet adott ki, amelyben szabályozta a magánipar gyakorlását és új iparjogosítványok kiadását. A minisztertanács külön intézkedett, hogy a kisiparosok hitelhez jussanak. Gondoskodtak az anyagellátásról is. A minisztertanács legutóbbi ülésén hozott határozat újabb kifejezője a kisiparosok megbecsülésének, a kisipari munka fokozott állami támogatásának. Az új határozat értelmében lehetőség nyílik arra, hogy a kisiparosok megokolt esetben ipari tanulókat vegyenek fel. Megszűnik a földdel is rendelkező kisiparosok megkülönböztetett adózása. A kisiparosok a föld után — ha maguk és családjuk művelik — ugyanúgy fognak adózni, mint a dolgozó parasztok. Csökkentik a cipész és kelmefestő magánkisiparosok jövedelmi adóját. A magánkisiparosokat is be lehet vonni a Kisipari Szövetkezeti Kölcsönös Biztosító Intézet útján a biztosítás intézményébe. A kisipari munka sokirányú állami támogatása ellenére a helyi tanácsok nem hajtják végre következetesen a kisipari jogosítványok kiadására vonatkozó határozatot. Ezért még ma is az a helyzet, hogy sokszáz községben nem működik borbély, kovács, bognár, női és férfiszabó. A városokban még mindig nincs elegendő szerelő, lakatos, tetőfedő, kályhakészítő. A helyi tanácsok mind a mai napig nem értették meg pártunk és kormányunk politikáját. A kérelmek elbírálásánál nem tartják magukat a törvényhez. A törvényes feltételek mellett más feltételeket is megkövetelnek és ezzel lassítják, elhúzzák az új jogosítványok kiadását. Ennek a helyzetnek sürgősen meg kell változnia. A kiadott iparjogosítványok alacsony száma összefügg azzal is, hogy nincs elegendő jelentkező éppen azokon a helyeken és azokban a szakmákban, ahol a szükséglet fennáll. Sok kisiparos nem látja világosan pártunk és kormányunk politikáját. A tanácsok helytelen magatartása az iparjogosítványok elbírálásánál visszariasztja a kisiparosságot. Pedig a helyi tanácsoknak éppen az lenne a feladatuk, hogy bátorítsák a kisiparosokat; meg kellene magyaráznak, hogy a kisiparosok népi demokráciánk megbecsült tagjaiként végezhetik munkájukat. Népszerűsíteni és széles körben ismertetni kell pártunk és kormányunk határozatait, amelyek reális feltételeket teremtenek a kisipari munka zavartalan folytatásához. A kisiparosok egy része azt szeretné, ha az állami intézmények és vállalatok részére dolgozhatna. Ez természetesen helytelen. Mi nem azért akarunk új iparjogosítványokat kiadni, hogy életrehívjuk a nagyiparnak «bedolgozó» kisipart. Ezt a helytelen állapotot a szocialista helyi iparnál is meg kívánjuk szüntetni. A nagyipar számára dolgozó kisipar az elmúlt években fejlődött Welszy akarta a kisiparos «elrejteni» magát a nyilvánosság elől. Meg kell magyarázni a kisiparosoknak, hogy erre nincsen semmi szükség. Használják ki nyugodtan a reklám nyújtotta lehetőségeket és mindazokat a módszereket, amelyekkel erősíthetik kapcsolatukat a lakossággal! Különösen a városi szakiparosnak van szüksége erre, aki egy egész város vagy kerület szükségleteire dolgozik és csak hirdetés révén juthat elegendő rendeléshez. Helytelen gyakorlatot folytatnak a helyi tanácsok a kisipari szövetkezeti tagok iparjogosítvány-kérelmének elbírálásánál is. Ezeknek nem adnak iparjogosítványt. A dolog persze úgy áll, hogy nekünk általában azokban a községekben — illetve a városokban azokban a szakmákban — kell iparjogosítványt kiadnunk, ahol nincs helyi ipari állami vállalat vagy kisipari szövetkezet. A lakosság ellátásában nem sok változást eredményez, ha olyan szövetkezeti tagnak adunk iparengedélyt, aki a munkát magánkisiparosként ugyanazon a helyen kívánja folytatni. Nem szabad azonban arról sem megfeledkezni, hogy a falusi kisiparosság egy része a városi ipari szövetkezetekbe lépett. Ha ezek most vissza akarnak menni a községbe és újra gyakorolni kívánják iparukat, észszerűtlen lenne ezt megtagadni. Mindez nem érinti és nem is érintheti a kisiparosok szövetkezeti mozgalmát. Nagy segítség a kisipari szövetkezeti mozgalomnak A kisipari szövetkezeti mozgalom ma már a kisiparosok nagy többségét tömöríti magában. A szövetkezeti ipar, mint az állami nagyipar kiegészítője, állandóan fejlődik. A kisiparosok nagy tömegei előtt azonban mindezideig nem volt eléggé világos a kisipari szövetkezetek helyzete és szerepe a szocializmusban. Különböző nézetek vannak, amelyek a kisipari szövetkezetet átmeneti formának tekintik; olyan formának tehát, amelynek segítségével gyakorlatilag megvalósítható «a kisárutermelők államosítása». Ezek káros nézetek. A kisipari szövetkezet állandó segítőtársa az álamnagyiparnak; ezekre a szövetkezetekre szükség lesz a szocialista építés szakaszának befejezése után, a szocializmusban is. A Szovjetunióban ma is működnek és virágzanak az ipari szövetkezetek. Pártunk és kormányunk lehetővé kívánja tenni, hogy a kisipari szövetkezetekbe tagként beléphessenek olyanok is, akik azelőtt nem voltak kisiparosok. Különösen jelentősek azok az intézkedések és kedvezmények, amelyeket államunk a kisipari szövetkezetek gazdasági-pénzügyi megerősítése végetthozott. A kisipari szövetkezetek hatalmas fejlődésen, mentek keresztül. Ez a fejlődés olyan gyorsütemű volt, hogy a növekvő forgóeszköz-szükségletet nem tudták saját eszközökkel fedezni. Ezért túlzott mértékben kellett rövid lejáratú bankhiteleket igénybe venniök. Államunk most mintegy 100 millió forint összegű, öt évre szóló kölcsönt bocsát a szövetkezeti kölcsön,alap rendelkezésére. Ez lehetővé teszi, hogy a szövetkezetek a kölcsönalapból alacsony kamatozású középlemraú hiteleket kaphassanak, és ezzel rendezzék magas kamatozású rövidlejáratú hiteleiket. Megváltozik a kisipari szövetkezetek nyereségének felosztási módja is. A nyereség után fizetendő jövedelmi adót a jövőben általában 10 százalékkal csökkentve fogják a pénzügyi hatóságok kivetni. A jövedelmi adót azoknál a kisipari szövetkezeteknél fogják mérsékelni, amelyek a lakosság részére dolgoznak. Megnövekszik tehát a nyereségnek az a része, amely a szövetkezetnél marad. Ezen belül is megjavul a szövetkezeti tagok közvetlen és közvetett járandósága. A tagok között felosztásra kerülő nyereség az eddigi 20 százalékkal szemben 24 százalék lesz. Eddig a szociális, kulturális és sportalapra a nyereség 10 százalékát fordították. Ebből öt százalék esett a szociális alapra. Nagyon sok olyan szövetkezet volt, ahol az öt százalékból a segélyezés és általában a szociális gondoskodás feladatai nem voltak megoldhatók. A most lehetővé válik, hogy a szociális alapra fordítható nyereséget az egész nyereség 15 százalékáig emeljék. A kisipari szövetkezetek dolgozóira is vonatkozik a progresszív adózás megszüntetése. A földdel is rendelkező szövetkezeti dolgozó földje után ugyanúgy fog jövedelmi adót fizetni, mint a dolgozó paraszt. A kisipari szövetkezetek bizonyára nagy örömmel fogadják a minisztertanácsnak azt a határozatát, hogy mindazokat az állami ingatlanokat, amelyeket teljes egészében vagy túlnyomórészben a szövetkezetek használnak, térítés ellenében a szövetkezetek tulajdonába lehet adni. A törlesztési feltételek általában megfelelnek majd a tulajdonba vétel előtti bérleti díjaknak. Ez az intézkedés az ingatlanok rendbentartására, azok felszerelésére, továbbá kulturális és szociális intézmények létesítésére ösztönöz. A minisztertanács határozata egyes szakmákra külön rendelkezéseket is tartalmaz. Lényegesen csökkentette a cipőjavító szövetkezetek forgalmi adóját. Elrendelte a háziipari szövetkezetek, a községi vegyesipari szövetkezetek, a III. osztályú fodrászszövetkezetek és a rendelőszabóságok helyzetének alapos megvizsgálását és felhatalmazta a könnyűipari minisztert a szükséges támogatás megadására. Nincsen eenyív meglepő abban, hogy pártunk és kormányunk a magánkisipari tevékenység élénkítését és a kisipari szövetkezeti mozgalom megerősítését egyidőben tűzte napirendre. A magánkisipari tevékenység ellanyhulása általában nem a kisipari szövetkezeti mozgalom következtében ment végbe, hanem azért, mert a kisiparosok egy része a kedvezőtlen feltételek miatt más területen helyezkedett el. Feladatunk tehát az, hogy a kisipari szolgáltatásokat helyreállítsuk az ország olyan területein, ahol jelenleg senki sem végzi ezt a munkát. A kisipari szövetkezetektől pedig azt várjuk, hogy lépést tartsanak népi demokráciánk fejlődésével és termelésüket teljes egészében a lakosság részére folytassák. E feladatok ellátásának politikai és gazdasági alapjait erősítettük most meg. Pártunk és kormányunk változatlanul a szövetkezeti tömörülésben látja a kisipari műhelyek szocialista átszervezésének útját. De mint a múltban, a jövőben sem helyesli a szövetkezeti tömörülést ott, ahol ennek feltételei nincsenek biztosítva, ahol tehát csak életképtelen kisipari szövetkezetek jöhetnének létre, a tagok munkafeltételei nem javulnának, hanem rosszabbodnának. Ezért vann még hosszú időn át szükség arra, hogy a kisipari szövetkezetek mellett magánkisiparosok is működhessenek. A helyi ipar fontos feladatai A kisipari szövetkezetek, eddiginél fokozottabb állami támogatása összefügg azzal, hogy népi demokráciánk nagyobb követelményeket támaszt a helyi iparral szemben. A helyi iparnak emelnie kell a termelés kultúráját, javítania kell az áruk minőségét, csökkentenie az önköltséget és bővítenie a választékot. A helyi ipar termelia vas- és faipari közszükségleti cikkek, háztartási gépek, bútorok, textil- és bőrruházati cikkek 20—30 százalékát. A játékokat, hangszereket, háziipari termékeket jóformán egyedül a helyiipar gyártja.. Emellett a helyi ipar végzi el az ipari szolgáltatások legnagyobb részét. A helyi ipar csak akkor gyárthat több, jobb és olcsóbb árut, ha fejlettebb termelési módszereket és üzemszervezési megoldásokat alkalmaz. A kormányprogramm nyomán a helyi iparban is fellendült a kezdeményezés. A vasas gépiparban a helyi ipar tervezői célul tűzték ki a mosás, takarítás, főzés gépesítését szolgáló új cikkek előállítását. Megindult a háztartási mosógép, a padlókefélő, a főzőkészülék és más cikkek gyártása. Fellendült a játékipar. A divatáruipar tervezői egyre nagyobb sikerrel alkalmazzák a népi díszítő művészet elemeit a különböző díszműtárgyaknál és a ruházati cikkeknél. A helyi iparbak igen nagy tartalékok vannak, amelyeket eddig alig, tártunk fel. Pártunk politikája, a fokozott állami támogatás most minden feltételt biztosít atovábbi fejlődéshez. Csikós Nagy Béla könnyűipari miniszterhelyettes A kisipari szövetkezetek és a dolgozó kisiparosok fokozott állami támogatása Sánty Márté 1952 kora tavaszán bőven esett szó Tamásiban a termelőszövetkezetről. A fagyos föld ekkor még nem engedett ki, a tavaszi munkát nem lehetett megkezdeni, így aztán a Vörös Szikra tagjai ráértek, s el-eljártak az egyéni parasztokhoz. Délutánonként meg esténként a konyhák melegében a szövetkezeti gazdálkodásról, annak előnyeiről, lehetőségeiről, a szövetkezeti életről folyt leginkább szó. A kishenyei részen (egy házsor a falutól vagy másfél kilométerre) Süvegjártó Mihály házánál a tanácselnök meg a párttitkár beszélgetett a gazdával. Az asszony meg a nagyobbacska gyerekek csak néha-néha — s akkor is rövid időre — fűzték tovább a beszélgetés fonalát. Mégis nagyon hosszúra nyúló beszélgetés volt ez. A titkárt meg az elnököt sütötte a gondolat: jó lenne, ha ez a Süvegjártó családjával együtt meggyőződne a szövetkezet előnyeiről, s szorgalmával, meg e 17 és fél holdjával belépne a szövetkezetbe. Süvegjártó meg úgy érezte, hogy most végre sikerült tisztáznia gondolatait e szövetkezetről. A beszélgetés így aztán nem esett senkinek terhére, s ahol egyik este abbahagyták, ott folytatták a másikon. Napközben meg hol az egyik, hol a másik kishenyei emberrel, s egy- öz,er-másszor meg a majsai részen lakó apóssal, az öreg Lécserrel is beszélgetett Süvegjártó. "Hiába, meg kell ezt jól fontolni. Nagy dolog a 17 és fél hold helyett a szövetkezet sokszáz holdjára bízni a család életét. A sokszáz holddal persze még nem is lenne baj, de hát az már az egészé, minden tagé. Az emberek meg... hisz még az ujj sem egyforma a kézen. Vájjon lesz-e ott is olyan élet, mint a 17 és fél holdon? Hiszen ehhez a földhöz megvan a két ló, a jószágállomány, az összes felszerelés. Most, ha ezeket beadja a szövetkezetbe, hát mi marad? A család, amelyért él-hal, boldogul-e úgy, mint eddig? Lesz-e emberség, megbecsülés a közösben? Ilyen gondolatok kergették egymást Süvegjártó fejében, s hát ezekről beszélgetett az ismerősökkel is meg esténként a vendégekkel, a tanácselnökkel és a párttitkárral is. Az após, az öreg Lőcsei 15 holdon gazdálkodott. Ő is törte a fejét, sokat, mit csináljon. Belépjen-e a Vörös Szikrába vagy sem. Szóval egyformán törték a fejüket. A végén aztán mégis másként határoztak. (Süvegjártó aláírta a belépési nyilatkozatot, az após meg nem.) Egyikőjük termelőszövetkezeti tag lett, a másik továbbra is egyénileg gazdálkodott. Teljesen érthető, hogy ami mellé odaáll az iti Irály ember, azt pártfogolja is (hisz azért áll mellé). Süvegjártó is alighogy aláírta a belépési nyilatkozatot, már arról beszélt az öreg Lécsernek, majd meglátja, jobb lesz nekem a szövetkezetben. Lécser kételkedett benne. A beszélgetést úgy zárták le, hogy majd eldönti azt egy-két év múltán az idő. ★ Azóta másfél BSZtendd napra, peregtek te. Egymást érték az események. Valamennyiről lehetetlenség számot adni. De néhány is megmutatja,helyesen választott-e Süvegjártó? Az indulás nem valami Fényesen sikerült. Március derekán már mozgolódtak a határban, de az új tagok nagyobb része csak tengett-lengett. Süvegjártó otthon hozzászokott a kora reggeltől későig tartó munkához (a 17 és fél hold nem hagyta nyugtát az embernek egy percig sem) s most, hogy rögtön nem kapcsolódott bele a munka sűrűjébe, úgy érezte magát, mint a küszöb. Vagyis hát se kint, se bent. Nem volt már egyéni gazda, de szövetkezeti tag sem teljesen, hanem csak inkább papíron. Egyik nap aztán Péti Jóska, az állattenyésztés brigádvezetője megszólította. Péti régebben ismerte Szivegyártót, s mint később kiderült, szándékosan «panaszolta» el, hogy: jönne ide Adorjánpusztára vagy 50 hízónak való süldő, dehát nincs senki, aki melléjük álljon. Több se kellett Süvegjártónak, már rá is vágta: — Majd melléjük állok én. — S csak később tette hozzá: — Ha jó leszek. ■— Hát persze, hogy jó leszel. Mihelyt megjönnek a süldők, vedd majd gondjaidba. Ezen a napon a 44 esztendős ember csordultig tele szívvel ment haza. Előkerültek a Péti Jósikával folytatott beszélgetés utáni a munkához fűződő legszebb emlékei. Még gyerek volt, amikor az apja, aki az uradalomban kamasz volt, megengedte, hogy őrizze a falkát. Milyen szép volt a dombok mögül, hajnalonként előbukkanó nap, s az ember csak ballag-ballag a harmatos zöld fűben. Előtte a falka, mellette a kutya. Milyen értelmes jószág. Fülel-fülel — hisz érti a szót. Az ember csak szól (nyomatékos hangsúllyal): ne... te... s füttyent, míg kezével int — éppen arra, amerre a falkéból kivált, elkódorgott egy-egy jószág , s a kutya már szabad rendet teremteni. Hányszor, gondolt rá azóta. Csak akkor szomorodott el, amikor eszébe jutott, hogy e kutyán kívül ejtendeje máshoz az égvilágon semmi, de semmi köze sem volt. A falka az uraságnak hízott. No de, amióta Süvegjártó a maga gazdája lett, csak az emléke maradt meg a régi legeltetés szépségeinek. Ez ..volt az oka vagy más, ki tudja, de Süvegjártó nagyon megszerette a jószágot, kiváltképp a sertéstenyésztést. A 17 és félholdas gazdaságban azonban semmiképpen sem tudott kedvére foglalkozni vele. Most aztán annak is örül, hogy teljesül régi vágya mellett gazdakori vágya is. Az örömteli gondolatok mellett úgy mellékesen eszébe jut: mindez egyben megbecsülés is, hisz nagy kincset, 50 bizótlakválót bíznak rá. Amint kitavaszodott, jött a kapálás ideje, mind sürgősebb s mind több lett a munka. A családnak lassan-lassan minden tagja dolgozni kezdett, a két lány is, Feri is, s még az asszony is. Gyorsan múltak a napok. Süvegjártó egészen belemerült a munkába. Amint a forró nyár beköszönött, kora reggel, míg jó hűvös levegőt lehel a föld, addig jártatja a süldőket, nehogy a forró nap megártson a jószágnak. Sokat gondolkozott az ablakon. Egyik etetésre mennyit adjon, hogyan ossza be? Minden gondját-figyelmét a hizlalásra fordította. Meg lett az eredménye. A hízók a szokásosnál— mint szaknyelven mondják — jobban értékesítették a darát, tehát egy-egy kiló takarmánytól többet híztak, mint régebben. Úgy számolták, 130 százalék lett Süvegyártó teljesítménye. S az eredmény izgalmában új élménnyel gazdagodott. Akivel csak beszélt a szövetkezet tagjai, vezetői közül, mind-mind melegebben néztek rá, keményebben fogtak vele kezet. Kezdte érezni, nemcsak a maga kedvtelését elégíti ki a munkája, hanem a többieknek, társainak is jót hoz, ha szépen fejlődik a gondjaira bízott jószág. Mintha egy-egy ilyen elismerő kézfogás, szó hatására könnyebb lenne még az ember teste is attól az érzéstől, ami ilyenkor egész bensejét átjárja. Igazabb embernek érezte magát, mint eddig bármikor. S még nagyobb hévvel látott munkához.. Az élet azonban nemcsak lakodalom. S amint közeledett a cséplés vége, úgy nőtt a gond a szövetkezetben.- Nagy a szárazság, gyenge a termés, kicsi lesz a jövedelem — beszélgettek az emberek. A munkaegységek száma csak gyarapodott — s ennek nagyon örült Süvegjártó, de most már gyakran megfordult a fejében, várjon mi jut nekik, elég lesz-e a családnak a jövő esztendőre? A zárszámadáskor kiderült, bizony nem sok jut. "Gabonából még csak megjárta volna, a félesztendei munkáért a család 18 mázsa gabonát kapott, de a pénz és a többi termény bizony nagyon kevés. .Most mit csináljon? Maradjon, ne maradjon a szövetkezetben? Csak egy pillanatig fordult meg ez a gondolat benne, s máris tudta, mit kell tennie. Ha egyénileg gazdálkodik, még annyira sincs, mint itt a szövetkezetben. Hisz a szárazság az egyéni parasztok földjén még jobban megsanyargatta a növényeket, mint a szövetkezetén. A másik baj meg a sertéstenyésztésben történt, ősz vége felé, tél derekán már nagyon szűkösen volt takarmány. A jószág nem hízott rendesen. Süvegjártó meg dohogott magában, így nem szaporodik a munkaegysége, a szövetkezetnek meg kicsi lesz a jövedelme. Egyszer aztán a szövetkezeti taggyűlésen kimondta: «Takarmányt aFöld alól is, mert nem lesz jó vége. A gyűlés után — mintha bátorságot kapott volna a közösség előtt kimondott szavaktól — amikor csak találkozott valamelyik vezetőségi taggal, folyton a takarmány miatt veszekedett. Az elnököt, Péti Jánost, folyton-folyvást piszkálta, szerezzen már valahol, valamelyik erdőgazdaságban makkot. S megtett az öröme, amikor egyszer megjött a makk, ráadásul a vágóhídról is kaptak hulladékhíret. A makkot megdarálták, a húshulladékot megfőzték, s úgy fejlődtek, híztak a sertések, mintha a legfinomabb abrakot kapták volna. Míg Süvegjártó követelőzött, s néhanapján zsörtölődött, a szövetkezet vezetősége gondolt egy nagyot. A tél vége felé — rá egy évre, hogy Süvegjártó tagja lett a Vörös Szikrának — a vezetőség javasolta a tagságnak: válasszák be Süvegjártót az igazgatóságba. A megválasztásellen csak egy ember tiltakozott: Süvegjártó. Minek kell engem beválasztani? Találok én magamnak munkát Adorjánpusztán is eleget. Nem érek én rá ülésekre járni. — Ezt mondta. A tagok válaszoltak neki: azért a megtiszteltetés, mert eddig jól dolgozott, s ha úgy segít a növénytermelőknekis, meg a többi állattenyésztőnek is, mint a sertéstenyésztésben, akkor nagyon jó igazgatósági tag lesz. Mi tagsdiít, nagy tisztesség, s nagy megbecsülés egy több mint ezerholdas, gyorsan gazdagodó szövetkezet igazgatósági tagjának lenni. És hát nagy felelősség is. Ettől hökkent meg az első percekben Süvegjártó. S később mégiscsak elfogadta a szavazás eredményét, s újra csak ahhoz fogható érzés járta át bensejét, mint amikor az első hizlalás olyan jól sikerült. Amint múlt az idő, Süvegjártó szinte ■észre sem vette, milyen óriásit változott. Hol van már ő attól a félszeg, kissé bátortalan viselkedéstől, amely annyira jellemző volt rá az első tapokban. Bátran beleszól a sertéstenyésztés ügyeibe, a szövetkezeti gazdálkodás menetébe. Nemcsak arról beszél brigádvezetővel, elnökkel, hogy mit etessenek a sertésekkel, hanem arról is, hogy mit hová vessenek, hogyan osszák be a munkát, milyen irányban fejlesszék tovább a szövetkezeti gazdaságot. Egyre jobban tudja, nemcsak joga, hanem kötelessége is beleszólni az ügyekbe, hisz a szövetkezet az övé is. S amint erősödik benne ez az érzés, úgy érzi, hogy a két kanca, amit beadott a közös gazdaságba, egyre inkább az övé. Akkor, amikor beadta a lovakat, úgy gondolta: ez sincs többé. Ma azt mondja: nemcsak két lovam van, hanem pontosan annyi, mint a szövetkezetnek. Ez a tudat, a szövetkezetben való bizalom, erőssé, állhatatossá teszi az embert. Azzá tette Süvegjártót is. Az idén nyár derekán, a kormányprogramm megjelenése után, amikor nyilvánosságra került, hogy ki lehet lépni az ősszel a szövetkezetből, többen kérdezgették tőle: marad-e tovább is a Vörös Szikrában? Hisz a 17 és fél hold földön, ha jól gazdálkodik, nagyon szépen, megélhet. Itt a sok kedvezmény, amit az egyéniek kapnak... csak élni kell vele. Es Süvegjártó minden kérdezőnek kereken megmondta: Ő nem él azzal a kedvezménnyel, amit a kormány az egyénieknek ad. Jó neki az is, amit a szövetkezetek kapnak, annál is inkább, mert az sokkal több lesz. Míg az ilyenfajta beszélgetések ideje tartott, egyszercsak megjelent az újságban, hogy Süvegjártó családjával együtt vagy 1600 munkaegységet teljesít, s így búzából 75 mázsa körül kap a cséplés után. Az após nem hitte a hírt. A veje, Árvai István meg «megvigasztalta»: itt a kezem, hogy nem lesz az a 75 mázsa búza soha a padlásodon. Egy pillanatra Süvegjártó is elgondolkozott. Hát tényleg a 75 mázsa búza, rengeteg az. Neki még soha nem termett ennyi. Pedig, amit termelt, abból kiment a cséplőrész, a beadás, a jövő évi vetőmag. Ilyenformán sohase jutott sok eladásra. Most meg 75 mázsa gabonát kapna? De amint rendszeresen számbavette a cséplőgépekről jövő híreket, bízni kezdett benne, hogy meglesz a 75 mázsa. De mégis a vejérnek lett igaza: nem 75 mázsa búzát kapott — hanem 80-on felül! A padlásra csakugyan nem került belőle 75 mázsa, mert nem merték felrakni, féltek, hogy az leszakad. A 20 mázsa 50 kiló takarmánygabona, meg az 52 kiló mák erre a rengeteg búzára már csak ráadásnak számított. Ezzel persze még nincs vége az esztendei számvetésnek. Akukoricát letörték már, a cukorrépát felszedték, s a többi terményt is nagyjából betakarították. Csaknem pontos számvetést lehet most már készíteni arról, hogy mi jut még a végleges számadáskor egy-egy munkaegységre. A számítás szerint egy egységre k körülbelül 20 deka cukor, 10 forint, három kiló kukorica, 0.3 deciliter olaj jut. Ha Süvegjártó számol, az esztendő zárásáig összeverődő 1800 munkaegység alapján az eddigieken kívül 54 mázsa kukoricát, 3.5 mázsa cukrot, és 18.000 forint készpénzt is kap.. Igazuk volt azoknak, akik másfél esztendeje ott beszélgettek a konyha melegében, s azt mondták: meglátja, a szövetkezetben sokkal többre megy, mint az egyéni gazdaságban. S többre ment. Persze, nemcsak a számok «beszélnek». A búzafelesleg egy részét eladták már (azért is, mert nem nagyon volt hova tenni), s vettek az árából a menyecskelánynak 5000 forintért konyhabútort. Ezenkívül még 5 pár szandálra, 3 biciklire, egy sereg fehérneműre és 25 méter ágyhuzatra futottal a pénzből. ★ A másfél esztendő letelt, s m a Számadás emberségben is, meg pénzben is. S a jövő... — mert nincs megállás, egyhelyben topogás, mint azelőtt — még szebbnek ígérkezik. Az őszi betakarítás jól haladt, s október elejére már az utolsó szálig felszedték a cukorrépát. A betakarítással párhuzamosan haladt a vetés is. Nyugodtan elmondhatják: jól gondoskodtak a jövő esztendei kenyérről. Nem kell hozzá sok idő, átszervezik a baromfitenyészetet és a sertéstenyészetet. Mind a kettő törzstenyészet lesz, (így a sertéstenyésztés jóval többet hoz az idei 300.000 forintnál is.) Új építkezések indulnak, a sertéstenyésztésbe bevezetik az expresszhízlalást, a határban az állam segítségével gyümölcsöst létesítenek. Hosszasan lehetne még sorolni a terveket, amelyek, különösen a szövetkezeteknek az utóbbi hetekben nyújtott állami kedvezmények révén, egyre merészebbek. A cél: a 150 mázsás átlagtermésnél is több répát, a 17 mázsás termésnél is több őszi árpát termelni, az eddiginél több sertést hizlalni, több tejet fejni. Mind-mind nagy munka — újabb dicsőség, s még nagyobb jövedelem forrása. Ezek a tervek — Süvegjártó Mihály tervei is — mellet tágító, szívet melegítő tervek... Almási István SZABAD NÉP MIRŐL ÍRNAK TESTVÉRPÁRTJAINK LAPJAI? OskrTtichstebe Dorestrue Bécsi történet Az österreichische Volksstimme, Ausztria Kommunista Pártjának lapja írja: Meidlingben, Bécs egyik kerületében lakott a négygyermekes Steindl-család. Az apa hónapokig munka nélkül volt, a család eltartásához szükséges összeget nem tudták előteremteni, mind nagyobb adósságokbakeveredtek. Lakbérhátralékuk áprilisban már 15 havi összeget tett ki. A háztulajdonos kérte a család kilakoltatását és habár Steindlné az 1501 schillinges lakbértartozást több részletben majdnem teljes egészében kifizette, a kilakoltatás elhalasztására irányuló kérelmét elutasították és négy gyermekével együtt kitették az utcára. A kilakoltatási utasításon kifejezetten megjegyezték, hogy «másik lakást nem bocsátanak rendelkezésére». Steindlné és gyermekei egy éjszakát az egyik pályaudvaron töltöttek. Később az anyának azt ajánlották, hogy keresse fel a hajléktalanok menhelyét. Azonban ott is elutasították azzal a megjegyzéssel, hogy «ha megfizette volna a lakbért, megmaradt volna a lakása». Steindlné , most gyermekeivel együtt bolyong Bécsben. Ételről sem tud gondoskodni számukra. VORWÄRTS Kutyahús, mint emberi táplálék A «Vorwärts», a Svájci Munkapárt lapja írja az alábbiakat: Nemrégen közöltük a «Beobachter» tudósítását arról, hogy Svájcban az emberek kutya- és macskahúst fogyasztanak. A solothurni kanton egyik nagyüzemének munkásaitól — az üzemhez egy volt szövetségi tanácsos igen közel áll — pontos adatokat kaptunk a kutyahús fogyasztására vonatkozólag. Ami a macskahúst illeti, közismert az állattartók aggodalma, akiknek éberen kell őrködniük, nehogy állataik egy óvatlan pillanatban «nyúl»-pecsenyévéváljanak. Számos olyan ember van, aki «engedély» nélkül vadászik hízott macskákra. A falvakban sűrűn esik szó a háztető «nyulairól», amelyek igen gyakran eltűnnek. A kutya- és macskahús fogyasztásáról szóló hírek eljutottak külföldre is. A Szovjetunió egyik folyóirata is hírt adott erről a jelenségről, amely a gazdag Svájcban megmutatkozott. Erre nálunk undorító hajsza indul az illető lap ellen. A «Vorwärts»-nek szemrehányást tettek, hogy Svájcot a külföld előtt lealacsonyítja. Kutya- és macskahúsfogyasztásról szóló jegyzetét, amely a«Beobachter közleményén alapult, vaksággal hazaárulásnak bélyegezték. Ez történt pár hónappal ezelőtt. S mi a helyzet most? A nemzeti tanácsban dr. Hans Opretht úr, aki hosszú évek óta a Svájci Szociáldemokrata Párt elnöke, s szövetségi tanácsosjelöltje, a következő kérdést intézte a szövetségi tanácshoz: «/ «Beobachter» szerint a berni, solothurni, freiburgi, appenzelli kantonokban, valamint Svájc középső részén levágott kutyákkal kereskednek. Vajjon nincs már érvényben a szövetségi tanács 1909 január 29-i rendeleti, amely kimondja, kutya- és macskahússal, valamint az ezekből készült árukkal tilos kereskedni?» Ir-e vájjon a «National Zeitung» (svájci burzsoá lap, amely vezette a «Vorwärts» ellen indított hajszát. — A szerk.) az elhangzott kérdés után is bárgyú glosszákat? Intéz-e vájjon Oprecht úr ellen is olyan ostoba támadásokat, mint a «Vorwärts» ellen? Előadás a nemzetközi helyzetről a budapesti pártaktíva számára A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága november 2-án délután fél 6 órakor az EFEDOSZ székháza nagytermében (Sztálin-tér 16. sz.) a budapesti pártaktíva számára előadást rendez a nemzetközi helyzetről. Előadó: Béres Andor elvtárs, az A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja. VASÁRNAP, 1953 NOVEMBER 1 Fokozott gondoskodást a bányászokról „Ha jobban törődnek gondjainkkal, kéréseinkkel, megkönnyítik munkánkat" A Mizserfai Szénbányák Szurdok-üzemében, dolgozom. A havi tervet eddig 102,6 százalékra teljesítettük. Örömmel számolhatok be arról, hogy október22-én reggel befejeztem ötéves tervemet. Most november 7 tiszteletére vállaltam, hogy év végéig terven felül még 1140 tonna szenet termelek. Ez azt jelenti, hogy mindennap 27 csibó szenet kell fejtenem. Vállalásom teljesítése azonban veszélyben van. Szerdán például nem váltottam valóra ígéretemet, mert egyszerűen nem kaptam munkahelyet. A felajánlás végrehajtásához szükséges a körletvezető aknászok segítsége is — ez a segítség pedig sokszor hiányzik. De nemcsak én vagyok így. Nálunk is az a helyzet, amiről a «Szabad Nép» írt: nem foglalkoznak megfelelően az új dolgozókkal, nem adnak nekik munkahelyet, nem törődnek gondjaikkal. "A Mizserfai Szénbányák nem dolgoznak ugyan rosszul, de valahányszor arról hallok, több szén kell az országnak, eszembe jut: ha nagyobb gondot fordítanának a bányászokra, a dolgozók még jobban teljesíthetnéka tervet. Sokszor mondom, csak legalább tíz évvel lennék fiatalabb, hogy meghálálhatnám mindazt, amit kormányunk, pártunk ad a bányászoknak. Nemrég új lakást, családiházat építtettem. Rádiót isszeretnék venni és könyveket, hogy minél többet tanulhassak, művelőd- hessek. Csakhogy az én művelődésem az energiaszolgáltató vállalat üzemvezetőjén, Zapádi elvtárson múlik. A lakásban jelenleg karóid- és petróleumlámpa rontja a levegőt. S mindez azért, mert az új lakásba nem vezetik be a villanyt, holott a belső vezeték (bergmannesövezés, óra stb.) már készen áll, csak 30 méter drótra lenne szükség. Nem tartom magam többre más embernél, de úgy érzem, bármelyik dolgozóé lenne is a ház, többet kellene törődni azzal, hogyan pihen, szórakozik otthonában, munka után. Az ilyen apróságok persze bosszantják az embert, s rontják a munkakedvét is. Pedig nagy szükség van arra, hogy jobban dolgozzunk, s az országnak elegendő szenet adjunk. Jusson eszükbe azoknak, akik ügyeinkkel foglalkoznak: a bányászok nehéz munkát végeznek, de ha többet törődnek gondjainkkal, kéréseinkkel, megkönnyítik munkánkat. Radics János kétszeres sztahanovista vájár, Mizserfai Szénbányák Szurdok-üzeme Miért nincs kultúrterme a legényszállónak ? Kormányunk programmjának ismertetését a falumban hallgattam meg. Ekkor jöttem bányásznak, s most már több mint egy hónapja a tatabányai X-es aknában, a 13-as csapatban dolgozom. Napi tervemet átlagosan 180—200 százalékra teljesítem. Amióta Tatabányán vagyok, az a tapasztalatom: a kormányprogrammk megvalósításához itt is nagy szükség lenne néhány gyors intézkedésre. Azok közül a hibák közül, amelyeket a «Szabad Nép» vezércikke felvetett, nem egy található meg Tatabányán is. Mondhatom: nagyon keveset tesznek azért a tatabányai vezetők, hogy az új bányászok hasznosan, kellemesen töltsék a pihenésre, tanulásra szánt idejüket. A X-es akna vezetősége szinte naponta ígéri, hogy az akna legényszállójában kultúrtermet létesít. A szálló gondnokától, Urza Miklós elvtárstól viszont tudom, hogy a kultúrterem kérdése nem más keletű, s az ígérgetés már régebben is mindennapos volt. Úgy látszik, hogy az akna vezetői még mindig nem látják azt, amit mi — sajnos — napról napra tapasztalunk. • Nem látják, milyen káros következménye lehet és van annak, hogy a bányából hazajövet nem tudunk mihez kezdeni, nincs könyvtár, nincs kultúrterem, szórakozási, tanulási lehetőség. Emiatt az új bányászok egy része mind gyakrabban látogatja akocsmákat. Legtöbben ivással ütik agyon idejüket, elköltik keresetüket, s gyakran olyan állapotban jönnek haza, hogy másnap nem tudnak műszakra menni, vagy, ha elmennek is, munkájuk hajítáfát sem ér. Mi ennek a következménye? Az, hogy az akna kevesebb szenet termel, kevesebb lesz az új dolgozók keresete, nem jut elegendő pénz a háztartásra, ruházkodásra, s egyébre. Ha az új bányász hazamegy a falujába, arról beszél, hogy nem érdemes bányásznak menni. Arról persze, hogy hová költötte fizetését, nem számol be. Így aztán nehezen jönnek új emberek a bányába. Az aknavezetősége szerint a kultúrhelyiség megteremtése kis ügy, legalább is így kezelik. De ennek a kis ügynektöbb bányász látja kárát, sőt nemcsak egyes bányászcsaládok, hanem az egész dolgozó nép is károsodik. S ha azt is számítjuk, hogy egy ilyen kultúrterem nemcsak a tétlenséget, a kocsmázást segít megszüntetni, hanem nagy tanulási lehetőséget is ad, még kívánatosabb, hogy kérésünket gyorsan teljesítsék. Aki többet tanul, többet tud, másképpen, jobban végzi munkáját, többet termel s jobban is él. Ezt szeretnénk mi, a X-es aknai legényszálló új bányászai elérni. És el is várjuk ezt, hiszen erre kötelezi vezetőinket a kormány programmja. Szecsődi József Tatabánya, X-es aknai legényszálló Hallgassák meg figyelemmel a dolgozók javaslatait A mi bányánknak fontos feladata van: a Mátravidéki Erőmű számára termeli a szenet. A tervet azonban nem teljesítjük, október 29-ig mindössze 89,3százalékot értünk el. Pedig a bányászok többsége komolyan harcol a tervért. Ennek bizonyítéka, hogy csütörtökön 105,2 százalékra teljesítettük a napi tervet. Hogy mégis elmaradtunk, annak szerintem nem utolsósorban az az oka, hogy a bánya vezetői nem hallgatnak a dolgozók szavára. Már korábban is meg akartam írni ezt a «Szabad Nép»-nek, de gondoltam, hátha majd «visszafizetik» a bírálatot. Már előfordult ilyen eset. Most látom, hibát követtem el. Nem lett volna, szabad hallgatnom, hisz csapatunk egyre több nehézséggel küzd. Itt vannak az F—4-es lejtő-rakodógépek. Amikor bányánkhoz megérkeztek, egyik vájárunk elvégezte a gépkezelői tanfolyamot. Rájöttünk: a gép nagyon jó segítőtársunk, sok méter vágatot lehet vele készíteni. Amikor 18 naponát egyfolytában dolgozott a gép, 137 métert haladtunk előre. Mi, bányászok, szeretjük is a gépet. Egyes vezetők azonban elhanyagolják az F—4-es karbantartását. Most, októberben alig 35—40 métert haladtunk, pedig fontos munkát végzünk: frontfejtést készítünk elő Négy napja pedig áll a gép, mert nincs tartalékalkatrész, s a kardántengely olyan rossz, hogy sokszor még egy órán át sem lehet üzembentartani. Ha a gumi- vagykaparószalaghoz kell egy alkatrész, bejárhatjuk érte az egész bányát. A másik hiba a faellátás. Teljesítmény után kapjuk a fizetést, de körletvezető aknászunk, Schlaffer elvtárs nem gondoskodik fáról a csapat számára, messziről kell fát hordani. Ezalatt persze a gép áll, s nem haladunk előre. Ez elégedetlenné, kedvetlenné tesz bennünket. Ott a jó gép, s a tervet mégsem teljesítjük, kárt okozunk az államnak, s fizetéskor is megérezzük a sok állást, hisz kevesebbet keresünk, kevesebb szén jut az erőműnek. S itt megint baj van. Mi ugyanis hiába teljesítjük a tervet, ha az erőmű nem tudta elszállítani a szenet. Egy kötélpályája van mindössze, s az kevés ehhez, a vasút pedig csak 50 vagont ad segítségképpen. Úgy érezzük, ez sincs rendjén akkor, amikor egyre több áramra van szüksége az országnak. A bánya dolgozói november 7 tiszteletére teljesíteni akarják felajánlásukat. Azt vár,juk vezetőinktől: törődjenek jobban a gépekkel, a dolgozók javaslataival, , hallgassák meg panaszaikat, s a vasút adjon több vagont, hogy a terven felül adott szenet mindennap eljuttathassuk az erőműhöz. Ali becsületbeli ügyünknek tekintjük, hogy helytálllunk a kormányprogram megvalósításáért folyó munkában, s azt akarjuk, hogy mindenki így érezzen! Terényi Mihály csillés, Petőfi Szénbánya Vállalat