Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1954-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD­OLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM ARA 60 FILLÉR PÉNTEK, 1954 JANUÁR 1 Boldog új esztendőt, jó munkát elvtársak! Az ó­év utolsó napjaiban a magyar föld felvirágoztatásának, mezőgazdaságunk fej­lesztésének nagyszerű programmját vitat­ta az ország dolgozó népe, és szocialista építőmunkánk új esztendeje is ennek a történelmi jelentőségű programmnak a je­gyében, annak a programmnak a jegyében indul, mely a dolgozó nép emelkedő élet­­színvonalának alapját van hivatva biztosí­tani. A népi demokrácia leglényegesebb jellemvonása, hogy a dolgozó nép boldogu­lását, a dolgozók életviszonyainak a meg­javítását, a dolgozók jobb és szebb életét szolgálja. A munkás- és paraszthatalmat, a dolgo­zó nép szabadságharcának szülöttét, a munkások és a parasztok, az értelmiségiek azért állították az ország élére, hogy gon­doskodjék a dolgozó nép életének megja­vításáról és állandó javításáról. Az elmúlt 1953-as esztendő jelentős események esz­tendeje volt éppen ezen a téren. Pártunk megvizsgálta az ország és a dolgozó nép helyzetét és feltárva a szocialista építő­­munkában és a pártmunkában lévő hibá­kat és hiányosságokat, utat mutatott ezek kijavításához, a dolgozók, munkások, pa­rasztok és értelmiségiek életszínvonalának emeléséhez. Pártunk határozatai és a kor­­mányprogramm olyan előremutató doku­mentumok, amelyek a ma kezdődő új esz­tendőben minden területen éreztetni fog­ják hatásukat és egyre jobban és jobban át fogják halni egész országunk életét. Mit kell tenni ahhoz, hogy pártunk e nagy­­jelentőségű határozatai és a kormánypro­­gram, az új esztendőben hatékonyan ér­vényesüljenek, hogy jelentős lépéssel előre juthassunk a dolgozó nép életszínvonala emelésének útján? Országunk minden dol­gozója felteszi ma magának ezt a kérdést. Felteszi magának ezt a kérdést a mun­kásság és vele együtt ipari vezetőink, mű­szaki értelmiségünk, a szocialista ipar büszke gárdája, amelynek keze munkája nyomán megszületett a szocialista nagy­ipar és ipari országgá lett Magyarország. A válasz erre a kérdésre nem egyszerű és hibát követne el az, aki annak hangozta­tásával, hogy a tervet teljesíteni kell, meg­­válaszoltnak tekintené a maga számára a kérdést. A tervet természetesen teljesíteni kell. Ezen múlik minden. De a tervet úgy kell teljesíteni, hogy túlteljesítsük az ön­költségcsökkentés tervét, hogy túlteljesít­sük az anyagmegtakarítás tervét, hogy ta­karékoskodjunk az árammal, takarékoskod­junk a berendezésekkel, gondoskodjunk a gépek karbantartásáról, egyszerűsítsünk és újítsunk, tehát a terv teljesítésének szolgá­latába állítsuk a szocialista ipar jó mun­kájának minden eszközét. Ezt csak a mun­kások és műszaki értelmiségiek szervezett, öntudatos, céltudatos munkájával, ezt csak százezrek lelkes versenyével tudjuk el­érni. Csoportosítsuk úgy a­­rendelkezésre álló eszközöket, tervezzük úgy a beruhá­zásokat, hogy iparunk a legjavát adhassa annak, amit a kormán­yprogram­ megvaló­sítása érdekében adhat. Legyen az 1954-es esztendő a minőségi termelés esztendeje, mert csak jó minőségű termeléssel biztosít­hatjuk, hogy megnövekedjék a közszük­ségleti cikkek mennyisége, hogy több és jobb árut kapjon a lakosság, több és jobb árut kapjon a falu, több gépet, szerszámot és műtrágyát, hogy előrejussunk építőmun­kánknak azon a területén, amely egész to­vábbi fejlődésünknek most a legfontosabb területe, a mezőgazdaság fejlesztésében. Dolgozó parasztságunk, mezőgazdasági értelmiségünk is felteszi ma magának ezt a kérdést: mi a teendő? A mezőgazdaság munkája most az egész ország érdeklődé­sének középpontjában áll. Sok mulasztást kell pótolni a mezőgazdaságban, és közötte sok olyan mulasztást, amit az elmúlt évek­ben követtünk el. Pártunk határozatai alapján a kormány egy sor rendelettel megkönnyítette a dolgozó parasztság mun­káját és emelte termelő kedvét. Ezeknek a rendeleteknek — közöttük kimagaslik a begyűjtésről szóló rendelet — az a közös vonásuk, hogy messzemenően fokozzák a dolgozó parasztok biztonságát és érdekelt­ségét a termelés emelésében, a hozam nö­velésében. Amikor tehát ma, az új esz­tendő első napján a dolgozó parasztság felteszi magában azt a kérdést, mi a leg­főbb teendő az új esztendőben, a válasz erre a kérdésre csak egy lehet: keményen meg kell fogni az eke szarvát, a traktor kormánykerekét, jól kell gondozni az állatállományt, több kenyeret, több húst, több zsírt, több tejet, tojást, több zöldsé­get, több gyümölcsöt és bort kell termelni. Ez közvetlen érdeke a dolgozó parasztok­nak és ez életbevágó érdeke az országnak. A mezőgazdasági termelés fejlesztése te­rén 1954-ben nagy munkát kell elvégezni és ennek érdekében már most meg kell mozgatni az egész falut, mindenkinek, aki­nek drága a magyar föld felvirágzásának ügye, sűrű csatasorokban kell harcba in­dulni az új esztendő mezőgazdasági mun­káinak sikeres elvégzéséért, a bő ter­mésért és a gazdag jövedelemért. Országunk értelmisége együtt küzdött és küzd a munkásoald­állyal, a dolgozó paraszt­sággal. Szerepe pártunk határozatai­nak és a kormányprogrammnak a meg­valósításában felmérhetetlenül nagy, mert sem az ipar terén előttünk álló feladato­kat, sem a mezőgazdaság fejlesztését az értelmiség legtevékenyebb közreműködése nélkül nem lehet megvalósítani. Ha tehát értelmiségünk ma felteszi magában azt a kérdést, mi a legfontosabb teendője az új esztendőben, úgy válasza erre a kérdésre csak az lehet: minden erővel a párthatá­rozatok megvalósításán kell dolgoznia. Meg kell mozgatni a teremtő, alkotó gondola­tot, és az alkotó gondolatban rejlő hatal­mas kezdeményező erőt; a mérnök, a ku­tató, az orvos, a tanító, minden értelmi­ségi ezer lehetőséget talál a maga munka­­területén, hogy érvényesítse tudását, ké­pességei legjavát és ezzel elősegítse a maga és egész népünk boldogulását. Az új esztendő első napja olyan világra virrad, amelyben a béke erői sikeres har­cot folytatnak az imperialista háború reakciós erői ellen. Az elmúlt év kemény harcok éve volt a háború és a béke front­ján. A dolgozó emberiséget ebben az el­múlt évben J. V. Sztálin elhunytéval sú­lyos veszteség érte. A Szovjetunió nagy népével együtt száz- és százmillió ember hajtotta meg a fejét a békéért és szocia­lizmusért folyó harc kimagasló nagy alak­jának sírjánál. De a béke ádáz ellenségei hiába reménykedtek, hogy ez a nagy vesz­teség meg fogja ingatni a békeszerető em­beriség szilárd táborát. A nagy sz­ovjet nép szorosra zárta sorait Lenin és Sztálin pártja, a Szovjetunió nagy kommunista pártja köré, amelynek élén Sztálin har­costársai kemény kézzel tartják magasan a békeharc zászlaját. A szovjet nép szét­tiporta az imperialista ellenség galád ügy­nökét, az áruló Beriját és szilárd egység­ben halad a békés kommunista építőmun­­ka, a jólét útján. A Szovjetunió vezette nemzetközi béke­tábor az elmúlt esztendő folyamán ered­ményesen visszaszorította a távolkeleti helyz­et kiélesítésére törekvő amerikai im­perialista köröket, a koreai és a kínai nép az egész nemzetközi béketábor támo­gatásával kivívta a fegyverszünetet és most azért folyik a harc, hogy ebből a fegyverszünetből tartós béke legyen Ko­reában. Csődöt mondott az amerikai im­perialista köröknek az a kísérlete is, hogy útját állják a nagyhatalmi tanácskozások­nak. Mint ismeretes, az új év első hónap­jában kell összeülnie a négy nagyhatalom — a Szovjetunió, Amerika, Anglia és Franciaország — külügyminiszterei ta­nácskozásának. A tanácskozások gondo­lata egyre szélesebben terjed el a világon és tért hódít ott is, ahol a háborús méreg­­keverők erősnek vélték és vélik a pozíciói­kat. A népek akarata a tárgyalóasztalhoz kényszeríti az imperialistákat és az új esztendőt a béke minden hívének azzal a szilárd elhatározással kell megkezdeni, hogy még jobban érvényt szerzünk a né­pek akaratának: tisztázzák az összes nem­zetközi vitás kérdéseket, békés tárgyalá­sok útján! Ugyanakkor azonban, amikor jogos elég­tétellel hangsúlyozzuk a béke megvé­déséért folytatott harcunk eredményeit, nagy nyomatékkal kell arra figyelmeztet­nünk, hogy az imperialista reakció to­vábbra is mindent megkísérel bűnös há­borús tervei megvalósítása érdekében. E­zért fenyegetőznek folyvást a koreai há­ború felújításával. Ezért követték el gáz provokációikat az elmúlt év derekán Ber­linben. Ezért változtatták a hadifoglyok kicserélésének egyszerű kérdését végnél­kül­i viták és viszályok darázsfészkévé. Ezért csempészték és csempészik ügynö­keiket a népi demokratikus országokba. A provokációk veszélye azért is nagy, mert növekszenek a kapitalista országok közötti ellentétek, az európai kapitalista orszá­gokban egyre kevesebb olyan szolgálatkész lakás akad, aki dollárokért hajlandó el­adni hazája függetlenségét, országa bol­dogulását. A népeknek ébereknek kell len­­n­iök, ezt tarsítja az címűit eszten-’­dő, és ezzel a tanulsággal kell beletekin­teni a most beköszöntő 1954-es esztendőbe. A szocialista tábor országai, élükön a kommunizmust építő Szovjetunióval, a dolgozó nép életszínvonala emelésének nagyszerű feladataival foglalkoznak, és terveik az új esztendőben mind arra irá­nyulnak, hogy jobban, kulturáltabban, elé­gedettebben éljen a dolgozó ember város­ban és falun, hogy jobban, teljesebben él­vezze a tőke és nagybirtok igája alól való felszabadulásának gyümölcseit. Mindenki megérti: nem kevés harcra és nem kevés áldozatra volt szükség, amíg ez országok dolgozói ezt a lehetőséget, a jobb élet le­hetőségét kivívták maguknak. Ezekben a harcokban, az új, jobb életért folyó harc­ban kovácsolódtak egybe a kommunista és munkáspártok a dolgozó tömegekkel. Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja min­den erejét a dolgozó nép növekvő jólété­nek szolgálatába állítva, szilárdan támasz­kodik a nép bizalmára és szakadatlan harcban, messzetekintő, az ország felvirá­goztatására irányuló politikájával harcol nap mint nap a dolgozó nép bizalmának újra és újra való kiérdemeléséért. Pár­tunk sok harcban megedzett és kipróbált gárdája óriási feladatok előtt áll az új esz­tendőben. A párt és a tömegek közötti kapcsolatok megerősítésének feladata sok­rétű feladat. Meg kell javítani az egész államgépezet, elsősorban a helyi tanácsok munkáját a törvényesség szilárd alapján. Magasabb színvonalra kell emelni a gaz­dasági vezetést, hogy képes legyen a ter­melési feladatokkal együtt a munkásokról, dolgozókról való fokozott és növekvő gon­doskodásra. Meg kell erősíteni az ifjúsági szövetséget és támogatni kell ifjúságot mozgósító munkájában. A pártnak — ez vonatkozik minden pártszervezetre — bátran kell támaszkodnia a szakszerveze­tekre, a dolgozók e hatalmas tömegszerve­zeteire, amelyek nagy munkát végeznek és még sokkal eredményesebb munkát vé­gezhetnek. Nagyobb figyelmet kell fordí­tani a dolgozó nők közötti munkára. Mind­ez a párt és a tömegek közötti kapcsolat megerősítésének feladatához tartozik. A párt országunk vezető ereje és ezért min­denért felel, ami az országban történik. De mindenen rajta, is kell lenni a szemé­nek. A párt nevelő, felvilágosító, öntuda­tosító munkája az országépítés, a szocia­lista építés szerves része. Minden párt- és tömegszervezeti munkás gondoljon ma, pártunk kongresszusi évének első napján ezekre a nagy feladatokra, amelyek meg­oldásától pártunk politikájának sikeres megvalósítása függ. Új esztendő virradt ránk. A város és a falu — az egész ország jobb életének esz­tendeje. A magyar nép első újévi köszön­tője a nagy Szovjetuniónak szól: sok si­kert az építőmunkában és a szovjet nép jólétéért folyó harcban. Boldog új eszten­dőt, jó munkát kívánunk a baráti népi demokratikus országok népeinek, haladja­nak előre a termékek bőségéért, a dolgo­zók jobb életéért folyó harcban. Üdvözle­tünk a béketábor minden hívének: legyünk az új esztendőben is éberek a béke, leg­drágább kincsünk védelmében. Harcos üd­vözletünk a kapitalista és gyarmati orszá­gok dolgozóinak, akik hősi harcot vívnak az elnyomás és kizsákmányolás ellen — a népek függetlenségéért, a népek közötti barátságért, a békéért. Legyen a béke minden híve meggyőződve róla: itt a Duna-Tisza táján olyan nép él, amelyre a béke és a szabadság minden híve, mint eddig is, úgy a jövőben is bizton számíthat. ­­ J A MAI SZÁMBAN Több , szebb és jobb közszükségleti cikk Sándor András: A negyedik új esztendő K. J. Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió az új esztendőben — Tizenegy üzem ter­vei az 1954-es évre (2. oldal) A b­ábolnai gazdaság lótenyésztőinél (2 oldal) (2. oldal) Legfelső Tanácsa Elnöksége elnöké­nek újévi beszéde (3. oldal) Az «Ifjú Gárda» — Szovjet opera bemu­tatója a Magyar Állami Operaházban A nemzetközi feszültség csökkenésének (3. oldal) esztendeje (4. oldal) AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN Az élelmezés tudósainál A CSEPELI ÖNTŐK „NAPLÓJÁBÓL“ (Tudósítónktól.) Eseményekben gazdag év mul el fel­ettünk­, ezt hallja az ember a Rákosi Má­­gas Művek Vas- és Acélöntödegyárában. • Könnyű meggyőződni erről: lapozzuk csak fel a gyár 1953. évi naplóját. Persze, afféle­­ könyvecskét vagy albumot hiába keres­nénk a műhelyekben és az irodákban, de járki nyitott szemmel járja a gyárat, köny­­v‘ üs/.ervel «olvas» a naplóban. "­ • Nézzük hát az egyik sűrűn teleírt lapot.­­ Acélöntőde, 1953 április. Az öntők egy új­ A­tista gép mellett állnak. Karokat, fogan­­.(­úkat kell meghúzni, s a formaszekrényt , ív daru a gépre szerelt mintára helyezi, a­­ magasból, nagy tartályból homok ömlik a szekrénybe, újabb fogantyút húznak meg, m­í­rre a gép rázni kezdi a homokot, s pár 4­.ere múlva a másik daru már készen emeli f­l a formát a földön futó görgősorra. Köz­ben a szomszédos gépen az öntvény másik út­lének formája is elkészült, a daru egy­­,másra illeszti a két részt, s kezdődhet az intés. Kitűnő, korszerű berendezés segíti a­­ dolgozók munkáját. A görgőkön könnyen l­e­csúszik a hatalmas teher, s a kész önt­vényt sem nehéz kalapálgatással szabadít­anak ki a szekrény és a homok szorításából: az utolsó görgősor végén várakozó rázó­gép egyszerű pedálnyomásra elvégzi ezt a munkát. Az acélöntődében ritkán látott ar­cok tűnnek fel: Miklós Gyulánéé és társ­­nőié. Az öntvénytisztítóból jöttek át ide — ahol rs. még nem dolgozott —­öntőnek; kön­y *­b mesterség lett ez eddigi munká­­­­juknál é­ az öntvénytisztításnál... ■V­ Augusztus. Először csapolnak az újon­­­­nan épült Vasöntő III. kemencéiből. Magas­­ világos csarnokot kapott az új üzem. Itt ön­­­­tik a kokillákat a martinnak. Az adagoló­­: I darut úgy építették meg, hogy a munkás­ő­r ne kerülhessen alája, ne érhesse baleset.. Szeptember. A csillekerekek készítéséné­l bevezetik a Zaharov szovjet mérnöktől ta­nult új módszert: a gömbgrafitos öntést.. Október. Új sztahanovistákat avat a gyár: a 40-ik jelvényt és a 129-ik oklevelet adják át az idén ... Újabb pénzjutalmakat oszta­nak ki a kiváló dolgozóknak; a jutalmak összege az év eleje óta meghaladja az 50.000 forintot... November: emelkedik a dolgozók teljesítménye és persze keresete is. A Vasöntő I.­öntői átlagosan 1726 forin­tot visznek haza (januárban 1465 forint volt az üzemben az átlagkereset)... December. Öltözőt kap a Vasöntő 1. 300 dolgozója... Megkezdik a közszükségleti cikkek gyár­tását: 3000 kiló tűz­helylapot készítenek ter­ven felül... A munka termelékenysége 19 százalékkal nagyobb, mint 1952 utolsó negyedében, a selejt az akkori 7,06 száza­lékról 5,85 százalékra csökkent... És vé­gül a büszke jelentés: «Teljesítettük az évi tervet»... íme, a „napló“ néhány kiragadott részlete. De hátra van még az «Előjegyzé­sek 1954-re» rovat. Milyen tervek foglal­koztatják a gyár vezetőit? «Gépesítik a 140 kilónál könnyebb dara­bok öntését a Vasöntő 11-ben». «Egészségesebb levegő a temperöntödé­­ben!»­­A koptatóműhely nagy zajjal forgó dobjaiból az emberek arcába száll a por. De szerelik már az új porelszívóberendezést, s készül az úgynevezett porelválasztó ciklon, amely nem engedi a port ki a szabadba, a szomszéd műhelyek felé szállni, hanem egy halomba gyűjti az épület mellett)... «Központi fűtést kap a Vasöntő II.» (A hő­sugárzó kaloriferek már a falakon van­nak, s nemsokára a‘meleg is megjön)... «Májusra elkészül a gyár saját konyhája és az ebédlő is, amelyben kétszázan étkez­hetnek majd egyszerre» (Az acélöntöde szomszédságában magasodó téglafalak is erről beszélnek)... «A temperálóműhely kemencéje fölött gázelszívóberendezést he­lyeznek üzembe» ... «Megkezdik a mező­gazdasági gépek alkatrészeinek gyártását­. A csepeli öntők dolgos, gazdag új esz­tendőbe lépnek a mai napon. (Tudósítónktól.) Négy esztendeje alakult az Élelmezés­tudományi Intézet, s az itt dolgozó orvo­sok, vegyészek, agronómusok tudományos és gyakorlati tevékenysége 1953-ban igen jelentős eredményeket hozott. Kinek, milyen táplálékra van szüksége ahhoz, hogy egészségét, munkaképességét megőrizze? — erre a kérdésre igyekszik minél alaposabb választ adni az intézet Évről évre pontosabb «normákat» dolgoz­­nak ki a különböző foglalkozású emberek táplálkozási szükségleteire. Az elmúlt év­ben készültek el — a dorogi és más szén­bányákban végzett tudományos megfigye­lés alapján — a bányászok élelmezési nor­mái. Külön állapították meg a sikonda,­ éjjeli szanatóriumban munka után pihenő bányászok tápanyagszükségletét. A kohá­szok közt végzett megfigyelésnél kiderül, hogy a nagy meleg okozta sóveszteség pót­lására a kohászoknak az átlagosnál fűsze­resebb ételekre van szükségük. Az építő­iparban főleg az étel szállításának mód­szereit tanulmányozta az intézet, s java­solta, hogy központi, gépesített előkészítő konyhák félig kész alakban juttassák el az ételeket a helyi kis konyhákra, ahol a főzést befejezik, s így a dolgozók frissen kapják meg a kész ételt. Ezt a módszert Sztálinvárosban már alkalmazzák is. Az intézet munkatársai pontos tervet dolgoztak ki Komló, Sztálinváros és a tatai szénmedence élelmezésére. A terv elő­írja: mennyi és milyen élelmiszerrel, milyen feldolgozóüzemek, kereskedelmi hálózat és tárolási módszerek segítségé­vel lehet és kell kielégíteni az illető te­rület lakosságának élelmiszerszükségleteit. Most Túrkevén, majd­­később a borsodi iparvidéken dolgoznak ki hasonló tervet. Több budapesti általános iskolában 1953 tavaszán — a kötelező oltás idején — az, intézet három hónapon át kétféle (tej­termékekből, illetve édességekből álló) tízórait adott száz-száz gyermeknek. A­ gyermekek részéről nagy örömmel foga­dott kísérlet bebizonyította, hogy a fe­hérjetartalmú étel nagyobb mértékben teszi ellenállóbbá a szervezetet a fertőzé­sekkel szemben, mint a cukor- és liszt­tartalmú ételek. Ezt a kísérletet tovább folytatják. Jobb, ízletesebb ételeket a dolgozók asz­talára! — ez a másik fő célkitűzése az ÉTI munkájának. Az elmúlt évben szo­ros együttműködés jött létre az intézet és több növénynemesítő gazdaság között: a nemesített új burgonyafajtákat — még országos elterjesztésük előtt — az intézet­ben megvizsgálják, mégpedig az orvos­o­k.­­ — a háziasszony szemével: mennyire táp­láló az új fajta s mennyire alkalmas konyhai feldolgozásra? Az ÉTI mikrobio­lógiai osztálya a konzervkészítés, a befőzés olyan módszerét dolgozza ki, amely meg­akadályozza baktériumok bejutását a konzervbe, s ezzel megóvja azt a romlás­tól. Az intézet vezetői maguk is elismerik: azelőtt beérték annyival, hogy vizsgálataik alkalmával megtalálják az ételben a szükséges kalóriamennyiséget. A kor­mány program­jából megértették: azzal is törődniök kell, vájjon az embereknek izlik-e az étel? Most, az intézet javasla­tára, az építésügyi minisztérium kérdő­íven gyűjti össze a dolgozók véleményét: milyen ételek szerepeljenek gyakrabban, melyek ritkábban az étlapon? Ezt az «ízléskutatást» az ipar más területein is be akarják vezetni. Egy tudományos bri­gád pontozásos rendszert dolgozott ki 72 étel minőségének legrészletesebb osztályo­zására. Pontosan előírták, milyen íz, szag, külső alak esetén kifogástalan az étel mi­nősége. Az 1954. évi feladatokat sokáig tartana felsorolni. Csak egy-két példát: megkezdik «munkavédelmi étrendek» kidolgozását egyes vegyipari üzemek dolgozói részére. Hozzákezdenek az üzemi diétás étrendek kidolgozásához és a kórházi diétás étkezés megjavításához is. Államunk jelentős be­ruházással kívánja bővíteni az intézetet, amelynek eredményes munkája — népünk élelmezésének további javítása — egész­ségesebbé teszi az embereket. A földesi Rákóczi Isz­tánsága sok jót vár az új évtől (A «Szabad Nép» hajdú-bihar megyei tu­dósítójától.) Ha valaki egyévi távollét után — a püspökladányi műúton — Földes felé köze­ledik, a falu szélén okvetlenül meg­áll egy pillanatra és elgondolkozik: «A földesiek talán megszerezték a népmesék hétmérföldes csizmáját, hogy ilyen na­gyot léptek előre egy esztendő alatt?» Az út jobboldalán a hóborította földeken új épületek emelkednek: istállók, ólak és tég­­i csilik. Egy esztendeje még nyomuk se látszott. Egy évvel ezelőtt alig párhónapos együt­tes munka állt csupán a termelőszövetke­zet tagjai mögött. Bizony a kedvük nem volt olyan derűs, mint most. Gyenge ter­més, a szűkös téltől való félelem és a bi­zalmatlanság riasztotta akkor a szövetkezet tagjait. Az első termelési terv azonban 1953 januárjában mégis elkészült a szövet­kezet irodájában. Aztán beköszöntött a tavasz, megindult a munka, benépesült a szövetkezet földje. Bizony, eleinte nem ment minden a maga rendjén. A növényápolással nehezen bol­dogultak, sok volt az eső, s a gépállomás is keveset segített. Az aratás azonban talpra­állította a Rákóczi tsz tagjait. A közös célért vívott harc kovácsolja össze a közösséget, s az aratás nagy csatájában valóban köze­lebb kerültek egymáshoz a szövetkezet tagjai is. Jólesik visszaemlékezni erre az időre. Jámbor elvtárs, a tsz elnöke büsz­kén mondja el, hogyan aratták le az 1300 holdat. Az aratás előtt mindenkit lázba­­hozott a nagy feladat. Minden családtag kaszát, sarlót fogott, és nyolc nap múlva csak tarló volt a végtelennek látszó búza­tenger helyén. Volt olyan nap, hogy ezer­nél is többen dolgoztak a búza- és árpa­­földeken. A nyár végén néhány­an mégis arra gon­doltak, hogy az ősztől egyénileg gazdálkod­nak tovább. Azután győzedelmeskedett az okosabbak józan belátása. «Most hagynátok itt a szövetkezetet, mikor már utat tapos­tunk a boldogulás felé?» Végül is a szövet­kezet tagsága nem lett kevesebb. Akadt ugyan kilépő, de ugyanannyi dolgozó pa­raszt határozta el, hogy az újat, a jobbat választja a régi helyett. A szövetkezet földjei messzire elnyúlnak Földestől. Háromezer hold nem kicsiny terület. Van olyan földdarab, amely 10 kilométerre esik a falu központjától. Reg­gelenként teherautó vitte a tagokat a messzebb eső munkahelyekre. Mosolyogva beszélnek a «közelharcról», amely az autó körül folyt, hogy ki mehessen elsőnek. Volt olyan is, aki már hajnalban ott jár­kált a kocsi körül, hogy le ne maradjon. Gál József azonban mindenkit lefőzött. Hogy senki meg ne előzze, egyszer az egész éjszakát ott töltötte a gépkocsin. Mindent idejében betakarítottak és no­vember 10-re 1­é Jön hajdan l­inve kerül­t a búza is. A nagy fagyok idejére a 950 hold őszi mélyszántásból 925 holdat felszántot­tak a traktorok. A szövetkezet első zárszámadása min­denkit megörvendeztetett. 7 forint, 6 kiló búza, 1 kiló árpa, 6 kiló kukorica, 4 kiló takarmányrépa, 5 kiló széna, 8 kiló szal­ma, 40 deka cukor és még ezenkívül sok minden más is jutott egy-egy munkaegy­ségre. Sok tag jövedelmét a prémium is növelte. Biró István, Gál József, Antos Al­bert és még többen is házat építettek 1953- ban. A szövetkezeti családok mintegy 90 százalékának van már háztáji tehene és az ólakban két-három hízó is gömbölyö­­dik. A szövetkezet vagyona egymillió 470.000 forintra emelkedett. Az új évtől még többet várnak a Rá­kóczi tsz tagjai. Most már több a tapasz­talat, több a segítség és nagyobb a földe­­siek termelőkedve is. A pártvezetőség, a szövetkezet vezetősége és a jól dolgozó MNDSZ közösen beszélik meg a mezőgaz­daság fejlesztéséről hozott határozatot, s a megbeszélés eredményeképpen születnek a tervek is. Fejlődni, növekedni akarnak. 60 holdon rizstelepet építenek, tovább növelik és fejlesztik az állatállományt. A hizlalást úgy akarják megszervezni, hogy a szabad­piacra is jusson 300 mázsa hízottsertés. A jobb takarmányozást szolgáló zöld futósza­lag és a 27 holddal megnagyobbított kerté­szet mind a Rákóczi tsz tagjainak boldogu­lását szolgálja a következő esztendőkben. Eredményekben gazdag év után tervez­getnek ilyen buzgalommal a földesi Rákó­czi tsz tagjai. S a kormány programmja, a Központi Vezetőség és a minisztertanács határozata segítségével most megvetik az alapját egy még gazdagabb és még ered­ményesebb esztendőnek. Sárköz kincsei . (Tudósítónktól.) Élénkszínű, gazdagrajzú virágok - szeretet­tel, ízléssel megpingált sárközi minták­r­ díszítik az új sárközi iskola falait. Emitt tar­ka, mázas tányérok, másutt dúsmintájú régi szőttesek mosolyognak le a falról a padban ülő gyermekekre. Kicsiny gyermekkoruk­tól kezdve szívják magukba a fiúk és a lá­nyok a népi művészet szeretetét, az óvo­dában már a népdalok, népmesék tucatjá­val barátkoznak meg, s iskoláskorukban sokan százával fújják a szép régi és új nó­táidat. Sárpilis csöpp falu, mégis jól ismeri ne­vét az ország. Nem volt olyan kultúrver­­seny az utóbbi években, amelyen nem az elsők között végzett volna a sárpilisi népi együttes. Sokan emlékeznek még arra a friss, tiszta, erőtől duzzadó hangra, amely három éve csendült föl először a budapesti bemutatón: «Még azt mondják, Sárpilisen nincs ártézi kút . Pedig oda márványkő­­bül van a gyalogút...», énekelték vidá­man, s aki hallotta, mindjárt megszerette a sárpilisi dalosokat. Azóta erősödtek, gya­rapodtak, a rádió is híressé tette nevüket. Az együttes legfiatalabb tagja nyolcéves, a legidősebb, Kovács bácsi, már 70 is el­múlt. Szüntelenül gyűjtik a híres, szép sárközi dalokat, táncokat, s nagy érdemük van abban, hogy ez a gazdag kultúra él és virágzik. Amióta az együttes működik, a falu ké­pe is sokat változott. A ládák mé­lyéről előkerültek a régi, színpompás öltözetek, s ha máskor nem, hát va­sárnap népviseletben pompáznak a szép sárpilisi lányok és asszonyok. A bá­lokon egyre szívesebben táncolnak csár­dást, népi táncokat a fiatalok, a lakodal­makat is a legtöbbször régi népszokások­kal teszik emlékezetessé, színessé. A mű­vészet lelkes sárpilisi hívei, Bogár tanító­nak, az együttes vezetőjének irányításával, kitartóan harcolnak azért, hogy felvirágoz­zék a vidék népi kultúrája. A többi sárközi faluban is éled a népművé­szet. Decsen, Őcsényben, Alsónyéken erős, lelkes népi együttesek kovácsolódnak ösz­­sze. Mindegyik faluban vannak olyan öreg parasztok és parasztasszonyok, akik nagy örömmel tanítják a fiatalokat, átadják azt a hatalmas népdalkincset, amelyet szüleik­től, nagyszül­leiktől hallottak. Itt van pél­dául a decsi Kati Éva néni, akiből tündér­szép régi nóták (ahogy erre mondják: «áriák») végtelen sora árad, mint valami csodálatos, gáttalan aranyfolyó. Aki hallja őt dalolni, szeretne mindig a nyomában lenni, amikor a ház körül tesz-vesz, vagy kis földjén dolgozgat — « ficvplpj. lesz]. tanulni tőle a sok tiszta, szép régi dalt. Az olyan lassúbbakat, mint «Miért nem lettem én búzakalász. Milyen szép nyáron az aratás Miért nem lettem felhő ezen a magas égen. Ha sírnék is, nem volna szégyen». És az olyan vígat, hogy «Nem kell nékem, akit én nem szeretek. Mert én arra rá se nézhetek. Az kell nékem, kit igazán szeretek, Mert én annak szeme közé nevetek». «Az egyik egyszerre csak az eszembejön, úgy, ahogyan még lánykoromban tanul­tam — a másikat meg magam pekulálom ki, de mindig csak dalra áll az én szám» — mondja Éva néni, akinek már déduno­kája is van, mégis sok fiatal elleshetné tőle ragyogó életkedvét, derűjét. El is le­sik — vidámságát is, dalait is, s fölhasz­nálják az együttes műsorában. S ilyen Éva néni nem egy van Decsen — nem egy van a többi sárközi faluban. A népi együttesek akkor töltik be igazán küldetésüket, a népi művészek kincset érő tudása akkor jut el valóban méltó helyére — ha munkájuk nem csupán látványos, szívet gyönyörködtető színpadi produkciók megalkotása, hanem a falu életének szerves részévé válik — mint ahogyan Sárpilisen kezd azzá lenni az együttes. A sárközi népi együttesek tervei szerint az új esztendőben s a következő években úgy dalolnak, tán­colnak, hogy a táncmulatságokon­­ minél több fiatal járja velük együtt a nép tán­cait; büszkén öltöznek pompás népvisele­tükbe a lányok, asszonyok, s hogy minden faluban egyre többen hímezzék, fessék a dús sárközi minták ezerszínű virágait — a maguk, s az egész ország gyönyörűségére. (Rév Miklós felvétele) Szép fővárosunk 1953 Szilveszterén

Next