Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1954-01-01 / 1. szám

. Az 1954-es év­­ az életszínvonal további erőteljes emelkedésének éve lesz. Különö­sen fontos feladatok hárulnak a közszük­ségleti cikkeket gyártó üzemek dolgozóira. Minden erőfeszítés, amelyet ők tesznek a termelés emeléséért, a minőség javításáért, a választék bővítéséért, közvetlenül is érez­teti hatását népünk jobb áruellátásában. Az alábbiakban beszámolunk tizenegy, közszükségleti cikkeket gyártó üzem 1954. évi terveiről. HAZAI FÉSÜSFONÓ: Nagyobb gyapjútartalmú szövetek A Hazai Fésűsfonógyár igazgatói irodá­jában hárman számolnak be az új tervről. Turbucz Pál igazgató: — Lelkesedéssel fogadtuk valamennyien az új esztendő ter­vét. Persze a lelkesedés még nem elég, ko­moly intézkedésekre is szükség van, hogy teljesíthessük megnövekedett feladatain­kat. Az új évben ugyanis körülbelül 20 százalékkal több szövetet kell gyártanunk, mint tavaly. Befejeztük a gépek generál­javítását, új gépek is kerültek a kikészí­­tőbe. Sok fonodas gépünk üzemen kívül állt, ezeket rendbehoztuk. Beszereztük a szükséges segédanyagokat. Egyik legfon­tosabb feladatunknak tartjuk, hogy új dolgozóinkat gondos szakmai oktatásban részesítsük. Burkus Egon, a tervosztály vezetője: •­ Jogosan kifogásolták, hogy gyárunk egyszerre csak kevésfajta árut készít. Ezen már az első negyedévben változta­tunk, ezzel is segítjük a választék kiszé­lesítését. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a kötöttárugyárakat kitűnő fonallal lássuk el. 1954-ben a tavalyinál nagyobb gyapjútartalmú fonalat készítünk szá­mukra. Boda András, az anyag- és áruforgalmi osztály vezetője: — Az új évben lénye­gesen növeljük szöveteink gyapjútartal­mát. A lakosság kívánságára már az első negyedévben háromfajta tisztagyapjú­szövetet készítünk. 50 százalékkal több kordszövetet gyártunk, mert ebben eddig hiány volt. Ugyancsak sokan keresték a 159 forintos sima, sötét színű kék, fekete, barna szöveteket — az új esztendőben ebből is 40 százalékkal többet termelünk. DIVAT KÖTÖTTÁRUGYÁR: Többféle szín, új szabásminták, jobb minőség A zuglói Divat Kötöttárugyár vezetői négy pontban foglalják össze legfőbb fel­adataikat, terveiket. 1. Tovább növelik a különböző kötött­áruk gyapjútartalmát, így azok rugalma­sabbak, tartósabbak, melegebbek lesznek. 2. Bővítik a választékot. Az eddigi 12 szín helyett 19 színben készülnek majd a kötöttáruk. Tíz újfajta szabásmintát alkal­maznak. 3. Több figyelmet fordítanak a vásárlók igényeinek tökéletes kielégítésére. Most például nagyon keresik a rövid kulikabá­tot — ebből 40 százalékkal többet gyárta­nak. Az elmúlt évben a vásárló sokszor hiába keresett fekete kötöttárut. Most már az első negyedévben 30 százalékkal többet gyártanak ebből a színből. 4. Számos intézkedést tettek és tesznek a minőség javítására. Rövid idő múlva el­készül az új fonálraktár, amely védi a tö­réstől, száradástól a tárolt anyagot. A jö­vőben, ha világos anyaggal dolgoznak, csomagolva küldik tovább a következő üzemrésznek, hogy az anyag szállítás köz­ben be ne piszkolódjék. A dolgozókat kis szekrénykékkel látják el, hogy ezekbe he­lyezzék a fonalat, a félkészárut. Ez is védi az árut a szennyeződéstől. DIVAT CIPŐGYÁR: Gazdagabb választék A Divat Cipőgyárban az új szalagot ké­szítik a szerelők: ikerszalagot kap a tűző­műhely. Ez megkönnyíti, termelékenyebbé teszi a munkát. A gyár vezetői nagy len­dülettel készültek fel az új év feladataira. A Divat Cipőgyár munkájára sok panasz hangzott el: nem törődtek eleget a vásárló­­közönség igényeivel. Gubár János elvtárs, főmérnök most ezeket mondja: — Javítani akarunk ezen a hibán. A zárt női cipőből, amely legkeresettebb cik­künk volt, tavaly nem készült elég. Most 50 százalékkal többet gyártunk ebből, mégpedig az eddigi két modell helyett öt modellt: fekete velúrból, piros és drapp (A «Szabad Nép» komárom megyei tudó­sítójától.) Bábolna egész kis birodalom Ács, Csémpuszta, Csanakpuszta, Tárkány és Bana között. Híres ménesbirtoka világ­szerte ismert — bár a gazdaságnak ez csak egyik üzemága. Alaposan elfáradna, aki gyalogosan akarná bejárni az egész gazda­ságot. Mi nem arra vagyunk kíváncsiak, hány napi járás a gazdaság, ezért könnyű homokfutón látogatjuk sorra az állami gaz­daság néhány lótenyésztő telepét. Néhány napja ismeretes még csak a párt és a kormány határozata a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről , de a brigádveze-serróból, drapp és piros sertésboxból. Szandáljaink az eddigi 11 helyett 16 féle színben készülnek. Újpesti asztalosárugyár: Tartósabb lesz a típusbútor Az Újpesti Asztalosárugyár emeleti mun­katermeiben a mennyezetig felpolcolva «pi­hennek» az 1954-ben készülő bútorok lap­jai, a többi között 1200 szekrény, rengeteg éjjeliszekrény tartozéka. A gyárban «pi­henőhelyeket­ létesítettek, hogy a bútor­lapok az egyes műveletek között megfele­lően száradhassanak.­­ Ezáltal tartósabbak lesznek. Az eddigi 45 nap helyett 70 nap lesz a bútor elkészítésének átlagos ideje. A vásárlók jónéhány panaszát orvosol­ják: jobb anyagokkal fényezik a bútort, megerősítik a szekrények hátsó falát, vala­mint a szekrényben lévő kabáttartót. A minisztériumnak azonban gondoskodnia kell arról, hogy végre teljesítsék a vásárlók más, jogos kívánságait is. A vásárlók szebb kivitelű bútorokat várnak — például azt szeretnék, ha a szekrények felső szélére párkányt terveznének, s a szekrény nem állna hosszú «gólyalábakon». salgótarjáni acélárugyár: Több szeg és drót Bércz és Henrik elvtárs, a Salgótarjáni Acélárugyár igazgatója ezeket mondotta a gyár programmjáról: — Tudjuk, hogy a falu dolgozói az el­múlt évben nem kaphattak elegendő szeget és drótot az üzletekben. Arra törek­szünk, hogy minél jobban hozzájáruljunk e hiányok pótlásához. Szegverőüzemünk 1954-ben körülbelül 20 százalékkal több szeget gyárt, mint 1953-ban. Új gépe­ket kaptunk, ezenkívül az első negyedév­ben további 9 szegverőgépet magunk ké­szítünk el. A második negyedévben újabb 9 gépet készítünk. A gyár dolgozói versenyeznek a szegter­melés fokozásáért. Számos dolgozó tér át a többgépes rendszerre. Guloványi Ottó sztahanovista szegverő például nemrég még öt gépen dolgozott, most már tízen dolgo­zik é­s megfogadta, hogy 1954-ben áttér 15 gép kezelésére. Tíz százalékkal több drótot kell gyárta­nunk, mint 1953-ban. Ezért tovább akar­juk fejleszteni a gyorshúzási mozgalmat. SALGÓTARJÁNI TŰZHELYGYÁR: 26.439 tűzhellyel, 18.000 kályhával több Salamon Nándor elvtárs, a Salgótarjáni Tűzhelygyár főmérnöke a következőket mondotta a gyár terveiről: — 1954-beni 116.000 tűzhelyet készítünk, 26.439-cel többet, mint 1953-ban. Tovább szépítjük, javítjuk gyártmányainkat. Ti­zennyolcezer kályhával gyártunk többet az 1953. évinél. A kályháknak más lesz a szerkezetük, így gazdaságosabbá válik a tüzelés. — Mindez nagy munkát ró a gyárra. Az első negyedévben új zománcozókemence készül üzemünkben, s újjászervezzük a tűzhelygyártás szerelőszalagját. A verseny­­szellem ébrentartására naponként értékelni fogjuk a munkaversenyt. BUDAFOKI ZOMÁNCED­­NYGYÁR: Jelentősen nő az edénygyártás A Budafoki Zománcedénygyár 1954-ben horganyzott edényből 52 százalékkal, csi­szolt edényből pedig 246 százalékkal ter­mel többet, mint 1953-ban. Az eddiginél jóval több ceglédi kanna, zsírosbödön, mosdótál, bogrács, mezőkanál, palacsinta­­sütő, lábos és fazék kerül forgalomba. A vásárlók gyakran bosszankodtak a fa­zekak, lábosok egyforma, vörösesbarna színe miatt. Az új évben korall- és pasztell­színű edények is készülnek. HÁZTARTÁSI ESZKÖZ­ÉS BADOGÁRUGYÁR: Tízszerannyi mérleg, négyszerannyi kávédaráló A Háztartási Eszköz- és Bádogárugyár­­ban már elkészültek az 1954-es gyártmá­nyok mintadarabjai. Főleg olyan eszközö­ket készítenek, amelyekből 1953-ban kevés volt. tők és tenyésztők, a vezetők és dol­gozók már ismerik és örömmel, elég­tétellel fogadták a határozatnak a lóte­nyésztésről szóló sorait. Örömmel, mert ezek az emberek a lótenyésztésnek való­sággal szerelmesei. (Nem egyet hívtak kö­zülük más, tán könnyebb vagy jövedelme­zőbb munkára — de semmi pénzért sem hagynák ott lovaikat.) Elégtétellel, mert sok keserűség, harc végére tesznek, pontot a határozat sorai: «Meg kell szüntetni azt a helytelen szemléletet, amely a lótenyész­tés jelentőségét a gépesítés miatt lebe­csüli». — Miben látja a lótenyésztés jelentőségét ma? — kérdezzük Szemerényi Lajos törzs­tenyésztőtől. — Egyszerű a fele­let — mondja. — A ló mindig «üzemké­pes», nincs úthoz köt­ve és nincs szüksé­ge alkatrészraktárra. Csak az becsüli le a lótenyésztést, akinek nincs kapcsolata a gyakorlati mezőgaz­dasággal. Most igen sok termelőszövetke­zet és egyénileg dol­gozó paraszt bővíti gazdaságát, s így mind többen érdek­lődnek a­­lovak iránt. Nagygazdaságokban is kell a ló. Még a legjob­ban gépesített nagy­­gazdaságokban is — mint amilyen például a mi állami gazdasá­gunk — ezer olyan munka van, amit a lóval gazdaságosan el­végezhetünk. Térdig, sáros az út? Hámba az igáslovakat! Bár­hová bármit elhúz­nak. Kevés a gép a sorközi kapálás­hoz? Elő a lova­kat! Rossz a mo­torkerékpár? Ide egy nyergest! Már szá­guld is az üzenet­Tolósúlyos mérleg. A gyártás a tavalyi tízszeresére emelkedik. Horganyzott vasfél mez helyett alumíniumból készülnek a mérleg tányérai. Az újtípusú mérleggel már nem öt, hanem tíz kiló súlyt lehet mérni. Kávédaráló. Jobb, tetszetősebb anyagból készül, különböző pasztell-színekben. Négy­­szer annyit gyártanak, mint tavaly. Burgonyanyomó. Tökéletesített festési el­járással 50 százalékkal többet gyárt az üzem, mint 1953-ban. * A megnövekedett feladatok teljesítése érdekében megszervezik a zártciklusú gyár­tást. Az üzem dolgozói az új esztendő első napjától kezdve munkaversennyel akarnak küzdeni az 1954-es terv sikeréért, a népjó­­­lét tervének teljesítéséért. ORION: Újt­ipusú rádiók * — Ez lesz az Orion-gyár legnagyobb si­kere — így mutatja be Kőrös Sándor elv­társ, igazgató az új 420/A típusú rádióké­szüléket. Már a külseje is nagyon tetsze­tős, többféle kivitelben — mahagóniszín­­ben, sötét diószínben és más színekben -4 készül. A gyár kísérleti műhelyeinek mér­­­ökei szerint olyan a hangja, mint a leg­­nagyobb szuperkészülékeké. 1450 forint lesz az ára, a nagyobb típusé pedig 1750 forint. A néprádiókat is jobb hangszóróval látj­­ák el, mint az elmúlt évben. A villannyal még nem rendelkező falvak számára m­agas számban készülnek telepes rádiók, mégpe­­­dig az eddiginél jobb, értékesebb alkatrés­ székből — az eddigi 1650 forintos ár helyett 1450 forintért. A gyár összesen 20 százalékkal több rá­diót készít a lakosság számára, mint 1953- ban. Az üzem kollektívájának komoly erő­feszítéseket kell tennie a terv teljesítésére.­ Sokkal nagyobb figyelmet akarnak fordí­tani a technológiai fegyelem megtartására. Különösen fontos a hibátlan, gondos for­rasztás — ezzel a múltban nem törődtek, sieget. A munka elősegítésére fényképes műveletterveket készítenek. BUDAPESTI KEKSZ- ÉS OSTYAGYÁR: Tizennyolc százalékkal több fjeksz, hetvennégy százalékkal több grt A gyárudvaron az új, hatalmas ostyagyári­ázvezetékét szerelik. A munkatermekben lófehérre festik a gépsorokat. Új kazán­­át építésére, a hűtőcsőhálózat kicserélé­­ére készülnek.­­ — Ilyen magas tervünk még sohasem v­olt — mondja Rubesch Ferenc elvtárs, iz­gazgató. — Tizennyolc százalékkal több ékszet készítünk, mint 1953-ban. Már az­lső negyedévben többet gyártunk, mint 953 utolsó negyedében, pedig akkor re­­kordteljesítményt értünk el. Desszertből, razséból és más darabáruból 74 százalék­­mi készítünk többet, mint tavaly. A csokoládéillatú munkatermekben óriási képek, malmok dolgozzák fel, pörkölik, tisztítják a kakaóbabot. Az idén az eddigi­­nél jóval nagyobb arányban használnak fel cakaóbabot, mandulát és más elsőrendű nyersanyagot. A gyár sok meglepetést tartogat az édes­­ségkedvelők számára. Tíz újfajta édesség, öbb és több töltött ostya kerül forgalom­­ba. A gyár egyik újdonsága lesz a kávéval, iletve puncslikőrrel töltött drazsé. BUDAPESTI MARHAVÁGÓHÍD * * ÉS HÚSFELDOLGOZÓ VÁLLALAT: Tizenkét százalékkal több, ízesebb húsipari termék A Budapesti Marhavágóhíd és Húsfeldol­gozó Vállalat üzemében lázas munka fo­lyik. Látogatásunkkor éppen friss virslik­kel teli ládákat raknak a teherautókra: 800.000 pár virslit szállítanak a város min­den részében a szilveszteri mulatságra. A vásárlóközönség sokat vár ettől az üzemtől az új esztendőben: több, s min­denekelőtt ízesebb húsipari készítményt. A vállalat 1954-ben 12 százalékkal több hús­ipari terméket gyárt. — Fokozottan hasz­nálunk fel távolkeleti fűszerféléket — mondja Deáki elvtárs, az üzem igazgatója. — Számos készítményt kétszer füstölünk, az eddigi egyszeri füstölés helyett. Nagyobb lesz a termékek szalonna-, zsírtartalma Arra törekszünk, hogy készítményeink íze­­sebbek, változatosabbak legyenek. György István tel vagy az utasítással. Honvédelmünk, fejlődő lovassportunk, exportérdekeink is kívánják lótenyésztésünk fejleszté­sét — «agitál» lelkesen, lendülettel Sze­merényi elvtárs. — Nemrégiben járt itt egy olasz. Két versenylovat vásárolt. Sok valutát hagyott érte az országban. Nem kettőt — húsz lovat is elvitt volna, ha adunk. A magyar tenyészlovak iránt olyan nagy az érdeklődés külföldön, hogy ha ad­nánk, megvennék valamennyi lovunkat. Gyorsan halad a könnyű homokfutó, kényesen emelgetik lábukat a lipicai mé­nek. Megérkezünk az igázott lovak istálló­jához. Szemerényi elvtárs sorra veszi mindegyiket. Nézegeti őket, megkérdezi ápolóiktól, nincs-e a lovaknak valami ba­­­juk. Évvégi leltározás folyik Bábolnán. A határozat azt írja, hogy most a lóállo­mány minőségét kell elsősorban javíta­nunk. Mit jelent ez itt, ahol amúgy is nagyszerű törzskönyvezett állatok van­nak? Mi arab, lipicai és magyar­ félvér lo­vakat tenyésztünk. Azelőtt ezeket csak luxuscélokra tenyésztették. A felszabadu­lás után kiderült, hogy munkálónak is jól beválnak. A lipicaiakat 7—8 éves koruk­ban igába is befogjuk. Kiderült, hogy a tenyészkancák igázása nemcsak azzal hasznos, hogy húznak, hanem nemesedik is a fajta. Elsősorban a munkában legjobban bevált egyedek utódait tenyésztjük to­vább. Úgy nézze meg ezeket az igásálla­­tokat, hogy mind kitűnő családból szár­maznak. Apjuk vagy anyjuk, nagyapjuk vagy dédanyjuk esetleg nemzetközi verse­nyek híres győztese volt. Utódaik terhet húznak, de semmi kétség, az utódok utódai között megint csak lesznek kiváló verseny­lovak. A mi feladatunk az, hogy évente minél több méncsikót adjunk az ország­nak. Akkor dolgozunk jól, a határozat szellemében, ha kiváló minőségű tenyész­állatokkal javítjuk fel a köztenyésztést. Célunk, hogy egyre több fajállat legyen az állami gazdaságokban, termelőszövet­kezetekben, az egyénileg dolgozó parasz­tok gazdaságaiban. Közben ezen a telepen véget ér a leltáro­zás. Újra felülünk a kis féderes kocsira. Mustrálgatom a szép új kocsit. Itt, az ál­lami gazdaságban készülnek ezek a nagy­szerű kis homokfutók. — Csak vasaikat részt nem lehet kapni hozzá — panaszol­ Befedte évi tervét a Baroni Szénbányászati Tröszt és a P­őfi-bástya A «­200 éves a magyar szénbányászat» emlékműszak versenyében a trösztök kö­zötti versenyben első helyre a Dorogi Szén­­bányászati Tröszt került. A versenyszakasz lendületét tovább folytatva, a dorogi bá­nyászok december 31-én déli 12 órakor be­fejezték 1953. évi tervüket. A jó eredmény­hez nagyban hozzájárult a Csolnoki Szénbá­nya Vállalat csolnoki I-es üzemének kol­lektívája, mely évi terven felüli 3.500 ton­na szenet adott a hazának. Petőfi-bánya dolgozói jelentették, hogy december 31-én délelőtt tíz órakor befejez­ték évi tervüket. (MTI) Kicserélték a magyar-jugszláv határincidensek kieneiszésére és megtisolására kötött egyezmény megerősítő amányait Kurimszki Sándor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Magyar Nép­­köztársaság jugoszláviai követe és Mile Milatovics, a jugoszláv külügyminiszté­rium osztályfőnöke kormányaik megbízá­sából december 29-én a jugoszláv külügy­minisztériumban kicserélték az 1953 augusztus 28-án létrejött, a határinciden­sek megelőzéséről és az esetleg bekövet­kező incidensek megvizsgálásáról szóló magyar-jugoszláv egyezmény megerősítő okmányait. (MTI) Az őszi forgalom legjobb dolgozóinak és brigádjainak jutalmazása A vasútnál az őszi forgalomban a legjobb eredményt elért dolgozók, illetve brigádok között összesen 700.000 forint jutalmat osz­tanak szét. (MTI) A Katolikus Papok Ő­siános Békebottságnak nyilatkozata A Katolikus Papok Országos Békebizottsága az új év alkalmából nyilatkozatot adott ki. "Papi hivatásunk lényegéhez tartozik a bé­kesség szolgálata, ezért segítünk mi is öröm­mel és lelkesen minden munkát és törek­vést az új évben is, ami találkozik kormá­nyunk békés akaratával és szándékaival" — hangoztatja a nyilatkozat. Szép siker a földalatti egyik munkahelyén Ragyogó eredmény született a Földalatti Vasútépítő Vállalat Rákóczi­ úti munka­helyén: a baloldali alagútban a fúrópajz­­­zsal elérték a Baross-téri földalatti állomás homlokfalát, s ezzel első ízben kötöttek ösz­­sze fúrópajzzsal két munkahelyet. A jobboldali alagútban is jól előrehaladt a munka. Szerdán délben már csak másfél méter választotta el a pajzsot a Baross-téri állomás homlokfalazatától. (MTI) Elkészült az ország legnagyobb vagonmérlege A Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban a Sztálin Vasmű részére elkészítették az or­szág legnagyobb vagon­mérlegét. , 1954-ben két újabb ilyen «kétszázton­nás» vagonmérleg készül az üzemben. (MTI) Országszerte megindult a havazás Csütörtökön a hajnali órákban ország­­verte, megindult a­ havazás. .Reggel főleg az ország déli és keleti részén hóviharok dúltak, s az utakon hótorlaszok keletkez­tek. Amint elállt a hófúvás, mindenütt megkezdték a hótorlaszok eltávolítását. A bányászvidékeken gondoskodtak arról, hogy ha nagyobb havazás esetén a MÁVAUT bányászjáratai átmenetileg nem tudnának közlekedni, akkor lóvontatású szánokkal szállítsák a bányászokat mun­kahelyükre és vissza. Országszerte igen nagy szükség volt már a hótakaróra. A hó az őszi vetést megvédi az esetleges kemény fagyok ká­ros hatásától. A hólé pedig jelentősen emeli majd a talaj nedvességtartalmát. ★ A METEOROLÓGIAI INTÉZET HÓJELENTÉSE: A 6-os számú budapest—pécsi fő közlekedési út Pécsvárad—Mecseknádasd közötti szaka­szán szórványos hótornaszok. A 7 es számú budapest—nagykanizsai fő közlekedési úton a 179 kilométer táján, Balatonkeresztúr és Ba­­latonmária közsértek határában 0.5—1 mé­tres hótorlaszok, a 22 es számú kerecsend—mis­kolci fő közlekedési úton a 41—52. kilométer között 1—1.5 méteres hótorlaszek vannak. Az eltakarítási munkák megkezdődtek. (MTI) Jók útitársaim. — Ezt, amelyen ülünk, egy ócska féderre építettük — mondja Szemeré­nyi elvtárs. — 4000—5000 forintot költöt­tünk rá. Sok helyen kitűnő szolgálatot te­hetnének az ilyen kocsik. Nem kellene mindenütt autóra várni. Most a Ritter-majorban vagyunk. Ez az anyaménes. A vemhes kancák és a hat hónapnál fiatalabb csikók vannak itt az anyjukkal. Ezeket is számbaveszi a leltáro­zó bizottság. Azután irány a csikótelep ... Szép, napos idő van. Olvad a gyenge hó a legelőkön... A csikók kint tolonga­nak, ugrándoznak az elkerített kifutón. Gyönyörű látvány. Hat-héthónapos vá­lasztott csikók és nagyobbak — két-há­­romévesek nyargalásznak az istálló előtt a tágas, elkerített udvarrészen — amit ki­futónak, napozónak is mondanak. Kisebb, vékonyabb csontú arab telivérek és kos­fejű, erősebb csontú lipicaiak ficánkolnak a verőfényben. Van itt pirosas-pej, gesz­­tenye-pej, vasderes, szürke, legyes-szürke. — Amott van egy «nyári fekete» — mondják a lovászok. — Nézze csak, a vé­konyánál és a szemöldökénél «tűzés] van. A hajlatoknál rozsdás színű a szőre. Szerelmes nem beszélhet szebben kedve­séről, mint Ferenczi István csikós a lovai­ról. — Nézze azokat, telivér, arabs csikók. Magasra emelik a lábukat, milyen büszkén futnak. Mikor ezek idekerülnek, vadak, mint az erdei szarvas Hiszen az anyate­­lepen még alig ismerik az embert. Nincs dolguk a lovásszal. Enni még az anyjuktól kapnak. Gyanakvóak, bizalmatlanok. Las­san, lassan aztán megismernek bennünket. Szelíddé, kezessé válnak. Jó idegek, tudás és szeretet kell a nevelésükhöz. Menjen be közibük. Meglátja, milyen barátságosak.­­ Megfogadom a tanácsot... Ahogy be­lépek, körülvesznek. Egymást taszigálják, hogy odaférjenek a vendéghez. Mintha házigazda módjára köszönteni akarnának. Kedvesek, barátságosak ezek a csikók. Nyalogatják a bőrtáskámat, harapdálják a fény­képezőgép szíját. Alig tudok tőlük sza­­ndulni. Végre is Nagy János elvtárs, a unka Vörös Zászló Érdemrendjével ki­tüntetett ménesmester szabadít ki. Beszél­getünk ... pontosabban ő beszél. Részlete-I­sen, szakszerűen: a csikótelep életéről, munkájukról. — Hogyan nevelik, szoktatják a kis vad csikókat, míg ilyen kezesek lesznek? — Rendesen kell bánni velük. A kö­tőféket, persze, kezdetben egyik sem sze­reti. De azután megtanulják, hogy mikor bekötik őket, akkor finom abrakot meg pácolt keverékeket kapnak. Miközben esz­nek, az ápolók kemény szalmacsatákkal ledörzsölik őket. Jól esik a csikóknak a kefélés is. A lelkiismeretes gondozás hasz­na akkor látszik, amikor nyereg alá szok­tatjuk őket. Rendszerint könnyen megy. Pár hónap elmúltával már olyan okosak, hogy amikor a lovász elkiáltja magát , mennek is a jász­olhoz és tartják a fejü­ket, hogy lekössék. Közben Nagy elvtárs egy-két csendes szóval utasítást ad munkatársainak, majd folytatja beszámolóját a csikók életéről. — Abrakolás és csutakolás után levesz­­szük a kötőféket és az istálló közepére, az alomra összehordott szénához bocsátjuk őket. — Nem tapossák össze a szénát? — kér­dezem — miért teszik az alomra? — Azért, hogy nyújtózzanak érte, erő­södjék a nyakizmuk. Attól pedig nem kell félni, hogy letapossák a szénát. Ügyesen összefordulnak két sorba és a szénát az utolsó szálig felszedik. — Azután tovább úgy alakul a napirend, hogy kicsit sétálnak az istállóban, majd itatás, utána ki a körjártatóba. Két lovas elől, egy hátul. Köztük a csikók szabadon... Indulás...! De nem akárhogy! Az első ne­gyedóra csak lépés lehet. Kell, hogy az iz­mok mozogjanak. Most ügetés egy negyed­órát — majd megint lépés... A következő negyedóra vágta, akkor ismét lépés, hogy a az izmok megnyugodjanak ... A déli széna­evésig azután napoznak a csikók... így fo­lyik a napjuk. — A határozat arról beszél, hogy eddig lebecsülték a lótenyésztést. Miben tapasz­talták maguk ezt a lebecsülést? — Volt itt egy igazgató, aki Bábolnán mindent fontosabbnak tartott a lótenyész­tésnél és ezt meg is mondta. Leginkább azonban ennek az ellenkezőjét hallottuk. — Kell a ló — mondták — csak éppen nem kaptunk zabot, takarmányt. Nagyon nehéz évek voltak. Ez a mostani se könnyű, van úgy, hogy három napra előre nem tudjuk, mit adunk a lovaknak. Azért valahogy mindig volt... Az újig csak kitartunk. — Hogyan takarmányoznak, hiszen ezek a csikók nem olyanok, mintha éheznének? Nagy elvtárs megütődve néz rám... — Az én kezem alatt nem is éhezhetnek a csikók. Mi a takarmány minden cseppjét hasznosítjuk. Jól elkészítjük, amit kapunk. Alaposan megtanultuk, hogyan kell kevés­ből sokat csinálni. A keverék és a zab mennyiségét úgy szaporítjuk, hogy össze­pácoljuk. Tavaly így húztuk ki a nehéz hónapokat. Kukoricadarát, kevés zabot, ollajpogácsát összekeverünk korpával egy kádban. Leöntjük 80—99 fokos vízzel. Meg­keverjük és pokróccal lebontjuk. Hat órát áll így. Közben óránként keverjük. így jól összepácolódik. Az állat sokkal többet hasz­nosít belőle. Azután meg úgy is takaré­koskodunk, hogy nem egyformán adunk valamennyinek. A gyengébb állat többet kap, az erősebb kevesebbet. A jó faápolás is felér egy fél abrakkal. Látja, ezért van az, hogy kevés az abrak, mégis jó erő­ben vannak a csikók. Ezek a mi lová­szaink, ápolóink mind azon vannak, hogy a gondjukra bízott állatok semmi kárt ne szenvedjenek. Nagy elvtárs a társait dicséri. De azok elmondják, hogy ő se véletlenül kapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Egyen­ként tanulmányozza a csikókat. Még a déd­anyját is ismeri mindegyiknek. Szakácsuk, nevelőjük, orvosuk egyszemélyben, így érte el, hogy 1950 óta csak két csikója pusztult el. Nemrégiben 1925-ig összehasonlították az évjáratok legfontosabb adatait — mesé­lik. — Kiderült, hogy a keze alatt felnövő legfiatalabb évjáratok minőségileg a leg­jobbak. Magasabbak, izmosabbak, dongá­­sabbak ezek a fiatal csikók, mint a régiek voltak, amelyek akkor nőttek fel, amikor ezredesek és tábornokok írták elő, mikép kell tartani őket. Gondos Ernő Több, szebb és jobb közszükségleti cikk az új esztendőben Tizenegy üzem tervei az 1954-es évre A bábolnai gazdaság lótenyésztőinél­ ­ A NEGYEDIK ÚJ ESZTENDŐ A b­űrbe condita ... A rómaiak városuk alapításától számították az esztendőket. Mi, sztálinvárosiak is titkon így számolunk: májusban kezdődött a világ teremtése (a város alapítása), addig a föld kietlen és puszta volt. Ez persze merő önkényesség, mert a pentelei fennsíkon a búzatáblák, az akácerdők, a szeszélyes szakadékok is szépek voltak. De hát nem önké­nyes-e valójában az egész szilveszteri ünnep? Várjon nem tavasszal kezdődik-e volta­képpen az év, mikor kihajtanak a bokrok, rügyeznek a fák és megszólalnak az énekes­­madarak? Miért éppen tél közepén vágjuk el az esztendőt és kezdünk újat? Már mindegy, miért, így szoktuk meg, nem renitenskedünk mi sem, sztálinvá­­rosiak, hanem az egész emberiséggel együtt lezárjuk az időszámítás ezerkilenszázötven­­harmadik évét és mint január névadója, a kétarcú isten, előre- és visszatekintünk a számadások, leltárok és tervek napján — a mi városunk negyedik új esztendején. Valamikor az volt az újévi divat, hogy az emberek alaposan összeszidták az ó-esz­tendőt, a távozót. Úgy ám, egy évvel azelőtt ünnepelték és felcicomázták a remények aranyfüstjével — ilyenkor meg örülhetett, ha egyáltalán elhordhatta az irháját. Pedig nem tehetett róla, szegény; nem ő, hanem a világ volt olyan (és nem kis részében még ma is az), hogy az emberek többségének bánat és keserűség jutott, hogy mindig jobbat vártak és mindig rosszabb lett. Minálunk változott a divat, a szokás. Nem kergetjük el szidalmak közepette az öreg esztendőt, hanem megköszönjük neki, amit hozott és ezért megbocsátjuk azt is, ami rossz volt benne. Elbúcsúztatjuk szépen és az új évet arra biztatjuk, vegyen példát az óról és erényeiben szárnyalja túl. Itt a mi utcánkban például esténként kigyúlnak a lámpák. Sudár lámpaoszlopokon szép, tojásdad, büszke tejüveglámpák, hosszú soruk szinte szikrázik, fényük megvilá­gítja a sima aszfaltot, a virágágyakat, a járdát és a kocsiutat. Lám, a távozó esztendő hozta őket: emlékszem arra az estére, mikor a Május 1-utcában kigyúlt a lámpasor. Nem ünnepélyesen, szerényen, csöndben, szelíden hintve fényét a járókelőkre, kik ki­s be hullámzottak a bivalyok kapualjain, vagy siettek az üzletház felé. S az üzletház hom­lokán megvilágosodtak a lámpafényben a mozaikok, a munka képei, melyek nem sok­kal előbb kerültek föl az épületre, egy új város első képzőművészeti alkotásai. S ha balra nézel, most már láthatod az elmúlt esztendő nagy ajándékát: a kerületi kultúrott­hon szép, oszlopos, huszártornyos, oromzatos épületét, melynek kecses és finom vonalai a Sztálin-út felől nézve oly nagyszerűen zárják le a mi utcánkat, a Beloiannisz-utcát. Ezt meghozta az ó-esztendő, de elvitte a kis «felvonulási épületet», a vityillót a térről — úgy eltüntette, mintha ott se lett t volna. Ám ezzel is hozott, tudniillik városiasodást. Érlelte vele a várost. Eltüntette az építkezés jellegzetes kunyhóját, mint serdülő lányról a kislányos varkocsot. N növekszik hát a mi városunk és egyre inkább — város. Már hatvanhét üzlete i­s van. Emlékszem, amikor az egyetlen Népboltban — a mai Béke-téren, ahol fé­nyes autóbusz-pályaudvar ragyog — tolongtunk úgy, hogy a fele kívülrekedt a sárban s a tömegre berregő teherautók fénypászmái villantak, a zűrzavaros kiáltozásba sziréna hangja vegyült... Haj, de régi kép! Akkoriban a «telepről» Budapestre és Dunaföld­­várra jártak, akik vásárolni, szórakozni számítottak. Az elmúlt esztendő viszont végleg a táj szívévé formálta ezt a fiatal várost. Nemcsak a nagyolvasztó fényes feketére festett délceg teste, a Tűzállótéglagyár és a Kokszolómű fenséges vártornyai teszik ezt, melye­ket most oly tisztelettel látszik uralni megannyi domb, hajlat, akácos és kerek a széles Mezőföldön. Hanem az utcák is, melyek naponta megtelnek környékbeli néppel. Idejár szerszámért a tsz lovásza, esküvőjére bútort nézni a traktoros, bevásárolni az egykori puszták egykori bérese, ma tizenkét holdas gazda, cifra ostorával az állami gazdaság kanásza és a tuladunai tanyasi asszony gazdagon kivarrott bekecsében, ki a reggeli hajó­val érkezik és a háromórással kel át útra a Dunán. Innen hordták a kenyeret az elmúlt esztendő nehéz tavaszán (emlékszem, mily furcsa volt félórányira innen, hol is? — hát Nagykarácsonyban! — Tamankóéknál, az új házban a villanyfényben, a rádió hangja mellett kenyérért sírt a gyermek), s ide hordják a gazdag termés fölöslegét most, amikor a szeszélyes ó­év bő terméssel kárpótolt a gondokért s a magtól nehezült kalászok mellé új kormányprogrammot hozott, új és jobb számadást a töretlen úton. És ki tudná hirtelenjében felsorolni, mi mindennel gazdagodott egy év alatt vá­rosunk! Mit mutassak előbb? A technikumot? Igen, ebben az évben épült fel a kohá­szati technikum és mellette kinőtt a földből egy egész kerület, a technikumi negyed. Benépesült a technikum a jövő kohászaival, erős, egészséges fiatalokkal, készülnek már, ők a holnap szakemberei, az anyag jövendő megzabolázói és formázói. De ha már itt tartunk, elvezethetlek a gimnáziumba is — ott van a húsztantermes iskola emeletén. A «sztálinvárosi gyerekek» tanulnak itt, azok, akik itt jártak általános iskolába, akikről már regény is szól. S mindenütt milyen kellemes, egyenletes meleg ... Az hát, hiszen ebben az évben már elkezdte fűteni melegvizével a várost a betonhomlokú óriás, az Erőmű. Meg ne fogd a csövet, már forró. Mint az imént még dermedt ér, melyben meg­indul a véráram lüktetése. A szerkesztőségbe akarsz menni? Nem, nem arra van már! 1954-et írunk. Az ötös kockában már laknak. Szerény városszéli ház... Valaha jövendöltük, kicsit meghatot­­tan: hej, amikor ez a ház majd a város legszélső háza lesz, fogják-e tudni, hogy itt do­bogott valamikor a város és a vasmű szíve? A jövendölés beteljesedett. 1953-ban felépült és megkezdte életét a hatalmas irodaház, a város főterén, a Kultúra Palotájával és a sudártornyú Tanácsházával szemben... Ez utóbbiakat még hiába keresed, helyükön «felvonulási» kunyhók és gazos földdarabok vannak, csak mi látjuk őket, sztálin­városiak, kik megszoktuk, hogy a semmiben ott lássuk a holnapi alkotást, hogy gondo­­­latban kitöltsük a ma még üres teret. Dehát már így is ez a város központja. Mi már, a Beloiannisz-utcában, kezdünk «kiesni». Amikor beköltöztünk a lakásba, a város túlsó szélén laktunk. Mert akkor a víztoronynál volt a központ. Ha évszámot akarsz — hát ez volt 1951. A következő évben, ötvenkettőben, azon vettük észre magunkat, hogy a központba kerültünk. Olyan forgalmas és zajos volt ez a sarok, hogy a gyerekek nem tudtak aludni. 1953-ban pedig utolért bennünket a földrajzi sors: visszavonhatatla­nul városvégi kerület lettünk. A vasmű felől nézve: i­n­n­e­n s ő városvég. Iváros lett hát ez a mi Sztálinvárosunk. Még zeneiskolája is van! S nemcsak vá­­­­ros, hanem város-egyéniség. Határozott egyéniség, különbözik minden más várostól és a többi új várostól is. Komló megint más egyéniség, Kazincbarcika, Orosz­lány is. Sztálinváros — a maga négy esztendejével történelmi város. Sajátos történelmi levegője van. S ez már szocialista történelem. S e négyéves történelem, e friss, nyers, habarcs- és deszkaszagú löszporos történelem levegőjét érzed lengeni az utcákon s ér­zed az embereken is. S ez a történelem folytatódik. Az új esztendőben. Amelyben többek között meg­nyílik a nagyolvasztó érctorka, hogy elnyelje, majd szikrázva kihányja a vasat. Amely­ben fellángol a bokszoló tüze és izzani kezd az első martinkemence. Amelyben ledobja kopoltyúit és hatalmas tüdejével lélegzeni kezd a Vasmű. Mit várunk hát az új esztendőtől? Azt már elmondta az ó­év. Itt a teremtő munka fogja egybe az időt, akár az abla­kunkkal szemben szerénykedő fácskák és bokrok, melyeket 1953-ban ültettek és 1954-ben fognak kihajtani. Sándor András A bábolnai ménes egyik büszkesége: Incitátó VI-os, lipicai törzsmén, nyergében gondozójával, Szilágyi Andrással. (Vadas Ernő felvétele, Magyar Foto) SZABAD HÉP PÉNTEK, 1954 JANUÁR 1

Next