Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)
1954-01-01 / 1. szám
FENTEK, 1954 JANUÁR 1 AZ „IFJÚ “ Szovjet opera bemutatója a Magyar Állami Operaházban Még a második világháború küszöbén, a terjeszkedő fasizmus nyomasztó éveiben történt, hogy egy svájci folyóirat körkérdéssel fordult az ismertebb német, angol és francia írókhoz és zeneszerzőkhöz: mit gondolnak, lehet-e ma még operát írni? A beérkezett válaszok nagy része kereken tagadó volt. «Opera a mi korunkban nem lehetséges többé — írta egy zeneszerző — mert az opera a pátosz műfaja és korunkban az igazi pátosz kihalt». «Nem, operát már nem fognak írni a XX. században — írta egy zenetudós — mert az opera a nagy melódiák műfaja és korunkban nincsenek többé nagy melódiák». «Lehet, hogy történelmi operát még fogunk látni egy-kettőt — jelentette ki egy író — de mai tárgyú operát bizonyosan nem. Hiszen az opera jelmezes műfaj, s ki visel ma jelmezt? Lehet-e a mi nehézkes, szürke ruháinkban s mégis operai dallamokkal, operai taglejtésekkel odaállni a közönség elé? Kinevetnék a szerzőt és az énekest egyaránt. Valóban: a közelmúlt nyugateurópai művészeinek jó része reménytelennek látta az opera jövőjét , azét a műfajét, amely nemrégen még a legszélesebb tömegekhez szólt, amely Verdi korában még nemzetet mozgósító erő tudott lenni, amely a zene és a dráma nagyszerű találkozásában az emberiség hatalmas történelmi pillanatait tudta tükrözni valamikor. A «modern zeneszerző» nem foglalkozott operával — ha igen, inkább különc kísérletek számára vette igénybe az operaszínpadot, természetes és igaz mondanivalója már nem volt a számára. Szerencsére a halálharang, amelyet megkongatott az opera sorsa felett, inkább saját üvegházi művészetének halálharangja volt — az egészséges közvélemény, a termő és teremtő nemzeti szellem sehol sem nyugodott bele az unatkozó ínyencek sötét jóslataiba és siralomházi hangulatába. Főleg pedig nem törődtek az ilyen csüggedt és fanyalgó jóslatokkal a Szovjetunió zeneszerzői, akik új meg új inspirációkkal gazdagodva, új meg új feladatokkal birkózva számoltak be népük nagy nyilvánosságának a mai élet legmélyebb, leghatalmasabb emberi élményeiről, feladatairól és távlatairól. Nem: a mai téma itt igazán nem volt akadály az új operairodalom útjában. Egymásután kerültek operaszínpadra a «Csendes Don», a «Tárász-család», az «Ifjú Gárda» hősei. A szovjet operaszerzők jól érezték, hogy a mai ember nagy érzelmei, ha valóban nagy érzelmek, éppúgy megkövetelik és megteremtik a maguk zenedrámai formáját és keretét, éppúgy «ki tudják énekelni" életünk problémáit, ahogyan valamikor a múlt századok nagy szenvedélyei és nagy összeütközései Monteverdi és Mozart, Glinka és Muszorgszkij, Verdi és Wagner színpadán. A témák, melyeket választottak, valóban korunk égő és égető kérdései; belőlük, körülöttük ki kellett alakulniok azoknak a művészi eszközöknek is, amelyek a való élet nyersanyagát sűrítve és kristályosítva, típussá és példázattá emelve adják vissza napjaink életének. Az ilyen új formák és eszközök, az ilyen új művészet kibontakozása nem történhetett meg máról holnapra; nem történhetett meg simán és akadálytalanul, vélemények megütközése, kísérletek, viták, megtorpanások, válságok nélkül. De az eredmény ma már jelen van, s egyre" diadalmasabban hallatja hangját a világ új zenéjének, új művészi eszményeinek erősödő kórusában. "eredményei és problémái szinte sűrítve, gyűjtőtükörben találkoznak Jurij Szergejevics Mejtusz szovjet zeneszerzőnek Fagyejev híres regénye nyomán, A. Malisko szövegére készült «Ifjú Gárdá»-jában, melyet most — hat évvel eredeti bemutatója után — Operaházunk hatalmas sikerrel vitt a budapesti közönség elé. A magyar bemutató közönsége megérezte ebben a műben a maga «ügyét: megérezte, hogy az ifjú krasznodoni hősök szívet szorító és felemelő tragédiája hozzánk, nekünk és rólunk is szól. Az ellenséges erők, amelyek ebben a drámában összecsapnak — századunk döntő történelmi erői — a mi életünket is formáltál, és irányították, a mi sorsunkba is elhatározóan beleszóltak, beleszóltak kegyetlenül és megsemmisítőn, vagy megszabadítón és felemelőn, eldöntötték életünk és halálunk, hovatartozásunk és feladataink kérdését, eldöntötték, hová kell állnunk abban a lélegzetfojtó küzdelemben, amelyet az emberi szabadság és az emberi aljasság vívott és vív még egyre egymással. Mint tanuk és kortársak halálos izgalomban éltük és éljük át — most a színpadon látva — újra 1942—1943 iszonyú telét, a fasiszta háború borzalmait, az ellenállás belső erőfeszítéseit, a felszabadulás növekvő reményét. És régi ismerősünknek érezzük azt a fiatal gárdát, mely helyettünk is életével állott helyt az emberség és embertelenség harcában, abban a nagy honvédő háborúban, ahol a Hon valóban az emberiség végső menedékét jelentette. Most, hogy így látjuk őket magunk előtt Fagyejev világhírű regényhőseit, ebben a formában, az operaszínpadon érezzük hozzánk legközelebb állóknak, s egész történetüket itt, ebben a formában, az operaszínpadon a legbeszédesebbnek, a legművészibb módon megformáltnak. Igaz, a téma a maga tragikus forróságával szinte lehetetlenné teszi, hogy nézőjehallgatója elfogulatlan, «tárgyilagos» közönsége, «élvezője» legyen ennek az operának. A szerző, akinek volt rá bátorsága, hogy ehhez a témához nyúljon, szinte eleve megnyerte ügyét. De az igazi sikerhez nem elég a szerencsés és bátor tárgyválasztás, nem elég a kitűnő színpadi érzék sem egymagában. A nagy nehézségek javát leküzdötte, felmérte, fel tudta idézni a korszak nagy érzelmeit, napjaink pátoszát, színpadra tudta állítani a ma hőseit — de tudott-e nekik zenei nyelvet adni? Megtalálta-e azt a nagy dallamot, amely minden zenedrámának legfőbb éltetője? ★ A válasz nem egyszerű s nem is egyértelmű. Mejtusznak sikerült ízigvérig drámai zenét írnia az «Ifjú Gárdá»hoz; drámai építkezése, jelenetezése, a cselekmény egységes, amellett folyton fokozódó ütembe foglalása fölényes tudásra vall, biztos kézre, átható erejű képzeletre, amely az élet jelenségeit úgy ragadja meg, hogy egyben mélyen zenei ritmust ad nekik. A dráma egységét nemcsak ez a ritmikus építkezés biztosítja, hanem a visszatérő motívumok egész sora is, amely hol embereknek, hol helyzeteknek és háttereknek, hol eszméknek ad beszédes zenei alakot. (Ilyen Oleg Kosevoj és Ulja Gromova hűségmotívuma, ilyen Szergej Tyulenyin témája, ilyen az eskü, ilyen a fasiszta katonák kísérőzenéje.) Drámai erőben első helyen állanak az opera kórusai és együttesei; népkórusok, tömegjelenetek, nagy találkozások, melyek egész felvonások pilléreivé és gyújtópontjaivá alakulnak, szinte magukba sűrítve a zene minden energiáját; énekkari recitativók, vagy akárcsak közös énekbe torkoló induló- és siratódallamok, amelyek valóságos jeligéivé válnak a teljes drámának. Ilyen az I. felvonásban a katonakórus, a deportált lányok éneke (II. felvonás), s kivált a börtönben énekelt induló; nem véletlen, hogy Mejtusz ezekben a nagy jelenetekben idézi legközvetlenebbül a népdal hangját, vagy közeledik legöntudatosabban a népzenéhez. Megoldatlanabb a szólóénekek kérdése. Közöttük is számos megragadó s máris népszerű ária vagy ariozó akad, aminek Ljuba Sevcova és Valko börtöndalai, Oleg búcsúja, Jelena Kosevaja két áriája, meg egyebek. Ezek a szép dallamok azonban sokkal erősebben a nagy elődök árnyékában állnak, s épp a mai hősök hangjával maradnak adósaink. A «tegnap árnyéka» annyira rájuk vetül, hogy a zeneköltő sokszor fontos pillanatokban nem találja meg bennük önnön hangját és szókincsét. Ezért itt egyénit és itt fejleszt a legkevésbbé; lírai dallamnyelve majdnem mindegyik hősét egyformán jellemzi, zenei profiljuk elmosódik és nem nő meg, nem élesedik ki a konfliktus növekvő arányaihoz mérten. Mejtusz dallamossága így is meggyőz róla, hogy a szélesen kibontott, forró és szenvedélyes melódiának ott a helye — sőt központi helye — a mai operaszínpadon; csak afelől hagy kétségben, milyen lehet és milyen lesz az a «nagy dallam», mely az új zenedrámát emelni és éltetni fogja. Mindent egybevetve: az «Ifjú Gárda» zenéje jelentős lépés nemcsak a szovjet opera, hanem a teljes mai operairodalom területén — és semmikép sem lényegtelen, hogy ez a megoldás épp a szovjet művészet, a szocialista ember eszményeinek jegyében vált valósággá. ( ★ Aperaházunk komoly, elismerésreméltó, magas színvonalú és rendkívül eredményes munkát végzett az «Ifjú Gárda» bemutatásával. Mielőtt az egyes szereplőket méltatnék, először két elvi jelentőségű mozzanatot kell szóvátennünk. Egyik, hogy a rendezés és színpadkép (Nádasdy Kálmán rendezése, Oláh Gusztáv díszletei) párját ritkító gonddal és elmélyedéssel eleveníti meg az 1942-es Krasznodon háborús életét. A téli sétatér, a börtön, az összerombolt bánya, mindnyájunkat sokáig elkísérő, félelmesen intenzív emlékeink maradnak, egy-egy darab velejében megragadott élet és történelem. Kevésbbé tudunk egyetérteni az első felvonás befejezésével. Itt a zene és dráma egyaránt az ellenség sötét bevonulását kívánja, nem az utcai harc hangos és kevéssé meggyőző puffogását. (A helyes megoldásnak a leningrádi előadásban láthattuk megragadó példáját.) Rendezésen és színpadképen túl emlékezetes vonása marad operaházi bemutatónknak énekeseink és énekesnőink szinte váratlanul felszabadult drámai színjátszókészsége. Játékuk annyira kidolgozott és annyira átélt, hogy láthatólag őket magukat is minden pillanatban magával ragadja, és mindennél jellemzőbb, hogy ezt a szinte váratlanul feltörő színészi képességüket egy, szigorúan a dráma szelleméből fakadó együttes játékstílus fegyelme és szabadsága bontotta ki bennük. Biztató példaadás a jövő számára! És még valami: serkentő inspiráció a jelen magyar muzsikusainak. Mert hiányos volna beszámolónk, ha legvégül nem ide, zeneéletünk fájó és követelő pontjához érkeznénk, épp az «Ifjú Gárda» bemutatójával kapcsolatban. A közelmúlt történelmi méretű élményei nálunk bizonyára nem tisztultak és nem forrósodtak még ennyire kész, zárt drámai témákká, de nem adtak-e példát Bartók és Kodály remekei a magyar nép, a magyar valóság, a mai magyar történelem drámai felfedezésére? Szeretnék hinni, hogy legjobb zeneszerzőink nem hátrálnak meg a nehézségek elől s mielőbb köszönthetjük Operaházunk színpadán a mai tárgyú, szép és bátor új magyar operát is. Szabolcsi Bence ★ Operaházunk két párhuzamos szereposztásban mutatta be az «Ifjú Gárdá»-t. A művészi kollektíva munkájának részletes méltatására visszatérünk. BARÁTOK KÖZÖTT, ÚJ ÉV KÜSZÖBÉN Leningrád, december 30. ötemeletes sarokház a Néva partján, szemben a Téli Palotával. Hosszú — két utcára néző — ablakaiban késő éjjelig nem alszik el a fény. Ez a ház a leningrádi, Lenin-renddel kitüntetett Zsdanov Egyetem diákszállója. A szovjet diákokon kívül itt laknak a népi demokratikus országok ösztöndíjas hallgatói és aspiránsai is. A folyosókon, a büfékben sokan beszélgetnek arról, hol és hogyan ünnepüik az új esztendőt. Megkérdezünk néhányat közülük: mik a terveik az új évre? Ge Fejt általában úgy emlegetik a diákszállóban, mint az V. emeleti olvasószoba «törzsvendégét». Valóban, amikor csak belépünk az olvasóba, mindig ott találjuk ezt a magas kínai kislányt, lett légyen az délben, este vagy éjfél után. — Azzal kezdem az új évet, ami a továbbiakban is a legfontosabb lesz számomra: tanulással — mondja Ge Fej. — Én csak három hónappal ezelőtt érkeztem a Szovjetunióba és még nagyon rosszul beszélek oroszul. A gyenge nyelvtudás megnehezíti a többi tantárgy tanulását is. Ezért 1954-re azt tűztem ki fő feladatul magam elé, hogy elsajátítsam az orosz nyelvet. Sokat segítenek ebben orosz szobatársnőim is, akik mindig kijavítanak, ha nyelvi hibát ejtek és megmagyarázzák az ismeretlen szavak jelentését. Igyekszem majd minél többet olvasni oroszul, és hallgatni a rádiót, mert ez segít a helyes kiejtés elsajátításában. Herbert Meissner drezdai ifjúmunkást 1946-ban szakérettségire küldte az üzemi pártbizottság. A múlt év őszén, miután kitűnően elvégezte a berlini egyetem közgazdaságtudományi karát, a leningrádi egyetemre küldték aspiránsnak. A múlt évben már két kandidátusi vizsgát tett le. 1954 első felében, tehát még ebben a tanévben, le akarom tenni a kandidátusi minimum (a «tudományok kandidátusa» cím elnyeréséhez szükséges vizsgák) hátralévő részét — mondja Herbert. — A nyári szünetben néhány hétre hazautazom édesanyámhoz Drezdába — beszél terveiről Herbert Meissner — a hátralévő időben pedig berlini könyvtárakban fogok dolgozni: a kandidátusi disszertációhoz szükséges anyag jelentős részét kell ott összegyűjtenem. ősszel azután hozzálátok a disszertáció megírásához. Ennek címe: «A nyugatnémetországi burzsoá közgazdászok az újjáéledő német imperializmus szolgálatában». Ha minden jól megy, az év végére készen leszek a munka első részével. O Sze Csen, ez a 25 éves, kissé hallgatag, szerény koreai fiú, a biológiai kar harmadéves hallgatója. Aki csak látásból ismeri, nem is gondolná, hogy tavalyelőtt még a koreai néphadsereg századosa volt, s egy egész sor érdemrendje és érdemérme van. Amikor az új évről kérdezzük, O Sze Csen így szól: — Akaratlanul is az jut eszembe, hogyan töltöttük három évvel ezelőtt Koreában az első háborús újévet. December 31-én mindnyájan meghallgattuk a rádióban Kim Ir Szen elvtárs beszédét, aki üdvözölt bennünket az ünnep alkalmából és további harcra buzdított. Én abban az időben egy gárdahadosztályban szolgáltam. Elhatároztuk, hogy az ünnep tiszteletére alaposan befűtünk az amerikaiaknak. — A január 1-re virradó éjszaka — folytatja a Sze Csen — egy harminc emberből álló osztaggal átlopóztunk a frontvonalon és észrevétlenül benyomultunk a városba, ahol a második amerikai tengerészhadosztály ötezer katonája állomásozott. A fronttól harminc kilométerre fekvő városban a jenkik teljes biztonságban érezték magukat és az újév alkalmából a sárga földig lerészegedtek. Még őröket sem állítottak. Sokan még akkor sem ébredtek fel, amikor már szóltak a géppisztolyok és robbantak a kézigránátok. — Jól emlékszem a következő — fronton eltöltött — újévre is. Ezen a napon zászlóaljunk — sőt úgy tudom, egész hadosztályunk harcosai között kiosztották a magyar nép ajándékcsomagjait. Nagyon ízlett nekünk a magyar cigaretta, de még jobban esett az, hogy tudtuk: a távoli Magyarországon is támogatják a mi ügyünket. — Ami az 1954-es évet illeti — mosolyog a Sze Csen — csak annyit mondok: ahogy a tavalyelőtti évben minden igyekezetemmel, azon voltam, hogy minél jobban harcoljak, az új évben a jobb tanulásért teszek meg minden tőlem telhetőt. Fuad Bozgo, az újságíró-szak negyedéves albán hallgatója már részletes tervet dolgozott ki 1954-re. — Természetesen — mondja Fuad — első dolog a tanulás. Januárban három vizsgám lesz, mindenekelőtt ezeket szeretném kitűnőre letenni. A második fontos feladat: a szovjet kultúra még alaposabb megismerése. Színházba, moziba, hangversenyre eddig is gyakran jártam, de képtárban még alig voltam. Ebben az évben rendszeresen fogok járni az Orosz Múzeumba és különösen az Ermitázsba. Ha minden második vasárnap eljárok oda, év végére talán sikerül végigjárnom az egészet. — Nyáron a szakmai gyakorlat befejezése után Moszkvába utazom, egy hónapra pedig üdülőbe, lehetőleg a Kaukázusba, vagy valahová a Fekete-tenger mellékére. Az a tervem, hogy egész utamon állandóan fényképezni fogok. Ezzel kielégítem saját «szenvedélyemet» és legalább az otthoniak is meglátják, merre jártam. — Másik nagy tervem: cikkeket írni albán újságokba a szovjet emberek életéről, elsősorban a diákokéról. Hatan lakunk egy szobában: egy orosz, egy oszét, két albán, egy koreai és egy lengyel fiú. A mi szobánk, amelyet a diákszállóban tréfásan «nemzetközi brigádnak» hívnak, olyan baráti és egységes, mint egy család. Együtt járunk szórakozni, együtt ünnepeljük az újévet is. Erről a nagyszerű közösségről írom januárban az első cikkemet. Végül pedig kérdezzünk meg 1954-es terveiről egy magyar diákot is. Miles György, a történelmi kar ötödéves hallgatója, ezeket mondja: — Az idén fejezem be az egyetemet. Már régen dolgozom a diplomamunkámon, melynek címe: «Magyar hadifoglyok forradalmi mozgalma Szovjet-Oroszországban az első világháború után». Februárban Moszkvába utazom, ahol a könyvtárakban és levéltárakban gyűjtök még anyagot a diplomamunkámhoz, itt, Leningrádban pedig felkutatom azokat, akik személyes visszaemlékezéseikkel tudnak adatokat szolgáltatni ehhez a témához. Az a célom, hogy kitűnőre tegyem le az államvizsgákat és diplomamunkámat is kitűnően védjem meg. Az egyetem elvégzése után (1934 nyarától) szeretnék otthon a Munkásmozgalmi Intézetben dolgozni és egyidejűleg aspirantúrán folytatni tanulmányaimat. ★ ... December 31-én éjfél előtt néhány perccel bekapcsolják a szovjet rádiónak a moszkvai Vörös-téren elhelyezett mikrofonjait és amikor a Kreml órája ünnepélyesen elüti a tizenkettőt, szovjet és népi demokratikus diákok Moszkvában és Leningrádban, Kazánban és Taskentben együtt köszöntik a sokat ígérő 1954-es esztendőt. Kulcsár István SZABAD NÉP A párizsi «yiptontársai KskECHB tárgyalásokról Moszkva, december 31. (TASZSZ) A «Pravda» párizsi tudósítója a francia fővárosban folyó diplomáciai különtárgyalásokról ezeket írja: Sajtójelentések szerint az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország diplomáciai szakértői Párizsban abból a célból tartottak különtanácskozást, hogy kidolgoznák a három nyugati hatalom «közös akcióprogrammját» a külügyminiszterek küszöbönálló berlini tanácskozására. Ezzel kapcsolatban Párizsban kiemelik azt a tényt, hogy a diplomáciai különtanácskozások Grewe-nek, a bonni hatóságok külön ez alkalomból Párizsba érkezett képviselőjének aktív részvételével folytak. Még a burzsoá lapok sem tartják szükségesnek, hogy eltitkolják azt a tényt — folytatja a tudósító — hogy az amerikai, az angol és a francia diplomaták különtanácskozásán Adenauer küldöttének aktív részvételével olyan «akcióprogrammot» dolgoztak ki, amely a tárgyalások meghiúsításához vezethet. A «France Soir» című lap közvetlenül rá is mutat, hogy Adenauernak és párizsi képviselőjének mesterkedései veszélyeztetik a küszöbönálló berlini tanácskozást. Genevieve Tabouis, neves francia újságírónő, a «l‘Information» című lapban közölt cikkében azt a következtetést vonja le, hogy a három nyugati ország szakértőinek párizsi tanácskozásán kidolgozott Programm «egyáltalán nem könnyíti meg» a berlini tanácskozás munkáját. A francia üzleti körökkel kapcsolatban álló «Aux Ecoutes» című hetilap emlékeztet a parlamentben nemrégen lezajlott külpolitikai vitára, majd olyan következtetésre jut, hogy Párizsban a négyhatalmi tanácskozás előkészítése a parlamenti többségnek az említett külpolitikai vitában kifejezett akarata ellenére történik. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy a francia közvélemény ellenőrzése nélkül kifejtettdiplomáciai mesterkedések «a közeljövőben botrányra vezethetnek». Amerikai katonai repülőgépek légi provokációi Koreában Keszon, december 31. (Új-Kína) A katonai fegyverszüneti bizottság titkárainak szerdai ülésén Zsu Jan ezredes, a koreai-kínai fél képviselője nyomatékosan felhívta az amerikaiak figyelmét három légi provokációra és hangsúlyozta, hogy viselniük kell a teljes felelősséget a fegyverszüneti egyezmény ilyen módon történő megszegéséért. Zsu Jan ezredes rámutatott: az amerikai katonai repülőgépek által elkövetett szerződésszegések száma egyre növekszik és az amerikai katonai repülőgépek legújabban még a katonai fegyverszüneti bizottság és a koreai-kínai küldöttség székhelyének térségébe is behatolnak. A fegyverszüneti egyezménynek ilyen kihívó megszegése nemcsak azt mutatja, hogy az amerikai fél elmulasztott eredményes intézkedéseket tenni katonai személyeinek korlátozására, hanem nyilvánvalóan szándékos provokációt is jelent. — DÁNIÁBAN 1954 TAVASZÁN megkezdik a haditengerészeti támaszpontok építését. A munka költsége 60 millió dán korona. Ennek egy részét az északatlanti tömb építési Programmja számlájából fedezik — jelenti a «TASZSZ». Romániában megnnepelték a népköztársaság kikiáltásának hatodik évfordulóját Bukarest, december 31. (TASZSZ) A román nép december 30-án emlékezett meg a Román Népköztársaság kikiáltásának 6. évfordulójáról. Bukarest ünnepi díszbe öltözött. A városokban és falvakban, az üzemekben, gyárakban, hivatalokban, a katonai alakulatoknál ünnepi gyűléseket tartottak a nemzeti ünnep alkalmából. December 30-án Bukarestben ünnepi ülést tartottak. Az ünnepségen a termelésben élenjáró dolgozók, a tudományos és a kulturális élet kiválóságai, a néphadsereg katonái és tisztjei vettek részt. Az ünnepi ülés elnökségében voltak: Petru Groza, a nagy nemzetgyűlés elnökségének elnöke, a Román Munkáspárt és a kormány vezetői, élükön Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel. A dicső évfordulóról Leontin Salajan, a Román Népköztársaság fegyveres erői miniszterének helyettese tartott beszámolót. A román dolgozók kiemelkedő termelési eredményekkel fogadták a népköztársaság kikiáltásának 6. évfordulóját. Sok vállalat kollektívája határidő előtt teljesítette az évi tervét. 123 bukaresti vállalat, 18 aradi vállalat, a Sztálin-körzetben több mint száz vállalat, a Craiova, Pitesti és Galati körzetben körülbelül 120 vállalat már a következő évi terv teljesítésén dolgozik. ! Kedves elvtársak! A nagy Szovjetunió polgárai! Munkások és munkásnők! Kolhozparasztok és kolhozparasztnők! Szovjet értelmiség! Fegyveres erők harcosai! Dicső szovjet ifjúság! Köszöntöm önöket a kezdődő új esztendőben. Az elmúlt 1953-as évben a szovjet emberek serényen és gyümölcsözően munkálkodtak szeretett hazánk javára. Országunk dolgozói kiapadhatatlan energiájának köszönhető, hogy eredményesen megvalósul a népgazdaság fejlesztésének ötödik ötéves terve. A szocializmus külső és belső ellenségeinek kísérletei ellenére nő és erősödik a szovjethatalom ereje. ■Gazdagabbá és szebbé válik szocialista hazánk. Növekszik a szovjet emberek anyagi jóléte és kulturális színvonala. Sziklaszilárd nagy hazánk népeinek barátsága. Megbonthatatlan a munkásosztály és a parasztság testvéri szövetsége és megingathatatlan a szovjet társadalom erkölcsi és politikai egysége. A Szovjetunió Kommunista Pártja, amelynek ereje a dolgozók szeretetében és bizalmában rejlik, magasra tartja Marx, Engels, Lenin és Sztálin győzedelmes zászlaját. A párt a nép minden erejét és energiáját a kommunista társadalom felépítésére irányítja és összpontosítja. A nép létfontosságú érdekeiről való gondoskodás, hazánknak — a népek közötti barátság biztos támaszának — felvirágoztatása: ez a kommunista párt és a szovjet kormány legfőbb célja. Pártunk és kormányunk minden erőfeszítését arra irányítja, hogy még jobban erősítse a szocialista állam hatalmát, még magasabbra emelje a szovjet emberek jólétét. A nép jólétéről és boldogságáról való gondoskodás hatja át a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakának ismeretes határozatait, a kommunista párt központi bizottsága szeptemberi teljes ülésének határozatait és azokat a kormányrendeleteket, amelyeket az elmúlt esztendőben a mezőgazdaságról, a közszükségleti cikkek termeléséről és a szovjet kereskedelem fejlesztéséről hoztak. A kommunista párt központi bizottsága és a szovjet kormány szilárdan meg van győződve arról, hogy népünk, a kommunista társadalom építője, a reá jellemző alkotó energiával eredményesen megvalósítja ezeket a nagyfontosságú határozatokat. Az alkotómunkáját végző szovjet nép a béke mellett áll és a béke ügyét védi. A mi törekvésünk: biztosítani a népek közötti békét — ez annak a külpolitikának a sziklaszilárd alapja, amelyet a szovjet kormány a szovjet nép akaratát teljesítve megvalósított, megvalósít és következetesen meg fog valósítani. A béke nagy ügyéért világszerte küzdők egységes táborában a Szovjetunióval együtt önfeláldozó harcot folytat a nagy kínai nép, a népi demokratikus országok dolgozói és a kapitalista országok sokmillió egyszerű és becsületes embere. Erejében bízva, nagy és boldog hazája gazdájaként, alkotóerővel és energiával telve, örömteljesen köszönti a szovjet nép az új, 1954-es esztendőt. Pártunk központi bizottsága és a szovjet kormány nevében, kedves elvtársak, szívből köszöntöm önöket az új esztendő alkalmából. Legyen ez az év még nagyobb munkagyőzelmek esztendeje, hazánk ereje és hatalma növekedésének esztendeje, védelmi képessége további erősítésének esztendeje, minden szovjet ember anyagi és kulturális jóléte növekedésének esztendeje. Legyen ez az év a nemzetközi feszültség további enyhítésének esztendeje, a tartós és szilárd béke létrehozásában elért nagy sikerek éve az egész világon. Boldog új évet, kedves elvtársak! M. J. Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnöksége elnökének újévi részéé!. A francia nemzetgyűlés elítéli a kormány terrormódszereit Viharos ülés a francia nemzetgyűlésben Párizs, december 31. (MTI) A francia nemzetgyűlés szerdai ülésén, órákig tartó, sokszor viharossá váló interpellációs vita után, egyhangú határozati javaslatot fogadott el. A határozatban az ülésen jelenlévő 621 nemzetgyűlési képviselő éles szavakkal ítélte el Laniel miniszterelnök és belügyminisztere rendőrségének december 15-i példátlanul galád támadását a kormány botrányos «kultúrpolitikája» miatt békésen tüntető egyetemi és főiskolai hallgatók ellen. A vitát Coutrello szocialista képviselő nyitotta meg, aki ismertette, miként rohanta meg a rendőrség gumibotokkal a békésen tüntető diákokat, majd hangoztatta: «Franciaország már beleunt ezekbe az indokolatlan erőszakosságokba». Louis Vallon, aki a közelmúltban kilépett a volt gaulleistákból álló URAS-pártból, a következőket mondotta: — Fel akarom hívni a nemzetgyűlés figyelmét arra a tényre, hogy az utóbbi hónapokban a rendőri erőszakosságok száma folytonosan szaporodott és az erőszak módszerei egyre kirívóbbá váltak. Úgy látszik — mondotta a szónok — elő akarják készíteni a francia közvéleményt az álcázott terror bizonyos formáira. Arról van szó, hogy meg akarják bénítani a szabad véleménynyilvánítást, le akarják mondatni Franciaországot nemzeti függetlenségéről és a francia polgárokat egy idegen ország dróton rángatott bábjaivá akarják változtatni. Vallon képviselő megállapította a továbbiakban, hogy a belügyminisztérium rendőri ügyosztályának hetedik csoportja hivatalos megbízást kapott francia politikusok megfigyelésére. Mindjárt hozzáfűzte azt is, hogy ennek a csoportnak a működése törvényellenes, mert nem szerepel a belügyminisztérium költségvetési előirányzatában. Megállapította továbbá: a csoport fenntartására szolgáló hitelekvalójában egy titkos alapból származnak, amelynek pénzeszközei külföldi eredetűek». A továbbiakban a szónok hangoztatta: — Mindennek az a célja, hogy elfojtsák a demokráciát. Ebben különösképpen megnyilvánul Franciaország alárendeltsége, amely még a pétainizmus idejére nyúlik vissza és azóta úgy látszik hatalmába kerítette az uralkodó köröket. Külföldön úgylátszik azt akarják, hogy Franciaország nemzeti függetlensége ténylegesen eltűnjön. Azonban Franciaország nem hagyja magát megfojtani! A demokrácia elég erős, hogy megvédje önmagát. Schmittlein, a volt gaulleistákból álló URAS-párti képviselő szintén megbélyegezte a rendőrség minősíthetetlen eljárását és a diáktüntetők igazát bizonyította. — A sajtóból 1952 májusában arról értesültünk — mondotta — hogy Baylot párizsi rendőrfőnök az Egyesült Államokba utazott az ottani rendőrség «módszereinek» tanulmányozására. Néhány héttel később Párizsban olyan «jelenetek» játszódtak le, amelyek során azt akarták elhitetni a közönséggel, mintha a «haza veszélyben lenne». Mindez azután abban a híres és hírhedt eseményben érte el csúcspontját, amidőn Jacques Duclos-t gépkocsijában letartóztatták és a párizsi rendőrség hivatalos jelentésében azt állította, hogy a gépkocsiban talált és Duclos által étkezési célra vásárolt két galamb postagalamb volt. A sajtóból arról is értesülnünk kellett, hogy a diáktüntetések során őrizetbe vettek a munkásság körében tevékenykedő két lelkészt, akiket az őrszobán úgy kezeltek, mint közönséges gonosztevőket, így tehát látjuk, hogy a boszorkányüldözés módszere nálunk is tért hódít. Giovani kommunista képviselő emlékeztetett azokra a körülményekre, amelyek között a rendőri provokációk lejátszódtak: Martinaud Deplat belügyminiszter rendőrsége a diáktüntetések során 380 diákot őrizetbe vett, a gumibotos támadás során pedig negyvenen megsebesültek. Erre a támadásra — mondotta — senki más nem adhatott parancsot, mint maga a belügyminiszter és rendőrprefektusa. A kormány épp úgy bánik az egyetemi és főiskolai diáksággal, mint amilyen bánásmódban a közoktatást és a francia kultúrát részesíti. Ennek oka pedig nem lehet más, mint az, hogy a francia burzsoázia ügyeinek intézésével megbízott kormány lehetőleg zavartalanul folytatni akarja háborús politikáját. Nyilvánvaló az összefüggés a hadikiadások felduzzasztása és a francia kultúra fejlesztését szolgáló költségvetési hitelek csökkentése között. Moro Giafferi radikálispárti és Cayeux MRP-képviselők felszólalásai után, akik a maguk részéről is tiltakoztak a rendőri brutalitások rendszere ellen, a nemzetgyűlés egyhangúlag határozati javaslatot fogadott el, amelyben elítéli a diákok ellen intézett rendőrtámadást, követeli mindazok megbüntetését, akik felelősek a brutalitásokért, valamint az okozott kár jóvátételét, végül felhívja a kormányt, ismertesse a nemzetgyűlés előtt a tanulóifjúsággal kapcsolatos politikáját. AZ ESZTENDŐ MÉRLEGE ..................