Szabad Nép, 1954. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1954-01-08 / 8. szám

2 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS * Együtt az üzem dolgozóival A Kőbányai Porcelángyár pártszervezetének tapasztalataiból Műszak után mindig nagy a forgalom a Kőbányai Porcelángyár pártbizottságának szobájában. Az emberek sokszor szinte egymásnak adják a kilincset. Ki az egyik műhely bérpanaszát hozza, ki azt mondja el, hogy az énekkar hetek óta nem pró­bálhat, mert nem kapnak helyiséget. Németh elvtárs, a pártbizottság titkára felírja naptárába. Holnap intézkedik. Elhangzik ebben a szobában panasz is meg bírálat is, kérés és javaslat is. De akármiről legyen is szó — nagy örömmel tölthet el mindenkit ez a nyüzsgés. Mert bár mindenki mást mond el — a maga gondját vagy örömét — egy valami azon­ban kimondottan vagy ki nem mondottan benne van mindegyikük szavában: a párt­­szervezet iránti bizalom. De ne csak ezzel mérjük a bizalmat. Igaz, segítségért, tanácsért idejönnek. Mi történik azonban akkor, ha a harcban, a munkában kér bizalmat a­ pártszervezet az üzem dolgozóitól? ★ Nemrégen, az év végén történt. A párt és a kormány határozata 1954-re új feladat elé állította az üzemet: a nehézipari villa­mossági cikkek készítése mellett meg kell kezdeniük a közszükségleti cikkek gyártá­sát is. Nem volt sok idő a gondolkodásra, tétovázásra. Először is javaslatokat kellett összeállítani arról, milyen fogyasztási cik­keket tudnak legjobban gyártani, majd el kellett készíteni a mintadarabokat. Megold­hatja-e ezt ilyen rövid idő alatt néhány ve­zető? Semmiesetre sem. De az üzem dolgo­zói együttesen—igen. És a pártszervezet hívó szóval fordult a dolgozókhoz: «Gondolkoz­zatok, elvtársak, milyen közszükségleti cik­keket gyárthatunk. Tegyen mindenki ja­vaslatot!» Megmozdult az egész üzem. A decemberi taggyűléseken, pártnapokon sor­ban szólásra emelkedtek a kommunisták és a pártonkívüliek — gyűlt, gyűlt a sok javaslat. «Gyártson az üzem mosdókat, étkészleteket, bögrét és kancsót, kísérletez­zen vízcsapok és fűtőtestek gyártásával is». December utolsó harmadában a gipsz­műhelyben elkezdték az első mintadarabok készítését, s ma már ott sorakoznak a különböző mintadarabok félkészen a ko­­rongolóműhely polcain., ( ★ Nem mindig volt ez így a Kőbányai Porcelángyárban. Jó fél évvel ezelőtt még — az üzemben emlékeznek rá — ment ugyan a munka, de gyakran kedvetlenül. A gyár nem teljesítette tervét, rossz volt a munkafegyelem és sok a selejt. Nem csoda. A pártszervezet «utasítást» adott ki mindenre, nem törődtek a dolgozók meggyőzésével, megnyerésével. A pártélet «szünetelt», a párttagok (mint egyesek mondották), nagyon «passzívak» voltak. Ekkor új igazgató került az üzem élére, a kerületi pártbizottság pedig ide küldte Németh elvtársat, s itt párttitkár lett. A bajokat nem volt nehéz észrevennie, de elődjétől nem kapott segítséget. Sőt! A régi párttitkár búcsúzóul ezt mondta neki: «Nem mész te ezekkel semmire», „ Így lenne-e? Az új párttitkár gondter­helten járta az üzemet, a masszaműhelyt, a nyomót, a korongolót, az égetőt. «Hol kezdjem, mihez fogjak először?» Sok vá­rakozás teljes, panaszos és haragos arccal, de nem egy biztató pillantással is találko­zott. Beszélgetésbe elegyedett a munkások­kal, munkásnőkkel. Mire végigjárta az üzemet, tettvágya már a gondterheltség fölé kerekedett. Tudta, mit kell tennie. A pártvezetőség hamarosan kommunista aktívaértekezletet hívott össze, amelyre el­jöttek a legjobb pártonkívüli dolgozók is. Ezen az aktívaülésen a pártszervezet veze­Pártunk Központi Vezetősége december 19-i ülésén részletes és nagyszabású pro­­grammot adott a mezőgazdaság fejlesztésé­ről. A Központi Vezetőség és a miniszter­tanács közös határozata megmutatja, ho­gyan kell megragadni szocialista építé­sünk új szakaszának döntő láncszemét, mit kell tennünk a központi feladat meg­oldása­ a mezőgazdaság nagyarányú, álta­lános fellendítése érdekében. A határozat alig három hete jelent meg, máris ország­szerte nagy erők mozdulnak meg végrehaj­tására. Ugyanakkor a párt- és gazdasági munka gyakorlatában, a pártoktatásban több jel is arra figyelmeztet, hogy helyenként még nem látják elég világosan: miért a mező­gazdaság fejlesztése a központi feladat, miért lett ez szocialista építésünk döntő láncszeme. Vannak, akik erre a kérdésre így vála­szolnak: «eddig az iparosítás volt napiren­den, most a mezőgazdaság van soron». Má­sok azt felelik: «a parasztság életszínvona­lának emelése került előtérbe, ezért lett fe ■feladat a mezőgazdaság fellendítése». De azáltal, hogy a mezőgazdaság fejlesztése lett a döntő láncszem, korántsem «került le az ipar a napirendről». Ami pedig az életszínvonal kérdését illeti, nem egyedül a parasztság, hanem az egész dolgozó nép, elsősorban a munkásosztály életszínvona­lának emelése került előtérbe. Az idézett vélemények tehát nem adnak helyes és teljes feleletet a kérdésre. Ahhoz, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének kulcsszerepét megértsük, figyelembe kell vennünk an­nak politikai és gazdasági kihatását. Mi jellemzi népi demokráciánk fejlődé­sének új szakaszát, amelyről a Központi Vezetőség október 31-i határozata beszél? A szocialista építőmunkának és az élet­­színvonal állandó, következetes emelésé­nek szerves összekapcsolása. Az életszín­vonal emelésének egyik legfontosabb té­nyezője az élelmiszerek, a kenyér, a hús, a zsír és más egyéb termékek bőségének biztosítása. A mezőgazdaság fejlesztése azért lett szocialista építésünk kulcskérdése, mert most ez segíti elő a legjobban a mun­kások és parasztok, egész népünk életszín­vonalának emelését. Mi az az erő, amelyre a szocializmus építésében mindenekelőtt támaszkodunk? Ez az erő a munkás-pa­raszt szövetség. A mezőgazdaság fejleszté­se azért lett a szocialista építés új szakaszá­nak döntő feladata, mert a dolgozó pa­rasztság jólétének emelése, fokozott támo­gatása, s ennek eredményeként a város élelmiszerellátásának, a könnyűipar nyers­anyagellátásának megjavítása megteremti az alapját a munkás-paraszt szövetség to­vábbi megszilárdításának, összegezve: a mezőgazdaság fellendítése azért lett köz­ponti feladat, mert — mint a Központi Ve­tői és az igazgató keveset beszéltek. Körül­belül ezt mondották: «Rátok számítunk, elvtársak, közös, jó munkánkra pedig szá­mít a párt. Nagy feladatok várnak ránk. Véleményetek szerint mit kell tennünk?» Először vontatottan ugyan, de aztán meg­indult a részvevők szava. Vagy húsz kom­munista tett ígéretet, hogy megjavítja mun­káját. Elmondották, melyek a munka leg­főbb akadályozói az üzemben. Kevés a szakmunkás, a sztahanovista Samkó Ká­roly tehát vállalta, hogy új esztergályoso­kat nevel. Korent elvtárs, sztahanovista ko­­rongoló arról beszélt, hogy a fiatal koron­­golóknak átadja munkamódszerét. Többen azt ígérték, hogy ezentúl pontosan járnak a munkába, és erre nevelik társaikat is. A műszakiak a folyamatos nyersanyagel­látás biztosítását vállalták. ★ így kezdődött meg az új élet az üzem pártszervezetében és az egész gyárban. S ennek az új életnek valósággal szárnyakat adott a kormányprogramm, a Központi Ve­zetőség júniusi határozata. Saját tapaszta­lataik, az első sikerek tanították meg a pártszervezet vezetőségét arra, hogy az egyedüli­ helyes módszer: a dolgozókkal együtt megoldani a feladatokat, hogy a jó pártmunka csak a dolgozók és a pártszer­vezet szoros kapcsolatára épülhet. Ez a tanulság útravalóul szolgált a párt­­szervezet vezetőségének további munkájá­ban. Eszerint dolgozik azóta is. A pártvezetőség tagjai szinte az üzem dolgozói között élnek. A titkár munkaide­jének nagyobb részét rendszeresen a mű­helyekben tölti. Sokszor órák hosszat is el­beszélget valakivel. Ez az érdeklődés, ez az őszinte figyelmesség jólesik mindenkinek. Válaszul­ megnyílnak az emberek, bizalom­mal beszélnek a pártvezetőség tagjaival je­lenlétükben, szeretettel beszélnek róluk tá­vollétükben. «Sokat járnak az üzemben — mondja róluk Turca elvtárs, az I. alapszer­vezet pártbizalmija. — Jólesik, hogy törőd­nek velünk. Engem is felkeresett a párt­­titkárunk és megkérdezte, mi a vélemé­nyem az alapszervezet vezetőségének mun­kájáról. önkénytelenül is eszembe jutott, hogy a régi párttitkár sohasem keresett fel bennünket. Amikor egy ízben én fordultam hozzá, hogy elmondjam tapasztalataimat, azt mondta: «Nem vagyok kíváncsi a vé­leményére». Most viszont igenis, kíváncsiak a véleményemre, az én munkámra is szá­mítanak». S éppen azért, mert a pártvezetőség tag­jainak mindig van idejük arra, hogy meg­hallgassák a hozzájuk fordulókat, s igye­keznek a jogos sérelmet orvosolni, a jó kezdeményezést támogatni — termékeny talajra hull szavuk, ha nagy feladatok megoldására kell vezetni az üzem dolgo­zóit. Persze ahhoz, hogy az üzemben a munka jól menjen, nemcsak a pártvezető­ségnek kellett az élére állni, hanem saját posztján minden egyes kommu­nistának. És nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Ne csak mondják, hogy: «elő­re!» — hanem menjenek is elől. A Kőbá­nyai Porcelángyárban nincsen olyan kom­munista, aki ne teljesítené a tervét. És el­­sősortúan ezért van nagy tekintélyük pár­­­­tonkívüli társaik előtt. ★ A jó példa lelkesíti, előreviszi a többi dolgozót is. Még sokkal többet ér azonban, ha a pártszervezet arra neveli tagjait, hogy ne csak jó példát mutassanak, ha­nem azt is mutassák meg, hogyan érték el eredményeiket. A Kőbányai Porcelán­­gyár pártbizottsága így tesz. Az alapszer­vezetek és a pártcsoportok segítségével fi- i­gyelemmel kísérik a kommunisták munká-­­ ját, tapasztalataik átadására ösztönzik­hetőség és a minisztertanács decemberi határozata mondja: «A mezőgazdaság fej­lesztésének programmja fokozatosan meg­teremti a jómódú életet, virágzó mező­­gazdaságot, a város és falu bőséges élelmi­szerellátását, a munkás-paraszt szövetség további megszilárdítását». I. A szocializmus gazdasági alaptörvénye nálunk is érvényes és a szocialista építés előrehaladásával egyre szélesebben hat. Az alaptörvény megköveteli, hogy a dolgozó nép állandóan növekvő anyagi és kulturális szükségleteit adottságainkhoz mérten a leg­jobban elégítsük ki. A dolgozók anyagi szükségletei között első helyen szerepel a bőséges, jó táplálkozás. Az elmúlt nyolc év alatt az ország mély­reható gazdasági átalakulásával párhuza­mosan nagyot változott népünk élete. A város és falu dolgozói lényegesen jobban élnek, mint a háború előtt. Hazánk szocia­lista ipari fejlődése véget vetett a munka­­nélkülségnek, 1949-től 1953-ig 11,2 száza­lékkal nőtt a bérből élők száma. Lénye­gesen megnőttek a parasztság igényei. A magyar falvakból eltűnt a hárommillió koldus, eltűntek a létminimum alatt ten­gődő cselédek, napszámosok, zsellérek tö­megei. A parasztság termékeinek ma jó­val nagyobb részét fogyasztja el, mint a múltban. Pedig a városoknak ma lényegesen több mezőgazdasági árutermékre van szükségük, mint 1938-ban. Hiszen az elmúlt három­négy év alatt ugrásszerűen megnőtt az élel­miszert vásárló, főként városi lakosok szá­ma. 1949-től 1952 végéig mintegy 300 ezer dolgozó ment el a mezőgazdaságból túlnyo­mórészt az iparba. A munkások és alkalma­zottak száma ma mintegy 40 százalékkal magasabb, mint 1938-ban. A mezőgazdaság­nak tehát ennél lényegesen nagyobb arány­ban kellene emelnie a belső fogyasztást szolgáló árutermelést, hogy a munkásosz­tály, a város ellátását érezhetően megjavít­hassuk, s emellett tartalékokat is gyűjt­­hessünk. Mezőgazdaságunk termelése azonban nem tartott lépést e követelményekkel. A fel­­szabadulás óta dolgozó parasztságunk ért el ugyan értékes eredményeket: az állat­állomány, a termésátlagok nemcsak elér­ték, hanem egyik-másik területen meg is haladták a felszabadulás előttit. Az elmúlt hat évben például 60 kilo­grammal nőtt a kenyérgabonatermés hol­­dankénti átlaga. A felszabadulás előtti­hez képest többszörösére nőtt a tarló­hántás, az őszi mélyszántás területe, elter­jedt a silózás, új kultúrák honosodtak meg és terjedtek el nálunk, mint például a rizs. De egészben véve mezőgazdasági termel­­őket. Sipos Istvánné, a III. alapszervezet egyik pártbizalmija, átlagosan 180 száza­lékra teljesíti tervét és csak jó minőségű árut készít. Figyelemmel kíséri a keze alól kikerülő munkadarabot. Megnézi, hogy a nyers masszából kisajtolt szigetelő nem repedezik-e meg az égetésnél, ügyel rá, míg el nem készül. Az alapszervezet titkára észrevette, milyen jól dolgozik Si­­posné, s hogy lelkiismeretességével te­kintélyt szerzett a műhelyben. Akkoriban Nagyné, a sajtolóműhely egyik pártonkí­vüli munkása, sehogysem tudott a 100 százalék fölé kerülni. Az alapszervezet ja­vaslatára mellé tették Sipos elvtársnőt, aki beszélgetett is vele, munkamódszerét is átadta neki. Azóta Nagyné elérte a 150 százalékos átlagot. A pártszervezet csak úgy erősítheti kap­csolatait a dolgozókkal, ha szüntelenül se­gíti a tömegszervezeteket. Itt van a szak­­szervezet, amelynek egyik legfontosabb feladata, hogy a dolgozók egészségvédelmé­vel, munkavédelmével törődjék. De ha a pártszervezet elhanyagolja a szakszerveze­tet, az nem töltheti be jól a feladatát. íme egy példa: A szabadban dolgozóknak meleg vattakabát jár. A pénz megvan rá, mégsem kapták meg. Észrevehette, köve­telhette volna más is, de a dolgozók, ellá­tásának legfőbb, legközvetlenebb őrének és ellenőrzőjének, a szakszervezetnek kellett volna elsősorban szólni ezért. Neki kellett volna figyelmeztetnie az igazgatót a hibára. De nem tette. A Kőbányai Porcelángyár pártbizottsága most elhatározta, hogy ezen­túl többet törődik a szakszervezettel, mint régebben. A nemrég megválasztott szak­­szervezeti bizottság háromhónapos munka­­tervét már megvitatták pártvezetőségi ülé­sen. A vattakabátok ügye után azt is el­határozták, hogy havonta egyszer pártve­zetőségi ülésen meghallgatják a szakszer­vezet képviselőjének beszámolóját­­ a dolgozók szociális ügyeinek intézéséről. Sok fiatal dolgozik az üzemben. Meg­nyerheti-e a pártszervezet az üzem egész dolgozó ifjúságának szívét, lelkesedését­ a DISZ nélkül? Bebizonyosodott, hogy nem, s ezért a pártszervezet különös gonddal készült a nemrég lezajlott DISZ-vezetőség­­választásra. Életet kellett önteni az ifjú­sági szervezetbe. A pártvezetőség tagjai segítették előkészíteni a választást, feloszt­va egymás között a műhelyeket. «Beve­tették» a népnevelőket is. S meglett az eredménye: feléledt, dolgozik az üzem DISZ-szervezete. Ez a taggyűlés, úgy mondják itt, «fordulópont» az ifik életé­ben. Azóta van már DISZ-helyiség, s e héten megszervezték az első sportdélutánt. Jobban megy a termelés is. ★ Az elmúlt hónapokban tehát az új igazgató olyan támaszra talált a pártszer­vezetben, amely nélkül aligha jutott volna előre. Enélkül bizonyosan nem teljesítették volna határidő előtt exporttervüket. 1952 első félévében termelésük fele még selejt volt — most, decemberre 10 százalékra csökkentették. Ezért az eredményért 50.000 forint jutalmat kaptak a minisztériumtól. Csak akkor lehet erős egy pártszervezet, ha a dolgozók bizalma tévézi. Ezt Tíz igaz­ságot a Kőbányai Porcelángyár pártszer­vezete felismerte. Most, hogy az első ne­gyedévi terv, az új fogyasztási cikkek min­tadarabjainak teljes elkészítése, majd pedig tömeges gyártásuk elkezdése vár rájuk, még jobban érzik ennek szükségességét De ezt a bizalmat napról napra meg kell nyerni. Óriási kincs, hatalmas erő ez a bi­zalom. Segítségével hegyeket lehet elmoz­dítani, Szedlacsek Éva sünk és állattenyésztésünk ma is a háború előtti színvonalon mozog, s ezért messze elmarad szocializmust építő társadalmunk megnövekedett szükségleteitől. Az elmaradás egyik oka az, hogy az úri Magyarország általában elmaradott, s rendkívül elhanyagolt, kirabolt termőtala­jú mezőgazdaságot hagyott örökül. Jellem­ző, hogy a magyar mezőgazdaság a búza és a rozs átlagtermését tekintve 1938-ban az európai országok között a 18. helyen állt. Az elmaradás másik oka azzal függ össze, hogy a szocializmusba való átme­net korszakában a népgazdaság egy ideig szükségszerűen kettős alapon áll: a kisáru­­termelő mezőgazdaság és a szocialista nagy­ipar alapján. Természetesen az átmenet idejében fokozatosan épül a szocializmus a mezőgazdaságban is. Nálunk is így tör­ténik. Ugyanakkor még túlnyomó jelentő­sége van a kisárutermelő mezőgazdaság­nak az ország élelmiszerellátásában és bi­zonyos nyersanyagokkal való ellátásában. Az a tény, hogy a szocializmust építő tár­sadalom egyre növekvő szükségleteit hosz­­szabb időn át a túlnyomórészt kisparaszti mezőgazdaságnak kell kielégítenie, kétség­kívül nagy objektív nehézségeket állított és állít elénk, mivel a kisüzem termelékeny­sége alacsonyabb a fejlett, korszerűen gaz­dálkodó szövetkezeti nagyüzemekénél. De az elmaradásnak ez nem lehet fő oka, hi­szen mi a kistermelés növelésének objek­tíve meglévő lehetőségeit sem használtuk ki megfelelően. Az elmaradás fő oka az, hogy az elmúlt években elhanyagoltuk a mezőgazdaságot, háttérbe szorítottuk a mezőgazdaság fej­lesztését a nehézipar fejlesztése mögött. A hiba természetesen nem az, hogy a termelőeszközöket gyártó ipar fejlesztése előtte járt a többi népgazdasági ág fejlesz­tésének. Ez helyes és szükséges, hiszen enélkül a mezőgazdaságot, könnyűipart, közlekedést stb. nem lehet ellátni termelő­­eszközökkel, enélkül nem lehet bővíteni a termelést, tehát nem lehet építeni a szocia­lizmust. A hiba ott van, hogy a termelőesz­közöket gyártó ipar messze előreszaladt és túlzott arányú fejlesztése akadályozta a népgazdaság többi ágai, elsősorban a me­zőgazdaság és a könnyűipar egészséges fejlesztését. Népgazdaságunkban főként a termelőeszközöket gyártó ipar túlzott nö­velése és a mezőgazdaság elhanyagolása miatt 1951-től 1953 közepéig súlyos arány­talanságok keletkeztek. Hogyan jutott ki­fejezésre például beruházási politikánkban az ipar, különösen a termelőeszközöket gyártó ipar túlfejlesztése és a mezőgazda­ság háttérbeszorítása? A felemelt ötéves terv szerint előirányzott 85 milliárdból több mint 48 százalékot az iparba akar­tunk beruházni. A mezőgazdaságba ezzel újjévi üdvözlő táviratok az Országos Béketanácshoz Az új év alkalmából számos üdvözlő távirat érkezett az Országos Béketanács­hoz. A Szovjet Békevédelmi Bizottság táv­irata így hangzik: «Kedves Barátaink! Az új év alkalmá­ból szívélyesen üdvözlünk Benneteket s a békeszerető magyar népet. Az új évben még nagyobb sikereket kívánunk a békés építésben, a béke ügyének megerősítéséért vívott harcban. Nőjön és erősödjék né­,­peink barátsága a béke jegyében!» Táviratban üdvözölte az Országos Béke­tanácsot a Finn Béketanács és a Belga Békevédelmi Szövetség. Brandweiner pro­fesszor, az Osztrák Országos Békebizottság elnöke levélben köszöntötte a magyar béke­harcosokat. Gian Carlo Citterio olasz mér­nök, aki az Országos Béketanács vendége­ként néhány napot hazánkban töltött, szin­tén levélben köszöntötte magyar barátait. (MTI) A moszkvai magyar népművészeti és iparművészeti kiállítás sikere Moszkvában igen nagy érdeklődést kel­tett a magyar dolgozók sokszínű alkotásait bemutató magyar népművészeti és iparmű­vészeti kiállítás. A Történelmi Múzeum öt termébe, ahol a­ m­agyar nép- és iparművészet legjobb al­kotásai tekinthetők meg, szüntelenül özön­­lik a látogatók áradata. A munkások, al­kalmazottak és a tanulóifjúság nagy ér­deklődéssel szemléli a fa- és csontfaragók munkáit, a fazekasművészek edényeit. Ál­talános elragadtatást keltenek a mesteri varrottasok, a színpompás népviseletek, szőttesek, az ékszerészek, kovácsok és üvegfúvók alkotásai. A látogatók könyvében sok bejegyzést olvashatunk: «A kiállítás igen nagy hatást tett rám». «Megkapott bennünket a ma­gyar népművészet szépsége, egyszerűsége és finomsága». «Erősödjék a magyar és szovjet nép barátsága!» A magyar népművészeti és iparművé­szeti kiállítást, az első héten mintegy 25.000 látogató tekintette meg. Nogy fejlődés előtt a Soproni Ruhaü­zem Nagy üzemben alakítják át a Soproni Ruhaüzemet, amelyből csaknem másfél­millió forintos beruházással modern gyárat létesítenek. Nagy, világos műhelyeket, rak­tárt, orvosi rendelőt építenek. A szerelők 150 új villanyhajtásos varrógép felszerelé­sén dolgoznak. A műhelyrészekbe neon­világítást szerelnek. A II. emeleten a la­boratóriumot rendezik be. Január 3-án több átépített üzemrészben már meg is indult a munka. A­­ munkásszállók Borsodban Ózdi jelentés szerint elkészült az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak újabb, két­százszemélyes munkásszállója. A szálló la­kói csütörtökön kezdtek beköltözni kényel­mes, új otthonukba. Még ebben a hónap­ban további két új munkásszálló is elké­szül Borsod megyében: az egyik Királdon, a másik Ormosbányén. Mindkettőben 56—96 bányász talál barátságos otthonra. Valentin Gheorghiu román zongoraművész hangversenye ■ I­alentin Gheorghiu, állami­ díjjal kin­yite&tí’román -zongoraművész január­ 9-ére tartja első budapesti hangversenyét a Zene­­művészeti Főiskola nagytermében a Ma­gyar Állami Hangversenyzenekarral. A fia­tal művész Rahmaninov «Rapszódia egy Paganini-témára] című művét adja elő. (MTI) — A téli szünet meghosszabbítása a dol­gozók általános- és középiskoláira is vo­natkozik. Ezekben az iskolákban is január 21 az első tanítási nap. A szakérettségis tanfolyamokon a tanítás január 11-én kez­dődik. (MTI) szemben csak 12,9 százalékot akartunk be­ruházni, s a tényleges beruházások ará­nya ennél is alacsonyabb. Ezért állapítja meg a Központi Vezetőség és a miniszter­­tanács határozata: «Aránytalanul kevés eszközt fordítottunk a mezőgazdaság fej­lesztésére ...» És nem fejlesztettük meg­felelően a mezőgazdaság szempontjából döntő iparágakat, a mezőgazdasági gép­gyártást, a vegyiipart sem, ezért a falu nem kapott elég gépet, mezőgazdasági esz­közt, műtrágyát stb. Mindez természetesen kihatott a mező­­gazdasági termelés színvonalának alakulá­sára. Mint már mondottuk, a­ mezőgazda­­sági termelés nagyjából a háború előtti szinten maradt, míg gyáriparunk termelése 1938-hoz képest három és félszeresére emelkedett. Ez az összehasonlítás önmagá­ban is jelzi, hogy a mezőgazdaság fellendí­tése mennyire sürgető. Ugyanakkor mutat­ja azt is, hogy milyen óriási jelentősége van a Központi Vezetőség és a miniszter­­tanács decemberi határozata végrehaj­tásának, amelynek értelmében a következő három év alatt 12—13 milliárd forintot kell fordítani a mezőgazdaság fejlesztésére. Ez természetesen nem jelenti és nem je­lentheti az ipar «háttérbeszorítását». A szocialista ipar továbbra is a népgazdaság vezető ága marad. De jelenti azt, hogy pártunk, kormányunk átcsoportosítja a népgazdaság termelőerőit, beruházásait a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése, a mezőgazdaságot szolgáló ipar fejlesztése érdekében, s ezzel a tervszerű, arányos fej­lődés objektív törvényét érvényesíti, terv­­gazdálkodásunkat a helyes arányok kiala­kításának, a népjólét emelésének szolgála­tába állítja. II. A mezőgazdaság általános elhanyagolá­sával függ össze, hogy mezőgazdasági ter­melőszövetkezeteink sem kapták meg azt a segítséget, amelyre szükségük lett volna, s amelyet iparunk fejlettsége lehetővé tett volna. A mezőgazdaság nagyfokú elmara­dását azonban elsősorban az okozta, hogy elhanyagoltuk a szántóterület több mint 60 százalékát kitevő parasztgazdaság termelé­sének támogatását, nem tettük eléggé ér­dekeltté a kis- és középparasztok százezreit termelésük, állattenyésztésük fejlesztésében. A kis- és középparaszti gazdaságok ter­méshozamaikat, árutermelésüket lényege­sen emelhették volna már az elmúlt évek­ben is, ha a szocializmusba való átmenet idején mindenütt — tehát nálunk is — szükségszerű «új gazdasági politikát» he­lyesen alkalmazzuk. Ha ennek segítségével megfelelő, tehát, a korábbinál jóval széle­sebb piaci és termelési kapcsolatokat te­remtünk a szocialista ipar, a munkásosz­tály és a parasztgazdaságok között; olyan kapcsolatokat, amelyek messzemenően ösz­tönzik, érdekeltté teszik a dolgozó paraszt­ságot árutermelésének fokozásában. Mi azonban ezeket a kapcsolatokat nem fej­lesztettük ki eléggé. A beadás egykori túl­­magas kötelezettsége, a különféle állami felvásárlási monopóliumok, a régebben ér­vényben volt forgalmi korlátozások a piaci Vajda Györgynek, a Ve­­gyestextilipari Igazgató­ág csoportvezetőjének asztalán csilingel a telefon. — Halló! Itt Zsigmond beszél, a köny­­nyűipariból. Itt van nálam a SZOT megbí­zottja. Kéréssel jött hozzám. Üdülőt létesí­tettek a Széchenyi-hegyen, a Rege-utcában Már mindenük megvan: szőnyegek, fotelek — egyszóval teljes kényelem. Csak éppen a függönyök hiányoznak. Nem sokra, csu­pán ezer négyzetméterre lenne szükségük de arra minél előbb. Melyik üzemetek tud­ná gyorsan legyártani? — De hiszen ez teljességgel lehetetlen — hangzott Vajda csoportvezető méltatlanko­dó válasza. — A Lőrinci Szalag- és Csipke­gyár jöhetne egyedül számításba, de aj agyon van terhelve. Ismersz engem. Én iga­zán olyan ember vagyok, aki segít ahol csak lehet. De itt... itt megáll minden tu­domány ... Nem ... szó sem lehet róla! — Várj csak egy pillanatra — vágott közbe Zsigmond. — Egy igen fontos dol­got elfelejtettem. A SZOT kétezer forint pénzjutalmat is felajánlott a gyár dolgo­zóinak. Azoknak, akik résztvesznek a so­­ronkívüli munkában. Néhány másodpercnyi csend követke­zett. E másodpercek alatt Vajda csoport­­vezetőnek, eddig felháborodást tükröző arcvonásai kisimultak, s szelid te­kintettel nézte az ablaka előtt lágyan, sű­rűn szállingó hópihéket, amelyek lám úgy olvadnak egybe, mint egy gyönyörű csipkefüggöny. Budán, a könnyűipari mi­nisztérium értékesítési osztályán, a Zsig­mond előadó szobájában tartózkodó SZOT- megbízott világosan érezte: ezekben a pil­lanatokban a Duna másik partján, az Al­pári Gyula­ utcában, az igazgatóság épü­letében a nagy lelki átalakulások s egy­ben a függöny jövendő sorsára döntő ese­mények játszódnak le. S már hozta is a telefondrót Vajda csoportvezető lelkese­déssel teli válaszát: — De hiszen most jut eszembe, hogy nem is lehetetlen. Sőt, tulajdonképpen egé­szen könnyen megoldható. A Lőrinci Sza­­lag- és Csipkegyárban most is van szabad kapacitás. Én magam veszem kezembe a j­egyet. Valóban, teljesen igazad van.. Mégis csak tűrhetetlen állapot, hogy a Rege utcai üdülőben éppen a függönyök hiá­nyozzanak! Ismersz engem. Én igazán olyan ember vagyok, aki segít ahol csak lehet, itt pedig... Itt azután segíteni kell. Azon­­nali, operatív intézkedésekre van szükség. Biztosítják téged, valamint a SZOT-ot — meglesz... Amikor a telefonbeszélgetés véget ért. Vajda csoportvezető késedelem nélkül ne­kilátott az előbb említett operatív intézke­déseknek. Levelet diktált a lőrinci gyárnak. Utasította őket: a függönyt soron kvül gyártsák le, a munkában részvevők illő jutalomban részesülnek. Aki azt gondolja, hogy a csoportvezető operatív intézkedései ezzel ki is merültek — az téved. Miután a levelet befejezte — mindössze egyetlen napig pihent, s máris folytatta az áldozatos munkát a függöny gyors elkészítése érdekében. Felemelte a telefonkagylót, tárcsázott, a lőrinci gyár­ral akart beszélni. De az mással beszélt. Megtörölte gyöngyöző homlokát, s időt, fáradságot nem kímélve — újra tárcsázott. Most sikerrel. Az igazgatót kérte a telefon­hoz. — Megy a SZOT-függöny gyártása? — Oh igen. Nagyszerűen. — Akkor jó! Ezzel a második­­operatív Intézkedés is Január 11-től, hétfőtől kezdve a Kossuth- és a Petőfi-rádió egész nap magyarnyelvű műsort sugároz. Az idegennyelvű adásokat a Szabadság-adó (az eddigi kísérleti adó) közvetíti. A Kossuth- és a Petőfi-rádió műsorideje napi hat órával bővül. A Kossuth-adó megszakítás nélkül reggel 4 óra 30 perctől éjfélig, a Petőfi-adó reggel 6 órától este 23 kapcsolatok szűküléséhez, iparfejlesztésünk bizonyos hiányosságai pedig a mezőgazda­ságnak nyújtott termelési segítség csökke­néséhez vezettek. E hibák gyökere abban van, hogy a pa­rasztgazdaság ma is nagy szerepét a dol­gozó nép növekvő szükségleteinek kielégí­tésében nem láttuk eléggé. És bizonyos fokig ezzel függött össze a mezőgazdaság szocialista átszervezésének erőltetett üteme is. Mert ha nem látjuk eléggé, hogy a szocializmus építése idején a közellátás megjavításában, a könnyűipar nyersanyag­­ellátásában milyen fontos szerepe lehet a parasztgazdaságnak, akkor gyorsan elju­tunk a szövetkezetek erőltetett fejlesztésé­hez. Ez ismét visszahatott a parasztgazda­ság termelésére, zavarta annak biztonsá­gát. Másrészt pedig az lett a szövetkezetek erőltetett fejlesztésének a következménye, hogy a termelőszövetkezetek gazdasági és politikai megszilárdulása elmaradt szám­szerű növekedésük mögött, s ez szintén károsan hatott a termelésre. Dolgozó népünk növekvő élelmiszer- és ruházati szükségleteit csak akkor tudjuk egyre jobban kielégíteni, a munkások, a pa­rasztok, egész népünk életszínvonalát csak akkor lehet a szocializmus építésével pár­huzamosan lényegesen és állandóan emelni, ha fellendítjük egész mezőgazdasági terme­lésünket, ha egyidejűleg emeljük a mező­­gazdaság szocialista szektorának és a pa­rasztgazdaságoknak a termelését és átlag­hozamát — mégpedig az ipar és a paraszt­­gazdaság piaci, termelési kapcsolatainak fejlesztése, a termelőszövetkezetek megszi­lárdítása, a szövetkezeti és egyénileg dol­gozó parasztságnak nyújtott fokozott állami, ipari segítség alapján. Pártunk, amikor a mezőgazdaság fellen­dítésében jelöli meg a szocialista építés új szakaszának fő feladatát — mindenek­előtt a szocializmus gazdasági alaptörvé­nyének konkrét hazai követelményeivel számol, az alaptörvény fokozott érvénye­sülésének nyit utat. III. Ahhoz, hogy a szocializmust helyes ütem­ben, helyes módszerekkel, jól építsük , az építést vezető pártnak állandóan mé­lyítenie kell kapcsolatait a tömegekkel, az államnak erősíteni kell alapját: a munkás­paraszt szövetséget. De a párt tömegkap­­csolata, a munkások és parasztok szövet­sége csakis a szocializmus helyes ütemű, a nép jólétét emelő építése alapján erősöd­het. Pártunk Központi Vezetősége júniusi és októberi határozatának éppen az a fő jelentősége, hogy az objektív törvények követelményeit számbavéve megmutatta a szocializmus ilyen építésének, tehát helyes ütemű, szilárd alapokon való építésének útját és ezzel új, nagyszerű lehetőségeit tárja fel a párt, az állam és a népmilliók fokozott összeforrásának is. A mezőgazdaság nagyarányú fellendítésé­nek ilyen szempontból is különleges fontos­sága van, hiszen sikeres végrehajtásával je­lentősen erősödik a munkásosztály állam­­hatalmának társadalmi alapja: a munkás­paraszt szövetség, növekszik a párt és az megtörtént. Ismét tár­csázott. A SZOT-ot hívta. — ígéretemhez híven rajta tartom kezemet a függöny gyártásán. Nagyszerűen megy minden. Ezután Zsigmond előadót hívta fel tele­fonon, s közölte vele, hogy a lőrinci gyár­ban nagyszerűen megy a­ munka. Néhány perc múlva ismét csilingelt a SZOT telefonja. A kedvező hír vétele után ugyanis Zsigmond előadó szintén késede-­ lem nélkül felhívta a SZOT-ot: — Vajda csoportvezető és én állandóan rajta tartjuk kezünket a függöny gyártá­sán. Nagyszerűen mennek a dolgok. Meg lesz a rege utcai függöny. A függöny valóban hamarosan el is ké­szült. Már javában gyönyörködnek a ro­hammunkával készült csipkefüggönyökben a rege utcai üdülő boldog lakói. Ezután következett a SZOT által fel­ajánlott pénzjutalom elosztása. Vajda cso­portvezető — noha ekkorra már alaposan belefáradt a függöny körüli operatív intéz­kedésekbe — most sem maradt tétlen. Ez csak az igazságot kereste: kit, milyen mér­tékben illet a jutalom, kiknek volt orosz­lánrészük a rege utcai csipkefüggöny gyors elkészítésében. — Mondhatná valaki, hogy a függönyt a gyár munkásai készítették — így mérlegel­te, fontolgatta magában a kérdést. — Ez azonban csak látszat. Aki így vélekedik, az nem ismeri a közgazdaság bonyolult kér­déseit. Mert teszem fel, mi történik, ha én nem fogalmazom oly precízen a gyárnak szóló utasítást? Micsoda károk következ­hettek volna be, ha csupán egyetlen szó rossz helyre kerül! De abban a kétsoros levélben minden szó a helyén volt! Min­den szó mozgósított, irányt mutatott. S mily súlyos károk keletkezhettek volna abból, ha a levélborítékra helytelen cí­met írok ... De én még a címzést is el­lenőriztem ... Azonkívül... Háromszor be­széltem a gyár igazgatójával telefonon. De ehhez hétszer kellett tárcsáznom. Négy al­kalommal ugyanis a gyár mással beszélt. Az a tény pedig, hogy az igazgatóság há­romszor érdeklődött a gyárban , nyilván hatalmas lelkesedést váltott ki a munkások körében, s növelte a munka termelékeny­ségét. Akárhogy is mérlegelem: a munka oroszlánrészét én végeztem. No, s vegyük be a jutalomba Zsigmond előadót, hiszen ő vetette fel a kérdést először teljes sú­lyával. Vajda csoportvezető javaslatát — amely­­lyel egyébként Zsigmond előadó is teljesen egyetértett — elfogadták. A SZOT által felajánlott kétezer forint fele Vajda cso­portvezetőé és Zsigmond előadóé lett, csu­pán a másik fele maradt a munkásoknak. Ezt a salamoni osztozkodást Nyitrai Fe­renc, a Vegyestextilipari Igazgatóság osz­tályvezetője, valamint Búzás Istvánné, az igazgatóság vezetője is megpecsételte alá­írásával. Most így vélekednek a történtek­ről: Nyitrai osztályvezető: «Éppen nagy volt az elfoglaltságom. Voltaképpen nem is tud­tam, mit írok alá». Búzás Istvánné igazgató: «Az ügyhöz semmi közöm. Lényegében nem is tudtam, mit írok alá». A «függönyügy» után, reméljük, még nem bocsátották le végérvényesen a füg­gönyt, s az «utójátékban» majd kiderül: megengedhető-e az ilyen (enyhén szólva) furcsa osztozkodás s az, hogy egy ipari igazgatóság vezetői ne tudják, mit írnak alá.­ György István „ ----- ---- óráig közvetít műsort. A közvetítő állomá­sok és a vidéki stúdiók — önálló műsoru­kon kívül — ezután is a Petőfi-adó műso­rát sugározzák. A Petőfi-rádió január 11-től új hullám­hosszon, a 344 méteres középhullámon je­lentkezik. Régi hullámhosszán, a 252,75 méteren a Szabadság-adó sugározza adá­sait. (MTI) állam tömegbefolyása a falvakban és váro­sokban. Jogosan elmondhatjuk tehát, hogy a mezőgazdaság fellendítése nemcsak a népjólét emelésének, a népgazdaság helyes arányai kialakításának, hanem egyszer­smind az államhatalom, a munkás-paraszt szövetség erősítésének, a párt és a tömegek közötti kapcsolat elmélyítésének is döntő láncszeme. Az egész népgazdaság harmo­nikus, egészséges növekedését, egész dol­gozó népünk egységének, összeforrottságá­­nak erősödését segíti elő a mezőgazdaság fejlesztésének programmja. Ez a Programm a társadalom vezető osz­tályának, a munkásosztálynak a politikája. Hiszen a hatalmon lévő munkásosztálynak, mint az egész nép jóléte előharcosának mindenekelőtt érdeke, hogy a népi demo­kratikus állam és gazdaság virágozzék, hogy az ország szilárdan, megalapozottan fejlődjék a szocializmus útján. Elsőrendű érdeke a munkásosztálynak a mezőgazdaság fellendítése saját jóléte szempontjából, hi­szen ezáltal jobbá, olcsóbbá válik élelmezé­se, több ruha, cipő és más fogyasztási cikk áll rendelkezésre. A munkásosztályt a leg­közvetlenebbül érinti a könnyűipar fejlesz­tése is, amelyhez lényegesen több hazai — mezőgazdasági eredetű — nyersanyag szük­séges. A mezőgazdasági termelés növelése el­sőrendű érdeke a parasztságnak, a szö­vetkezeti és az egyénileg dolgozó paraszt­ságnak egyaránt. Hiszen most az eddigi­nél sokkal nagyobb állami támogatást él­vezve, sokkal eredményesebben dolgozhat a nagyobb termésért, a nagyobb jövede­lemért, saját anyagi és kulturális jólétéért. A mezőgazdaság virágzó fejlődéséért vég­zett közös munka, a mezőgazdaságnak jut­tatott gépek, munkaeszközök, ipari fogyasz­tási cikkek, a gyárak és a parasztok között létrejövő termelési szerződések, a város­nak juttatott több és jobb élelmiszer, ipari nyersanyag — mindez a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének meg­annyi eltéphetetlen szála. Virágzó, bőven termő mezőgazdaság — ez az egész magyar nép jobb ellátásának programmja, amelyben nemcsak a mun­kásosztály és a parasztság, hanem az ér­telmiség, az alkalmazottak, kisiparosok — foglalkozásra való tekintet nélkül — min­den egyes dolgozó saját személyes érdeké­re ismer. «A mezőgazdaság fejlesztése egész népünk közös ügye — mondja a Központi Vezetőség és a minisztertanács határozata. — A jólét további emelése a dolgozó nép, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, az értelmiség kezébe van letéve, munkájától, szorgalmától függ sikeres megvalósítása». Pártunk annál hatékonyabban tudja harcba vinni népünket, annál nagyobb erő­ket tud mozgósítani az októberi és decem­beri határozat végrehajtására, mennél gyor­sabban és mélyebben értik meg a kommu­nisták, a pártszervezetek, az állami és gaz­dasági szervek funkcionáriusai s az egész dolgozó nép az új szakasz elvi és gyakor­lati kérdéseit, a mezőgazdaság fellendítésé­nek hatalmas, össznépi-nemzeti jelentősé­gét. Lőcsei Pál AZ ELMÉLET NAPI KÉRDÉSEI Miért lett a mezőgazdaság fejlesztése szocialista építésünk döntő láncszeme? Csattolatok A függöny Jelentősen bővül a rádió műsora I SZABAD NÉP PÉNTEK, 1954 JANUÁR 8

Next