Szabad Nép, 1954. május (12. évfolyam, 121-151. szám)
1954-05-01 / 121. szám
CSEPEL ny Vörös Csepel a tizedik szabad május 1-re készülődik. Ebből az alkalomból felkerestünk néhány csepeli lakost, s valamennyiüknek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Az alábbiakban közöljük a válaszokat. Tavaszi fény Szabadkikötő melengeti a kikötőt, parthoz simulnak a termetes uszályok. Felettük nagy, hallgatag gázlómadarak sétálnak méltóságteljesen: a daruk. Králik Gyula elvtárs huszonöt éve kormányozza az egyik darut. Rövidre vágott ezüstös haja kicsillan az ellenzés sapka alól. Megkérdezzük: — Szereti Csepelt? Épen? Miért? — Eddig még eszembe sem jutott, hogy ezen gondolkozzam. Talán azért szeretem, mert itt minden a fiatalságomra emlékeztet. Húszéves koromban jöttem ide. Csepelen nősültem, itt születtek a fiaim. A WM-ben kezdtem lakatosként, aztán megépült a szabadkikötő, darukezelő lettem. Azóta itt vagyok. Ez a szép munka. Hívtak már sokszor másfelé, többet is ígértek— de nem mentem el. Itt mindenki ismer. Egyszerűen csak Gyula bácsinak szólítanak ... (Egy pillanat! Kiabálnak odalentről, hogy megtelt a csille.) ... Elnézem, hogyan alakulnak körülöttem a dolgok. Új házakat építettek, meg itt van a gyorsvasút, hát ez korszakalkotó dolog ... És valahogy úgy érzem, az én fejem felett megállt az idő. Amíg Csepelen vagyok, nem öregszem ... — Mi lenne a legfőbb kívánsága? — Egyedül egy kívánságom van. Becsületes munkával szeretnék mindig keresni annyit, hogy családomat nyugodtan eltarthassam. Legidősebb fiam határőr, a két kisebbik iskolába jár. Embert szeretnék belőlük nevelni. — Mi a legnagyobb gondja? — A vándorlás. — Vándorlás?? — Igen. Az, hogy jönnek-mennek a rakodóbrigádok, egyik sem melegszik meg. Azelőtt olyan emberek voltak itt, akiknek a keze alatt égett a munka. Meg is kerestem az 1400—1500 forintot minden hónapban. De most az örökös vándorlás és rakottahiány miatt visszaesett a keresetem. — Mit mondana, ha odaülhetne Genfben a külügyminiszterek tárgyalóasztalához? — Megkérdezném DuPes urat, ült-e már harmíncadmagával összezsúfolva egy marhavagonban bombatámadás alatt. Mert ha ült, akkor tudhatná: a világrendet csak békés megegyezéssel lehet jól megoldani. Ígrik : „ Ismerre Kas Jánosné sKirályerdő és családja lakik, kiet------------------------Jen a táj. Szélhordta, szőke homokbuckák között magánosan, többnyire vályogból vert házak bújnak meg. Itt-ott — az egykori nagy erdő hírmondói — fenyőfák dacolnak a széllel. A táj kietlen, mégis mennyi reményt hordoz magában! Virágba borult fiatal gyümölcsfák, zöldelő kerti veteményesek, frissen ásott földek jelzik: Királyerdő lakói meghódítják a homokot, megkötik a szilaj porszemeket. Kas Jánosné ebédet tálal férjének, s a négy gyereknek. A családfő munkából érkezett. Ács az RM Művek ellátóüzeménél. Tréfálkozik a fiúkkal és a kislányokkal. Úgy van ő is vele, jobban esik a falat, ha mindnyájan esznek. Az anya tesz-vesz, aztán lepihen. Nehezére esik már a mozgás, május végén az ötödik gyermeket várják — Szereti Csepelt? — Tanyáról hozott ide a férjem, tizenegy éve. Eleinte féltem. A gyár örököset zúgott. Reggel elnyelte, délután meg kibocsátotta ezt a töméntelen sok embert. Háború volt akkor. Egy-két év, s megszoktam, megszerettem Csepelt én is. Ha hazamegyek látogatóba a pusztára, mindjárt viszszakívánkozom. Királyerdő meg különösen kedves nekem. Errefelé nincs se füst, se korom, a gyerekek hancutozhatnak. — Mi a legfőbb kívánsága? — Férjem most lett ács. Tanul ma is, a hetedik osztályt járja. Amióta szakmunkás, 250—300 forinttal többet keres. A fehér ládát, a két hokkedlit nemrég vettük. Januárban a villanyt is bevezettük, 700 forintba került. Húsvétra a gyerekeknek vettem ruhafélét. A legfőbb kívánságom az lenne, ha építtethetnénk magunknak egy családi házat, ahol nyugodtan felnevelhetném a gyerekeket. Az egy szoba, amelyben most lakunk, nem drága, de kicsi házunknak. Konyha, fürdőszoba is kellene. — Mi a legnagyobb gondja? — Most a tüzelő beszerzése. Jön a kicsi többet kell mosni... Az emeletes, tornyos, városi épületnek is beillő tanácsháza ablakából éppen a régit sétatérre látni. A házak négyszögébe fogott, fákkal beültetett téren e pillanatban felhevült gyerekcsapat kerget egy sárga macsakát, magyar, román és szerb csatakiáltások .kát hallatva. (A battonyai gyerekeknek a felszabadulás óta külön magyar, román és szerb iskolájuk van. Ha nem a játék közös, s annak egyazon önfeledtséggel adják át masgukat a különféle iskolákból kirajzó gye- r rekek.) Egyebekben a sárga macska tapasz- talt stratégának bizonyul. Játszi könnyed-séggel tér ki a legravaszabb békésítő moz ,dulatok elől is. Amikor mégis majdnem el- csípik, fürgén felszökken a léckerítésre, on nan meg be az egyik ház udvarára. Meg- , lugott — állapítja meg magyarul, s csalódottan egy feketehajú, feketeszemű kis ro- ■ mán gyerek, táskáját Ingázva. De aztán felderül. Kijön még — éleszti társaiban a harci reményt — lessük csal, a huncutot.! Én is lesem a macskát az ablakból. S egy percig ijesztően erős a kísértés: usgyi, ki- 1 szökni a komor hivatali szobából, ki a napsütésben fürdő térre, a bimbózó fák alá, ahol a feszült várakozás közben, a hadi- 1 regula ellenére is minduntalan felcsendül a gyerekek izgatott nevetése... De jó volna egy jót iramodni velük! Végül is az tart vissza, hogy az ember, közel a negyvene-dik esztendejéhez, kalapban és aktatáska- san mégse tutkározhat egy sárga macska után. Azazhogy más is visszatart. Egy beszélgetés, Rosu Illéssel, a végrehajtó bizottság helyettes elnökével, egy szikár, mozgékony kis román emberrel, akinek sok emléke fűződik a közös játszótérré változott hajdani sétatérhez. Rosu mindig ilyen mozgékony, nyughatatlan ember volt. Pontosan szólva, majdnem ilyen nyughatatlan ... Nagyon szeretné, ha a battonyaiak május elsejére befejeznék a kukoricavetést. Nem könnyű dolog ez, az esőzés, sajnos, beleszólt a vetésbe, a több mint négyezer holdnyi kukoricából még csak kétezer holdat vetettek el. De tán sikerül! Az idén minden jól sikerült, a cukorrépa, több mint ezer holdon, régen ki is kelt, s a gazdák nagy igyekezettel sarabolják. Hát talán a kukorica is sikerül Rosu futkos, intézkedik, sürget. Minél közelebb van május elseje, annál izgatottabb. Nemcsak azért, mert ő e nagy falu mezőgazdasági ügyeinek vezetője, s mert azt akarja, hogy Battonya első legyen a járásban. Nem. Neki egészen . Mit mondana, ha Genfben a külügyminiszterek tanácskozásán részt vehetne? — Nem járok sehová, nincs rádiónk, újság sem kerül a kezembe. Nem tudom, hol van Genf, nem hallottam még az értekezletről. Ha ott igazán a háborúról vagy a békéről beszélnek, s meghallgatnának engem is, bátran megmondanám: békét, ezerszer is békét! " ~ “ Rosszkor érkez-CZabó-telentünk. Jung Béla ----------------------------főmérnök, az RM Edzőüzem vezetője az anyagvizsgálóba készül. Nem egyedül, szakemberek egy csoportjával. Már vállán tavaszi felöltője, fején a kalap. Egy kísérleti hideghenger: edzés előtti méréseire kíváncsiak. A deresbajuszú, halkszavú főnök lassan a kabátot is, a kalapot is visszarakja a fogasra. A többieket elküldi. — Szereti Csepelt? * — Megszoktam már. A férfiember fiatal éveiben szeret csavarogni a világban, ha megnősül, előbb-utóbb letelepszik, úrra lesz rajta a megszokás. Így vagyok én is. 1929 óta dolgozom ebben a gyárban. Itt is lakom, családiházam van az Árpád-utcában. Én már végérvényesen csepelinek érzem magam Egykor nem akartam ide jönni. Fiatal kohómérnökként a zsilvölgyi Resica-bánban kezdtem. Az akkori Romániában nem volt maradásom. Hegyvidéki ember lévén, inkább Diósgyőrt, Ózdot választottam volna. Csakhogy ott nem volt hely. A munkám itt is szeretem, ez a lesjobb szórakozásom. — Mi lenne a legfőbb kívánsága? — Nehéz erre felelni. Csak azt szeretném elérni, hogy amíg élek, munkaképes legyek. Nekem nincs más célom, mint az, hogy elszórakoztasson az élet, kielégíthessem apró passzióimat. Szeretem a természetet, vasárnaponként a környező hegyeket járom hátizsákkal, kis kalapáccsal a kezemben. Növényeket, ásványokat gyűjtök. — Mi a legnagyobb gondja? — Túlzás volna azt állítani, hogy nagyobb problémáim vannak. Közönséges, mindennapi emberi gondok. Szóra sem érdemesek ... Ne legyek soha tehetetlen — ettől az egytől félek. — Mit mondana, ha Genfben a külügyminiszterek tanácskozásán résztvehetne? -r- Mit mondanék?... (hosszan kinéz az ablakon ...) A politikával nem foglalkozom olyan alaposan, mint azok, akik valóban ott ülnek. De erősen a béke híve vagyok. ■Semmi érdekem, hogy a háborút, kívánjam. Miért kell rombolni, gyilkolni, amikor az emberiségnek annyi alkalma van harcolni, küzdeni a maradandó alkotásokért? iT \ ' | testeledik. Az egyik Legelő-telep ház apró kertecs----------------------------kerében munkaruhás, bakancsos férfi forgatja az ásót. Tempósan, élvezettel dolgozik. Ez a férfi Czottner Sándor elvtárs miniszterhelyettes. — Szereti Csepelt? — Huszonnégy éve lakom itt. Tavaly elköltöztem Budára, de három hónapnál tovább nem bírtam. Visszajöttem. — Miért szereti Csepelt? — Csepelhez engem az emberek kötnek. Együtt dolgoztam, együtt küszködtem, reménykedtem és harcoltam velük. Ismerem nagyszerű tulajdonságaikat, rossz szokásaikat és mindezzel együtt szeretem őket. Büszke vagyok arra, hogy csepeli vagyok Itt ismerkedtem meg a munkásmozgalommal. Ennek a háznak az udvari részében volt a titkos rádió, amely mellett összegyűltünk az elvtársakkal... Szeretem ezt a kiskertet. Jólesik dolgozgatni és friss, levegő szívni a zöld fák között. — Mi lenne a legfőbb kívánsága? — Huszonöt évig kohász voltam — szeretnék jó bányamérnök lenni. Ezért járok az egyetemre is, hogy eleget tudjak tenni a feladatomnak. De van egy merész, titkos álmom. Olyan bányaművelést szeretnék kidolgozni, amely mellett veszélytelenebb a munka, kevesebb bányafát kell használni és több szenet lehet adni az országnak. Ez a célom. — Mi a legnagyobb gondja? — Nehéz dolog a tanulás. De a legnagyobb gond az, hogy eddig még nem sikerült kiküszöbölni a széntermelés bizonytalanságát. Újra, meg újra csak hajrával próbáljuk teljesíteni a tervet. Sokszor nem tudjuk adni azt, amire a népgazdaságnak szüksége van. Ez bizony nagy gond. És egyelőre nem tudjuk végleg megszüntetni . Mit mondana, ha odaülhetne Genfben a külügyminiszterek tárgyalóasztalához? — Sok mindent lehetne mondani. De hiszen a mi kívánságainkat úgyis tolmácsolja /AáAAAA/tAVkW/VWAAVVWVVNŐ/WV'AAVVVVVVVVVVVVSVAVVVVVSA zemélyes ügye más elseje. Hogy úgy mondjam, ilyenkor egy-egy ünnepélyes óvást csinál élete faára, külön egyéni vámvetésként. Az idén tán az is benne lesz az óvásban, hogy a kukoricát elvetették. De az mindenesetre benne lesz, hogy a batonyai gazdák úgy iparkodnak, mint még soha, s hogy a kongresszusi versenyben éj fej mellett haladnak magyarok, románok, délszlávok: Veres Károly, Nádaskenda, Répás Radola, Madár János, Roczkó György, Gruncsits Jezdimir, Szabó Gáspár és a többiek. Mert Rosu szerint ez jó dolog. Az, hogy a közös iparkodás hevében, s a közös sikerek örömében továbilösödjék a magyarok, meg a nemzetiségi elkök barátsága, aminek itt Battonyán él. kiéső hagyományai vannak. Rosu apja battonyai cseléd volt s Hervay-birtokon szolgált. Román cselédnek lenni, magyar földesúr birtokán, ő már magában is sokat mond. Mégse eleget Hozzá kell tenni, hogy Hervay a ferenc józsefi idők egyik hírhedt főszolgabírói volt, aki — ha szabad így mondani — annak szentelte életét, hogy egymásnak ugrassza a nemzetiségeket. Persze, csak a cselédeket és a parasztokat, mert a román is a szerb urakkal híven tartotta az atyafiságot... Hanem a magyar, román, szerb szegény parasztok már akkor meglelték egyma kezét. Hatvanhárom esztendeje, amikor az orosházi munkáskör épületére kitűzték a földmunkások lobogóját, a battonyai cselédei napszámosok, zsellérek is gyülésezni kezdtek. S a főszolgabíró meghökkenésére, magyar és a nemzetiségi földmunkása együtt gyüléseztek. Azonos követelések hangoztattak, s közös vezetőket választottak maguk közül. Nagy György András é Pakulár Demeter személyében. Hervabajt szimatolva, megerősítette a csendőrséget: a földmunkásokat meg figyelmeztetii hogy ne merészeljenek összegyűlni, meg közéjük lövet. A battonyaiak azonban nem ijedtek meg. Még az orosházi és a békéscsabai vérengzések híre sem riasztotta őket a harctól. Sőt annál elszántabbak letek. Nagygyűlést hívtak egybe a sétatere s megfogalmazták követeléseiket: egyelői tizenkettedik rész helyett tizedén akarta aratni, negyedes kukorica helyett harmadikat kérnek, s a jövőben semmiféle roboti Molotov elvtárs. Én talán inkább meghívnám együtt az ott tanácskozó külügyminisztereket ide Csepelre. Leültetném őket a cseresznyefa alá, amit magam ültettem még 1927-ben. Megkérném őket, beszélgessenek a csepeli emberekkel. Találomra. Akivel akarnak... Akkor talán a nyugati urak is megértenék, milyen erő van a kezünkben. I/-'1 Ml i t lA kertre nyíló kis IL^Shlag-telepi szobába belopakodott a tavaszi este. Fiatal, életvidám teremtés gyújt lámpát. Lobban a fény, hosszú árnyak vetődnek a meszelt falakra. Mészáros Marikát, december óta Hirsch Pálné fiatalasszonyt kérdezzük: — Szereti Csepelt? — Nagyon. — Miért? — Azóta vagyok boldog, mióta idekerültem. Árva lelencgyerek voltam, itt találtam először társakat, az ipari tanulók között. Köszörűsnek tanultam, de később meggondoltam magam s a Gépgyár festőrészlegében vállaltam munkát. Éppen egy éve, május 1-én az ünnepi felvonuláson összekerültem Pállal. Látásból már ismertem. Égész nap együtt szórakoztunk. Szétnéztünk , Városligetben, este Csepelen a Sportcsarnokban táncoltunk. Az ünnep után többször eljött hozzám az üzembe. Biztatott legyek hegesztő, ő is az. Szép munka, jobban is keresek majd. Azóta már vizsgázót villanyhegesztő vagyok. A Vasszerkezetben darupályák és más nagy alkatrészek hegesztését végzem. Ketten pedig összeházasodtunk. Ha nem kerültem volna Csepelre, talán nem sikerül ilyen szépen minden. — Mi a legfőbb kívánsága, Marika? — Attól függ, mire gondol? — Mit szeretne legjobban? — Rendes lakást szeretnénk. Nem nagyot, csak akkorát, amekkora két fiatalnál megfelel. Albérletben lakunk, ebben a kisszobában. Még nincs semmink, hová is tennénk? Ha lenne saját lakásunk, de szépen berendeznénk! Csipkével, fényes bútorokkal, hadd legyen örömünk benne! — Mi a legnagyobb gondja? — A lakás — kívánság is, gond is. — Mit mondana, ha Genfben a külügyminiszterek tanácskozásán résztvehetne? — Most kezdtük az életet, ne rabolják e tőlünk! ! D T yr tv A ~ I Megrázkódik az épü I HM Műveklet... izzó acélgerendákat lapítanak , nagykalapácsok. Nagy Sándor minőségi eletnőr rágyújt egy cigarettára. — Szereti Csepelt? — Már hogyne szeretném, amikor életen nagyobbik részét itt éltem le. Negyven éve hogy faluról a városba jöttem szerencse próbálni. Csepelen akármilyen eleset is volt az ember, mégsem volt egyedül. Az egyforma sors összehozott bennkünket. 1026-ban, a posztógyőri sztrájk után engem nem vettek vissza gyapjúszárítónak. Pesten kerestem munkát de Csepelről nem költözködtem volna e semmiért. Regényt tudnék mesélni arról hogyan kerülem be a WM-gyárba, meleg munkára, a kovácsokhoz. Itt is maradtam. Akinek már alkonyul a napja, mint neken jobban örül talán, mint más, a fejlődésnél A gyár sem, a kerület sem, az, mint vége volt. Mi, munkások változtattuk meg. — Mi lenne a legfőbb kívánsága? — Tanácsáig vagyok. Úgy mondják, eddig megálltam a helyemet. Magamfajta emberek élnek körzetemben, a Királyerdő szélén. Ügyes-bajos dolgaikkal eljönnek hozzám. Közösen, délutánonként most rendibe hozzuk az egyik forgalmas utat. Azóta majd mást szépítünk a körzetben. Szeretőén ha választóim ezután sem csalatkoznána bennem! — Mi a legnagyobb gondja? — Tudom, hogy a fejlődés túlhalad ergem. Magas iskoláim nincsenek, szakma sem tanultam. Hosszú évek tapasztalatinak köszönhetem, hogy minőségi ellenőr lehettem. Én már nehezen állhatok neki gyökszámítások megtanulásának. Át ke majd adnom a helyem a tanult fiataloknál Az a legnagyobb gondom, hogy még sokat ne keljen a nyugdíjat igénybe vennem. — Mit mondana, ha Genten a külügyminiszterek tanácskozásán résztvehetne? — Megmondanám az amerikaiaknak hagyjanak fel az agresszív poétikával, mert rosszul járhatnak. Talán túlságosan radikális vagyok, de egy olyan apa szólna Genfhe, akinek az egyévien fia tűnt el a háborúba. Szatmári Ilona. Kövesi Endre iVW\WVVVNAWlAVVVV\VA5WVVVVVVVVVVVW^VVVVVVWVVWVVVV nem hajlandók teljesíteni az uradalomnak, s Rosu Illés apja is megszavazta ezeket a követeléseket. ..? ablakból nézem a teret, ahol annak idején nőtt, sűrűsödött a tömeg... Károly Vera napszámoslány, aki a battonyai asszonyokat vezeti, rákiált a tér túloldaláról közelgő Lung rendőrbiztosra: mi keresnivalója itt, menjen innen! Lung körülnéz, elsompolyog. Aztán visszajön egy csapat csendőrrel, s a főbíró parancsával, hogy letartóztassa a földmunkások vezetőit. illetve csak egyiküket, Pakulár Demetert. Hátha erre a magyarok «észretérnek», s otthagyják a bajbajutott románokat... De nem! Nagy György András önként odaáll Pakulár mellé, s vele megy a csendőrökkel megrakott községházára, a főbíró elé. Nyomukban egymáshoz szorulva, fenyegetően hömpölyög ki a főutcára az ezernyi ezer magyar, román, szerb földmunkás. Horvay megretten, alkudozni kezd a földmunkások vezetőivel, akik bátran előadják a gyűlésen jóváhagyott követeléseket.— Ez sok, ezt nem teljesíthetem —vonakodik a szorongatott főbíró — beszéljétek meg még egyszer, s később jöjjetek vissza ... Mihelyt magára marad a szobában, táviratot küld Szegedre, katonaságért Pakulárék, több bizalmi kíséretében, viszszatérnek. Hervay csendőröket szólít be: fogjátok le őket! A földmunkásság vezetői keményen ellenszegülnek, nem tűrik, hogy a csendőrök hozzájuk nyúljanak. Hervay toporzékol dühében. Kirohan az udvarra, élesre tölteti a fegyvereket. Eldördül az első sortűz. Stuber István napszámos holtan rogy a földre, két másik földmunkás halálos sebet kap. A tömeg megtorpan az eltorlaszolt kapu előtt. Pakulár Demeter kiugrik a kapun, követ ragad fel: előre! Nagy György András is kint van már, husángot szorít. Károly Vera előretör az asszonyokkal, az egész földmunkásság meglódul. Sortűz ,sortüzet követ, mind több a sebesült, de a harmadik rohamnál beroppan a kapu, a földmunkások pillanat alatt szétdobják a torlaszokat, galléron ragadják Hervayt, s már szedik el a csendőröktől a fegyvert... De ekkor odakintről iszonyú ropogás hallatszik. Több század katona, s ötven csendőr futólépésben, tüzelve jön az állomás felől... Nagy György Andrást, Pakulár Demetert, a az Albán Népköztársaság új budapesti nagykövetet nevezett ki Tirana, április 30. (AT.4) Az Albán Népköztársaság nemzetgyűlésének elnöki tanácsa Piro Kocit az Albán Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. Fogadott a SZOT külföldi rendeseinek tiszteletére A május 1-i ünnepségekre hazánkba érkezett külföldi vendégek tiszteletére a SZOT elnöksége április 30-án fogadást adott. A fogadáson megjelentek: Hidas István, Kristóf István, Zsofinyecz Mihály, az MDP Politikai Bizottságának tagjai, Kiss Árpád könnyűipari miniszter, továbbá a SZOT elnökségének tagjai és a szakszervezetek vezetői. Aromát ad a Sztáliniárisi Erőmű első egysége Pénteken délután ünnepélyesen átadták a Sztálinvárosi Erőmű első végleges egységét. Az erőmű új gépegysége pénteken már több mint százezer kw áramot termelt és adott az országos hálózatnak. (MTI) KHImeérték a 100.900 forinilus fűnyerrmrus ! A Második Békekölcsön negyedik sorsolásán két nyertesnek jutott a 100 000 forintos főnyeremény. Győrfi Sándor, a Landler Jenő Járműjavító segédmunkása, az 5916 sorozatszámú 125 A sorszámú kötvény tulajdonosa az egyik nyertes. A B-jelzésű kötvény nyereményét Knoll József, a Hungária Jaguard Szövőgyár szövőmunkása örököseinek fizetik ki. (MTI) Megnyílt a Hungária Kávéház és Étterem Pénteken délelőtt ünnepélyesen megnyitották a Hungária Kávéház és Éttermet, az egykori New York Kávéház helyén. Az elegánsan berendezett új szórakozóhelyet ugyanolyanra építették, ugyanúgy rendezték be, amilyen Ady Endre, Móricz Zsigmond, Kacsóh Pongrác törzsvendégeskedése idején volt. A Hungária Kávéházat és Éttermet Sebes Sándor bel- és külkereskedelmi miniszterhelyettes nyitotta meg. A kávéház mellett hangulatos bárban tánczene szórakoztatja majd a vendégeket. A nagymúltú kávéházat és éttermet a közönség számára pénteken este nyitották meg. A kávéház és étterem mindennap éjszaka két óráig, a bár pedig reggel öt óráig (MTI) Francia dicsérő oklevelet kapott egy magyar film A Commission Supérieure Technique, a francia filmiparban dolgozó mérnökök és technikusok szervezete ilicsén) oklevéllé tüntette ki a «Kék vércsék erdejében» című magyar dokumentumfilmet. Megjelent a „Tartós békéért, népi demokráciáért!" új száma A «Tartós békéért, népi demokráciáért!» új száma vezércikkének címe: «Előre a béke, a demokrácia és a szocializius erőinek lilább győzelmei felétt A lap közli Maimkov elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének és Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága első titkárának a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén elhangzott beszédét. Közli továbbá Kaj Zse-minek, a Kínai Országos Szakszervezeti Szövetség elnökének «A kínai munkásosztály harca az átmeneti időszakra vonatkozó országfejlesztési fő irányvonal megvalósításáért» című cikkét. Wilhelm Piecknek, az NDK elnökének Május elseje Németországban» című cikkét. Edward Owigbnak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottsága titkárának A lengyel dolgozóknak a proletárnemzetköziség szellemében való nevelése» című cikkét. Giuseppe di Vittoriónak, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének A nemzetközi proletariátus harci seregszemléjének napja» című cikkét, Lion Mauvais-nak, a Francia Kommunista Párt politikai irodája tagjának «A békéért, az egész világ dolgozóinak egységéért és szolidaritásáért» című cikkét. A lap több más tájékoztató anyagot is közöl. Károly Verát bilincsbe verik. Puskatussal, karddal terelik be a földmunkásokat az udvarra, s kint az utcán egybefolyik a magyar, a román és a szerb sebesültek vére... A térről behallatszik a gyerekzsibongás. Rosu odanér, de nem látja a gyerekeket. Pillantása a letűnt időben kutat, tulajdon gyerekkorában, amelynek emlékei oly kiáltóan különböznek a mostani gyerekek emlékeitől. Apjátlátja, az öreg román cselédet, aki fizetni akart Hervay uraságnak, tizenkilencben az elsők közt állt be magyar vöröskatonának. Robu jól emlékszik. A térről indultak el a vöröskatonák... s tizenkilenc őszén a magyar urak a téren verték félholtra apját ... Annak idején ezzel a képpel búcsúzott Battonyától, mert apját kiparancsolták a faluból, s ment az egész család, megélhetést keresni. Az öreg Rosu nem is tért többé vissza szülőfalujába, Mezőhegyesen nyugszik. A fiatal Rosu, csaknem két évtized múltán visszajött. Napszámos volt, részes arató, no és katona, mert ha az Urak oláhnak nevezték is, katonának befogták a Horthy-hadseregbe. — De május elsején bezártak — emlékezik, feltüzelő szemmel. — Tudták a tisztek, hogy mi, battonyaiak számontartják a május elsejét! Hát bezártak. Máshonnan vezényeltek ide katonákat, mint akkor, régen ... Még egy emléke van katonáskodása idejéből. 1941-ben feleségének kislánya született. Tejet kellett volna venniök, de nem volt rá pénzük. Rosu tehát bement a községházára, s napi fél liter tejet kért a közellátástól. Elutasították. Elment a tisztiorvoshoz, hátha az majd ad valami írást. A tisztiorvos csúnyán lehordta: oláh vagy, eridj Oláhországba tejért! Mit érezhetett ez a fürge kis ember, amikor a véráztatta sétatéren, a felszabadulás utáni első gyűlésen meghallotta, hogy földet kap az urak birtokából? S mit érezhetett, amikor a téren áthaladva először indult hivatalába, a VE5-elnökhelyettesi irodába? Bajos volna szóval viszszaadni ezeket az érzéseket. De nem is szükséges. Maga Rosu sem önti szavakba érzéseit, cselekedetté formálja őket. BatA Magyar Munkásmozgalmi Intézet már- ócvánvlapokkal, arany cirádákkal díszített nagytermében ünnepi esemény zajlott le péntek délután. A párt, a kormány és a II külföldi testvérpártok küldötteinek, a majgyar munkásmozgalom számos veteránjászak jelenlétében megnyitották «A népi demokratikus országok munkásmozgalmának s története »múzeumot. ( A megnyitó délután három órakor kezdődött. A meghívottak tapssal üdvözölték az ünnepi emelvényen megjelenőket: Apró Antal elvtársat, az MDP Politikai Bizott-ságának tagját, Rónai Sándor elvtársat, az országgyűlés elnökét, Boldoczki János kül sügyminisztert, Erdey-Grúz Tibor oktatás-ügyi minisztert, akik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvérpártjai-nak, munkásmozgalmi intézeteinek képviselőivel együtt érkeztek a terembe . Réti László elvtárs, az intézet igazgatója üdvözölte a megjelenteket. Amikor sorra bemutatta a külföldi testvérpártok képvierőit, a hallgatóság forró tapssal üdvözölte őket. Horváth Márton elvtárs, az MDP Közcponti Vezetőségének tagja mondott ezután megnyitó beszédet, majd a múzeum meg-nyitására hazánkba érkezett külföldi külső Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság képviselői Budapesten április 30-án aláírták az 1954 évre szóló — két ország közötti — kereskedelmi egyezményt. A szerződést magyar részről Bognár József bel- és külkereskedelmi miniszter, kínai részről Huan Cen nagykövet írta alá. Az aláíráson részt vettek a delegációk tagjai, a bel- és külkereskedelmi minisztérium, a külügyminisztérium képviselői, valamint a kínai nagykövetség tagjai. A szerződés keretében — amely lényeges fejlődést mutat az 1953. évvel szemA Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására a május elseji ünnepségekre hazánkba érkezett a román szakszervezetek, valamint a Német Demokratikus Köztársaság szakszervezeteinek küldöttsége. A román küldöttség tagjai: Andrei Constantinescu, a román élelmezésipari dolgozók -------------—TM .Jan Van Tavelink, a köztiszteletben álló holland tudós már több évtizede élt a Csendles-óceán egyik parányi szigetén. Elmélyedt kutatómunkával foglalkozott, a földi giliszták teherbírását tanulmányozta. Munkája lekötötte minden idejét és gondolatát, nem ért rá a világ egyéb dolgaival törődni. Egy forró nyári napon, mikor a giliszták mélyen-mélyen elásták magukat, Jan Van Tavelink teára vágyott és felkereste idős szakácsnőjét. Ez újságot olvasott. — Eh, hiábavaló időtöltés — morogta a tudós. — Miért nem tölti idejét valami hasznosabbal? De aztán — évtizedek óta először — ő a kezébe vette az újságot. Elolvasta az egyik amerikai szenátor beszédét. A beszédből meg lehetett tudni, milyen magas színvonalon van a kultúra az Egyesült Államokban. A beszédből az is kiderült, hogy a kormány a kultúra védelmét és ápolását tartja nagy hivatásának, s a kultúra és civilizáció ellenségei, a kommunisták — Amerika ellenségei is. A tudóst módfelett föllelkesítette a beszéd. Villámgyorsan döntött: itthagyja gilisztáit, s Amerikába utazik, az ottani magas kultúrát fogja tanulmányozni. Nem árt egy kis változatosság a tudománynak sem így is tett. Fogta mikroszkópjait és egyéb szerszámait, s az első hajóval útnak indult Amerikába. Arra sem vesztegetett időt, hogy Washingtonban egy kicsit széjjelnézzen. Az új kutatás vágya fűtötte, sürgősen hozzáfogott a munkához. Éjt nappallá téve kutatót sorompóba állította összes megfigyelőkészülékeit, mikroszkópjait és kereste, hogyan védi és támogatja az amerikai kormány a kultúrát, zenét, irodalmat. Eredményeivel elégedetlen volt, de a giliszták tanulmányozásában nagy türelemhez szoronva a tavaszi munkában első a járás falvai közt, gazdagyűléseken hat-hétszáz gazda vesz részt, e helyi termelőszövetkezetek kezdenek komolyan megerősödni, de Rosu izgatott és elégedetlen. Nem is bú megülni a szobában. Javul az idő, vethetünk — derül fel s kalapjáért nyúl, elnézést kér a sietségért. Már ott sincs, a folyosó kövein hallani lépteinek szapors kopogását. Úgy látszik, május elsején mindenképpen szeretné bejelenteni, hogy kukorica rendben van... Bató Péter tanácselnök elismerően jegyzi meg, hogy Rosu szorgalma és akaratereje szinte bámulatos. Valamikor, gyerekkorában, mindössze két osztályt járt. Bizony, amikor átvette a mezőgazdasági csoportot, s e nagy falu minden termelési ügyének irányítását, majdnem elveszett a munkában. De apródonként kiismerte magát, s minthogy a magyarok, a délszlávok és a románok egyaránt becsülik őt, mind több jó gazdát tudott megnyerni segítségnek. Rengeteget dolgozik és rengeteget tanul. Elvégzett egy államigazgatási tanfolyamot, szakkönyveket olvas, előadásokra jár, s most éppen megint egy öthónapos tanfolyamot végez. (No és közben szüntelenül hadakozik a megyével a kutak miatt. Tudniillik, Battonyán csak a mélyfúrású kutak adnak egészséges ivóvizet- s ez idő szerint vagy nyolc kát javításra szorul, de a megye sehogysem akar pénzt szorítani a kárjavításra.) Kitűnő ember. Méltó utódja a hajdani battonyai földmunkásoknak, akik életüket tették fel a magyar, a román és a szerb dolgozó parasztok boldogulására. A falu négy termelőszövetkezetének Rosu kiváltképpen gondját viseli. Egyformán mind a négynek? Tán egy kicsit, egy hajszálnyit jobban a Dózsának... De emiatt nem szabad megorrolni, hiszen Rosu annak idején a Dózsába lépett be, s ma is tagja a szövetkezetnek. Abban az épületben, ahol a Dózsa irodája van, félévszázaddal ezelőtt csendőrlaktanya volt. Innen indultak parasztgyilkolásra Hervay főszolgabíró csendőrei... Később, hosszú ideig, járási adóhivatal volt itt. Most aztán a Dózsa kapott helyet. A Dózsa, amelynek tagsága eleven példája annak, hogyan forrtak össze, alkotó közösségben, magyar, román és szerb dolgozó parasztok, íme a vezetőség névsora: kédöttségek vezetői szólaltak fel. A Szovjetunió Kommunista Pártja központi bizottsága mellett működő Marx—Engels— Lenin—Sztálin Intézet helyettes igazgatója. A. V. Tusunov, majd Tadeusz Daniszewski, a Lengyel Munkásmozgalmi Intézet igazgatója, Jindrich Vesely, a Csehszlovák Párttörténeti Intézet igazgatója, Clara Cusmir, a Román Párttörténeti Intézet igazgatóhelyettese, M. Panev, a Bolgár Forradalmi Mozgalmak Múzeumának igazgatója és Bernhard Dohm, a berlini Marx—Engels—Lenin—Sztálin Intézet Marx—Engels-osztályának vezetője meleg szavakkal méltatták az új múzeum megnyitását. Az ünnepség utáni a jelenlévők megtekintették a kiállítás termeit. A magyar politikai, gazdasági és kulturális élet vezetői, köztük és velük együtt a megnyitón részvevő idős, sok harcot látott munkásuk, a fasiszták börtöneit megjárt, kipróbált pártmunkások meghatottan nézték végig a testvéri országok munkásosztályának nehéz, de dicsőséges harcairól szóló képeket, szobrokat, ábrákat. A külsőségeiben is méltóképpen megrendezett kiállítás általános tetszést aratott. bent Kína különféle érceket, színesfémeket, bőröket, gyapjút, tollat, beleket, textilalapanyagokat, dohányt és más, ipari célra szolgáló kínai termékeket szállít Magyarországnak, amellyel szemben Magyarország tehergépkocsikat, autóbuszokat, hűtőberendezéseket, erőműveket, rádióadóállomásokat, távközlőberendezéseket, mérőműszereket, orvosi berendezéseket és orvosságokat szállít Kínának. Az aláírás után Bognár József bel- és külkereskedelmi miniszter vacsorát adott a részvevők tiszteletére. (MTI) szakszervezetének elnöke és Vasile Napau sztahanovista bányász. A német küldöttség tagjai: Heinz Franke, a német tudományos dolgozók szakszervezetének helyettes elnöke és Irmgard Ruddis «Clara Zetkin»-díjjal kitüntetett vasöntőnő. A külföldi küldötteket a magyar szakszervezetek vezetői fogadták. (MTI) — szereti a nehéz, hosszadalmas kutatómunkát. Egy szép napon aztán a holland tudós különös dolgot fedezett fel a «New York Herald Thorne» című lapban. Egy közleményre bukkant: a szerkesztőség közvéleménykutatást rendezett. Arra volt kiváncsi, hogy a köz véleménye szerint melyek a legnépszerűtlenebb, legunalmasabb klasszikus zeneművek. A tudóst kissé meglepte az ügy, de aztán jóindulatúan a szakállába mosolygott: «A, ez csak egy tréfás kérdés. Hogy létezhetnek népszerűtlen klasszikusok, a «New York Herald Tribune» számára vagy annak törzsolvasói számára? Hogy is akadhatna Amerikában, ahol olyan gondosan fejlesztik a polgárok zenei ízlését, olyan ember, aki a klasszikus zeneszerzők között unalmasat találjon!» Kíváncsian várta hát a fejleményeket, de a rossz tréfa miatt egy kis roszszalást nem tudott magában elfojtani az újság iránt. S kíváncsian nyitotta ki a «New York Herald Tribune'»-nak azt a számát, amelyben a közvéleménykutatás eredményét közölték. Megállapítást nyert a «New York Herald Tribune»-ban, vagy a «Time» 1954 április 5-i számában bárki olvashatja , hogy a tíz legunalmasabb zenedarab a következő: 1. Rimszkij-Korszakov: Seherezade. 2. Franck: d-moll szimfónia. 3. Ravel: Bolero. 4. Wagner: Parsifal. 5. Beethoven: Missa Solemnis. 6. Brahms: Rekviem. .7. Dvorzsak: V. szimfónia (Új Világ szimfónia). 8. Beethoven: IX. szimfónia. 9. Wagner: Trisztán és Izolda. 10. Csajkovszkij: V. szimfónia. Beethoven és a többiek mellát megbuktak az amerikai újság vizsgáján. És Jan Van Tavelink csomagolt. Az első hajóval visszatért gilisztáihoz. Gulyás Ágnes Izundár Milos, Akis István, Petrovszki István, Szabó Pálné, Szelezsán Jetta. Tavaly ősszel a Dózsát is megérintette a kifelé mozgolódás szele. A tagságnak csaknem egyharmada kiment, s a megmaradt tagok közt is akadtak, akik kissé kétkedve ítélték meg a jövőt" — ’No hiszen, meggyengültünk, bajos lesz most már jól gazdálkodni. A dolgok rendje azonban mást mondott. Hiszen a szövetkezés ügyéhez leg- s hűbb gazdák maradtak bent! Ők aztán felejtették magukban, hogy már pedig ez az év a Dózsa megerősödésének esztendeje lesz. A jelek arra vallanak, hogy nekik lesz igazszuk. Jól indult az esztendő, derekas lendülettel és derekas eredményekkel. A szöveti kezet valamennyi őszibúzáért felerősitették, s jórészt komposzttal. A tavaszi talajmunka és vetés is kitűnően és korán sikerült, öröm látni a Dózsa vetéseit. A kukorica is rendben volna, ha a gépállomás részéről be nem csúszik egy kis hiba. De becsúszott. Bozsidár Milos, az elnök, komolyan boszszankodik a gépállomásra. Oly jól felkészültek a vetésre, úgy iparkodik a tagság: ám, a gépállomás miatt napokat veszítenek. Napokat! Olyan súlyosan mondja ezt, mintha mázsákat mondana. Bár hiszen igazság szerint is mázsákról van szó, mert a mostani késést ősszel, töréskor, mázsákkal bánja a szövetkezet. Meg lehet érteni az elnök bosszúságát. Bozsidár különben nyugodt ember. Jó értelemben nyugodt, olyan, aki nem csap tüzet, de eltökélten ragaszkodik ahhoz, amihez a tagság érdekében ragaszkodnia kell. Így például ahhoz, hogy az idén okvetlenül befejezzék a tervezett építkezéseket, ötven férőhelyes lóistállót, háromszázas juhhodályt épít a Dózsa az új szövetkezeti központban. Arra is készülnek, hogy kibővítik a régi lóistállót. És meg valamire: tizennégy holdas kertészetükben egy hold Gülbaba-burgonyát öntöznek az idén, egyelőre kísérletképpen. — Egyelőre — mondja Bozsidár, s hunyorít hozzá, mintha azt mondaná: — Nos, az idén meg lehet majd nézi, mit tud a Dózsa. Leányok sietnek át a téren, karjukon hímzett ruhát visznek. A május elseji ünnepélyre készülődnek. Külön a magyarok, külön a nemzetiségiek, de persze a műsor közös lesz, ott már együtt szerepelnek. Ez a kialakult szokás. A lányokkal ellenkező irányban Rosu Illés iparkodik. Alighanem a maga igen fontos műsorszáma ügyében fárad. S erre gondolva, csak azt lehet kívánni neki, tiszta szívből, hogy sikere legyen. A kukoricával, Dobozy Imre Ünnepélyesen megnyitották „A népi demokratikus országok munkásmozgalmának történetes múzeumot Aláírták az 1954. évi magyar-kínai kereskedelmi egyezményt l Újabb külnicsi küldőtéikerük hazánkba a május 1-i ünn«‘ps«,»ekro BATTONYAI KEPEK DCarculatok Beethoven megbukik SZABAD NÉP SZOMBAT, 1934 MÁJUS 1