Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)

1954-06-26 / 177. szám

* 2 iparkodjunk a kapálással­­ Az időjárás különösen kedvező a kapá­soknak s ha most a falu népe iparkodik a növényápolással, már az idén elérhetjük, sőt túlszárnyalhatjuk a kapásnövényeknek azt a termésátlagát, amelyet a decemberi határozat célul tűzött ki. Ez hasznos az egész dolgozó parasztságnak, az egész or­­szágnak, hiszen több kukorica, cukorrépa — több húst, zsírt, cukrot jelent. A no­­tényápolás azonban még mindig nem ha­­lad, elég jól. A termelőszövetkezetek pél­­d­áull kukoricavetésüknek csak 22 száza­­lékát kapálták meg háromszor. Nagyon sok tsz-ben még a másodszori kapálást sem fejezték be. Pedig egy-egy kapálás akár két-három mázsával is növelheti holdan­ként a kukorica termésátlagát. A nyíregyházi járás főagronómusa sorra kiszámolja a termelőszövetkezetben, hány mázsával és hány forinttal jelent nagyobb termést, jobb jövedelmet a többszöri ka­pálás. Az újfehértói Rákóczi tsz tagjai így értették meg: saját érdekük, hogy gondosan ápolják a növényeket, s ezért a tervezett húsz mázsa kukorica helyett 35 mázsát akarnak termelni egy-egy holdon. De nemcsak az idei termésről és jövede­lemről van szó, őszi kalászosaink nagy ré­szét kapásnövények után kell vetnünk. Több gabonánk lesz jövőre, ha ősszel gyom­mentes földbe kerül a mag. Roppant helytelen tehát az a nézet, hogy most, amikor már imitt-amott elkezdődött az aratás, nem kell törődnünk a növény­ápolással. Az aratás zömének megkezdéséig még van néhány napunk. Nagyon fontos, hogy ezt a néhány napot különösen jól használjuk fel növényápolásra. Elsősorban vonatkozik ez a gépi növényápolásra, hi­szen a gépállomások eddig mindössze 20,8 százalékra teljesítették kapálási tervüket, s bár az utóbbi napokban az időjárás ked­vező­b e volt, az egy kultivátorra jutó idény­teljesítmény, mindössze 64 hold. A kiskun­­majsai gépállomás például 1200 holdon vé­gezhetne növényápolást, de csak 30 hold­­ra kötött szerződést, s ezt sem teljesítette. A járási párt-végrehajtó bizottságokban az egyik titkárnak az a feladata, hogy a gép­állomások ügyeivel foglalkozzék. Ezek az elvtársak most különösen sokat tehetnek azért, hogy a gépállomásoknak minden nö­vényápolásra alkalmas traktora a földeken dolgozzék; hogy mindenütt tiszta legyen a határ”, hogy a kapások az ősszel gazdagabb termést hozzanak a falu népe s az egész ország javára.. Megérkezett a Bolgár Népköztársa­­ág magyarországi nagykövete Borisz Manolov, a Bolgár Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete június 25-én Budapestre érkezett. A nagykövetet a repülőtéren a külügyminisztérium részéről Rózsa Irén, a külügyminisztérium I. számú politikai fő­osztályának helyettes vezetője és Marjai József, a külügyminisztérium protokoll­­osztályának vezetője fogadta. A nagykövet üdvözlésére a repülőtéren megjelent a bu­dapesti diplomáciai képviseletek több ve­zetője és tagja, továbbá a Bolgár Népköz­­társaság nagykövetségének beosztottjai Sztrasimir Iliev nagykövetségi titkár, ideig­lenes ügyvivő vezetésével. (MTI) A Az izraeli ügyvivő bemutatkozó látogatása Rónai Sándor elvtársnál Katriel Katz, Izrael állam magyarországi ügyvivője június 25-én, pénteken bemutat­kozó látogatást tett Rónai Sándor elvtárs­nál, az országgyűlés elnökénél. (MTI) A román nagykövet bemutatkozó látogatása Rónai Sándor elvtársnál Stefan Cleja, a Román Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete június 25-én, pénteken be­mutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elv­társnál, az országgyűlés elnökénél. (MTI) Belog, somogy megyei község dolgo­­zó parasztsága, pártszervezete és tanácsa nagy munkát végez azért, hogy az aratás­­cséplés és a begyűjtés az idén mintaszerűen sikerüljön. A kommunisták — ha nem is hibátlanul — de lelkesen, nagy felelősségtudattal s egyre nagyobb hozzáértéssel fogtak munká­hoz. A pártvezetőség döntése alapján Pin­tér János elvtárs, párttitkára már június elején felhívta a tanács, a földművesszö­­vetkezet, a dolgozó parasztok figyelmét, hogy haladéktalanul kezdjék meg a felké­szülést. Ez persze önmagában még nem volt elesendő. «Minek úgy sietni, hiszen meg zöld a gabona?» — mondták akkor sokan a faluban. Egy dolgozó paraszt­nak ez volt a véleménye: «Az idén csak június végén kell elkezdeni készülni, mert az esős időjárás miatt később érik be a gabona, mint máskor ». A tanács végre­hajtó bizottságában és a földművesszövetke­zet vezetőségében is többen hasonló vélemé­nyen voltak, s bár ezt szavakban ki n­em mondták, de kimutatták azzal, hogy nem kezdtek azonnal munkához. A pártszervezet azonban szembeszállt az ilyen nézetekkel.­­Igaz — hangoztatta — hogy az idén valamivel később kezdődik az aratás, mint más években, dehát jókor fel kell készül­ni, mert idén sokkal nagyobb termés vár­ható. A termésátlagok is jobbnak ígérkez­nek, meg aztán a dolgozó parasztok az eddigieknél sokkal nagyobb területet ve­zettek be . Az elvtársak elmondták, hogy tavaly 287, az idén pedig 464 katasztrális holdon termelnek búzát, a rozs- és árpa­­vetés pedig több mint a duplája a tava­lyinak. Ez az érvelés hatott. Az előkészületek ezután gyorsan s eredményesen folytatódtak. De egészen más­képpen, mint az előző években. «Tavaly —­ emlékszik vissza Dévényi József elv­társ, a párt­vezetőség és a tanács tagja — a tanács végrehajtó bizottsága a dolgozó parasztok véleményét figyelmen kívül hagyva készítette el az aratásról, cséplésről és a begyűjtésről szóló terveket. A dolgozó parasztok viszont magukra hagyatva, a köz­ség terveit, a tanács intézkedéseit alig is­mert­e készültek csak a maguk aratására, cséplésére. S mi lett ebből? Egyikük sem tudott elég alaposan felkészülni, a tervek­ben sok hiba volt, s ez aratás, cséplés, be­gyűjtés ezért is viszonylag sok­áig tartott­. Most a pártvezetőség azt javasolta a ta­nács végrehajtó bizottságának: még a ter­vek elkészítése előtt hívjon össze nyilvá­nos tanácsülést, gazdagyűléseket, kisgyű­­léseket, s kérje ki a dolgozó parasztok vé­leményét az aratás,­­cséplés, begyűjtés meg­szervezéséről. A kommunisták segítettek a tanácsülés, a gazdagyűlések előkészítésé­ben, részt vettek a dolgozó parasztok meg­hívásában. Különösen azokat keresték fel, akik eddig nem jártak el a gyűlésekre, s­­ a legkevesebbet törődtek a község közös ügyeivel. A tanácsülés és a gazdagyűlések igen jól sikerültek. A dolgozó parasztok sok jó javaslatot tettek a munka helyes meg­szervezésére.­­Mivel az idén jóval több gabona terem, mint tavaly — mondotta például Dömötör Ferenc dolgozó paraszt — az akkori kettő helyett legalább három cséplőgépre van szüksége a falunak­. Töb­ben indítványozták, hogy a tanács még a behordás előtt építtesse fel a Bereg és Bö­­hönye közti patak rombadőlt hídját, hogy a szekereknek ne kelljen kerülőutakon jár­niuk. A sok jó javaslatot nemcsak a tanács­elnök, hanem a pártszervezet vezetősége is feljegyezte, s a gyűlések után Pintér elvtárs gondosan ellenőrizte, hogy figye­lembe veszik, megvalósítják-e azokat. A pártszervezet vezetősége ezután fel­kereste a nagyatádi járási párt-végrehajtó­bizottságot, hog­­ a helyes, de pusztán a község erejéből meg nem valósítható ja­vaslatok megvalósításához — például a lú­d felépítéséhez — segítséget kérjen. A járási párt-végrehajtóbizottság — dicsére­tére legyen mondva — azóta már elintézte a beregiek kérését. A dolgozó parasztok, látván, hogy­ szük­ség van a véleményükre, hogy azokat fi­gyelembe veszik, most már hívás nélkül is gyakran felkeresik a tanács elnökét vagy a párttitkárt, ha egy-egy jó ötlet eszükbe jut. Valamelyik délután például Tóth Fe­renc középparaszt arrajártában bement a tanácsházára. Ott volt a tanács elnöke, s éppen a párttitkár is. Megkérdezte tőlük: — Lesz-e verseny aratáskor, a cséplés és a begyűjtés idején? — Lesz — felelte a tanácselnök. — Úgy mint eddig volt, hogy aki először végzi el az aratást, a behordást, először teljesíti a beadást, az lesz az első? — kér­dezősködött tovább Tóth Ferenc. — Úgy — felelték neki. — Akkor keresztet is vethetnek a ver­senyre — mondta a középparaszt. — Miért? — kérdezték tőle. — Azért, mert ha csak azok lehetnek győztesek, akik először teszik le a kaszát, először csukják be a kaput a cséplőgép után, először járnak a földművesszövetke­­zet magtára elé, a­kkor mi, középparasztok sohasem, lehetünk elsők. Ha pedig nem le­hetünk, akkor nem versenyzünk. — Miért ne lehetnének? —­ kérdezte a párttitkár. — Mert mire én, akinek hét hold gabo­nám van, befejezem az aratást, akkorra azok, akiknek csak fél, vagy egy holdjais van, akár puszta kézzel is learathatnak. Mire én hazahordom hét hold termését, az egyholdasok már el is csépelhetik a magu­két, s a beadást is teljesíthetik — válaszol­ta Tóth Ferenc. Azután hozzátette: — Ha,mint akarják, hogy legyen verseny, ne hagyják ki abból a középparasztokat se. Csinálják úgy, hogy az egyholdasok az egyh­oldasokkal, a tizenötholdasok meg a tizenötholdasokkal versenyezzenek, így mi is lehetünk elsők. És ez az igazság. A tanácselnök és a párttitkár nyomban fontolóra fogta a dolgot és igazat adott Tóth Ferencnek. Megbeszélték, hogy a ver­senyt így szervezik majd. A község kommunistái azon igyekez­nek most, hogy még mélyebb, barátibb kapcsolatot teremtsenek a pártonkívüliek­­kel. Jó úton indulnak el: azt látják fel­adatuknak, hogy amikor a dolgozó parasz­tok az év legkeményebb, leghősiesebb mun­káját, az aratást, behordást, cséplést vég­zik, mindenben a segítségükre legyenek, példát mutassanak nekik, lelkesítsék, buz­dítsák őket. A kommunisták is ott lesznek majd a határban, ez aratók között, a cséplő­­brigádokban. Ezekben a napokban a párt­­vezetőség háromnapos, rövid tanfolyamot szervez, amelyen kommunista népnevelők, tanácstagok, a legjobb pártonkívüli dolgozó parasztok vesznek részt. A pártvezetőség részletesen ismerteti velük az aratás, csép­­lés, begyűjtés, tarlóhántás községi tervét, hatékony, meggyőző érvekkel látja el őket. Megmutatja például, hogy az eltelt egy sír alatt mennyit növekedett a község, a dol­gozó parasztok jövedelme, különösen az élenjáró dolgozó parasztoké. Emlékezteti a dolgozó parasztokat arra, hogy Somogy megyének ezt a betegkörüli részét július 20-a táján szinte minden évben komoly jégkárveszély fenyegeti. Ha ennél tovább lábán áll a gabona, a dolgozó parasztokat a késedelem miatt nagy kár érheti. Több figyelmet kell fordítani a ga­­bonabegyűjtésre. Azzal, hogy­ a magtárak­­ rendben vannak, hogy­ a cséplőbrigádok­ban népnevelők is lesznek, akik kötelezett- s ségük teljesítésére is nevelik a dolgozó pa­rasztokat, ezzel még a gabona gyors be­­­­gyűjtését korántsem biztosították. Nagyon fontos, hogy a tanács végrehajtó bizottsága, s a kommunisták most, még a cséplés kez­­­­dete előtt jobban harcoljanak az állam­­­­polgári fegyelem megszilárdításáért. A faluban — bár a dolgozó parasztok nagy többsége, s a község becsülettel teljesíti kötelezettségeit — többen jócskán hátra­lékban vannak az adóval és a beadással. Itt van például Orbán Ferenc dolgozó pa­raszt, aki épp eléggé elmaradt a beadás­sal, pedig jól termő földjei és elég jó állat­állománya van, kötelezettségeit rendszere­sen, időben teljesíthetné. És nem ő az egyedüli. Ez pedig nem jó bizonyítvány a kommunisták felvilágosító munkájáról. A kommunisták, a népnevelők, akik mostaná­ban mind gyakrabban keresik fel a dol­gozó parasztokat, alig-alig teszik szóvá ezt a fegyelmezetlenséget. Ne csodálkozzunk hát, ha ennek láttán vérszemet kaptak az olyan elemek, mint Csizmadia István volt csendőr. Csizmadia nemcsak hogy nem tel­jesíti kötelezettségeit — még uszít is a népi demokrácia ellen. Gyakran hangoztat­ja: «Töröljék el az adót és a beadást!» És máskép is «törődik ő a faluval», úton-útfé­­len hangoztatja: «Adjon az állam a falunak villanyt, több tetőcserepet, épületfát, be­kötőutakat!s. Ez a két követelés együtt, egy ember szájából magyarul azt jelenti, hogy mi ne adjunk az államnak semmit, de az állam azonnal nyújtson nekünk mindent. De ezt az aljas demagógiát a kommunis­táknak kell leleplezniük. Az ő feladatuk megmagyarázni, hogy az állam csak akkor adhat, ha a dolgozók, köztük a dolgozó pa­rasztok is adnak a saját államuknak, ha teljesítik kötelezettségeiket. Az ő feladatuk a dolgozó parasztokat állampolgári fegye­lemre nevelni. Ez nemcsak a tej, a tojás begyűjtését, a jelenlegi kötelezettségek tel­jesítését segíti elő, hanem a gabonabegyűj­­tést is. Ha a pártszervezet nem feledkezik meg erről sem , az­ aratás, a cséplés, a tarlóhántás, és a gabonabegyűjtés versenyé­ben Beleg az elsők közé kerülhet. Pozsgai Zoltán Időszerű kérdésekről pár­t é­s p­á­r­t­é­p­í­t­é­s­i heleffi pártjavivolot figyelme m­ast a gabzmán­ran SZABAD NÉP Szeptemberben megnyílnak a kétéves mezőgazdasági szakiskolák A mezőgazdaság fejlesztéséről hozott párt- és kormányhatározat alapján 1954 szeptember elsejével 11 mezőgazdasági szakiskola nyitja meg kapuit. A szakisko­lák kétévesek. A végzett tanulók­­aranyka­lászos földművesnek lesznek. Kehidán állattenyésztési szakiskola nyí­lik, ahol a fő tantárgy az állattenyésztés, de a tanulók növénytermesztési és kerté­szeti ismereteket is szereznek. Békésen, Hódmezővásárhelyen, Hajdú­szoboszlón, Hajdúdorogon, Móron, Lengye­len és Jászberényben általános szakiskola kezdi meg működését, ahol növénytermelés­ből, állattenyésztésből és kertészetből kap­nak alapos oktatást a tanulók. Gyulán zöldségtermesztési, Balatonará­­cson szőlőtermesztési és borkezelési, Kecs­­kemét-Kisfárban gyümölcstermelési szakis­kola nyílik. A kétéves mezőgazdasági szakiskolában a tanítás ingyenes. A tanulókat kollégium­ban helyezik el. A tanulók délelőtt elmé­leti, délután gyakorlati oktatásban része­sülnek a szakiskolák korszerű tangazdasá­gaiban. Az oktatást egyetemi képesítésű ta­nárok látják el. A kétéves mezőgazdasági szakiskolákba 17—24 éves fiúk és lányok jelentkezhetnek az állami gazdaságokból, termelőszövetkeze­tekből és az egyéni dolgozó par­asztok kö­zül. A felvételi kérelmet 1954 augusztus 1-ig lehet benyújtani az illetékes szakisko­lák igazgatójához. A felvételi kérelemhez csatolni kell: a nyolc általános iskola elvég­zéséről kiállított bizonyítványt, születési bizonyítványt, orvosi igazolást, a községi tanács ajánlását, az állami gazdaságokból és termelőszövetkezetekből pályázóknak az állami gazdaság igazgatóságának, illetve a termelőszövetkezetek vezetőségének aján­lását. (MTI) Kivitel ilaik­­ és az ipar feladatai írta: Háy László, a bel- és külkereskedelmi miniszter első helyettese A pártunk III. Knpssiusát megelőző és az azt követő munkaverseny során a párt fel­­világosító munkájának eredményeképpen megnövekedett az ipar dolgozóinak a fele­lősségérzete a külkereskedelmi feladatok iránt is. Az a fokozott figyelem, amellyel a dol­gozó tömegek a külkereskedelem felé for­dulnak, indokolt, mert népgazdaságunkban a külkereskedelemnek fontos szerepe van. Igen jelentős iparunk van, de az ipar számára szükséges összes nyersanyagokat nem tudjuk az országban előteremteni. Nagy behozatalra van szükségünk, a beho­zott árukért pedig kivitt árukkal kell fizetnünk. Kivitelünk összetétele gyökeresen meg­változott az elmúlt évek során. Míg a máso­dik világháború előtt Magyarország első­sorban mezőgazdasági cikkeket vitt ki, ad­dig most túlnyomórészt iparcikkeket expor­tálunk, éspedig főként gépeket, gyári beren­dezéseket, járműveket, műszereket. A me­zőgazdasági kivitel csökkenése két okra vezethető vissza. Először arra, hogy az or­szág népe több élelmiszert, több mezőgazda­sági eredetű cikket fogyaszt, mint régeb­ben, másodszor pedig szerepet játszik az is, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztését elhanyagoltuk. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a mezőgazdasági termelés fel­lendülése arra fog vezetni, hogy kivitelünk összetétele megint a régi lesz. Egész külke­reskedelmünk növekedésével egyidejűleg növekedni fog ugyan mezőgazdasági kivite­lünk is, de exportunkban az ipari termékek fogják a jövőben is a döntő szerepet játsza­ni, mivel országunk az elmúlt évek alatt ipari országgá lett. Kivitelünk 30 százaléka ipari termék, te­hát világos, hogy milyen nagy iparunk fel­adata kivitelünk biztosításában. Egész gaz­dasági életünk zavartalan fejlődéséhez arra is szükség van, hogy a külkereskedelem pontosan teljesítse feladatait, a külkereske­delem pedig ezt csak akkor tudja megten­ni, ha az ipar a kiviteli tervben előírt kö­telezettségeit pontosan teljesíti. Az elmaradás az export területén jelenleg igen nagy. Egyetlen ipari minisztérium sem tör­lesztette eddig fennálló külkereskedelmi tartozását. A rosszul dolgozó üzemek kö­zött kell említenünk a Mélyfúróberendezé­sek Gyárát, az Ikarust, a Magyar Felvonót, a Boloiánniszt, a Kőbányai Zománcáru­­gyárat. Figyelemreméltó, hogy éppen azok­­nál a gyáraknál a legsúlyosabb a mulasz­tás, amelyek igen sok árut gyártanak kivi­telre, amelyekről azt lehet mondani, hogy a kivitelből élnek. Jellemző a hibákra, hogy gyáraink soro­zatosan nem tartják be azokat a szállítási határidőket sem, amelyeket a legközelebbi hetekre vállaltak. Holott a gyárvezetőknek ekkor már ismerniök kellene azokat a té­nyezőket, amelyek a termelés menetét meghatározzák. Csak egy példát: a Gheorghiu-Dej Hajógyár vezetősége május közepén vállalta, hogy május második felé­ben két hajót és három úszódarut fog víz­­rebocsátani. Egyetlenegyet sem bocsátott vízre. Figyelemreméltó, hogy egyes gyárak 1954-ben kevesebbet szállítottak a kiviteli gyártmányokból, mint a megelőző években. Például 1950 óta minden év első felében több felvonót szállítottunk a Szovjetunióba, mint 1954-ben. (Ezért az elmaradásért nem utolsósorban a Pénzverde öntödéje a fele­lős.) Hasonló a helyzet a lokomobilok és mozdonyok szállításánál is. A hiba elsősorban nem a nyersanyag­­hiányban rejlik, hanem az anyag és mun­kaerő elosztásánál mutatkozó szervezetlen­ségben és abban a fegyelmezetlenségben, amely az üzemek közötti kooperáció terü­letén uralkodik. Az Ikarus rossz tervtel­­jesítésének például a munkaerőhiányon kí­vül az az oka, hogy a Csepel Autógyár nem szállítja idejében a motorokat, a Cse­pel Autógyár pedig nem utolsósorban azért marad el a motorok szállításával, mert az RM Művektől nem kapja meg a szükséges öntvényeket. Ezen az állapoton változtatni lehet és változtatni is kell. A Ganz Vagonban és a Láng-gyárban is rossz volt a helyzet és most már javulás mutatkozik. Vannak üze­meink, amelyek jól teljesítik exportköte­­lezettségeiket, például az Óbudai Hajógyár, vagy a győri Wilhelm Pieck Gyár. A szovj­­et külkereskedelmi, valamint a közleke­dési minisztérium azt kérte, hogy elismeré­süket juttassák el a Wilhelm Pieck Gyár dolgozói­hoz,"minthogy a rendelt vasúti sze­mélykocsikat az előírt határidőre kifogás­talan minőségben készítették el. Az ipar sok esetben selejtes gyártás, a mi­nőség hibái miatt nem teljesíti időben kö­telezettségét. A minőségileg kifogásolhat­ó áru kijavítása, újragyártása pedig megza­varja az üzem munkáját és rendkívül soká elhúzódik, nem egyszer azért, mert újra kell anyagot is beszerezni. Gyakori az olyan eset, hogy a bedolgozóüzem végez minőségi szempontból el nem fogadható munkát, és agyonüti annak a gyárnak a tervteljesíté­sét, amellyel együttműködik. A beruházások csökkentése, az ipari termelés növekedésének lassítása azt ered­ményezte, hogy számos ütemben megszűnt a terv túlfeszítettsége, de nem mondhatjuk, hogy ez az állapot a főként kivitelre dol­gozó üzemekben már teljes mértékben be­következett volna. Itt a megterhelés álta­lában nem csökkent. Ugyanakkor a tech­nológiai fegyelem lazasága miatt sok a selejt, ez is elmaradást okoz, végsősoron pedig azt eredményezi, hogy a tervteljesí­tésre rövidebb idő marad, ami megakadá­lyozza a megterhelés, a feszültség csökke­nését. «Bűvös kör» ez, melyből ki kell tör­nünk. Itt különösen meg kell szívlelnünk pártunk III. kongresszusának figyelmezte­tését: «Tőlünk, csakis tőlünk, a felső és alsó vezetéstől függ, hogy a termelést olyan magas színvonalon szervezzük meg, amely biztosítja, hogy a magyar ipar úgy belső használatra a lakosság számára, mint kivi­telre kiváló minőségű termékeket adjon!» A beruházások csökkentése következtében iparunk jelentős része új helyzetbe került, amit­­hónapról hónapra erősebben fog érez­ni. Eddig az volt üzemeink fő gondja, hogy kapacitásukhoz mérten túlterhelték őket. Most az a gond kerül előtérbe, hogy miként használják ki meglévő kapacitásukat. A be­­r­uházások csökkentésével ugyanis csökkent a belföldi gép-, gyárberendezés-, műszer­megrendelés. A meglévő termelőkapacitás pedig nem mindig olyan, hogy azt fogyasz­tási jószágok gyártására lehetnne felhasznál­ni, illetve átállítani. Számos üzemben a kül­kereskedelemnek kell felhasználni a felsza­badult kapacitást. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha véget vetünk annak az el­gondolásnak, hogy «a külkereskedelem örüljön annak, amit kap» és «adja el azt, ami van». Az ipari kapacitás kihasználása érdekében az ipar vezetőinek sokkal jobban meg kell hallgatniuk a külkereskedelem kí­vánságait, mint ez eddig történt. Éppen ezért jó lenne, ha az üzemek vezetőgárdá­jának premizálása nem egyszerűen a ter­melési terv teljesítésétől függne, hanem kapcsolatban állna az üzem termelőkapaci­tása kihasználásának mértékével is. Az erőltetett beruházások idején iparunk nagy része nem volt érdekelt abban, hogy a kivitelre dolgozzék. Elzárkózott a külke-­e­reskedelem igényei elől, és ez is az egyik­­ fontos oka annak, hogy elhanyagolta a­­ korszerűsítést. Hányszor felvetették a kül-­­­kereskedelmi szervek, hogy egyes jármű- í­veken, szállítóberendezéseken, távközlési­­ eszközökön, műszereken hajtsák végre azo­­­­kat a változtatásokat, amelyeket a vevők­­ kívánnak! Hányszor hangsúlyoztuk, hogy­­ egyes régebbi konstrukciókat viszonylag­­ kis javításokkal eladhatókká, sőt kereset­tekké lehetne tenni! 1950-ben javasoltuk­­ például először, hogy a Beloiannisz-gyár­­ műszaki változtatásokat hajtson végre a­­ telefonkészülékeken. 1953-ig tartott, amíg hozzáfogtak ehhez, és az új készülékek elő-­­­reláthatólag 1955 második felében kerül- ,­hetnek kivitelre. Csaknem öt évig tartott, ez az egetverőnek nem mondható korsze-­­­rűsítés! Számos ipari üzem a legutóbbi időben már látja, hogy gyártmányaink korszerűsí­tésére van szükség. Az üzemek és a kül­kereskedelmi vállalatok között javul az együttműködés. A magyar iparnak kiváló szakmunkásai, kitűnő műszaki káderei van­nak — régiek és újak — akik számára örö­met­ okoz, ha szakterületükön­­korszerűt al­kothatnak. Tehát ezen az oldalon nincs hi­ba, de az iparigazgatás bonyolult szerve­zete és merevsége sokszor akadályozza a fejlődést. Ehhez járul még, hogy gyakran az üzem dolgozói nem érdekeltek abban,­­ hogy újabb, korszerű gyártmányok terme-­ lésére rátérjenek, sőt bérrendszerük éppen­­ ennek ellenkezőjére ösztönöz, összefügg a­­ korszerűsítések elhanyagolása azzal is, hogy­­ a sok új üzem építése közben elmaradtunk­­ a régi berendezések felújításával, márpedig­­ a felújítás igen gyakran nemcsak a terme-­­ lésben jelent korszerűsítést, hanem a gyárt-­­ mányok tekintetében is. Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel,­­ hogy az iparban van szabad kapacitás és­­ mégis olyan hosszú szállítási határidőt haj­­j­­andók csak vállalni az üzemek, amelyeket­­ a vevők nem tudnak elfogadni. Sőt nem­­s egyszer megtörténik, hogy olyan sokáig­­ tart a határidő megállapítása körüli huza­vona, hogy mire a válasz megérkezik, ad­­­­dig a vevő már «ingon-berken túl jár».­­ Igaz, hogy az anyag biztosítása hosszú időt­­ vesz igénybe és ezt a nehézséget csak úgy­­ szüntethetjük meg, ha kellő mennyiségű­­ és megfelelő anyagtartalékról gondosko- ■ dunk. De ez nem minden, nemcsak ezen múlik a dolog: sokkal nagyobb mozgé-1 k­onyságra, találékonyságra, nagyobb len-­­ dületre van szükség az üzemi vezetők és az­­ ipari szervek munkájában a rövidebb szál- f­u­tasi határidők biztosítása érdekében. Egy másik, még mindig megoldásra váró­­ feladat az alkatrészekről való gondoskodás.­­ Pótalkatrészek nélkül, ilyen alkatrészek fo­­­­lyamatos szállításának biztosításai nélkül­­ nem lehet eladni külföldre gépeket és járm­­­műveket. A legújabb intézkedések minden­bizonnyal már változást fognak eredmé­nyezni ezen a téren. Mindez azt mutatja, hogy az iparban gyökeres fordulatot kell végrehajtani a külkereskedelmi feladatok teljesítésének előmozdítása érdekében. A közelmúlt hó­napokban megkezdtük az iparban az át­csoportosítást: sok üzem a termelőeszközök gyártása mellett — és részben helyett — fogyasztási jószágok gyártására tért át, sok üzem hozzálátott mezőgazdasági kisgépek gyártásához. Ezt az­­ átcsoportosítást foko­zott erővel folytatnunk kell, de hasonló fordulatra, hasonló átállásra van szükség a kivitelre való gyártás területén is, mert csak így fogjuk tudni megoldani a külke­reskedelemre váró feladatokat, csak így fog­juk tudni biztosítani a termeléshez, a la­kosság jólétének emeléséhez szükséges behozatalt. Fordulatra van szükség azért is, mert a demokratikus országokkal való együttmű­ködést az eddigieknél magasabb színvonal­ra kívánjuk emelni. Rákosi elvtárs a Köz­ponti Vezetőség kongresszusi beszámolójá­ban erről a következőket mondotta: «A szo­cialista iparosítás politikája ... fokozottabb mértékben támaszkodik a szocialista tábor országaival való gazdasági együttműködés­re és ezt az együttműködést magasabb síkon valósítja meg». Az együttműködés fejlődése tehát azt eredményezi, hogy kül­kereskedelmi kapcsolataink a demokratikus tábor országaival még inkább bővülnek. A demokratikus országok tervezésének szo­rosabb összefonódása arra kötelez bennün­ket, hogy a magunkra vállalt feladatokat mindig pontosan teljesítsük, mint ahogyan mi is elvárjuk, hogy az irántunk vállalt kötelezettségek pontosan teljesüljenek. Csak ilyen módon valósulhat meg magasabb sí­kon az együttműködés, ugyanis nagy za­vart okozhat a demokratikus országok nép­gazdaságában, ha pontatlanok a szállítá­sok. Tehát amikor a demokratikus orszá­gokkal való szorosabb együttműködésről beszélünk, akkor még élesebben merül fel, mint eddig, az a feladat, hogy iparunknak időben, elmaradás nélkül, kifogástalan mi­nőségben kell a megrendelt árukat szál­lítania. A demokratikus országokkal való gazda­sági kapcsolataink elmélyítése nem azt je­lenti, hogy a tőkés országokkal való gazda­sági kapcsolatainkat gyengíteni kívánjuk. Ellenkezőleg: a tőkés országokkal is fokozni óhajtjuk kereskedelmünket. Népgazdasá­gunk gyors fejlődése lehetővé teszi, hogy kapcsolataink mindkét irányban egyidejű­leg szélesedjenek. Magyarország az 1953. évihez viszonyítva 1954-ben lényegesen nö­veli kereskedelmi forgalmát a tőkés orszá­gokkal. Igyekszünk kereskedelmi kapcso­latainkat egyes országokkal újra rendezni és igyekszünk kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni olyan országokkal, amelyekkel eddig nem volt összeköttetésünk. Megindult kereskedelmi forgalmunk Brazíliával, rö­viddel ezelőtt kereskedelmi egyezményt kö­töttünk Görögországgal, megújítottuk ke­reskedelmi összeköttetésünket Jugoszláviá­val, tárgyalásokat folytatunk Angliával a kereskedelmi kapcsolatok újrafelvétele cél­jából. «Népköztársaságunk külpolitikája. — mon­dotta Rákosi elvtárs — a béke és a nemzetek, közötti megértés politikája, s mindent meg­teszünk, ami erőnkből telik, hogy e poli­tika győzelmét biztosítsuk». Ennek a poli­tikának keretébe illeszkedik be külkeres­kedelmünk, ezt a politikát szolgálja a maga eszközeivel. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a tőkés országokban igen éles harc folyik a piacokért. A szándék nem elég ah­hoz, hogy a tőkés országokkal forgalmun­kat bővítsük. Ehhez versenyképes áruk és versenyképes árak kellenek. Ezen a ponton tűnik ki, hogy a munka termelékenységé­nek növelése, az önköltség csökkentése mi­lyen szoros kapcsolatban van a külkereske­delem kérdéseivel. Ha alacsony a munka termelékenysége és magas az önköltség, akkor sok magyar munkáért kevés külföldi árut kapunk, ha magas a munka termelé­kenysége és alacsony az önköltség, akkor vi­szonylag kevés magyar munkáért sok kül­­f­­öldi árut hozhatunk be. Könnyen megért­hetjük, hogy nem jó üzlet sok munkát ad­ni kevés áruért és ez végső soron akadá­lyozza az életszínvonal emelését. Éppen ezért felülvizsgáljuk a kivitelre szánt áruk önköltségét és meg fogjuk szüntetni az ex­portot azokban az esetekben, amikor az ön­költség túl magas a külföldi árhoz viszo­nyítva és nem sikerül azt megfelelően le­szállítanunk. A külkereskedelemmel összefüggő problé­mákat csak a dolgozó tömegek támogatá­sával lehet megoldani. A jelek arra valla­nak, hogy ez a támogató szándék az ipar­ban dolgozó munkások legtöbbjénél meg­van, csak a vezetőknek helyesen kell fel­használniuk és szervezőmunkájukkal tá­­mogatniuk ezt a törekvést. Természetesen jól tudjuk, hogy nemcsak az iparnak van­nak kötelességei a külkereskedelemmel szemben, hanem a külkereskedelemnek is kötelességei vannak az iparral szemben. Hiábavaló lenne azonban arról vitázni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A feladatokat közös erőfeszítéssel kell meg­­­­oldanunk, szem elől tartva azt, hogy ki­vitel nélkül nincs behozatal. A Központi Vezetőség beszámolójában, amit a pártkongresszus határozattá emelt, Rákosi elvtárs ezt mondotta: «A következő években népgazdaságunk fejlődésének üte­me attól is függ, hogy milyen mértékben tudjuk külkereskedelmi forgalmunkat nö­velni. Ehhez viszont az kell, hogy az ex­portcikkek minőségét megjavítsák és pon­tosan betartsák a szerződésekben megálla­pított szállítási határidőket is. Végre kell hajtani azt a fordulatot, amely a feladatok megoldásához vezet! SZOMBAT, 1934 JÚNIUS 26 A szóda- és ásványvízellátásról A nagy meleg beálltával egyre gyakoribb a panasz: kevés az ásvány- és a szikvíz. S bár az egyes ásvány- és szikvíztöltő-telepek dolgozói mindent megtesznek, hogy a szük­ségletet kielégítsék — 120—130 százalékra teljesítik a tervet — mégsem jut minden­hová elegendő hűsítő, frissítő ital. Az időnként előforduló ásvány- és szik­vízhiánynak több oka van. Egyik: ugrás­szerűen megnövekedett a fogyasztás. Bár a szikvízipar vezetői erre számítottak, még­sem készültek fel annyira, hogy az igénye­ket most teljesen ki tudnák elégíteni. A meglévő üzemek termelése növekszik ugyan, de lassabban, mint a kereslet. A nagy meleg miatt a strandokon, a ven­déglőkben, a kiránduló- és szórakozóhelye­ken a szokásosnál jóval több bambi, szörp­féleség, ásványvíz fogy A tavalyi gyenge bortermés is érezteti hatását, s az is, hogy a kereslethez képest kevés a sör. A sör­­hiány okairól a «Szabad Nép» már beszá­molt. Gyárainkban, melegüzemeinkben egyik legfontosabb védőital az ásvány- és szikvíz. Több tízezer liter szikvizet kell naponta üzemeinkbe szállítani. Az RM Művekbe például két gépkocsi hordja egész nap a szikvizet a munkások számára. Mindez persze csak kis részben magya­rázza meg az ásvány- és szikvíz hiányát. A tényleges nehézségek mellett komoly hi­bák, mulasztások is történtek. Sok üzemben nincs elég ásványvizesüveg, mert a Fővá­rosi Ásvány- és Szikvízüzem vezetői az első negyedévben nem rendeltek a gyárak­tól A második negyedévben rendelt 60.000 üveget megkapták, de ez még mindig ke­vés. A X. kerületi szikvízü­zemből például szombatonként minden üveget kiszállíta­nak. Tartalék nincs, emiatt hétfőn későn kezdik a töltést, mert előbb össze kell szedni az üres üvegeket. Az üveghiányon lehet segíteni: a háztartásokban sok ás­vány- és szikvizcsüveg hever. Ha a dol­gozók ezeket az üvegeket visszaadják, máris több ásvány- és szikviz kerülhet for­galomba. De különösen a salgótarjáni és sajószentpéteri üveggyárak dolgozói nyújt­hatnak nagy segítséget. Az üvegipari igaz­gatóság megígérte: úgy támogatja a szik­­vízipart, hogy a harmadik negyedévre szóló üvegmegrendeléseket július elejétől kezdve folyamatosan, gyorsan leszállítja. Csaknem minden szikvízüzem vezetője panaszkodik, hogy nincs elég szénsav a szikvizgyártáshoz. Kevés a szénsavaspa­lack és a kopás miatt állandóan csök­ken a használatban lévő palackok száma is. Utánpótlásról nem tudnak megfele­lően gondoskodni, mert az RM Művek a jelenleginél többet nem tud gyártani. S nem is ez a legnagyobb akadály, mert gyakran még ezt a kevés palackot sem tud­ják a gyárak megtölteni. A szénsavhiány megszüntetésére államunk új gyárat épít. Sajnos azonban, a gyár építése vontatottan halad, már az idén el kellene készülnie, de­­ sok a huzavona a tervek, az építővállala­tok kijelölése körül. Az illetékes szervek­nek gyorsan kell intézkedniök, hogy a gyár mielőbb megkezdje termelését, mert ez teszi­­ lehetővé, hogy a szükségleteket teljesen­­ kielégíthessük.­­ Jelentősen és gyorsan javítana a helyze­­­­ten, ha a tanácsok és a földművesszövet­­­­kezetek kezelésében lévő minden szikvíz­­­­üzem dolgozna. Korábban a SZÖVOSZ, megyei és helyi tanácsaink, földművesszö­vetkezeteink a falvakban lévő szikvízüze­­meket igyekeztek összevonni. A túlzott centralizálás most megbosszulja magát, mert sokszor 30—40 kilométernyire kell szállítani a szikvizet. Másrészt: azokat a szikvízüze­­meket, amelyeknek a működését nem tar­tották «kifizetődőnek» , leállították. Ez súlyos hiba: tanácsaink és a SZÖVOSZ vizsgálják meg a leállított, minden külö­nösebb javítás nélkül, vagy kis javítással használható berendezéseket, s ezeket gyor­san­ munkába kell állítani. Elsősorban a dolgozók szükségleteit vegyék figyelembe, s ne egyszerűen a gazdaságosság szem­pontjait nézzék. A legfőbb nyereség az, ha a szükségleteket kielégítik, s a meleg nyári napokon elegendő hűsítő, üdítő itallal lát- t ják el a lakosságot. De hasonló hibák vannak az ásványvíz-­­ töltő­telepek körül is. Az élelmiszeripari minisztérium söripari igazgatósága már 1952-ben akart töltőüzemet létesíteni Ba­­latonfüreden egy romos épület átépíté­sével. Mindenki beleegyezett, s megkezd­ték az építkezést. Mintegy 50.000 forintot el is költöttek, de új töltőüzem ma sincs. A megyei és a falusi tanács, az építésügyi és az egészségügyi minisztérium és más szer­vek hirtelen tiltakozni kezdtek az építkezés ellen, mondván: «A töltőüzem munkája za­varja majd a szomszédos szanatórium be­tegeinek nyugalmát». Érthetetlen, ha így áll a dolog, akkor miért egyeztek bele az építkezésbe a füredi szanatórium vezetői, amikor először tárgyaltak erről? Az épít­kezést ugyan tová­bbf­oly­tatták, de töltő­üzem helyett a «Muskátli» nevű zenés bárt nyitották meg a romos épületben. Különös logika: egy töltőüzem munkája zavarja, de egy zenés, hangos mulató nem zavarja a betegek nyugalmát? Szikvízüzemeink munkáját az is gátol­ja, hogy lassú a szállítás, s jelentős munka­erőhiánnyal küzdenek. Régi, kimustrált autóik vannak, melyeknek szinte minden pillanatban akad valami hibájuk. Az a feladat, hogy a szikvízipar dolgozói, vezetői, s az iparral együttműködő válla­latok, üzemek sürgősen fogjanak hozzá a hibák kijavításához. Ez szinte egyik nap­ról a másikra jelentős javulást hozhat, s ha most, az idei nyáron a szükségleteket még nem is tudjuk teljesen kielégíteni, a hibák gyors kijavításával lényegesen nö­velhető az ásvány- és szikvíz termelése. S. Nagy Sándor Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülése Pénteken a SZÖVOSZ székházában ülést tartott az Országos Földművesszövetkezeti Tanács. Dögei Imre, az OFT elnöke meg­nyitója után Dégen Imre, a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke tartott beszámolót.­­ A kongresszus irányelvei alapján még világosabban látjuk, hogy az új szakaszban lényegesen megnőtt a földművesszövetke­zetek — mint tömegszervezetek és mint gazdasági szervezetek — jelentősége és feladata — mondotta, majd a szövetkezeti kiskereskedelem erőteljes fejlődéséről be­szélt. Az elmúlt év azonos időszakához­­ké­pest eddig 42 százalékkal magasabb forgal­mat bonyolított le a szövetkezeti kiskeres­kedelem, mind a ruházati, mind a vegyes­ipari cikkek forgalma kétszeresére emel­kedett. Hiba azonban­­ állapította meg Dégen Imre, hogy a földművesszövetkezeti keres­kedelem elnéző egyes iparcikkek, mező­gazdasági eszközök gyenge minőségével szemben. A beszámolót követő vitában többek között felszólalt Halász János bel- és kül­kereskedelmi miniszterhelyettes is. Elmon­dotta, hogy­ az aratás-csépléshez szük­séges cikkekből (zsák, zsineg, gazda­sági kötél és ponyva) az ellátást bizto­sították. Előreláthatóan klótnadrág, fej­kendő, szalmakalap, kasza, sarló, kaszanyél, kaszaverőeszköz, kaszakő, kaszakő-tok­­mány is lesz elég. A cipőnagykereskedelmi vállalatok megfelelő mennyiségű csizmát, bakancsot és vulkanizált talpú férficipőt juttatnak falura. A felszólalásokra Dégen Imre a SZÖ­VOSZ igazgatóságának elnöke válaszolt, majd Dögei Imre ismertette az Országos Földművesszövetkezeti Tanács és a szak­­bizottságok feladatait. — Az Országos Földművesszövetkezet­i Tanács — mondotta — jogkörénél fogva állást foglal és határoz a földművesszövet­­kezeti rendszer egészét érintő gazdasági, tömegszervezeti és szervezeti kérdésekben. Feladata figyelemmel kísérni, hogy a föld­­művesszövetkezetek hogyan hajtják végre az országos küldöttgyűlés határozatait, mi­ként töltik be feladatukat a falu és a vá­ros közötti kölcsönös árukapcsolat kiszéle­sítésében. Az Országos Földművesszövetkezeti Ta­nács végül felhívással fordult a földműves­szövetkezetekhez az aratás, cséplés és be­gyűjtés elősegítésére.

Next