Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)
1954-06-26 / 177. szám
* 2 iparkodjunk a kapálással Az időjárás különösen kedvező a kapásoknak s ha most a falu népe iparkodik a növényápolással, már az idén elérhetjük, sőt túlszárnyalhatjuk a kapásnövényeknek azt a termésátlagát, amelyet a decemberi határozat célul tűzött ki. Ez hasznos az egész dolgozó parasztságnak, az egész országnak, hiszen több kukorica, cukorrépa — több húst, zsírt, cukrot jelent. A notényápolás azonban még mindig nem halad, elég jól. A termelőszövetkezetek példáull kukoricavetésüknek csak 22 százalékát kapálták meg háromszor. Nagyon sok tsz-ben még a másodszori kapálást sem fejezték be. Pedig egy-egy kapálás akár két-három mázsával is növelheti holdanként a kukorica termésátlagát. A nyíregyházi járás főagronómusa sorra kiszámolja a termelőszövetkezetben, hány mázsával és hány forinttal jelent nagyobb termést, jobb jövedelmet a többszöri kapálás. Az újfehértói Rákóczi tsz tagjai így értették meg: saját érdekük, hogy gondosan ápolják a növényeket, s ezért a tervezett húsz mázsa kukorica helyett 35 mázsát akarnak termelni egy-egy holdon. De nemcsak az idei termésről és jövedelemről van szó, őszi kalászosaink nagy részét kapásnövények után kell vetnünk. Több gabonánk lesz jövőre, ha ősszel gyommentes földbe kerül a mag. Roppant helytelen tehát az a nézet, hogy most, amikor már imitt-amott elkezdődött az aratás, nem kell törődnünk a növényápolással. Az aratás zömének megkezdéséig még van néhány napunk. Nagyon fontos, hogy ezt a néhány napot különösen jól használjuk fel növényápolásra. Elsősorban vonatkozik ez a gépi növényápolásra, hiszen a gépállomások eddig mindössze 20,8 százalékra teljesítették kapálási tervüket, s bár az utóbbi napokban az időjárás kedvezőb e volt, az egy kultivátorra jutó idényteljesítmény, mindössze 64 hold. A kiskunmajsai gépállomás például 1200 holdon végezhetne növényápolást, de csak 30 holdra kötött szerződést, s ezt sem teljesítette. A járási párt-végrehajtó bizottságokban az egyik titkárnak az a feladata, hogy a gépállomások ügyeivel foglalkozzék. Ezek az elvtársak most különösen sokat tehetnek azért, hogy a gépállomásoknak minden növényápolásra alkalmas traktora a földeken dolgozzék; hogy mindenütt tiszta legyen a határ”, hogy a kapások az ősszel gazdagabb termést hozzanak a falu népe s az egész ország javára.. Megérkezett a Bolgár Népköztársaág magyarországi nagykövete Borisz Manolov, a Bolgár Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete június 25-én Budapestre érkezett. A nagykövetet a repülőtéren a külügyminisztérium részéről Rózsa Irén, a külügyminisztérium I. számú politikai főosztályának helyettes vezetője és Marjai József, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője fogadta. A nagykövet üdvözlésére a repülőtéren megjelent a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja, továbbá a Bolgár Népköztársaság nagykövetségének beosztottjai Sztrasimir Iliev nagykövetségi titkár, ideiglenes ügyvivő vezetésével. (MTI) A Az izraeli ügyvivő bemutatkozó látogatása Rónai Sándor elvtársnál Katriel Katz, Izrael állam magyarországi ügyvivője június 25-én, pénteken bemutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az országgyűlés elnökénél. (MTI) A román nagykövet bemutatkozó látogatása Rónai Sándor elvtársnál Stefan Cleja, a Román Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete június 25-én, pénteken bemutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az országgyűlés elnökénél. (MTI) Belog, somogy megyei község dolgozó parasztsága, pártszervezete és tanácsa nagy munkát végez azért, hogy az aratáscséplés és a begyűjtés az idén mintaszerűen sikerüljön. A kommunisták — ha nem is hibátlanul — de lelkesen, nagy felelősségtudattal s egyre nagyobb hozzáértéssel fogtak munkához. A pártvezetőség döntése alapján Pintér János elvtárs, párttitkára már június elején felhívta a tanács, a földművesszövetkezet, a dolgozó parasztok figyelmét, hogy haladéktalanul kezdjék meg a felkészülést. Ez persze önmagában még nem volt elesendő. «Minek úgy sietni, hiszen meg zöld a gabona?» — mondták akkor sokan a faluban. Egy dolgozó parasztnak ez volt a véleménye: «Az idén csak június végén kell elkezdeni készülni, mert az esős időjárás miatt később érik be a gabona, mint máskor ». A tanács végrehajtó bizottságában és a földművesszövetkezet vezetőségében is többen hasonló véleményen voltak, s bár ezt szavakban ki nem mondták, de kimutatták azzal, hogy nem kezdtek azonnal munkához. A pártszervezet azonban szembeszállt az ilyen nézetekkel.Igaz — hangoztatta — hogy az idén valamivel később kezdődik az aratás, mint más években, dehát jókor fel kell készülni, mert idén sokkal nagyobb termés várható. A termésátlagok is jobbnak ígérkeznek, meg aztán a dolgozó parasztok az eddigieknél sokkal nagyobb területet vezettek be . Az elvtársak elmondták, hogy tavaly 287, az idén pedig 464 katasztrális holdon termelnek búzát, a rozs- és árpavetés pedig több mint a duplája a tavalyinak. Ez az érvelés hatott. Az előkészületek ezután gyorsan s eredményesen folytatódtak. De egészen másképpen, mint az előző években. «Tavaly — emlékszik vissza Dévényi József elvtárs, a pártvezetőség és a tanács tagja — a tanács végrehajtó bizottsága a dolgozó parasztok véleményét figyelmen kívül hagyva készítette el az aratásról, cséplésről és a begyűjtésről szóló terveket. A dolgozó parasztok viszont magukra hagyatva, a község terveit, a tanács intézkedéseit alig ismerte készültek csak a maguk aratására, cséplésére. S mi lett ebből? Egyikük sem tudott elég alaposan felkészülni, a tervekben sok hiba volt, s ez aratás, cséplés, begyűjtés ezért is viszonylag sokáig tartott. Most a pártvezetőség azt javasolta a tanács végrehajtó bizottságának: még a tervek elkészítése előtt hívjon össze nyilvános tanácsülést, gazdagyűléseket, kisgyűléseket, s kérje ki a dolgozó parasztok véleményét az aratás,cséplés, begyűjtés megszervezéséről. A kommunisták segítettek a tanácsülés, a gazdagyűlések előkészítésében, részt vettek a dolgozó parasztok meghívásában. Különösen azokat keresték fel, akik eddig nem jártak el a gyűlésekre, s a legkevesebbet törődtek a község közös ügyeivel. A tanácsülés és a gazdagyűlések igen jól sikerültek. A dolgozó parasztok sok jó javaslatot tettek a munka helyes megszervezésére.Mivel az idén jóval több gabona terem, mint tavaly — mondotta például Dömötör Ferenc dolgozó paraszt — az akkori kettő helyett legalább három cséplőgépre van szüksége a falunak. Többen indítványozták, hogy a tanács még a behordás előtt építtesse fel a Bereg és Böhönye közti patak rombadőlt hídját, hogy a szekereknek ne kelljen kerülőutakon járniuk. A sok jó javaslatot nemcsak a tanácselnök, hanem a pártszervezet vezetősége is feljegyezte, s a gyűlések után Pintér elvtárs gondosan ellenőrizte, hogy figyelembe veszik, megvalósítják-e azokat. A pártszervezet vezetősége ezután felkereste a nagyatádi járási párt-végrehajtóbizottságot, hog a helyes, de pusztán a község erejéből meg nem valósítható javaslatok megvalósításához — például a lúd felépítéséhez — segítséget kérjen. A járási párt-végrehajtóbizottság — dicséretére legyen mondva — azóta már elintézte a beregiek kérését. A dolgozó parasztok, látván, hogy szükség van a véleményükre, hogy azokat figyelembe veszik, most már hívás nélkül is gyakran felkeresik a tanács elnökét vagy a párttitkárt, ha egy-egy jó ötlet eszükbe jut. Valamelyik délután például Tóth Ferenc középparaszt arrajártában bement a tanácsházára. Ott volt a tanács elnöke, s éppen a párttitkár is. Megkérdezte tőlük: — Lesz-e verseny aratáskor, a cséplés és a begyűjtés idején? — Lesz — felelte a tanácselnök. — Úgy mint eddig volt, hogy aki először végzi el az aratást, a behordást, először teljesíti a beadást, az lesz az első? — kérdezősködött tovább Tóth Ferenc. — Úgy — felelték neki. — Akkor keresztet is vethetnek a versenyre — mondta a középparaszt. — Miért? — kérdezték tőle. — Azért, mert ha csak azok lehetnek győztesek, akik először teszik le a kaszát, először csukják be a kaput a cséplőgép után, először járnak a földművesszövetkezet magtára elé, akkor mi, középparasztok sohasem, lehetünk elsők. Ha pedig nem lehetünk, akkor nem versenyzünk. — Miért ne lehetnének? — kérdezte a párttitkár. — Mert mire én, akinek hét hold gabonám van, befejezem az aratást, akkorra azok, akiknek csak fél, vagy egy holdjais van, akár puszta kézzel is learathatnak. Mire én hazahordom hét hold termését, az egyholdasok már el is csépelhetik a magukét, s a beadást is teljesíthetik — válaszolta Tóth Ferenc. Azután hozzátette: — Ha,mint akarják, hogy legyen verseny, ne hagyják ki abból a középparasztokat se. Csinálják úgy, hogy az egyholdasok az egyholdasokkal, a tizenötholdasok meg a tizenötholdasokkal versenyezzenek, így mi is lehetünk elsők. És ez az igazság. A tanácselnök és a párttitkár nyomban fontolóra fogta a dolgot és igazat adott Tóth Ferencnek. Megbeszélték, hogy a versenyt így szervezik majd. A község kommunistái azon igyekeznek most, hogy még mélyebb, barátibb kapcsolatot teremtsenek a pártonkívüliekkel. Jó úton indulnak el: azt látják feladatuknak, hogy amikor a dolgozó parasztok az év legkeményebb, leghősiesebb munkáját, az aratást, behordást, cséplést végzik, mindenben a segítségükre legyenek, példát mutassanak nekik, lelkesítsék, buzdítsák őket. A kommunisták is ott lesznek majd a határban, ez aratók között, a cséplőbrigádokban. Ezekben a napokban a pártvezetőség háromnapos, rövid tanfolyamot szervez, amelyen kommunista népnevelők, tanácstagok, a legjobb pártonkívüli dolgozó parasztok vesznek részt. A pártvezetőség részletesen ismerteti velük az aratás, cséplés, begyűjtés, tarlóhántás községi tervét, hatékony, meggyőző érvekkel látja el őket. Megmutatja például, hogy az eltelt egy sír alatt mennyit növekedett a község, a dolgozó parasztok jövedelme, különösen az élenjáró dolgozó parasztoké. Emlékezteti a dolgozó parasztokat arra, hogy Somogy megyének ezt a betegkörüli részét július 20-a táján szinte minden évben komoly jégkárveszély fenyegeti. Ha ennél tovább lábán áll a gabona, a dolgozó parasztokat a késedelem miatt nagy kár érheti. Több figyelmet kell fordítani a gabonabegyűjtésre. Azzal, hogy a magtárak rendben vannak, hogy a cséplőbrigádokban népnevelők is lesznek, akik kötelezett- s ségük teljesítésére is nevelik a dolgozó parasztokat, ezzel még a gabona gyors begyűjtését korántsem biztosították. Nagyon fontos, hogy a tanács végrehajtó bizottsága, s a kommunisták most, még a cséplés kezdete előtt jobban harcoljanak az állampolgári fegyelem megszilárdításáért. A faluban — bár a dolgozó parasztok nagy többsége, s a község becsülettel teljesíti kötelezettségeit — többen jócskán hátralékban vannak az adóval és a beadással. Itt van például Orbán Ferenc dolgozó paraszt, aki épp eléggé elmaradt a beadással, pedig jól termő földjei és elég jó állatállománya van, kötelezettségeit rendszeresen, időben teljesíthetné. És nem ő az egyedüli. Ez pedig nem jó bizonyítvány a kommunisták felvilágosító munkájáról. A kommunisták, a népnevelők, akik mostanában mind gyakrabban keresik fel a dolgozó parasztokat, alig-alig teszik szóvá ezt a fegyelmezetlenséget. Ne csodálkozzunk hát, ha ennek láttán vérszemet kaptak az olyan elemek, mint Csizmadia István volt csendőr. Csizmadia nemcsak hogy nem teljesíti kötelezettségeit — még uszít is a népi demokrácia ellen. Gyakran hangoztatja: «Töröljék el az adót és a beadást!» És máskép is «törődik ő a faluval», úton-útfélen hangoztatja: «Adjon az állam a falunak villanyt, több tetőcserepet, épületfát, bekötőutakat!s. Ez a két követelés együtt, egy ember szájából magyarul azt jelenti, hogy mi ne adjunk az államnak semmit, de az állam azonnal nyújtson nekünk mindent. De ezt az aljas demagógiát a kommunistáknak kell leleplezniük. Az ő feladatuk megmagyarázni, hogy az állam csak akkor adhat, ha a dolgozók, köztük a dolgozó parasztok is adnak a saját államuknak, ha teljesítik kötelezettségeiket. Az ő feladatuk a dolgozó parasztokat állampolgári fegyelemre nevelni. Ez nemcsak a tej, a tojás begyűjtését, a jelenlegi kötelezettségek teljesítését segíti elő, hanem a gabonabegyűjtést is. Ha a pártszervezet nem feledkezik meg erről sem , az aratás, a cséplés, a tarlóhántás, és a gabonabegyűjtés versenyében Beleg az elsők közé kerülhet. Pozsgai Zoltán Időszerű kérdésekről párt és pártépítési heleffi pártjavivolot figyelme mast a gabzmánran SZABAD NÉP Szeptemberben megnyílnak a kétéves mezőgazdasági szakiskolák A mezőgazdaság fejlesztéséről hozott párt- és kormányhatározat alapján 1954 szeptember elsejével 11 mezőgazdasági szakiskola nyitja meg kapuit. A szakiskolák kétévesek. A végzett tanulókaranykalászos földművesnek lesznek. Kehidán állattenyésztési szakiskola nyílik, ahol a fő tantárgy az állattenyésztés, de a tanulók növénytermesztési és kertészeti ismereteket is szereznek. Békésen, Hódmezővásárhelyen, Hajdúszoboszlón, Hajdúdorogon, Móron, Lengyelen és Jászberényben általános szakiskola kezdi meg működését, ahol növénytermelésből, állattenyésztésből és kertészetből kapnak alapos oktatást a tanulók. Gyulán zöldségtermesztési, Balatonarácson szőlőtermesztési és borkezelési, Kecskemét-Kisfárban gyümölcstermelési szakiskola nyílik. A kétéves mezőgazdasági szakiskolában a tanítás ingyenes. A tanulókat kollégiumban helyezik el. A tanulók délelőtt elméleti, délután gyakorlati oktatásban részesülnek a szakiskolák korszerű tangazdaságaiban. Az oktatást egyetemi képesítésű tanárok látják el. A kétéves mezőgazdasági szakiskolákba 17—24 éves fiúk és lányok jelentkezhetnek az állami gazdaságokból, termelőszövetkezetekből és az egyéni dolgozó parasztok közül. A felvételi kérelmet 1954 augusztus 1-ig lehet benyújtani az illetékes szakiskolák igazgatójához. A felvételi kérelemhez csatolni kell: a nyolc általános iskola elvégzéséről kiállított bizonyítványt, születési bizonyítványt, orvosi igazolást, a községi tanács ajánlását, az állami gazdaságokból és termelőszövetkezetekből pályázóknak az állami gazdaság igazgatóságának, illetve a termelőszövetkezetek vezetőségének ajánlását. (MTI) Kivitel ilaik és az ipar feladatai írta: Háy László, a bel- és külkereskedelmi miniszter első helyettese A pártunk III. Knpssiusát megelőző és az azt követő munkaverseny során a párt felvilágosító munkájának eredményeképpen megnövekedett az ipar dolgozóinak a felelősségérzete a külkereskedelmi feladatok iránt is. Az a fokozott figyelem, amellyel a dolgozó tömegek a külkereskedelem felé fordulnak, indokolt, mert népgazdaságunkban a külkereskedelemnek fontos szerepe van. Igen jelentős iparunk van, de az ipar számára szükséges összes nyersanyagokat nem tudjuk az országban előteremteni. Nagy behozatalra van szükségünk, a behozott árukért pedig kivitt árukkal kell fizetnünk. Kivitelünk összetétele gyökeresen megváltozott az elmúlt évek során. Míg a második világháború előtt Magyarország elsősorban mezőgazdasági cikkeket vitt ki, addig most túlnyomórészt iparcikkeket exportálunk, éspedig főként gépeket, gyári berendezéseket, járműveket, műszereket. A mezőgazdasági kivitel csökkenése két okra vezethető vissza. Először arra, hogy az ország népe több élelmiszert, több mezőgazdasági eredetű cikket fogyaszt, mint régebben, másodszor pedig szerepet játszik az is, hogy a mezőgazdasági termelés fejlesztését elhanyagoltuk. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy a mezőgazdasági termelés fellendülése arra fog vezetni, hogy kivitelünk összetétele megint a régi lesz. Egész külkereskedelmünk növekedésével egyidejűleg növekedni fog ugyan mezőgazdasági kivitelünk is, de exportunkban az ipari termékek fogják a jövőben is a döntő szerepet játszani, mivel országunk az elmúlt évek alatt ipari országgá lett. Kivitelünk 30 százaléka ipari termék, tehát világos, hogy milyen nagy iparunk feladata kivitelünk biztosításában. Egész gazdasági életünk zavartalan fejlődéséhez arra is szükség van, hogy a külkereskedelem pontosan teljesítse feladatait, a külkereskedelem pedig ezt csak akkor tudja megtenni, ha az ipar a kiviteli tervben előírt kötelezettségeit pontosan teljesíti. Az elmaradás az export területén jelenleg igen nagy. Egyetlen ipari minisztérium sem törlesztette eddig fennálló külkereskedelmi tartozását. A rosszul dolgozó üzemek között kell említenünk a Mélyfúróberendezések Gyárát, az Ikarust, a Magyar Felvonót, a Boloiánniszt, a Kőbányai Zománcárugyárat. Figyelemreméltó, hogy éppen azoknál a gyáraknál a legsúlyosabb a mulasztás, amelyek igen sok árut gyártanak kivitelre, amelyekről azt lehet mondani, hogy a kivitelből élnek. Jellemző a hibákra, hogy gyáraink sorozatosan nem tartják be azokat a szállítási határidőket sem, amelyeket a legközelebbi hetekre vállaltak. Holott a gyárvezetőknek ekkor már ismerniök kellene azokat a tényezőket, amelyek a termelés menetét meghatározzák. Csak egy példát: a Gheorghiu-Dej Hajógyár vezetősége május közepén vállalta, hogy május második felében két hajót és három úszódarut fog vízrebocsátani. Egyetlenegyet sem bocsátott vízre. Figyelemreméltó, hogy egyes gyárak 1954-ben kevesebbet szállítottak a kiviteli gyártmányokból, mint a megelőző években. Például 1950 óta minden év első felében több felvonót szállítottunk a Szovjetunióba, mint 1954-ben. (Ezért az elmaradásért nem utolsósorban a Pénzverde öntödéje a felelős.) Hasonló a helyzet a lokomobilok és mozdonyok szállításánál is. A hiba elsősorban nem a nyersanyaghiányban rejlik, hanem az anyag és munkaerő elosztásánál mutatkozó szervezetlenségben és abban a fegyelmezetlenségben, amely az üzemek közötti kooperáció területén uralkodik. Az Ikarus rossz tervteljesítésének például a munkaerőhiányon kívül az az oka, hogy a Csepel Autógyár nem szállítja idejében a motorokat, a Csepel Autógyár pedig nem utolsósorban azért marad el a motorok szállításával, mert az RM Művektől nem kapja meg a szükséges öntvényeket. Ezen az állapoton változtatni lehet és változtatni is kell. A Ganz Vagonban és a Láng-gyárban is rossz volt a helyzet és most már javulás mutatkozik. Vannak üzemeink, amelyek jól teljesítik exportkötelezettségeiket, például az Óbudai Hajógyár, vagy a győri Wilhelm Pieck Gyár. A szovjet külkereskedelmi, valamint a közlekedési minisztérium azt kérte, hogy elismerésüket juttassák el a Wilhelm Pieck Gyár dolgozóihoz,"minthogy a rendelt vasúti személykocsikat az előírt határidőre kifogástalan minőségben készítették el. Az ipar sok esetben selejtes gyártás, a minőség hibái miatt nem teljesíti időben kötelezettségét. A minőségileg kifogásolható áru kijavítása, újragyártása pedig megzavarja az üzem munkáját és rendkívül soká elhúzódik, nem egyszer azért, mert újra kell anyagot is beszerezni. Gyakori az olyan eset, hogy a bedolgozóüzem végez minőségi szempontból el nem fogadható munkát, és agyonüti annak a gyárnak a tervteljesítését, amellyel együttműködik. A beruházások csökkentése, az ipari termelés növekedésének lassítása azt eredményezte, hogy számos ütemben megszűnt a terv túlfeszítettsége, de nem mondhatjuk, hogy ez az állapot a főként kivitelre dolgozó üzemekben már teljes mértékben bekövetkezett volna. Itt a megterhelés általában nem csökkent. Ugyanakkor a technológiai fegyelem lazasága miatt sok a selejt, ez is elmaradást okoz, végsősoron pedig azt eredményezi, hogy a tervteljesítésre rövidebb idő marad, ami megakadályozza a megterhelés, a feszültség csökkenését. «Bűvös kör» ez, melyből ki kell törnünk. Itt különösen meg kell szívlelnünk pártunk III. kongresszusának figyelmeztetését: «Tőlünk, csakis tőlünk, a felső és alsó vezetéstől függ, hogy a termelést olyan magas színvonalon szervezzük meg, amely biztosítja, hogy a magyar ipar úgy belső használatra a lakosság számára, mint kivitelre kiváló minőségű termékeket adjon!» A beruházások csökkentése következtében iparunk jelentős része új helyzetbe került, amithónapról hónapra erősebben fog érezni. Eddig az volt üzemeink fő gondja, hogy kapacitásukhoz mérten túlterhelték őket. Most az a gond kerül előtérbe, hogy miként használják ki meglévő kapacitásukat. A beruházások csökkentésével ugyanis csökkent a belföldi gép-, gyárberendezés-, műszermegrendelés. A meglévő termelőkapacitás pedig nem mindig olyan, hogy azt fogyasztási jószágok gyártására lehetnne felhasználni, illetve átállítani. Számos üzemben a külkereskedelemnek kell felhasználni a felszabadult kapacitást. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha véget vetünk annak az elgondolásnak, hogy «a külkereskedelem örüljön annak, amit kap» és «adja el azt, ami van». Az ipari kapacitás kihasználása érdekében az ipar vezetőinek sokkal jobban meg kell hallgatniuk a külkereskedelem kívánságait, mint ez eddig történt. Éppen ezért jó lenne, ha az üzemek vezetőgárdájának premizálása nem egyszerűen a termelési terv teljesítésétől függne, hanem kapcsolatban állna az üzem termelőkapacitása kihasználásának mértékével is. Az erőltetett beruházások idején iparunk nagy része nem volt érdekelt abban, hogy a kivitelre dolgozzék. Elzárkózott a külke-ereskedelem igényei elől, és ez is az egyik fontos oka annak, hogy elhanyagolta a korszerűsítést. Hányszor felvetették a kül-kereskedelmi szervek, hogy egyes jármű- íveken, szállítóberendezéseken, távközlési eszközökön, műszereken hajtsák végre azokat a változtatásokat, amelyeket a vevők kívánnak! Hányszor hangsúlyoztuk, hogy egyes régebbi konstrukciókat viszonylag kis javításokkal eladhatókká, sőt keresettekké lehetne tenni! 1950-ben javasoltuk például először, hogy a Beloiannisz-gyár műszaki változtatásokat hajtson végre a telefonkészülékeken. 1953-ig tartott, amíg hozzáfogtak ehhez, és az új készülékek elő-reláthatólag 1955 második felében kerül- ,hetnek kivitelre. Csaknem öt évig tartott, ez az egetverőnek nem mondható korsze-rűsítés! Számos ipari üzem a legutóbbi időben már látja, hogy gyártmányaink korszerűsítésére van szükség. Az üzemek és a külkereskedelmi vállalatok között javul az együttműködés. A magyar iparnak kiváló szakmunkásai, kitűnő műszaki káderei vannak — régiek és újak — akik számára örömet okoz, ha szakterületükönkorszerűt alkothatnak. Tehát ezen az oldalon nincs hiba, de az iparigazgatás bonyolult szervezete és merevsége sokszor akadályozza a fejlődést. Ehhez járul még, hogy gyakran az üzem dolgozói nem érdekeltek abban, hogy újabb, korszerű gyártmányok terme- lésére rátérjenek, sőt bérrendszerük éppen ennek ellenkezőjére ösztönöz, összefügg a korszerűsítések elhanyagolása azzal is, hogy a sok új üzem építése közben elmaradtunk a régi berendezések felújításával, márpedig a felújítás igen gyakran nemcsak a terme- lésben jelent korszerűsítést, hanem a gyárt- mányok tekintetében is. Gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy az iparban van szabad kapacitás és mégis olyan hosszú szállítási határidőt hajjandók csak vállalni az üzemek, amelyeket a vevők nem tudnak elfogadni. Sőt nems egyszer megtörténik, hogy olyan sokáig tart a határidő megállapítása körüli huzavona, hogy mire a válasz megérkezik, addig a vevő már «ingon-berken túl jár». Igaz, hogy az anyag biztosítása hosszú időt vesz igénybe és ezt a nehézséget csak úgy szüntethetjük meg, ha kellő mennyiségű és megfelelő anyagtartalékról gondosko- ■ dunk. De ez nem minden, nemcsak ezen múlik a dolog: sokkal nagyobb mozgé-1 konyságra, találékonyságra, nagyobb len- dületre van szükség az üzemi vezetők és az ipari szervek munkájában a rövidebb szál- futasi határidők biztosítása érdekében. Egy másik, még mindig megoldásra váró feladat az alkatrészekről való gondoskodás. Pótalkatrészek nélkül, ilyen alkatrészek folyamatos szállításának biztosításai nélkül nem lehet eladni külföldre gépeket és jármműveket. A legújabb intézkedések mindenbizonnyal már változást fognak eredményezni ezen a téren. Mindez azt mutatja, hogy az iparban gyökeres fordulatot kell végrehajtani a külkereskedelmi feladatok teljesítésének előmozdítása érdekében. A közelmúlt hónapokban megkezdtük az iparban az átcsoportosítást: sok üzem a termelőeszközök gyártása mellett — és részben helyett — fogyasztási jószágok gyártására tért át, sok üzem hozzálátott mezőgazdasági kisgépek gyártásához. Ezt az átcsoportosítást fokozott erővel folytatnunk kell, de hasonló fordulatra, hasonló átállásra van szükség a kivitelre való gyártás területén is, mert csak így fogjuk tudni megoldani a külkereskedelemre váró feladatokat, csak így fogjuk tudni biztosítani a termeléshez, a lakosság jólétének emeléséhez szükséges behozatalt. Fordulatra van szükség azért is, mert a demokratikus országokkal való együttműködést az eddigieknél magasabb színvonalra kívánjuk emelni. Rákosi elvtárs a Központi Vezetőség kongresszusi beszámolójában erről a következőket mondotta: «A szocialista iparosítás politikája ... fokozottabb mértékben támaszkodik a szocialista tábor országaival való gazdasági együttműködésre és ezt az együttműködést magasabb síkon valósítja meg». Az együttműködés fejlődése tehát azt eredményezi, hogy külkereskedelmi kapcsolataink a demokratikus tábor országaival még inkább bővülnek. A demokratikus országok tervezésének szorosabb összefonódása arra kötelez bennünket, hogy a magunkra vállalt feladatokat mindig pontosan teljesítsük, mint ahogyan mi is elvárjuk, hogy az irántunk vállalt kötelezettségek pontosan teljesüljenek. Csak ilyen módon valósulhat meg magasabb síkon az együttműködés, ugyanis nagy zavart okozhat a demokratikus országok népgazdaságában, ha pontatlanok a szállítások. Tehát amikor a demokratikus országokkal való szorosabb együttműködésről beszélünk, akkor még élesebben merül fel, mint eddig, az a feladat, hogy iparunknak időben, elmaradás nélkül, kifogástalan minőségben kell a megrendelt árukat szállítania. A demokratikus országokkal való gazdasági kapcsolataink elmélyítése nem azt jelenti, hogy a tőkés országokkal való gazdasági kapcsolatainkat gyengíteni kívánjuk. Ellenkezőleg: a tőkés országokkal is fokozni óhajtjuk kereskedelmünket. Népgazdaságunk gyors fejlődése lehetővé teszi, hogy kapcsolataink mindkét irányban egyidejűleg szélesedjenek. Magyarország az 1953. évihez viszonyítva 1954-ben lényegesen növeli kereskedelmi forgalmát a tőkés országokkal. Igyekszünk kereskedelmi kapcsolatainkat egyes országokkal újra rendezni és igyekszünk kereskedelmi kapcsolatokat létesíteni olyan országokkal, amelyekkel eddig nem volt összeköttetésünk. Megindult kereskedelmi forgalmunk Brazíliával, röviddel ezelőtt kereskedelmi egyezményt kötöttünk Görögországgal, megújítottuk kereskedelmi összeköttetésünket Jugoszláviával, tárgyalásokat folytatunk Angliával a kereskedelmi kapcsolatok újrafelvétele céljából. «Népköztársaságunk külpolitikája. — mondotta Rákosi elvtárs — a béke és a nemzetek, közötti megértés politikája, s mindent megteszünk, ami erőnkből telik, hogy e politika győzelmét biztosítsuk». Ennek a politikának keretébe illeszkedik be külkereskedelmünk, ezt a politikát szolgálja a maga eszközeivel. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy a tőkés országokban igen éles harc folyik a piacokért. A szándék nem elég ahhoz, hogy a tőkés országokkal forgalmunkat bővítsük. Ehhez versenyképes áruk és versenyképes árak kellenek. Ezen a ponton tűnik ki, hogy a munka termelékenységének növelése, az önköltség csökkentése milyen szoros kapcsolatban van a külkereskedelem kérdéseivel. Ha alacsony a munka termelékenysége és magas az önköltség, akkor sok magyar munkáért kevés külföldi árut kapunk, ha magas a munka termelékenysége és alacsony az önköltség, akkor viszonylag kevés magyar munkáért sok külföldi árut hozhatunk be. Könnyen megérthetjük, hogy nem jó üzlet sok munkát adni kevés áruért és ez végső soron akadályozza az életszínvonal emelését. Éppen ezért felülvizsgáljuk a kivitelre szánt áruk önköltségét és meg fogjuk szüntetni az exportot azokban az esetekben, amikor az önköltség túl magas a külföldi árhoz viszonyítva és nem sikerül azt megfelelően leszállítanunk. A külkereskedelemmel összefüggő problémákat csak a dolgozó tömegek támogatásával lehet megoldani. A jelek arra vallanak, hogy ez a támogató szándék az iparban dolgozó munkások legtöbbjénél megvan, csak a vezetőknek helyesen kell felhasználniuk és szervezőmunkájukkal támogatniuk ezt a törekvést. Természetesen jól tudjuk, hogy nemcsak az iparnak vannak kötelességei a külkereskedelemmel szemben, hanem a külkereskedelemnek is kötelességei vannak az iparral szemben. Hiábavaló lenne azonban arról vitázni, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A feladatokat közös erőfeszítéssel kell megoldanunk, szem elől tartva azt, hogy kivitel nélkül nincs behozatal. A Központi Vezetőség beszámolójában, amit a pártkongresszus határozattá emelt, Rákosi elvtárs ezt mondotta: «A következő években népgazdaságunk fejlődésének üteme attól is függ, hogy milyen mértékben tudjuk külkereskedelmi forgalmunkat növelni. Ehhez viszont az kell, hogy az exportcikkek minőségét megjavítsák és pontosan betartsák a szerződésekben megállapított szállítási határidőket is. Végre kell hajtani azt a fordulatot, amely a feladatok megoldásához vezet! SZOMBAT, 1934 JÚNIUS 26 A szóda- és ásványvízellátásról A nagy meleg beálltával egyre gyakoribb a panasz: kevés az ásvány- és a szikvíz. S bár az egyes ásvány- és szikvíztöltő-telepek dolgozói mindent megtesznek, hogy a szükségletet kielégítsék — 120—130 százalékra teljesítik a tervet — mégsem jut mindenhová elegendő hűsítő, frissítő ital. Az időnként előforduló ásvány- és szikvízhiánynak több oka van. Egyik: ugrásszerűen megnövekedett a fogyasztás. Bár a szikvízipar vezetői erre számítottak, mégsem készültek fel annyira, hogy az igényeket most teljesen ki tudnák elégíteni. A meglévő üzemek termelése növekszik ugyan, de lassabban, mint a kereslet. A nagy meleg miatt a strandokon, a vendéglőkben, a kiránduló- és szórakozóhelyeken a szokásosnál jóval több bambi, szörpféleség, ásványvíz fogy A tavalyi gyenge bortermés is érezteti hatását, s az is, hogy a kereslethez képest kevés a sör. A sörhiány okairól a «Szabad Nép» már beszámolt. Gyárainkban, melegüzemeinkben egyik legfontosabb védőital az ásvány- és szikvíz. Több tízezer liter szikvizet kell naponta üzemeinkbe szállítani. Az RM Művekbe például két gépkocsi hordja egész nap a szikvizet a munkások számára. Mindez persze csak kis részben magyarázza meg az ásvány- és szikvíz hiányát. A tényleges nehézségek mellett komoly hibák, mulasztások is történtek. Sok üzemben nincs elég ásványvizesüveg, mert a Fővárosi Ásvány- és Szikvízüzem vezetői az első negyedévben nem rendeltek a gyáraktól A második negyedévben rendelt 60.000 üveget megkapták, de ez még mindig kevés. A X. kerületi szikvízüzemből például szombatonként minden üveget kiszállítanak. Tartalék nincs, emiatt hétfőn későn kezdik a töltést, mert előbb össze kell szedni az üres üvegeket. Az üveghiányon lehet segíteni: a háztartásokban sok ásvány- és szikvizcsüveg hever. Ha a dolgozók ezeket az üvegeket visszaadják, máris több ásvány- és szikviz kerülhet forgalomba. De különösen a salgótarjáni és sajószentpéteri üveggyárak dolgozói nyújthatnak nagy segítséget. Az üvegipari igazgatóság megígérte: úgy támogatja a szikvízipart, hogy a harmadik negyedévre szóló üvegmegrendeléseket július elejétől kezdve folyamatosan, gyorsan leszállítja. Csaknem minden szikvízüzem vezetője panaszkodik, hogy nincs elég szénsav a szikvizgyártáshoz. Kevés a szénsavaspalack és a kopás miatt állandóan csökken a használatban lévő palackok száma is. Utánpótlásról nem tudnak megfelelően gondoskodni, mert az RM Művek a jelenleginél többet nem tud gyártani. S nem is ez a legnagyobb akadály, mert gyakran még ezt a kevés palackot sem tudják a gyárak megtölteni. A szénsavhiány megszüntetésére államunk új gyárat épít. Sajnos azonban, a gyár építése vontatottan halad, már az idén el kellene készülnie, de sok a huzavona a tervek, az építővállalatok kijelölése körül. Az illetékes szerveknek gyorsan kell intézkedniök, hogy a gyár mielőbb megkezdje termelését, mert ez teszi lehetővé, hogy a szükségleteket teljesen kielégíthessük. Jelentősen és gyorsan javítana a helyzeten, ha a tanácsok és a földművesszövetkezetek kezelésében lévő minden szikvízüzem dolgozna. Korábban a SZÖVOSZ, megyei és helyi tanácsaink, földművesszövetkezeteink a falvakban lévő szikvízüzemeket igyekeztek összevonni. A túlzott centralizálás most megbosszulja magát, mert sokszor 30—40 kilométernyire kell szállítani a szikvizet. Másrészt: azokat a szikvízüzemeket, amelyeknek a működését nem tartották «kifizetődőnek» , leállították. Ez súlyos hiba: tanácsaink és a SZÖVOSZ vizsgálják meg a leállított, minden különösebb javítás nélkül, vagy kis javítással használható berendezéseket, s ezeket gyorsan munkába kell állítani. Elsősorban a dolgozók szükségleteit vegyék figyelembe, s ne egyszerűen a gazdaságosság szempontjait nézzék. A legfőbb nyereség az, ha a szükségleteket kielégítik, s a meleg nyári napokon elegendő hűsítő, üdítő itallal lát- t ják el a lakosságot. De hasonló hibák vannak az ásványvíz- töltőtelepek körül is. Az élelmiszeripari minisztérium söripari igazgatósága már 1952-ben akart töltőüzemet létesíteni Balatonfüreden egy romos épület átépítésével. Mindenki beleegyezett, s megkezdték az építkezést. Mintegy 50.000 forintot el is költöttek, de új töltőüzem ma sincs. A megyei és a falusi tanács, az építésügyi és az egészségügyi minisztérium és más szervek hirtelen tiltakozni kezdtek az építkezés ellen, mondván: «A töltőüzem munkája zavarja majd a szomszédos szanatórium betegeinek nyugalmát». Érthetetlen, ha így áll a dolog, akkor miért egyeztek bele az építkezésbe a füredi szanatórium vezetői, amikor először tárgyaltak erről? Az építkezést ugyan továbbfolytatták, de töltőüzem helyett a «Muskátli» nevű zenés bárt nyitották meg a romos épületben. Különös logika: egy töltőüzem munkája zavarja, de egy zenés, hangos mulató nem zavarja a betegek nyugalmát? Szikvízüzemeink munkáját az is gátolja, hogy lassú a szállítás, s jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek. Régi, kimustrált autóik vannak, melyeknek szinte minden pillanatban akad valami hibájuk. Az a feladat, hogy a szikvízipar dolgozói, vezetői, s az iparral együttműködő vállalatok, üzemek sürgősen fogjanak hozzá a hibák kijavításához. Ez szinte egyik napról a másikra jelentős javulást hozhat, s ha most, az idei nyáron a szükségleteket még nem is tudjuk teljesen kielégíteni, a hibák gyors kijavításával lényegesen növelhető az ásvány- és szikvíz termelése. S. Nagy Sándor Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülése Pénteken a SZÖVOSZ székházában ülést tartott az Országos Földművesszövetkezeti Tanács. Dögei Imre, az OFT elnöke megnyitója után Dégen Imre, a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke tartott beszámolót. A kongresszus irányelvei alapján még világosabban látjuk, hogy az új szakaszban lényegesen megnőtt a földművesszövetkezetek — mint tömegszervezetek és mint gazdasági szervezetek — jelentősége és feladata — mondotta, majd a szövetkezeti kiskereskedelem erőteljes fejlődéséről beszélt. Az elmúlt év azonos időszakáhozképest eddig 42 százalékkal magasabb forgalmat bonyolított le a szövetkezeti kiskereskedelem, mind a ruházati, mind a vegyesipari cikkek forgalma kétszeresére emelkedett. Hiba azonban állapította meg Dégen Imre, hogy a földművesszövetkezeti kereskedelem elnéző egyes iparcikkek, mezőgazdasági eszközök gyenge minőségével szemben. A beszámolót követő vitában többek között felszólalt Halász János bel- és külkereskedelmi miniszterhelyettes is. Elmondotta, hogy az aratás-csépléshez szükséges cikkekből (zsák, zsineg, gazdasági kötél és ponyva) az ellátást biztosították. Előreláthatóan klótnadrág, fejkendő, szalmakalap, kasza, sarló, kaszanyél, kaszaverőeszköz, kaszakő, kaszakő-tokmány is lesz elég. A cipőnagykereskedelmi vállalatok megfelelő mennyiségű csizmát, bakancsot és vulkanizált talpú férficipőt juttatnak falura. A felszólalásokra Dégen Imre a SZÖVOSZ igazgatóságának elnöke válaszolt, majd Dögei Imre ismertette az Országos Földművesszövetkezeti Tanács és a szakbizottságok feladatait. — Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács — mondotta — jogkörénél fogva állást foglal és határoz a földművesszövetkezeti rendszer egészét érintő gazdasági, tömegszervezeti és szervezeti kérdésekben. Feladata figyelemmel kísérni, hogy a földművesszövetkezetek hogyan hajtják végre az országos küldöttgyűlés határozatait, miként töltik be feladatukat a falu és a város közötti kölcsönös árukapcsolat kiszélesítésében. Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács végül felhívással fordult a földművesszövetkezetekhez az aratás, cséplés és begyűjtés elősegítésére.