Szabad Nép, 1954. július (12. évfolyam, 182-212. szám)

1954-07-08 / 189. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK• SZABAD A MAGYAR DOLGOZOK PÁR AK KÖZPONTI LAPJA xii. évfolyam, iso. szám A R­A­D­O­F­ILLEM CSÜTÖRTÖK, 1954 JÚLIUS 8 Megkezdődött a Magyar Írók Szövetsé­gének közgyűlése (2. oldal) Egy magyar bányászváros Vinnyicsenko (2. oldal) Írta: Ivan A MAI SZAMBÁN A genfi értekezlet döntő napjai előtt —­­A­­»Szabad Nép» kiküldött munkatár­sának telefonjelentése (3. oldal) Gömöri Endre: Mr. Dulles «dicsőséges győzelme» (3. oldal) Hivatalos közlemény Csou En-laj és Ko Si Minh elvtársak tanácskozásairól (4. oldal) A Szovjetunió vízierőműveinél (4. oldal) Hazaérkezett a magyar labdarúgóválo­gatott (4. oldal) A betakarítás lelkesítői Ilyenkor, az aratás-cséplés, a gabona­­begyűjtés idején óriási feladat hárul a mezőgazdaságban dolgozó pártszerveze­tekre. A betakarítás, a tarlóhántás és a másodvetés nagy erőfeszítést kíván a dolgozó parasztoktól, a gépállomások dolgozóitól, hatalmas szervezőmunkát követel az állami szervektől. Kemény harcban áll a falu e hetekben, hogy gyorsan, minél kevesebb szem­veszteség­gel takaríthassuk be az új életet és be­­gyűjthessük, ami az államé, népünk ja­vára. Ezt a harcot a pártbizottságok és a pártszervezetek vezetik, övék a gond, hogy a tanácsok jól végezzék dolgukat, hogy fennakadás nélkül dolgozzanak a gépek ,s ami a legfőbb, hogy lelke­sen, fegyelmezetten, sikeresen arassa­nak, csépeljenek a gépállomások dolgo­zói, a termelőszövetkezetek tagjai, az egyénileg dolgozó parasztok. A dolgozó emberek lelkesítése, mozgósítása, az ele­ven, hatékony agitáció — ez most a párt­­szervezetek legfontosabb feladata. Nem minden pártszervezetünk előtt világos ez. Sokhelyütt az az elvtársak véleménye:­­Aratnak nálunk úgyis, ha itt az ideje. Megy az magától, minek ide agitáció?» Persze örömteli idő az, ami­kor a kasza vagy a kombájn kése a ga­bonát, vágja, dehát nekünk nem mind­egy, hogyan aratunk, hogyan csé­pelünk. Nagy szükség van az agitációra, hogy a fárasztó munka közben is biza­kodó legyen az emberek hangulata, kedvvel menjen a munka. Agitációra van szükség, hogy dolgozóink tudják: minden jóldolgozó géppel, minden zsák beadott gabonával a munkás-paraszt szö­vetséget szilárdítják, a gépállomások, a tsz-ek és az egyénileg dolgozók közötti kapcsolatot erősítik, nagyobb jólétért küzdenek. Agitációra van szükség, hogy leküzdhessük a sok téves nézetet, a gé­pektől való idegenkedést, a ráérős han­gulatot; hogy eredményesen szembe­szállhassunk olyan valóságos nehézsé­gekkel, mint például a megdőlt gabona aratása. És agitációra van szükség, mert az osztályellenség, a kulák óráról órára kitalál valamit, hogy nehezítse munkán­kat, ál­híreket röppent fel és éligazsá­gokat próbál terjeszteni, hogy akár egy percre is késleltesse a munkát, akár egy kiló gabonával is megkárosítsa népün­ket. Sokhelyütt meg azt mondják: «Per­sze­­fontos az agitáció, de most nagy munka van, nem érünk rá agitálni». Egyes somogymegyei községekben pél­dául az a pártvezetéség véleménye: «Nem tudunk most beszélgetni a pa­rasztokkal, mert senki sincs bent a fa­luban». Nos, az igaz, hogy sok a mun­ka és kevesen vannak a faluban. Dehát akkor úgy és ott kell agitálni, ahogy és ahol lehet. Helyesen adta ki a so­­mogymegyei párt-végrehajtó bizottság a jelszót: «Ki a párt munkát a mezőre, az aratás, a cséplés színhelyére!» Valóban, ott kell most agitálni, ahol a munka fo­lyik: künn a mezőn, az ara­tóbrigádok­ban, a cséplőmunkacsa­pa­tokban; beszél­jenek a népnevelők, a kommunisták tár­saikkal a déli pihenőben, este a brióád­­szállásokon vagy a cséplőgép mellett. Legyenek ott, ahol csoportban vannak az emberek, napról napra olvassák fel nekik az úrsávot, kezdjenek beszélgetést a sajtó legérdekesebb, legfontosabb arcváriáiból. Beszélgessenek velük mun­kájukról, az ország, a falu vagy a tsz ügyeiről. A cséplőgépeknél megfordul ilyenkor minden egyénileg dolgozó pa­raszt, legyen ott kommunista, népne­velő, aki baráti szóval elbeszélget velük. Persze, ha napközben nem is, de este vagy ünnepnap otthon vannak a falu­ban is. S az agitációnak sok-sok for­mája, módszere kínálkozik ilyenkor. Zala megyében a lenti járásban tavaly jól folyt az agitáció. Minden tíz házhoz beosztottak egy nénnevelőt és a tanács egyik tagjét. Ők foglalkoztak aztán a tíz gazdával és családjával­ megszervez­ték versenyüket, politikailag nevelték­­őket. Most felújították ezt a módszert. Vas megyében elhatározták, hogy amint learatták a gabonát, a behordás és a cséplés meggyorsítására, a tarlóhántás és a másodvetés érdekében mindenütt gazdagyűléseket tartanak. A nógrád­­megyei községekben aratóünnepségeket rendeztek: három-négy községet is meg­hívtak egyre, felléptek a kultúrcsopor­­tok és a helyi népművészek, s a vidám bensőséges hangulatban nem egy eleven versenyfelhívás született meg. Fontosak az agitáció formái és mód­szerei, de mindennél fontosabb, hogy miről is beszéljenek a népnevelők, a kommunisták. Miről is beszélhetnének egy esztendővel a kormányprogramra után, másfél hónappal a HI. kongresz­­szus után? Amit most learatunk, az két dolgos kezünk munkája mellett a kor­­mányprogramm gyümölcse is, ami most a zsákokba és az állam raktáraiba ke­rül, az a kongresszus kijelölte nagy cé­Országszerte aratják már az ősziárpát. Az állami gazdaságok ősziárpa területük 37 százalékát aratták le eddig, s 41 állami gazdaság már befejezte az ősziárpaara­­tást és 31 gazdaságban vágják az őszibúzát is. Az állami gazdaságok igazgatóságai kö­zül a középmagyarországi igazgatóság érte el a legjobb eredményt: a hozzátartozó gazdaságok közül már 11-ben learatták az őszi árpát. Az állami gazdaságok kombájnosainak versenyében Háy József, a szocialista mun­ka hőse, az első, Háy elvtárs most a cifra­kerti állami gazdaságban dolgozik, s szer­da reggelig 87 holdról 1148 mázsát aratott. Néhány napja kezdte el csak a munkát, kedden mégis nagyszerű teljesítményt ért el. Nehéz területen teljesen dőlt, vöröshe­■ jókat segít valóra váltani. Gyakran el­mondjuk, milyen nagy haszon az or­szágnak, de minden egyes tsz-nek, egyé­nileg dolgozó parasztnak is, kombájn vezetőnek is, ha kis szemveszteséggel idejében aratunk. Arról is sok szó esik hogy nem elég aratni és elcsépelni - a kenyérnek a dolgozók asztalára­­ kell kerülnie, rögtön a cséplőgéptől le kell tehát adni a gabonát. De nagyon általános, s éppen ezért kevés, ha a agitátor csak ezt ismételgeti. Mind­járt máskép hat, ha a példa ere­jével agitál minden kommunista. Hi­szen könnyű azt kiszámítani mindenütt mennyi hasznot hozhat a tsz-nek, a fa­lunak meg az illető gazdának is mindét százalék szemveszteség elkerülése. Nem nehéz felszítani a versenyt, ha a nép­nevelők fáradhatatlanul népszerűsítik­­ mindenkori legjobb aratóbrigádot cséplő munkacsapatot, vagy ha beszélnek a kiváló kombájnvezetőkről, munkas módszereikről, keresetü­ikről, ha köve­tendő példaként állítják társaik elé a beadási kötelezettségüket elsőnek telje­­sítőket. Különösen fontos, hogy a kulá­­kok hazugságait (amelyek most elsősor­ban a gépi aratás ellen, az aratás és a beadás halogatására uszítanak) azon­­nyomban leleplezzék a népnevelők, ne engedjék, hogy szájról szájra terjedje­nek az ostoba híresztelések. A mi sza­vunk igaz, tehát erősebb, mint az osz­tályellenségé. Legyenek harcosak nép­nevelőink, ne menjenek el szó nélkü semmiféle kulákmese mellett. Külön ki kell emelni azt a nagy fel­adatot, amely most a gépállomások nép­nevelőire vár. Több termelőszövetkezet­ben húzódoznak a kombájnoktól, a gép­munkától. Visszaemlékeznek rosszul dol­gozó kombájnvezetőkre, kétségeik van­nak, hogyan lehet begyűjteni a szalonát a kombájn után stb. A gépállomások népnevelői — és tegyük hozzá: a tss agitátorai is — sokat tehetnek e hangu­lat megváltoztatásáért. A hegyeshalm Táncsics tsz-ben a tagok nem akarták­­ kombájnt földjükre engedni; nem tud­ták, hogyan végzik el majd utána a magtisztítást,­✓a szalmagyűjtést. A ts2 párt vezetősége megmagyarázta a népne­velőknek, s azok a tagságnak, hogy a gépi aratás kétszáznál több munkana­pot takarít meg a szövetkezetnek. A gép­állomás segített, megoldani a magtisz­títást, sőt a géppel való szalmakazalo­­zást is , s a tagság belátta, hogy he­lyesebb a géni aratás. Sok gondot okoz most a megdőlt gabona. A kommunis­táknak, a népnevelőknek igen nagy sze­repük van abban, hogy felkeltsék a kombájn vezetők, a gépkezelők találé­konyságát, öntevékenységét a nehézség megoldásáért. Heves megyében például sokhelyütt kalászemelőket, saját gyárt­mányú szerkezeteket szereltek az arató­génekre, kombájnokra, hogy a dőlt gabo­nát is vágni lehessen. Harc a gépek jobb kihasználásáért, a gépi aratás nehézsé­geinek elhárításáért — ez most a gép­állomások kommunistáinak, népnevelői­nek nagy feladata. Világos, hogy eleven agitáció csak akkor folyhat, ha a népnevelőket­­— kommunistákat és derék, példásan dol­gozó pártonkívülieket — tüzetesen elő­készítik nagy munkájukra és rendsze­resen tájékoztatják őket. Ismerjék jól a népnevelők a kongresszus anya­gait, a napi politikai kérdéseket és­ más brigádok, munkacsapatok, kombájnve­­zetők eredményeit, módszereit.. Az a legfontosabb most, hogy a pártbizottsá­gok és pártvezetőségek ne hagyják sor­sukra a népnevelőket. Ellenkezőleg: a kommunista vezetők mutassanak jó példát az agitációban. Élenek együtt elvtársaink az arató, csenlő emberekkel, járjanak állandóan közöttük, ellenőriz­zék és segítsék munkájukat. Nem sza­bad most a pártbizottság irodáiban ülni­­ a földeken, a cséplőgépeknél a helye minden kommunista vezetőnek. Agitál­janak maguk is, hiszen képzettebbek, szélesebben, egy egész járás vagy a me­gye viszonylatában ismerik az aratás, cséplés, begyűjtés helyzetét, egyik hely­ről a másikra vihetik — mint a méh a termékenyítő virágnort — a híreket, el­terjeszthetik a kiváló munkamódszere­ket s eredményeit. Felvilágosító szavuk­kal nemcsak a dolgozó parasztokat, a gépállomások dolgozóit győzik meg, ha­nem igen sokat tanulhatnak tőlük a népnevelők: hogyan kell az emberekkel egyszerűen, őszintén, barátian és mégis nagy nevelőerővel elbeszélgetni. A me­gyék és járások párt- és állami funkcio­­náriusai a sokféle értekezlet helyett a földek népével tanácskozzanak most! Aratunk. A gazdag termést eső és nap­sütés, egy esztendő kemény munkája s pártunk munkára lelkesítő politikája ér­lelte. Segítse most győzelemre a beta­karítás, a tarlóhánt­ás és a másodvetés nagy csatáját pártszervezeteink haté­kony agitációja í­zével felülvetett tavaszi árpában dolgozott, ezen a napon mégis 31 holdról 298 mázsa termést takarított be. A kombájnvezetők közül a második Ju­hász Sándor, a kiskunsági állami gazdaság kombájnosa, 70 holdról 702 mázsát csépelt, harmadik Suhajda István, a kiskunsági ál­lami gazdaság kombéjnosa, 61 hold teljesít­ménnyel. Az állami gazdaságok aratógépvezetőinek versenyében első Hetzman Pál és aratógép­kezelője, Kenderes László, a kiskunsági ál­lami gazdaság dolgozói. Eddig 107 holdat arattak le. Második Burján Ferenc és Bur­ján Géza (Bábolnai állami gazdaság) 105 hold, harmadik Gombár János és Takács Béla (kiskunsági állami gazdaság) 100 hold teljesítménnyel, --- ■ .........—rr M Ä komijain- és aratógépvezetők versenye az állami gazdaságokban A kiváló minőségű textiláruk bőségéért Őrjárat pamutipari üzemeinkben Több, jobb és olcsóbb textilárut vár dol­gozó népünk a pamutipartól. A pamutipari üzemek 1954 első negyedében csaknem 76 millió forint értékű áruval maradtak adó­sai népgazdaságunknak. A kongresszusi verseny sorozatos győzelmeinek köszön­hető, hogy a második negyedév végére a pamutipar behozta elmaradását, sőt több­millió forinttal túlteljesítette tervét. A harmadik negyedév első napjaiban azonban ismét visszaesés mutatkozik. Az elmaradás különösen a kikészítő üzemre­a Szegedi Textil­mű­vek dolgozói nem­csak az első félévet fejezték be jó ered­ménnyel ,­ a harmadik negyedév első napjaiban is megállják helyüket. Naponta teljesítik tervüket. Néhány napja ötszáz­nál több dolgozó fogadta meg a gyárban, hogy a harmadik negyedévben olcsóbban termel. Nagy Sándor főmérnök útmutatása alapján kidolgozták az egyéni önköltség­csökkentési verseny feltételeit. Ezek alap­ján az üzem dolgozói csatlakoztak a Le­­nin-renddel kitüntetett Burevesztnyik Ci­pőgyár kezdeményezéséhez. A kezdeménye­zés lényege az, hogy az önálló műhelyel­­számolást még kisebb egységekre bontják és génenként, sőt fononként állapítják meg a felhasználható nyersanyag mennyiségét, az előállított fonál gyártási kölltségeit. A szek munkájából adódik, ahol ezekben a napokban átlagosan 60—70 százalékra tel­jesítik a tervet. Az egész iparág pedig 94— 96 százalékos eredményt ért el az elmúlt héten. Kétségkívül sok nehézséggel kell m­egküzdeniök a pamutipar dolgozóinak. A Kaposvári Textilművekben, a Keltexben, a Hazai Pamutszövőben és másutt munkaerő­­hiány akadályozza a terv teljesítését. Egyes üzemek dolgozói azonban úrrá tudnak len­ni a bajokon, ezekről vegyenek példát az elmaradó üzemek! Szegedi Textilművekben az önköltségi ada­tokat minden gépen műszakonként feltün­tetik, s a fonónő ebből megállapíthatja, mi­vel járulhat hozzá legjobban az önköltség csökkentéséhez. Majláth Mária fonónő felajánlotta, hogy 100 kilogramm­­ fonál előállítási költségét gépén 15,80 forinttal csökkenti és ezzel egy hónap alatt mintegy ötszáz forint értéket takarít meg. Kezdeményezéséhez sokan csatlakoztak. Az üzem dolgozói együttesen vállalták, hogy a harmadik negyedévben 0,2 százalékkal kevesebb nyersanyagot hasz­nálnak fel az előirányzottnál, csökkentik a hulladékot is. Nymádon a harmadik negyed­év során összesen 110.000 forintot akarnak megtakarítani a népgazdaságnak. „Nem adjuk az álüzem címet!" A Budapesti Pamutszövőgyár dolgozói már az év első negyedében elnyerték az él­üzem címet. Második negyedévi tervüket június 26-án fejezték be, s a hónap végére 107,5 százalékra teljesítették tervüket, így ismét eleget tettek azoknak a követelmé­­nyeknek, amelyek az élüzem cím elnyeré­séhez szükségesek. A gyár dolgozói most elhatározták, hogy az élüzem cím a harma­dik negyedévben is a birtokukban marad. Első és legfontosabb feladatuknak azt tartották, hogy pótolják a hiányzások (be­tegség, igazolatlan kimaradást okozta ki­esést. Kiadták a jelszót: egyetlen gép sem állhat munka nélkül. Pintér István, Kugler Ferencné, Tóth Jolán kezdeményezésére a dolgozók közül­­igen sokan vállalták, hogy ezentúl négy gép helyett ötöt kezelnek anélkül, hogy az a minőség rovására men­ne. A három kezdeményező példamutatóin állja a szavát. Mindhárman csak kiváló minőségű árut készítenek, s 126 százalékra teljesítik tervüket. Példájukat többen kö­vették. . S így a gyár július első hetében 102,6 százalékra teljesítette vetéstervét, s a minőségre sincs panasz. A vállalat műszaki és adminisztrációs dol­gozói a dolgozók javaslatai alapján nagy gonddal készítik az önköltség csökkentésé­nek tervét. Előzetes számítások szerint a minőség javulása 50.000 forint megtakarí­tást eredményez majd a harmadik, negyed­évben. A dolgozók felajánlásai alapján az anyagfelhasználásnál további 40.000—50.000 forintos önköltségcsökkentés várható. A gyárban ezentúl még nagyobb gondot akar­nak fordítani a munkaidő helyes kihaszná­lására, hogy megszűnjenek a túlórázások. Kevesebb anyagból — több jó árut Kaposvárott is megbirkóznak az akadályokkal A Kaposvári Textil művekben mindössze 70—80 százalékra teljesítették a harmadik negyedév első napjainak előirányzatát. Mi ennek az oka? Az üzem vezetői arról pa­naszkodnak, hogy nagy a munkaerőván­­dorlás, kevés az ember, s így több mint 20 gép áll az üzemben. Százhúsz munkás­sal kevesebb dolgozik, mint amennyire szükség lenne. Az üzem dolgozói azonban mindent meg­tesznek, hogy napi termelésüket­ emeljék, s jobb minőségű árut adjanak a fogyasztók­nak. A műszakiak módosították­­az előfonn­­da gépeit, újfajta készülékkel látták el őket. Ennek eredményeként 12 százalékról 10,4 százalékra csökkent a fonálegyenlőt­­lenség, ami lényegesen javította a gyárban készült fonalak minőségét. Az újfajta ké­szüléket eddig 12 gépre szerelték fel. Az utóbbi napokban már nemcsak a minőség javult, hanem a tervet is sikerült teljesí­teni az előfonádóban. A szövődében és a kikészítőben azonban továbbra is súlyos az elmaradás. A munka jobb megszervezé­sével ezen is lehetne segíteni.. S, kell is, hiszen dolgozó népünk a kaposvári textil­munkásoktól is több textilanyagot vár. A pazarlás ellen­ i üzemünk, sajnos, nem teljesítette első félévi tervét — mondja Weber eL­ társ, a Pamutkikészítőgyár műszaki veze­tője — sőt, most a napi tervek teljesíté­sével is komolyan elmaradtunk. A nyomó­­műhelybe most vettünk fel tizenhat új munkást, de ezek ma még a hiányzó hu­szonöt dolgozó munkájának csak egy részét tudják elvégezni. A második negyedévben mindent elkövettünk, hogy félévi tervünket teljesítsük, de az első negyedévről fennma­radt adósságunkból csak 700.000 méternyit tudtunk törleszteni. A munkaerőhiány már június elején jelentkezett... A gyár dolgozói azonban a nehéz­­helyzet­ben is minden igyekezetükkel azon vannak, hogy tovább törlesszék adósságukat, jobbat és olcsóbban termeljenek. Brigádokat szer­veztek, amelyek felkutatják a selejt csök­kentésének, a különféle anyagok gazdasá­gosabb felhasználásának lehetőségeit, s ja­vaslatokat tesznek a forgóeszközök forgási sebességének gyorsítására, az önköltség na­gyobb arányú csökkentésére. Ezek a brigá­dok egyes helyeken már értékes eredm­é­­nyeket értek el. Megállapították például, hogy az összerakóban a hibás részekkel együtt használható darabokat is kivágnak. Méghozzá nem is keveset: a hibás részekkel együtt kivágott anyagnak mintegy negyed­­része volt kifogástalan minőségű. A műhely munkáját most átszervezték. Kibővítették a munkaterületet, s ennek az lett az ered­ménye, hogy a legutóbbi időben a selejt csaknem egyharmadára csökkent. A gyárban a takarékossági mozgalomnak is vannak már eredményei, de a festékekkel és segédanyagokkal egyes műhelyekben még­­mindig nagy pazarlás folyik. Hanyagul ke­zelik, elcsurgatják az értékes anyagokat. A szakszervezet oly módon segíti a pazarlás elleni harcot, hogy «közszemlére»­­teszi a gyár különböző részein, ki mennyi kárt oko­zott a népgazdaságnak, feltüntetik, mi­­nyen kár érte az anyag gondatlan keze­lése miatt az üzemet, az országot. * ,.Mits/.nki Inna»'*“ a Kőbányai Fonóban A Kőbányai Fonógyárban az üzem dol­gozói 56 tonna pamutfonállal többet adtak az első félévben, mint amennyit a terv elő­írt. Július 1-től a terv az első félévinél na­gyobb kötelezettségeket ró rájuk. A mű­szakiak és a fizikai dolgozók megvitatták, hogyan teljesíthetik az eddigihez hasonló sikerrel a felemelt előirányzatot is. «Mű­szaki tanács» alakult, tagjai: kiváló szta­hanovisták, műszaki és számviteli dolgozók. Feladatuk, hogy naponta felülvizsgálják a gyártási folyamatot, s az egyes munkaterü­leteket. Javaslataikkal segítik az üzemet a munka termelékenységének emelésében. A gyár műszaki vezetői megkezdték az előkészületeket, hogy a harmadik negyed­évben további 4800 orsót vonjanak be a gyorsüzem-mozgalomba. Intézkedéseket tet­tek arra is, hogy a termelékenység növelé­sét célzó újításokat soron kívül bevezessék. A dolgozók a különböző minőségű hulladék­­anyagokat külön-külön tartják, s ezzel le­hetővé teszik a visszakeverhető pamuth­ul­­ladékok hiánytalan felhasználását. Ez is jelentős anyagmegtakarítást jelent. A fizikai és műszaki dolgozók összefogá­sa jótékonyan érezteti hatását a termelés­ben. A Kőbányai Fonó a második félév első hetének felemelt előirányzatát, 104,2 száza­lékra teljesítette. Baráti segítség a tóalmási határban (Tudósítónktól.) Szerdán reggel 9 óra felé a tóalmási Vö­rös Csillag termelőszövetkezet rozstáblája szélén, az országutat szegélyező akácfák árnyékában vidáman reggeliznek az arató­­munkások. Ki szalonnát kenyérrel és hagy­mával, ki már a kávénál tart. Köz­ben ki­sebb csoportokra szakadozva beszélgetnek. A kedves tóalmási tájszólásnak gyakran jellegzetesen városi kiejtés felelget. Mun­kára befogott viseltes, szürke-barna falusi pantallók mellett kék munkásoverallok sö­tétítenek. Két trikós fiatalember figyelem­mel lesi egy idősebb parasztember keze­­mozgását: hogyan kalapálja a kasza élét. Miféle csapat ez ? Bizony, nem akármilyen. A Budapesti Elektromos Művek 19 dolgo­zója kedd óta együtt dolgozik a tóalmási Vörös Csillag ter­melőszövetkezet növényter­mesztési brigádjával Van közöttük gépíró­­nő, osztályvezetőhelyettes, csoportvezető, se­­gédelektrikus, kalkuláns — valamennyien önként vállalták, hogy a legnagyobb dolog­időben két hétig a mezőgazdaságban dol­goznak. Két kezük munkájával is segíteni akarják a dolgozó parasztokat a növény­ápolásban, az aratásban, cséplésben, a be­takarításban. Társaik meg odahaza a Buda­pesti Elektromos Műveknél azt vállalták: el­végzik helyettük is e két hét alatt a mun­kát. Gubicska Annát például­­nehezen nél­külözik a gépkönyvelésen, a félévi zárlat napjaiban. Most mégis nyugodtan szedheti a markot, mert az «otthoniak» helyette is dolgoznak. Jólesik a reggeli, hiszen már néhány óra munka a hátuk mögött van: jókora darab learatott, kévék­kel borított rozsföld bizonyítja ez­t. A mun­ka rövid szünetében az első munkanapról beszélgetünk. Havelda elvtárs, az elektro­mosok­ csapatvezetője, pontosan tudja: 346 sor kukoricát fattyaltak kedden, pedig csak késő délután kezdhették a munkát, akkor érkeztek. Vágó bácsi, a növényter­mesztési brigád vezetője mindjárt kiszá­molja: lehet ez vagy 15—16 hold. Nagy a Vörös Csillag gondja most, a munka sűrű napjaiban, hisz a 480 holdhoz mindössze negyvenhatan vannak. Ezért olyan értékes az Elektromos Művek dolgo­zóinak segítsége. —­ Nem fáradtak el nagyon a szokatlan munkában­ — érdeklődünk. — Estére éreztem ugyan egy kicsit a de­rekamat, de reggelre már kipihentem — feleli mosolyogva Greisingerné. Jelenleg marokszedő, «civilben» gépírónő. A többi­nek is hasonló a véleménye. A szövetkeze­tiek tapintatosan átsegítik pesti társaikat a kezdet nehézségein. Az első egy-két na­pon munka közben is diktálnak egy-egy rövid szünetet, bőven megtérült­, a néhány perc, mert frissebben, haladósabban megy utána a munka. Később már a szövetkezetiekkel együtt, egy csapatban dolgozik az elektromosok ti­zenöt embere. Két kaszás is kerül közöttük: Havelda János és Oláh István. Havelda elvtárs árvagyerek, kiscselédként dolgozott régen egy kulák házánál — ott tanult meg a kaszával bánni. Ma az Elektromos Mű­vek egyik megbecsült tisztviselője, de ka­szálni sem felejtett el. Mondják is róla a szövetkezetiek, s nemcsak a szemében, biz­tatásképpen, hanem a háta mögött is: «Vág olyan rendet, mint akármelyik mi kaszá­sunk . . .» Persze, olyan is akad, aki életében elő­ször itt, a tóalmási határban fogott sarlót. Barina Simorypé is most tanulta meg, ho­­gyan kell markot szedni, kévét kötni. Az egyik Vörös Csillag-beli fiatalasszony, Hagyna tanította, figyelmesen, türelmesen elmagyarázta, hogyan kell «kötelet» sodorni a k­imarkolt rozsszálakból, hogyan kell úgy leteríteni a kötelet, csomójával fölfelé, hogy erősen tartsa a kévét. A marokszedés se könnyű mesterség, az első marok bizony szétesett. De a második egyenletesebbre sikerült, a harmadikat meg már szabályos kévébe lehetett kötni. Az első órákban még külön figyelni kell min­den fogásra, de aztán hamar beidegződik a m­unka, s az új marokszedők, kévekötők nem maradnak el a «csillagbeliek» mögött. A szövetkezet raktárában az elektromo­sok négytagú csoportja, az első idei szemet, a kombájn alatta őszi árpát tisztítja. A csa­pat négy öregje: Halmai, Keszölce, Varga és Görgei elvtársak még a régi rostát is segítenek kijavítani. Ebédszünetben elkérik a zsákokat. — Azért sürgetjük a zsákokat — magya­rázza egyikük — mert azt akarjuk, hogy a Vörös Csillag első, beadásra kerülő ga­bonájában már a mi kezünk munkája is benne legyen. És ez az őszi árpa­— mutatja a ponyván emelkedő halmot — beadásra kerül. Az a másik meg — kiosztásra. Két nap rövid idő, de már a második nap délutánján szinte tapinthatóak az új barátság szálai, ame­lyek az annyira különböző munkát végző emberek, a Vörös Csillag tsz dolgozó pa­rasztjai és az Elektromos Művek irodai dol­gozói között szövődnek. Látszik ez az egyik ereg parasztembernek, Zombor bácsinak figyelmességeiből is, aki számontartja: ju­tott-e friss ivóvíz «pesti barátainknak», nem égeti-e le a nap a két nagy-gyerek házát, mert «azok nem igen ügyelnek ám erre». A szövetkezetiek figyelmességéről tanús­kodik a szépen berendezett szállás és a ven­dégeknek főzött ízletes koszt is. ... Estére keresztekbe, osztagokba rakott kévék sokasága mutatja a tóalmási szövet­kezeti tagok és a budapesti dolgozók kö­zös munkájának eredményét. A„SZABAD NÉP" POSTÁJÁBÓL Öröm így dolgozni A hajdúböszörményi Zala termelőszövet­kezet cukorrépája igen lapályos területen van, tehát kétszeresen akadályozott ben­nünket az eső a kapálásban. Június 23-án kezdtük újra kapálni nagy tábla cukor­répánkat. Sietős volt a munka. Árvái mun­­kacsapatvezető egyre emlegette: sárgul már az ősziárpa, szőkül a búza is, gyorsan kell végeznünk a cukorrépával, ha idejében hozzá akarunk látni az aratáshoz. Már az első nap is jól haladt a munka, de akárhogyan számolgattam, csak azt lát­tam, másnap nagyobb területet kell meg­kapálnunk, ha aratásig a végére akarunk jutni. Sokáig nem tudtam elaludni, még álmomban is az a gondolat foglalkoztatott, hogyan tudnám 63 esztendős létemre fel­venni a versenyt a fiatalokkal. Hajnalban, az első kakaskukorékolásra felébredtem. Fél 3 volt. Rögtön elindultam a répaföldre, én akartam az első lenni. Úgy véltem, hogy mire a többiek felébred­nek, én már jó darabot magam mögött, ha­gyok. Nagy meglepetésben volt azonban ré­szem. Mire kiértem, ifj. Rózsa János és Magi Imre már erősen nekigyürkőzöm a munkának. Megelőztek. Így volt az a többi napokon is, azon versengtünk, ki kezd ha­marabb. S egész nap erősen figyeltük, ki előzi meg a másikat. Mégsem fáradtam el, mert öröm így dolgozni. Jobban esik és könnyebb is a munka, ha azt látjuk, hogy mindenki szívesen lát hozzá. Meg is van a látszata. Idejében befejeztük a kapálást, s most már öröm végignézni cukorrépánkon. Jó kedvvel foghatunk az aratáshoz. Aszódi Ferenc Hajdúböszörmény, Zaja tenne,ószövetkezet Hosszított eljárás a rövidített aspirantúrára velő felvételnél 1952 őszén negyedmagammal, mint a Gazdasági és Műszaki Akadémia tanára rövidített aspirantúrára kértem felvétele­met a Tudományos Minősítő Bizottságtól. Választott szakunk: pénzügy-gazdaságtan. Egy év telt el várakozással, mire a TMB illetékes szakbizottsága elé kerültünk, s itt javasolták is felvételünket. Most már csak az volt hátra, hogy a Tudományos Minő­sítő Bizottság, a szakbizottság javasla alapján döntsön ügyünkben. Ez a döntés azonban még ma sem született meg. Még­pedig azért nem, mert a TMB titkársága nem terjesztette kérvényünket a TMB elé. Az első évben viszonylag türelmesek vol­tunk, mert időközben megtudtuk, hogy nincs még kidolgozva a tematika, hiába is fogadta volna el kérvényünket a TMB. Tavaly ősszel azonban elkészült a tema­tika, sőt van is olyan szerencsés társunk, aki azóta már rövidített aspirantúrán ké­szül a kandidátusi cím elnyerésére. Havonta sürgettük a titkárságot, Medve Zsigmond főelőadót. Mindannyiszor azt a választ kaptuk tőle, hogy majd a következő hó­napi TMB-ülés elé kerül ügyünk. Irataink közben zavartalanul porosodtak Medve elv­társ íróasztalának fiókjában. December vé­gén új hang jelentkezett a telefonnál: Nádai Györgyné előadó ígérte, hogy ő rend­behoz­za mindazt, amit elődje vétett — közölte azt is, hogy Medve elvtárs éppen az ilyen hevertetett ügyek miatt került el munka­helyéről. Legújabban Pál­né elvtársnő biz­tat, hogy elődje, Nádainé elvtársnő nem in­tézte el kérésünket, de ő feltétlenül meg­teszi. Röviden: könnyebb a tévének a tű fokán átjutni, mint a rövidített aspiran­túrára törekvőknek a TMB elé kerülni. Badacsonyi György mb. osztály­vezető, pénzügyminisztérium Ahol nem törődnek a bányász panaszaival Szeretném elmondani, hogy itt nálunk, Sajószentpéteren nert, elég eredményes a munka. A «Szabad Nép» is írt már arról, hogy a vezetők a hónap elején nem sokat foglalkoznak a termeléssel, keveset járnak a bányába, mert keresetet számolnak. Ez is hozzájárul a termelés visszaeséséhez. Ez­­azonban csak egyik része a dolognak, a másik része az, hogy rosszul számolják a keresetet, s emiatt igen sok a bérreklamá­­ció, ami újabb munkát ad a vezetőknek. A mi brigádunk például márciusban egyen­ként 700 forinttal kapott kevesebbet. So­káig jártunk a bérelszámolók nyakára, míg végre május 15-én megkaptuk­­ a felét. S az ilyen mulasztás elég gyakori. Ez nemcsak a műszakiaknak a munkáját hátráltatja,, hanem rossz hatással van a versenyre is, mert elkeseredést szül. Olvasom, hogy más bányákban naponta értékelik az eredményeket. Így aztán lát­ja a bányász, hogyan áll a versenyben s azt is könnyebben kiszámíthatta, mennyit ke­resett. Ez pedig jobb munkára serkenti a dolgozókat. Nálunk ez nem így van! Ami­kor ezt a levelet írom, a mi brigádunk még nem kapta meg a szakmánylapnkat, nem tudjuk, milyen az eredményünk, mennyit kerestünk, miért dolgoztunk a múlt hónap­ban. Nem minden bányász teljesít, egyformán, egyik többet, a másik kevesebbet termel. Különösen az új, toborzott dolgozók marad­nak gyakran száz százalék alatt. Csakhogy a gyengéknek nem segítenek, a legjobbak nem adják át módszerüket, a vezetők pe­dig nem orvosolják a jogos panaszokat. Mit tesz a dolgozó, ha nem törődnek pana­szával? Elmegy oda, ahol — úgy gondolja — inkább törődnek majd vele, így persze nem csoda, ha bányánkban valóságos nép­vándorlás van, egyik ember jön, a másik megy. Viszont ilyen körülmények között nem lehet egyenletesen dolgozni, s ezért van az, hogy hónapok óta nem érjük el a száz százalékot. Úgy gondolom, hogy ha bányánk vezetői megszívlelik e néhány sort, többet törőd­nek a dolgozók panaszaival, akkor nálunk is egyenletesebb lesz a munka, s teljesítjük a tervet. Forró Miklós bányamunkás, Sajószentpéteri Szénbányák

Next