Szabad Nép, 1954. augusztus (12. évfolyam, 213-243. szám)
1954-08-01 / 213. szám
2 Időszerű kérdésekről Tegyék kényelmesebbé a vasúti utazást! Az utazóközönség nemcsak azt várja el, hogy a vonatok pontosan közlekedjenek, hanem azt is, hogy az amúgy is fárasztó utazás a lehetőségekhez mérten kényelmes legyen. Ez nehéz feladatot ró a MÁV dolgozóira. A személyforgalom ugyanis az utóbbi években megsokszorozódott, a személykocsik száma viszont csak kevéssé emelkedett. Ezek után érthető a vasúti személykocsik túlterheltsége, zsúfoltsága. A kocsihiányon igyekszik is némiképpen segíteni a MÁV, így például száz régi, szamélyszállításra használt teherkocsit alakítanak át az idén úgy, hogy sokkal kényelmesebbé váljék benne az utazás. Októberre 52 újjáalakított kocsi már forgalomba is kerül. Ez persze csak szerény kezdeti lépés. A jövő években feltétlenül rendszeresen bővítenünk kell a személykocsiparkot. Vannak azonban olyan dolgok, amelyekhez nem kell pénz, anyag, beruházás , de annál több szív és szeretet az utasok iránt. Miért kell például hosszú ideig sorbaállni a sztálinvárosi jegypénztáraknál, miért adnak okot zúgolódásra azáltal, hogy későn nyitják ki a pénztárt? Nehéz munka árán Cegléden, Barcson, Vácott, Alsódoboson és még sok más helyen külön várótermet létesítettünk a tanulóknak, gyermekes anyáknak. Miért rontják el az ilyen szép eredményeket azzal, hogy sokhelyütt nem fordítanak gondot a várótermek tisztaságára? A hatvani, füzesabonyi váróterem például gyakran piszkos, elhanyagolt. Előfordul, hogy a kocsifelírások és a pályaudvarok hangos tájékoztatója helytelenül informálja az utasokat, ami rengeteg kellemetlenséget, bosszúságot okoz. Az is gyakran megesik, hogy fékezéskor a kocsik kibírhatatlanul rázkódnak, zötyögnek, mert a szerelvény összeállításakor gondatlanságból nem húzták szorosra a csavarkapcsokat. De hanyagság, gondatlanság az is, hogy a kocsik sokszor piszkosan, törött ablakkal, rossz ajtóval futnak ki az állomásról. Panaszra ad okot az utasellátás is , noha munkája az utóbbi időben javult. Az utasok kifogásolják, hogy sokhelyütt az ételek ízetlenek, a söntésasztalok rendetlenek, a felszerelés hiányos. Azt lehetne mondani: mindez apróság ahhoz az óriási munkához képest, amit a hatalmas személy- és áruforgalom lebonyolítása jelent a vasútnak. De a vasúti utazást épp az ilyen apróságok teszik kényelmessé vagy kellemetlenné. Joggal kívánják tehát az utasok, hogy orvosolják az ilyen panaszokat is. Országos kőműveskonferencia volt szombaton Az építésügyi, a közlekedés, és postaügyi minisztérium és az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezete szombaton tartotta második országos kőműveskonferenciáját az építők székházában. Kilián József építésügyi miniszterhelyettes bevezető szavai után Elek András, az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezetének titkára tartó* 1 2 * 4 beszámolót. Több hozzászólás után a konferencia részvevői határozatot hoztak. A határozat szerint a gyorsfalazást a lakások belső válaszfalainak készítésénél is alkalmazni kell. A gyorsfalazóbrigádokat úgy kell megszervezni, hogy a falazás után ők végezzék el a gépi vakolást is. Az építésügyi minisztérium és az építők szakszervezete gondoskodjék az élenjáró módszerek és a fejlett technológia elterjesztéséről, az újítások ismertetéséről. Gondoskodni kell a gépi vakolás központi irányításáról. A termelékenységet tovább kell növelni. Az anyagok törését a legkisebb százalékra kell csökkenteni. Meg kell valósítani az anyag gazdaságom felhasználását, a jó minőség figyelembevételét a munka átvételénél. (MTI) ★ Keveset beszéltünk eddig erről a veszedelemről, a kelleténél jóval kevesebbet. Pedig a határmenti megyékben: Vasban, Zalában, Győr-Sopronban, de már Veszprémben is elterjedt a kolorádóbogár, a burgonya legveszedelmesebb ellensége. A szomszéd országokban, Ausztriában és Jugoszláviában már évek óta javában pusztítja a nép egyik legfontosabb táplálékát, s az idén gyorsan terjed hazánk nyugati megyéiben is. S a szükségben most is a Szovjetunió segít. Kiváló szakemberek érkeztek hazánkba, hogy a magyar tudósokdal, Manninger G. Adolf professzorral és munkatársaival együtt megakadályozzák a burgonyabogár elterjedését. Erőteljes, markánsarcú férfi Malcev elvtárs, a szovjet szakemberek vezetője. Már jól ismerik a vasmegyei parasztok. A csöngei határban is tudják, hogy ő a «nacsalnyik». Malcev elvtárs nem szívesen vesztegeti az időt, de azért készségesen beszél a veszedelmes ellenségről. —■ Úgy gondolom, Magyarországon is a legfontosabb népélelmezési cikkek közé tartozik a burgonya. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az egész nép bekapcsolódjék a védekezésbe. S beszél a szapora bogárról, amelyből A Presbiteri Világszövetség végrehajtó bizottsága július 28-án Princetonban nyilatkozatot adott ki, amelyben sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai hatóságok megtagadták Péter János, püspöktől a beutazási vízumot, s így nem vehet részt a Presbiteri Világszövetség Princetonban megnyílt nagygyűlésén. (MTI) falvaikban. Vas megyébenmár ismerik a szovjet egység nagy múltját, tudják, hogy ezek a szovjet emberek vetettek véget Iránban és Afganisztánban a pusztai sáskák irtóhadjáratának, a Szovjetunióban pedig óriási területeken állították meg akolorádóbogarak elterjedését. Malcev elvtárs és munkatársai nagyon keveset pihennek. Hajnali háromkor már talpon van az egység, s dolgozik alkonyatig. Nagy feladatot kell megoldaniuk nálunk , a repülőknek. A gépek ugyanis összefüggő, nagy területeken könnyen és eredményesen tudnak dolgozni. Nálunk azonban csak az állami gazdaságokban és a tsz-ekben találnak nagyobb területeket. A parasztok aprócska parcellái szanaszét vannak a határban. Márpedig a burgonyabogár a friis földeket is megtalálja. Ámde ezek a nagyszerű szovjet emberek — miközben a térképükre bejegyzett táblák felé tartanak — «műsoron kívül» le-lecsapnak a 600— 800 négyszögölekre is. A csöngeiek ott állnak az állami gazdaság nagy táblája végében és figyelik a munkát. Itt vannak a veszprémi vendégek is. Nemsokára Veszprém megyébe is eljutnak a szovjet szakemberek, ott is megkezdődik a védekezés. Jó ez a kis előtanulmány. Nézik a merész fordulókat, a sűrűn hulló fehér permetfelhőt, figyelik, amint a gép eltűnik a távolban, hogy újra töltse a kiürült tartályt. Látják az ügyesen dolgozó jelzőket is, akik hatalmas csíkos tábláikkal az irányt mutatják a repülőknek. Varga Lajos kilenc és félholdas dolgozó paraszt nagy elismeréssel figyeli a munkát. — Nem adnám semmiért, ha az én egy hold krumplimat is megpermeteznék, de nemigen jut arra idő. Varga Lajos és a többiek nem is gondolják, hogy amíg ők Kazacsenko elvtárs gépét figyelik, a határ más részein permetező szovjet repülők már teljesítették is a kívánságukat. Esteledik már, s még mindig fordulnak a gépek. Ják, Pápóc, Csönge, Kenyéri, s a többi község parasztjainak viszik a segítséget. Repülőgéppel a kolorádóbogár ellen egyetlen párnak egy esztendő alatt többmillió az ivadéka. Beszél a veszedelmes kártevő tulajdonságairól is. A burgonyabogár a föld alatt, s a föld felett egyaránt jól érzi magát. Ezért olyan nehéz irtani. Mind a bogár, mind a lárvája nagy kárt tesz a burgonyában. Gyorsan terjed, repülni tud, széthurcolja a szél, utazik a vizen is, s rákapaszkodik a szállítóeszközökre. — Ne csak a szakemberek irtsák — figyelmeztet Malcev elvtárs — hanem az egész nép! A párt, a tanács, a tömegszervezetek is vegyenek részt a kolorádóbogár elleni harc megszervezésében! Szervezzék meg a rendszeres kutatást, s ha a gazdák nagy munkában vannak, a pedagógusok állítsák csatasorba az úttörőket. ★ A szovjet repülőkről, Grugyinról, Kazacsenkóról és társaikról sokat beszélnek a A Presbiteri Világszövetség sajnálkozását fejezte ki Péter János püspök beutazási vízumának megtagadása miatt gazdaság krumpliföldjét permetezi. Liszkai Lajos anyagellátó brigádja betölti az egyik gépbe a permetezőszert. (Rév Miklós felvételei) Özvegy,Barnáné gyermekei reggel a házmesterné mindenkinek elsorolta a nagy újságot: a vicinéhez orvos jött, nagyon rosszul van, tán meg is hal. Hiába, eljön egyszer az idő, hetvennégy év az hetvennégy év. Pedig arra még senki sem emlékezett, hogy Barnáné egy napot beteg lett volna. Nem is volt. Harminc éve mosta a lépcsőházakat, cipelte a teli szemeteskosarakat, ha összerakná, hány emeletet mászott meg életében, biztosan felérne rajta a Mount Everestre. Pedig amikor ideköltözött a házba, már akkor sem volt fiatal, negyvennégyéves volt, falusi suszter özvegye, kevés bútorral és egy rakás gyerekkel jött. Volt azok Mözött tizennyolcéves és karonülő, fiú, lány, szőke, barna. Voltak tán kilencen. De ennél több is lett volna, ha tífusz, difteritisz odakinn a tanyán nem tizedeli őket, mert Barnáné tizenhatszor szült. Valahányszor viselős lett, összekulcsolta a kezét és azt mondta békétlenkedő urának: «Ahová isten báránykát ad, ad majd hozzá legelőt is». De ezek már régmúlt dolgok. A gyerekek kiröppentek a fészekből, megnősültek, férjhez mentek, csak egy nyomorék, süketnéma lányával lakik együtt. Ez a magatehetetlen lény örök fájdalma Barnánénak. Ez is egészségesen született, ficánkolt, gagyogott, mint a többi. Másféléves volt, amikor kiesett a bölcsőből. 3 kinn volt, napszámban, az ura cipőt szállított, a hatéves nagyfiúra bízták, hogy ringassa a kishúgát, de az elbitangolt valahová, kutyát kergetni, almát szedni, bárha most, negyvenöt év után is tagadja ... És a baj itt volt, Jolánka attól fogva alig fejlődött, nem hallott, nem értette, ha szóltak hozzá és ő maga is csak vonított, panaszosan, mint az állat, «óóóó», «noooo», de azt más meg nem érthette, csak az anyja. . Az anyját azonban nem érti ő sem. Barnáné fél ötkor fel akart kelni, hogy időben Forbátéknál legyen. Ki akarja nyújtani a lábát — nem megy. Karja nehéz, szaggat, feje lüktet, forróságot érez. Csak fekszik, dermedten nézi a piroscsíkos dunyhahuzatot, a plafonon végigfutó villanyzsinórt, mint valami idegen világot. Mi ez? Övele ilyen még nem esett, hogy nem tudott felkelni. Mozdulna, úgy belejön a térdébe a fájdalom, hogy felkiált rá. — Jolánka, édes lányom, szólj a házimestereknek. Jolánka nem hallja, nem érti, ő azt szokta meg, hogy az anyja jön hozzá, eteti, mosdatja, öltözteti. Fekszik tovább. Az ócska vekker mutatja az idő szaladását, mit fog szólni Forbátné? Még jó, hogy az ajtó nincs kulcsra zárva, Kemenesné a harmadik emeletről feljön, ő is takaríttatni szeretne Barnánéval, ő veszi észre,, hogy baj van. És leszalad mindjárt a házmesterekhez, orvosnak telefonál, kisfiát pedig egy bögre kávéval felküldi a vidlakásba: «Eredj Sanyikém, add oda Barna néninek, mondd meg, hogy estére is küldök». Az orvos megnézi Barnáné dagadt kezét, lábát, orvosságot ír, azt mondja, hát ezzel bizony vagy két hónapot feküdni kell. izületi gyulladás. Majd holnap eljön újra. Xz ideg márciusi szél fújt, amikor Barnáné ágynak esett. Szépen kitavaszodott már, orgonát, cseresznyét hoznak az asszonyok a bevásárló kosarukban a piacról — a viciné még mindig fekszik. A lakók egészen megszokták már, hogy amikor a főzeléket porciózzák, vagy egy tepsi kalácsot sütnek, egy falattal gondoljanak Barna nénire is, meg arra a szerencsétlen nyomorékra. Kemenesné tiszta árhuzatot is vitt neki, a házmesterné oda-odaszalad hozzá, megfésüli, kitakarít nála, dehát ez nem megoldás. Az ember szégyelné felróni ami jót tesz embertársával. Mégis megkérdi előbb-utóbb , hol vannak Barna néni édes gyerekei? Nem tudnak azok előbújni, amikor az anyjuk bajban van? A doktor, aki másodnaponként jár, mondja is, hogy a demokrácia törvényei nem engedik ám, hogy valaki csak úgy veszni hagyja az anyját. Barna néni erre hangosan jajgatni kezd. Dehogy megy ő törvényre az ő édes magzataival, dehogy kívánja, hogy azok segítsenek rajta, megvan azoknak mindnek a maguk baja, különben régen jöttek volna. Ő, az anyja panaszkodjék rájuk? Hiszen, ha látták volnának, akkor is leszedné őket ez akasztófáról, még hogy ő egy gyermeke ellen szóljon? Ne bántsák az ő drága gyerekeit, kap ő háromszázhúsz forint öregségi segélyt az államtól, csak egy kicsit kikelhessen az ágyból, hogy a maga háztartását elláthassa, majd elél ő abból.. . Nyár van odakinn. Barnáné zöldborsólevest, krumplislecsót kap a ház lakóitól — ennyit élvez a nyárból. A nyomorék lány ott ül az ágya mellett, várja, hogy az anyja mennyit hagy az ételből. Fülledt, nehéz meleg van. És az ízületei csak nem javulnak. Bottas éppenhogy végigvánszorog a szobán. És amikor a szőke Forbánné megint azzal hozakodik elő, hogy mégiscsak hivatni kéne a gyerekeket, Barnáné már nem is bánja, ő kéri szépen, hogy hozzanak neki tintát, papirost, valahogy, lassacskán megírja a leveleket a gyerekeinek ... Darna Sándor, a legidősebb fiú késő este kapta meg a levelet. A kislány már a kapuban újságolta, hogy valami hivatalos írást hozott a postás, benn van a konyhakredencen. «No, csak nem az adó miatt?» — morogta az ember, de ahogy meglátta a borítékon az anyja nevét, megnyugodott, mosdóvizet kért először, csupa kosz, izzadság az egésznapi kapálástól, majd a leves mellett megnézi, mit ír a mama. Különben nem is nehéz kitalálni, mit ír, biztosan pénzt kér. Sovány, köhögős felesége van Barna Sándornak, az orra olyan keskeny és hosszú, mintha vonalzóval szabták volna és mindig kárál. «Bizony kellene küldeni a mamának, dehát honnan küldjünk? Azt se tudom, hol áll a fejem, hogyan jusson mindenre abból a pár krajcárból. Lajcsi ezen a héten csak száznyolcvan forintot hozott haza, abból százat mindjárt vissza is adtam neki, mert szandált akar venni, harmincat vasárnap elkér a táncba . .. Sanyi odavan a tanfolyamon, őszig nem keres semmit, a két kislányról nem is szólok ...» Barna Sándor nem felel, nagyon elfoglalja magát a mosakodással. Jól emlékszik rá, amikor munka nélkül volt harmincegyben, ki akart menni Amerikába. Akkor az anyja úgy rimánkodott, ne menj édesfiam, elveszel, lezüllesz ott az idegenben, amíg én csak egy falatot elő tudok teremteni, addig mind ehettek... Az anyja járt mosni Elbert doktorékhoz, Sümegi úrhoz, a háziúrék családjához, ők, a nagy fiúk, otthon lógtak, Endre már nős is volt, a feleségével együtt laktak otthon. De minden este volt leves. Az asszonyt még piszkálja, hogy az ura nem felel. — írja meg, hogy miránk nem számíthat. Egy kis krumplit, ezt, azt küldünk, ha a termést betakarítottuk. De most minekünk sincs. Miért nem az Endrétől kér? Azok bírják magukat, tanácselnök, gyerek sincs, segítheti az anyját. Vagy Mucikától... az úgyis mindig a kedvenc volt. Emlékszik, amikor harmincötben náluk voltunk karácsonykor? Lajcsikét a karomon vittem, még egyéves se volt. Hogy repesett a lelkem a fenyőág meg a csillagszóró után. De a mama csak rákiabált, hogy mész innen, te jézustalan, az a Mucikáé... Hát azért, mert én református vagyok, azért az én gyerekemet el lehet lökni? Hogy én felhánytorgatom a régi dolgokat? Elfelejtheti ezt a fájdalmat egy anya? — Na, hagyd abba, éhes vagyok. Az asszony szipogva merte a zöldbablevest, Barna néni levelét meg letette az ablakpárkányra, egy törött okuláré és egy fél üveg orvosság mellé. Ott is fog az maradni, ha a macska el nem hordja. IT* 12 ndre, a második fiú a tanácsházán kapta a levelet. Az ak■tacsomó tetején hozták be, mindjárt fel is bontotta, és felhívta a Lemezgyár személyzeti osztályát, kérte a feleségét. — Te, Rózsiként, a mama írja, hogy beteg. Mit csináljunk? — Mi baja? — Azt nem írja. Csak, hogy fekszik. Nem tud keresni, a szomszédok visznek be neki egy tányér ételt. — Nahát, ez hallatlan ... hogy a szomszédoktól koldul..., ha Pestre mész, menj oda és tiltsd meg neki. — Rózsikám, nem arról van szó, hanem, hogy pénzt kellene küldeni. — Hát küldjön. — Nem lehetne a kosztpénzből? — De lehetne. Miért ne lehetne. És akkor majd maga mondja meg, hogy huszadikától elsejéig mit főzünk. Vagy üzenjek a kárpitosnak, hogy ne hozza haza a rekamiét? Eddig jó volt, az az ócska sezlon, majd megleszünk vele még egy évig. Csak küldje az anyjának a pénzt. — Rózsikám, hiszen talán megoldhatjuk másképpen is. — Kérem, az csak természetes, hogy az édesanyját segíti — hangzott a vonal másik végéről, de olyan fagyosan, olyan ellenségesen, hogy Barna szájaszéle remegni kezdett az idegességtől. — Nem most olvasta a «Rokonok»-at? Maga az egyetlen fiú a családban?Ha akármi van, mindig magához szaladnak. Maga helyezze el a nyomorék lányt kórházba, maga adjon pénzt, maga vállalja Sándoréinál a keresztapaságot. Mucska a főhadnagyi fizetésből könnyebben adhatna ... és Mári el tudta vinni a konyhabútort, meg az ágyneműt, amikor férjhez ment. Miért nem veszi magához az anyját? A tanácselnök szobájába ketten is beléptek. Barna kínban feszengett, nem tudott semmit válaszolni. De a felesége nem is várt választ. — Tudjuk azt vállalni, hogy minden hónapban küldünk pénzt? Akár száz forintot is? Nem. És ha küldünk, mi lesz vele? Jobban fog élni a mama? Hiszen sose tudott a pénzzel bánni. Ha ötven fillérje volt, paszulyt főzött, ha két pengője volt, kalácsot sütött, de mindig föletette, amije volt... vizet a tengerbe ... — Jó, most elvtársak vannak nálam. Majd este beszélgetünk — mondta Barna és letette a kagylót. Amíg a titkárnője referált, arra gondolt, hogy van abban valami, amit az asszony mond. Mindig őrá támaszkodnak. Az öregségi segély ügyét is ő intézte el, a mama írniolvasni is alig tud, ha neki kell utánajárni, még ma se kap nyugdíjat. És háromszázhúsz forint szép pénz. Beoszthatja szépen. Mert mi kell már egy olyan öregasszonynak? Fél liter kávé, egy kis főzelék. Egy pillanatig habozott, adjon-e postára száz forintot — abból a háromszázból, amiről az asszony nem tud. De a mama esetleg levélben megköszöni. Vagy pláne azt hiszi, hogy ez most már havi járulék. «Úgyis felmegyek Pestre a jövő hónapban, de legkésőbb szeptemberben. Majd akkor viszek neki valamit. De nem. Mégis küldök száz forintot. — döntött végül. És csöngetett, hozzanak egy postautalványt. A levelet meg betette az irómappájába, néhány, évek óta húzódó, soha be nem végződő lakásügy mellé. Aklos Gézáné, született Barna Mária Róza szemközt találkozott a postással. Éppen piacra indult, Laci fia a szoknyájába kapaszkodva baktatott, mellette. A szép piros bélyeget el is kérte mindjárt a borítékról. Az asszony ott az utcán állva el is olvasta a levelet, könnyes lett a szeme, bizony csúnyaság, hogy hónapok óta nem írt a mamának, az meg beteg szegény. Ámbátor biztosan nem olyan nagy a baj, ha maga írt, talán kicsit megfázott vagy a gyomrát elrontotta, az ilyen öregei már annyira érzékenyek... De azért betért a Népboltba, vett borítékot, levélpapírt meg egy üveg tintát is. Ilyenkor, nyári dologidőben nem sok tinta fogy, a tavalyi üvegnek már csak az alján van valami száradó sötétkék kulimász. Csak amikor hazatért, akkor bosszankodott, hogy no, kiadott három forintot, pedig megírhatta volna a levelet a téesz irodáján is. Egész nap nem állt meg kezében a munka. Mosni kellett, mert holnap neki is mennie kell a növénytermesztő brigáddal. Nem járja az, hogy a téesz-elnök feleségének legyen a legkevesebb munkaegysége. De azért este csak elővette a levélpapírt. «Drága Anyám. Nagyon fájdalmas nekem, hogy már tavasz óta beteg, de, sajnos, minálunk is sok betegség volt a télen. Lacika tüdőgyulladásban feküdt, de most már jól van, jövőre iskolába megy, ez nagyon sok kiadás, mert új cipőt, táskát kell venni. Most veszünk egy kecskét is, mert szereti a kecsketejet, tehenünk meg úgy sincs, így jól jövünk ki, mert kétszáz forint ment el eddig fejre minden hónapban. Az embernek csak feje fáj a gondtól, építtetni is kell, nagyon sokat kérnek a kőművesek. Géza is tisztelteti édesanyámat, jöjjön el ősszel pár napra hozzánk, nem olyan nagy a költség, és itt megerősödhetne. A szőlő egész szépnek ígérkezik, a télikörte is, amint lesz érett gyümölcs, küldünk egy kosárral édesanyámnak. Lacika rajzolt egy kis bárányt, azt ide beleteszem a levélbe Édesanyámnak. Fényképet is csináltatunk, de csak majd az őszön, ha megkapjuk a pénzt az elszámolásból, örülünk, hogy a szomszédok segítik, jóemberek csak nem hagyják el az embert. Vigyázzon magára Édesanyám, hogy meggyógyuljon. Gézácska és kis Rozi az apjukkal vannak a cséplésnél, az ő nevükben is én tiszteltetem Édesanyámat. Krumplit is küldök egy kosárral, nem postán, hanem ha valaki Pestre utazik, elviszi. Szerető lánya, Maria. Amíg a mama a levelet írta, Laci unalmában kézrekerítette a borítékot. Belefújogatott, néhányszor a lócához csapta, amikor meg az egyik sarka kilyukadt, csendesen kiment az udvarra és homokkal töltötte meg. Olyan szépen jött a homok, mint a tölcséren.J. Aklosné jól elnadrágolta érte a kisfiát, «megállj te csibész, most vehetek másik borítékot», veszekedett vele. De másnap a kukoricásban voltak, harmadnap nem tudom mi volt. Egy hétig a sublódon hevert a levél. Talán egyszer postára adja . .» Legifjabb Barna Miklós főhadnagy, családi becenevén Muckó, feleségével együtt későn jött haza. A Szigeten voltak, színházi előadást láttak, még a liftben fölfelé jövet is a Dunajevszkij-dallamokat dúdolták. Villanyt sem gyújtottak, nehogy az ötéves István felébredjen. Bolondok ezek a modern lakások — minden szobán üvegajtó. A levélszekrényben mégis kitapogatta a borítékot. A fürdőszobában sebtiben el is olvasta: «Vidd el egyik vasárnap Istvánt a nagyanyjához. De ne engedd, hogy Jolánka csókolgassa, nehogy valami betegséget kapjon. És vigyetek egy kis süteményt is». «Ezt igazán nem kell mondanod» — sértődött meg a feleség. «Tudom, drága» — felelte Muckó úrfi és megsímogatta a feleségét. X Barnáné, a viciné már ötödik hónapja feküdt. Az orvos azt mondta, most már lehetne iszapra járni. De ki kísérné el a fürdőbe? És a fürdőt ingyen adja az SZTK, de villamost nem adhat hozzá. Gyalog pedig karácsonyig sem ér oda. Kemenes, a házmegbízott lakógyűlést hívott össze a viciné ügyében. — Elvtársak, harminc éve ismerjük, becsüljük ezt az asszonyt, segítenünk kell rajta. A lakók egy része mozgott. Mindenkinek megvan a saját családja, öreg szülője, gyereke. De azért szótöbbséggel mégis csak kimondták, hogy minden héten más emelet vállalja Barna nénit, enni ad neki, kitakarít nála, elkíséri a Lukács-fürdőbe .É s ötemeletes a ház, hatodik a földszint, hat hétben, ha egy nap jut egy családra ... Barna néni sírva fakadt, amikor ünnepélyesen közölték vele a határozatot. — Áldja meg magukat az isten, hogy nem hagytak el. De hiszen csak egy kis időről van szó, elment már a levél a gyerekeimnek. Jönni fognak, segíteni fognak, a maguk jóságát is visszafizetik. Endre fiam küldött is már száz forintot, nézzék csak, itt az utalvány, látja, Kemenesné? Hiszen tudom én, jók az én gyermekeim, én dajkáltam, én etettem, én neveltem őket, inkább a szívüket tépnék ki, semmint hogy az anyjukról elfeledkezzenek ... Fehér Klár! SZABAD NÉP Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Keleti Márton elvtársnak 80. születésnapja alkalmából a munkásmozgalomban végzett több évtizedes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend-kitüntetést adományozta. (MTI) VASÁRNAP, 1954 AUGUSZTUS . Tájékoztató az árvízkárok helyreállítására vonatkozó irányelvekről Az árvízkárok helyreállítására alakult kormánybizottság kidolgozta a helyreállítás legfőbb Irányelveit. Ezek tartalmazzák a mezőgazdasági termelési károk elhárításában nyújtandó segítség módozatait; a termelés újra megindításához szükséges vetőmag, műtrágya és egyéb területen nyújtandó segítség módját; pénzügyi vonalon az adóban, begyűjtésben, valamint a lakások helyreállításánál nyújtandó segítség mértékét; a lakó- és k&f épületek helyreállításának műszaki feladatait. A kidolgozott javaslat értelmében a kormány messzemenő segítséget nyújt a* árvízkárosult lakosságnak. A javaslatot a napokban tárgyalja a minisztertanács, a minisztertanács ülésén hozott határozatot a sajtó és a rádió ismerteti. (MTI) Az árvízkárosultak részén folyó gyűjtés eddigi eredménye Megye: Forint: Baranya 57.535 Bács-Kiskun 125.130 Békés 230.720 Borsod 513.329 Csongrád 397.755 Fejér 109.223 Győr-Sopron 156.559 Hajdú 175.483 Heves 174.216 Komárom 69.513 Nógrád 88.885 Pest 134.130 Somogy 209.788 Szabolcs 138.160 Szolnok 131.057 Tolna 33.707 Vas 93.825 Veszprém 267.298 Zala 91.321 Budapest 3.441.186 A gyűjtés eredménye július 31-én, szombaton délig 8.340.000 forint. " ...... —ryv—1 in DCare&lat&k „Betérce mesék, avagy a Tudományos színvonalú Takarékreklám Szeretem a takarékbetétkönyvet, szívesen teszem pénzemet takarékba, kivált, ha van. Úgy érzem, teljesen tisztában vagyok azzal, mennyi előnnyel jár a betétgyűjtés. Szeretem a reklámot is. Az érdekes, szellemes hirdetéseket, az ötletes képeket, versikéket. Azután természetesen szeretem a történelmet is és természetesen a tudományokat meg a művészetet, amelyek gazdaggá, magasztossá teszik az ember életét. Csak egyet nem szeretek: ha ez a három — a takarékbetétkönyv, a reklám és a történelem — összetalálkozik, eggyé akar olvadni, be akarja bizonyítani, hogy létezik egy negyedik «műfaj» is, amit körülbelül úgy lehetne nevezni, hogy «tudományos színvonalú takarékreklám». Egy ilyen van most a kezemben. Magas színvonalán mit sem változtat, hogy képeskönyv formájába öltöztették, s azt a pajkos címet adták neki, hogy: «Betétke mesél». Kiadója az Országos Takarékpénztár. Lássuk, mit mesél Betétke ... Az első mesével még nem volna baj, mert amennyire ártalmatlan, annyira érthetetlen. Ebből ugyanis kiderül, hogy az őskorszakban a férjek takarékpénztárba tettek valami elefántdolgot, hogy gondoskodjanak a családról télvíz idejére. Ami nem egészen érthető, az az, hogy vájjon az elefántot vagy az agyarát tették-e annak idején a bankba. Rajzolási hiba folytán ez nem világos. Később Betétke ismerteti az olvasóval Archimedes jelentőségét. Archimedesről mindezideig egyes félművelt emberek azt hitték, hogy a fizika úttörője volt, és egyik legfontosabb felfedezése a vízbes mártott testek súlyára vonatkozott. Ám a szóbanforgó reklámfüzet ennél fontosabb dolgokra jött rá: felismerte Archimedesben a betétmozgalom nagy előfutárát. Ezért láthatjuk a képen a pucér, szőrösmellű Archimedesi fürdőkádban, amint heuréka kiáltásokkal üdvözli feleségét. A reklámfüzet a következő párbeszédet fűzi ehhez a jelenethez: — Éljen! Felfedeztem az alapigazságot! — A vízbem ártott testekre vonatkozólag? — kérdi a feleség. — Dehogy! Azt, hogy ha az ember takarékoskodik, akkor könnyebben él! íme, Archimedes új megvilágítása! Nem akarunk tovább részletekbe bocsátkozni. Kiderül még a képeskönyvből, hogy Columbus nemcsak a tojást fedezte fel (Amerikáról ebben a füzetben nincs szó), hanem azt is,hogy takarékbetétkönyvet kell váltani. Kitűnik, hogy Moliére azért szúrta tollhegyére a fösvényt, mert az nem volt hajlandó takarékbetétkönyvet váltani, s ezzel kivívta maga ellen a nagy író haragját. Ezek után csak természetes és magától értetődő, hogy harmadik Ramsesnek azért jutott elődjéhez képest kisebb piramis, mert nem takarékoskodott, Napóleon pedig azért tette mindig mellére a kezét, mert abban a zsebében tartotta takarékbetétkönyvét. Mint látható tehát a «Betétke mesél» című füzetecske — amelyet tanító célzatára való tekintettel az iskolákban osztogattak — ismerteti a takarékbetétmozgalom történetét az ősközösségtől napjainkig. De ne legyünk igazságtalanok. Nemcsak ismerteti a történelmet, hanem új, valóban forradalmi szemléletben mutatja be azt. Kiderül belőle, hogy a történelem mozgatórúgója tulajdonképpen a takarékbetétkönyv. A történelmi alakok két csoportra oszlanak: 1. Akiknek van takarékbetétkönyvük, és 2. akiknek nincs. Kiderül belőle, hogy a tudomány és ,a művészet lángelméi akkor alkottak maradandót, ha művük előre vitte a takarékpénztárak ügyének fejlődését. A Történelmi Társulattól nem követelhetjük, hogy takarékbetét-propagandával foglalkozzék. Ezért az Országos Takarékpénztártól sem kívánhatjuk, hogy történetírói kutatásokat folytasson. A takarékoskodás és a takarékbetétkönyv fontos és hasznos dolog. De az is bizonyos, hogy Archimedes az Archimedes, Moliére az Moliére, a takarékbetétkönyv pedig takarékbetétkönyv. Ezeket a dolgokat nem jó összekeverni. Kerek József