Szabad Nép, 1954. szeptember (12. évfolyam, 244-273. szám)

1954-09-01 / 244. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XII. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM A­R­A­N­D F­I­L­L­E­R SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1 1939 leckéje Tizenöt éve, hogy kitört a második világháború. Tizenöt éve, hogy Hitler Németországa felrúgva a nyugati hatal­makkal kötött korábbi megállapodásait, megrohanta Len­gyelországot, és ezzel a nyílt fegyveres agresszió útjára lépett. Anglia és Franciaország, amely hosszú éveken át szemet hunyt a német fasizmus minden agresszív cselek­ménye felett, e leplezetlenül kihívó támadás következtében olyan helyzetbe került, amelyben nem kínálkozott más kiút számára, mint a hadüzenet. 1939 szeptembere nemcsak korunk, hanem az egész világtörténelem eddigi legnagyobb háborújának kezdetét jelentette. Egy olyan háborúét, amelyben nem kevesebb, mint hetvenmillió ember pusztult el — hétszer annyi, mint az első világháborúban — és legalább harmincmillió vált rokkanttá, munkaképtelenné. Egy olyan háborúét, amely végigsöpört egész Európán. Észak-Afrikán, Kelet-Ázsia és a csendesóceáni szigetvilág többszázmillió lakost felölelő te­rületein, egész városokat égetett fel, a kultúra évszázados központjait döntötte romba, és soha nem ismert méretekben pusztította a polgári lakosságot. Még túl élénken élnek e gi­gantikus háború emlékei az egész emberiségben ahhoz, sem­hogy egyes állomásait külön fel kellene idézni. A tömeg­gyilkosságok és fasiszta kegyetlenkedések emléke még túl­ságosan friss ahhoz, semhogy bizonyításra szorulna, milyen rettenetes vér- és szenvedésözönt zúdított ez a világkata­klizma az emberiségre. De ha ma 1939 szeptemberére emlé­kezünk, a véres esztendők feledésbe soha nem menő emlékei mellett nem utolsósorban a háború kitörésének körülményei felé fordul figyelmünk. Köztudomású, hogy ezt a háborút a mai kapitalizmust jellemző gazdasági és politikai világerők fejlődése hozta magával. De az is köztudomású, hogy a pusztításnak ez a mértéke, s időtartama nem volt szükségszerű. A háborúnak ilyen tragikusan hatalmas méretekben történő lefolyását a nemzetközi, és ezen belül az európai biztonság hiánya tette lehetővé. Hasztalanul szólította fel a Szovjetunió a fa­siszta agresszió által fenyegetett hatalmakat közös véde­kezésre javaslatai süket fülekre találtak. Süket fülekre találtak, mert egyes nyugati kormányoknak érdekükben állott az agresszió erőinek felbiztatása. Süket fülekre talál­tak, mert egyes szűklátókörű politikusok úgy vélték, hogy a fasiszta államok támadó szövetsége csak Kelet felé lesz veszélyes, ennélfogva kollektív biztonság helyett inkább arra törekedtek, hogy a fasiszta tömbbel jussanak bizonyosfajta megegyezésre — a Szovjetunió ellen. A nemzetárulásnak ezek a politikusai — a francia, angol és nem utolsósorban amerikai uralkodó körök egyes, nagybefolyású csoportjai — abban reménykedtek, hogy a Kelet elleni agresszió teljesen ki fogja elégíteni a hitleri fasiszták étvágyát. De mint ez a szűklátókörű politikusokkal általában tör­ténni szokott, elszámították magukat. 1939 szeptember else­jének nagy tanulsága éppen az, hogy a náci fenevad előbb támadt azokra, akik őt felnevelték és felerősödni engedték, mint a szocializmus országára. S ez nem véletlen. A német militarizmushoz hasonló, támadószellemű erők régi taktikája, hogy mindig előbb a gyengébb ellenállás irányában hatol­nak előre. Az akkor még burzsoá Lengyelország csak­úgy, mint a kapitalista Dánia, Norvégia­, Hollandia,­­Belgium és Franciaország, könnyebb «falatnak« kínálkozott számukra, mint a nagy népi erőforrásokból táplálkozó szocialista szov­jet állam. Éppen ezért egész Európát maguk alá akarták tiporni, egész Európa erőforrásait kezükbe akarták kapa­rintani, mielőtt világhódító terveik e leggonoszabb, legka­­landorabb vállalkozásába, a Szovjetunió elleni támadásba bele mertek volna fogni. Miért érdemes ma mindezt felidézni? Vájjon nem vál­tozott-e meg gyökeresen a világhelyzet azóta? De igen, a világhelyzet ma kétségkívül más. A Szovjetunió, amely győztesen került ki a második világháborúból, egyedülálló országból egy hatalmas, 900 milliós tábor vezető hatalmává növekedett. Ez magában véve is megszívlelendő tanulság azok számára, akik egy új háború sötét terveit forralgatják, mindenekelőtt az Egyesült Államok számára, amely átvette Hitler­ Németországtól a legagresszívabb hatalom szerepét. De másról is szó van. Tudjuk, hogy az imperializmus bosszúvágytól fűtött, legnyughatatlanabb erői éppen Euró­pában a régi játszmát kívánják újból lejátszani. Az Egyesült Államok ma egy Adenauert ölel keblére, mert benne látja az új, támadóképes német revanshatalom fana­tikus szervezőjét. S hogy a kép teljes legyen: ma is akad­nak angol és francia politikusok, akik nemzetük érdekeit kockára téve többre tartják az újnácikkal való cimborálást, mint a kollektív biztonságnak becsületes alapokon történő hathatós felépítését. E politikusok még mindig nem képe­sek eléggé okulni a történelemből, s ma is ugyanazzal a tűzzel játszadoznak, amely 1939 szeptemberében és az azt követő években olyan fájdalmasan megégette őket. Igaz, hogy a francia nemzetgyűlés határozata az «európai védel­mi közösség»-szerződés elutasításáról óriási csapást mért a német újrafelf egy vérzés híveire és szervezőire. De az is látnivaló, hogy a francia kormány még mindig nem tudta magát a nemzet érdekében való határozott cselekvésre rá­szánni, s hogy Anglia továbbra is támogatja a nyugatnémet újrafelfegyverzés amerikai stratégáit. Tulajdonképpen csodálkozni kell ezen a vakságon, amely oly konok következetességgel hagyja figyelmen kívül a közelmúlt tanulságait. Csodálkozni kell e makacsságon, amellyel az «európai« gondolat megszállottai mindenáron újra fel akarják idézni 1939 szeptemberét, 1940 tavaszát, vagy valami számukra még rosszabbat. Miért gondolják, hogy az új német imperializmus, amely valóságos bálványt csinált Romíneiból, az afrikai hadjárat «hőséből«, közömbös lesz azok iránt az angol és francia gyarmatok iránt, amelye­kért e hírhedt hitleri tábornokot hadosztályával együtt an­nak idején Afrikába vezényelték? Miért gondolják, hogy egy szabadjára engedett agresszív német államnak most előbb volna kedve bizonyos felmelegített követeléseit Keleten, az 1939 óta sokszorta megerősödött Keleten behajtani — mint abban az irányban, ahol most is sokkal több meghu­­nyászkodást, és sokkal kevesebb határozottságot lát a jogos nemzeti és egyetemes békeérdekek védelmében. Csodálkozni kellene ezen a vakságon, ha nem tudnánk, hogy az amerikai függőség és a szovjetellenes rémületkeltés milyen nyomós tényezői húzódnak meg mögötte. De talán nem túlzunk, ha azt állítjuk: 1954 az éve annak, hogy mind az egyikkel, mind a másikkal szakítsanak, hogy az idegen függőség helyébe a nemzeti érdekek védelmét, a lázálmok kergetésének helyébe pedig a józan realizmust, a békés együttélés lehetőségének felmérését állítsák. Az­­európai védelmi közösség” terve megbukott: ez nagy nyereség az európai béke számára. De még nagyobb nyereség volna Európának, ha vele együtt letűnnének a színről a katonai blokk-politika más kísérletei is, helyette új tárgyalásokat kezdenének az egész Európát átfogó kollektív biztonságról, s a német kérdés kétoldalú engedményeken alapuló meg­egyezéses rendezéséről. Nem igaz, hogy nincs olyan megol­dás, amely Kelet és Nyugat biztonsági igényeit egyaránt kielégíthetné. Ellenkezőleg: csak az a megoldás elégíti ki az európai biztonság igényeit, amelynek kidolgozásában Kelet és Nyugat együttesen részt vesz. Lehet, hogy az ilyen megoldás nem felel meg bizonyos, Európától idegen érde­kek agresszív céljainak. De az európai nemzeteknek, bele­értve a sokat hányatott német nemzetet is, éppen ez felel meg a legjobban. És ez az a legfőbb tanulság, amelyet nap­jainkban 1939 szeptember elsejének eseményeiből le kell vonni. 11 -------------------------------------------------------­ Horváth József: Nagyon behúzódtak a tanyájukra... (2. oldal) Vadász Ferenc: A polgármester úr nya­ralni ment — Újpesti jegyzetek 1935- ből (2. oldal)­ Kolozsváry Endre: Schmidt József elké­sett ... (2. oldal) A MAI SZÁMBAN Rényi Péter: Vádirat és hősköltemény — Jegyzetek Renato Guttuso művei­nek budapesti kiállításáról (3. oldal) Az «európai védelmi közösség« bukásá­nak világvisszhangja (3. oldal) Düh, fejvesztettség és félelem olasz kor­mánykörökben — A­­Szabad Nép­olaszországi tudósítójától (4. oldal) Torinói jelentés — A 100 méteres gyors­­úszás Európa-bajnoka: Nyéki Imre (4. oldal) A negyedik bányásznapra készül az ország Vasárnap, szeptember 5-én ünnepli né­pünk a negyedik bányásznapot, amelynek méltó megünneplésére már hetek óta foly­nak az előkészületek. Nemcsak a szén-, ha­nem a bauxit-, az olaj-, az érc- és az ás­ványbányászok is jobb munkával, a fel­ajánlások teljesítésével, az adósság csök­kentésével készülnek a bányásznapra. A «bányászhéten» különösen a front­brigádok lelkes versenye hoz jó ered­ményeket. A trösztök között a tatabá­nyai, a pécsi és a mátravidéki tröszt dolgozói járnak az élen, szénbányászatunk egésze azonban még mindig nem teljesíti a tervet, Kom­ló, Dorog, a nógrádi és borsodi tröszt súlyos adóssággal küzd, s a szénbányászat egészének a tartozása nemhogy csökkent volna, hanem nőtt augusztusban is. Ezért a bányásznap előtti utolsó napokban még jobban kell küzdeni, hogy sikeres munká­val, a terv teljesítésével ünnepeljük szep­tember 5-ét. 90 millió forint hűségjutalom, sokszáz kitüntetés Az idei bányásznap sokkal nagyobb sza­­bású lesz, mint az eddigiek. Államunk is­mét megjutalmazza azokat, akik legjobbak a munkában, fegyelmezettségben, akik hű­ségesek bányájukhoz. Az első bányásznapon 14 és félmillió, tavaly pedig már több mint 60 millió forint hűségjutalom került kiosz­tásra. Most, szeptember 5-én előreláthatólag mintegy 90 millió forintot osztanak ki, ebből 86 millió forintot a szénbányá­szok között. Államunk azonban nemcsak pénzzel, ha­nem magas kormánykitüntetések adomá­nyozásával is jutalmazza a kiváló bányá­szokat. Az idei bányásznapon többezer dol­gozó kap kormánykitüntetést, ezenkívül mintegy 1100 bányász részesül miniszteri kitüntetésben, ennyien kapják meg a­­Bá­nyászat kiváló dolgozója», illetve «Kiváló bányász» kitüntetéseket. Ünnepségek, felvonulások A bányásznapon az egyes szénvidékek központjaiban nagyszabású ünnepségek lesznek, amelyeknek műsorát különböző kulturális és sportesemények teszik válto­­zatossá. Az ünnepségek csaknem mindenütt szeptember 4-én este kezdődnek, zenés­fáklyás felvonulásokkal. Az esti ünnepségek után bányászzeneka­rok és hangszórós autóbuszok köszöntik egyes lakótelepeken a kiváló dolgozókat. Szeptember 5-én reggel zenés ébresztő lesz, s ezután kezdődik meg az egyes csoportok felvonulása az ünnepségek színhelyére. A felvonulásban több helyen honvédségi dísz­századok, zenekarok, tömegszervezetek is résztvesznek, elsősorban az úttörők és a DISZ-fiatalok. A felvonulási meneteket a tröszt legjobb eredményt elért üzemének dolgozói, illetve a kitüntetett bányászok nyitják meg. A központi ünnepségekre az egyes bányavállalatoktól MÁVAUT, illetve bányász-autóbuszok szállítják a dolgozókat és családtagjaikat. A központi ünnepsége­ken kívül minden bánya rendez rövid házi­ünnepséget szeptember 4-én, délután. Gazdag sportműsorok Különösen gazdag lesz az ünnepségek sportműsora. Ezen a napon nyolc sportágban bonyo­lítják le a Bányász Kupa-versenyek döntő mérkőzéseit. Salgótarjánban például délután 2-től lesz az országos asztalitenisz Bányász Kupa-ver­seny döntője, közben ökölvívás, kard- és tőrvívás, majd ezek után kerül sor a Salgó­tarjáni Bányász—Diósgyőri Vasas NB I-es labdarúgómérkőzésre. Ennek félidejében at­létikai számok és tornabemutatók szórakoz­tatják a közönséget. A kereskedelem is felkészült A belkereskedelmi minisztérium Bá­nyászellátó Kereskedelmi Igazgatóságának vállalatai Tatabányán, Oroszlányban, Kom­lón, Várpalotán, a pécsi bányavidéken, Ru­­dabányán és a Sajóvölgyben lévő bányász­­településeken az üzletekben, továbbá sát­rakban és pavilonokban nagyon sok ruhá­zati cikket, élelmiszert, italt hoznak for­galomba. Az „Életjel" című film bemutatója Budapesten szeptember 4-én este mutat­ják be Tardos Tibor «Életjel» című, a kar- tovy-vary-i filmfesztiválon «Munkadint» nyert bányászfilmjét, amely a szuhakállói vízbetörés alapján készült. A film díszbe­mutatója Izsófalván 5-én este lesz. A bemutatón résztvesznek a film alko­tói, írók, művészek, színészek, a film hősei, a szuhakállói bányászok, s a mentésben résztvett parasztok, bányá­szok, katonák, mérnökök közül is sokan. Az «Életjel» című filmet vasárnaptól már öt budapesti és 13 vidéki filmszínház játsz­­sza, ezenkívül 60 keskenyfilmvetítésű mozi is vetíti már a bányásznapon. 99 Tervünk túl­teljesít­ésével k­izottaluk a párt és a korm­ány m­incibbecsülését*‘ A csolnoki II-es akna bányászainak felhívása Hétfőn az éjjele« harmadra leszálló bá­nyászok jóval előbb érkeztek a csolnoki II-es aknához, mint máskor szoktak. Mű­szakkezdés előtt ugyanis röpgyűlést tartot­tak a dorogi szénmedence legjobbjai. Ta­nácskozásuk alapján felhívást intéztek az ország bányászaih­oz,*, abban a következő­ket írják: Csak néhány nap választ el bennünket a negyedik magyar bányásznaptól, amikor a széncsaták hőseit ünnepli és a hűséges munkát jutalmazza meg az ország. Most, az ünnep előtt szénbányászatunk 300.000 tonna szénnel tartozik a népgazdaságnak, s ennek több mint egynegyede minket, do­rogi bányászokat terhel. Ha ez az adósság megmarad, a közeli téli hónapokban súlyos gondot okozunk az országnak. Minket figyel most az ország. Azelőtt mindig úgy történt, hogy a bányásznapi verseny után (amikor a zsebünkben volt a hűségjutalom) megtört a verseny lendülete. Ez most nem ismétlődhetik meg! Tőlünk, bányászoktól azt várja az ország dolgozó népe, hogy nagy­­ünnepünk után is­­töret­­len lendülettel harcoljunk az adósság le­­törlesztéséért. Mi, a csolnoki II-es akna bá­nyászai az alkotmánynapi versenyben, majd a bányásznapi ünnepi műszakban több mint 3000 tonna szenet adtun­k terven felül. Eny­­nyivel csökkentettük a Dorogi Szénbányá­szati Tröszt adósságát. Eredményeink, har­cos hagyományaink köteleznek bennünket, hogy továbbra is megfeleljünk a várakozás­nak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának ünnepéig újabb 3000 ton­na, jó minőségű szenet adunk terven felül, hogy tovább csökkentsük a dorogiak, s az egész szénbányászat adósságát. Ebben a munkában az lesz a jelszavunk: «Tervünk mindennapi­ túlteljesítésével viszonozzuk a megbecsülést és a hűségjutalmat». Úgy érezzük, nemcsak nekünk, II-es ak­naiaknak, hanem az ország valamennyi bá­nyászának becsületbéli kötelességünk, hogy helytálljunk az adósság letörlesztéséért, a kongresszus határozatainak megvalósítá­sáért vívott széncsatában. Minden magyar bányász több termeléssel viszonozza a párt­nak és kormánynak a bányászok iránti meg­becsülését, a hűségjutalmat! — hangzik a csolnoki II-es akna bányászainak felhívá­sa. (MTI) (Tudósítónktól.) Köröskörül a sötét éjszakában ezernyi apró fény vibrál a fővárosba vezető ország­utakon: a vízhatlan ponyvával letakart zöldségszállító kocsik himbálózó viharlám­pái. Fótról, Alsógödről, Mogyoródról, Gal­­gahévízről, Alsónémediből és még több pest­­környéki faluból jönnek a szekerek. Mire a főváros felébred, a csarnokba, a piacokra megérkezik a friss gyümölcs, a zöldségféle. Évről évre bővül, fejlődik Budapest vá­rosellátó övezete. A pestkörnyéki termelő­­szövetkezetek és egyénileg dolgozó pa­rasztok ma már jóval nagyobb területen kertészkednek, mint egy esztendővel ezelőtt, s jobban alkalmazzák a fejlett termelési módszereket. Nézzünk hát körül a zöld­övezetben. Fót Javában szüretelik a fóti határban a pa­radicsomot. A földek végén szanaszét üres ládák hevernek, s a paradicsomsorok közt ügyeskezű lányok, asszonyok szorgoskod­nak. Messze földön híres a fóti paradicsom. A háziasszonyok, de a konzervgyárak is kedvelik. Édes, szapora, azonnali fogyasz­tásra is, befőzéshez is nagyon jó. Fót hatá­rában több mint 250 holdon termesztik. Az idei paradicsom­termés nem rossz, de vala­mivel gyengébb, mint máskor. A hideg ta­vasz ártott a palántáknak. A faluban úgy beszélik, hogy azért 40—50 mázsa paradi­csom mégis megterem holdanként. Elek István, a községi tanács elnöke elégedetten számol be az- * -■-«-« ról, hogy talán még sohasem iparkodtak úgy a községben, mint most. Az aratást, a cséplé-t hamar elvégezték, és a konyha­kerti növények betakarítása is gyorsan halad. Minden gazda gondját viseli földjének. Soha annyi istállótrágyát nem hord­tak ki a földekre, mint tavaly ősszel és az idén. A föld meg is hálálja a fáradozást. Ilyenkor, amikor beérik a paprika és a paradicsom, a fóti határból na­ponként 10—15 vagonnál is több áru kerül a budapesti piacokra. Jól gazdálkodnak a helyi Béke termelőszövetkezet tag­jai is. Az idén megnövelték az öntözött területüket. Hetven holdat fogtak öntözés alá. Ezen­kívül még 30—40 hold száraz kertészete is van a szövetkezet­nek. A paradicsom itt jobban fi­zet, mint másutt a község hatá­rában. Van olyan táblájuk, ame­lyik még 150 mázsánál is többet ad holdanként. A tagok azonban nem a paradicsommal, ha­nem a dinnyéjükkel dicsek­szenek. Kint, a szőlőskertben a napos, dél­nek fekvő dombhajlatban 25 holdnyi terü­lő­en még most is sok a görögdinnye. A dinnyetermés jobban sikerült, mint­ ahogy tagok várták. Eddig már több mint vagon dinnyét adtak el, s mint mondj: még leszednek vagy 2—3 vagonra valót. Alsógöd Szorgos munka folyik az alsógödi Egye­sült Törekvő termelőszövetkezetben. Mes­ter Ernő, a szövetkezet agronómusa az?«­ fogad bennünket, hogy már­a kiválogatták azokat a paprika, paradicsom, káposzta, uborka mintapéldányokat, amelyeket majd az őszi mezőgazdasági kiállításra visznek. Itt is nagy a konyhakertészet: 127 búdon termesztenek zöldségfélét, s az idén több mint egymillió, forint bevételre számítanak. Eddig több mint egy vagon ubor­kát, 2—3 vagon főzőtököt, több mint három vagon paprikát, 4—5 vagon dinnyét s más zöldségfélét szállítottak el. A 30 hold­ról jó paradicsomtermést várnak a tagok. Mester Ernő arról is tájékoztat, hogy a szövetkezetben jól kihasználják az öntö­zött területet. Ahogy az egyik növényfajta lekerül a földről, már vetik, palántázzák­ utána a másikat. Kétholdnyi másodvetésű uborkájuk például olyan szép, hogy szed­ni lehet már. A szövetkezetben késő ősz­szel is termesztenek friss zöldségfélét. Ho­­monnai Péter és Rékási Sándor munkacsa­patvezető javaslatára melegágyakban több mint tízezer fej salátát nevelnek, amit majd decemberben visznek piacra. De ezenkívül zöldborsót, őszi káposztát, karfiolt is termesztenek. Galgahévíz Egy esztendő alatt sokat fejlődött a konyhakertészet a galgamenti községek ha­tárában. Különösen híres a galgahévíziek paradicsoma, paprikája. Kevés gazda van a községben, aki ne foglalkoznék zöldség­félék termesztésével. Sok új ház dicséri a dolgozó parasztok szorgalmát, iparkodását. Tavaly ősz óta 32 dolgozó paraszt épített új családi házat a községben. Jó munkájukért többen kaptak már a faluban dicséretet, kitüntetést. Legutóbb Mészáros Mihály négy és félholdas dolgo­zó paraszt kapta meg a mintagazdajel­­vényt. Mészárost arról ismerik Galgahéví­­zen, hogy zöldségfélék termesztésével meg­háromszorozza, sőt, megnégyszerezi a föld­jét. Ősszel a dughagymával kezdi. Ezt ko­ra tavasszal adja el a piacon. A hagymát még fel sem szedi, a sorok közé máris elveti a csíráztatott krumplit. A hagy­ma helyére aztán nyári káposzta és paprikapalánta kerül. Amikor a burgonyát felszedi, a helyére késői babot és borsót vet. Ilyenformán négyszeres termést, taka­rít be. A galgahévízi gazdák közül sokan átvették már Mészáros Mihály módszerét. A gödöllői országút öreg este van, mire kijutunk a gödöllői országútra. Aszód és Gödöllő közt sok áruval megrakott sze­kérrel találkozunk, Budapest felé tart valamennyi. A legtöbb szekér Galgahévízről, Túráról, Hévízgyörkről, Zsámbokról és Bagról jön. Először Benedek Mi­hályt szólítjuk meg. ő is galga­hévízi. Elmondja: a nyolc holdon sokat dolgozik családjával, de a munkának megvan a látszatja. Minden héten kétszer vagy két hétben háromszor teszi meg a pesti utat. Az újpesti, a fehellén piacon és Rákospalotán már jól ismerik. Friss árujából sok munkásasszony vásárol, de a kofák is verekszenek érte. — Meg vagyok elégedve az idei terméssel — mondja. — Öt­száz négyszögöl paradicsomföld­ről talán még 25 mázsánál is töb­bet tudok eladni. Amíg az útfélen beszélgetünk, több kocsi elhalad mellettünk. Benedek is türelmetlen. Hosz­­szú út van előtte. Mire megvirrad, a friss zöldség­gel ő is ott akar lenni a pesti piacon. r\^r\i A főváros zöldövezetében \ A fóti Béke tsz földjeiről bőségesen kerül érett paradicsom a szállításra váró teherautóra. (Kéri Dánia felvétele) _______________| Az iskolaév küszöbén ismét elindulnak a diákok a fővárosban, a falvakban, távoli tanyákról az iskola felé. Megnyitják kapuikat az egye­temek, beköltöznek a kollégiumokba a fiatalok. Ismét el­foglalja az első osztályok padjait egy új nemzedék, a felsza­badulás óta immár a tizedik. Ünnepélyes és meghitt nap ez az ország életében. Az elmúlt esztendő eseményei, s mindenekelőtt az MDP III. kongresszusa irányt mutatott iskoláinknak, köz­oktatásunknak is. Megmutatta, milyen feladatok állnak a ta­nítók, a tanárok előtt az oktatásban, a nevelésben. Az álta­lános- és középiskolák munkájára eddig az volt a jellemző, hogy a tanulók sok adatot, tényt megismertek, sok ol­vasmányt kellett elolvasniuk, számos házi feladatot kellett megoldaniuk, ám ugyanakkor nem egy fiatal úgy végezte el az általános iskola VIII. osztályát — és előfordult ez még az érettségi után is — hogy nem tanulta meg jól a helyes­írást, nem volt elég biztos a számtani alapismeretekben. Éppen a zsúfolt tananyag miatt nem jutott elég idő az alap­ismeretek tanulására, begyakorlására. Iskoláinkban most csökkentettük a tananyagot, keve­sebb házi feladatot kapnak a tanulók, hogy több idejük jus­son az alapismeretek tökéletes elsajátítására és az önálló, egyéni tanulásra. Ez persze nem azt jelenti, hogy kevesebb tudással lépnek majd az életbe. Éppen ellenkezőleg! Komoly tudást csak akkor gyűjthetnek, ha biztosan tájékozódnak az alapvető ismeretekben. Emelni kell iskoláinkban a nevelőmunka színvonalát. Ez a kívánság sokszor elhangzott már, eredmények is van­nak, de még korántsem kielégítőek. A nevelőmunka hibái nem egyszer megmutatkoznak az iskolából kilépő fiatalok magatartásában, munkájában. Új, szocialista er­kölcsre nevelni fiataljainkat — sokoldalú, nehéz munka. Ennek a munkának középpontjában a szocialista hazasze­retetre való nevelés áll. A «hazafias nevelés«-ről a burzsoá pedagógia is beszélt. Hazafiság címén nevelték a múltban a diákokat a szomszéd népek gyűlöletére, ezen a címen imádkoztatták őket a népellenes háborúért. A szocialista pedagógia forró hazafiságra, hazánk hagyományainak ápo­lására, s ugyanakkor más népek megbecsülésére, a Szovjet­unió szeretetére és a baráti országok iránti tiszteletre neveli fiataljainkat, beléjük oltja az alkotómunka szeretetét, a haza, a nép gazdagításának vágyát. Hazaszeretetre nevelni az ifjúságot — ez nem valami külön tantárgy. Szocialista hazafiságra mindegyik tantárggyal lehet és kell nevelni a fiatalokat. Ugyan mi lenne erre alkalmasabb, mint a törté­nelem, amely a múlt hagyományairól beszél, vagy a földrajz, amely a haza földjét ismerteti meg — és a magyar és kül­földi irodalom, művészet, tudomány nagy alakjainak meg­ismerése. De erősíthetjük a hazaszeretetet fiataljainkban az ünnepélyeken és kirándulásokon, a helyi hagyományok ápo­lása és felkutatása során is. Az iskolai nevelőmunka másik fontos feladata a fe­gyelem megerősítése. Szilárd fegyelem nélkül nem kép­zelhető el eredményes oktatás. Hogyan kívánhatjuk majd, hogy a fiatalok munkahelyükön fegyelmezettek legyenek, ha nem szokták meg az iskolában? A fegyelem megterem­tése mindenekelőtt a pedagógusok feladata. Nagy figyelmet kell fordítaniok arra, hogy ezen a téren a követelmények egységesek és következetesek legyenek. Nagyon sok függ a szülőktől is, attól, hogy szorosan együttműködnek-e a fegyelem megteremtésében a tanárokkal, az iskolával. Ne engedjék, hogy gyermekeik ok nélkül hiányozzanak az órák­ról, követeljék meg, hogy lelkiismeretesen elvégezzék az iskolai feladatokat. Az iskola csak akkor dolgozhat jól, ha a gyermek ugyanazt tanulja otthon is, mint az iskolában, ha nincs ellentét a szülői nevelés és az iskolai nevelés között. Végül, de nem utolsósorban: sokat tehetnek a fegyelem megszilárdításáért az ifjúsági szervezetek, a DISZ, az úttörő­szervezet. A mai napon megkezdődik az új tanév, ismét megindul a tanítás. Sok helyen új épületben kezdik a tanévet. Sok helyen (s így a főváros legtöbb iskolájában) szépen kitata­rozva, rendbehozva várják a tantermek a diákokat. Úgy illenék, hogy ezen a napon mindenütt így legyen. Úgy ille­nék — de nincs így. Van, ahol nem készültek fel az új tan­évre, ahol rendetlenül, piszkosan várja az épület a tanítás kezdetét. Az állam azért adott sokmillió forintot erre a célra, hogy fiataljaink szép, megfelelő helyiségekben folytathassák tanulmányaikat. Ezért el kell érnünk, hogy legalább a tél beálltáig valamennyi iskolát rendbehozzuk, felszereljük. Sokhelyütt az a baj, hogy nincs elegendő építőmunkás. De ez volt a helyzet Villányon is, mégis elkészült az iskola, a szülők mégis összefogtak és a maguk erejéből tető alá hozták az épületet. Megtehetik ezt máshol is. Ahol a szülők segítenek az iskola rendbehozásában, felszerelésében, ahol a falu és a város lakói összefognak, ott az iskola díszére válik környékének. A szülők, a dolgozók segítsége nagyon sokat tehet. Nem másnak , maguknak dolgoznak; az ő gy­ermekeik tanulnak az iskolákban, s a szomszédok, roko­nok, ismerősök gyermekei. Nekik segítenek, nekik adják azt, amit az iskolának adnak. Az idén az eddiginél kevesebb fiatalt vettek fel az egye­temekre. Több ezer érettségizett a termelőmunkában helyez­kedett és helyezkedik el. Most, a tanév kezdete előtt különö­sen a középiskolásoktól nem egyszer hallani: «Minek tanul­jak, úgysem mehetek egyetemre«. Ez nem így van. Egyeteme­inkre ma is jóval több hallgatót vesznek fel, mint régen, a fel­­szabadulás előtt. A műegyetemre például 1944-ben 300—400 hallgatót vettek fel, az idén pedig körülbelül ezerkétszázat. Ugyanez a helyzet más egyetemeken is. Egyetemi tanulmá­nyokra tehát lehetőségük nyílik a fiataloknak. Csak éppen az a helyzet, hogy míg a felszabadulás utáni években rend­kívül gyorsan nőtt az egyetemisták­ száma, s szinte minden­kit felvettek, aki csak jelentkezett, ma kevesebben tanul­hatnak az egyetemen, és csak a legjobbak, a legalkalma­sabbak kerülhetnek ide. Annak tehát, aki tovább akar tanul­ni, mérnök, orvos, tanár akar lenni, tanulnia kell, és érde­mes tanulnia, mert csakis így válthatja valóra terveit. De a többieknek is éppúgy szükségük van a tanulásra, mintha tovább járnák az iskolát. A technika színvonalának emelke­désével fizikailag könnyebbé válik ugyan a munka, de a bonyolult gépek kezelése s az irodai munka is sokkal több tudást, szakértelmet kíván. Akárhol fognak is dolgozni ezek a fiatalok — nagyobb tudással jobban boldogulnak. Mindenképpen jobban végzi munkáját az, aki jól megismer­kedett a számtannal és a fizikával, a magyar nyelvvel és a többi tantárggyal. Nem véletlen, hogy öreg szakmunkások egész sora iratkozott be a felszabadulás után az esti iskolába, hogy tovább tanuljon. Jól látták, hogy a tudás nemcsak hasznos, eredményes a munkájukban, hanem legtöbbször nélkülözhetetlen is. És a tudás nemcsak a mu­nkában jelent segítséget, hanem örömet is szerez. A kultúra szépségét, eredményeit jobban tudja élvezni az, aki többet tanult, mű­velődött. Fiataljainknak tehát nem kevesebbet, hanem töb­bet kell tanulniuk, így kerülhetnek az egyetemre, így vál­hatnak belőlük jó szakmunkások, képzett, művelt dolgozók. Iskoláink munkáját szeretettel, gondoskodással figyeli az egész ország. Jó munkát kíván pedagógusainknak, jó tanu­lást, eredményes esztendőt az ifjúságnak.

Next