Szabad Nép, 1954. szeptember (12. évfolyam, 244-273. szám)
1954-09-01 / 244. szám
SZABAD NÉP Nagyon behúzódtak a tanyájukra... Farkas János_A kétholdas paraszt tavaly őszön kilépett a balmazújvárosi Lenin termelőszövetkezetből. Rossz volt a munkafegyelem, kapkodó a vezetés, gyenge a termés, kicsi az osztás — ezért szánta rá magát a kilépésre. Mint mondja: «A jót nem dobja el magától az ember, de én nem éreztem jól magam odabenn. Pedig tudom én, hogy a jövő a szövetkezeté, s az én hét holdamon sohasem lehet olyan élet, mint egy jó termelőszövetkezetben!» A balmazújvárosi Lenin — gazdag szövetkezet. 1804 holdja és 152 tagja van. Egy év óta sokat fejlődtek. Vagyonuk készpénzértéke egy év alatt körülbelül egymillió forinttal gyarapodott, s most közel jár a hárommillió forinthoz. Az idén készül el egyemeletes, hatvan vagon befogadóképességű magtáruk. A tavalyihoz képest jobbak a terméseredményeik, különösen a kapások: 30 mázsás kukoricatermést várnak, de búzaátlaguk is félmázsával több volt, mint Farkas Jánosnak. Egész éven át folyamatosan öt forint előleget osztottak munkaegységenként, holott tavaly alig tudtak valamicske készpénzt juttatni a tagoknak. Egyszóval gazdaságilag előreléptek ebben az évben. A tagok elégedettek az osztással, és tudják, hogyha nem éri elemi kár a gabonájukat, meg a rizsüket még előbbre tartanának. Mindezen felül ,tavaly óta lényegesen javult a munkafegyelem és szilárdult a munkaszervezet. A tagság egy akarattal végrehajtja az intézőbizottság határozatait. Ugyanakkor erősödött a szövetkezeti demokrácia is : a régi parancsolgatás helyett sokkal inkább érvényesül a tagság közös akarata, mint egy év előtt. A tagok közt jó az egyetértés, megszűnt a sok civódás, amely tavaly még gyakran keserítette az emberek életét. Ám erről a számottevő fejlődésről mit sem tud Farkas János. Óriási nagy a balmazújvárosi határ, a Lenin termelőszövetkezet az egyik szélén, Farkas János gazdasága a másik szélén, ő bizony még a földjeiket sem látja. Érdeklődni alig ér rá, de a szövetkezetiek különben is «nagyon behúzódnak a tanyájukra». Egy év óta senki sem beszélt vele a Lenin termelőszövetkezet előrehaladásáról és arról, hogy a tavalyi hibák nagy részét már kijavították a gazdálkodásban. Pedig, ha erről meggyőződhetne, talán meg is gondolná az őszön, hogy mitévő legyen... Dobozi Józsefék is vele együtt léptek ki tavaly; szorgalmas tag volt Dobozi, 395 munkaegysége volt, s ő is azért hagyta ott a szövetkezetét, amiért Farkas. Egy év után várjon mit mond a Dobozicsalád? »Azt, hogy: «a Lenin házatáján semmi sem változott tavaly óta, mert ha eredmény lenne, már tudtunkra adták volna». Velük sem beszélt senki azóta, amióta kiléptek a szövetkezetből. «Azzal, hogy viszszafordultunk az egyéni útra, nem találtuk meg a számításunkat. Úgy látszik, túlontúl sokat vártunk a kilépéstől, de mi lesz ezután?» — teszi fel a kérdést Doboziné. S nagy baj, hogy erre senki sem ad nekik választ Balmazújvároson. Pál István, idős dolgozó paraszt is tavaly lépett ki — ő sem tud semmit a Lenin termelőszövetkezet utóbbi évéről. Vannak kilépettek, akik elbeszélik, hogy míg más szövetkezetek segítik a kilépetteket és továbbra is szoros köztük a barátság, addig a Lenin termelőszövetkezet nem segít nekik és lenézi őket. Mindebből látható, hogy a balmazújvárosi Lenin termelőszövetkezet vezetősége és pártszervezete egy év óta jóformán mit ■ sem törődött a kilépettekkel, s nem egyenltette az útjukat visszafelé. Zárva a kapujuk, még a hírük sem jut ki rajta. Egyikmásik hivatalos értekezleten ugyan szerepel ez a napirendi pont, hogy «a termelői szövetkezetek fejlesztése» — de ez itt csak szó marad, és a vezetőségnek nincs kézzelfogható elképzelése az idei fejlesztésről. Ellenben a kilépettekhez és az egyéniekhez való viszonyukat különös nézetek fonják körül. Abból, hogy a szövetkezet tavaly ősz óta megerősödött, a vezetőség arra a furcsa következtetésre jutott, hogy nincs szükség a kilépettek visszatérésére, mondván: «jól megleszünk mi a jövőben is úgy, ahogyan most vagyunk». Ráadásul a vezetőség lenézi a kilépett tagokat, s úgy véli, a kilépettek «mind roszszul dolgozó, fegyelmezetlen és hanyag tagok voltak, és ha visszajönnének, csak újabb bajokat okoznának...» Ez igazságtalan. A tavaly őszi kilépések idején nagyobb szerephez jutott az elhamarkodott indulat, mint a józan megfontolás, és sok becsületes, derék, szorgalmas tag is kisodródott. Visszavezetésük azonban legfőbb érdeke lenne a szövetkezetnek is! Éppen az ő segítségükkel lehetne még jobban megszilárdítani a munkafegyelmet és fejleszteni a ma még elhanyagolt üzemágakat. A kilépettek egy része olyan, aki sok munkaegységet szerzett, s éppen azt nem tudta elviselni, hogy egyes tagok fegyelmezetlenek voltak, sok volt a lógás, a kapkodás, s a hanyagok munkáját is nekik kellett elvégezniük. A Lenin termelőszövetkezetnek kiváltkép nagy szüksége volna az ilyen szorgalmas, kötelességtudó emberek munkájára. Nem kellene azon töprengeniük, hogy leadják a szőlőjük és gyümölcsösük tekintélyes részét munkaerő hiányában! De tegyük fel, hogy a kilépettek egy része valóban nem olyan állhatatos és öntudatos, mint a szövetkezeti tagok: kinek a kötelessége nevelni őket, ébresztgetni öntudatukat, s feltárni előttük a szövekezeti gazdálkodás gazdag lehetőségeit? Ez elsősorban a termelőszövetkezet kötelessége, de ezt — eddig — mind a vezetőség, mind a pártszervezet elmulasztotta. Az elmúlt év alatt kevés szó esett itt a kilépettekről. Egyszer az elnök elvtárs, hogy valamikép tompítsa a gőg és lenézés hangjait a tagság soraiban, egy gyűlésen szóvátette: «Ne ellenségnek tekintsék a kilépetteket, hanem lássák meg bennük a termelőszövetkezeti mozgalom jövendő harcosait». Egy másik alkalommal szó volt erről a pártvezetőség ülésén is, de Bóta elvtárs, a párttitkár, már arra sem emlékszik, mikor volt ez és milyen határozatot hoztak, ellenben maga is mondja, hogy annak nem sok foganatja volt. A pártszervezet befelé fordul, az egyéniek, meg a kilépettek felvilágosítását hatáskörükön kívülállónak tekintik. A pártszervezetnek negyven tagja van, de hiába erősek szám szerint, ha nem végeznek eleven munkát és nem találják meg fő feladataikat. Nem is lehet, hiszen maguk a párttagok és pártvezetőségi tagok is egyetértenek termelőszövetkezetük kapuinak lezárásával és a kilépettek lenézésével. Némethi elvtárs, intézőbizottsági tag szerint: «nem kell a kilépetteket agitálni, mert egy hónap múlva úgyis csak elégedetlenkednének». Hegedűs Gergely elvtárs így foglalja össze a vezetőség álláspontját: «Hadd próbálják az egyéni sort mindaddig, míg rá nem jönnek, hogy jobb a termelőszövetkezet, mint az egyéni gazdálkodás». És a szövetkezet vezetősége ehhez is tartja magát: nem agitál, nem megy a kilépettek elé. Tavasszal két-három kilépett tag jött hozzájuk és e két, vetőgépet kért kölcsön a szövetkezettől. Adtak is nekik. De hogy kik voltak azok, a nevüket sem tudják. Pedig a barátság ilyen apróságok révén is erősödik. A balmazújvárosi községi pártbizottság nem segített Bóta elvtársnak és a szövetkezet pártszervezetének az egyéniekkel és a kilépettekkel való foglalkozásban. Bóta elvtárs egyszer ugyan megkérdezte Németh elvtársat, a pártbizottság első titkárát, mitévő legyen a kilépettek ügyében, mire ezt a választ kapta: «Azokat bizony valamikép meg kéne agitálni». A községi pártbizottság csak a szövetkezet belső szervezeti és gazdasági ügyeivel foglalkozott. A községi pártszervezetek népnevelőit sem bízták meg azzal, hogy végezzenek felvilágosító munkát, népszerűsítsék a tsz-ek eredményeit a kilépettek és az egyéni parasztok körében. A járási párt-végrehajtóbizottság p pedig — Tárcsás Mihály másodtitkár elvtárs szavai szerint — tudomásul vette, hogy «a járás termelőszövetkezetei hallani sem akarnak a kilépettek visszafogadásáról», ők sem tettek semmit azért, hogy a kilépettek és az egyéniek között a jóviszony helyreálljon. A járási tanács meg éppenséggel tájékozatlan a kilépettek ügye felől. Kunkli Ferenc elvtárs, járási termelőszövetkezeti csoportvezető szerint «mind a 13 termelőszövetkezetben igen jól áll a fejlesztés ügye, egy sincs olyan a járásban, ahová sok tag ne lépne vissza, vagy a szövetkezet részéről ezt ne fogadnák szívesen. Minthogy a járási párt-végrehajtóbizottság s a járási tanács nem ismeri eléggé a valóságot, még a járás legnagyobb szövetkezetének, a balmazújvárosi Leninnek a helyzetét sem — természetesen megfelelő segítséget sem tudtak nyújtani ezen a téren. A kilépettek lenézése, a gőg, az irántuk való érdektelenség politikája — nem a mi pártunk politikája! Minden termelőszövetkezet és minden párt- és tanácsszerv felelős a maga területén a termelőszövetkezetek továbbfejlődéséért, az egyéni és kilépett parasztok jövendőjének alakulásáért. Szövetkezeteink helytelenül teszik, ha önmaguk felé fordulnak, csak maguk akarják élvezni a szocialista gazdálkodás előnyeit, s kirekesztik ebből a jelentkező vagy a még csak kívánkozó egyéni parasztokat. «Az őszön kampányt indítunk a fejlesztés érdekében» — mondotta Tárcsás Mihály elvtárs. Pedig nem kampányra van szükség, hanem állandó, folyamatos nevelőmunkára, hogy az egyéni parasztságot meggyőzzék: az egyedüli helyes út a termelőszövetkezethez vezet. Győzzék meg őket elsősorban eredményeikkel, fejlődésük tényeivel, erősödésük bizonyítékaival, azzal, hogy egy rövid esztendő alatt nagy a fejlődés szövetkezetük életében. És azzal, hogy nagyobb tanújelét adják az egyéniek iránti megbecsülésüknek, segítőkészségüknek. Szövetkezeteink minden lehetséges alkalommal erősítsék a barátság szálait az egyéni parasztokkal, mert így lesz erősebb szövetkezeti mozgalmunk, s minden termelőszövetkezetünk! Horváth József Benke Valéria a Rádióhivatal elnöke A minisztertanács Benke Valériát a Magyar Rádióhivatal elnökévé nevezte ki. (MTI) A tanácstörvényterrrzrs vitája Bács-Kiskun megyében A bács-kiskun megyei tanács végrehajtó bizottsága kedden Kecskeméten aktívaülést tartott a községi, járási tanácselnökök és végrehajtó bizottsági titkárok részvételével. Az aktívaülés megvitatta a tanácstörvény tervezetét, és a tanácsok előtt álló feladatokat. Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottsága elnökének beszámolóját számos hozzászólás követte. Az aktívaülésen elhatározták, hogy a tanácstörvény tervezetét a napokban összeülő községi, járási tanácsüléseken és a falugyűléseken megtárgyalják a tanácstagokkal és a lakossággal. A javaslatokat sürgősen eljuttatják a Hazafias Népfront előkészítő bizottságához, hogy azokat a vita során hasznosítani lehessen. Az új bolgár-román Duna-híd építsen résztvett magyar dolgozók bolgár kitüntetése Borisz Manolov, a Bolgár Népköztársaság magyarországi nagykövete augusztus 30-án ünnepélyes keretek között átnyújtotta a Bolgár Népköztársaság kormánya által adományozott kitüntetéseket a Russze-Giurgiu Duna-híd építésénél kiváló munkát végzett magyar dolgozóknak. Vándor Lászlónak, a METALIMPEX osztályvezetőjének, a Bolgár Népköztársaság Munka Érdemrendje aranyfokozatát; Ruff Antalnak, a Járműipari Igazgatóság termelési osztálya vezetőjének, Váradi Imrének, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár önelszámolóegység vezetőjének és Nagy Lászlónak, a MÁVAG híd-daruműhely délA Munkaerőtartalékok Hivatala közli: Szeptember 1-én új toborzás indul a szénbányák részére. A bányaüzemek többszáz új bányászt kívánnak szerződtetni. Az új bányászok fogadására felkészültek, tiszta szállások, megfelelő élelmezés, teljesítmény szerinti kereset várja a jelentkezőket. gozójának, továbbá Német Józsefnek, a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár lakatos-csoportvezetőjének, Kamocsai Lászlónak, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár lakatos-brigádvezetőjének a Bolgár Népköztársaság Munka Érdemrendje ezüstfokozatát. A kitüntetések átadásánál jelen voltak Fock Jenő kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Marjai József, a külügyminisztérium protokollosztályának vezetője, továbbá a külügyminisztérium és a kohó- és gépipari minisztérium képviselői, valamint a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetségének tagjai. (MTI) A toborzás Baranya, Bács, Borsod, Komárom, Nógrád, Somogy, Szabolcs, Tolna, Veszprém és Zala megyében folyik. A leszerződött és munkába állt dolgozók 600 forint toborzási jutalomban részesülnek. Jelentkezni lehet a járási tanácsok munkaerőgazdálkodási csoportjánál. (MTI) Szeptember elsején újból megindul a bányásztoborzás A POLGÁRMESTER ÚR NYARALNI MENT Újpesti jegyzetek 1935-ből A nyári nap heve áttüzesítette a járdaköveket az újpesti városháza előtt, olyanynyira, hogy még a piac körül őgyelgő mezítlábas emberek is, akiknek talpát a viszontagságos esztendők ugyancsak megedzették — ijedten emelgették a lábukat, amikor erre jártak. Az épület előtt két nagy bútorszállító kocsi állt, ismeretlen rendeltetéssel. Csak a bennfentesek tudtak a városháza falai között zajló eseményekről. Semsey Aladár, a polgármester, szokásától eltérően, ma nem a hivatalban töltötte a délelőtti órákat. Már tizenkettő felé közeledett az óramutató, de az ügyfelek még mindig hiába várakoztak az előszobában, a titkár még csak érdeklődni sem mert gazdája szándékai felől. Nem is lett volna ajánlatos. A polgármestert nem mindennapi gondok emésztették, végsőkig felzaklatva rohangált lakásában, fenn az első emeleten. Kilenc szoba volt a lakásban. Volt hát hol szaladgálnia. — Menjek, ne menjek? — ismételgette, ki tudja hányadszor, és két öklével kétséggé beesetten ütögette verejtékező homlokát. — Talán úgy, mint tavaly és tavalyelőtt. Aladár, kedvesem, ne izgasd magad... Meglehet, hogy mire visszajövünk, elül a a lárma ... Önagysága, a polgármester felesége, megfontolásra érdemes lépést ajánlott. Más években is odakint töltötték a nyarat a villanegyedben lévő pompás lakásban. Miért ne tehetnék meg az idén is, hogy itt a városházán csak ideiglenesen fordítsák meg a kulcsot lakosztályuk ajtaján? ...A szállítókocsik reggel óta várakoztak, s a városháza hivatali szobáiban arról suttogtak, az öreg költözködik. Napokon belül lemond. Jól megkeverte a szemetet ez a választás ... Községi választások folytak országszerte. A korteshadjárat során elképesztő és sokszor szinte hihetetlennek tűnő visszaélésekről, óriási összegű sikkasztásokról rántották le a leplet. Amint mondani szokás «egymás szennyesét teregették» a leendő városatyák. Alig ült el az egyik izgalom, amely Székesfehérvárott kirobbant — ott Zavaros Aladár polgármester panamázott — máris a debreceni botrányt tárgyalták országszerte. Nyomban utána a miskolci városházáról derültek ki nem éppen épületes dolgok. Néhány nappal a székesfőváros törvényhatósági bizottságának 1935-ös választása előtt robbant ki az újpesti botrány. A Városi Polgári Középpárt elnöke azt mondotta: «Tisztáztassanak a múlt eseményei és felelősségre vonassanak mindazok, akik akár hozzánemértésükkel, akár túlbizalmukkal lehetővé tették, hogy amíg az egyik oldalon a kisadózóknál tartozásuk fejében transzferáló kocsik járnak, addig a nagyadózóknál a város hamis könyvvitel miatt elessék attól, hogy adójövedelme befolyjon. Volt-e alapja a helyi pártvezér ugyancsak diplomatikus és óvatos nyilatkozatának? Tényleg kárt okozott a közösségnek, a város lakosságának a «hozzánemértés és a túlbizalom»? Kár lett volna firtatni e jeles tulajdonságok hatását, mert a károknak egy egészen más jellegű oka került reflektorfénybe itt. Újpest városában, mintegy nyitányaként a nagy eseménynek: Budapest népe az urnákhoz járult, hogy városatyákul megválassza Gömböst, Wolff Károlyt, Usetty Bélát, Zsitvayt és a többieket. Leleplezték, hogy az egyik városatyának, a leggazdagabb újpesti ügyvédnek, 39.000 pengő adótartozását a városházán egyszerűen leírták, kifizetettnek könyvelték el, amiért egyes pénzügyi vezetőemberek 5000 pengőt és hasonló apróbb baráti figyelmességeket vágtak zsebre. A kár azonban nemcsak ennek a jelentős adóösszegnek az elvesztése volt. A város pénzügyi gazdálkodását az jellemezte, hogy irgalmatlan volt a kisemberekkel, nyájas a gazdagokkal szemben. Akadtak számosan, keresetképtelen és teljesen tönkrement emberek, akiknek kétháromszáz pengőnyi adóját már semmiképpen sem lehetett behajtani. Amikor aztán végsőfokon a pénzügyminisztériumban törölték ezeket az adókat, az újpesti vezető tisztviselők ezeket az összegeket összecsapták, s a 8—10 ezer pengős tételeket a legnagyobb hátralékosok javára írták. Azokat pedig, akiket már a minisztérium is fizetésképteleneknek ismert el, hetedsziglen tovább üldözték, hátralékaikat hozzátartozóikkal, leszármazottaikkal fizettették meg. Folytak az árverések. E körül támadt vihar a budapesti választás előtt, odakint Újpesten, ezért várakoztak a szállítókocsik a városháza előtt, hogy rendelkezésére álljanak Semsey Aladárnak, a lemondásra készülő polgármesternek. A baj nem jár egyedül – mondja a közmondás. Nemcsak a virilista városatya és az általa lekenyerezett adóigazgató és társai kerültek terítékre Újpesten ezekben a napokban. A forgószél mindenféle más szennyet is felkavart. A város vize bűzös volt. Ezt a tisztiorvos is elismerte, de kiállította az írást: «Büdös, de jó és az egészségre nem ártalmas». A rozsdás és élvezhetetlen vízért Újpest lakói többet fizettek, mint a budapesti lakosok a tisztáért. A villany kilowattonként kétszer-háromszor annyiba került itt, mint Budapesten. A város urai százhúszezer pengőt fizettek ki a Magyar Asphalt RT-nek az utak évi karbantartásáért. Akadt olyan vállalat, amely 40.000, sőt olyan is, amely 17.000 pengőért vállalta volna az utak karbantartását. De a polgármester és társai csak az Asphalt RT-vel rokonszenveztek. A vállalat e nevezetes választás előtt már ötödször vette fel a várostól a százhúszezer pengőt. A város széltében-hosszában tárgyalták, hogy a Járványkórház és a Toldy Miklósutcai óvoda építkezései körül nincs minden rendben.. A polgármester néhány perccel tizenkettő után végre megjelent a hivatalában. Elhelyezkedett az íróasztal előtti trónszerű karosszékben, szivarra gyújtott és a szembenálló nagy tükörben figyelte, hogy elég nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak látszik-e. Amikor visszanyerte polgármesteri egyensúlyát, becsengette a titkárt és azt mondta neki: — Szóljon csak le... izé ... kedves fiam, ezeknek a speditőröknek, itt a városháza előtt, hogy elmehetnek. Nem viszünk ki bútorokat a nyaralóba ... Semsey polgármester kissé izgulékony ember volt, de végeredményben azért ő sem esett a fejeságyára. Lassanként teljesen helyreállott a lelke nyugalma. Tudta jól Magyarországon szükség van a Semsey Aladárokra, a magyar úri osztály, néhány rongyos millióért, holmi városszéli kisemberekért, mezítlábasokért, nem járatja le a megbízható városatyák és polgármesterek tekintélyét. — Hivassa el kérem a «Függetlenség» munkatársát — mondta négy óra tájban a titkárnak. ... Egy óra múlva, likőröspoharak koccantak össze, vidám, felszabadult nevetés hallatszott a párnás ajtó mögül. Egyes lapok már szellőztették az újpesti városháza dolgait. De a választások veszedelmesen közeledtek. S ezért másnap a kormány hivatalos lapjában a polgármester így nyilatkozott: «Semmi ok sincs arra, hogy a közvélemény égjen, aminthogy az nem is ég...» A közvélemény felháborodásának lángja hamarosan kialudt: a polgármester és felesége nyaralni ment, a kilencszobás városházi lakást bezárták. Nyár végén visszatértek és a városházán még sokáig minden a régi maradt. Vadász Ferenc Répatermésünk tavaly jobb volt a sokévi átlagnál. Most is szépek a cukorrépák. Legjobb cukorrépatermelőink kivételes gonddal, nagy szakértelemmel, szeretettel művelik répájukat, s szívesen adnak tanácsot a környék gyakorlatlanabb termelőinek. „Termeljünk holdanként 200 mázsa cukorrépát" A 200 mázsás cukorrépatermelési mozgalom 1953 május 13-án indult el a sopronhorpácsi kutatóintézetből. Az itt összegyülekezett termelők és kutatók adták ki a jelszót: «Termeljünk holdanként 200 mázsa cukorrépát». A tavalyelőtti száraz esztendőben nagyon gyenge volt a cukorrépa átlagtermése. Kitűnt azonban, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére egyes kiváló répatermelők messze túlhaladták az országos átlagot, így például a füzesabonyi Petőfi tsz 1952-ben 200 mázsa cukorrépát takarított be egy-egy holdról. A sárbogárdi Vörös Hajnal tsz sztahanovista parcelláján pedig 403 mázsa cukorrépa termett holdanként. A rossz termés oka tehát nemcsak az időjárás volt. Sopronhorpácson a legjobb termelők, a cukoripar és a cukorgyárak legjobb dolgozói és a tudomány emberei közös értekezleten beszélték meg azokat az agrotechnikai módszereket, amelyek alkalmazásával az időjárás viszontagságai ellenére is nagy és biztos termések érhetők el. S az első tanácskozás után csaknem harmincezer termelő, állami gazdaság, termelőszövetkezet és egyénileg dolgozó paraszt vállalta, hogy 200 mázsa cukorrépát termel holdanként. Tavaly augusztusban ismét összeültek a «kétszázasok». De ekkorra már kialakult a «háromszázasok», sőt a «háromszázötvenesek» csoportja is. Az idén tavasszal, amikor ismét összejöttek a legjobb cukorrépatermelők, kormányunk a parlamentben fogadást rendezett a mozgalom részvevőinek tiszteletére, s kitüntette a legjobb eredményt elérő termelőket. A cukorrépatermelők lelkesedése fokozódott. Még többen léptek a nagy termésért harcolók sorába. Az idén már csaknem százezer termelő — répa-vetésterületünknek majdnem felén — versenyez a nagy termésért. Minden répatermelő igyekszik, hogy újabb és jobb termelési eljárást dolgozzon ki és így győztese legyen a répatermelési versenynek. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás növénytermelő pavilonjában külön rész hirdeti majd a 200 mázsás mozgalom eredményeit és kidolgozott agrotechnikai módszereit. 200 mázsa cukorrépa haszna A cukorrépa igen hálás növény. Valamennyi szántóföldi növényünk közül a cukorrépa adja a legnagyobb tápanyagmenynyiséget. Kétszázmázsás termés esetén — a versenymozgalom részvevői bebizonyították, hogy ez elérhető — holdanként 26 mázsa kristály- vagy kockacukrot nyerünk. Ha a 200 mázsa termés után járó cukrot pénzértékre átszámítjuk, kiderül, hogy egy-egy holdról kereken tízezer forint bevételhez jut a termelő, még akkor is, ha nem számítjuk a leveles fej, s a kedvezményes áron vásárolható takarmányok értékét. A végegyházi Szabadság tsz például 1953-ban 22 hold átlagában 330 mázsa cukorrépatermést ért el. A répáért több mint 70 ezer forintot és majdnem 150 mázsa cukrot kaptak. Munkaegységenként 46 deka cukrot osztottak ki. Az állattenyésztésnek is sokat jelentett a répa után kapott 2500 mázsa nyers szeret, 100 mázsa száraz szelet és 36 mázsa melasz. Gondosan takarítsuk be a termést Az idén is jónak ígérkező répatermésünk azonban csak akkor hoz nagy hasznot, több cukor is csak akkor kerül a dolgozók asztalára, ha idejében, gondosan kiszedjük, s a feldolgozásig helyesen raktározzuk, vagyis megóvjuk a répát a kiszáradástól, rothadástól és fagytól. A répa ásóval való szedését jóformán mindenütt kiszorította már a közönséges ekegerendelyre szerelt meghajlított csoroszlya vagy a kormánylemez nélküli eke, amelyet a répasorok alatt járatunk úgy, hogy a répa gyökerét el ne vágja. Az ilymódon meglazított répát kézi erővel már könnyen kiemelhetjük a földből. Ezáltal egyötödét takaríthatják meg a kézi munkaerőnek. Még jobb munkát végez az ugyancsak közönséges ekére szerelhető «Villám» répakiemelő ekefej, amelynek acélrúdjai nemcsak megemelik a répát, hanem ki is forgatják a földből a répasorokat. Az idén hazánkban is elkezdték a répaszedő kombájnok mintasorozatának gyártását, és most ősszel ezeket is munkába állítják. A földtől megtisztított és kupacokba öszszedobált répát a hazánkban most már évek óta jól bevált Jarmosenko-féle fejeléssel szabadítjuk meg levélzetétől. A Jarmosenko-féle fejelés lényege az, hogy a répa levélzetét a koronával együtt egyetlen vágással úgy távolítjuk el, hogy a vágás átmérője ne legyen nagyobb két és fél, három centinél. A répa nyakán lévő levélrügyeket a fejelőkés fokával kotorjuk le. A túlfejlett, az átlagosnál nagyobb répák fejelésekor a kúpos fejelést alkalmazzuk. Ilyenkor a répa fejéről három-négy ferde vágással távolíthatjuk el a levélzetet. A Jarmosenkoféle fejelésnek a régi eljárásokkal szemben hármas előnye van. 1. Holdanként mintegy 10—12 mázsával több répát adhat át a termelő, tehát több cukrot, pénzt, szeletet és melaszt kap. 2. Népgazdaságunk több cukorgyártási nyersanyaghoz jut. 3. A répa kisebb veszteséggel hosszabb ideig tárolható. A kiszedéssel, az összedobálással, a fejeléssel még nem ért véget a munka. Vigyázzunk rá, hogy a jól kiszedett és megtisztított répa ne veszítsen súlyából és minőségéből. A répa közé keveredett gaz és levél gyorsan rothadást okoz, ezért a répakupacok helyét gondosan tisztítsuk meg. Az egészséges répa jól bírja a tárolást, a beteg, törött, rágott répa azonban hamar rothadásnak indul és romlása átterjedhet az egészségesekre is. Legjobb tehát, ha a kiszedett répát két kupacba rakjuk az egyikbe az egészségeseket, a másikba a beteg, törött, egérrágta répákat. A szél és a nap megfonnyasztja répáinkat, s ez jelentős súlyveszteséget okoz. A répát ezért takarjuk le nád- vagy gyékényfonattal, fagyveszély vagy hosszabb tárolás esetén pedig ásónyomnyi vastagságú földdel. Már most készüljünk a jövő évre A 200 mázsás cukorrépatermelési mozgalom részvevői gondos, előrelátó emberek. Nemcsak idei répájuk kiszedésére készülnek fel időben, hanem büszkén mutatják a jövő évi répatermelésre kijelölt földjüket is,, ahol már a tábla szélén szarvasokban áll az odakészített istállótrágya, sőt sok helyen már meg is trágyázták a földeket. A 200 mázsás mozgalom részvevői tapasztalataikat és munkamódszereiket továbbadják a többi termelőnek, s így is hozzájárulnak a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határozat megvalósításához, népünk boldogulásához. Bánlaki Sándor a Sopronhorpácsi Kutató Intézet tudományos munkatársa A „kétszázasok“ mozgalma «Az ipari és olajosnövények termelésének fokozását a következő években nem vetésterületük további növelésével, hanem a termésátlagok jelentős emelésével kell elérni. A cukorrépa .. vetésterületét a jelenlegi szinten tartva, minden erőfeszítést arra kell fordítani, hogy két-három éven belül országos viszonylatban holdanként... 120 mázsás ... termésátlagot érjünk el». (Az MDP Központi Vezetősége és a minisztertanács határozata a mezőgazdaság fejlesztéséről.) A minisztertanács határozata az általános- és középiskolák 1954-55. évi tanévének időtartamáról A minisztertanács határozatban szabályozta az általános- és középiskolák 1954/55. évi tanévének időtartamát. A határozat kimondja, hogy a tanév 1954 szeptember 1-én kezdődik és 1955 június 20-án ér véget. A téli szünet december 20- tól január 16-ig tart. A módosítás nem vonatkozik a dolgozók általános iskoláira, a szakérettségire előkészítő tanfolyamokra és a gyakorlógimnáziumokra. A tanulók megfelelő foglalkoztatása céljából a szünetben iskolai napköziotthonoknak, továbbá — a szükséghez képest — iskolánként egy-egy tanteremnek fűtéséről téli szünet alatt is gondoskodni kell. (MTI) Az indiai tervbizottság helyettes titkára Magyarországon Tarlók Singh, az Indiai Köztársaság tervbizottságának helyettes titkára augusztus második felében hazánkban tartózkodott. Látogatása során az indiai vendég Budapesten és vidéken több ipari üzemet, termelőszövetkezetet, állami gazdaságot és mezőgazdasági kutatóintézetet tekintett meg. Magyarországi tartózkodása során Tarlók Singhet fogadta Gerő Ernő, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának első elnökhelyettese, valamint a magyar gazdasági élet több más vezető személyisége. (MTI) Ünnepélyes tanévnyitók Kitatarozott épületek, tiszta tantermek várják a fiatalokat az ország iskoláiban a szerdai tanévnyitókra. Az általános- és középiskolákban szerdán különböző időpontokban tartják az ünnepélyes tanévnyitót. A XIII. kerületi Mautner Sándor utcai általános leányiskolában 10 órakor kezdődik az ünnepség. Az iskolát virággal díszítették az Elzett Vasárugyár dolgozói, akik csaknem 70 ezer forint értékű munkával hozták rendbe a termeket, s a folyosókat. A XIV. kerületi miskolci úti általános iskolában, valamint a XX. kerületi Kossuth-gimnáziumban délután 6 órakor tartják a megnyitót. Az egyetemek és főiskolák is szerdán nyitják kapuikat. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen délután 4 órakor Fogarasi Béla rektor mond megnyitó beszédet. A budapesti Műszaki Egyetemen Gillemot László rektor 5 órakor üdvözli a hallgatókat. A budapesti Építőipari Műszaki Egyetem az építők «Rózsa Ferenc» Kultúrotthonában ugyancsak 5 órakor tartja az ünnepi tanévnyitót. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika, fizika, kémia kara, valamint élet- és földtudományi kara délelőtt 9 órakor, állam- és jogtudományi kara 11 órakor, nyelv, és irodalom, továbbá történettudományi kara délután 2 órakor rendezi évnyitó ünnepségét. Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter az abonyi általános iskola évnyitóján, Jóbory Magda miniszterhelyettes pedig a budapesti Szilágyi Erzsébet és Veress Pálné általános gimnáziumok évnyitóján vesz részt. (MTI) Tisztiiskolások indultak önkéntes építőmunkára a Szigetközbe A tisztiiskolákban most voltak az évvégi vizsgák. A Táncsics Mihály Műszaki Tisztiiskolán jelentős kezdeményezés született. A legjobb párt- és DISZ-tagok vállalták, hogy szabadságuk ideje alatt egy hetet dolgoznak Ásványráró újjáépítésénél. Kiszámították, hogy segítségük öt ház felépítéséhez elegendő. A DISZ központi vezetősége felhívást intézett a többi tisztiiskola növendékeihez, hogy kövessék a műszakiak példáját. A hívó szó nem maradt hatástalan. Sokszáz növendék jelentkezett az önkéntes munkára. Közülük sokan Győrzámolyba, Kisbodakra, Győrújfaluba, Hédervárra — összesen 12 szigetközi községbe mennek építeni. Kedden délután a fellobogózott honvédségi gépkocsik hosszú oszlopa állt a Kossuth Tüzér Tisztiiskola előtt. Az iskola kultúrtermében Hazai Jenő vezérőrnagy búcsúztatta az önkéntes rohammunkára indulókat. Gosztonyi János, a DISZ központi vezetőségének titkára hangsúlyozta, hogy az egész magyar ifjúság példaképének tekinti azokat a növendékeket, akik nemcsak az árvíz elleni küzdelemből és a mentésből vették ki derekasan részüket, hanem részt kérnek az újjáépítésből is. A gyűlés után az önkéntes rohammunkások útnak indultak a Szigetköz falvaiba! (MTI) SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1 Schmidt József elkésett... Schmidt József darusnak vasárnap délután 6-kor kellett volna munkára jelentkeznie a Rákosi Mátyás Művek acélművének anyagkezelősége dunaparti telepén. Vasárnap ebédközben, mikor Schmidt szóba hozta a dolgot, az asszony azt felelte: — Majd bemész este 10-re. Délután pedig meglátogatjuk a nővéremet a kórházban. Schmidt beleegyezett. Valóban illő már meglátogatni a beteg sógornőt. Meg aztán már úgyis régen volt egy szabad vasárnapja. Miért ne tölthetnének együtt egypár órát? A gyárban is meglesznek addig nélküle... Ebéd után felszedelőzködtek és elmentek a kórházba. Utána pedig a Margitszigeten sétáltak egyet. Hat órakor Schmidt daruspárjának letelt a műszakja és hazament. Schmidt csak este 10-kor jött be. Délután hat órától tízig kezelő nélkül maradt a telepen a legnagyobb teljesítőképességű, 45 méter fesztávolságú daru. Míg Schmidték a Margitszigeten sétáltak, sötét fellegek törtek az égre. Vihar támadt. Csapkodott a szél, port s homokot kavart a magasba. Villámok cikáztak. Megeredt az eső, és a telep dolgozói is behúzódtak az öltözőbe. A nagyerejű szél pedig elmozdította a magára hagyott és még csak le sem rögzített darut. — Mozog a daru! — kiáltott valaki. Lélekszakadva rohantak mindnyájan a daruhoz. Belekapaszkodtak, fákat, deszkákat, gerendákat dobáltak eléje, hogy megállítsák. De a csaknem 39 tonna súlyú vasalkotmány félrenyomta az akadályokat és gurult tovább, megállíthatatlanul, végig a széles vaspályán, letörte az ütközőket és lezökkent a sínekről. A történteket nyomban jelentették az acélmű igazgatóságának, s az érintkezésbe lépett a darukarbantartókkal. A telepen nemsokára meghallották, hogy többezer forintba kerül a daru visszaállítása. Csathó Mihály, az anyagkezelőség üzemvezetője felhívta telefonon a darukarbantartást, s megkérdezte Busánszky üzemvezetőt: — Mi a tervük a nagydaruval? — Kérem — felelt Busánszky — én megnéztem a darut, s már ki is adtam egy rendelést húszezer forintról az Egyedi Gépgyár ácstelepének. Egy hét alatt megcsinálják. De úgy látom, még további tízezer forintra is szükség lesz... Harmincezer forint! Iszonyú ár lett volna ez a 4 órás késésért. — Megcsináljuk mi magunk! — határozott Csathó. — Nem dobhatunk ki ilyen óriási összeget. Megcsináljuk a saját erőnkből, méghozzá nem egy hét, hanem két nap alatt, és egy fillér külön költség nélkül! Mikor hire ment ennek, többen azt mondták: — Lehetetlen így megcsinálni! De Csathó kiment a telepre és beszélt az emberekkel. Megmagyarázott mindent, és az emberek most már helyeselték a tervet. — Igaz, a martinban egy percre sem állhat meg a munka! — mondogatták. A telep kommunista és pártonkívüli dolgozói, Baski Lajos művezető, Sári István, Szűcs József segédmunkások és társaik késedelem nélkül munkához láttak. Kézi hidraulikus emelőberendezéseket, hébereket szereztek. Egy másik részlegről áthozták a tíztonnás hernyótalpas szovjet darut. Tizenhat ember állt a daru mellé. Kora hajnaltól sötétedésig megállás nélkül dolgoztak. Végre a harminchatodik órában, szerdán délután három órakor sikerült a darut visszaemelni a pályájára. Az egész anyagkezelőségen kitettek magukért a darusok, vagonlakók, csomagkészítők, darabosók. Ennek köszönhető, hogy a legnagyobb teljesítőképességű daru harminchatórás kiesése ellenére is sikerült folyamatosan biztosítani a martin anyagellátását. Az acélmű termelése végül is nem szenvedett fennakadást. Schmidt József esete tanulságos eset. Persze nem minden késésnek, fegyelmezetlenségnek, mulasztásnak támadnak ilyen meszszehatókövetkezményei. A legtöbbnél «csupán» forintokról van szó, «csupán» néhány óráig haszontalanul álló gépről, munkátlanul ácsorgó segítőről. De sok kicsi sokra megy, s a sok «kis» fegyelmezetlenség végeredményben nagyon is számottevő, sok ember erőfeszítéseivel is csak nehezen pótolható károkat okoz. Schmidt Józsefet a késés miatt fegyelmi elé állítják. Azt is tervezik, hogy az RM Acélmű dolgozói nyilvános gyűlésen megvitatják az eset tanulságait. De van mit tanulni belőle az RM Acélmű falain kívül, sok más üzemünkben is. Kolozsváry Endre