Szabad Nép, 1954. szeptember (12. évfolyam, 244-273. szám)

1954-09-01 / 244. szám

SZABAD NÉP Nagyon behúzódtak a tanyájukra... Farkas János_A k­étholdas paraszt tavaly őszön kilépett a balmazújvárosi Lenin ter­melőszövetkezetből. Rossz volt a munkafe­gyelem, kapkodó a vezetés, gyenge a ter­més, kicsi az osztás — ezért szánta rá ma­gát a kilépésre. Mint mondja: «A jót nem dobja el magától az ember, de én nem érez­tem jól magam odabenn. Pedig tudom én, hogy a jövő a szövetkezeté, s az én hét hol­damon sohasem lehet olyan élet, mint egy jó termelőszövetkezetben!» A balmazújvárosi Lenin — gazdag szö­vetkezet. 1804 holdja és 152 tagja van. Egy év óta sokat fejlődtek. Vagyonuk készpénz­értéke egy év alatt körülbelül egymillió fo­rinttal gyarapodott, s most közel jár a hárommillió forinthoz. Az idén készül el egyemeletes, hatvan vagon befogadóképes­ségű magtáruk. A tavalyihoz képest jobbak a terméseredményeik, különösen a kapá­sok: 30 mázsás kukoricatermést várnak, de búzaátlaguk is félmázsával több volt, mint Farkas Jánosnak. Egész éven át folyamato­san öt forint előleget osztottak munkaegy­ségenként, holott tavaly alig tudtak vala­micske készpénzt juttatni a tagoknak. Egyszóval gazdaságilag előreléptek ebben az évben. A tagok elégedettek az osztással, és tudják, hogyha nem éri elemi kár a gabonájukat, meg a rizsüket­­ még előbbre tartanának. Mindezen felül ,tavaly óta lényegesen ja­vult a munkafegyelem és szilárdult a mun­kaszervezet. A tagság egy akarattal végre­hajtja az intézőbizottság határozatait. Ugyanakkor erősödött a szövetkezeti de­mokrácia is : a régi parancsolgatás helyett sokkal inkább érvényesül a tagság közös akarata, mint egy év előtt. A tagok közt jó az egyetértés, megszűnt a sok civódás, amely tavaly még gyakran keserítette az emberek életét. Ám erről a számottevő fejlődésről mit sem tud Farkas János. Óriási nagy a balmazúj­városi határ, a Lenin termelőszövetkezet az egyik szélén, Farkas János gazdasága a másik szélén, ő bizony még a földjeiket sem látja. Érdeklődni alig ér rá, de a szö­vetkezetiek különben is «nagyon behúzód­nak a tanyájukra». Egy év óta senki sem beszélt vele a Lenin termelőszövetkezet előrehaladásá­ról és arról, hogy a tavalyi hibák nagy részét már kijavították a gazdálkodásban. Pedig, ha erről meggyőződhetne, talán meg is gondolná az őszön, hogy mitévő legyen... Dobozi József­ék is vele együtt léptek ki tavaly; szorgalmas tag volt Do­bozi, 395 munkaegysége volt, s ő is azért hagyta ott a szövetkezetét, amiért Farkas. Egy év után várjon mit mond a Dobozi­család? »Azt, hogy: «a Lenin házatáján sem­mi sem változott tavaly óta, mert ha ered­mény lenne, már tudtunkra adták volna». Velük sem beszélt senki azóta, amióta ki­léptek a szövetkezetből. «Azzal, hogy visz­­szafordultunk az egyéni útra, nem talál­tuk meg­ a számításunkat. Úgy látszik, tú­lontúl sokat vártunk a kilépéstől, de mi lesz ezután?» — teszi fel a kérdést Dobo­ziné. S nagy baj, hogy erre senki sem ad nekik választ Balmazújvároson. Pál István, idős dolgozó paraszt is tavaly lépett ki — ő sem tud semmit a Lenin termelőszövetke­zet utóbbi évéről. Vannak kilépettek, akik elbeszélik, hogy míg más szövetkezetek se­gítik a kilépetteket és továbbra is szoros köztük a barátság, addig a Lenin termelő­szövetkezet nem segít nekik és lenézi őket. Mindebből látható, hogy a balmazújvá­rosi Lenin termelőszövetkezet vezetősége és pártszervezete egy év óta­ jóformán mit ■ sem törődött a kilépettekkel, s nem egyen­­l­­­tette az útjukat visszafelé. Zárva a kapu­­j­­uk, még a hírük sem jut ki rajta. Egyik­másik hivatalos értekezleten ugyan szere­pel ez a napirendi pont, hogy «a termelő­­i szövetkezetek fejlesztése» — de ez itt csak szó marad, és a vezetőségnek nincs kézzel­fogható elképzelése az idei fejlesztésről. El­lenben a kilépettekhez és az egyéniekhez való viszonyukat különös nézetek fonják körül. Abból, hogy a szövetkezet tavaly ősz óta megerősödött, a vezetőség arra a furcsa következtetésre jutott, hogy nincs szük­ség a kilépettek visszatérésére, mondván: «jól megleszünk mi a jövőben is úgy, aho­gyan most vagyunk». Ráadásul a vezetőség lenézi a kilépett tagokat, s úgy véli, a kilépettek «mind rosz­­szul dolgozó, fegyelmezetlen és hanyag ta­gok voltak, és ha visszajönnének, csak újabb bajokat okoznának...» Ez igazságtalan. A tavaly őszi kilépések idején nagyobb sze­rephez jutott az elhamarkodott indulat, mint a józan megfontolás, és sok becsüle­tes, derék, szorgalmas tag is kisodródott. Visszavezetésük azonban legfőbb érdeke lenne a szövetkezetnek is! Éppen az ő segítségükkel lehetne még job­ban megszilárdítani a munkafegyelmet és fejleszteni a ma még elhanyagolt üzem­ágakat. A kilépettek egy része olyan, aki sok munkaegységet szerzett, s éppen azt nem tudta elviselni, hogy egyes tagok fe­gyelmezetlenek voltak, sok volt a lógás, a kapkodás, s a hanyagok munkáját is ne­kik kellett elvégezniük. A Lenin termelőszövetkezetnek kiváltkép nagy szüksége volna az ilyen szorgalmas, kötelességtudó emberek munkájára. Nem kellene azon töprengeniük, hogy leadják a szőlőjük és gyümölcsösük tekintélyes részét munkaerő hiányában! De tegyük fel, hogy a kilépettek egy része valóban nem olyan állhatatos és öntudatos, mint a szö­vetkezeti tagok: kinek a kötelessége nevel­ni őket, ébresztgetni öntudatukat, s feltár­ni előttük a szövekezeti gazdálkodás gazdag lehetőségeit? Ez elsősorban a termelőszö­vetkezet kötelessége, de ezt — eddig — mind a vezetőség, mind a pártszervezet el­mulasztotta. Az elmúlt év alatt kevés szó esett itt a kilépettekről. Egyszer az elnök elvtárs, hogy valamikép tompítsa a gőg és lenézés hangjait a tagság soraiban, egy gyűlésen szóvátette: «Ne ellenségnek tekintsék a ki­lépetteket, hanem lássák meg bennük a ter­melőszövetkezeti mozgalom jövendő harco­sait». Egy másik alkalommal szó volt erről a pártvezetőség ülésén is, de Bóta elvtárs, a párttitkár, már arra sem emlékszik, mi­kor volt ez és milyen határozatot hoztak, ellenben maga is mondja, hogy annak nem sok foganatja volt. A pártszervezet befelé fordul, az egyéniek, meg a kilépettek felvilágosí­tását hatáskörükön kívülállónak tekintik. A pártszervezetnek negyven tagja van, de hiába erősek szám szerint, ha nem végez­nek eleven munkát és nem találják meg fő feladataikat. Nem is lehet, hiszen maguk a párttagok és pártvezetőségi tagok is egyet­értenek termelőszövetkezetük kapuinak le­zárásával és a kilépettek lenézésével. Né­methi elvtárs, intézőbizottsági tag szerint: «nem kell a kilépetteket agitálni, mert egy hónap múlva úgyis csak elégedetlenkedné­nek». Hegedűs Gergely elvtárs így foglalja össze a vezetőség álláspontját: «Hadd pró­bálják az egyéni sort mindaddig, míg rá nem jönnek, hogy jobb a termelőszövetke­zet, mint az egyéni gazdálkodás». És a szö­vetkezet­ vezetősége ehhez is tartja magát: nem agitál, nem megy a kilépettek elé. Tavasszal két-három kilépett tag jött hoz­zájuk és e két, vetőgépet kért kölcsön a szö­vetkezettől. Adtak is nekik. De hogy kik voltak azok, a nevüket sem tudják. Pedig a barátság ilyen apróságok révén is erő­södik. A balmazújvárosi községi pártbizottság nem segített Bóta elvtársnak és a szövet­kezet pártszervezetének az egyéniekkel és a kilépettekkel való foglalkozásban. Bóta elvtárs egyszer ugyan megkérdezte Németh elvtársat, a pártbizottság első titkárát, mi­tévő legyen a kilépettek ügyében, mire ezt a választ kapta: «Azokat bizony valamikép meg kéne agitálni». A községi pártbizott­ság csak a szövetkezet belső szervezeti és gazdasági ügyeivel foglalkozott. A községi pártszervezetek népnevelőit sem bízták meg azzal, hogy végezzenek felvilágosító mun­kát, népszerűsítsék a tsz-ek eredményeit a kilépettek és az egyéni parasztok köré­ben. A járási párt-végrehajtóbizottság p pe­­dig — Tárcsás Mihály másodtitkár elvtárs szavai szerint — tudomásul vette, hogy «a járás termelőszövetkezetei hallani sem akarnak a kilépettek visszafogadásáról», ők sem tettek semmit azért, hogy a kilé­pettek és az egyéniek között a jóviszony helyreálljon. A járási tanács meg éppen­séggel tájékozatlan a kilépettek ügye felől. Kunkli Ferenc elvtárs, járási termelőszö­vetkezeti csoportvezető szerint «mind a 13 termelőszövetkezetben igen jól áll a fej­lesztés ügye, egy sincs olyan a járásban, ahová sok tag ne lépne vissza, vagy a szö­vetkezet részéről ezt ne fogadnák szíve­sen­. Minthogy a járási párt-végrehajtó­­bizottság s a járási tanács nem ismeri elég­gé a valóságot, még a járás legnagyobb szö­vetkezetének, a balmazújvárosi Leninnek a helyzetét sem — természetesen meg­felelő segítséget sem tudtak nyújtani ezen a téren. A kilépettek lenézése, a gőg, az irántuk való érdektelenség politikája — nem a mi pártunk politikája! Minden termelőszövet­kezet és minden párt- és tanácsszerv felelős a maga területén a termelőszövetkezetek továbbfejlődéséért, az egyéni és kilépett parasztok jövendőjé­nek alakulásáért. Szövetkezeteink helytele­nül teszik, ha önmaguk felé fordulnak, csak maguk akarják élvezni a szocialista gazdál­kodás előnyeit, s kirekesztik ebből a jelent­kező vagy a még csak kívánkozó egyéni parasztokat. «Az őszön kampányt indítunk a fejlesztés érdekében» — mondotta Tárcsás Mihály elvtárs. Pedig nem kampányra van szük­ség, hanem állandó, folyamatos nevelőmun­kára, hogy az egyéni parasztságot meggyőz­zék: az egyedüli helyes út a termelőszövet­kezethez vezet. Győzzék meg őket elsősor­ban eredményeikkel, fejlődésük tényeivel, erősödésük bizonyítékaival, azzal, hogy egy rövid esztendő alatt nagy a fejlődés szö­vetkezetük életében. És azzal, hogy nagyobb tanújelét adják az egyéniek iránti megbe­csülésüknek, segítőkészségüknek. Szövetke­zeteink minden lehetséges alkalommal erő­sítsék a barátság szálait az egyéni parasz­tokkal, mert így lesz erősebb szövetkezeti mozgalmunk, s minden termelőszövetkeze­­­­tünk! Horváth József Benke Valéria a Rádióhivatal elnöke A minisztertanács Benke Valériát a Ma­gyar Rádióhivatal elnökévé nevezte ki. (MTI) A tanácstörvényterrrzrs vitája Bács-Kiskun megyében A bács-kiskun megyei tanács végrehajtó bizottsága kedden Kecskeméten aktívaülést tartott a községi, járási tanácselnökök és végrehajtó bizottsági titkárok részvételével. Az aktívaülés megvitatta a tanácstörvény tervezetét, és a tanácsok előtt álló felada­tokat. Dallos Ferenc elvtárs, a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága elnökének beszá­molóját számos hozzászólás követte. Az ak­tívaülésen elhatározták, hogy a tanácstör­vény tervezetét a napokban összeülő köz­ségi, járási tanácsüléseken és a falugyűlé­seken megtárgyalják a tanácstagokkal és a lakossággal. A javaslatokat sürgősen el­juttatják a Hazafias Népfront előkészítő bizottságához, hogy azokat a vita során hasznosítani lehessen. Az új bolgár-román Duna-híd építsen résztvett magyar dolgozók bolgár kitüntetése Borisz Manolov, a Bolgár Népköztársa­ság magyarországi nagykövete augusztus 30-án ünnepélyes keretek között átnyúj­totta a Bolgár Népköztársaság kormá­nya által adományozott kitüntetéseket a Russze-Giurgiu Duna-híd építésénél kiváló munkát végzett magyar dolgozóknak. Vándor Lászlónak, a METALIMPEX osz­tályvezetőjének, a Bolgár Népköztársaság Munka Érdemrendje aranyfokozatát; Ruff Antalnak, a Járműipari Igazgatóság termelési osztálya vezetőjének, Váradi Im­­rének, a MÁVAG Mozdony- és Gépgyár önelszámolóegység vezetőjének és Nagy Lászlónak, a MÁVAG híd-daruműhely dél­A Munkaerőtartalékok Hivatala közli: Szeptember 1-én új toborzás indul a szén­bányák részére. A bányaüzemek többszáz új bányászt kívánnak szerződtetni. Az új bányászok fogadására felkészültek, tiszta szállások, megfelelő élelmezés, teljesítmény szerinti kereset várja a jelentkezőket. gozójának, továbbá Német Józsefnek, a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár lakatos-csoportvezetőjének, Kamocsai Lász­lónak, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gép­gyár lakatos-brigádvezetőjének a Bolgár Népköztársaság Munka Érdemrendje ezüst­fokozatát. A kitüntetések átadásánál jelen voltak Fock Jenő kohó- és gépipari miniszterhe­lyettes, Marjai József, a külügyminiszté­rium protokollosztályának vezetője, továb­bá a külügyminisztérium és a kohó- és gépipari minisztérium képviselői, valamint a Bolgár Népköztársaság budapesti nagy­­követségének tagjai. (MTI) A toborzás Baranya, Bács, Borsod, Ko­márom, Nógrád, Somogy, Szabolcs, Tolna, Veszprém és Zala megyében folyik. A le­szerződött és munkába állt dolgozók 600 fo­rint toborzási jutalomban részesülnek. Jelentkezni lehet a járási tanácsok mun­kaerőgazdálkodási csoportjánál. (MTI) Szeptember elsején újból megindul a bányásztoborzás A POLGÁRMESTER ÚR NYARALNI MENT Újpesti jegyzetek 1935-ből A nyári nap heve áttüzesítette a járda­­köveket az újpesti városháza előtt, olyany­­nyira, hogy még a piac körül őgyelgő me­zítlábas emberek is, akiknek talpát a vi­szontagságos esztendők ugyancsak meged­zették — ijedten emelgették a lábukat, ami­kor erre jártak. Az épület előtt két nagy bútorszállító kocsi állt, ismeretlen rendelte­téssel. Csak a bennfentesek tudtak a város­háza falai között zajló eseményekről. Semsey Aladár, a polgármester, szoká­sától eltérően, ma nem a hivatalban töl­tötte a délelőtti órákat. Már tizenkettő felé közeledett az óramutató, de az ügyfelek még mindig hiába várakoztak az előszobá­ban, a titkár még csak érdeklődni sem mert gazdája szándékai felől. Nem is lett volna ajánlatos. A polgármestert nem min­dennapi gondok emésztették, végsőkig fel­zaklatva rohangált lakásában, fenn az első emeleten. Kilenc szoba volt a lakásban. Volt hát hol szaladgálnia. — Menjek, ne menjek? — ismételgette, ki tudja hányadszor, és két öklével kétség­gé beesetten ütögette verejtékező homlokát. — Talán úgy, mint tavaly és tavalyelőtt. Aladár, kedvesem, ne izgasd magad... Meglehet, hogy mire visszajövünk, elül a a lárma ... Önagysága, a polgármester felesége, meg­fontolásra érdemes lépést ajánlott. Más években is odakint töltötték a nyarat a villanegyedben lévő pompás lakásban. Mi­ért ne tehetnék meg az idén is, hogy itt a városházán csak ideiglenesen fordítsák meg a kulcsot lakosztályuk ajtaján? ...A szállítókocsik reggel óta várakoz­tak, s a városháza hivatali szobáiban arról suttogtak, az öreg költözködik. Napokon belül lemond. Jól megkeverte a szemetet ez a választás ... Községi választások folytak ország­­szerte. A korteshadjárat során elképesztő és sokszor szinte hihetetlennek tűnő vissza­élésekről, óriási összegű sikkasztásokról rántották le a leplet. Amint mondani szo­kás «egymás szennyesét teregették» a le­endő városatyák. Alig ült el az egyik izga­lom, amely Székesfehérvárott kirobbant — ott Zavaros Aladár polgármester panamá­­zott — máris a debreceni botrányt tárgyal­ták országszerte. Nyomban utána a mis­kolci városházáról derültek ki nem éppen épületes dolgok. Néhány nappal a székesfőváros törvény­­hatósági bizottságának 1935-ös választása előtt robbant ki az újpesti botrány. A Vá­rosi Polgári Középpárt elnöke azt mondot­­­­ta: «Tisztáztassanak a múlt eseményei és felelősségre vonassanak mindazok, akik akár hozzánemértésükkel, akár túlbizal­­mukkal lehetővé tették, hogy amíg az egyik oldalon a kisadózóknál tartozásuk fejében transzferáló kocsik járnak, addig a nagy­adózóknál a város hamis könyvvitel miatt elessék attól, hogy adójövedelme befoly­jon­. Volt-e alapja a helyi pártvezér ugyan­csak diplomatikus és óvatos nyilatkozatá­nak? Tényleg kárt okozott a közösségnek, a város lakosságának a «hozzánemértés és a túlbizalom»? Kár lett volna firtatni e jeles tulajdonságok hatását, mert a károk­nak egy egészen más jellegű oka került reflektorfénybe itt. Újpest városában, mint­egy nyitányaként a nagy eseménynek: Bu­dapest népe az urnákhoz járult, hogy város­atyákul megválassza Gömböst, Wolff Ká­rolyt, Usetty Bélát, Zsitvayt és a többie­ket. Leleplezték, hogy az egyik városatyának, a leggazdagabb újpesti ügyvédnek, 39.000 pengő adótartozását a városházán egysze­rűen leírták, kifizetettnek könyvelték el, amiért egyes pénzügyi vezetőemberek 5000 pengőt és hasonló apróbb baráti figyelmes­ségeket vágtak zsebre. A kár azonban nem­csak ennek a jelentős adóösszegnek az el­vesztése volt. A város pénzügyi gazdálkodá­sát az jellemezte, hogy irgalmatlan volt a kisemberekkel, nyájas a gazdagokkal szem­ben. Akadtak számosan, keresetképtelen és teljesen tönkrement emberek, akiknek két­­háromszáz pengőnyi adóját már semmikép­pen sem lehetett behajtani. Amikor aztán végsőfokon a pénzügyminisztériumban tö­rölték ezeket az adókat, az újpesti vezető tisztviselők ezeket az összegeket összecsap­ták, s a 8—10 ezer pengős tételeket a leg­nagyobb hátralékosok javára írták. Azokat pedig, akiket már a minisztérium is fize­tésképteleneknek ismert el, hetedsziglen to­vább üldözték, hátralékaikat hozzátarto­zóikkal, leszármazottaikkal fizettették meg. Folytak az árverések. E körül támadt vihar a budapesti vá­lasztás előtt, odakint Újpesten, ezért vára­koztak a szállítókocsik a városháza előtt, hogy rendelkezésére álljanak Semsey Ala­dárnak, a lemondásra készülő polgármes­ternek. A baj nem jár egyedül – mondja a köz­mondás. Nemcsak a virilista városatya és az általa lekenyerezett adóigazgató és tár­sai kerültek terítékre Újpesten ezekben a napokban. A forgószél mindenféle más szennyet is felkavart. A város vize bűzös volt. Ezt a tisztiorvos is elismerte, de ki­állította az írást: «Büdös, de jó és az egészségre nem ártalmas». A rozsdás és­­ élvezhetetlen vízért Újpest lakói többet­­ fizettek, mint a budapesti lakosok a tisz­táért. A villany kilowattonként kétszer-há­­romszor annyiba került itt, mint Budapes­ten. A város urai százhúszezer pengőt fi­zettek ki a Magyar Asphalt RT-nek az utak évi karbantartásáért. Akadt olyan vállalat, amely 40.000, sőt olyan is, amely 17.000 pengőért vállalta volna az utak karbantar­tását. De a polgármester és társai csak az Asphalt RT-vel rokonszenveztek. A vállalat e nevezetes választás előtt már ötödször vette fel a várostól a százhúszezer pengőt. A város széltében-hosszában tárgyalták, hogy a Járványkórház és a Toldy Miklós­­utcai óvoda építkezései körül nincs min­den rendben..­ A polgármester néhány perccel tizen­kettő után végre megjelent a hivatalában. Elhelyezkedett az íróasztal előtti trónszerű karosszékben, szivarra gyújtott és a szem­benálló nagy tükörben figyelte, hogy elég nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak lát­­szik-e. Amikor visszanyerte polgármesteri egyensúlyát, becsengette a titkárt és azt mondta neki: — Szóljon csak le... izé ... kedves fiam, ezeknek a speditőröknek, itt a városháza előtt, hogy elmehetnek. Nem viszünk ki bútorokat a nyaralóba ... Semsey polgármester kissé izgulékony ember volt, de végeredményben azért ő sem esett a fejeságyára. Lassanként telje­sen helyreállott a lelke nyugalma. Tudta jól­­ Magyarországon szükség van a Semsey Aladárokra, a magyar úri osztály, néhány rongyos millióért, holmi városszéli kis­emberekért, mezítlábasokért, nem járatja le a megbízható városatyák és polgármes­terek tekintélyét. — Hivassa el kérem a «Függetlenség» munkatársát — mondta négy óra tájban a titkárnak. ... Egy óra múlva, likőröspoharak koc­cantak össze, vidám, felszabadult nevetés hallatszott a párnás ajtó mögül. Egyes lapok már szellőztették az újpesti városháza dolgait. De a választások vesze­delmesen közeledtek. S ezért másnap a kormány hivatalos lapjában a polgármester így nyilatkozott: «Semmi ok sincs arra, hogy a közvélemény égjen, aminthogy az nem is ég...» A közvélemény felháborodásának lángja hamarosan kialudt: a polgármester és fele­sége nyaralni ment, a kilencszobás város­házi lakást bezárták. Nyár végén visszatér­tek és a városházán még sokáig minden a régi maradt.­­ Vadász Ferenc Répatermésünk tavaly jobb volt a sok­évi átlagnál. Most is szépek a cukorrépák. Legjobb cukorrépatermelőink kivételes gonddal, nagy szakértelemmel, szeretettel művelik répájukat, s szívesen adnak taná­csot a környék gyakorlatlanabb termelőinek. „Termeljünk holdanként 200 mázsa cukorrépát" A 200 mázsás cukorrépatermelési mozga­lom 1953 május 13-án indult el a sopron­­horpácsi kutatóintézetből. Az itt összegyü­lekezett termelők és kutatók adták ki a jel­szót: «Termeljünk holdanként 200 mázsa cukorrépát». A tavalyelőtti száraz esztendő­ben nagyon gyenge volt a cukorrépa átlag­termése. Kitűnt azonban, hogy a kedvezőt­len időjárás ellenére egyes kiváló répater­melők messze túlhaladták az országos átla­got, így például a füzesabonyi Petőfi tsz 1952-ben 200 mázsa cukorrépát takarított be egy-egy holdról. A sárbogárdi Vörös Hajnal tsz sztahanovista parcelláján pedig 403 mázsa cukorrépa termett holdanként. A rossz termés oka tehát nemcsak az idő­járás volt. Sopronhorpácson a legjobb ter­melők, a cukoripar és a cukorgyárak leg­jobb dolgozói és a tudomány emberei közös értekezleten beszélték meg azokat az agro­technikai módszereket, amelyek alkalmazá­sával az időjárás viszontagságai ellenére is nagy és biztos termések érhetők el. S az első tanácskozás után csaknem harminc­ezer termelő, állami gazdaság, termelőszö­vetkezet és egyénileg dolgozó paraszt vál­lalta, hogy 200 mázsa cukorrépát termel holdanként. Tavaly augusztusban ismét összeültek a «kétszázasok». De ekkorra már kialakult a «háromszázasok», sőt a «háromszázötvene­sek» csoportja is. Az idén tavasszal, amikor ismét összejöttek a legjobb cukorrépater­melők, kormányunk a parlamentben foga­dást rendezett a mozgalom részvevőinek tiszteletére, s kitüntette a legjobb ered­ményt elérő termelőket. A cukorrépatermelők lelkesedése foko­zódott. Még többen léptek a nagy termésért harcolók sorába. Az idén már csaknem százezer termelő — répa-vetésterületünk­­n­ek majdnem felén — versenyez a nagy termésért. Minden répatermelő igyekszik, hogy újabb és jobb termelési eljárást dol­gozzon ki és így győztese legyen a répa­termelési versenynek. Az Országos Mező­­gazdasági Kiállítás növénytermelő pavilon­jában külön rész hirdeti majd a 200 má­zsás mozgalom eredményeit és kidolgozott agrotechnikai módszereit. 200 mázsa cukorrépa haszna A cukorrépa igen hálás növény. Vala­mennyi szántóföldi növényünk közül a cu­korrépa adja a legnagyobb tápanyagmeny­­nyiséget. Kétszázmázsás termés esetén — a versenymozgalom részvevői bebizonyítot­ták, hogy ez elérhető — holdanként 26 mázsa kristály- vagy kockacukrot nyerünk. Ha a 200 mázsa termés után járó cukrot pénz­értékre átszámítjuk, kiderül, hogy egy-egy holdról kereken tízezer forint bevételhez jut a termelő, még akkor is, ha nem szá­mítjuk a leveles fej, s a kedvezményes áron vásárolható takarmányok értékét. A végegyházi Szabadság tsz például 1953-ban 22 hold átlagában 330 mázsa cukorrépater­mést ért el. A répáért több mint 70 ezer forintot és majdnem 150 mázsa cukrot kap­tak. Munkaegységenként 46 deka cukrot osztottak ki. Az állattenyésztésnek is sokat jelentett a répa után kapott 2500 mázsa nyers szeret, 100 mázsa száraz szelet és 36 mázsa melasz. Gondosan takarítsuk be a termést Az idén is jónak ígérkező répatermésünk azonban csak akkor hoz nagy hasznot,­­ több cukor is csak akkor kerül a dolgozók asztalára, ha idejében, gondosan kiszedjük, s a feldolgozásig helyesen raktározzuk, vagyis megóvjuk a répát a kiszáradástól, rothadástól és fagytól. A répa ásóval való szedését jóformán mindenütt kiszorította már a közönséges ekegerendelyre szerelt meghajlított cso­­roszlya vagy a kormánylemez nélküli eke, amelyet a répasorok alatt járatunk úgy, hogy a répa gyökerét el ne vágja. Az ily­­módon meglazított répát kézi erővel már könnyen kiemelhetjük a földből. Ezáltal egyötödét takaríthatják meg a kézi munka­erőnek. Még jobb munkát végez az ugyan­csak közönséges ekére szerelhető «Villám» répakiemelő ekefej, amelynek acélrúdjai nemcsak megemelik a répát, hanem ki is forgatják a földből a répasorokat. Az idén hazánkban is elkezdték a répaszedő kom­bájnok mintasorozatának gyártását, és most ősszel ezeket is munkába állítják. A földtől megtisztított és kupacokba ösz­­szedobált répát a hazánkban most már évek óta jól bevált Jarmosenko-féle fejeléssel szabadítjuk meg levélzetétől. A Jarmosen­­ko-féle fejelés lényege az, hogy a répa le­­vélzetét a koronával együtt egyetlen vá­gással úgy távolítjuk el, hogy a vágás át­mérője ne legyen nagyobb két és fél, három centinél. A répa nyakán lévő levélrügyeket a fejelőkés fokával kotorjuk le. A túlfej­­lett, az átlagosnál nagyobb répák fejelése­kor a kúpos fejelést alkalmazzuk. Ilyenkor a répa fejéről három-négy ferde vágással távolíthatjuk el a levélzetet. A Jarmosenko­­féle fejelésnek a régi eljárásokkal szemben hármas előnye van. 1. Holdanként mintegy 10—12 mázsával több répát adhat át a termelő, tehát több cukrot, pénzt, szeletet és melaszt kap. 2. Népgazdaságunk több cukorgyártási nyersanyaghoz jut. 3. A répa kisebb veszteséggel hosszabb ideig tárolható. A kiszedéssel, az összedobálással, a feje­léssel még nem ért véget a munka. Vi­gyázzunk rá, hogy a jól kiszedett és meg­tisztított répa ne veszítsen súlyából és mi­nőségéből. A répa közé keveredett gaz és levél gyorsan rothadást okoz, ezért a répa­kupacok helyét gondosan tisztítsuk meg. Az egészséges répa jól bírja a tárolást, a beteg, törött, rágott répa azonban hamar rothadásnak indul és romlása átterjedhet az egészségesekre is. Legjobb tehát, ha a kiszedett répát két kupacba rakjuk az egyikbe az egészségeseket, a másikba a be­teg, törött, egérrágta répákat. A szél és a nap megfonnyasztja répáin­kat, s ez jelentős súlyveszteséget okoz. A répát ezért takarjuk le nád- vagy gyékény­fonattal, fagyveszély vagy hosszabb táro­lás esetén pedig ásónyomnyi vastagságú földdel. Már most készüljünk a jövő évre A 200 mázsás cukorrépatermelési moz­galom részvevői gondos, előrelátó emberek. Nemcsak idei répájuk kiszedésére készül­nek fel időben, hanem büszkén mutatják a jövő évi répatermelésre kijelölt földjüket is,, ahol már a tábla szélén szarvasokban áll az odakészített istállótrágya, sőt sok helyen már meg is trágyázták a földeket. A 200 mázsás mozgalom részvevői ta­pasztalataikat és munkamódszereiket to­vábbadják a többi termelőnek, s így is hozzájárulnak a mezőgazdaság fejlesztésé­ről szóló határozat megvalósításához, né­pünk boldogulásához. Bánlaki Sándor a Sopronhorpácsi Kutató Intézet tudományos munkatársa A „kétszázasok“ mozgalma «Az ipari és olajosnövények termelésének fokozását a következő években nem vetésterületük további növelésével, hanem a termésátlagok jelentős emelé­sével kell elérni. A cukorrépa .. vetésterületét a jelenlegi szinten tartva, minden erőfeszítést arra kell fordítani, hogy két-három éven belül országos viszonylat­ban holdanként... 120 mázsás ... termésátlagot érjünk el». (Az MDP Központi Vezetősége és a minisztertanács határozata a mezőgazdaság fejlesztéséről.) A minisztertanács határozata az általános- és kö­zépiskolák 1954-55. évi tanévének időtartamáról A minisztertanács határozatban szabá­lyozta az általános- és középiskolák 1954/55. évi tanévének időtartamát. A határozat kimondja, hogy a tanév 1954 szeptember 1-én kezdődik és 1955 június 20-án ér véget. A téli szünet december 20- tól január 16-ig tart. A módosítás nem vonatkozik a dolgozók általános iskoláira, a szakérettségire előké­szítő tanfolyamokra és a gyakorlógimná­ziumokra. A tanulók megfelelő foglalkoztatása cél­jából a szünetben iskolai napköziotthonok­nak, továbbá — a szükséghez képest — iskolánként egy-egy tanteremnek fűtésé­ről téli szünet alatt is gondoskodni kell. (MTI) Az indiai tervbizottság helyettes titkára Magyarországon Tarlók Singh, az Indiai Köztársaság tervbizottságának helyettes titkára augusz­tus második felében hazánkban tartózko­dott. Látogatása során az indiai vendég Bu­dapesten és vidéken több ipari üzemet, ter­melőszövetkezetet, állami gazdaságot és me­zőgazdasági kutatóintézetet tekintett meg. Magyarországi tartózkodása során Tarlók Singhet fogadta Gerő Ernő, a Magyar Nép­­köztársaság Minisztertanácsának első el­nökhelyettese, valamint a magyar gazdasági élet több más vezető személyisége. (MTI) Ünnepélyes tanévnyitók Kitatarozott épületek, tiszta tantermek várják a fiatalokat az ország iskoláiban a szerdai tanévnyitókra. Az általános- és kö­zépiskolákban szerdán különböző időpon­tokban tartják az ünnepélyes tanévnyitót. A XIII. kerületi Mautner Sándor­ utcai álta­lános leányiskolában 10 órakor kezdődik az ünnepség. Az iskolát virággal díszítették az Elzett Vasárugyár dolgozói, akik csaknem 70 ezer forint értékű munkával hozták rendbe a termeket, s a folyosókat. A XIV. kerületi miskolci úti általános iskolában, va­lamint a XX. kerületi Kossuth-gimnázium­­ban délután 6 órakor tartják a megnyitót. Az egyetemek és főiskolák is szerdán nyitják kapuikat. A Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetemen délután 4 óra­kor Fogarasi Béla rektor mond megnyitó beszédet. A budapesti Műszaki Egyetemen Gillemot László rektor 5 órakor üdvözli a hallgatókat. A budapesti Építőipari Műsza­ki Egyetem az építők «Rózsa Ferenc» Kul­­túrotthonában ugyancsak 5 órakor tartja az ünnepi tanévnyitót. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika, fizika, ké­mia kara, valamint élet- és földtudomá­nyi kara délelőtt 9 órakor, állam- és jog­­tudományi kara 11 órakor, nyelv, és iro­dalom, továbbá történettudományi kara délután 2 órakor rendezi évnyitó ünnepsé­gét. Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter az abonyi általános iskola évnyitóján, Jóbo­­ry Magda miniszterhelyettes pedig a bu­dapesti Szilágyi Erzsébet és Veress Pálné általános gimnáziumok évnyitóján vesz részt. (MTI) Tisztiiskolások indultak önkéntes építőmunkára a Szigetközbe A tisztiiskolákban most voltak az évvégi vizsgák. A Táncsics Mihály Műszaki Tiszti­iskolán jelentős kezdeményezés született. A legjobb párt- és DISZ-tagok vállalták, hogy szabadságuk ideje alatt egy hetet dolgoznak Ásványráró újjáépítésénél. Kiszámították, hogy segítségük öt ház felépítéséhez ele­gendő. A DISZ központi vezetősége felhí­vást intézett a többi tisztiiskola növendé­keihez, hogy kövessék a műszakiak példá­ját. A hívó szó nem maradt hatástalan. Sokszáz növendék jelentkezett az önkéntes munkára. Közülük sokan Győrzámolyba, Kisbodakra, Győrújfaluba, Hédervárra — összesen 12 szigetközi községbe mennek épí­teni. Kedden délután a fellobogózott honvéd­ségi gépkocsik hosszú oszlopa állt a Kos­suth Tüzér Tisztiiskola előtt. Az iskola kultúrtermében Hazai Jenő vezérőrnagy búcsúztatta az önkéntes rohammunkára in­dulókat. Gosztonyi János, a DISZ központi vezetőségének titkára hangsúlyozta, hogy az egész magyar ifjúság példaképének te­kinti azokat a növendékeket, akik nemcsak az árvíz elleni küzdelemből és a mentésből vették ki derekasan részüket, hanem részt kérnek az újjáépítésből is. A gyűlés után az önkéntes rohammunkások útnak indul­tak a Szigetköz­ falvaiba! (MTI) SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1 Schmidt József elkésett... Schmidt József darusnak vasárnap dél­után 6-kor kellett volna munkára jelent­keznie a Rákosi Mátyás Művek acélművé­nek anyagkezelősége dunaparti telepén. Va­sárnap ebédközben, mikor Schmidt szóba hozta a dolgot, az asszony azt felelte: — Majd bemész este 10-re. Délután pe­dig meglátogatjuk a nővéremet a kórház­ban. Schmidt beleegyezett. Valóban illő már meglátogatni a beteg sógornőt. Meg aztán már úgyis régen volt egy szabad vasár­napja. Miért ne tölthetnének együtt egy­­pár órát? A gyárban is meglesznek addig nélküle... Ebéd után felszedelőzködtek és elmentek a kórházba. Utána pedig a Margitszigeten sétáltak egyet. Hat órakor Schmidt daruspárjának letelt a műszakja és hazament. Schmidt csak este 10-kor jött be. Délután hat órától tízig kezelő nélkül maradt a telepen a legna­gyobb teljesítőképességű, 45 méter fesztá­volságú daru. Míg Schmidték a Margitszigeten sétáltak, sötét fellegek törtek az égre. Vihar tá­madt. Csapkodott a szél, port s homokot kavart a magasba. Villámok cikáztak. Meg­eredt az eső, és a telep dolgozói is behú­zódtak az öltözőbe. A nagyerejű szél pe­dig elmozdította a magára hagyott és még csak le sem rögzített darut. — Mozog a daru! — kiáltott valaki. Lé­lekszakadva rohantak mindnyájan a daru­hoz. Belekapaszkodtak, fákat, deszkákat, gerendákat dobáltak eléje, hogy megállít­sák. De a csaknem 39 tonna súlyú vas­­alkotmány félrenyomta az akadályokat és gurult tovább, megállíthatatlanul, végig a széles vaspályán, letörte az ütközőket és lezökkent a sínekről. A történteket nyomban jelentették az acélmű igazgatóságának, s az érintkezésbe lépett a darukarbantartókkal. A telepen nemsokára meghallották, hogy többezer fo­rintba kerül a daru visszaállítása. Csathó Mihály, az anyagkezelőség üzemvezetője felhívta telefonon a darukarbantartást, s megkérdezte Busánszky üzemvezetőt: — Mi a tervük a nagydaruval? — Kérem — felelt Busánszky — én meg­néztem a darut, s már ki is adtam egy rendelést húszezer forintról az Egyedi Gép­gyár ácstelepének. Egy hét alatt megcsinál­ják. De úgy látom, még további tízezer fo­rintra is szükség lesz... Harmincezer forint! Iszonyú ár lett vol­­na ez a 4 órás késésért. — Megcsináljuk mi magunk! — hatá­rozott Csathó. — Nem dobhatunk ki ilyen óriási összeget. Megcsináljuk a saját erőnk­ből, méghozzá nem egy hét, hanem két nap alatt, és egy fillér külön költség nél­kül! Mikor hire ment ennek, többen azt mondták: — Lehetetlen így megcsinálni! De Csathó kiment a telepre és beszélt az emberekkel. Megmagyarázott mindent, és az emberek most már helyeselték a ter­vet. — Igaz, a martinban egy percre sem állhat meg a munka! — mondogatták. A telep kommunista és pártonkívüli dol­gozói, Baski Lajos művezető, Sári István, Szűcs József segédmunkások és társaik ké­sedelem nélkül munkához láttak. Kézi hid­raulikus emelőberendezéseket, hébereket szereztek. Egy másik részlegről áthozták a tíztonnás hernyótalpas szovjet darut. Ti­zenhat ember állt a daru mellé. Kora haj­naltól sötétedésig megállás nélkül dolgoz­tak. Végre a harminchatodik órában, szer­dán délután három órakor sikerült a darut visszaemelni a pályájára. Az egész anyagkezelőségen kitettek ma­gukért a darusok, vagonlakók, csomagkészí­­tők, darabosók. Ennek köszönhető, hogy a legnagyobb teljesítőképességű daru har­minchatórás kiesése ellenére is sikerült fo­lyamatosan biztosítani a martin anyagellá­tását. Az acélmű termelése végül is nem szenvedett fennakadást. Schmidt József esete tanulságos eset. Per­sze nem minden késésnek, fegyelmezetlen­ségnek, mulasztásnak támadnak ilyen mesz­­szeható­­következményei. A legtöbbnél «csu­pán» forintokról van szó, «csupán» néhány óráig haszontalanul álló gépről, munkátla­­nul ácsorgó segítőről. De sok kicsi sokra megy, s a sok «kis» fegyelmezetlenség vég­eredményben nagyon is számottevő, sok em­ber erőfeszítéseivel is csak nehezen pótol­ható károkat okoz. Schmidt Józsefet a ké­sés miatt fegyelmi elé állítják. Azt is ter­vezik, hogy az RM Acélmű dolgozói nyil­vános gyűlésen megvitatják az eset tanul­ságait. De van mit tanulni belőle az RM Acélmű falain kívül, sok más üzemünk­ben is. Kolozsváry Endre

Next