Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-27 / 57. szám

V VASÁRNAP, 1D55. FEBRUAR 27 A legjobbak mozgalmának öt esztendeje 1950 február végén nevezetes tanácskozás ment végbe országunk­ban: első országos tanácskozásukat tartották a magyar sztahanovisták. A tanácskozást munkásosztályunk viharos erejű mozgalma előzte meg, amely az ötéves terv feladataitól, a szocialista iparosítás nagy céljaitól levesítve, széles munkástömegeket állított csatasorba iparunk, elsősor­ban a nehézipar fejlesztése érdekében. Munkásosztályunk megértette, hogy szocialista nagyipart, erős ipari bá­zist teremteni a szocialista Magyar­­ország számára csak akkor lehet, ha kisöpörjük üzemeinkből az ósdi, el­avult munkamódszereket, megdönt­­jük a technikailag túlhaladott nor­mákat, ha latba vetjük az ország ve­­zetőerejének, a munkásságnak tudá­sát és alkotóképességét. Megszületett a tömeges munkaverseny, olyan ered­mények születtek, amelyek szinte egyik napról a másikra­­híres embe­rekké tették az első sztahanovistákat. A mozgalomnak i híre terjedt orszá­gunk határain túl is, neves szovjet sztahanovisták látogattak el hozzánk, és élénk, közvetlen kapcsolat jött létre közöttük és a magyar sztaha­­n­novisták között. A sztahanovista ta­nácskozást megelőző és a tanácsko­zást előkészítő mozgalomra jellemző,­­ hogy csak 1950 januárjában 12 000 újítási javaslatot adtak be a dolgo­­­­zók, kétszer annyit, mint az előző év­ben a havi átlag volt. Új légkör kezdett kialakulni üze­meinkben. A munka egyre inkább be­csület és dicsőség dolga lett az ön­tudatos­ magy­ar munkások szemé­ben is. Öt esztendő telt el azóta. Mun­kával, országépítéssel eltöltött öt -öt eztendő. A régi, kis Dunapentele melletti szántóföldek helyén ma a Sztálin Vasmű óriáskohója nyersva­sat termel, martinkemencés acélt ad­nak. Új, büszke város áll az egykori búza- és kukoricatáblák helyén. Diós­győrött dolgozik a sztálinvárosi óriás­kohó testvére és a korszerű közép­­hengersori hengermű. Régóta ad már áramot az inotai November 7 Erő­mű, s próbaképpen üzemben van a Borsodi Hőerőmű első gépegysége is. Néhány hét múlva megindulnak Kazincbarcikán a Borsodi Vegyi­kombinát gépei. Új gyárak, hidak, utak, lakások, kultúrpaloták egész sora épült fel az öt esztendő alatt. Az 1949—1950-ben feltűnt újfajta emberek, a magyar sztahanovisták nélkül mindezt nem érhettük volna el. Mint akkor, azóta is ott álltak és most is ott állnak sztahanovistáink a legelső sorokban. A szabad haza, a nép hatalma, a párt, a szocializmus építésének pátosza szülte őket. Mint a szocializmus építésének legjobb harcosaira számít rájuk az ország. A sztahanovisták újfajta emberek. .Megértik, hogy szabad hazában a­m munka,alkotó, jövőt teremtő, szocia­lizmust építő tevékenység — becsü­let és dicsőség dolga. Megértik, hogy az ország érdeke és minden egyes munkás érdeke — egy. S ezek az újfajta emberek éppen ezért újfajta munkaerkölcs megteste­sítői. Szemükben szégyen a fegyelme­zetlenség, a késés, a pazarlás, a lógás, a tunyaság. Leg­jobbjaik fellépnek a társaikban itt-ott jelentkező régi szo­kások, önteltség, elbizakodottság, elv­társiadat')'viselkedés ellen is. Az igazi ■­* sztahanovista öntudata már szocialis­ta öntudat. A holnap új munkásosz­tályának előfutárai ők. A munka igazi forradalmárai ők. Nem egyszerűen építeni akarják a szocializmust, hanem mindenki másnál gyorsabban és jobban­ akar­ják építeni. Ádáz ellenségei minden­nek, ami elavult, idejét múlta, fé­kező, és fáradhatatlan alkotói, se­gítői mindannak, ami új, haladó, jobb a réginél. Hatalmas erő a sztahano­vistáik harca az újért, a jobbért! Hiszen sokan vannak, az egész nép érdekében dolgoznak, mellettük áll a párt é­s a kormány. 1949 elején még minden üzemünkben volt „plafon“. Azt jelentette ez, hogy 140—150 szá­zaléknál többet senkinek sem fizet­tek ki, bármennyit teljesített­­is. Vol­tak ,— nem is kevesen —, akik aka­dályozták a darabbérezés bevezeté­sét, s így gátolták, hogy a munkást közvetlen anyagi érdeke is sztaha­novista munkára serkentse. A párt segítségével a sztahanovisták félre­dobták a régi, elavult normákat, át­törték a „plafont“, elsodorták az út­jukban álló akadályokat. A sztahanovistát nem az kü­lönbözteti meg társaitól, hogy fizi­kailag erősebb. Ereje abban van, hogy tanulva és gondolkodva bánik a technikával, s szakadatlanul to­vábbfejleszti azt. Eredményeit leg­többször újításokkal, ésszerűsítések­kel éri el. Sztahanovista és újító — úgyszólván egy fogalom. S mivel a sztahanovisták szakadat­lanul fejlesztik a technikát, különös jelentősége van munkájuknak a ter­melékenység emeléséért folytatott harcban. Ez pedig egyik legfőbb fel­adatunk. S ha a párt- és szakszerve­zetek, a DISZ-szervezetek, a gazda­sági vezetők minden segítséget meg­adnak a sztahanovistáknak, ők ismét nagyot lendíthetnek előre az ország ügyén. Hiszen az igazi sztahanovista igyekszik újításait, munkamódszereit elterjeszteni, neveli és tanítja egész környezetét. Célja, hogy általános emelkedést érjen el. Csak egy nevet a sok közül. Nagy István, kiváló mű­szaki sztahanovista, a MáVAG egyik r­észlegének vezetője. Nemcsak maga újít, hanem minden erejével pártolja, segíti a körülötte lévő újítókat. Üzemrészében dolgozik az Aurora újítóbrigád is, amely az ő segítségé­vel csak az utóbbi időben vagy 20 újítást dolgozott ki. A sztahanovista nem tűri maga kö­rül a rendetlenséget, a pocsékolást. Ma, amikor annyira fontos az önkölt­­­ségcsökkentés, a takarékosság, az eddiginél is jobban kell e feladatok megoldásában a sztahanovistákra tá­maszkodni. Rurczi József, a Ganz Vagon tizenegyszeres sztahanovista kovácsa, a hulladékanyagot is félre­teszi, megszámozza, hogy később, ki­sebb munkadarabok­hoz felhasznál­hassa azokat. Ugyanitt Fejes István művezető egyetlen hónap alatt, ja­nuárban 11 000 forintot takarított meg újításaival. Bazsika József és Vitzian Márton Láng-gyári sztahano­visták legutóbb egyik újításukkal 78 000 forint értékű import-faanyagot takarítottak meg. Csupán néhány ne­vet és adatot említettünk meg itt. Ma üzemeinkben ezer és ezer sztahano­vista van, akik további ezreket és tízezreket mozgósíthatnak a takaré­kosságra, önköltségcsökkentésre! Nagy idő öt esztendő a mi mozgalmas életünkben. Sztahanovis­táink öntudata, szakmai tudása na­gyot nőtt azóta. Egyre jobban ügyel­nek a minőségre, a takarékosságra. Újak sokasága lépett a régiek közé. A Minisztertanács és a SZOT 1954 februári határozata is sok szempont­ból előrevitte a mozgalmat. Sztaha­novistáinkat megbecsülés és szeretet övezi. Mégsem lehetünk elégedettek az eredményekkel. Még mindig kevés a sztahanovista üzemeinkben. Tíz- és tízezrek már vannak — de százezrek­re lenne szükség! Még ma is nem egy helyen gáncsolják, háttérbe szorít­ják az újítókat, vagy a bürokrácia, a meg nem értés áll útjukban. A moz­galom fejlődésének feltételei nincse­nek még minden területen kellően biztosítva. De most, a felszabadulási verseny napjaiban — ha a párt- és szakszer­vezetek, DISZ-szervezetek és gazda­sági vezetők minden tőlük telhetőt megtesznek — ismét nagyot léphet előre a magyar sztahanovista moz­galom. Új sztahanovisták ezrei ke­rülhetnek a mostaniak mellé, új ne­veket ismerhet meg az egész ország, jelentősen nőhet és erősödhet az élenjáró munkások serege. A sztahanovisták pedig sohase fe­ledjék Rákosi elvtársnak öt eszten­dővel ezelőtt, az első országos tanács­kozáson elmondott szavait: „...Kez­deményezzenek bátran, legyenek nagyvonalúak, ne féljenek az új utaktól, az új kísérletektől, mert mö­göttük áll teljes erejével az egész magyar kommunista mozgalom, a Magyar Dolgozók Pártja, és mögöt­tük áll kimeríthetetlen gazdasági és tapasztalati fegyvertárával a hatal­mas Szovjetunió." Jó munkát, újabb nagy sikereket kívánunk sztahanovistáinknak az első országos sztahanovista tanács­kozás ötödik évfordulóján! Egyéves a Sztálinvárosi Nagyolvasztómű A sztálinvárosi kohászok szomba­ton délután bensőséges háziünnepen emlékeztek meg a kohó üzembe­helyezése óta eltelt egy esztendőről. Ez alatt az egy esztendő alatt csak­nem 2200-szor nyitottak utat a csa­poló nyíláson az izzó, folyékony vas­nak, s alig volt olyan nap, amikor ne égett volna a kohó csúcsán a napi tervteljesítést hirdető vörös csillag. A szombat délutáni ünnepségen Bo­rovszki Ambrus, a Sztálin Vasmű igazgatója mondott ünnepi beszédet, majd I­orváth László kohómester — aki egy évvel ezelőtt a kohászok ne­vében átvette a kohót — elmondot­ta, hogy az akkor tett ígéretet ko­hászbecsülettel teljesítették. A jövő­ben is úgy fognak dolgozni, hogy munkájukkal a termelt vas száz és ezer tonnáival szolgálják egész dol­gozó népünk felemelkedését és a béke ügyét. A gépállomásokon befejeződött a téli gépjavítás A Földművelésügyi Minisztérium jelenti: A gépállomásokon február második dekádjában tovább erősödött a gépja­vítás üteme. Február 10-ig az orszá­gos eredmény 95,4 százalék volt, feb­ruár 20-ra pedig — 5 nappal a határ­idő előtt — valamennyi gépállomáson befejeződött a téli gépjavítás. A jó munkát bizonyítja az is, ha az ered­ményt összehasonlítjuk a tavalyival: tavaly február 20-ig az ország gép­állomásai csak 85,5 százalékra teljesí­tették a téli gépjavítás tervét, az idén pedig 100 százalékra. A megyék versenyében az első Veszprém, a második Vas, a harma­dik Heves, a­ negyedik Bács-Kis­kun és az­ ötödik Szolnok megye. A falusi osztályh­arcról A felszabadulás, különösen a fordulat éve óta hazánkban bekövet-­­­kezett óriási társadalmi-politikai változások az éles osztályharc viszo­nyai között jöttek létre. Ez a harc tovább tart, s világos, hogy minél inkább előrehaladunk a szocializmus alapjainak lerakásában, minél ered­ményesebben folytatjuk a szocialista országépítést, az osztályharc annál bonyolultabb és élesebb formákat ölt. Különösen falun, ahol ott él a burzsoázia számbelileg legerősebb rétege, maradványa­i a kulákság. E harc élesedése következik az osz­­tályharc kérlelhetetlen logikájából. ..A letűnő osztályok — tanítja Sztálin elvtárs — nem azért fejtenek ki el­lenállást, mert erősebbek lettek, mint mi, hanem azért, mert a szocializmus gyorsabban növekszik, mint ők, és ők , gyengébbé válnak, mint mi. És ép­pen ezért, mert gyengébbé válnak, űzik, hogy utolsó napjaik közeled­ek és kénytelenek minden erővel, s minden eszközzel ellenállni.“ A tör­ténelem tanúsága szerint halódó, ki­zsákmányoló osztályok sohasem mon­danak le önként hadállásaikról. Sok falusi funkcionáriusunk még ma sem érti eléggé ezt a törvény­­­­szerűséget, nem tud eligazodni a fa­lusi osztályharc mai bonyolult viszo­nyai között. Nem látja eléggé vilá­gosan: az évek során megváltozott falusi osztályviszonyok között — sitni­kor a kulákság zöme, jelentős rész­ben spekulációs okokból, földjeinek egy részét, vagy nagyobb részét az államnak felajánlotta — hogyan kell megvalósítani helyesen pártunk és kormányunk kulákkorlátozási politi­káját a középparasztság megnyerése érdekében? Pek­ig III. pártkong­resszusunk is újból világos útmuta­tást adott erre. Az a helyes kormányzati intéz­kedés, amely csak a tényleges­­en 25 holdon és 350 aranykoro­nán felüli parasztgazdaságokra (és azokra, akiknek földterülete nem éri ugyan el ezt a határt, de egy vagy több állandó mezőgazdasági alkalma­zottat tartanak) vetett ki a dolgozó pa­rasztokénál 5 százalékkal nagyobb beadást és mezőgazdaságfejlesztési járulékot — nem egy funkcionáriu­sunkat megzavart. S ezek úgy gon­dolják, hogy — mivel 25 holdon fe­lüli nagygazda ma már nagyon ke­vés van — a gyakorlatban lassan­ként talán „meg is kell szüntetni“ az osztályharcot a faluban. És ha ez a néhány nagygazda is — hogy kibúj­jék a beadás és adókötelezettség alól —, mondjuk felajánlaná földjének egy részét: „végleg beállhat az osz­tálybéke“ a faluban. Az ilyen nézetek elterjedésének, amelyek elmossák és összekavarják a kulák fogalmának világos megfo­galmazását — maga a kulák örül a legjobban. Márpedig ilyen téves né­zetek jócskán elterjedtek az utóbbi időkben, és ennek tudható be fő­leg, hogy a 25 holdon aluli ku­­lákok — és idetartozik a kulákok de­rékhada — kiestek párt- és állami funkcionáriusaink látóköréből: ezek a kulákok lényegében kicsúsztak a ku­lákság elleni harc rendszabálya alól. Ki hát a kulák, kit is kell ma vol­taképpen kuláknak tekinteni? Hiba lenne, ha itt bárki is valami­féle „receptet“ várna, vagy akadna adni. A sablon alkalmazása könnyen a régi hibára vezethetne vissza: jó­módú középparasztok „kulákosításá­­ra“, ami durva eltévelyedés lenne. Azok a termelők, akik ma is 25 holdon felül gazdálkodnak, általában csakugyan kulákok. De kuláknak kell tekintenünk változatlanul azokat a termelőket­ is, akik az elmúlt időkben állandó jelleggel és rendszeresen ki­zsákmányolást folytattak, vagy ma is folytatnák, még ha földjük egy részé­nek időközben történt felajánlása ré­vén csökkent földterületükön kispa­raszti vagy középparaszti kulcs sze­rint is adóznak, vagy teljesítenek be­adást! A kulák fogalmának megha­tározásánál egyedül azt lehet, és kell alapul venni: kizsákmányoló-e az il­lető vagy sem, vagy az volt-e a múlt­ban? Tehát hogy jövedelmének na­gyobb részét elsősorban nem saját munkából, hanem idegen munkaerő alkalmazásával, és sokszor nem ter­melőmunkával, hanem spekulációval szerezte vagy szerzi ma is. A kulákkorlátozási politika helyes alkalmazása gazdasági téren azt je­lenti, hogy — a réginél valamivel mérsékeltebb progresszió, s a termés feltételeinek biztosítása mellett — erélyesen meg kell akadályozni a ku­lákok spekulációs tevékenységét és azt, hogy kibújjanak az állam iránti törvényes kötelezettségeik alól. Ez a spekuláció különösen megmutatko­zott az ősszel, amikor a kulákgazda­­ságok többsége nem teljesítette az előírt kenyérgabona-vetést. Most, a tavaszibúza-vetésnél kötelezni kell esset erre. Még nagyobb a spekuláció a beadási kötelezettségek elhanyago­lásánál. E téren az­ utóbbi években — állami szerveink egy részének meg­alkuvó magatartása következtében is — nagy tökélyre fejlesztették agya­fúrtságukat. A begyűjtés ma a termelőszö­vetkezetek, a falusi osztályharc egyik fő területe. Tudja ezt a kunar és egyéb spekuláns is, s ellen­séges hangulatkeltéssel, vagy főleg a törvényes kötelességek nem teljesíté­sével, ahol csak lehet, igyekszik sza­botálni a begyűjtést, zavarni az or­szág ellátását. A beadás szabotálásá­­ban egyre ravaszabb, rugalmasabb módszereket agyal ki. Párt- és ta­nácsszerveinknek szüntelenül s a legnagyobb éberséggel tanulmányoz­ni kell ezeket a módszereket és meg­felelő rendszabályokkal­­ hatályta­lanítani azokat. Egyik legravaszabb, új módsze­rük a beadás alól való kibújásra: a földmegosztás, elsősorban kishaszon­­bérletek útján. Van olyan kulák, aki földjeit fiának, menyének adja kisz haszonbérletbe, s négy-öt gazdaköny­ve is van, bár egy háztartásban él velük. Révész Ferencné 75 holdas dunaföldvári kuláknak fián és uno­káján kívül 13 kisbérlője van. Mások teljesen ismeretlen névre íratják a kishaszonbérleti szerződést, akit meg sem lehet találni, s nem lehet rajta behajtani a beadást. Még ennél is elterjedtebb módsze­rük a kulákoknak a törvényes­ köte­lezettség kijátszására: termények és jószágok elrejtése rokonoknál, föld­szomszédnál, harmadosnál, a lakónál stb. Az előbb említett Révész Fe­­rencné kulákasszony veje, Vida Imre tavaly csupán 1100 négyszögölön ter­melt kukoricát, mégis jelenleg több mint 100 mázsa kukoricát tárol a góréjában. Nyilvánvaló, hogy ilyen kis területen 100 mázsa kukorica nem termett, sokkal­­ bizonyosabb, hogy ez a hatalmas kukoricamennyi­ség — az anyósáé... Általánossá vált jelenség, hogy a kulákok megművelik vagy megmű­­veltetik ugyan földjüket, de mire be­adásra kerül a sor — termény még­ sincs sehol. A begyűjtési és adóhátra­lékok pedig tovább szaporodnak. Szá­mos elszámoltató bizottság felélt a látszattal: a padláson, a kamrában nem talál egyetlenegy szem terményt sem, az istálló is üres, s ebből azt a következtetést vonja le: „nincs sem­mije a kirláknak“, „ahol nincs, ott pedig ne keress“. Így szaporodhatott fel aztán például Érsekvadkerten 13 kulák hátraléka összesen 120 darab sertésre, 61 mázsa vágómarhára, 7 mázsa tojásra és baromfira, 4 vagon burgonyára, 3 vagon kukoricára, 1 vagon napraforgóra. Közben kiderült, hogy az egyik hátralékos kuláknak — persze nem a saját udvarában, hanem rokonoknál 1­6 darab lova van. Elszámoltató bizottságaink egy ré­szének megalkuvása és erélytelensége nemcsak azt eredményezi, hogy a kulák a markába nevet, mert sike­rült túljárnia az állam eszén. De sú­lyosan árt ez az állampolgári fegye­lemnek is a faluban, lazítja azt. A becsületesen beadó középparasztokat ugyanis mélységesen felbosszantja az, hogy a kulákok kibújhatnak a be­adás alól, a spekulánsok pedig vér­szemet kapnak a beadás elhanyago­lására vagy a hátralékok halogatásá­ra, gondolják magukban: „majd csak hozzáírják a többihez“. Elszámoltató bizottságaink szakítsa­nak ezzel a megalkuvó nézettel és gya­korlattal. Szerezzenek érvényt kemé­nyen a törvénynek: az­ elszámoltatást elsősorban a hátralékos kulákokon kezdjék. Vegyenek példát a solt­­vadkerti elszámoltató bizottságról, amely — mint a minap megírtuk — túljárt az „ágrólszakadt“, de valójá­ban dúsgazdag Kaposvári János ku­lák eszén s fiánál, vejénél megtalálta az eldugott kövér disznókat, borokat hektószámra, kukoricát szekérszám­ra, így és csakis így lehet harcolni eredményesen a — főleg hízott sertés­piacon — egyre jobban elszaporodó spekuláció ellen is, úgyszintén a fe­ketevágások ellen. A spekuláció elleni szívós harc ugyanis szerves része a falusi osztályharcnak. A dolgozók állama törvényeinek szigorú betartására a kulákság elleni harc egyik fontos módszere az admi­nisztratív eszközök, rendszabályok idejében való, erélyes alkalmazása. De nemcsak egyedüli eszköze. Szükség van a kulákság igazi arcának meg­mutatására, kizsákmányoló voltának, a begyűjtés szabotálásának politikai leleplezésére is a falu­ dolgozó társa­dalma előtt. A kulákság elleni harc ugyanis elsősorban politikai harc: a dolgozó tömegek harca az osztályel­lenséggel. Különösen szükség van erre a po­litikai leleplező harcra a szövetkezet­­ellenes aknamunka visszaverésében. A kulákok­ szövetkezetellertes agitá­­ciójának állandó leleplezése elenged­hetetlenül szükséges a kis- és közép­parasztok szövetkezeti útra téréséhez, a mezőgazdaság szocialista átalakítá­sához. A termelőszövetkezetek fejlesztése, erősítése ma a falusi osztályharc fő hadszíntere. Különösen élessé vált itt a harc az­ utolsó másfél év során. A kulákság a rágalmazástól, a feloszla­tásra való felbújtástól kezdve az erő­szakos föld- és tanyavisszafoglalásig minden elképzelhető eszközt megra­gadott a meglévő termelőszövetkeze­tek megsemmisítésére. Párt- és ál­lami szerveink múlt évi erélyes fellé­pése véget vetett a földvisszafoglaló követeléseknek s meghiúsította az ellenségnek azt a törekvését is, hogy egységfrontot alakítson ki a faluban a középparaszttal a tagosítás előtti birtokviszonyok visszaállítására ... Az osztályellenségnek azóta változ­tak a harci módszerei szövetkezet­ellenes tevékenységében is. Ma elsősorban a szövetkezet megrá­­galmazásával, a gyengébb szö­vetkezetek kezdeti nehézségeinek el­túlzásával, kiforgatásával igyek­szik a tagság kevésbé öntuda­tos részét megingatni, vagy az­ egyé­ni parasztság, a szövetkezeti tagság közti viszonyt meg­mérgezni. Le kell leplezni ezt a kútmérgezést, de a rágalmazóknak torkukra is kell for­rasztani a szót, mint Tóth Elek Kocs községbeli egykor 104 holdas kulák­nak is. Őt is és mindenkit,, a­ki szö­vetkezetellenes alknamunikát folytat a faluban, a magyar nép bírósága fe­lelősségre vonja és példás büntetés­ben részesíti! Másik elterjedt módszere az osz­tályellenségnek: a kilépésre való búj­­togatás. A múlt nyáron szekértolói segítségével nem egy szövetkezetben sikerült megingatnia a tagság egy­­részét, akik évközben — alapszabály­ellenesen — kilépési nyilatkozatot adtak be, gondolván, hogy a szövetkezeti tagságot úgy lehet cse­rélni, mint a kabátot. Szó sincs róla. Az ilyen állhatatlan, ingadozó tagok­kal világosan meg kell értetni, hogy a szövetkezet ne­m átjáróház. Türel­mesen meg kell magyarázni nekik, hogy jól választottak, amikor a szö­vetkezetbe léptek, hogy felemelkedé­süknek ez az egyedüli helyes útja, s minél jobban megerősödik gazda­ságilag és számszerűleg is a szövet­kezetük , annál jobb lesz a sor­suk! A rágalmazók, a zavart keltők elleni erélyes fellépés mellett legalább ilyen fontos, hogy meg­akadályozzuk a középparasztnak álcázott kulák betolakodását a termelőszövetkezetekbe, ami egyre gyakoribb jelenség. S ha ez va­lahol átmenetileg sikerült is — mint az alapi Petőfi TSZ-ben —, sürgősen ebrudalják ki őket onnét. A kulákkorlátozási politika termé­szetesen nemcsak gazdasági rendsza­bályokat tartalmaz, hanem az is cél­ja, hogy a szegényparasztságra és a termelőszövetkezeti parasztságra tá­maszkodva visszaszorítsa a kulákság politikai befolyását, elszigetelje a ku­­lákot a falu társadalmi és politikai életében, és ezzel is elősegítse a mun­kásosztály szövetségének megerősödé­sét a középparasztsággal. Erre fölöt­tébb nagy szükség van napjainkban. A tanácsválasztás alatt a Hazafias Népfront bizottsága megalakulása idején, de azóta is, a különböző olva­sókörök, népkörök, gazdakörök meg­alakulása következtében országszer­te szemmel láthatóan megélénkült a politikai, társadalmi élet a faluban. Dolgozó parasztok, főleg középparasz­tok tíz- és százezrei, akik hosszú éve­ken át visszavonultan éltek a köz­ügyektől, újra aktívan bekapcsolód­tak a népfront-bizottságok, a körök, a termelési bizottságok munkájába. De megélénkült az ellenség munkája is, aminek következtében e társadal­mi szervek számos helyen az osztály­ellenség pergőtüzébe kerültek. Egyes helyeken az ellenséges be­folyás következtében a Hazafias Nép­front-bizottságokat a „tanácsok felett álló“ szerveknek kezdték tekinteni. Másutt, így Kajdacson, a kulák-hang­­adók hatása alatt álló elemek odáig fajultak, hogy a népfrontot a part fölé helyezték. Nagybajomban „csak parasztokat“ akartak felvenni a nép­körbe, termelőszövetkezeti paraszto­kat nem. A törökszentmiklósi gazda­körben begyűjtésellenesség kezdett eleinte lábra kapni, másutt a „poli­tika-mentesség“, a „paraszti érdek­­képviseletek“ hamis jelszavával a régi, kulákízű, reakciós „paraszt­egységet“ akarták újjáéleszteni. A du­naföldvári gazdakörben jó ideig arról folyt a vita, hogy „miért nem lehet kulák tagja a gazdakörnek, hisz min­den ember egyforma“.­­ Hiba lenne, ha ezekből a zavaros nézetekből, eltévelyedésekből bárki is olyan következtetést vonna le, hogy nincs szükség a népfront-bizottságok­ra, sem a paraszti társadalmi szer­vekre. De az is nagy hiba lenne, ha szemet hunynánk a hibás, sokszor re­akciós vélemények és törekvések előtt, és nem lépnénk fel idejében el­lenük. Nem lehet megengedni, hogy ezeket az oly fontos paraszti társa­dalmi szerveket ellenséges elemek párt-, termelőszövetkezet- és demo­k­­ráciaellenes csoportosulássá, valami­féle reakciós „paraszti érdekképvise­leti" szervvé alakítsák! Éppen ezért nem szabad elnézni, hogy a középpa­rasztok soraiban megbújó kulákoskat vagy egyéb deklasszált elemeket fel­vegyenek eze­k­be a körökbe! Termé­szetesen azt sem szabad megengedni, hogy e körökben megtűrjék a szö­­vetkezetellenességet. Sőt. Ellenkező­leg: egyik fontos feladatuk éppen az, hogy szorosabbá tegyék a vi­szonyt az egyéni és termelőszövetke­zeti parasztság között. E körök lét­­jogosultságát nem utolsósorban az dönti el, hogy mennyire válnak az egyéni parasztság körében a szövet­kezeti út propagálójává. E zavaros és sokszor veszélyes né­zeteknek, törekvéseknek elejét lehet venni, ha a pártszervek befolyása, irányító és ellenőrző munkája haté­­kony a népi szervekben, ha a párt- és tanácsvezetők, a kommunisták aktí­­van részt vesznek — és részt is kell venniök — a paraszti egyesületek munkájában, tagjaik politikai, szak­­mai nevelésében. A Hazafias Nép­front keretében eddig mintegy ezer népkör, olvasókör, gazdakör alakult meg az országban. Nagyobb részük a falusi pártszervezetek megfelelő irá­nyítása következtében egészséges irányban fejlődik, és sok helyen máris komoly tömegkapcsolatot jelentenek a pártszervek és a tanácsok számá­ra. E körök olyan egyesülési formát képviselnek, amely alkalmas arra, hogy a dolgozó parasztság széles ré­tegeit a pártszervezetek irányításá­val bevonjuk a falu politikai, társa­dalmi életébe. Új tartalommal kell megtölteni a parasztság e régi, nagy hagyományokkal bíró egyesülési for­máit: a népi demokrácia talaján a párt politikája szellemében való poli­tizálással, megfelelő szakmai, kulturá­lis neveléssel, egészséges szórakozás­sal. A kulákkorlátozás politikája, a kulákság politikai-társadalmi be­folyásának visszaszorítására és elszi­getelésére irányuló politika nem ön­cél. Ha helyesen alkalmazzuk ezt a politikát, jelenti és eredményezi a dolgozó parasztok megvédését a spe­kulációtól, s jelenti mindenekelőtt a középparasztok, a dolgozó parasztság nagy többségének megszabadítását a kulákság ma is erős — főleg rokoni kapcsolataik útján érvényesülő — eszmei-politikai befolyása alól. A kulák elszigetelése a középparaszttól, a középparasztság felszabadítása a kulák eszmei nyűg alól, feltétele a­ középparaszttal való tartós szövetség megerősítésének, amely nélkül nem lehetséges a mezőgazdaság szocialista átszervezését eredményesen megvaló­sítanunk! Ugyanakkor a középpar­­asztság széles tömegeivel való szi­lárd szövetség kialakítása, feltétele a kulák elleni harc sikeres és helyes továbbvitelének! Fehér Lajos SZABAD NÉP 3 Bé­keh­­arcosok kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a IV. magyar békekongresszus alkal­mából a békemozgalomban kifejtett eredményes munkájuk elismeréséül számos­­békeharcosnak kormányki­tüntetést adományozott. A Munka Érdemrenddel tüntette ki az Elnöki Tanács Bugár Jánosáét, az Országos Béketanács titkárát, Bol­dizsár Ivánt, a Magyar­ Nemzet fő­­szerkesztőjét és Nemes Györgyöt, az Országos Béketanács sajtóosztályá­nak vezetőjét. A Szocialista Munkáért Érdem­éremmel tüntette ki az Elnöki Ta­nács Csohány Gabriellát, Deversari Gábort,­ Földes Mihályt, Gedeon Pált, Gyárfás Miklóst, Somlyó Györgyöt és Vadász Ferencet. Ezenkívül a békemozgalom sok harcosa, az Országos Béketanács több munkatársa, budapesti kerületi és vidéki békebizottsági titkárok és tagok részesültek kormánykitüntetés­ben. A kitüntetéseket Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szombaton dél­előtt az Elnöki Tanács fogadótermé­ben nyújtotta át. A kitüntetések át­adásakor jelen volt Darabos Iván, az Elnöki Tanács titkára, Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára, Nánási László, az Országos Béketanács alelnöke, Péter János, a Béke-Világtanács tagja, Er­dei Sándor, a Magyar Írók Szövetsé­gének első titkára, Pesta László, a budapesti békebizottság elnöke. (MTI) Magyar delegáció vesz részt az Európai Gazdasági Bizottság villamosenergia albizottságának genfi ülésszakán Február 28-án kezdődik Genfben az Európai Gazdasági Bizottság villa­mosenergiával foglalkozó albizottsá­gának tizenkettedik ülésszaka, ame­lyen Magyarország is képviselteti ma­gát. Az ülésszakon részvevő magyar delegáció tagjai Karádi Gyula külke­reskedelmi tanácsos és dr. Vajta Mik­lós főmérnök. (MTI) Sorsolási tamácsadt és Xnk­iofftfrsatfttott A március 6-i, zalaegerszegi sorso­lás nyereményeivel már csaknem egymilliárd hatszázmillió forintra emelkedik az az összeg, melyet álla­munk nyereménnyel és törlesztéssel visszafizet a kölcsön jegyzőknek. A húzások után mindenki kíváncsian tanulmányozza a nyereménylistát és a nyertesek sietnek beváltani köt­vényeiket. Mégis — különösen vidé­ken — nagyon sok az olyan kisorsolt kötvény, melynek tulajdonosa még nem jelentkezett. Ezért az Országos Takarékpénztár sorsolási tanácsadá­sokat rendez. A legutóbb Sződön megtartott tanácsadás alkalmával 40 800 forint értékű, már régebben ki­­sorsolt kötvényre hívták fel a tulaj­donosok figyelmét. * A mostani húzás színhelyén — Za­laegerszegen — is lesz sorsolási ta­nácsadó-szolgálat. Itt az érdeklődők kívánságára a Negyedik Békekölcsön második húzásának eredményein kí­vül azt is megnézik, hogy a régebbi sorsolásokon nem nyert-e valame­lyik kötvény. (MTI) Ünnepélyesen kiosztották az okleveleket a gödöllői Agrártudományi Egyetemen A gödöllői Agrártudományi Egye­tem 343, most végzett hallgatójának szombaton ünnepélyesen kiosztották az okleveleket. A legkiválóbb tanul­mányi eredményt elért 19 hallgató­nak Erdei Ferenc földművelésügyi miniszter adta át a kitüntető vörös diplomát. (MTI) ■ Március elsejéig csaknem Silfl traktor készül a Vörös Csillag Traktorgyárban A Vörös Csillag Traktorgyár ha­talmas udvarán — mint valami óriási gépállomáson — traktorok dohog­nak. A raktárakban a befestett, be­olajozott erőgépek, az ismert G—35-ös traktorok várják a vagonokat. Ezek az új gépek tavasszal már a földe­ken — talán Somogyban vagy a Ti­szántúlon — segítik a szántást, ve­tést, talajművelést. A műhelyekben szorgos kezek ön­­tik, formálják az alkatrészeket, a sze­reldében szalagszerű­en állítják össze a gépeket. Az üzem dolgozói a múlt év negyedik negyedében több mint másfélezer traktort gyártottak — majdnem annyit, mint az előző két évnegyedben együttesen. Ebben az esztendőben pedig már 18 százalék­kal több traktort készítenek a mező­­gazdaság részére, mint a múlt évben. A tavaszi mezőgazdasági­­ munkák segítésére március 1-ig csaknem 500 darab új GS 35-ös traktort gyártanak az üzemben. A Vörös Csillag Traktorgyár ebben az évben ünnepli 55. születésnapját. Az üzemet ma már össze sem lehet hasonlítani a régi Hoffherr-Schrantz Clayton Shutleworth teleppel. Új üze­mek, műhelyek sora épült itt, s 260 új szerszámgép könnyíti a munkát. A gyár munkáslétszáma ma már hússzorosa a réginek. Ennek meg­felelően növekedett a termelés is: a felszabadulás utáni 10 év alatt több mint kétszer annyi traktor készült a gyárban, mint a felszabadulás előtti 45 év alatt összesen. Emellett sok dömper és számtalan pótalkatrész is készült az újjászületett üzemben. Az üzem dolgozói már foglalkoz­nak az újabb típusú traktorok gyár­tásával is. Ebben az évben elkészül a DT—413-as 50 lóerős Diesel-moto­ros traktor mintasorozata. Ezt a tí­pust már tavaly is gyártották, d­e most módosították a konstrukciót, hogy valóban erős, a kötött­ talajok művelésére is alkalmas gépet adja­nak a mezőgazdaságnak. A felsza­badulási versenyben 5 nappal a ha­táridő előtt elkészítik a KM—18-as kapálótraktor prototípusát is* « Magyar Acélárugyár: Még egyszer annyi alkatrészt juttatunk a falunak, mint tavaly... „Amit a Magyar Acélárugyár szál­lít, az kifogásta­lan“ — idézik büszkén a Magyar Acél pótalkatrész­­gyártó műhelyé­ben a mezőgazda­ság képviselőinek elismerését. Egy évvel ezelőtt kezd­ték meg itt a ten­gelyek, dugattyúk, hajtórudak, tár­csák és egyéb traktoralkatrészek ké­szítését. A munkában egyaránt szíve­sen vettek részt a régi és új szak­munkások és műszaki vezetők. Ez tükrözi az elmúlt év eredményeit: a pótalkatrész-gyártó műhely dolgozói 109 százalékra teljesítették tervüket.­­ 1955-ben mégegyszer annyi al­katrészt juttatunk a falunak, mint tavaly — számol be a műhely mun­kájáról Grosszmann elvtárs, műszaki dolgozó. — Már az első negyedév­ben több ezer alkatrész gyártásával segítjük a gépállomásokat, hogy a ta­vaszi szántás sikeres legyen ... A szerszámgépek tövében ott tor­nyosulnak a frissen esztergált alkat­részek. A dolgozók napról napra terven felül készített munkadarabok­kal növelik a mezőgazdaságnak nyúj­tott segítséget. A versenytáblán a múlt év végén még ott sorakoztak a normát nem teljesítők nevei.­­Feb­ruár végén már nem találni egyetlen norma alatt teljesítőt sem az alkat­részgyártók között. S ami szintén igen fontos: a műhelyből hosszú idő óta nem kerül ki selejtes alkatrész. A Salgótarjáni Acélárugyárban 100 000 szántolvas és 13 000 pár szekértengely is készül az első negyedévben A Salgótarjáni Acélárugyár me­zőgazdasági szer­­árukat gyártó üze­mében mezőgazda­­sági gépalkatré­szek, szerszámok készülnek. Ebben az üzemben már a múlt esztendő­ben is több ezer tonna szerárut, gépalkatrészt gyártottak­­a fal­vak dolgozói szá­mára. Ebben az évben azonban több mint háromszor annyi kapát, gereblyét, három és félszer annyi vas­villát és csaknem kétszer annyi ásót gyártanak, mint tavaly. Az üzem dolgozói különösen az év első negyedében — a felszabadulási versenyben — akarnak minél több árut gyártani, hogy már a tavaszi munkákban segíthessék a dolgozó parasztokat. Januárban például mintegy 530 tonna mezőgazdasági szerárut gyártottak. Mezőgazdasági gépalkatrészekből — ekefejekből, csoroszlyákból, szántóvasakból, siló­késekből — csaknem 330 tonnát ké­szítettek januárban. 1955 első negye­dében — többi között — 12 500 darab kormánylemezt, 10 000 darab cso­­roszlyát, 100 000 darab szántóvasat, 35 000 kapát, csaknem 100 000 darab ásót és 13 000 pár szekértengelyt is készítenek. Ezeknek egy részét köz­vetlenül is elküldik a falusi dolgo­zóknak. Néhány n­appal ezelőtt megindítot­ták az üzemben a zártciklusú kapa­­gyártást. Az új módszer bevezetésé­nek napján Tóth József kapakovács brigádja vállalta, hogy a tavalyi 300 helyett 900 kapát készít egy műszálé alatt. A brigád tagjai versenyre hív­ták a másik két brigádot is. A ver­seny során Zeke Ferenc brigádja 902, Rigó Dezső brigádja pedig 957 darab kapát kovácsolt egy műszak alatt. . Ma már 3000 vasvillát gyártanak naponta, az elmúlt év 1000—1200 da­rabos napi teljesítményével szemben. Minden jel arra mutat, hogy ebben az évben a villagyártók is teljesítik tervüket: csaknem kétmillió vasvil­lát gyártanak. Úgy akarnak dolgozni, hogy megtarthassák az üzem hom­lokzatára csütörtökön este kitűzött büszke élüzem-jelvényt. A Budapesti Kénsavgyár jelenti: február 21-ig 1761 tonna szuperfoszfátot termettünk terven felöl A Budapesti Kén­­savgyár a műtrá­gya-üzem hatalmas ___, fedett tárolóhelyi­-tarmesSoftA igében sok vagon szürkésfehér port —■ külföldről érkezett nyersfoszfátot — raktároznak. Itt, a foszfáthegyek lábánál kezdődik a műtrágya-gyártás. A szürkésfehér port szállítószalagok továbbítják innen a keverőtartályok­ba, amelyekben kénsavval keverik. A kénsavval összekevert nyersfosz­fát ezután a feltáróedényekbe kerül é­s három-négy óráig áll. A kénsav ez­alatt vízben oldhatóvá teszi a nyers­­foszfátban lévő foszfort. A Budapesti Kénsavgyárban 1951 óta szemcsézett szuperfoszfátot is gyártanak a por-szuperfoszfáton kí­vül. — Gyártási tervünket január 1 óta állandóan túlteljesítjük — mondja Ruzsányi elvtárs, a Kénsavgyár igaz­­gatója. — Az idén február 24-ig 1761 tonna szuperfoszfátot termeltünk ter­ven felül. Egy év alatt tehát annyi szemcsézett és por-szuperfoszfát ke­rül ki tőlünk, ami csaknem egymillió hold földhöz elegendő. A Budapesti Kénsavgyrár műtrá­gya-üzeme nem tartozik a korszerű, új gépekkel felszerelt műtrágya­­gyáraink közé. Sok berendezése el­avult már, de az itt dolgozó munká­sok akarata, a munkaverseny lendü­lete legyűri az akadályokat, így nö­vekedhetett az üzem termelése ta­valy már kétszeresére az 1949. évi­nek. A minőségre is egyre kevesebb a panasz: hónapok óta nem fordult elő, hogy az átvevő vállalatok kifo­gásolták volna a gyár munkáját. Nem csoda tehát, hogy a Budapesti Kén­savgyárban készült szemcsézett szu­perfoszfátot szívesen vásárolják Európa minden országában.­­Nehézvegyiparunk egyik legjelen­tősebb gyára a Budapesti Kénsav­­gyár, amely a hasonló üzemek között jelenleg első a felszabadulási ver­senyben. S a műtrágyagyár dolgo­zói vezetnek az üzemrészek versenyé­ben. Amint mondják, továbbra is elsők akarnak lenni, hogy naponta minél több vagon szuperfoszfátot küldhessenek a földekre. NEHÉZIPARUNK A MEZŐGAZDASÁGÉRT Az erős, fejlett nehézipar az alapja minden más iparág, s a mezőgazdaság további fejlesztésének is. Ne­héziparunk fejlődéseivel tudunk egyre több traktort, kisgépet, szerszámot adni a mezőgazdaságnak, holst földjeink gazdagabb termést hozzanak. Hogyan dolgoznak most gyáraink, mit ad nehézipa­­runk a mezőgazdaságnak?

Next