Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
1955-02-02 / 32. szám
SZERDA, 1955 FEBRUÁR 2 BlMHHIUIUIllHim I Dr. Zi ZSOLDOSSAMDOB 1907-1955] Mély fájdalommal jelentjük, hogy dr. Zsoldos Sándor elvtárs, a Magyar Népköztársaság egészségügyi minisztere, hosszas betegség után elhunyt. Zsoldos Sándor elvtársban a magyar egészségügy önfeláldozó harcosát vesztettük el, aki egész életét a nép egészségügyének szentelte. Mint a falu körzeti orvosa kezdte meg munkáját, majd Somogy megye főorvosa lett. Mint egészségügyi miniszter, rövid két év alatt példamutató munkát végzett. A Szovjetunióban szerzett tapasztalatai alapján továbbfejlesztette az egészségügyi hálózatot, megszervezte az ország közegészségügyi-járványügyi állomásait. Az árvízsújtotta területek egészségügyi ellátását személyetle a proflifipiívpvfii vpzpffp Zsoldos Sándor elvtársban a néphez hű, a dolgozók egészségéért harcoló orvost, a magyar egészségügy kiváló vezetőjét gyászoljuk. Zsoldos Sándor elvtársat népköztársaságunk kormánya saját halottjának tekinti. ____ A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA Mély fájdalommal búcsúzunk a magyar egészségügy nagy halottjától, dr. Zsoldos Sándor egészségügyi minisztertől, elvtársunktól, barátunktól. | Zsoldos Sándor | elvtársat szakadat- | lan orvosi munkájában eltöltött idő | után ragadta el | munka közben a halál. Életének utolsó percéig dolgozott. Súlyos és hosszas betegsége alatt sem szűnt meg népünk egészségügyi ellátásának javítására újabb és újabb terveken munkálkodni. Az orvosi pályát élethivatásának tekintette. Sohasem szűnt meg küzdeni a betegségek megelőzéséért, az emberek egészségéért, az élet meghoszszabbításáért, a halál ellen. Mint miniszter is megmaradt orvosnak. Apja falusi tanító volt. Zsoldos Sándor már fiatalon megismerte a falusi értelmiség felszabadulás előtti küzdelmes életét. Kora gyermekkorától kezdve látta a Horthy-rendszer magyar falujának szociális elmaradottságát, a parasztság elesettségét. Pályáját, mint községi körorvos kezdte meg. Itt ismerte meg és itt tanulta meg a magyar egészségügy szempontjából értékelni a falu egészségügyét. Később járási, majd megyei főorvosnak nevezték ki Somogy megyében. Céltudatos és kemény volt a munkában, melegszívű munkatársaihoz való viszonyában. Meleg szálak fűzték a megye egészségügyi dolgozóihoz. Amikor egészségügyi miniszterré nevezték ki, akkor sem szakadt el Somogy megyétől. Volt munkatársai, elvtársai és barátai rendszeresen felkeresték problémáikkal és ő sok segítséget adott ezek megoldásához. Betegei is, a falu dolgozói, sokszor keresték fel leveleikkel. Büszkék voltak arra, hogy a párt rábízta a magyar egészségügy vezetését. Alig két évig volt dr. Zsoldos Sándor egészségügyi miniszter, ez alatt az idő alatt egészségügyünk igen jelentősen fejlődött. Szüntelenül arra kuzt állítota munkatársait, hogy az egészségügy vezetésének soha, egy pillanatra sem szabad elszakadni a gyakorlati élettől, ő maga is igen nagy gondot fordított az élet által felvetett problémák tanulmányozására. Az egészségügy vezetésében mindenkor a tanácsok vezetőire, a megyei főorvosokra, az egészségügyi intézmények dolgozóira támaszkodott. Dr. Zsoldos Sándor elvtárs számára igen sokat jelentett az, hogy a Szovjetunióban tanulmányozhatta az élenjáró szovjet orvostudomány és gyakorlat eredményeit. A szovjet tanulmányút tapasztalatai még inkább megszilárdították benne azt a tudatot, hogy a magyar egészségügy igazi útja a megelőzés szemléletének általánosítása, a közegészségügyi viszonyok szüntelen javítása, az egészségügyi kultúra fejlesztése. Többször hangsúlyozta, hogy egészségpolitikánk legközvetlenebb célja a dolgozókról való széleskörű, sokoldalú gondoskodás. Zsoldos elvtárs ezeknek a céloknak megvalósításáért küzdött. Magatartása is példát mutatott ahhoz, hogyan kell nehéz időkben, viszontagságos körülmények között helytállni. Az elmúlt évi árvíz ideje alatt hosszabb időt töltött egyhuzamban az árvíztől sújtott területen. Győr megyében személyesen irányította többszáz egészségügyi dolgozó munkáját, kidolgozta ennek részleteit. Ennek a körültekintő, alapos munkának eredményeként sikerült az árvízsújtotta területeken biztosítani a megfelelő egészségvédelmet. Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa ennek a munkának elismeréseként dr. Zsoldos Sándor elvtársat a Magyar Népköztársaság Érdemrendjével tüntette ki. Szerette az embereket. Minden gondja az volt, hogy védje, óvja, erősítse a családot, az anyát és a gyermeket. Küzdött azért, hogy amagyar gyermekvédelem olyan módszerekkel dolgozzon, amely a legjobban biztosítja újszülötteink sokoldalú védelmét. Az ő munkája is segített abban, hogy az utóbbi két év alatt a csecsemőhalálozás arányszáma alacsonyabb lett, mint bármely előző évben. Munkatársai szerették és megbecsülték. Érezték benne azt az embert, aki szüntelenül azon, fáradozik, hogy javítsa a magyar egészségügy színvonalát. Ezért mindenkitől megkövetelte a kötelességek maradéktalan teljesítését, a fegyelmezettséget és a pontosságot. Megbecsülte azokat, akiknek munkáján érezte, hogy lelkesedni tudnak a nagy feladatok sikeres megoldásáért. ■ Dr. Zsoldos Sándor elvtárs súlyos betegsége ellenére az utolsó óráig dolgozott. Olyan örökséget hagyott a magyar egészségügyi dolgozókra, amelynek felhasználása, általánosítása és megvalósítása dolgozó népünk javát fogja szolgálni. A magyar egészségügyi dolgozók akkor fogják megőrizni legszebben dr. Zsoldos Sándor elvtárs emlékét, ha küzdenek ezeknek a messzetekintő, népünk egészségügyi felemelkedését szolgáló terveknek megvalósításáért. Búcsúzunk dr. Zsoldos Sándor elvtárstól, az orvostól, az egészségügyi minisztertől, barátunktól. Emlékét dolgozó népünk meg fogja őrizni. A dr. Zsoldos Sándor elvtárs, egészségügyi miniszter temetésére alakult bizottság közli, hogy a felravatalozás az Orvosok Háza Semmelweis-termében (VIII., Szentkirályi utca 21.) 1955. február 3-án, csütörtökön délelőtt fél 9-től 11 óráig lesz. A temetés február 3-án, csütörtökön, déli 12 órakor lesz a Kerepesi temetőben. (MTI) New York, február 1. (TASZSZ) Január 31-én az ENSZ székházában megnyílt a Biztonsági Tanács ülése. A Szovjetunió küldöttsége a Biztonsági Tanács elé terjesztette azoknak az agresszív cselekményeknek kérdését, amelyeket az Egyesült Államok Tajvan és más kínai szigetek térségében a Kínai Népköztársaság ellen elkövetett, és megfelelő határozati javaslatot nyújtott be. Ez a határozati javaslat indítványozza, hogy a Biztonsági Tanács ítélje el az Egyesült Államoknak a Kínai Népköztársaság ellen irányuló agresszív cselekményeit. A határozati javaslat ajánlja, hogy az Egyesült Államok kormánya tegyen haladéktalan intézkedéseket A. A. Szoboljev, a Szovjetunió képviselője felszólalásában megindokolta a szovjet javaslatot. A szóban forgó javaslat előterjesztésére az adott okot — mondta Szoboljev —, hogy Tajvan, Penghu és a Kínai Népköztársasághoz tartozó más partmenti szigetek térségében az Amerikai Egyesült Államok agresszív cselekményeinek következtében közvetlen veszélybe került a nemzetközi béke és felmerült egy újabb háború kirobbanásának veszélye. A Biztonsági Tanácsnak — amelyre az ENSZ-alapokmány értelmében a fő felelősség hárul a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért — feltétlenül figyelmet kell fordítania azoknak az agresszív cselekményeknek egész sorára, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok a Kínai Népköztársaság ellen Tajvan, Penghu és Kína más partmenti szigetei körzetében elkövetett. Az Amerikai Egyesült Államok agresszív cselekményei azokban a nem provokált fegyveres támadásokban nyilvánultak meg, amelyeket az Egyesült Államok ellenőrzése alatt lévő fegyveres erők Kína városai és partvidékei ellen intéztek, továbbá az Egyesült Államok haditengerészeti és légi erejének az említett térségben történt összevonásában, valamint amerikai államférfiak olyan hivatalos nyilatkozataiban, amelyek a Kínai Népköztársaság elleni erőszak alkalmazásával fenyegetőztek. Szoboljev ezután emlékeztetett az Egyesült Államok elnökének a kongresszushoz intézett üzenetére, és a kongresszusnak arra a határozatára, amely felhatalmazza az elnököt, hogy „belátása szerint használja fel az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőit Formoza és a Pescadoresszigetek biztonságának és védelmének szavatolása végett“. A kongresszusi határozat igazi értelme mindenki számára nyilvánvaló és arra irányul — folytatta Szoboljev —, hogy szabad kezet biztosítson az amerikai fegyveres erőknek Tajvan, valamint a parlementi szigetek térségében aKínai Népköztársaság ellen irányuló agresszív cselekményeikhez. A határozat agresszív jellegét maga az amerikai elnök is beismeri és megerősíti ezt több amerikai képviselő és szenátor nyilatkozata is. Beismerik, hogy Eisenhower elnök üzenete éppúgy, mint az amerikai kongresszus határozata a Kínai Népköztársaság ellen irányuló háború közvetlen szankcionálását jelenti, így például Bricker szenátor a határozatot „a háborús kockázatot számításba vevő ultimátumként“ jellemezte, Flanders szenátor pedig kijelentette, hogy „szabatos angol nyelven ez a határozat preventív háborút jelent“. Az elnöki üzenet és a kongresszusi határozat értelmét magyarázó amerikai hivatalos személyiségek nyíltan a kínai szárazföld létfontosságú központjainak, kikötőinek és közlekedési vonalainak bombázásával fenyegetőznek, említett agresszív cselekményeinek megszüntetésére és vonja vissza öszszes légi, haditengerészeti és szárazföldi erőit Tajvan szigetéről és a Kínához tartozó más területekről. A Szovjetunió határozati javaslata végül síkraszáll amellett, hogy a Tajvansziget körzetében egyik fél se engedélyezzen hadműveleteket, hogy így megkönnyítsék a Kínai Népköztársaságnak nem alárendelt összes fegyveres erők kivonását e körzet szigeteiről. Újzéland küldöttsége az Egyesült Államok és Anglia támogatásával a Biztonsági Tanács elé terjesztette a maga kérését, amely a tajvani tengerszorosban kialakult helyzetre vonatkozik. Egyáltalán nem csodálatos, hogy az amerikai kormánynak ezt a legutóbbi lépését a világ közvéleménye úgy értékeli, hogy az növeli a háborús veszélyt a Távol-Keleten, fokozza a nemzetközi feszültségét. Feltétlenül ki kell emelni, hogy mielőtt elfogadták az úgynevezett „preventív háborúról“ szóló amerikai kongresszusi határozatot, már összevonták a nagy amerikai légi- és haditengerészeti erőket a Kínai-tenger térségében. Most amerikai sajtójelentések szerint ebben a térségben öt amerikai repülőgép-anyahajó állomásozik. E repülőgép-anyahajók mindegyikén hetven-száz lökhajtásos vadászrepülőgép és könnyűbombázó van. Ezenkívül még három amerikai nehézcirkáló, mintegy negyven torpedóromboló, körülbelül ötven partraszállási kisegítőhajó és több egyéb haditengerészeti egység tartózkodik ott. Az Egyesült Államok nyugati kikötőiből — mint azt a United Press hírügynökség jelentette — még három cirkáló és nyolc torpedóromboló indul Tajvan-sziget térségébe. Az amerikai parancsnokság utasítást adott arra, hogy ebbe a térségbe irányítsák a Midway nevű egyik legnagyobb amerikai repülőgép-anyahajót is, amelynek fedélzetén mintegy 115 lökhajtásos bombavetőgép és vadászgép van. Más térségekből Tajvan térségébe dobtak át még 75 amerikai lökhajtásos vadászgépet is. Az Egyesült Államok légiereje január 26-án Kína partjainál provokációs „erőtüntetést“ rendezett. Ebben a tüntetésben sajtójelentések szerint háromszáz, teljes harci fegyverzettel ellátott amerikai katonai repülőgép vett részt. Mindez a Kína Népköztársaság ellen előkészített újabb agresszív cselekmények nagy méreteiről tanúskodik. Az amerikai kormány mindennemű beavatkozása a kínai nép olyan irányú ügyébe, hogy megtisztítsa a maga területét a csangkajsekista bandáktól, nem tekinthető egyébnek, mint a Kínai Népköztársaság ellen irányuló agresszív lépésnek. A hivatalos amerikai személyek által gyakran ismételgetett olyan kijelentéseik, hogy Kína veszélyezteti e térség biztonságát, teljesen alaptalanok és csupán azt a célt szolgálják, hogy elvonják a világ közvéleményének figyelmét a Kínai Népköztársaság ellen irányuló amerikai agresszív cselekményekről. Szoboljev ezután hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok részéről a Kínai Népköztársaság ellen kifejtett agresszív cselekményeknek és a Kína belső ügyeibe való amerikai beavatkozásnak megvan a maga története. Azok az ellenséges cselekmények, amelyeket most az Egyesült Államok kormánya a kínai nép ellen elkövet, csak újabb láncszemét jelentik az agresszív cselekményeik hosszú láncolatának. Az Egyesült Államok e cselekményei — folytatta Szoboljev — azoknak a kötelezettségeknek is megszegését jelentették, amelyeket az Amerikai Egyesült Államok mind az 1943. évi kairói nyilatkozatból, mind az 1945. évi potsdami nyilatkozatból kifolyólag vállalt. Ezek a kötelezettségek előírják, hogy Japán kapitulációja után Tajvan szigetét és a Penghu (Pescadores)-szigeteket egyesíteni kell a kínai szárazfölddel. A fent kifejtettek azt mutatják, hogy az Egyesült Államok fegyveres erőinek Tajvan-sziget és más kínai szigetek térségében elkövetett cselekményei a Kínai Népköztársasággal szemben agressziót jelentenek és a távol-keleti feszültség forrásául szolgálnak. Ugyanakkor világos, hogy ezek a cselekmények veszélyeztetik a nemzetközi békét és e térség biztonságát. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének nincs jogában félreállni akkor, amikor növekszik a béke veszélyeztetése és fokozódik a nemzetközi feszültség. Az ENSZ eddig mit sem tett az Amerikai Egyesült Államok agresszív cselekedeteinek megszüntetésére. Ez újabb lépésekre buzdít a háború felé. Feltétlenül látni kell, hogy az a nemrég hozott kongresszusi határozat, amely az amerikai fegyveres erők igénybevételéről szól „Formoza és a Pescadores-szigetek“ úgynevezett „biztonságának“ biztosítására, továbbá nagy amerikai katonai egységek összpontosítása a Kínai-tenger térségében és az „erő“-tüntetés nyílt beavatkozást jelent Kína belső ügyeibe és közvetlen provokációt a Kínai Népköztársaság ellen. Teljesen nyilvánvaló, hogy a veszélyes nemzetközi feszültség a Távol-Keleten csak akkor oszlik el, ha az Amerikai Egyesült Államok abbahagyja a Kína belső ügyeibe való beavatkozást, és elvonja fegyveres erőit Tajvanról és más kínai szigetekről. Ezért elengedhetetlen, hogy a Biztonsági Tanács sürgősen megvitassa a Szovjetunió által előterjesztett határozati javaslatot, amely indítványozza, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul tegyen intézkedéseket a Kínai Népköztársaság ellen irányuló agresszív cselekményeik megszüntetésére, hagyjon fel a kínai belügyekbe való beavatkozással, és késedelem nélkül vonja vissza légi, tengerészeti és szárazföldi erőit Tajvan szigetéről és más Kínához tartozó szigetekről. A határozati javaslat ezenkívül indítványozza bármely fél hadműveleteinek megakadályozását Tajvan térségében, hogy megkönnyítsék a Kínai Népköztársaságnak nem alárendelt összes fegyveres erők kivonását e térség szigeteiről. Amikor ezt a határozati javaslatot előterjesztjük, az a meggyőződésünk, hogy ha a Biztonsági Tanács ilyen határozatot hoz, az nemcsak a tűzszünethez, hanem azoknak az okoknak a kiküszöböléséhez is vezet, amelyek az említetttérségben előidézték a nemzetközi feszültségek A szovjet küldöttség ezzel egyidejűleg arra is terjeszt elő javaslatot, hogy a Biztonsági Tanács hívja meg a Kínai Népköztársaság képviselőjét, vegyen részt az említett kérdés megvitatásában. Azokat a javaslatokat illetően, amelyeket Újzéland képviselője terjesztett a Biztonsági Tanács elé, indítványozva, hogy tárgyalják meg a kínai szárazföld partvidéke közelében lévő néhány sziget térségében folyó hadműveletek kérdését, ez a javaslat megkerüli a Távol-Keleten feszültséget keltő okok kiküszöbölésének rendkívül fontos kérdését. Ez a javaslat az egész dolgot csak a tűzszünetre korlátozza, de azt is a kínai szigetek kisebb csoportjára vonatkozóan. Az újzélandi küldött levele rámutat a kínai szárazföld partmenti szigeteinek térségében folyó hadműveletekre és hangsúlyozza, hogy ezek a hadműveletek „állítólag veszélyeztethetik a béke és a bizton(Folytatás a 4. oldalon.) A newtsothikai felsüléses" Távot "Keleten csat akkor osszk el, ha az Egyesült Államok elvonja fegyveres erőit Tajvanról A tajvani kérdés a Biztonsági Tanár előtt Szoboljev elvtári beszéde » MERRE TART JAPÁN? Ha papíron nincs is , a washingtoni fejekben bizonyosan van egy olyasféle „lista“, amely az amerikai agresszív politika végleges, vagy éppen érlelődő vereségeit, nehézségeit tartalmazza. A legutóbbi hetek eseményei arra mutatnak, hogy a nehézségeknek ez a sorozata bővülőben van — mégpedig egy igen jelentős és fájdalmas ponton. Az egyik legbefolyásosabb amerikai hetilap, a U. S. News and World Report ezt úgy fogalmazta meg, hogy „Japán is Amerika bajlistájára került“. Alig egy hónapja, hogy a Joszidakormány megbukott Japánban, s az illyen aggodalmaskodó hangok máris rendkívül sűrűn hallatszanak vezető amerikai politikai körökből. Mindez arra mutat, hogy az események fejlődése Japánban eléggé gyors iramban halad. A „baj-listára“ Amerika szemében az új japán kormány vezető személyiségeinek egyes nyilatkozatai helyezik Japánt és főként azok a belpolitikai áramlatok, erőátcsoportosulások, amelyek e nyilatkozatokat kiváltották. Mit mondottak az új japán kormány vezetői mag* nem mondott Joszida? .Hatojama japán miniszterelnök az utóbbi hónapban több ízben kijelentette, hogy rendezni kell Japán kapcsolatait a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal. Azt mondotta: „nem lát nehézségeket atekintetben, hogy a jövőben ilyen alapon nyugvó japán külpolitikát folytassanak“, mert a szomszédos országokkal való kapcsolat helyreállítása „minden japán politikai párt közös kívánsága“. A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság természetesen a békés együttműködés elvi politikájához híven készen áll arra, hogy normálissá tegye a kapcsolatokat. Ezt fejezte ki legutóbb Molotov külügyminiszter nyilatkozata, aki az új japán kormány vezetőinek kezdeményező szavaival kapcsolatban kijelentette: „A szovjet—japán kapcsolatok normalizálása nemcsak a két állam érdekeinek, de más, a távol-keleti béke megszilárdításában és a nemzetközi feszültség enyhítésében érdekelt országok érdekeinek is megfelel.“ E politikához híven Domnyickij, a tokiói szovjet képviselet vezetője, a szovjet kormány megbízásából január 25-én megbeszélést folytatott Hatojama japán miniszterelnökkel és kijelentette: célszerű volna tárgyalásokat folytatni a szovjet—japán kapcsolatok rendezéséről, s a Szovjetunió kész megbízottakat kijelölni ilyen tárgyalásokra. A jelenlegi nemzetközi helyzetben Japán és a Szovjetunió, Japán és Kína kapcsolatainak normalizálása jelentősen átformálná a távol-keleti helyzet képét. Hiszen Japán, Kína és India után a legfontosabb ázsiai ország, emellett e földrész legiparosodottabb országa. Az is ismeretes, hogy ezt az országot az immár tíz év óta tartó amerikai katonai megszállás arra készítette és készíti elő, hogy a távol-keleti agresszív amerikai politika legfontosabb támaszpontja legyen. A legutóbbi időkig — például a koreai háborúval kapcsolatban is — Japán teljesítette is ezt a szerepet. A Japánban tapasztalható politikai erjedés, az új kormány vezetőinek egyes nyilatkozatai most azt jelzik, hogy ez a Washingtonban oly „biztosnak“ tartott támaszpont-ország legalábbis módosítani szándékozik támaszpontjellegén, és kapcsolatokat keres a béketábor nagyhatalmaival. Figyelemreméltó és jelentős, hogy ez éppen abban az időpontban történik, amikor az amerikai politika Tajvannal kapcsolatban a távol-keleti helyzet elmérgesítésére, a távol-keleti feszültség gyors növelésére törekszik, és provokatív módon beavatkozik a Kínai Népköztársaság belügyeibe. A kérdés most már az: a szavak mögött rejlő szándékok mennyire tisztázottak, s a szavakat milyen cselekedetek követhetik? A japán kormány vezetőinek nyilatkozataiból az derül ki, hogy legerősebben a Szovjetunióhoz és Kínához fűződő gazdasági kapcsolatok helyreállításának követelése merül fel. Mi ennek az oka? Az, hogy a Szovjetunióval és mindenekelőtt a Kínával folytatott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok helyreállítása és továbbfejlesztése az új, Hatojamakormányt támogató nagytőkés érdekeltségek alapvető érdeke. Japán történelmi fejlődésének sajátosságai következtében az ország iparának szerkezete amúgy is eltorzult és kialakult a hadiipar, valamint a fegyverkezésre is felhasználható iparágak egészségtelen túlsúlya. A tízesztendős amerikai megszállás, az a politika, amely Japánt egyszerűen egy agresszív háború ázsiai arzenáljának tekintette , még tovább fokozta ezt a torzulást. A koreai háború idején lényegében az egész japán ipari gépezet az amerikai háborús megrendeléseket szolgálta ki, amelyeknek összértéke 1951 és 1953 között meghaladta az egymilliárd dollárt. A koreai fegyverszünet után Washington arról biztosította japáni monopolista szövetségeseit, hogy a hadimegrendelések nem fognak csökkenni. Ez természetesen nem lehetett reális ígéret és Washington nem is tudta betartani. Az 1954-es esztendőben a Japánnak adott amerikai megrendelések összege már csak fele volt az előző évinek. Ez még jobban kiélezte az eltorzított japán ipari szerkezet válságát. A „támaszpont-ország“, az arzenál-ország“ vezetőinek amerikai politikája az elmúlt tíz esztendő alatt Japánt a tönk szélére juttatta. Ennek a politikának hatalmas visszahatása jelentkezik most azokban a követelésekben, amelyek a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fokozását követelik Japán szomszédaival, Kínával és a Szovjetunióval. Ezeknek a kapcsolatoknak a háború előtti évtizedekben rendkívüli szerepük volt a japán gazdasági életben. 1936-ban Kínával bonyolódott le az egész japán kereskedelmi forgalom harmadrésze. Ma természetesen más alapokon lehet csak kifejleszteni a kereskedelmet Kínával, nem a japán monopóliumok gyarmatosító rablópolitikájának, hanem a teljes egyenjogúságnak alapján. Ez azonban a két ország kereskedelmi forgalmának tényleges lehetőségeit nem csökkenti, s nem változtat azon sem, hogy a japán ipar ma eladhatatlan árucikkei szinte kimeríthetetlen piacra találhatnak a Kínai Népköztársaságban. Hasonló a helyzet a Szovjetunióval folytatott kereskedelem területén is. A két világháború közötti időszak egy periódusában — 1924 és 1936 között — Japánnak a Szovjetunióba irányuló kivitele öt és félszeresére nőtt. A Hatojama-kormányhoz közelálló befolyásos japán ipariés pénzügyi körök ezért a kínai és szovjet kereskedelem felélénkítésétől a gazdasági katasztrófától való menekülést remélik. Ezért hangzik japáni hivatalos körök részéről az a követelés az amerikaiak felé, hogy vizsgálják felül és változtassák meg azokat a tiltó rendelkezéseket, amelyek ma lehetetlenné teszik Japán számára a Szovjetunióval és Kínával folytatandó kereskedelem nagyarányú kiterjesztését. Ez a nyomás ma már olyan erős, hogy az amerikai politika sem tanúsíthat teljes merevséget. Ehelyett inkább azt a módszert választja, hogy az adott körülmények között korlátok közé szorítsa ezt a követelést és megakadályozza a természetes politikai következtetések levonását. A legbefolyásosabb amerikai nagytőkés lap, a The New York Times január 6-i vezércikkében így fogalmazza meg ezt a politikát: „Japán ma — inkább mint valaha — exportál vagy meghal. A potenciálisan óriási kommunista piac csábítása túlságosan is erős ... Az Egyesült Államok nem tudja megakadályozni, hogy Japán kereskedjék a kommunistákkal... Mindaddig, amíg Japán megfelelő egyensúlyt tart kereskedelme és védelmi politikája között, számíthat Amerika rokonszenvére és segítségére.“ Magyarán: a nyomás megkönnyítése és a közvetlen gazdasági katasztrófa elkerülése érdekében nem bánjuk, ha Japán valamelyest erősíti a Kínához és a Szovjetunióhoz fűződő gazdasági kapcsolatait — azzal a feltétellel, hogy továbbra is Amerika legfontosabb távol-keleti agresszív támaszpontja és fegyvertára marad. A Hatojama-kormány, amely társadalmi szempontból semmivel sem kevésbé reakciós elődjénél, azon igyekszik, hogy magatartásával és nyilatkozataival alátámassza ezt az amerikai elképzelést. A kormány minden alkalmat megragad, hogy„szövetségi hűségéről“ biztosítsa az Egyesült Államokat, és nyilvánvaló, hogy nem is törekszik alapvető, döntő változásra az Amerikához fűződő katonai és politikai kapcsolataiban. A Hatojama-kormány ennek megfelelően továbbra is együttműködik az amerikai militaristákkal Japán felfegyverzésében. A legutóbbi hetekbenújtípusú amerikai lökhajtásos gépek érkeztek Japánba, s néhány nappal ezelőtt a háború óta először vezettek japán pilóták lökhajtásos gépeket. Az amerikai és japán kormány megegyezése alapján előirányozták a japán hadsereg létszámának jelentős felemelését. Japán ebben az esztendőben összesen 200 millió dollár értékű fegyvert kap az Egyesült Államoktól. A japán felfegyverzés folytatását és fokozását szolgálta Radford amerikai vezérkari főnöknek, a Kína elleni agresszió egyik hirdetőjének japáni látogatása is. Ugyanennek a célnak, az érdekében Stump tengernagy, a Csendes-óceáni amerikai flotta főparancsnoka most folytat tárgyalásokat Tokióban. Ezek a kapcsolatok természetesen visszahatnak a japán politikai vezető köröknek a Szovjetunióval való kapcsolatok felvételére irányuló politikájára is. Részleteiben ezt a politikát még nem lehet egyértelműnek nevezni. Ez megmutatkozik a legutóbbi szovjet nyilatkozatok japán visszhangjában is. Hatojama miniszterelnök egyfelől ismételten kijelentette, hogy a japán kormány ezen a héten megvitatja a szovjet nyilatkozatot és — a Reuter tudósítása szerint — „laptudósítóknak azt mondotta, hogy külügyminisztere a lehető legrövidebb időn belül hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni“. Ugyanakkor azonban a miniszterelnök a nyilvánosság elé bocsátott beszámolójában olyan állításokat is hangoztatott, amelyek túlmennek a tokiói szovjet megbízott által tett nyilatkozat keretein. A miniszterelnök azt állította, hogy tárgyalások is folytak, amelyek során a japán kormány felvetette „a Kurili szigetcsoport visszaadását és az internált honfitársaik hazatérését“. Ebből mindenesetre kitűnik, hogy állandóan számolni kell olyan áramlatok felbukkanásával, amelyek zavaróan hathatnak a normális kapcsolatok helyreállításáról folyó, mindkét részről hasznosnak nyilvánított megbeszélések menetére. Az ilyen áramlatok eredetét Washingtonban kell keresni. A Pravda tegnapi száma éppen a tokiói szovjet megbízott január 25-i nyilatkozatának eltorzításával kapcsolatban ezt nagyon élesen hangsúlyozza. „Arra irányuló kísérletek történnek — írja — hogy a találkozónakkülönböző »vitás kérdésekkel« kapcsolatos »tárgyalások« jellegét tulajdonítsák ... E hazugság-kampányt az amerikai diplomácia meghatározott terveinek megfelelően terjesztik. Az amerikai diplomácia ugyanis céljául tűzteki a japán és a vele szomszédos országok közötti egészséges kapcsolataik megteremtésének megakadályozását. Másrészt Washingtonban tudtul adják, hogy Hatojama japán miniszterelnöknek azokat akijelentéseit, amelyekben kívánatosnak tartja a japán—szovjet kapcsolatok normalizálását, csak választási meggondolások diktálták.“ A helyzet _ mint látható _ mozgásban van és tele van ellentmondásokkal. A felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a lényeget, Washington japáni támaszpontpolitikáját különösebb veszedelem nem fenyegeti. Miért van akkor mégis Japán Amerika „baj-listáján“? Az amerikai aggodalmak fő oka az a teljesen érthető és reális félelem, hogy nem lehet egyszerűen határt szabni a japán politikában felbukkant új irányzatoknak, s hogy a japán kormány vezetőinek kijelentései és nyilatkozatai olyan politikai áramlat feltörését jelzik, amely előbb-utóbb politikai és katonai téren is egy Amerikától függetlenebb magatartás kialakítását fogja követelni. Az amerikai sajtó is kénytelen észrevenni, hogy számolni kell a függetlenedés irányzatának erősödésével Japánban , s amikor ezt észreveszi, kénytelen egyben tudomásul venni a népi erők nyomásának erősödését is. A már idézett U. S. News például a következőket írja: „A japánok az amerikai segélytől s ígéretektől való függés évei után most kezdenek körülnézni és gondolkodni azon, hogy vajon nem tennék-e jobban, ha elvágnának néhány köteléket, amely az Egyesült Államokhoz fűzi őket.“ Hasonlóképpen kénytelen értékelni a helyzetet a legbefolyásosabb angol konzervatív gazdasági lap, a The Economist is. „A Nyugat jól tenné — írja — ha a Kína felé való közeledés erős és növekvő irányzata mögött meglátná a természetes kereskedelmi indítékokon kívül azt a népi követelést is, amely nyilvánvaló függetlenséget akar Japámnak a nemzetközi ügyekben." A helyzet tehát valójában az, hogy nem egyszerűen a Hatojamakormány szándékain és nyilatkozatain kell lemérni a Japánban érlelődő változások mélységét. Az új japán kormány, amely február végén , március elején választások elé néz, egyre hatalmasabb népi erők nyomása alatt áll. A tömegek független Japánt, az ázsiai országokkal való békés együttműködést követelnek és a lehető legteljesebben ki akarják szakítani országukat az amerikai militarista politika hálójából. Olyan erők mozognak a felszín alatt, amelyek egyetértenek Hatojama Szovjetuniónak és Kínának tett helyes indítványával, de amelyek kétségtelenül messzebb akarnak menni, mint maga a kormány. Ezért került Japán Washington „bajlistájára“. Gömöri Endre SZABAD NÉP Az SZKP Központi Bizottságának teljes ülése Moszkva, február 1. (TASZSZ) A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága január 25-től január 31-ig teljes ülést tartott. A teljes ülés meghallgatta és megvitatta N. Sz. Hruscsov beszámolóját az állattenyésztési termékek termelésének növeléséről és megfelelő határozatot hozott. ______________________________________________________________________ A francia nemzetgyűlés leszavazta a Mendes-France-kormányt A kormány nem vetette fel a bizalmi kérdést Párizs, február 1. (MTI) Negyvennyolc órával a Francia- Észak-Afrikával foglalkozó nagy vita előtt a francia nemzetgyűlés 325 szavazattal 286 ellenében leszavazta a Mendes-France-kormányt. A szavazás során a kormány nem vetette fel a bizalmi kérdést, és így nem kényszerül lemondásra, jóllehet helyzete — parlamenti megfigyelők szerint — erősen megingott. A nemzetgyűlés már hetek óta tárgyalja a költségvetés különböző fejezeteit, amelyek közül többet — így például a posta, a belügyminisztérium és a volt frontharcosok költségvetés-tervezetét — visszaküldött átdolgozás végett, mert nem találta ,kdelégítőnek“. A kormány, minthogy a költségvetés egészét nem szavazták meg az előírt időpontig, kénytelen volt a hóvégi kifizetések eszközlésére egyhavi ideiglenes póthitelt kérni. Ennek a póthitel-kérelemnek a tárgyalása során szavazták le hétfőn este a kormányt. A vita folyamán több képviselő élesen támadta a kormánynak a rádióval összefüggő mesterkedését. Marc Dupuy kommunista képviselő kifejtette, hogy a kormány a rádiót a tömegek félrevezetésére használja fel, így például a francia rádió gondosan eltitkolja a német felfegyverzéssel járó veszélyt, s még attól sem retten vissza, hogy meghamisítsa egyes szovjet jegyzékek szövegét. A francia kormánynak a rádióval összefüggő politikáját több polgári ellenzéki képviselő is támadta, és a szavazásra meglehetősen zűrzavaros légkörben került sor. A nemzetgyűlés többsége végül is 39 szavazattöbbséggel elutasította a kormánynak a póthitelekre vonatkozó kérelmét. A kedd reggeli francia lapok egyre kevesebb derűlátással néznek a szerdai nagy vita elé. A L'ECHO A parlament a kormány ellen című beszámolójában kiemeli: „A kormány komoly figyelmeztetést és intést kapott.“ „Az igaz — írja a L'AURORE—, hogy akormány póthitel-kérelmét a rádióval és a televízióval kapcsolatos kisebb jelentőségű vita során vetették el, ez az esemény azonban mégis félreérthetetlenül rámutat, hogy egyre ellenségesebb a hangulat a kormánnyal szemben.“ A FRANC TIREUR megállapítja: „Az ellenzék kész arra, hogy kíméletlenül támadja a kormányt. Viszont egyáltalában nem bizonyos, hogy a kormánykoalíció tömbje egységes marad.“ A lap szerint a döntés most a radikálisok kezében van, akiknek egyik legbefolyásosabb tagja, René Mayer, nyíltan állást foglalt a miniszterelnök ellen. Abban az esetben, ha Mayer nem változtatja meg véleményét, példáját számos radikális képviselő követi. Márpedig a döntő szavazásban minden szavazat számít. „A kormány léte veszélyben forog —írja a L'HUMANITÉ — olyannyira, hogy sorsa ma már egy hajszálon múlik. Ez a hajszál pedig egyre vékonyabb lesz. Napról napra világosabban mutatkoznak a Mendes-France reakciós politikájával szemben tanúsított ellenséges beállítottságnak parlamenti hatásai — írja a lap. „ A miniszterelnököt szüntelenül újabb kudarcok és csalódások érik.“ A VHumanité leszögezi: „Az alkudozások, a miniszteri tárcák, szétosztása, különböző tisztségek és kitüntetések ajándékozása, szóval az egész zsibvásár, amellyel Mendes-France meg szerette volna erősíteni helyzetét, elégtelennek bizonyult arra, hogy megerősítse miniszterelnöki pozícióját." A lengyel kormány a Lengyelország és Németország közötti hadiállapot megszüntetését javasolta Berlin, február 1. (MTI) Mint a Német Demokratikus Köztársaság sajtója varsói jelentés alapján vezető helyen közli, a Lengyel Népköztársaság kormánya azzal a javaslattal fordult a Lengyel Népköztársaság Államtanácsához, hogy tegyen nyilatkozatot a Lengyelország és Németország közötti hadiállapot megszüntetéséről. Ilyen módon — mondja a javaslat — a Német Demokratikus Köztársasággal fennálló baráti kötelékek még szorosabbakká fognak válni. Lengyelország — minthogy magáénak vallja a nemzetek közötti békés együttműködés alapelvét — lehetségesnek tartja a kapcsolatok normalizálását a Német Szövetségi Köztársasággal is. A lengyel kormányt e javaslat felvetésében az a kívánság vezette, hogy a lengyel—német kapcsolatok rendezésével hozzájáruljon a nemzetközi feszültség csökkentéséhez. Hruscsov elvtárs fogadta Mac Duffie amerikai újságírót Moszkva, február 1. (TASZSZ) Február 1-én N. Sz. Hruscsov fogadta Marshall Mac Duffie amerikai turistát és újságírót, aki jelenleg Moszkvában tartózkodik, és megbeszélést folytatott vele. Jugoszláv lap az Egyesült Államok távol-keleti céljairól Belgrád, február 1. (TASZSZ) Az Oszlobogyenye című jugoszláv lap arról ír, hogy az Egyesült Államok fel akarja használni az Egyesült Nemzetek Szervezetét Kínával szemben követett politikájának megvalósításában. ,, Ha az Egyesült Államoknak ez sikerül — motilja a cikk —, az ENSZ-re az a kényszerű szerep vár, hogy leplezze a Kína nemzeti érdekeibe való beavatkozással kapcsolatos cselekményeket. Ennélfogva bajosan h hihető, hogy az ENSZ-t fel lehet használni a tajvani kérdés megoldására, ha pedig ez meg is történik, akkor sem lehet elkerülni az ázsiai országok többségének és az egész világnak az ellenzését.