Szabad Nép, 1955. március (13. évfolyam, 59-89. szám)
1955-03-01 / 59. szám
PARTES PARTÉPÍTÉS☆ „Kommunisták, termelőszövetkezeti tagok, a dolgozó parasztok tömegei közé!“ Tudósítás a Somogy megyei pártaktíva-ülésről ...Figyelmünket elsősorban a termelőszövetkezetekre kell irányítani. Egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szocializmus építésének a falun ez az elkerülhetetlen fő útja, s hogy előbb vagy utóbb, de minden paraszt meggyőződik helyességéről, s rátér erre az útra.“ Pártunk III. kongresszusának ezt a határozatát idézte a meghívó, amely ülésre hívta egybe a Somogy megyei pártaktivát. A harcos múltjára joggal büszke somogyi nép fiai vitatták meg szombaton a megye szövetkezeti mozgalmánakhelyzetét és a további feladatokat. S az aktívaülés azt mutatta, hogy Somogyban méltó utódai vannak azoknak, akik a dicsőséges Tanácsköztársaság idején 135 mezőgazdasági termelőszövetkezetet alakítottak, 160 000 holdon. Az ülés részvevői, a beszámolót tartó Böhm József elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizottság mezőgazdasági osztályának vezetője, s a hozzzászólók egyaránt arról tettek bizonyságot, hogy a megye kommunistái amellett, hogy továbbra sem feledkeznek meg a falvak egyénileg dolgozó parasztjainak segítéséről, mély meggyőződéssel vallják a termelőszövetkezeti út helyességét, s rendelkeznek a nagyüzemi társasgazdálkodás további erősítéséhez, fejlesztéséhez nélkülözhetetlen pártos szenvedéllyel. Erősödtek, fejlődtek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek Az elmúlt év Somogy megyében is a termelőszövetkezetek jelentős gazdasági, szervezeti és politikai erősödésének esztendeje volt. A 219 termelőszövetkezet közül egy évvel ezelőttmég 60 olyan termelőszövetkezetet tartottak nyilván, amelyek gazdálkodása nem volt kielégítő. Azóta 40 a közepesek színvonalára emelkedett közülük. A megye példásan gazdálkodó termelőszövetkezetei mellé felsorakozott néhány olyan is — például az aranyospusztai Béke és a kercseligeti Búzakalász TSZ amely azelőtt nem ért el kimagasló eredményeket. Tavaly jóval több somogyi termelőszövetkezet termelési eredménye múlta felül számottevően a környékükön gazdálkodó egyénileg dolgozó parasztokét, mint 1953-ban. Elsősorban ez tette lehetővé 1954- ben, hogy a szövetkezetek közös vagyona átlagban 24 százalékkal gyarapodott, s bár a teljesített munkaegységek száma is nőtt, az egy-egy munkaegységre jutó részesedés értéke is növekedett. A termelőszövetkezetek erősödésének, a szövetkezeti tagok életszínvonalának javulása láttán, a múlt év augusztusától az év végéig több mint 400 család, csaknem 700 tag lépett be a Somogy megyei termelőszövetkezetekbe, a legutóbbi 2 hónap alatt pedig újabb 140 család, 256 tag választotta a nagyüzemi társasgazdálkodás útját. Biztató sikerek ezek, s kétségbevonhatatlanul igazolják pártunk politikájának helyességét. A Somogy megyei kommunisták azonban nem elégedettek ezekkel az eredményekkel. Az aktívaülés megállapította: helyes,hogy a megye párt- és állami szervei a legutóbbi másfél év alatt jelentősen foglalkoztak az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokkal, de az nem helyes, hogy nem foglalkoztak jelentőségükhöz mérten a termelőszövetkezetekkel. A termelőszövetkezeti, gépállomási és községi pártszervezetek eddigi munkájának súlyos hibája, hogy szinte teljesen megfeledkeztek a termelőszövetkezetek további erősítése és fejlesztése érdekében szükséges politikai nevelő és szervező munkáról. S a megyei, járási párt- és állami szervek munkáját is hosszú ideig jellemezte a párt parasztpolitikájának félreértése. Elhanyagolták a termelőszövetkezetek eredményeinek ismertetését, népszerűsítését, elnézték a kulákok és szövetségeseik szövetkezetellenes tevékenységét, aknamunkáját. Elnézték azt is, hogy részben a termelőszövetkezetek befelé fordulása, részben a népfront-politika helytelen értelmezése következtében néhány községben szinte kiszorultak a termelőszövetkezeti vezetők és tagok a falu társadalmi, politikai életének irányításából, s nem erősödött, hanem gyengült a szövetkezeti parasztok és a még egyénileg dolgozók kapcsolata. A megszilárdítás elválaszthatatlan a számszerű fejlesztéstől Feltárta az aktívaülés azt a hibát is, hogy egészen a legutóbbi hónapokig — sokan a kommunisták közül is — egymástól független feladatnak tekintették a nagyüzemi társas gazdaságok további erősítésének, s a termelőszövetkezetek számszerű fejlesztésének ügyét. Nem értették meg, hogy a termelőszövetkezetek állandó erősítése elválaszthatatlan a számszerű fejlődéstől, a mozgalom mennyiségi növekedése egyenesen következik az erősödés tényéből. Szem elől tévesztették, hogy ha a mezőgazdasági termelés, s vele együtt az életszínvonal tartós javítását biztosítani akarjuk, a nagyüzemi társas gazdaságok felvirágoztatásával egyidőben, a lehetőséghez képest tovább kell haladnunk a termelőszövetkezeti mozgalom számszerű fejlesztése útján is! Megvannak-e a feltételei Somogy megyében annak, hogy ezt a felismerést tettekre váltsák a kommunisták? A legutóbbi hetek eseményei, az aktívaülés részvevőinek egybehangzó véleménye is azt bizonyítja, hogy igen. S a feltárt hibák és a bizonyító tények azt is megmutatták, mit kell tenniök a Somogy megyei kommunistáknak. A somogygeszti Új Barázda TSZ elnöke, Bohotka Gyula elvtárs elmondta, mennyire akadályozta termelőszövetkezetük erősödését a szövetkezeti tagok idegenkedése, szinte ellenséges érzülete akorábban kilépettek iránt. Hosszú ideig az a felfogás érvényesült náluk, hogy „nemkellenek új tagok“. Világos, hogy ahol ilyen nézetek uralkodnak, ott a termelőszövetkezet — a számszerű fejlesztés feladatának elhanyagolása miatt — nem fejlődhet kielégítően a belterjesebb, jövedelmezőbb gazdálkodás irányába. Lényegében ugyanerről az eltévelyedésről –számolt be a lábodi Népakarat TSZ-ből Szabó István elvtárs. Hasonló volt a helyzet a bolhai Ságvári Termelőszövetkezetben, s még számos más helyen is, ahol szinte erénynek tartották az elzárkózást az egyénileg dolgozó parasztoktól. A termelőszövetkezetek egy része ma már igyekszik kijavítani ezeket a hibákat. A falusi kommunisták közül egyre többen vannak, akik igyekeznek népszerűsíteni a termelőszövetkezetek eredményeit, megértéssel, jó szóval, barátsággal közelednek a még egyénileg dolgozó parasztokhoz, s a korábban kilépett volt szövetkezeti tagokhoz. Ennek eredményeként például a somogygeszti Új Barázda Termelőszövetkezetbe 5 család 8 taggal, a lábodi Népakarat TSZ-be 4 család 10 taggal lépett be. A somogyvári Szabadság Termelőszövetkezet 5 családdal, 9 taggal gyarapodott. De vannak más meggyőző bizonyítékai is annak,hogy a termelőszövetkezetek erősödése és a mozgalom számszerű fejlődése elválaszthatatlan egymástól, s a kommunisták akkor járnak el helyesen, ha elébük mennek azoknak a dolgozó parasztoknak, akik még ezután teszik meg az első lépéseket a termelőszövetkezet felé is kézen fogják, segítik őket új útjukon. Somogy megyében is szép számmal vannak ilyen egyénileg dolgozó parasztok. Erre vall a többi között, hogy februárban több előkészítő bizottság alakult a megyében. Kálmáncsán, Kadon, Pusztaszemesen, Balatonszabadiban, Beregen, Kadarkúton, Mosdóson, Csomaszabadiban, Mernyén, Toponáron és másutt máris számos egyénileg dolgozó parasztcsalád forgatja fejében a szövetkezetalakítás gondolatát. Február végén Kisasszondon új termelőszövetkezet is alakult, 18 taggal. Nem kevés az olyan becsületes dolgozó parasztemberek száma, mint Lec Ferenc elvtárs, aki az aktívaülésen jelentette be, hogy hazatérve, élére áll egy új termelőszövetkezet alakításáért indult mozgalomnak. „A mi községünkben, Kapospulán jómódú, a gazdálkodáshoz értő dolgozó parasztok élnek. Azt lehet mondani, én vagyok köztük a legszegényebb, de már én is eleget tettem több mint félévi adómnak, baromfi-, tojás- és hízóbeadási kötelezettségemnek. Van olyan gazda nálunk, aki egy év alatt tenyészállatokért 70-80 ezer forintot kapott. Nem lehet hát azt, mondani miránk, hogy bennünket a kényszerűség visz a termelőszövetkezeti útra. Azért alakítunk termelőszövetkezetet, mert biztosak vagyunk benne, hogy közös erővel, a szövetkezeti gazdálkodás révén még többet, még jobban tudunk termelni, még könnyebben élünk.“ Így beszélt az aktívaülésen Lec Ferenc. Kell-e magyarázni, hogy ilyen emberek belépése valamelyik termelőszövetkezetbe, vagy ilyen emberekből alakult új tsz csak erősítheti a termelőszövetkezeti mozgalmat? S kell-e bizonygatni, hogy minden falusi kommunistának elsőrendű kötelessége, hogy elősegítse az így gondolkodó dolgozó parasztok áttérését a nagyüzemi gazdálkodás útjára? A Somogy megyei pártaktíva-ülés megértette, hogy mi most a kommunisták, a termelőszövetkezeti tagok feladata. Ezért adta ki a jelszót: „Kommunisták, termelőszövetkezeti tagok a dolgozó parasztok tömegei közé!“ A dolgozó parasztok közé, hogy megismerjék a termelőszövetkezeti gazdálkodás eredményeit, lehetőségeit. Sok szó esett az aktívaülésen arról is, hogy csak az önkéntesség és a fokozatosság elvének szigorú betartásával lehet igazi eredményeket elérni a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Az elmúlt időkben mindkét elvet elég gyakran megsértették Somogy megyében. Helyesen állapította meg az aktívaülés, hogy semmiféle kényszert nem szabad alkalmazni, de az önkéntesség elve nem jelenthet közönyt, nemtörődömséget a még egyénileg dolgozó parasztok iránt. S nem jelentheti azt sem, hogy a párt- és állami szervek tűrjék az ellenség bomlasztó tevékenységét, aknamunkáját a termelőszövetkezetekben s az egyénileg dolgozó parasztok körében! Több figyelmet a termelőcsoportokra és az egyszerűbb társulásokra! Somogyban két évvel ezelőtt mintegy hetven I. és II. típusú termelőszövetkezeti csoport működött. Most mindössze két I. típusú termelőcsoport van a megyében, a többi elsorvadt. Elsorvadt azért, mert a párt- és állami szervek, a kommunisták nem törődtek az alacsonyabb típusú szövetkezeti formákkal. Hogy milyen súlyos hiba volt ez, azt önmagában az is bizonyítja, hogy a most működő mindkét I. típusú termelőcsoport tagsága tovább akar lépni: mezőgazdasági termelőszövetkezetté akar átalakulni. Mennyivel előbbre lelhetne a termelőszövetkezeti mozgalom Somogy megyében, ha a fokozatosság elvének helyes érvényesítésére az elmúlt években is több gondot fordítottak volna?! Az aktívaülés helyesen határozott úgy, hogy ezentúl sokkal nagyobb figyelmet szentelnek az I. és II. típusú termelőcsoportok ügyének, s a szövetkezeti gazdálkodás elemeit magukban hordozó különböző termelési társulásoknak, amelyekből most is több mint félszáz működik a megyében. Alaposan megvitatta a Somogy megyei pártaktíva-ülés a termelőszövetkezetek gazdasági felvirágoztatásának sokrétű feladatait is. Helyesen irányította rá a figyelmet a legfontosabbakra: az alapszabályszerű működés biztosítására, a vezetés további javítására, a szövetkezeti demokrácia érvényesítésére, a gépállomások és a termelőszövetkezetek jó együttműködésére, s arra, ami a legfontosabb: a termelési eredmények szüntelen növelésére. A termelőszövetkezetek eredményeit az méri igazán, hogy mennyivel tudnak több terményt betakarítani egy-egy holdról, mennyivel képesek több húst, zsírt, tejet termelni, mint az egyénileg dolgozó parasztok. Ez a mérték mutatja meg valójában a nagyüzemi társas gazdálkodás fölényét. S azok a termelőszövetkezetek lesznek csakugyan vonzókká, amelyeknél az egy holdra jutó jövedelem felülmúlja az egyéniek s hovatovább a középparasztok hasonlóképpen számított átlagos jövedelmét. A Somogy megyei aktívaülés nem tévesztette ezt szem elöl. Ezért tárgyalta helyesen a termelőszövetkezetek további erősödésének és a mozgalom fejlesztésének egymástól elválaszthatatlan feladatát. ■} * Gulyás Pál Országszerte ünnepélyesen fogadták a békekongresszusról hazatért küldötteket A IV. magyar békekongresszusról hazatérő küldötteket a népfront-bizottságok kezdeményezésére az ország több községében, városában ünnepélyesen fogadták. Ünnepi békegyűítés Tischikimn A tiszalöki járás népét Tucsányi István, a Tiszalöki Vízierőmű sztahanovista dolgozója képviselte a békekongresszuson. Hétfőn a községi tanács ünnepi díszbe öltözött nagytermében meleghangú békegyűlésen köszöntötték küldöttüket, aki röviden beszámolt kongresszusi élményeiről. Elmondotta, hogy az ország különböző részeiből részvevő küldöttek egységesen és szenvedélyesen álltak ki a béke ügye mellett. Tucsányi István még a tiszalöki erőmű dolgozóinak tart beszámolót, majd ellátogat a szomszédos községbe is. Ünnepség Szabolcsbákán A népfront-bizottság kezdeményezésére Szabolcsbáka község dolgozói Rögtönzött ünnepséggel fogadták küldöttüket, a 19 éves Takács Ilonkát, a ti. Kongresszus TSZ dolgozóját. Délután a falu kultúrtermében a fiatalok műsorral köszöntötték békeküldöttüket, aki az ünnepség során beszámolt kongresszusi élményeiről. Takács Ilonka már elkészítette részletes tervét, hogy a következő napokban hol tart szélesebb körű beszámolót. — Mindenekelőtt a község DISZ- fiataljait hívjuk össze — mondotta — és a békekongresszus felhívását megbeszélve egyúttal megtárgyaljuk azt is, hogy a felhívás szellemében hogyan készülünk fel a DISZ-kongresszusra. Kopácsi Kálmán a kongresszusról hazatérve vállalta, hogy átadja munkamódszerét A miskolci December 4 Drótgyár dolgozóinak képviseletében Kopácsi Kálmán sztahanovista dróthúzó vett részt a IV. magyar békekongresszuson. Kopácsi Kálmán további terveiről, feladatairól a következőket mondotta: — Ebben az esztendőben az eddigi átlagos teljesítményem 180 százalék volt. A kongresszus lelkesítő órái alatt erős elhatározás érlelődött bennem: fokozom munkáimat, és normámat 200 százalékra igyekszem teljesíteni. Úgy gondolom azonban, még ez sem elég, segítenem kell társaimat is, a munkában kevésbé jártasakat, hogy ők is sikeresen harcolhassanak mindannyiunk közös ügyéért, a békéért. Üzemünkben több olyan dolgozó van, aki csak néhány hónapja végez ipari munkát. Ezeket tanítani, oktatni kell, hogy magasabb teljesítményeket érjenek el, több keresetet vigyenek haza. Három ilyen dolgozótársammal állapodtam meg, hogy egy hónap alatt segítségemmel száz százalék fölé növelik teljesítményüket. A kongresszusi élmények elbeszélése közben hat régi szakmunkástársam szintén lelkesen vállalkozott arra, hogy ők is patronálnak három-három fiatal dolgozót. A felszabadulási serlegért folyó verseny állása a közlekedés területén A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium az illetékes szakszervezetekkel értékelte a felszabadulási serlegért folyó verseny jelenlegi állását. A versenyben a hajózás területén a MAHART forgalmi részlege áll az első helyen. Az autóiparban a MÁVAUT Autóbusz Főműhely vezet. A teherautó-fuvarozás területén a 63-as számú Autóközlekedési Vállalat került az első helyre. A szállítmányozásnál a Bajai BELSPED Vállalat, az útfenntartásnál pedig az Egri Vűzfenntartó Vállalat az első. Az építés területén a Közlekedésépítő Vállalat, a tervezésnél pedig az Út-, Vasúttervező Vállalat szerezte meg a vezetést. (MTI) IV (gulyáink lutemznak !Damóházán mindenki ismeri a vén Mákó Imrét. Máig is emlegetik a ferencjózsefi időkből származó anekdotát, hogy mikor a damóházi újoncok bevonultak, s a tiszt úr megkérdezte tőlük, na, ki az első ember az országban? — azt felelték rá, hogy Mákó Imre. Szürke Mákónak nevezték, mert deres lovon járt mindig. És mikor tavaszonként öszszeterelte három falu gulyáját — Damóházáét, Varjasét, Letécét —, és felült deres lovára, öles termetével a vonuló jószág fölé magasodva, és kieresztette bőrből font ostorát, még egy olyan pásztornak termett, derék szép ember nem is találtatott hét határon. Három falu számadó gulyása volt hatvan esztendeig. A végeláthatatlan cserei rétséget járta, fel egészen a letéci bükköserdőig, kint élve, kint halva a csillagos ég alatt, tavaszelőtől az első hóhullásig. Mégsem erről volt nevezetes. Nem is termetéről, nem is deres lováról. Hanem arról, hogy hatvan esztendőn át soha jószág nem hibázott a gulyájából. Elődjét nyaranta kétszer-háromszor is megvizitálta az elöljáróság. Hozzá csak egyszer mentek ki, többször se. „Felvállaltam a gulyát — szólt oda az elöljáróknak. — Ha hiba lesz, megjelentem kendteknek.“ Avval megfordította lovát, elléptetett, magukra hagyva a három község küldötteit. De nem lett hiba. Soha. A három faluban, ha kimondták, hogy Mákó Imre, hozzágondolták, hogy becsület. Most, hogy végét járja, itt van halálos ágyánál szinte a fél Damóháza. Menye már mind behordta a tágas szobába a székeket, a konyhabeli szófát, még a folyosóról a pipálópadot is, amin ebéd után pipázni szokott a vén gulyás, mégse elég az ülő alkalmatosság, egymáshoz türemkedve állnak a tisztességtevők, egymás válla felett pillognak a magasan vetett ágyra. Állnak és hallgatnak. Ismervén Mákót, ismerik csendszerető természetét. Hogy idővel olyan lett ő maga is, mint a táj, amelyen járt. Hallgatag, erős, jelekkel társalgó, széllel szenő, felhővel borongó, napsütéssel mosolygó. Bojtársait szemmel kormányozta. Ha szóltak hozzá, rendesen így felelt: igen — nem. Utóbb még az igent is hosszúnak találta. Felcserélte a de szócskával. Mikó is hallgat. A csíkos párnákra támaszkodva ül, kezét a dumnán nyugtatja. Homlokának ráncaiban, melyek olyanok, mint a napégette föld repedései, verejték fénylik. Menye időnként megtörd egy fehér kendővel. Besüppedt szeme rebbenés nélkül néz a világba, már alig világolva, de nyugodtan. Az imént hagyakozott. Világos elmével, röviden. Földjét, házát, minden jószágát fiára hagyja. Fiára, aki gazda. Nem gulyás, csak gazda. Éppen ezért nincs is kire hagynia szironyos, pillangós nyelű, nevezetes karikáját: azt csak temessék el véle, azt csak tegyék a koporsójába. És elhallgatott... De a szája még nyitva, mintha mondani akarna valamit. És a szemét még nem hunyja le, mintha látni akarna valamit. Ki tudja? Ki tud olvasni a mozdulatlan vén szemekből? TGIért hiszen volna, éppen volna, aki folytassa az ősi mesterséget, aki közbefogja Mákó karikását. Az unoka. Az Imre. Akit gyerekkorától fogva magával hordott a rétségbe, el nem eresztette, kedvébe járt, sípot csinált neki, ostornyelet faragott, és pásztornak nevelte őt, beleoltva apródonként hatvan évnyi gulyásélete tudományát. (Mert tudomány az annak, aki tudja.) Dehát az Imre nagyot vétett az öreg szemében. Renegát lett. Elsőbb is avval vétett, hogy Pap Marist vette feleségül. Olyan leányt, kinek apja kocsis volt az uraságnál: se gulyás, se gazda, csak kocsis. Ekkor még csak a vagyonból tagadták ki Imrét, nehogy a szegény rokonság széjjelhordja a vagyont... De mikor három éve Imre elállt a gazdák gulyájától, s belépett a csoportba, a családból is ki kellett maradnia. Mákó kilencven esztendős volt akkor. „Szabad ember létedre — mondta haraggal — elszegődtél. Rávitt a Pap Maris famíliája. Szemem elé ne kerülj ...“ Mit tudta ő, hogy csoportba nem szegődik az ember, hanem bemegy a maga akaratából. Meg hogy a szabadság éppen ott kezdődik, ahol a muszáj végetér. Mit tudta? Nem tudta. Nem is akarta. És Imre nem győzködött az öreggel. Hiába is lett volna, a Mákó mind vasfejű konok ember, amit egyszer kimond, vissza nem szívja a kerek világért. Hát jól felelt az unoka. S fejére csapta kalapját, s elment. És bent a csoportban nekiállt gulyát csinálni az akkori risz-rossz jószágból. A Mákókdühögőre dolgozott benne, felelni akart a családnak, visszavágni, de úgy, hogy két határon megemlegessék. Feleségét is dologra fogta. Űzött-hajtott mindenkit maga körül. Az elnök már félt tőle, mert Imrétől egy nap nem maradhatott nyugton, a gulyás mind csak követelőzött a jószágnak. Szénakaszáláskor éjfélután felvette az egész tagságot, kaszát fogott maga is, nehogy hiba legyen a szénával... Új ablakokat, ajtót csinált az istállóra, takarított, s meszelt folyvást: a csoport bognárja tréfából egy kis táblát csinált, hogy „Patika“ és kiakasztotta az istálló ajtajára... De már a harmadik esztendőben híre járt a Vörös Hajnal gulyájának. Varjasról, Letécről is jöttek a gazdák nézelődni. Csak éppen a család nem tudott minderről. A vén Mákó előtt ki se ejthették unokája nevét. Tízért rendelte, hogy te■Lj messék vele az ostorát. Lazari Ambrus vndítaná a haldokló gulyást, akinek valaha kedves bojtárja volt. — Hát mikor — kezdi —, Imre bácsi belevágta fokását a szumonyi kocsma gerendájába? Ugye. És azt mondta, aki bojtár kihúzza, egy iice bort rendelhet, ugye. De olyan bojtár nem volt, mert a fokos tövig beleállt a gerendába, ugye... Mákó csak szemmel int, de a hajdani bojtár — maga is deresfejű ember már — ért belőle. Belefog dörmögve a gulyás nótájába. Ha bemegyek a szumonyi kocsmába, rézfoltosom vágom a gerendába ... Mákó bólogat. Mintha mosolyogna is egy kicsikét. Erre aztán a tisztességtevő gyülekezet is dalol halkan. Felállnak, mintha szent éneket énekelnének, és mondják ünnepélyesen rezegtetve: aki legény, vegye ki, azt csak gulyás teheti... De hiszen szent ének ez most. Az életből távozni készülő vén gulyás búcsúdala. A tanácselnök elérzékenyülve krákog. Homlokához nyúl, mintha viszketne a homloka, pedig a szemét törli. Pe ekkor lép be a szobá-1á ba Imre. Fekete ünneplőben van. Fejjel magasabb a többinél. Olyan, mint Mákó lehetett harmincöt esztendős korában: vállas, daliás termetű, lobogó nézésű, dús fekete haja simára kefélve, nedvesen tapad a fejére, tömött bajusza hegyesre pödörve, nohát, a Pap Maris máig is bolondulhat az uráért. Imre megáll az ajtónál tétován. Kalapját gyűri. Köhint. Szeme rátapad az ágyra, az ágyban nyugvó nagyapjára. Hogy odaborulna most a dumnára, a dumnán pihenő ráncos kézre! De a nagyapja tán észre sem veszi. Néz maga elé mereven. Mégis észreveszi. Mintha csak Latarinak felelne, azt mondja: — Akkor se volt olyan gulyás még egy. Máma meg nincs is gulyás. Nincs több . . . Elmúlt az az idő, mikor még gulyás is volt. Mozgolódás támad a szobában. A tanácselnök Imrére pillant bátorítólag, mert igen szereti Imrét, aztán meg viszszapillant az öregre. Pillognak a többiek is ide-oda. Hát elmegy a vén Mákó, igazán elmegy anélkül, hogy megbékülne az unokájával? Nem lehet az. Mégse lehet. Szólani kellene valamit, valami jót, békítőt, de senki se mer belefogni, csak pislognak s hallgatnak az emberek mind. Mákó meg kapkodja a levegőt. — De gulya sincs olyan! — erőlködik. — Nincs már gulya. Nem tudnak ahhoz a máiak... És visszahanyatlik párnáira. Micsoda konok ember! Hogy nem tud megengesztelődni. Fia, a középső Mákó, feddőleg tekint Imrére. Imre beszívja szája szélét. Nem néz senkire, semerre, csak arra a tarkahuzatú ágyra. Aztán kifordul az ajtón. Fejére csapja kalapját. Csak hosszú, síráshoz hasonló, keserves sóhajtása marad a szobában. Latari más történetbe fog, de látja, hogy Mákónak már a szeme se figyel. Abbahagyja a mondat közepén. Helyette a pap veszi át a szót: rég feladta az utolsó kenetet, nincsen dolga, csak szokásból üldögél még a haldokló mellett. Azt mondja példálózva, hogy a bűnös lélek hogyan reméljen odafönt bocsánatot, ha idelent nem akar megbocsátani. Mákó tiltólag emeli a kezét, erre a pap is abbahagyja: Rend van. Mákó mind nehezebben zihál. Aztán egyszercsak bőgés csapódik be az utcáról, paták dobognak a kövesúton. A szobabéliek megfordulnak ... A tév és utca kanyarulatában feltűnik a Vörös Hajnal gulyája. Az egész gulya! — még a borjak is ott döfölődnek anyjuk oldalánál. Elől jön Bandi, a kormosszemű, foltosorrú, pompás bika. Feltartja fejét, mintha túrná a levegőt, beleszagol a langyos szélbe, felcsapja bojtos farkát, és elbődül hosszan. Nyomában szorosan egymáshoz tömörülve léptet a gulya. Zsemlyeszínű és borvörös foltok csillámlanak a télvégi, bágyadt napsütésben, a jószágból szinte árad a jóllakottság meg a tisztaság, egy tehén megáll az ablak előtt, s bebámul nedves nagy szemével. A szobában felállnak, s elrendeződnek az emberek, élő folyosót alkotva az ágytól az ablakig, hogy Makó kiláthasson az utcára. A vén gulyás mozdulatlanul fekszik magasra tornyozott párnáin. — Vigyetek az ablakhoz — rendelkezik aztán. A fia meg Latart fogják fel. Jól bebugyolálják a dumába, ölben viszik oda az ablakhoz. Makó kialvó szemébe még egyszer visszatér az élet. Nézi, issza, habzsolja mohón az elébe táruló színeket, mozdulatokat, a széles hátakat, rengő tőgyeket, a gomolygó gulya tarka tömegét, és nem szól, csak a felvilágló szeme mondja el, hogy ez gulya, igenis gulya, szemnek tetsző, lelket vidító, szívet dobogtató szép gulya. — Visszatennénk, Imre bácsi — mondja Latari. — Pihenjen. — Még!... — sóhajtja Mákó. . Bandi bika rakoncátlankodik odakint. Körül-fordul s kitörne valamerre a rét felé. De Imre kiereszti karikását, hatalmasat kiált. És Bandi megjuhászodik, leszegi fejét, kapálva áll meg egyhelyben. Mákó arca felderül. Hát akkor nemcsak etetni-itatni, jószágot tömni tanult meg az unokája, hanem rendet is tud tartani a gulyában ... Imre pedig megáll a hídon mint a cövek, összefonja karját a mellén, és néz mezőn a csukott ablakra, szeme pillája se rezdül, csak az orra nyergén mozog egy könnycsepp, lassan gördülve le a bajuszára. Te ezt nem látják oda bent. — Mégis Mákó-gyerek az Imre —• sóhajt a vén gulyás. De ezt nem hallják odakint. És azt se hallja Imre, hogy ágyába visszatérő nagyapja utolsó szavaival megváltoztatja végakaratát mondván: — Karikás ostorom pedig adassák unokámnak ... De hallják mindenek odabent a szobában. Sobozy Imre SZABAD NÉP KEDD, 1955. MÁRCIUS 1 Ósdi kohászok! Mi ,, nem dőlt el, ki lesz az első Híéra csökkentek februárban az addig elért eredmények (Tudósítónk jelentése.) Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói felszabadulási versenyvállalásukban megfogadták: „Durva hengereltáru-termelési tervünket az első negyedévben a kihozatal megjavításával egy százalékkal túlteljesítjük, úgyhogy a túlteljesítés a velünkkooperáló üzemek anyagigényeire legyen felhasználható." Az ózdi hengerészek vállalásuknak megfelelően, már az új esztendő első dekádjában túlteljesítették a durva hengereltáru-termelési tervüket, és januárt 106,1 százalékos eredménnyel zárták. Az egyenletesen növekvő tervtúlteljesítés tette lehetővé a durvahengermű és a finomhengermű készáru-szállítási tervének 108,4 százalékra való teljesítését. Ezen belül a dolgozók túlszárnyalták a feldolgozógyáraknak tett vállalásukat és az exportfeladatokat is. A kikerek számok tükrében Az ózdi durvahengermű januári tervteljesítése a következő fontos eredményeket mutatja: Direktexport-tervteljesítés: 126,6 százalék. Kooperációs kötelezettségek teljesítése: Borsodnádasd számára: 101,9 százalék A Lőrinci Hengerművek számára: A Rákosi Mátyás Művek számára: Salgótarjáni Acélárugyár számára: 112 Ezek az eredmények a fizikai dolgozók és a műszaki vezetők közös, jó munkájából születtek. A siker az acélműből indult el. A technológusok itt új acélöntési technológiát dolgoztak ki, s új — a jó minőséget jutalmazó — bérezést vezettek be. Ennek alapján többet keres az, aki program szerint és jó minőségben gyártja az acélt. Aki viszont selejtet gyárt, azt kártérítésre kötelezi az új bérezési rendszer, amely megszüntette a kemencék közötti bérezési aránytalanságot is. Az új bérrendszer nyomán tehát mindenki érdekelt a tervszerű és jó minőségű acélgyártásban, de ez mégsem biztosított minden feltételt a versenyhez. A műszaki vezetők és a dolgozók április 4-re tett fogadalmukban ezért vállalták, hogy 92,5 százalékra növelik az acélgyártás tervszerűségét, 25 százalékkal megjavítják a hengerelhetőséget és 10 százalékkal csökkentik a selejtet. Januárban valamennyi vállalásukat túlteljesítették. A martinászokat lelkesíti az ózdi, a diósgyőri és csepeli martinászok között kialakult nemes vetélkedés és a kemencebrigádok közötti párosverseny. Ennek eredménye, hogy januárban több mint 600 tonna jó minőségű acélt termeltek terven felül. Ebből 362 tonna acélt a selejt csökkentésével nyertek! Az acéladagokat 95,3 százalékos tervszerűséggel csapolták és minden 100 tonna acélból 9,1 tonnával többet tudtak I. és II. osztályú minőségűre hengerelni. A hengerelhetőség javulása 44,3 százalék, Jobb niiiuka ■ magasabb kereset A martinászok munkáját megnehezítették a kohászok, akik jóval kevesebb nyersvasat küldtek a tervezettnél. A hiányt ócskavassal kellett pótolniok a martinászoknak, ami növelte az olvasztási időt. A martinászok azonban győzték a nehéz harcot. A brigádok között folyó versenyből januárban az I-es kemencénél dolgozó Hanyiszkó Pál sztahanovista olvasztár brigádja került ki győztesen. A brigád tagjai csaknem 300 tonna jó minőségű acélt termeltek terven felül, s teljesítményük meghaladta a 121 százalékot Érdemes volt jól dolgozniuk. Hanyiszkó elvtárs több mint 2700 forintot keresett januárban, s a brigádtagok fizetése 300—400 forinttal emelkedett. Az acélmű összes dolgozóinak átlagkeresete pedig 329 forinttal javult a januári tervtúlteljesítés eredményeként. A durvahengerészek feladata a martinból küldött acél gyors és jó minőségű kihengerlése volt. Ezt a feladatot a pártszervezet, a műszaki vezetők és a szakszervezet irányításával jól megoldották, s a hónap végére az első helyrekerültek az üzemek között folyó versenyben a második helyre került martinászok előtt. A durvathengerészek így első ízben nyerték el a párt nagyüzemi végrehajtó bizottságának versenyzászlaját, januárban 569 ezer forint értékkel csökkent a gyári összes selejt is. Az energiagyárrészleg dolgozói a negyedév végéig vállalt 200 ezer kilowattóra áramtöbblet helyett már januárban 358 ezer kilowattórát termeltek. Az ózdi Kohászati Üzemek vezetői az előző negyedév tapasztalataiból tanulták meg, hogy a vállalás végrehajtását ellenőrizni kell. Ezért a párt-végrehajtó bizottság, a gyárrészlegek vezetői, a szakszervezet és a DISZ vezetőiből alakult operatív bizottság minden héten elemzi a verseny alakulását, a felajánlások teljesítését. Az operatív bizottság így hétről hétre egészében látja a verseny helyzetét és azonnal segítséget nyújt ott, ahol arra szükség van. A másik ilyen lendítőerő a versenyagitáció politikai tartalma. A népnevelők, a kommunisták minden üzemben és műhelyben elbeszélgetnek a dolgozókkal arról, hogy mit jelent életükben a felszabadulás s az egyes emberek szempontjából a felszabadulási verseny. A januári sikerek után tovább kell erősíteni Hiba lenne azonban, ha az ózdi dolgozók a januári sikerek mellett szemet hunynának a még meglévő és a jelentkező hibák fölött. Jobban figyelemmel kell kísérniök az önköltség és a termelékenység alakulását. Hiba, hogy az üzemek vezetői például még a mai napig sem ismerik önköltségcsökkentési tervüket, amely állítólag elkészült, de a minisztérium még nem hagyta jóvá. Emiatt a dolgozók nem tudják, hogy mennyi egy tonna nyersvas, acél vagy hengerelt áru önköltsége, és hogy mit lehetne tenni az önköltség további csökkentése érdekében. A másik hiba, hogy a januári eredményeken felbuzdulva, a durvahengerészek a mennyiség fokozása közben kezdtek megfeledkezni a jó minőségről. Február első dekádjában megszegték a technológiai fegyelmet, s emiatt emelkedett a selejt, romlott a hengerelhetőség. Különösen a finomhengerészek panaszkodtak sokat emiatt február elején. Az operatív bizottság és a MEO gyors , közbelépésére volt szükség a hibák megszüntetéséihez. A gyors intézkedések nyomán javult a minőség, és a finomhengerészek február két dekádjában 670 tonna acélt hengerelhettek tervükön felül, 111,3 százalékra teljesítve a készáruszállítási tervet. A termelékenység növekedett. Január 1-től február 20-ig az előirányzott mutatót 3,5 százalékkal teljesítették túl az ózdiak. Nagy veszélyt rejt magában az egész üzem munkája szempontjából a nagyolvasztómű februári 752 tonnás elmaradása. Ez az elmaradás eél az, hogy az előírt 60 százalék helyett 55,4 százalékban gyártottak elsőosztályú nyersvasat — a nagyolvasztómű belső szervezetlenségének és a terv menetközbeni felemelésének, következménye. Az acélműben februárban csökkent a programszerűség, és a február 20-ig elért 100,8 százalékos tervteljesítésen belül csak 91,9 százalék a programban előírt termelés. Február hónap első két dekádjának tapasztalatai tehát aztmutatják, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak, vezetőinek nincs okuk elbizakodni a januárban elért eredményeken. Jobb műszaki szervezésre, a termelékenység további növelésére, s az önköltség csökkentésére van szükség ahhoz, hogy továbbra is vezethessenek a Rákosi Mátyás Művek s a Lenin Kohászati Művek dolgozói előtt a felszabadulási versenyben. Németh Gyula 112 105 Vadász Elemér 70 éves Vadász Elemér akadémikus, kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanár ma tölti be 70. évét. Tanítványai, egész tudományos életünk szeretettel köszönti ezen a napon a kiváló tudóst, akinek sok-sok évtizedes munkássága számos eredménnyel gazdagította a magyar tudommányt. Vadász Elemér egyike azoknak a magyar tudósoknak, akik minden tehetségüket, egész emberségüket a tudományos haladás szolgálatába állították. 1917-ig tanársegédként, majd adjunktusként működött a budapesti Tudományegyetemen. 1919 májusában a Magyar Tanácsköztársaság az őslénytani tanszék tanárává nevezte ki. Az első magyar proletárdiktatúra bukása után Vadász Elemért, mint „megbízhatatlan embert“ eltávolították az egyetemről. Ettől kezdve egészen a felszabadulásig a bányaipar különböző területein dolgozott mint geológus. A felszabadulás után ismét kinevezték a Tudományegyetem földtani tanszékére egyetemi tanárnak. Ekkor bízták meg az Egyetemi Földtani Intézet vezetésével is. Földtani megfigyelései és tudományos kutatásai Európa egyik legelső bauxitszakértőjévé tették. Munkásságának elismeréséül népköztársaságunk kétízben is Kossuth-díjjal jutalmazta. Vadász akadémikus hatalmas munkakedvvel dolgozott az utóbbi években. Gyors egymásutánban jelentek meg tudományos munkái, könyvei és cikkei. 1951-ben Bauxit-földtan, 1952- ben Magyarország földtana, 1953-ban A föld fejlődésének vázlata, és Kőszén-földtan című műveit adta közre. Hetvenedik születésnapján meleg szeretettel köszöntjük Vadász Elemér akadémikust, s azt kívánjuk, hogy még sok-sok évig jó egészségben, töretlen alkotóerővel munkálkodhassék.