Szabad Nép, 1955. augusztus (13. évfolyam, 211-240. szám)

1955-08-12 / 222. szám

1 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS • A példamutatás és a meggyőző szó ereje A Tolna megyei termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének néhány tapasztalata­­ Az idén gazdagon meghálálja a szorgalmas emberi munkát a Tolna megyei föld, különösen a termelő­szövetkezetek büszkélkedhetnek ered­ményeikkel. őszi árpából 14—15 má­zsát, búzából 10—11 mázsát takarí­tanak be kataszteri holdanként. Ez az eredmény jelentősen­ meghaladja az egyéni parasztok átlagtermését, de még a szövetkezetek tervében szereplő terméshozamokat is. Néhány éve még gazos, elhanya­golt állapotáról lehetett megismerni a termelőszövetkezeti földeket. Idén már a szövetkezetek gabonája volt a legszebb és a szövetkezetek kuko­ricája, burgonyája, répája, dohánya a legfejlettebb és legápoltabb szerte a megyében. Legjobb szövetkezeteink hírneve növekszik. A tengelici Petőfi vagy a tamási Vörös Szikra nemcsak a megyében, de egyre inkább a megye határán kívül is jó hírre tett szert. A jó talajmunka, az időben elvég­zett növényápolás, valamint a ked­vező időjárás folytán a szövetkezeti gazdaságok zöme 30—35 mázsás ku­korica, 200—250 mázsás cukorrépa, 100—120 mázsás burgonyatermésre számít holdanként. Faddon és máshol még a repcemag is 8 mázsát fizetett holdanként. Hosszú évek óta most van először jó kilátás lucernamagter­­mésre is. A jó takarmánytermés le­hetővé teszi, hogy tovább emeljük az állattenyésztési hozamokat, mindenek előtt a tejtermelést. A szövetkezeteknek ezek a kézzel­fogható eredményei nem maradtak hatás nélkül a kívülálló parasztokra. Ősz óta, de különösen a Központi Vezetőség nagy jelentőségű márciusi határozata óta állandóan nő az egyé­nileg gazdálkodó parasztok érdeklő­dése és rokonszenve a termelőszövet­kezetek iránt. A növekvő érdeklődés egyik legbiztosabb jele, hogy tíz hó­nap óta nem volt olyan hét, amikor új belépő ne jelentkezett volna az élen­járó és legjobban gazdálkodó szövet­kezeteikbe. Az elmúlt öt hónapban 12 új ter­melőszövetkezet alalkult a megyében, és további 11 előkészítő bizottság szervezi az új szövetkezeteket. A március óta alakult új, valamint a már korábban létesült termelőszö­vetkezetekbe 730 család lépett be 3139 kataszteri hold földterülettel. Mindezt a megyei pártbizottság csak szerény kezdetnek tekinti azokhoz a nagy lehetőségekhez képest, amelyek megyénkben adva vannak a szövet­kezeti mozgalom fejlesztésére. A szövetkezeti mozgalom ■fejlesztését megyéinkben is különféle hamis nézetek akadályozták. Nálunk is elterjedt az elmúlt években — még funkcionáriusok körében is —, hogy „a mezőgazdasági termelés fej­lesztésével egyidejűleg nem­ fejleszt­hetjük a termelőszövetkezeteket is“. Nálunk is akadtak, akik a Központi Vezetőség márciusi határozata előtt a mezőgazdaság szocialista átszerve­zését — egészen távoli dolognak te­kintették. A párt leleplezte ezeket az opportunista nézeteket, tisztázta, hogy a dolgozó parasztság igazi jó­léte és felemelkedése csak a szövet­kezetek útján érhető el. A hamis, jobboldali nézetek mel­lett szektás magatartás is fékezte a fejlődést. A szövetkezeti parasztok, sőt tsz-vezetők között is akadtak, akik ellene voltak az új tagok felvé­telének ... Úgy vélekedtek: „Nincs szükségünk új belépőkre, különösen most, amikor minden jól megy.“ Több szövetkezetünkben pedig — még a híres tamási Vörös Szikrában is — elvileg egyetértenek ugyan az új ta­gok felvételével, de gyakorlatilag en­nek érdekében a kisujjukat sem moz­dították meg. Az ilyen nézetek ellen is felvettük a harcot. Elbizakodott­sággal is találkoztunk, különösen a Központi Vezetőség határozatának megjelenése után. A megyei pártbi­zottság azonban felismerte, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezé­sének és a mezőgazdasági termelés fellendítésének kettős feladatát csak a Központi Vezetőség határozatának következetes megvalósításával old­hatjuk meg. A szövetkezeti mozgalom számsze­rű továbbfejlődése — amint erről a gyakorlatban is meggyőződtünk —, nagymértékben a meglevő termelő­­szövetkezetek vonzóerején múlik. A fejlesztés egyik legfontosabb feladata tehát a már működő szövetkezetek gazdasági, politikai és szervezeti meg­­erősítése. És egyben ez szolgálja leg­jobban a terméshozamok emelését is. Minden eddigi tapasztalat azt bizo­nyítja, hogy ahol a szövetkezet veze­tése jó kezekben van, ott szilárd a fegyelem, napról napra erősödik a szövetkezeti gazdaság, s ezzel együtt állandóan nő a tagság jövedelme. Ép­pen ezért még a télen jelentős káder­átcsoportosítást hajtottunk végre. Megerősítettük a falusi párt- és állami szerveket, s a gyengébb ter­melőszövetkezetek vezetését. Így­ pél­dául a megyei pártbizottság egyik munkatársa, Bogos Domon­kos elvtárs még tavaly hazatért az elhanyagolt bonyhádi Dózsa Népe TSZ-be. Ma már ez a tsz egyike a megye legjobb szövetkezeteinek, amiben nagy szere- j pe van Bogos elvtársnak is, így erő-­­ södött meg például a simontornyi Alkotmány Termelőszövetkezet,­­ amióta Falusközi elvtárs a szövetke-­­ zet elnöke, aki azelőtt a gyönki já- s rási hitelszövetkezet igazgatója volt. A gyenge szövetkezetek vezetésé­nek megerősítése mellett nagy figyel­met fordítottunk, különösen a már­ciusi határozat után, a soron levő mezőgazdasági munkák sikeres el­végzésére, így például járási bizott­ságaink és pártszervezeteink eleven meggyőző és szervezőmunkát végez­tek a kukorica négyzetes vetése ér­dekében. A Szedresi Gépállomás körzetében olyan példásan szervezték meg ezt a munkát, hogy a termelő­­szövetkezetek összes kukoricájának a 98 százalékát fészkes-négyzetes mód­szerrel vetették el. Hasonló módon készítettük elő a növényápolást és takarmánybetakarítást is. A megye gépállomásai több mint 140 százalék­ra teljesítették a szövetkezetekben a gépi kapálás tervét. Jól megállták a helyüket az aratáskor is. Bátran el­mondhatjuk: az idén sokat nőtt a megyében a gépek becsülete. Világos volt azonban, hogyha tar­tós eredményeket akarunk elérni, akkor rendeznünk kell a kommunis­ták sorait. Ezért minden módon töre­kedtünk a gépállomások és szövetke­zetek pártszervezeteinek megerősíté­sére. Több új tsz-pártszervezetet hoz­tunk létre, és igyekeztünk megjaví­tani a tag- és tagjelölt-felvételi munkát. Amíg 1954-ben összesen csak 47 tagjelöltet vettek fel a tsz­­pártszervezetek és egyetlen új tsz­­pártszervezet sem alakult, addig ez év első hat hónapjában a termelőszö­vetkezetek pártszervezetei 104 tagje­löltet és tagot vettek fel, és 13 új tsz-pártszervezet is alakult. A termelőszövetkezetek jó eredmé­nyei nélkül nem fejlődhet a szövet­kezeti mozgalom, de önmagukban az eredmények sem elégségesek. A tsz­fej­lesztés egyik legfontosabb tapasz­talata, hogyha valahol kell a kom­munista példamutatás, akkor itt két­szeresen szükség van rá. A legmeggyőzőbb érv a szemé­­lyes, jó példa. Amikor például Princz elvtárs, az iregszemcsei falusi párt­­szervezet titkára belépett a tsz-be, az egyéni parasztok közül sokan követ­ték példáját. A bonyhádi járási párt­­bizottság egyik munkatársa, Gecző József elvtárs azért is tud eredmé­nyes szervező munkát végezni, mert a felesége a nagyvejkei szövetkezet megbecsült tagja. Azzal is számolni kell, hogy a kommunista példamuta­tás nem mindig érvényesül önmagá­tól. A megyei és járási pártszervek egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy népszerűsítsék az ilyen pél­dákat, és érjék el, hogy minél szá­mosabban kövessék ezeket. Rendkívül fontos a sokoldalú fel­­világosító munka kifejlesztése. Na­gyon hasznosnak bizonyultak az élenjáró termelőszövetkezetekbe szer­vezett látogatások. Az ilyen látoga­tás, főleg ha gondos előkészítés előzi meg, lehetővé teszi, hogy az egyéni­leg gazdálkodó parasztok saját sze­mükkel győződjenek meg a szövet­kezeti gazdaságok helyzetéről és eredményeiről. Jól szolgálták az egyéni és szövet­kezeti parasztok barátkozását a szö­vetkezeti napok, így például július egyik vasárnapján Faddon — ahol egyébként öt tsz van — szerveztünk ilyen szövetkezeti napot. Az ünnep­ségen részt vett a 6000 lakosú nagy­község apraja-nagyja. A helyi ter­melőszövetkezetek és legkiválóbb egyéni parasztok növénytermelési és állattenyésztési bemutatót tartottak, ezt vidám vásár, gazdag sport- és kulturális műsor követte. Jól sike­rült gyűlést­ és több kisgyűlést ren­deztek. Minden rendezvényen sok egyénileg dolgozó paraszt is részt vett. Ahhoz azonban, hogy az érdeklődő dolgozó parasztok be is lépjenek a szövetkezetbe — nélkülözhetetlen az egyéni meggyőzés. Pártszervezeteink sokat foglalkoztak a népnevelők ki­választásával. Többségüket a legki­válóbb termelőszövetkezeti tagok kö­zül szervezték be a népnevelő-cso­portokba. Esti tanfolyamokon készí­tették elő őket munkájukra. Mégis gyakran tapasztaltuk, hogy agitá­­ciónk általános, és érvekben szegé­nyes. Nem tud választ adni az egyes dolgozó parasztok kérdéseire. Pedig a választ várják, mert sokan be­szélnek úgy, mint a 15 holdas Varga Imre mucsfai középparaszt: „ ... nem vághatok neki a családdal a bizonytalanságnak“. A népnevelőknek türelmesen meg kell magyarázniok, hogy nem a termelőszövetkezetben, hanem éppen az egyéni gazdaságban rejlik a bi­zonytalanság. Ha­ egy dolgozó pa­rasztnak megdöglik a lova, a tehene, vagy egy esztendőben rosszul sikerül a termés, hosszú­ évekig nem tudja kiheverni. Más a helyzet a szövet­kezetben. Tavaly például a szövet­kezetekben is gyenge volt a gabona­­termés, mégis kevés az olyan szö­vetkezeti tag, akinek ne­m­ulna még most is tavalyi gabonája. A gyenge termés ellenére átlag két forinttal növekedett a munkaegységre eső pénzbeni jövedelem, és megyénkben 32 millió forinttal gyarapodott a szö­vetkezetek közös vagyona. Ebben az évben pedig a tavalyinál jóval na­gyobb jövedelemhez jutnak a szor­galmas tsz-tagok. Tolna megyében ilyen módszerek­kel dolgozunk azért, hogy a meglevő 240 termelőszövetkezet és termelő­szövetkezeti csoport mellett új szö­vetkezeteket, főleg szövetkezeti köz­ségeket alakítsunk, így a dolgozó parasztokat mind nagyobb számban tömörítjük szövetkezetekbe, és egyre nagyobb terméseredményeket tu­dunk elérni. Olyan szövetkezetek létrehozásán dolgozunk, amelyeket a közös munkával elért emberibb, jobb élet tesz szilárddá, és amelyeket semmilyen vihar nem képes meg­ingatni. Király László s Tolna megyei pártbizottság első titkára Kelemen József, a bérelszámoló szó se róla, vannak az öreg Kele­­mennél sokkal tekintélyesebb emberek is a Fémalkatrész-gyárban. Például az igazgató, a főmérnök, sőt, ha jól megnézi az ember a „ranglét­rát“, tulajdonképpen még Zákonyi, a könyvelő is tekintélyesebb kellene, hogy legyen. Ámbátor, ha Kelemen Józsefről az első látásra ki is derülne: melyik létrafokon áll, nemigen változtatna az sem a tekintélyén és a nála jóval idősebb Kovács Péter marós karja minden bizonnyal akkor is kalapeme­lésre rándulna, ha vele találkoznék. Mivel, hogy Kelemen József a forgá­­csolóműhely bérelszámolója, s ő adja a fizetést, a pénzt, 12-én, meg 27-én... Úgy is adja, mintha a sajátját adná. Mert, ha például Csató Pista be­­viharzik hozzá a bérelszámolóba, hogy így nem stimmel az elszámolás, meg úgy nem stimmel, az öreg Kele­men a homlokára tolja félholdüve­ges pápaszemét és rárivall a fiúra: — Miről beszélsz? Hogy én becsap, falak téged? Harminc éve senki se merészelt nekem ilyesmit mondani, te... — Én sem mondtam — hunyászko­­dik a­ lihegő fiú — nem én, egy szó­val sem mondtam, hogy Kelemen bácsi becsapott. Csak azt mondom, hogy több jár nekem, mint amennyit kaptam, valahol talán nem jól adta össze a dolgot... — Az nem lehet, érted-e — lóbálja az öreg bicskával faragott, centis­­hegyű ceruzáját a fiú orra előtt. — Az összeadásnál nem lehet baj, leg­feljebb csak a szorzásnál. Mert én harminc éve ... Nem tudni, hogyan is állunk ezzel a harminc évvel. Hiszen Kelemen bácsi már évek óta erre a harminc esztendőre hivatkozik. Csató Pista, amióta a gyárban dolgozik — van annak már öt éve is —, mást se hallott tőle, pedig mindig kijavítja harmincnégyre, harmincötre, aho­gyan múlnak az évek. De hasztalan. Az öreg bérelszámoló csak harmin­cat mond mindig. Tán azért, hogy magát fiatalítsa, vagy tetszik neki a kerek szám a sok filléreskedés kö­zött, ki tudná azt? Jó lenne tőle megkérdezni egyszer: mi az oka, hogy megrekedt a harmincnál? Igaz, mit is válaszolhatna erre egyebet, mint azt, hogy „harminc éve számo­lok, tán csak jobban tudom, mint te. Nem igaz?“ s Azért is mondják egyesek, hogy •*­“ nem bírja a kritikát. Pedig, de sok mindent eltűr az öreg az üzem­ben! Azt is eltűri, hogy a termelési értekezleteken mogorvának, zsörtölő­­dőnek bélyegezzék, olyannak, akinek „rossz a viszonya az emberekhez“. Azt is szó nélkül eltűri, hogy meg­róják, amiért a munkabeírókkal kiabál. Pedig ő tudja, miért kiabál, s nem is engedné magát erről a kiabá­lásról lebeszélni. Vagy talán bocsá­natot kérjen tőlük, amiért megint csak rosszul írták be, vagy egyálta­lán be se írták a darabszámot Krá­­lik esztergályos munkalapjára? Mert bárki legyen is hibás, Králik meg a többiek nem mennének máshova reklamálni, csak Kelemenhez, mert „egyedül ő intézi el rendesen a dol­got, ha mérges is“. Elintézi ám, de hogyan? Nem tud­ják azt, még a kiabálást kifogásoló felszólalók sem, hogy sok reklamáció elintézésének dolga olyan, mint az óriáskígyó. Hol erre, hol arra kanya­rog, aztán mikor az ember már ép­pen elkapná a farkát, csapkodni kezd ide-oda. Králik esetében is elő­ször az elszámolás bonyolult művele­teit kell vagy háromszor is átbön­gészni, s hiába, nincs abban semmi hiba, ha Králik bizonykodik is, hogy valahol mégiscsak van. Valahol, de hol? Ezt kell megkeresni az ember­nek és egy paksamétával a hóna alatt végig kell suttyognia az egész munkamenetet , a MEO-t, az átvé­telt, a készáruraktárt — amíg kiderül: a munkát tényleg megcsinálta Krá­lik, csak nem írták be a lapjára. Igaz, nyugodtan mondhatná az em­ber a reklamáló Králiknak azt is, hogy „az én számolásom az utolsó fillérig stimmel, nincs dolgom tehát az ügyével többé“ — de nem mond­ja, mert Králik akkor három napig is keresgélhetné hiába a hibát, míg megunná a dolgot, aztán odacsapná a sok papírt: „Egye meg a fene azt a pár forintot, ha még tovább keresgé­lem, többet ráfizetek az időmmel.“ Igaza is lenne, meg nem is. Mert valóság az, hogy többet veszítene a szaladgálással, de fontos dolog az is, hogy az elszámolásnak ne legyen semmi híja. Stimmelni kell annak az utolsó fillérig, mert ez a néhány fil­lér differencia a végén valahol min­dig forintokká hízik, és oda az el­számolás iránti bizalom. Az pedig egynémely embernél úgy jön ki, hogy „megint rosszul számoltak“, meg, hogy: „megint be akartak csapni“ ... Számoltak ... Be akartak csapni... — így, többesszámban, pedig csak egy-egy figyelmetlen­ adminisztrátor hibázott valahol. A szó, mint száz — sok mindent eltűr az öreg az üzemben, de azt nem tűri szó nélkül, hogy valaki igazságtalanul a számaiba akaszkod­­jék. Ilyenkor — legyen az termelési értekezlet vagy szakszervezeti tag­gyűlés — feláll és­ az előtte levő szék karfáját reccsenésig szorongatva ala­posan megmondja a magáét. S ha ilyenkor észreveszi, hogy valaki gú­nyosan elmosolyodik, a felszólalás keretében még külön is ráripakodik az illetőre, hogy tanuljon tiszteletet az olyan ember iránt, aki mindig be­csületesen igyekszik ellátni a felada­tát, még akkor is, ha egyfolytában harminc évig... Pedig igaz, ami igaz, nála is elő­fordul, hogy téved (nem is létezik talán a világon olyan bérelszámoló, aki nem tévedett még). Persze sok­kal többször előfordul az, hogy más téved. Azonban az öreg mindkét esetben egyformán haragszik. Hol saját magára, hol másra, aszerint, hogy ki a ludas. . Az is kiderül sokszor (és ehhez kell a legtöbb idő), hogy senki se téved — csak a reklamáló. Ilyenkor dühös csak igazán az öreg Kelemen. Még a harmadik szobába is elhullik re­csegő hangja, amint a jogtalan rek­lamálót oktatja: — Hallod-e, barátom! Eredj vala­­mii szakmai tanfolyamra, vagy tu­dom is én mire, hogy egyik balke­zedből jobbkezet csináljanak. Vagy mondd meg a brigádvezetődnek, hogy tanítson meg dolgozni. Egy fil­lérrel sem jár neked több, mint amennyit kaptál. Ezer szerencséd, hogy az állam fizet, mert én még ennyit sem adnék... — mondja, mi­közben az órákig feleslegesen böngé­szett munkalapokat lengeti. Szégyel­­heti is magát a jogtalan reklamáló, aki kevesebb munkáért több pénzt akart. És — akár hiszik, akár nem — hárman is elmentek közülük szak­mai tanfolyamra, kettő meg munka­módszerátadót kért az ÜB-n. Sőt, az utóbbi időben valahogy , úgy tűnik, hogy kevesebben mosolyognak már az öreg Kelemen bérelszámolón, még akkor is, amikor mérges és ceruzájával hadonászva kiabál valamilyen igazságért. Nem­csak, hogy kevesebben mosolyognak rajta, hanem a múlt héten például a fiatal Havas Jóska, a szerelők bér­elszámolója (ő mosolygott pedig leg­jobban öreg kollégáján) a számítások átböngészése után azzal fogadta az egyik jogtalan reklamálót: — Hallja-e barátom. Helyes lenne, ha elmenne, mondjuk egy szakmai tanfolyamra. Azért kapott ugyanis kevés pénzt, mert gyengén dolgozik és nem teljesíti a normát, amit pe­dig a maguk műhelyében mindenki teljesít... És amikor a jogtalan reklamáló csak bizonygatta a maga igazát, a huszonöt éves Havas még fel is for­­tyant: — Még, hogy én tévedek?! Vegye tudomásul, hogy én már három és fél éve egyfolytában bérelszámolok, és még soha nem csaptam be senkit... Ezt mondja Havas Jóska szó sze­rint, s mondhatja is. Mert az öreg Kelemen példájából megszerezte hozzá az „erkölcsi alapot“. Nemcsak a szavait tanulta meg ugyanis, ha­nem azt is, hogy gondosan, alaposan kell dolgozni az íróasztal mellett, a mert fontos dolog, igen fontos dolog az emberek pénze, amiért megdol­goztak, s amiért — mint mondottuk — lépten-nyomon kalapot emelnek az öreg Kelemennek. Persze az is lehet, hogy nem is csak azért a pénzért emelnek kalapot neki... Horváth Mihály SZABAD NÉP Mentsük meg a pusztulástól a regölyi kastélyt — Levél — A Tolna megyei Regöly községhez tartozó Majsapusztán mindenki is­meri a volt herceg Eszterházy-kas­­télyt. A több mint 30 szobából álló épület előbb az egyik tömegszerve­zet birtokába került, majd 1951-ben a Földművelésügyi Minisztérium traktoros-iskolának alakíttatta át. Elég sokat költöttek rá, fürdőszobák­kal, központi fűtéssel látták el az ódon kastélyt. Két évvel ezelőtt a traktoros-iskola utolsó tanulóját is kiengedte falai kö­zül, s a nagy költséggel rendbeho­zott, korszerűen felszerelt épület ma­gányosan, gazdátlanul maradt. A tamási Vörös Szikra TSZ a szom­szédság jussán igyekezett megszerez­ni az épületet. Bontási engedélyt kért a járási tanácstól, s néhány istállót le is bontott. Majd később az egész kas­télyt felvette leltárába, s ma is saját­jának tekinti. Végül is azonban nem a tsz-nek, hanem a megyei tanács ok­tatási osztályának juttatták a kas­télyt. Tudniillik előző tulajdonosa, a Földművelésügyi Minisztérium, az Oktatásügyi Minisztérium javára mondott le róla. Így lett a kastélynak két tulajdo­nosa is — de egyik sem használja, s egyik sem őrizteti. A környék lakói két év óta háborítatlanul hordanak el onnan ajtókat, ablakokat, kilincseket, értékes csapokat — most már a csem­péket kezdik leszedegetni a falról. Nem hagyhattam szó nélkül ezt a barbár pusztítást. Felkerestem a „tu­­lajdonosokat“, javasoltam, hogy ál­lítsanak gondnokot az épület őrzé­sére. A válasz az volt, hogy „nincs rá keret“. Pedig az őriztetés sokkal kevesebbe kerülne, mint a kár. Kilin­cselésem, érvelésem semmit sem használt. A két évvel ezelőtt még tel­jesen használható, jól felszerelt épü­let most szemünk láttára megy tönkre. A megyei és járási tanács oktatási osztályának az a terve a kastéllyal, hogy 120 gyermek részére bentlaká­sos általános iskolai kollégiumot csi­náltat belőle. Ez a terv nagyon szép, de félő, hogy mire megvalósulhatna, a kastélyból kő kövön nem marad. Horváth István MDP alapszervezeti titkár, Regöly, Majsa-puszta Továbbra is eredményesen folyik a vasgyűjtés A tavaszi vasgyűjtő-hónap befejez­tével a Rákosi Mátyás Művek dolgo­zói felhívták az ország valamennyi ipari üzemét: folytassák tovább a vasgyűjtést. A felhívás nyomán sok­helyütt szép eredményekről adhat­nak számot. A WILHELM PIECK VAGON- ÉS GÉPGYÁR dolgozói is csatlakoztak az RM Művek felhívásához és a közelmúltban kétszáz tonna vashulla­dékot adta­k át a Kohászati Alap­anyagellátó Vállalatnak. Augusztus elején új lendülettel láttak munká­hoz, az egyes üzemek gyártakarításra hívták ki egymást. Ennek során egy hét alatt kilencven tonna vasat szed­tek össze. A gyáregységek közötti versenyben az elmúlt héten a szál­lítógép-üzem vasgyű­jtői dolgozta­k legjobban, üzemükben és környékén harminc tonna vashulladékot szedtek öSsZE. A BALATONFÜREDI HAJÓGYÁR ipari tanulókból alakult vasgyűjtő­­brigádja a vasgyűjtő-hónap során 600 százalékra teljesítette tervét. A gyűj­tés azonban most sem szünetel. Je­lenleg két régi szénrakó uszályt bon­tanak, s ebből rengeteg apró, már használhatatlan vas kerül elő. A gyűjtők ezeket szorgalmasan össze­szedik, és még a szegecselők és a vá­gók munkahelyeit is felkeresik, hogy az ott heverő vashulladék se men­jen kárba. A DISZ-brigádon kívül a hajógyárnak több olyan egyéni vas­gyűjtője van, mint Hajdú János ha­jókovács, aki két hónap alatt 86 kiló krómozott fémet szedett össze. A DEBRECENI JÁROMŰJAVÍTÓ VÁLLALAT — a város egyik legna­gyobb üzeme — is kimagasló ered­ményekről adhatott számot a vas­gyűjtő-hónap idején. Csaknem tíz mozdony súlyával egyenlő vas- és fémhulladékot adtak át a begyűjtő szervnek. Azóta is eredményesen gyűjtenek, június közepétől eddig ösz­­szesen 264 tonna hulladékvasat és fé­met szedtek össze, s ebből már 240 tonnát el is szállítottak a kohászati üzemekbe. Az angol kohászdelegáció tagjainak nyilatkozata sztálinvárosi élményeikről A Magyarországon tartózkodó angol kohászdelegáció csütörtökön Sztálin­­városba látogatott és megtekintette első szocialista városunk üzemeit. A látottakról nyilatkoztak a Magyar Távirati Iroda munkatársának. W. I. Hollingsworth, az Angol ön­tőmunkások Egyesült Szakszervezeté­nek országos szervezője elmondotta, hogy mély benyomást keltett benne mindaz, amit a Sztálin Vasműben ta­pasztalt." — Az a véleményem — mondotta —, hogy a Sztálin Vasmű dolgozóinak minden okuk megvan arra, hogy büsz­kék legyenek üzemükre. A kohó- és a martin-acélmű gondos munkával épült és korszerűen van felszerelve. Az üzemek tágasak és levegősek. Az az érzésem, hogy a munkások és a ve­zetők között közvetlen, jó viszony uralkodik. Az igazgatóság, a szakszer­vezet, s az egyszerű dolgozók is nagy szeretettel fogadtak bennünket. — Úgy látom, hogy a munkásellá­tásra nagy gondot fordítanak Sztálin­­városban, örültem, hogy láthattam a munkások számára épített gyönyörű kultúrotthont. Meggyőződésem, hogy a termelés fejlesztése mellett a kultú­ra fejlődése is helyes mederben fo­lyik. Henry Hodgson öntő a többi között kijelentette, hogy a vasmű öntödéjé­ben olyan jó minőségű munkát lá­tott, akárcsak Angliában. James McGhee a következőket mondotta: — Több dolgozóval beszélgettünk az üzemben. Láttam, hogy a munká­sok nem kapkodnak, nyugodtan és megfontoltan dolgoznak. Ez arra en­ged következtetni, hogy a norma nem túlfeszített, hanem reális. Beszéltünk a martin főolvasztárával és olvasztá­­raival is. Elmondották, hogy mennyit keresnek. Ez a kereset átlagon felüli ugyan, de meggyőződtem arról, hogy a többi üzem dolgozói is megelégedet­tek életkörülményeikkel, kereseti vi­­szonyai­k­k­al. Végezetül nyilvánosan is szeretnék köszönetet mondani a sztálinvárosi dolgozóknak a szívélyes fogadtatásért, a meleg vendégszeretetért. (MTI) Szociális, kulturális célokra fordítják a tanácsok a békekölcsön-részesedést Kormányunk rendelkezése értel­mében a községi tanácsokat illeti meg az Ötödik Békekölcsön kész­pénzjegyzése után befizetett összeg fele, a városiakat a negyedrésze. Ta­nácsaink a békekölcsön-részesedést közcélokra, gazdasági, szociális és kulturális beruházásokra használják fel. Kunszentmiklóson óvoda, Körösla­­dányban kultúrház építésére, Ásott­halmán mozigép vásárlására, Csorván gyermekjátszótér létesítésére hasz­nálták fel a részesedést. Enyingen tűzoltó-szertárt építenek, Hajdúnáná­son sportpályát létesítenek, Kálózon ártézi kutat fúratnak a kapott ösz­­szegből. A fertőszentmiklósiak han­goshíradót vásároltak. A zalabese­­nyőiek útjavításra, a nyírjákóiak or­vosi rendelő építésére, a paksiak kultúrház felszerelésére, a jászapá­tiak autóbusz-váróterem létesítésére, a királyhegyesiek a villanyhálózat bővítésére használják fel a békeköl­csön-részesedést. A külföldön élő magyar állampolgárok első csoportjai visszatértek Magyarországra A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa amnesztia rendelete alapján a külföldön élő magyar állampolgá­rok első csoportjai Ausztriából, Olasz­országból, Franciaországból és Bel­giumból megérkeztek Magyarország­ra. Az illetékes hatóságok minden se­gítséget megadnak a már visszatért magyar állampolgároknak és bizto­sítják részükre a mindennapi életbe való gyors bekapcsolódást. (MTI) Autóbuszokhoz gyártanak­­ csapágyakat Debrecenben . A debreceni Gördülőcsapágygyár­­■ ban hozzákezdtek az úgynevezett­­M­—1216-os hengergörgős csapágyak ■sorozatgyártásához. Ez a csapágy­­ jelenleg a legnagyobb méretű, ame­­llyet a gyár készít. A hengergörgős­­ csapágyakat autóbuszokhoz gyártják. ■A nagyméretű csapágyakból már tíz­­ szállítmányt küldtek el Debrecenből. ­ Százhuszonkét új családi házat adnak át augusztus 20-án Szomolya egykori barlanglakóinak . A múlt szomorú örökségeként, a­­ Borsod megyei Szomolya­­ községben­­sok család barlanglakásokban lakott.­­A nép kormányának messzemenő­­ gondoskodásával az egykori barlang­lakók új családi házakat építettek.­­Százh­uszonkét, új ház hirdeti, hogy­iszocialista társadalmunk gondoskodik­­a dolgozókról. Szomolya községnek i újonnan épült részét alkotmányunk­­ünnepén, augusztus 20-án adják át­­ünnepélyesen a boldog tulajdonosok­­­nak. FENTEK, 1955. AUGUSZTUS 12 Egyenletesebb vasúti forgalom • gyorsabb, olcsóbb szállítás Népgazdaságunk fejlődésével pár­huzamosan megnövekedett a vasút feladata is. Az elszállított áru meny­­nyisége tavaly csaknem háromszo­rosa volt az 1938-asnak. A gyorsan növekvő feladatok új módszerek ke­resésére ösztönözték a vasút dolgo­zóit. Ebben a munkában nagy segít­séget jelentettek a szovjet vasutasok­tól átvett hasznos tapasztalatok. A vasút is rátért a tervszerű munkára. Rendszeresítettük az irányvonatokat, harcot indítottunk a felesleges, költsé­ges szállítások megszüntetéséért, igyekeztünk szervezettebbé tenni a szállítást. A vasút munkája az idén ismét szaporodik. 1955-ben mintegy 10 százalékkal több árut kell szállítanunk, mint tavaly. Ha ezt sikerrel akarjuk megoldani, még több új módszert kell keres­nünk, még szervezettebbé kell ten­nünk a munkát. Igen nagy erőforrást jelentene számunkra az egyenletes szállítás megteremtése. Ez lehetővé tenné, hogy kocsiparkunkat, vasútvonalain­kat, iparvágányainkat jobban kihasz­náljuk, csökkenthetnénk a kocsifor­dulót. Az egyenletes szállítás fontos­sága különösen akkor válik nyilván­valóvá, ha megnézzük, hogyan oszlik meg negyedévenként, havonként, sőt hetenként a vasút áruforgalma. Az időszak egyik felében kell elszállí­tani az árumennyiség 65—70 százalé­kát, másik felében pedig csak 35—40 százalékot szállítunk. A vasút mun­káját mindenekelőtt a havi és heti forgalomban mutatkozó egyenlőtlen­ség hátráltatja. Az áruforgalomra természetesen sok minden hatással van. A termelés idényszerűsége, az egyes árufajták termelési sajátosságai stb. növelik, illetve csökkentik bizonyos idősza­kok forgalmát. Zöldség- és gyümölcs­­félét nyáron, kenyérgabonát nyár közepén, cukorrépát az őszi hónapok­ban szállítunk, télen kevés építő­anyagot, de annál több rönkfát fuva­rozunk. Ezt az ingadozást persze meg­szüntetni nem lehet, de jelentő­sen csökkenthetnénk az úgyne­vezett „előszállítások” segítségé­vel. Korábban végezhetnénk az építő, tü­zelő és egyéb nyersanyagok szállítá­sát, olyankor, amikor erre nagyobb a lehetőség. Különösen fontos lenne, hogy az őszi forgalmat tehermente­sítsük. Nehezebb mentséget találni arra, miért oszlik meg havonként, heten­ként is egyenlőtlenül a forgalom. A hónap első hetében kevesebb árut adnak fel az üzemek, utolsó héten azután annál több kocsit igényelnek. A nyékládházi kavicsbánya például június utolsó hetében 672 kocsival kért többet, mint az első héten, de július 1-én már ismét kevés kocsira volt szüksége. A zalaegerszegi olaj­finomító június végén 90 kocsit kért naponta, július 1-én pedig már csak harmincat. Sorolhatnánk még a pél­dákat. A következmény: a vasútnak július második felében 6500 kocsival többre volt szüksége a forgalom le­bonyolítására, mint a hónap első fe­lében. Ugyanez ismétlődik meg hetenként is. Keddtől péntekig az áruk 65—68 százalékát adják fel, a hét három másik napján az egész mennyiségnek csak 32—35 százaléka kerül a ko­csikra. Munkaszüneti napokon különö­sen kicsi a forgalom, a hétköz­napi átlagnak mintegy 35—40 százaléka. Érdemes megjegyezni, hogy például a Német Demokratikus Köztársaság­ban alig pár százalék a különbség a vasárnapi és a köznapi szállítás között. A komlói szénbánya hétfőn rendszeresen 100—110 kocsival ke­vesebbet kér, mint a hét vé­gén: a nyékládházi kavicsbánya pedig munkaszüneti napokon egyet­len kocsit sem rak meg. A vasútnak a hónap elején és a hét egyes napjain így igen sok a kihasz­nálatlan kocsija, máskor viszont nem tudja lebonyolítani a forgalmat, egyes szállítások elmaradnak, zavart okoznak a termelésben, nehezítik sok üzem munkáját. Ezek a példák is mutatják, hogy az egyenletes vasúti forgalom szorosan összefügg az egyenletes termeléssel. A hóvégi, hétvégi hajrá nagy nehéz­ségeket jelent a mi számunkra is. De nem ez az egyetlen hiba. Gyakran előfordul például, hogy az üzemek, vállalatok felsőbb szervei nem adják ki időben az üzemeknek az áru el­osztására vonatkozó intézkedéseket. Ez az egyenetlenség nemcsak nehe­zíti, hanem drágítja is a vasút mun­káját. Bizonyos időszakokban nem tudjuk kihasználni a vasútvonalakat, berendezéseket, máskor teljesítőké­pességükön felül kell őket igénybe­vennünk. A szerelvények gyakran torlódnak, a szállítás lassúbb lesz, az áru késve érkezik rendeltetési he­lyére, gyorsabb ütemben kell kira­kodni. Kénytelenek vagyunk annyi embert foglalkoztatni, amennyi a leg­nagyobb árumennyiség kezeléséhez és elszállításához szükséges. Ezek a tényezők komolyan növelik a szállí­tás költségeit. A MÁV jelenlegi kocsiparkja — ha a szállítást egyenletesebbé tesszük — elegendő ahhoz, hogy csaknem zökkenő nélkül továb­bítsuk a szükséges árumennyi­séget. Az egyenletes rakodást elsősorban azoknál az áruknál kell megvalósíta­nunk, amelyekből nagy mennyiséget szállít a vasút és azokon az állomá­sokon, ahonnan naponta legalább 10—15 kocsirakományt továbbít. A vasút dolgozói teremtsenek szorosabb kapcsolatot a szállíttató felekkel, hogy biztosíthassák a megfelelő össz­­hangot. A vasútnak joga van az egyes üzemek, vállalatok részére na­pi berakási normát megállapítani. A jövőben az eddiginél inkább kell él­ni ezzel a joggal, hogy a közelgő őszi csúcsforgalmat zökkenő nélkül lebo­nyolíthassuk. Segítsenek ebben a mi­nisztériumok is, kísérjék figyelem­mel, hogy a vállalatok, be is tartsák kötelezettségeiket. A vasút feladatai egyre növeked­nek. Többet szállítani, olcsóbban szállítani csak akkor tudunk, ha a vasút és az üzemek, vállalatok dolgo­zói az eddiginél szervezettebben, szo­rosabban együttműködve végzik m munkájukat.­­ Németh József MÁV vezérigazgatóhelyettes Nemcsak bírósági ügy! A begyűjtés a legfontosabb állami feladatok közé tartozik. A beadás tör­vényes kötelezettség, de teljesítésé­hez elengedhetetlenül szükséges a mindennapos meggyőző, felvilágosító munka is. A begyűjtési apparátus dol­gozói tehát politikai munkát végeznek, megmagyarázzák a dolgozó paraszt­ságnak a begyűjtés jelentőségét. De politikai munkát végeznek abban az értelemben is, hogy éberen fellépnek­­a kulákok és spekulánsok törvény­szegései ellen, akik a társadalom ká­rára akarnak maguknak jövedelmet szerezni. Ezért múlhatatlanul fontos, hogy a begyűjtési apparátus dolgozói olyan emberek legyenek, akik ismerik, tisz­telik a törvényt, s érvényt is tudnak szerezni a törvénynek. Akik politi­kailag szilárdak, harcosak, feddhetet­len jelleműek és megvesztegethetet­lenek. Rendkívül fontos, hogy párt- és állami szerveink, amelyek kivá­lasztják a begyűjtési apparátus dol­gozóit, mindig kellő körültekintéssel járjanak el. Mindig nagy gondot kell fordítaniuk arra, hogy kit bíznak meg egy-egy község begyűjtési mun­kájának vezetésével, szervezésével. Mindszenten azonban ez nem így történt. Borsi Józsefné, a volt be­gyűjtési megbízott négy társával együtt becsületes munka helyett ha­rácsolt, sikkasztott, becsapta az álla­mot és a pártot. Borsiné szövetkezett Nagy János kupeccel, akit megbízó­­levéllel látott el, s mint „társítót“ vett maga mellé. Nagy János társí­totta egymással azokat a termelőket, akiknek kisebb mennyiségű beadási kötelezettségük volt, s emellett — Borsiné segítségével — a termelők nevében a maga zsebére kupeckedett szarvasmarhákkal és sertésekkel. A kupec busás jövedelemre tett szert, s megosztotta cinkosával, Borsinéval. Borsiné ezenkívül elősegítette Mind­szenten a földek szétírását, s ezzel meglopta az államot. Egy sereg be­gyűjtési adósságot önkényesen törölt és ezért baromfit, tojást, túrót, tej­fölt kapott „ügyfeleitől“. S nehogy mindez kiderüljön, eltüntette az előző évekre vonatkozó összesítő lapokat, a társítási naplót és más okmányokat. De Borsinét leleplezték. Bűneiért a szentesi járásbíróság két évi és hat hónapi börtönbüntetésre, 2900 forint kártérítésre ítélte és három évre el­tiltotta közhivatal viselésétől. Nagy Jánost négy évi és hat hónapi bör­tönbüntetésre ítélték, ezenkívül 2000 forint pénzbüntetést és 2000 forint vagyonelkobzást róttak ki rá. Ugyan­csak elítélte a járásbíróság Kozma Istvánt és Balázs Istvánt, a Szentesi Állatforgalmi Vállalat mindszenti felvásárlóit, akik a járlatlevelek át­írásánál segédkeztek, valamint Gyen­dai Lános kulákot, aki rendszeresen megvesztegette Borsinét, nehogy ku­­lá­kká nyilvánítsák. Borsinét és társait elítélte a bíró­ság. Annál különösebb, hogy még mindig nem ítélte el nyilvánosan­­ a pártszervezet. Pedig a pártszervezet vezetőinek tudniok kellene, hogy ez az ügy nem csupán a bíróságra tar­tozik, hanem egyben politikai ügy is. Miért? Mert a pártszervezet vezetői vakon megbíztak Borsinéban, nem el­lenőrizték a munkáját. Ezt használta ki Borsiné és olyan légkört teremtett maga körül, hogy a környezete való­sággal rettegett tőle. Egy alkalommal például felpofozta hivatali munkatár­sait. Ezek az elvtársak sehova sem mertek panaszra menni. Lehetetlen, hogy környezetéből senki sem vette volna észre Borsiné manipulációit. De senki sem merte azt a pártszervezet vezetőinek tudtára adni. Borsiné­­ kiskirály volt Mindszenten. Jellem­ző, hogy még ma sem mernek róla hangos szóval nyilatkozni, miután a bíróság elítélte. A pártszervezet vezetői azonban mit sem tettek azért, hogy mindenki számára világossá váljék: a Borsiné­­féle elemekhez a mi pártunknak nincs semmi köze. Ideig-óráig kért is okozhatnak, de pártunk vaskézzel távolítja el őket onnan, ahová be­furakodtak. Mindszent kommunistái, köztük a tanács vezető funkcioná­riusai viszont még azt sem tudják, hogy vajon kizárták­-e Borsinét a pártból vagy sem. Mert a pártszer­vezet nem foglal állást ebben az ügyben. Még csak kellő érdeklődést sem tanúsít. Pedig a kommunisták taggyűlést várnak, ahol ezt a befu­rakodott csalót kizárják maguk kö­zül. Miért nem hívják össze ezt a taggyűlést? Miért tűrik, hogy a fa­luban még most is azt suttogják: „Borsinénak még ma is a háta mö­gött állnak, jó lesz óvatosnak lenni.“ Hadd tudja meg Mindszent, hogy a párt egyáltalán nem áll karrierista kiskirályok háta mögött, sőt még azt sem hajlandó elnézni, hogy bárki a párt tagjai közül ilyen elemeket akárcsak egy gondolattal is támo­gasson! Azért, hogy a mindszenti pártszer­vezet vezetői ilyen mulasztást követ­tek el, a szentesi járási párt-végre­­hajtó bizottság is felelős. Pártszer­­veinknek éberen kell őrködniök azon, hogy a begyűjtési apparátusban épp úgy, mint az egész államgépezetben megbízható, népi demokráciánk tör­vényeit, rendeleteit tiszteletben tartó és végrehajtó dolgozók legyenek. Kovács Erzsébet

Next