Szabad Nép, 1955. október (13. évfolyam, 271-301. szám)
1955-10-10 / 280. szám
HÉTFŐ, 1955. OKTÓBER 10 Sikertelen kísérlet a Saar-kérdés megoldására Adenauer kancellár és Faure miniszterelnök október 5-én értekezletre ült össze Luxemburgban, hogy „megvitassa a két országot érintő közös problémákat“. Jóllehet, a találkozó napirendjén számos kérdés szerepelt, a vita lényegében a Saar-kérdés körül forgott. A nyugati burzsoá sajtó nagy része a megbeszélést igyekszik úgy beállítani, mintha a luxemburgi Montanunió palotájában csupán az október 23-i Saaridéki népszavazás lebonyolításának részletei kerültek volna szóba, egyes jelentések azonban félreérthetetlenül elárulják, hogy a tárgyalás valódi célja a Saar-kérdésben mutatkozó ellentétek elsimítása volt. Október 23-án népszavazás színhelye lesz a Saar-vidék. A lakosság akkor dönti el, hogy elfogadja-e a Franciaország és Nyugat-Németország között létrejött Saar-egyezményt. Ez az egyezmény — amelynek érvénye a német békeszerződés megkötéséig szól — kimondja a Saar-vidék „európaizálását“, s azt, hogy a Saar-vidék gazdasági unióba lép Franciaországgal. A francia kormány mindenképpen ragaszkodik ehhez, a francia burzsoázia érdekeinek megfelelő megállapodáshoz, és szeretné, ha a Saar-vidék lakossága is elfogadná október 23-án ezt a szerződést. Nyugat-Németországban azonban nem népszerű a Saar-statutum. A közvélemény és befolyásos tőkés körök egyaránt elítélik az Adenauer—Mendes-France-alkat, s követelik, hogy a szóban forgó terület ismét visszakerüljön Németországhoz. Természetesen ugyanez az álláspontjuk a Saar-vidéki német pártoknak is, amelyek július 23-a — a választási kampány kezdete — óta heves agitációt fejtenek ki a statútum elvetése végett. A luxemburgi tárgyalásoknak tehát az volt —,ha kimondatlanul is — a céljuk, hogy közös nevezőre hozzák a szembenálló felek álláspontját. A francia kormány azt szerette volna, ha a megbeszélések eredményeként Faure és Adenauer közös felhívással fordult volna a Saar-vidék lakosságához, hogy szavazzanak a statútum elfogadására. Adenauer viszont azt kívánta, hogy a megbeszélések terjedjenek ki egy, akár ideiglenes pótmegoldásra, amelyet akkor vennének elő, ha a népszavazás elvetné a statútumot. Az Adenauer-kormány — amely nyíltan nem állhat elő a Saar-egyezmény elutasításának jelszavával, hiszen ezzel az egyezményen alapuló párizsi szerződéseket veszélyeztetné — a „pótmegoldással“ akarta a szavazókat a Saar-egyezmény elutasítására bátorítani. A kancellár és a miniszterelnök a hatórás megbeszélése közös záróközlemény elfogadásával fejeződött be. A közlemény voltaképpen semmitmondó. Hangsúlyozza a két államférfi „teljes véleményazonosságát“, s leszögezi: „A kétkormány ismét kifejezte azt a szándékát, hogy a francia—német együttműködés útján akar haladni.“ A Saar-kérdést illetően a közlemény a következőket állapítja meg: „A két kormányfő, mivel véleménye szerint a múlt év október 23-án megkötött Saar-egyezmény e politika szerves része, megegyezett abban, hogy a Saar-szabályzat előírásai biztosítják a lakosság anyagi és szellemi, érdekeinek teljes tiszteletben tartását A zárónyilatkozat Nyugat-Németországban és a Saar-vidéki német pártok körében egyaránt felháborodással vegyes elégedetlenséget váltott ki: a nyugatnémet sajtó Adenauer szemére veti, hogy ismét behódolt a francia követeléseknek és nem szállt síkra a statútum elvetéséért. S a tárgyalások eredménye csalódást okozott a franciáknak is: nem lett semmi a közös felhívásból, ehelyett mindössze annyit sikerült elérniök, hogy Adenauer egy elég ködösen megfogalmazott mondatban elismerte a Saar-egyezmény „előnyös“ voltát. Ez azonban nem javítja az október 23-i kilátásokat, amelyek az előzetes kommentárok szerint egyáltalában nem kedveznek a francia terveknek. Az Emnid Intézet közvéleménykutatása szerint a Saar-vidéki megkérdezettek 72 százalékának szándékában van elutasítania a Saar-statutumot. Gaston Coblenz pedig így ír a New York Herald Tribune-ban: „A Saarvidékről Bonnba érkező jelentések legtöbbje arról számol be: a Saar-vidék német nyelven beszélő lakossága az október 23-ra tervezett népszavazáson vereséget fog mérni arra az elképzelésre, hogy területét európaivá tegyék.Áll/árpedig, ha az október 23-i sza-t-TJ- vazás ilyen eredménnyel zárul, annak a francia—nyugatnémet kapcsolatokra nézve súlyos következményei lehetnek. A Saar-statutum elvetése a francia—nyugatnémet viszály kiújulását vonná maga után, s ez lehervasztaná a francia— nyugatnémet „megbékélés“ amúgy is satnya hajtásait. A luxemburgi tárgyalás nem az első kísérlet volt, hogy létrehozzák e megbékélést, s nyilván nem is az utolsó. Most, amikor az Északatlanti Szövetség rendszerét a görög—török ellentétek alaposan kikezdték, a francia—nyugatnémet viszály feléledése e szervezetre nézve újabb komoly megrázkódtatással járna. Számítani lehet tehát arra, hogy az érdekeltek — elsősorban az Egyesült Államok kormánya — mindent elkövetnek majd a Saar-vihar kitörésének meggátlására. De a luxemburgi tárgyalás sovány eredménye is bizonyítja, hogy a Saar-kérdésben mutatkozó ellentéteket legfeljebb tompítani, kirobbanásukat elodázni lehet, eltüntetni azonban aligha. Zala Tamás Olasz-kínai tárgyalások folynak Genfben a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok felvételéről Martino külügyminiszter pénteken Folchi, Del Bo és Badini-Confalonieri külügyi államtitkárokkal tanácskozott. A megbeszélésen Ferrero genfi olasz konzul jelentését vizsgálták meg, aki beszámolt Vang Ping-nan varsói kínai nagykövettel Genfben folytatott tárgyalásairól. Ezek a tárgyalások a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok felvételére vonatkoznak. Úgy tudják, hogy a genfi megbeszélések az utóbbi időben jelentős előrehaladást értek el. Mint ismeretes, Olaszország és a Kínai Népköztársaság közötti megbeszélésekre azután került sor, hogy Martino külügyminiszter a képviselőházban bejelentette, hogy az olasz kormány helyre kívánja állítani a kereskedelmi kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. Úgy tudják, hogy a genfi megbeszéléseket követően rövidesen olasz-kínai kereskedelmi tárgyalások kezdődnek majd Milánóban. Az olasz külügyminisztérium pénteken közleményt adott ki a sajtó számára, amelyben hangsúlyozza, hogy a jelenleg Genfben folyó tárgyalások kizárólag a kereskedelmi kapcsolatok felvételére irányulnak. Ju Cuna-ki, Csang Kaj-sek római nagykövete pénteken látogatást tett Segni miniszterelnöknél. A látogatás után közölték, hogy „udvariassági látogatásról“ volt szó. (MTI) A francia nemzetgyűlés a tárgyalások politikája mellett foglalt állást a marokkói kérdésben Párizs, október 9. (Különtudósítónk telefonjelentése.) Háromnapos vita után a francia nemzetgyűlés többsége világosan kifejezésre juttatta véleményét abban a tekintetben, hogy a marokkói kérdésben milyen politikát vár el a kormánytól. A nemzetgyűlés ugyanis 477 szavazattal 140 ellenében elfogadta akövetkező napirendi javaslatot: ,,Az egyedüli politika, amely képes biztosítani a békét Marokkóban és lehetővé tenni Franciaország és Marokkó között olyan társulást és kölcsönös kapcsolatot, mely megfelel a két ország érdekeinek, a következő azonnali lépéseket követeli meg: a marokkói kormányzótanács létrehozása, olyan marokkói kormány megalakítása, amely a marokkói közvélemény képviselőiből áll és alkalmas arra, hogy Marokkó korszerűsítését és demokratizálását előrevigye és a Franciaországgal való állandó kapcsolatokról tárgyaljon. Következésképpen a nemzetgyűlés jóváhagyja az Aixles-Bains-ben kötött megállapodást.“ A szocialista napirendi javaslatról szakaszonként szavaztak. A kormány hívei ellenezték azt a szakaszt, amely „sajnálkozást fejezett ki a kormánynak politikája alkalmazása során tanúsított habozása és gyengesége miatt“. Miután azonban a szocialisták elhatározták, hogy visszavonják javaslatuknak a kormányt bíráló szakaszát, Faure miniszterelnök kijelentette, hajlandó csatlakozni a szocialisták javaslatához. Meg kell jegyezni, hogy ez a szöveg, amelyet a miniszterelnök is magáévá tett, nem terjed ki a Faure kormány iránti bizalom nyilvánítására. Erre való tekintettel e napirendi javaslatot a kommunisták és a szocialisták is megszavazták. Francois Billoux, a kommunista pártcsoport vezérszónoka világosan leszögezte felaólalásában pártja felfogását. Billoux elvtárs hangoztatta, hogy pártja szemben áll a Marokkóban és Algírban folytatott háborús elnyomó politikával és továbbra is követeli a rendőri erők és katonaság visszavonását. Kijelentette, hogy a fent idézett szöveggel lényegében egyetért, majd ezeket mondotta: „A kommunista pártcsoport megszavazza ezt a napirendi javaslatot, mert meg van győződve arról, hogy annak elfogadása több erőt ad a francia népnek a marokkói nép képviselőivel való tárgyalások követelésére, hogy a két ország között az egyenlőség alapján olyan kapcsolat, olyan társulás jöhessen létre, mely megpecsételi a szilárd és tartós francia—marokkói barátságot.“ A szocialista párt szónoka a szavazás előtt kijelentette, hogy e napirendi javaslat elfogadása nem jelenti, hogy a párt bizalmat szavaz a kormánynak. Milyen következtetéseket lehet levonni a francia nemzetgyűlés hoszszú vitájának eredményéből? Mindenekelőtt azt, hogy a francia nemzetgyűlés állást foglalt a Marokkóval való tárgyalások mellett. A nemzetgyűlés elutasító választ adott az ultra-kolonialistáknak, akik az erőszak politikájának fokozását követelték. Edgar Faure miniszterelnök a szavazás előtt mondott beszédében kijelentette: az Aix-les-Bains-i kompromisszumhoz tartja magát és azt állította, hogy Marokkóban ugyanolyan megoldást akar győzelemre vinni, mint amilyen Tuniszban megvalósult. A kérdés most az, vajon a nemzetgyűlés világos állásfoglalása után a kormány kész-e véget vetni az eddigi habozásnak és huzavonának, hogy végre megoldáshoz vezesse a marokkói kérdést. A háromnapos marokkói vita során minden jel arra mutatott, hogy a kormány nemképes elkerülni a bukást. A kulisszák mögötti intrikák és manőverezések az utolsó pillanatig folytak, végülis a szocialisták határozati javaslata mentette meg a kormányt. André Carrel A Szovjetunió kormányküldöttsége elutazott Berlinből Berlin, október 9. (TASZSZ) Október 9-én Berlinből elutazott Moszkvába M. A. Szuszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára és elnökségének tagja, a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 6. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken részt vett szovjet kormányküldöttség vezetője. A berlin-schönefeldi repülőtéren M. A. Szuszlov búcsúztatására megjelentek O. Grotewohl, az NDK miniszterelnöke, W. Ulbricht, a NSZEP Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnökhelyettes, továbbá a NSZEP Központi Bizottságának titkárai, a Német Demokratikus Köztársaság miniszterei, a demokratikus pártok és tömegszervezetek képviselői és az NDK külügyminisztériumának felelős munkatársai. M. A. Szuszlov búcsúztatására megjelentek a repülőtéren G. M. Puskin, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az NDK-ban, Sz. M. Tyihomirov, a Szovjetunió vegyipari minisztere, több népi demokratikus ország Berlinben tartózkodó kormányküldöttségének tagjai, továbbá a diplomáciai testület tagjai. A szovjet kormányküldöttség vezetője tiszteletére a repülőtéren díszszázad sorakozott fel, s a zenekar eljátszotta a Szovjetunió és a Német Köztársaság állami Demokratikus himnuszát. M. A. Szuszlov a repülőtéren a következő nyilatkozatot tette: Miniszterelnök elvtárs, elvtársak és barátaink! Amikor elutazom Berlinből, a szovjet kormányküldöttség nevében szívből jövő köszönetet mondok a Német Demokratikus Köztársaság kormányának és Berlin dolgozóinak a meleg fogadtatásért. Kedves emlékeket viszünk magunkkal azokról a nagyszerű emberekről, akikkel találkoztunk, akik a Német Demokratikus Köztársaságban a szocializmust építik. Önöknek és önök útján a köztársaság minden dolgozójának további sikereket és eredményeket kívánunk az új élet építésében. Erősödjék és virágozzék a Német Demokratikus Köztársaság! Éljen a szovjet és a német nép barátsága! Viszontlátásra, kedves elvtársak! Nixon megbeszélése Eisenhower elnökkel London, október 9. (MTI) A londoni rádió washingtoni jelentést közöl arról, hogy Richard Nixon amerikai alelnök szombaton a denveri katonai kórházban első ízben folytatott megbeszélést Eisenhowerral az elnök megbetegedése óta. KÜLFÖLDI HÍREK — Párizsba érkezett szombaton este az energiatermelésügyi szovjet szakértők küldöttsége. A küldöttséget — amelyet a Francia Gazdasági Tanács hívott meg — Vlagyimir Jermakov, a Szovjetunió villamoserőművek miniszterének első helyettese vezeti. A szakértők mintegy két hetet töltenek Franciaországban. (AFP) — Jugoszláv küldöttség érkezett Csehszlovákiába. A jugoszláv kereskedelmi- és iparkamara, valamint a jugoszláv külügyi államtitkárság képviselői megtekintik a brnói gépipari kiállítást és Brno ipari vállalatait. (CTK) — Az Angol Konzervatív Párt évi kongresszusa szombaton befejezte munkáját. (TASZSZ) — Dr. Josef Rustot, a nyugatnémet gazdaságügyi minisztérium főosztályvezetőjét Heuss államelnök Adenauer javaslatára a bonni hadügyminisztérium első államtitkárává nevezte ki. (MTI) — Szovjet mezőgazdasági küldöttség érkezett Stockholmba. A küldöttséget, amelyet I. K. Lebegyev, az OSZSZSZK Minisztertanácsa első elnökhelyettese vezet, a svéd földművelésügyi minisztérium hívta meg háromhetes látogatásra. (TASZSZ) A gazdaságilag elmaradott országok népesedési problémái és az új malthusianizmus több mint másfél századdal ezelőtt jelent meg Maltihusnak a népesedésről írt hírhedt műve, „ez az aljas és szégyentelen elmélet, ez a visszataszító káromlás az ember és természet ellen" . Ahogy Engels jellemezte. Malthus azzal az igénnyel lépett fel, hogy a föld népességének mértani haladvány (2, 4, 8, 16, 32 ...), az élelmiszereknek pedig számtani haladvány (2, 4, 6, 8, 10 ...) arányában való állítólagos növekedése közti, kiagyalt ellentmondás alapján, tudományos magyarázattal szolgáljon a proletariátus nyomoráról. A történelmi tapasztalatok és a tudomány eredményei az utolsó másfél században azonban elseperték a malthusi fantazmagóriákat. Bebizonyosodott, hogy az élelmiszerek mennyisége az utolsó 150 évben gyorsabban nőtt, mint a népesség száma és sem a közeli, sem a távolabbi jövőben nem fenyegeti túlnépesedés az emberiséget. Ezeket a tényeket ma már a kapitalista tudomány vagy legalább annak józanabb képviselői sem tagadják, mégis, a kapitalizmus szolgálatában álló áltudósok újra és újra előkaparják a történelem szemétdombjáról, kiigazítják és megszépítik Malthus kimustrált elméletét. A malthusi elméletek élesztgetése napjainkban mindenekelőtt a gazdaságilag elmaradott tőkés országok népesedési jelenségeinek magyarázatára szolgál. A gazdaságilag elmaradott tőkés országokban — ide tartozik az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok nagy része — az utóbbi évtizedekben a természetes szaporodás igen magas: két-, sőt háromszázalékos, az egész emberiségre jellemző évi 1—1,2 százalékkal szemben. A magas természetes szaporodást egyrészt a halandóság csökkenése, másrészt a születéseknek az átlagosnál jóval magasabb arányszáma váltotta ki. „A magas természetes szaporodás éhhalállal fenyegeti a gazdaságilag elmaradott országok népességét, ha a civilizált világ sürgősen közbe nem lép" — hirdetik az emberiség sorsa iránti álszent aggodalmukban az újmalthusiánusok. Érveléseikben látszólag van meggyőző: ezek az országok valóban igen sűrűn lakottak; iparuk nincs, ha pedig van, fejletlen; mezőgazdaságuk elmaradott; a munkanélküliség nagyméretű és az éhínség állandó. Rohamosan növekvő népesség, általános gazdasági elmaradottság, egy helyben topogó mezőgazdasági termelés, tehát egyre nagyobb aránytalanság a népesség számának és a rendelkezésre álló élelmiszer mennyiségének növekedése között — kell-e ennél jobb alkalom, hogy Malthus szellemét a burzsoá szociológusok felidézzék? Mint említettük, a fenti jelenség egyik magyarázata az, hogy az utóbbi évtizedben, de különösen a második világháborút követően, a gazdaságilag elmaradott gyarmati és félgyarmati országokban a halálozási arányszám elég jelentékenyen csökkent (bár még mindig jóval magasabb az európai országokénál). Az ezer lélekre számított halálozási arányszám például Egyiptomban az 1925—29. évi átlagos 26,5-ről 1951-re 19.3-ra, Puerto Ricóban az 1932—34. évi átlagos 21,1-ről 1953-ra 8,1-re, Ceylonban az 1925—29. évi 24,9-ről 1953-ra 10,9-re csökkent. Persze, ugyanakkor még számos gazdaságilag elmaradott tőkés országnak a halandósága igen nagy; például Guatemalában 1953-ban 23,2 ezrelék volt, Burmában 33,5 ezrelék stb. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a legelmaradottabb területekről, ahol természetesen a halandóság a legmagasabb, nem rendelkezünk megfelelő adatokkal. A halandóság csökkenését a burzsoá tudósok általában az életszínvonal emelkedésével magyarázzák. Ez azonban csak akkor igaz, ha a halandóság folyamatosan és minden korcsoportban, tehát nemcsak a csecsemőkorúaknál és a fiatal korban — amint az jelenleg a gazdaságilag elmaradott országokban történik — hanem az idősebb korosztályoknál és az öregeknél is javul. A gazdaságilag elmaradott tőkés országokban azonban általában nem ez történik. Ceylonban például 1920—22 és 1952 között a férfiak várható átlagos élettartama az egy éven aluliaknál 24,9, az egyéveseknél 22,7, a hároméveseknél 19,3, a tízéveseknél 17,5 évvel nőtt, a 40 éveseknél már csak 9,8, az 50 éveseknél pedig csupán 6,9 évvel. Tehát a halandóságok csökkenése elsősorban vagy nagyrészt a csecsemőknél, a fiatalkorúaknál következett be. A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a halandóságot bizonyos határok között (egyes korosztályoknál és meghatározott — különösen járványos — betegségek esetében) átmenetileg lényegesen csökkenteni lehet anélkül, hogy a dolgozók életszínvonala emelkedne, anyagi helyzetében számottevő változás következne be, csupán bizonyos (s gyakran minimális költséggel járó) egészségügyi, orvosi intézkedések kiterjesztése és alkalmazása révén. Ez utóbbi történt az utóbbi években a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban, ahol a malária, himlő, diftéria, pestis stb. ellen tett egészségügyi intézkedések e betegségekben elhaltak számát jelentősen csökkentették. A járványok elleni harcra a gazdaságilag elmaradott tőkés országok uralkodó osztályait többféle meggondolás készteti. Szerepet játszik, mint az a XIX. században Európában történt magának a burzsoáziának járványoktól való félelme, amelyről annak idején A munkásosztály helyzete Angliában c. művében Engels így írt: „A kolera, tífusz, himlő és más járványok ismételt pusztításai megtanították az angol burzsoáziát arra, hogy városait mennél előbb okvetlenül egészségessé kell tennie, ha nem akar családjával együtt áldozatul esni ezeknek a járványoknak.“ A gazdaságilag elmaradott országok nemzeti burzsoáziáját bizonyos egészségügyi és szociális védőintézkedések megvalósítására készteti a gyarmati tömegek ezirányú követelése is és végül az sem elhanyagolandó, hogy ilyen járványellenes kampány sokszor igen kifizetődő. Aránylag kis költségei alatta maradnak a járványok során felmerülő kórházi költségeknek, nem is szólva arról, hogy a járványok és következményeik korlátozzák a munkaerő ésszerű kihasználását és ez utóbbi tény a gyarmati vállalkozók számára egyáltalán nem közömbös. „Az a tény, hogy a várható élettartam meghosszabbodott, hogy kevesebb gyermek hal meg csecsemőkorban, egyáltalában nem jelenti azt, hogy a népesség jobban van táplálva, ruházva, kedvezőbb lakásviszonyok között él, mint azelőtt“ — ismeri be az ENSZ népesedési bizottságának hivatalos kiadványa. („A népesség növekedése és a gazdaságilag elmaradott országok életszínvonala.“) A burzsoá tudósoknak azonban az alacsony életszínvonal elismerése, a szűkös anyagi helyzet hangoztatása arra szolgál, hogy kilátástalannak, menthetetlennek, illetve csak a neomalthusi praktikákkal a születésszabályozás alkalmazásával megmenthetőnek tüntessék fel a gazdaságilag elmaradott országok népesedési helyzetét. „A halandóságot sikerült leszorítani, a természetes szaporodás ennek következtében megnőtt, de ugyanakkor az életszínvonal nem emelkedett, tehát továbbra is fennáll, sőt élesebben, mint valaha, jelentkezik az ellentmondás a népesség szaporodása és a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyisége között“ — így érvelnek. Azt ők is elismerik — ezt nehéz is volna tagadni —, hogy az elmúlt másfél században az emberiség szaporodása egyáltalán nem követte a Malthus által jósolt mértéket: nem 256-szorosára, nőtt, ahogyan Malthus gondolta, hanem három és fél-négyszeresére. Ezzel szemben a létfenntartási cikkek és a mezőgazdaság termelésének növekedése az utolsó 150 évben nagyobb ütemű volt, mint a lakosságé, a tudomány megállapításai szerint pedig történelmi távlatokban is még jelentősen szaporítható. Az 1954. évi római népesedési világkongresszuson beterjesztett jelentés szerint, anélkül, hogy új termőterületeket vonnának művelés alá, csupán az agrotechnika színvonalának mindenütt az átlagosra való emelésével a világ növénytermelése megduplázható, az állati termékek termelése pedig ötszörösére emelhető. „Az emberi gyarlóság következménye az — hangzik erre válaszképpen az ENSZ egyik hivatalos jelentése —, hogy ami technikailag lehetséges, gyakorlatilag nem vihető végbe. Tudatlanság, kapzsiság, viszálykodás, előítélet, babona, s a hagyományokhoz való vak ragaszkodás megakadályozza, hogy az ember meg is valósíthassa azt, ami hatalmában áll, még akkor is, ha a válaszút a nyomor és éhezés.“ fifihát Sí Új „érv , amelynek szavai egy önvallomással érnek fel: többé tehát nem a megmásíthatatlan természettörvény szab gátat az emberi nyomor megszüntetésének, hanem az „emberi gyarlóság“, „a tudatlanság“, „a kapzsiság“ és „a viszálykodás“. A szépséghiba csupán az, hogy a jelentés szerzői nem tették hozzá: ezek a hibák nem az emberi társadalomé általában, hanem napjainkban mindenekelőtt a kapitalista társadalomé, amely képtelen megnyergelni az emberiség rendelkezésére álló, kimeríthetetlen technikai és tudományos lehetőségeket. Ezt bizonyítja mindenekelőtt a Kínai Népköztársaság példája, ahol a népi hatalom éveiben jelentősen növekedett a mezőgazdasági termelés. A gabonatermés például 1954-ben mintegy 20 százalékkal felülmúlta az 1933— 37. évek átlagát. A neomalthusianusok komor színekkel festik az emberiség jövőjét, különösen a gazdaságilag elmaradott országok népeire váró nyomort, tragédiát. A katasztrófa csak akkor kerülhető el, hirdetik, ha a népesség növekedését sikerül megállítani. A gazdaságilag elmaradott tőkés országok égető szociális és gazdasági problémáinak megoldására receptként a művi abortusz, a fogamzásgátlás, a születések és a házasságok szabályozásának tömeges alkalmazását javasolják." Nincs más mód a nyomor megakadályozására, érvelnek, mivel ezekben az országokban máris amúgy is igen magas a népsűrűség, elégtelen a termelés emelésére felhasználható tőke, nincsenek megfelelő technikai adottságok, hiányzik a szakmailag képzett munkásság. Ezek a tények kétségtelenül igazak, de a megoldást nem a népesség növekedésének mesterséges korlátozása, a termelőerők jelenlegi szűkös kereteiben való kényszerű megmaradás jelenti. Hiszen ez a jelenlegi elmaradottságnak, a néptömegek alacsony életszínvonalának állandósítását jelentené. A népsűrűség ugyan magas a gazdaságilag elmaradott országokban, különösen a művelés alatt álló földekhez képest, de a számítások azt mutatják, hogy ezek az országok még jelentős mezőgazdasági tartalékterületekkel rendelkeznek, köztük olyanokkal is, amelyeknek megműveléséhez nem túlságosan nagy tőkebefektetésre, vagy nem különösen fejlett technikára volna szükség. A legtöbb polgári tudós is megegyezik abban, hogy aránylag nem jelentős költséggel a föld mezőgazdasági termőterületét a jelenlegi 1940 millió acreról (mintegy 1350 millió kát. holdról) 3240 millió acrera (kb. 2255 millió kát. holdra) lehetne emelni, s e növekedés nagyobb része éppen a gazdaságilag elmaradott területre esne. Kínában például a megművelhető szűzföldek területe csaknem ugyanannyi, mint a most művelés alatt állóké és a népi hatalom már meg is kezdte e területek hasznosítását. A mezőgazdasági termelés növekedésének másik módja, ez különösen a sűrűn lakott és termőterületekben szegény országokban a járható út az átlagos terméshozam emelése, ami a gazdaságilag elmaradott országok mezőgazdaságának adott támogatás és segítség, s mindenekelőtt a feudális földbirtokviszonyok felszámolásarévén, reálisan megoldható. A gazdaságilag elmaradott tőkés orszá gokban, a tőkeszegénység, a kellő számú képzett munkaerő hiánya miatt valóban nem egyszerű feladat aziparosítás, de — megfelelő feltételek mellett — megoldható, hiszen a gazdaságilag elmaradott országok általában igen gazdagok nyersanyagokban. Hogy mennyire reális az iparosítás megvalósítása a gazdaságilag elmaradott országokban, ezt ékesen bizonyítja az olyan — néhány éve még teljesenelmaradt, iparral nem rendelkező — országoknak a példája, mint Kína vagy India. Kínában például 1,953—54-ben — tehát két év alatt — 53,7 százalékkal növekedett az ipari termelés. Ez is bizonyítja: ahhoz, hogy a gazdaságilag elmaradott országokban a nemzeti ipart megteremtsék, nem a születések számát, hanem mindenekelőtt a külföldi tőkét kell korlátozni, amely jelenleg kezében tartja és kizsákmányolja az elmaradott tőkés országok gazdaságát. A népesség növekedése egyáltalán nem csökkenti a mezőgazdasági és ipari termelés emelésének lehetőségét, hanem inkáig, mivel a népesség a termelőerők egyik, sőt a legfontosabb része, nélkülözhetetlen előfeltétele annak. Mégis, napjainkban nem egy országban, különösen a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban, az égető szociális és gazdasági kérdések megoldását a kormányok, a malthusi eszméknek megfelelő útra terelték. A termelés emelése helyett — a születések számának csökkentése; az idegen tőkeérdekeltség kisajátításáról és államosításáról szóló törvények helyett — a művi abortusz törvényesítése; a dolgozók felszabadítása, nemzeti öntudatának emelése érdekében folytatott propaganda helyett — a fogamzásgátlás módszerének propagálása, a technikai ismeretek terjesztése helyett — a születésszabályozás technikájának terjesztése és népszerűsítése: ezt a „megoldást" nyújtja a szociális kérdések megoldására a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban a burzsoázia. Az új malthusianizmus tévútra viszi a gazdaságilag elmaradott országok dolgozóit, eltereli figyelmüket azokról az alapvető gazdasági és politikai okokról, amelyek a dolgozó osztályok elnyomorodásának kizárólagos okai és kiváltói. Az emberiségnek és a gazdaságilag elmaradott országok népességének sincs oka túlnépesedéstől félnie. Szinte korlátlanok a lehetőségek, amelyek az emberiség előtt állanak az élelmiszertermelés növelésében. E lehetőségek valóra váltása a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban mindedenekelőtt azon múlik, hogy ezekben az országokban a dolgozóik, elsősorban a munkásosztály, milyen erőteljesen és elszántan veszi kezébe saját sorsa irányítását, számolja fel a gyarmattartó, imperialista országoktól való függést és milyen eredményesen hasznosítja országa gazdag természeti kincseit. Rédei Jenő Szovjet újságírók utaztak az Egyesült Államokba Moszkva, október 9. (TASZSZ) Október 8-án szovjet újságírók utaztak repülőgépen Moszkvából az Egyesült Államokba, hogy viszonozzák az amerikai újságírók Szovjetunióban tett látogatását. A szovjet újságíró-küldöttséget B. N. Polevoj (Pravda) vezeti. A küldöttség tagjai: V. V. Poltoradkij (Izvesztyija), A. I. Adzsubej (Komszomolszkaja Pravda), A. V. Szofronov (Ogonyok), V. M. Berezskov (Novoje Vremja), B. R. Izakov (Mezsduranodnaja Zsizny) és N. M. Gribacsov (Lityeraturnaja Gazeta). A szovjet újságírók az amerikai lapszerkesztőségek munkáját tanulmányozzák majd az Egyesült Államokban. 3 Moszkva, október 9. (TASZSZ) Z. Fierlinger, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke levelet intézett a Szovjetunió Legfelső Tanácsához, s a csehszlovák nemzetgyűlés nevében meghívta a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttségét, hogy látogasson el Csehszlovákiába és vegyen részt a nemzetgyűlés soron következő ülésszakának egyik plenáris ülésén. A. P. Volkov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke és V. T. Lacisz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnöke a meghívást elfogadta és erről levélben értesítette Z. Fierlingert. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Csehszlovákiába utazó 17 tagú küldöttségét M. P. Taraszov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökhelyettese és az OSZSZSZK Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke vezeti. A küldöttség október 10-én utazik Prágába. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége október 10-én Csehszlovákiába utazik Miért nem járt még a kívánt eredménnyel az ENSZ leszerelési albizottságának munkája ? A Pravda cikke október 7-én véget ért az ENSZ leszerelési albizottságának öt héten át New Yorkban folyt munkába. A Pravda vasárnapi számában New York-i levelet közöl L. Leonyidov és I. Jevgenyev tollából Miért nem járt még a kívánt eredménnyel az ENSZ leszerelési albizottságának munkája? címrtel. A levél írói kiemelik: A világ népei nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy az öt hatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Kanada — New Yorkban összeült képviselői előrehaladást érnek el a világ minden népe szempontjából oly létfontosságú kérdést a leszerelési probléma megoldásában és a nukleáris fegyver eltiltásában. Túlzás nélkül megállapítható, hogy az egész világ közvéleménye az albizottság munkájára összpontosította figyelmét. A levél írói rámutatnak, hogy a leszerelési albizottság most megszakított ülésezése előtt olyan események zajlottak le a világon, amelyek kedvező feltételeket teremtettek a leszerelési tárgyalásokra. Ezzel kapcsolatban Leonyidov és Jevgenyev a következőket állapítja meg: A tárgyilagos megfigyelők kiemelik, hogy a Szovjetunió nagy lépést tett az álláspontok összeegyeztetése céljából, amikor elfogadta a nyugati hatalmak egyes, korábban beterjesztett javaslatait. Több lap arra is rámutatott, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának lényeges csökkentése gyakorlati talajra helyezi a leszerelés kérdésének megoldását. Ekképpen szilárd alap létesült az albizottság további munkájához. Az albizottságban levő szovjet küldöttség — folytatódik a levél — indítványozta, hogy a munkát a leszerelési probléma már összeegyeztetett vonatkozásaival kapcsolatban létrejött megegyezés leszögezésével kezdjék. Az albizottsági megegyezés leszögezésére nem került sor. Ennek akadálya az volt, hogy az albizottság tagjai számára egész az utolsó ülésig tisztázatlan maradt az Egyesült Államok képviselőjének álláspontja az összeegyeztetettnek tűnt javaslatokkal kapcsolatban. Tisztázatlan maradt az Egyesült Államok álláspontja azzal a színvonallal kapcsolatban, amelyre az öt nagyhatalom és más államok fegyveres erőit kell csökkenteni, továbbá arra a határidőre vonatkozóan, amelyen belül életbe kell léptetni az atomfegyver teljes eltiltását az általános leszerelési program keretében, valamint azokkal a kötelezettségekkel kapcsolatban,, amelyekkel az államok arra kötelezik magukat, hogy az atomfegyver teljes eltiltásáról szóló egyezmények életbelépése előtt elsőnek nem alkalmaznak atomfegyvert. Az Egyesült Államok képviselőjének a szóban forgó javaslatokkal kapcsolatos magatartása arra a kijelentésre szorítkozott, hogy az Egyesült Államok „fenntartással“ kezeli a leszerelés kérdésében elfoglalt minden korábbi álláspontját. Az ENSZ munkájáról tudósító külföldi újságírók egymással folytatott beszélgetéseik során nyíltan rámutattak, hogy ezzel a kijelentésével az amerikai küldöttség keresztülhúzta mindazt a nagy munkát, amelyet az albizottság kifejtett, és amely közelebb hozta egymáshoz az álláspontokat. Az Egyesült Államok képviselője — folytatják a levél írói — mellőzve a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének és az atomfegyver eltiltásának kérdéseit, indítványozta, hogy az albizottság minden figyelmét kizárólag a fegyveres erők feletti felügyelet és a fegyveres erők fel*fedése kérdésére összpontosítsa. (A „felfedése"* fogalmon tudvalevőleg információnyújtást értenek az államok fegyverzetéről és fegyveres erejéről.) Mindaz, amit az amerikai küldöttség az albizottságban előterjesztett, csupán arra az állhatatos kívánságra összpontosul, hogy az albizottság tárgyalja meg a légi felderítés és a katonai információcsere kérdését. A fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének, valamint az atomfegyver eltiltásának kérdését az amerikai küldöttség mellőzte. Nem kerülte el a sajtó figyelmét az a körülmény, hogy Stassen amerikai küldött javaslataiban nem történt utalás arra, hogy a légi felderítés végrehajtását és a katonai információcserét milyen hathatós ka tonai intézkedések követik majd a fegyverzet csökkentése és az atomfegyver eltiltása végett. Az Egyesült Államok képviselőjének álláspontját elemző New York Herald Tribune arra a megállapításra jutott, hogy „az Egyesült Államok álláspontja ez idő szerint nem irányul a fegyverzet közeljövőben történő csökkentésére ... Az Egyesült Államoknak jelenleg nincs szándékában csatlakozni az atomfegyver eltiltását, vagy gyártásának, illetve alkalmazásának korlátozását célzó valamilyen egyezményhez“. Az ilyen amerikai sajtókommentárok szem előtt tartásával — hangzik befejezésül a levél — könnyen levonható a következtetés, mi is a tulajdonképpeni oka annak, hogy az albizottság munkája nem eredményezett lényeges előrehaladást a leszerelési kérdés megoldása felé. Ugyanakkor világos, hogy most megvan a lehetőség a leszerelési probléma fontos vonatkozásaival kapcsolatos megegyezésre. Ami a Szovjetuniót illeti, szavai nem térnek el tetteitől. A Szovjetunió már megkezdte fegyveres erői csökkentésének gyakorlati megvalósítását. Most a nyugati hatalmakon a sor. Biztosra vehető a Nemzeti Párt győzelme az indonéziai választásokon Az ASSOCIATED PRESS hírügynökség tudósítója Dzsakartából nem hivatalos adatokat közölt a szeptember 29-én megtartott parlamenti választások előzetes eredményeiről. Eszerint a 27 millió megszámlált szavazatból az Indonéz Nemzeti Párt 8 001 750 szavazatot, a Nahdatul Ulema nevű muzulmán párt 6 666 099 szavazatot, a Masumi Párt 6 189 777 szavazatot, az Indonéziai Kommunista Párt 5 904 025 szavazatot kapott. A többi szavazat más pártok között oszlik meg. A Reuter dzsakartai jelentése rámutat: általában úgy vélik, hogy a helyzet lényegesen már aligha változhat meg.