Szabad Nép, 1955. október (13. évfolyam, 271-301. szám)

1955-10-10 / 280. szám

HÉTFŐ, 1955. OKTÓBER 10 Sikertelen kísérlet a Saar-kérdés megoldására A­denauer kancellár és Faure mi­­niszterelnök október 5-én ér­tekezletre ült össze Luxemburgban, hogy „megvitassa a két országot érintő közös problémákat“. Jóllehet, a találkozó napirendjén számos kér­dés szerepelt, a vita lényegében a Saar-kérdés körül forgott. A nyugati burzsoá sajtó nagy része a megbe­szélést igyekszik úgy beállítani, mint­ha a luxemburgi Montan­unió palo­tájában csupán az október 23-i Saar­­idéki népszavazás lebonyolításának részletei kerültek volna szóba, egyes jelentések azonban félreérthetetlenül elárulják, hogy a tárgyalás valódi célja a Saar-kérdésben mutatkozó ellentétek elsimítása volt. Október 23-án népszavazás színhe­lye lesz a Saar-vidék. A lakosság akkor dönti el, hogy elfogadja-e a Franciaország és Nyugat-Németor­­szág között létrejött Saar-egyez­­ményt. Ez az egyezmény — amely­nek érvénye a német békeszerződés megkötéséig szól — kimondja a Saar-vidék „európaizálását“, s azt, hogy a Saar-vidék gazdasági unióba lép Franciaországgal. A francia kor­mány mindenképpen ragaszkodik eh­hez, a francia burzsoázia érdekei­nek megfelelő megállapodáshoz, és szeretné, ha a Saar-vidék lakossága is elfogadná október 23-án ezt a szer­ződést. Nyugat-Németországban azonban nem népszerű a Saar-sta­­tutum. A közvélemény és befolyásos tőkés körök egyaránt elítélik az Adenauer—Mendes-France-alkat, s követelik, hogy a szóban forgó terü­let ismét visszakerüljön Németor­szághoz­. Természetesen ugyanez az álláspontjuk a Saar-vidéki német pártoknak is, amelyek július 23-a — a választási kampány kezdete — óta heves agitációt fejtenek ki a statú­tum elvetése végett. A luxemburgi tárgyalásoknak te­hát az volt —,ha kimondatlanul is — a céljuk, hogy közös nevezőre hozzák a szembenálló felek állás­pontját. A francia kormány azt sze­rette volna, ha a megbeszélések eredményeként Faure és Adenauer közös felhívással fordult volna a Saar-vidék lakosságához, hogy sza­vazzanak a statútum elfogadására. Adenauer viszont azt kívánta, hogy a megbeszélések terjedjenek ki egy, akár ideiglenes pótmegoldásra, ame­lyet akkor vennének elő, ha a nép­szavazás elvetné a statútumot. Az Adenauer-kormány — amely nyíltan nem állhat elő a Saar-egyezmény el­utasításának jelszavával, hiszen ez­zel az egyezményen alapuló párizsi szerződéseket veszélyeztetné — a „pótmegoldással“ akarta a szavazó­kat a Saar-egyezmény elutasítására bátorítani. A kancellár és a miniszterelnök a hatórás megbeszélése közös záróközlemény elfogadásával feje­ződött be. A közlemény voltaképpen semmitmondó. Hangsúlyozza a két államférfi „teljes vélemény­azonossá­gát“, s leszögezi: „A két­­kormány is­mét kifejezte azt a szándékát, hogy a francia—német együttműködés útján akar haladni.“ A Saar-kérdést ille­tően a közlemény a következőket ál­lapítja meg: „A két kormányfő, mi­vel véleménye szerint a múlt év ok­tóber 23-án megkötött Saar-egyez­mény e politika szerves része, meg­egyezett abban, hogy a Saar-szabály­­zat előírásai biztosítják a lakosság anyagi és szellemi, érdekeinek teljes tiszteletben tartását A zárónyilatkozat Nyugat-Német­országban és a Saar-vidéki német pártok körében egyaránt felháboro­dással vegyes elégedetlenséget váltott ki: a nyugatnémet sajtó Adenauer szemére veti, hogy ismét behódolt a francia követeléseknek és nem szállt síkra a statútum elvetéséért. S a tár­gyalások eredménye csalódást oko­zott a franciáknak is: nem lett semmi a közös felhívásból, ehelyett mind­össze annyit sikerült elérniök, hogy Adenauer egy elég ködösen megfo­galmazott mondatban elismerte a Saar-egyezmény „előnyös“ voltát. Ez azonban nem javítja az október 23-i kilátásokat, amelyek az előzetes kommentárok szerint egyáltalában nem kedveznek a francia terveknek. Az Emnid Intézet közvéleménykuta­tása szerint a Saar-vidéki megkérde­zettek 72 százalékának szándékában van elutasítania a Saar-statutumot. Gaston Coblenz pedig így ír a New York Herald Tribune-ban: „A Saar­­vidékről Bonnba érkező jelentések legtöbbje arról számol be: a Saar-vi­dék német nyelven beszélő lakossága az október 23-ra tervezett népszava­záson vereséget fog mérni arra az el­képzelésre, hogy területét európaivá tegyék.Á­ll/­­árpedig, ha az október 23-i sza-t-TJ- vazás ilyen eredménnyel zá­rul, annak a francia—nyugatnémet kapcsolatokra nézve súlyos követ­kezményei lehetnek. A Saar-statu­­tum elvetése a francia—nyugatné­met viszály kiújulását vonná maga után, s ez lehervasztaná a francia— nyugatnémet „megbékélés“ amúgy is satnya hajtásait. A luxemburgi tárgyalás nem az első kísérlet volt, hogy létrehozzák e megbékélést, s nyilván nem is az utolsó. Most, amikor az Északatlanti Szövetség rendszerét a görög—török ellentétek alaposan kikezdték, a francia—nyugatnémet viszály feléle­dése e szervezetre nézve újabb ko­moly megrázkódtatással járna. Szá­mítani lehet tehát arra, hogy az ér­dekeltek — elsősorban az Egyesült Államok kormánya — mindent elkö­vetnek majd a Saar-vihar kitörésé­nek meggátlására. De a luxemburgi tárgyalás sovány eredménye is bizo­nyítja, hogy a Saar-kérdésben mu­tatkozó ellentéteket legfeljebb tom­pítani, kirobbanásukat elodázni le­het, eltüntetni azonban aligha. Zala Tamás Olasz-kínai tárgyalások folynak Genfben a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok felvételéről Martino külügyminiszter pénteken Folchi, Del Bo és Badini-Confalonieri külügyi államtitkárokkal tanácsko­zott. A megbeszélésen Ferrero genfi olasz konzul jelentését vizsgálták meg, aki beszámolt Vang Ping-nan varsói kínai nagykövettel Genfben folytatott tárgyalásairól. Ezek a tár­gyalások a két ország közötti keres­kedelmi kapcsolatok felvételére vo­natkoznak. Úgy tudják, hogy a genfi megbeszélések az utóbbi időben je­lentős előrehaladást értek el. Mint ismeretes, Olaszország és a Kínai Népköztársaság közötti meg­beszélésekre azután került sor, hogy Martino külügyminiszter a képviselő­házban bejelentette, hogy az olasz kormány helyre kívánja állítani a ke­reskedelmi kapcsolatokat a Kínai Népköztársasággal. Úgy tudják, hogy a genfi megbeszéléseket követően rövidesen olasz-kínai kereskedelmi tárgyalások kezdődnek majd Milánó­ban. Az olasz külügyminisztérium pén­teken közleményt adott ki a sajtó számára, amelyben hangsúlyozza, hogy a jelenleg Genfben folyó tár­gyalások kizárólag a kereskedelmi kapcsolatok felvételére irányulnak. Ju Cuna-­ki, Csang Kaj-sek római nagykövete pénteken látogatást tett Segni miniszterelnöknél. A látogatás után közölték, hogy „udvariassági látogatásról“ volt szó. (MTI) A francia nemzetgyűlés a tárgyalások politikája mellett foglalt állást a marokkói kérdésben Párizs, október 9. (Különtudósítónk telefon­jelentése.) Háromnapos vita után a francia nemzetgyűlés többsége világosan ki­fejezésre juttatta véleményét abban a tekintetben, hogy a marokkói kér­désben milyen politikát vár el a kor­mánytól. A nemzetgyűlés ugyanis 477 szavazattal 140 ellenében elfogadta a­­következő napirendi javaslatot: ,,Az egyedüli politika, amely képes biztosítani a békét Marokkóban és lehetővé tenni Franciaország és Ma­rokkó között olyan társulást és köl­csönös kapcsolatot, mely megfelel a két ország érdekeinek, a következő azonnali lépéseket követeli meg: a ma­rokkói kormányzótanács létrehozása, olyan marokkói kormány megalakítá­sa, amely a marokkói közvélemény képviselőiből áll és alkalmas arra, hogy Marokkó korszerűsítését és de­mokratizálását előrevigye és a Fran­ciaországgal való állandó kapcsola­tokról tárgyaljon. Következésképpen a nemzetgyűlés jóváhagyja az Aix­­les-Bains-ben kötött megállapodást.“ A szocialista napirendi javaslatról szakaszonként szavaztak. A kormány hívei ellenezték azt a szakaszt, amely „sajnálkozást fejezett ki a kormány­nak politikája alkalmazása során ta­núsított habozása és gyengesége miatt“. Miután azonban a szocialisták elhatározták, hogy visszavonják ja­vaslatuknak a kormányt bíráló sza­kaszát, Faure miniszterelnök kijelen­tette, hajlandó csatlakozni a szocia­listák javaslatához­. Meg kell jegyez­ni, hogy ez a szöveg, amelyet a mi­niszterelnök is magáévá tett, nem terjed ki a Faure kormány iránti bizalom nyilvánítására. Erre való tekintettel e napirendi javaslatot a kommunisták és a szocialisták is megszavazták. Francois Billoux, a kommunista pártcsoport vezérszónoka világosan leszögezte felaólalásában pártja fel­­fogását. Billoux elvtárs hangoztatta, hogy pártja szemben áll a Marokkó­ban és Algírban folytatott háborús elnyomó politikával és továbbra is követeli a rendőri erők és katonaság visszavonását. Kijelentette, hogy a fent idézett szöveggel lényegében egyetért, majd ezeket mondotta: „A kommunista pártcsoport megszavazza ezt a napirendi javaslatot, mert meg van győződve arról, hogy annak el­fogadása több erőt ad a francia nép­nek a marokkói nép képviselőivel való tárgyalások követelésére, hogy a két ország között az egyenlőség alapján olyan kapcsolat, olyan tár­sulás jöhessen létre, mely megpecsé­teli a szilárd és tartós francia—ma­rokkói barátságot.“ A szocialista párt szónoka a sza­vazás előtt kijelentette, hogy e napi­rendi javaslat elfogadása nem jelen­ti, hogy a párt bizalmat szavaz a kormánynak. Milyen következtetéseket lehet le­vonni a francia nemzetgyűlés hosz­­szú vitájának eredményéből? Min­denekelőtt azt, hogy a francia nemzetgyűlés állást foglalt a Marokkóval való tár­gyalások mellett. A nemzetgyű­lés elutasító választ adott az ultra-kolonialistáknak, akik az erőszak politikájának fokozását követelték. Edgar Faure miniszterelnök a sza­vazás előtt mondott beszédében ki­jelentette: az Aix-les-Bains-i komp­romisszumhoz tartja magát és azt ál­lította, hogy Marokkóban ugyanolyan megoldást akar győzelemre vinni, mint amilyen Tuniszban megvalósult. A kérdés most az, vajon a nemzet­­gyűlés világos állásfoglalása után a kormány kész-e véget vetni az eddigi habozásnak és huzavonának, hogy végre megoldáshoz vezesse a marok­kói kérdést. A háromnapos marokkói vita so­rán minden jel arra mutatott, hogy a kormány nem­­képes elkerü­lni a bu­kást. A kulisszák mögötti intrikák és manőverezések az utolsó pillanatig folytak, végülis a szocialisták hatá­rozati javaslata mentette meg a kor­mányt. André Carrel A Szovjetunió kormányküldöttsége elutazott Berlinből Berlin, október 9. (TASZSZ) Október 9-én Berlinből elutazott Moszkvába M. A. Szuszlov, a Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára és elnökségé­nek tagja, a Német Demokratikus Köztársaság fennállásának 6. évfor­dulójával kapcsolatos ünnepségeken részt vett szovjet kormányküldöttség vezetője. A berlin-schönefeldi repülőtéren M. A. Szuszlov búcsúztatására meg­jelentek O. Grotewohl, az NDK mi­niszterelnöke, W. Ulbricht, a NSZEP Központi Bizottságának első titkára, miniszterelnökhelyettes, továbbá a NSZEP Központi Bizottságának tit­kárai, a Német Demokratikus Köz­társaság miniszterei, a demokratikus pártok és tömegszervezetek képvise­lői és az NDK külügyminisztériumá­nak felelős munkatársai. M. A. Szuszlov búcsúztatására megjelentek a repülőtéren G. M. Puskin, a Szov­jetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az NDK-ban, Sz. M. Tyi­­homirov, a­ Szovjetunió vegyipari mi­nisztere, több népi demokratikus or­szág Berlinben tartózkodó kormány­­küldöttségének tagjai, továbbá a dip­lomáciai testület tagjai. A szovjet kormányküldöttség veze­tője tiszteletére a repülőtéren dísz­század sorakozott fel, s a zenekar el­játszotta a Szovjetunió és a Német Köztársaság állami Demokratikus himnuszát. M. A. Szuszlov a repülőtéren a kö­vetkező nyilatkozatot tette: Miniszterelnök elvtárs, elvtársak és barátaink! Amikor elutazom Berlinből, a szov­jet kormányküldöttség nevében szív­ből jövő köszönetet mondok a Német Demokratikus Köztársaság kormá­nyának és Berlin dolgozóinak a me­leg fogadtatásért. Kedves emlékeket viszünk magunkkal azokról a nagy­szerű emberekről, akikkel találkoz­tunk, akik a Német Demokratikus Köztársaságban a szocializmust épí­tik. Önöknek és önök útján a köztársa­ság minden dolgozójának további si­kereket és eredményeket kívánunk az új élet építésében. Erősödjék és virágozzék a Német Demokratikus Köztársaság! Éljen a szovjet és a német nép barátsága! Viszontlátásra, kedves elvtársak! Nixon megbeszélése Eisenhower elnökkel London, október 9. (MTI) A londoni rádió washingtoni je­lentést közöl arról, hogy Richard Nixon amerikai alelnök szombaton a denveri katonai kórházban első ízben folytatott megbeszélést Eisen­­howerral az elnök megbetegedése óta. KÜLFÖLDI HÍREK — Párizsba érkezett szombaton este az energiatermelésügyi szovjet szak­értők küldöttsége. A küldöttséget — amelyet a Francia Gazdasági Tanács hívott meg — Vlagyimir Jermakov, a Szovjetunió villamoserőművek mi­niszterének első helyettese vezeti. A szakértők mintegy két hetet töltenek Franciaországban. (AFP) — Jugoszláv küldöttség érkezett Csehszlovákiába. A jugoszláv keres­kedelmi- és iparkamara, valamint a jugoszláv külügyi államtitkárság képviselői megtekintik a brnói gép­ipari kiállítást és Brno ipari válla­latait. (CTK) — Az Angol Konzervatív Párt évi kongresszusa szombaton befejezte munkáját. (TASZSZ) — Dr. Josef Rustot, a nyugatné­met­ gazdaságügyi minisztérium fő­osztályvezetőjét Heuss államelnök Adenauer javaslatára a bonni had­ügyminisztérium első államtitkárává nevezte ki. (MTI) — Szovjet mezőgazdasági küldött­ség érkezett Stockholmba. A küldött­séget, amelyet I. K. Lebegyev, az OSZSZSZK Minisztertanácsa első elnökhelyettese vezet, a svéd föld­művelésügyi minisztérium hívta meg háromhetes látogatásra. (TASZSZ) A gazdaságilag elmaradott országok népesedési problémái és az új malthusianizmus több mint másfél századdal ezelőtt jelent meg Maltihusnak a népesedés­ről írt hírhedt műve, „ez az aljas és szégyentelen elmélet, ez a visszata­szító káromlás az ember és természet ellen" . Ahogy Engels jellemezte. Malthus azzal az igénnyel lépett fel, hogy a föld népességének mértani haladvány (2, 4, 8, 16, 32 ...), az élel­miszereknek pedig számtani halad­vány (2, 4, 6, 8, 10 ...) arányában való állítólagos növekedése közti, ki­agyalt ellentmondás alapján, tudomá­nyos magyarázattal szolgáljon a pro­letariátus nyomoráról. A történelmi tapasztalatok és a tudomány eredményei az utolsó más­fél században azonban elseperték a malthusi fantazmagóriákat. Bebizo­nyosodott, hogy az élelmiszerek mennyisége az utolsó 150 évben gyor­sabban nőtt, mint a népesség száma és sem a közeli, sem a távolabbi jövőben nem fenyegeti túlnépesedés az embe­riséget. Ezeket a tényeket ma már a kapitalista tudomány vagy legalább annak józanabb képviselői sem ta­gadják, mégis, a kapitalizmus szol­gálatában álló áltudósok újra és újra előkaparják a történelem szemét­dombjáról, kiigazítják és megszépítik Malthus kimustrált elméletét. A malthusi elméletek élesztgetése nap­jainkban mindenekelőtt a gazdasági­lag elmaradott tőkés országok népe­sedési jelenségeinek magyarázatára szolgál. A gazdaságilag elmaradott tőkés országokban — ide tartozik az ázsiai, az afrikai és a dél-amerikai országok nagy része — az utóbbi évtizedekben a természetes szaporodás igen magas: két-, sőt háromszázalékos, az egész emberiségre jellemző évi 1—1,2 szá­zalékkal szemben. A magas termé­szetes szaporodást egyrészt a halan­dóság csökkenése, másrészt a szüle­téseknek az átlagosnál jóval maga­sabb arányszáma váltotta ki. „A magas természetes szaporodás éh­halállal fenyegeti a gazdasági­lag elmaradott országok népes­ségét, ha a civilizált világ sür­gősen közbe nem lép" — hirdetik­ az emberiség sorsa iránti álszent aggo­dalmukban az újmalthusiánusok. Ér­veléseikben látszólag van meggyőző: ezek az országok valóban igen sűrűn lakottak; iparuk nincs, ha pedig van, fejletlen; mezőgazdaságuk elmara­dott; a munkanélküliség nagyméretű és az éhínség állandó. Rohamosan növekvő népesség, általános gazda­sági elmaradottság, egy helyben to­pogó mezőgazdasági termelés, tehát egyre nagyobb aránytalanság a né­pesség számának és a rendelkezésre álló élelmiszer mennyiségének növe­kedése között — kell-e ennél jobb alkalom, hogy Malthus szellemét a burzsoá szociológusok felidézzék? Mint említettük, a fenti jelen­ség egyik magyarázata az, hogy az utóbbi évtizedben, de különö­sen a második világháborút köve­tően, a gazdaságilag elmaradott gyarmati és félgyarmati országok­ban a halálozási arányszám elég je­lentékenyen csökkent (bár még min­dig jóval magasabb az európai or­szágokénál). Az ezer lélekre számí­tott halálozási arányszám például Egyiptomban az 1925—29. évi átla­gos 26,5-ről 1951-re 19.3-ra, Puerto Ricóban az 1932—34. évi átlagos 21,1-ről 1953-ra 8,1-re, Ceylonban az 1925—29. évi 24,9-ről 1953-ra 10,9-re csökkent. Persze, ugyanakkor még számos gazdaságilag elmaradott tőkés országnak a halandósága igen nagy; például Guatemalában 1953-ban 23,2 ezrelék volt, Burmában 33,5 ezrelék stb. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a legelmaradottabb terü­letekről, ahol természetesen a ha­landóság a legmagasabb, nem ren­delkezünk megfelelő adatokkal. A halandóság csökkenését a burzsoá tudósok általában az életszínvonal emelkedésével magyarázzák. Ez azonban csak akkor igaz, ha a halan­dóság folyamatosan és minden kor­csoportban, tehát nemcsak a csecse­­mőkorúaknál és a fiatal korban — amint az jelenleg a gazdaságilag el­maradott országokban történik — ha­nem az idősebb korosztályoknál és az öregeknél is javul. A gazdaságilag elmaradott tőkés országokban azon­ban általában nem ez történik. Cey­lonban például 1920—22 és 1952 kö­zött a férfiak várható átlagos élet­tartama az egy éven aluliaknál 24,9, az egyéveseknél 22,7, a hároméve­seknél 19,3, a tízéveseknél 17,5 évvel nőtt, a 40 éveseknél már csak 9,8, az 50 éveseknél pedig csupán 6,9 évvel. Tehát a halandóságok csökkenése el­sősorban vagy nagyrészt a csecse­mőknél, a fiatalkorúaknál követke­zett be. A tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy a halandóságot bizo­nyos határok között (egyes korosz­tályoknál és meghatározott — külö­nösen járványos — betegségek ese­tében) átmenetileg lényegesen csök­kenteni lehet anélkül, hogy a dolgo­zók életszínvonala emelkedne, anyagi helyzetében számottevő változás kö­vetkezne be, csupán bizonyos (s gyak­ran minimális költséggel járó) egész­ségügyi, orvosi intézkedések kiter­jesztése és alkalmazása révén. Ez utóbbi történt az utóbbi években a gazdaságilag elmaradott tőkés orszá­gokban, ahol a malária, himlő, dif­­téria, pestis stb. ellen tett egészség­­ügyi intézkedések e betegségekben elhaltak számát jelentősen csökken­tették. A járványok elleni harcra a gaz­daságilag elmaradott tőkés országok uralkodó osztályait többféle meggon­dolás készteti. Szerepet játszik, mint az a XIX. században Európában tör­tént magának a burzsoáziának jár­ványoktól való félelme, amelyről an­nak idején A munkásosztály helyzete Angliában c. művében Engels így írt: „A kolera, tífusz, himlő és más jár­ványok ismételt pusztításai megtaní­tották az angol burzsoáziát arra, hogy városait mennél előbb okvetlenül egészségessé kell tennie, ha nem akar családjával együtt áldozatul esni ezeknek a járványoknak.“ A gazdaságilag elmaradott országok nemzeti burzsoáziáját bizonyos egész­ségügyi és szociális védőintézkedések megvalósítására készteti a gyarmati tömegek ezirányú követelése is és vé­gül az sem elhanyagolandó, hogy ilyen járványellenes kampány sok­szor igen kifizetődő. Aránylag kis költségei alatta maradnak a járvá­nyok során felmerülő kórházi költ­ségeknek, nem is szólva arról, hogy a járványok és következményeik kor­látozzák a munkaerő ésszerű kihasz­nálását és ez utóbbi tény a gyarmati vállalkozók számára egyáltalán nem közömbös. „Az a tény, hogy a várható élet­tartam meghosszabbodott, hogy keve­sebb gyermek hal meg csecsemőkor­ban, egyáltalában nem jelenti azt, hogy a népesség jobban van táplálva, ruházva, kedvezőbb lakásviszonyok között él, mint azelőtt“ — ismeri be az ENSZ népesedési bizottságának hivatalos kiadványa. („A népesség növekedése és a gazdaságilag elmara­dott országok életszínvonala.“) A burzsoá tudósoknak azonban az alacsony életszínvonal elismerése, a szűkös anyagi helyzet hangoztatása arra szolgál, hogy kilátástalannak, menthetetlennek, illetve csak a neo­­malthusi praktikákkal a születéssza­bályozás alkalmazásával megment­­hetőnek tüntessék fel a gazdasági­lag elmaradott országok népesedési helyzetét. „A halandóságot sikerült leszorítani, a természetes szaporodás ennek következtében megnőtt, de ugyanakkor az életszínvonal nem emelkedett, tehát továbbra is fenn­áll, sőt élesebben, mint valaha, je­lentkezik az ellentmondás a népesség szaporodása és a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyisége között“ — így érvelnek. Azt ők is elismerik — ezt nehéz is volna tagadni —, hogy az elmúlt másfél században az emberiség sza­porodása egyáltalán nem követte a Malthus által jósolt mértéket: nem 256-szorosára, nőtt, ahogyan Malthus gondolta, hanem három és fél-négy­szeresére. Ezzel szemben a létfenn­tartási cikkek és a mezőgazdaság termelésének növekedése az utol­só 150 évben nagyobb ütemű volt, mint a lakosságé, a tudomány meg­állapításai szerint pedig történelmi távlatokban is még jelentősen szapo­rítható. Az 1954. évi római népese­dési világkongresszuson beterjesz­tett jelentés szerint, anélkül, hogy új termőterületeket vonnának mű­velés alá, csupán az agrotechnika színvonalának mindenütt az átlagos­ra való emelésével a világ növény­­termelése megduplázható, az állati termékek termelése pedig ötszörösé­re emelhető. „Az emberi gyarlóság következmé­nye az — hangzik erre válaszképpen az ENSZ egyik hivatalos jelentése —, hogy ami technikailag lehetséges, gyakorlatilag nem vihető végbe. Tu­datlanság, kapzsiság, viszálykodás, előítélet, babona, s a hagyományok­hoz való vak ragaszkodás megakadá­lyozza, hogy az ember meg is való­síthassa azt, ami hatalmában áll, még akkor is, ha a válaszút a nyomor és éhezés.“ fi­­fihát Sí Új „érv , amelynek szavai egy önvallomással érnek fel: töb­bé tehát nem a megmásíthatatlan természettörvény szab gátat az em­beri nyomor megszüntetésének, ha­nem az „emberi gyarlóság“, „a tudat­lanság“, „a kapzsiság“ és „a viszály­kodás“. A szépséghiba csupán az, hogy a jelentés szerzői nem tették hozzá: ezek a hibák nem az emberi társadalomé általában, hanem nap­jainkban mindenekelőtt a kapitalista társadalomé, amely képtelen meg­­nyergelni az emberiség rendelkezé­sére álló, kimeríthetetlen technikai és tudományos lehetőségeket. Ezt bizo­nyítja mindenekelőtt a Kínai Nép­­köztársaság példája, ahol a népi ha­talom éveiben jelentősen növekedett a mezőgazdasági termelés. A gabona­­termés például 1954-ben mintegy 20 százalékkal felülmúlta az 1933— 37. évek átlagát. A neomalthusianusok komor szí­nekkel festik az emberiség jövőjét, különösen a gazdaságilag elmaradott országok népeire váró nyomort, tra­gédiát. A katasztrófa csak akkor ke­rülhető el, hirdetik, ha a népesség növekedését sikerül megállítani. A gazdaságilag elmaradott tőkés orszá­gok égető szociális és gazdasági prob­lémáinak megoldására receptként a művi abortusz, a fogamzásgátlás, a születések és a házasságok szabályo­zásának tömeges alkalmazását ja­vasolják." Nincs más mód a nyomor megakadályozására, érvelnek, mivel ezekben az országokban máris amúgy is igen magas a népsűrűség, elégtelen a termelés emelésére fel­használható tőke, nincsenek megfele­lő technikai adottságok, hiányzik a szakmailag képzett munkásság. Ezek a tények kétségtelen­ül iga­zak, de a megoldást nem a népesség növekedésének mesterséges korláto­zása, a termelőerők jelenlegi szűkös kereteiben való kényszerű megmara­dás jelenti. Hiszen ez a jelenlegi el­maradottságnak, a néptömegek ala­csony életszínvonalának állandósítá­sát jelentené. A népsűrűség ugyan magas a gazdaságilag elmaradott or­szágokban, különösen a művelés alatt álló földekhez képest, de a számítá­sok azt mutatják, hogy ezek az orszá­gok még jelentős mezőgazdasági tarta­lékterületekkel rendelkeznek, köztük olyanokkal is, amelyeknek megmű­veléséhez nem túlságosan nagy tőke­befektetésre, vagy nem különösen fejlett technikára volna szükség. A legtöbb polgári tudós is megegyezik abban, hogy aránylag nem jelentős költséggel a föld mezőgazdasági ter­mőterületét a jelenlegi 1940 millió acreról (mintegy 1350 millió kát. holdról) 3240 millió acrera (kb. 2255 millió kát. holdra) lehetne emelni, s e növekedés nagyobb része éppen a gazdaságilag elmaradott területre esne. Kínában például a megművel­hető szűzföldek területe csaknem ugyanannyi, mint a most művelés alatt állóké és a népi hatalom már meg is kezdte e területek hasznosí­tását. A mezőgazdasági termelés nö­vekedésének másik módja, ez különö­sen a sűrűn lakott és termőterüle­tekben szegény országokban a jár­ható út az átlagos terméshozam emelése, ami a gazdaságilag elmara­dott országok mezőgazdaságának adott támogatás és segítség, s min­denekelőtt a feudális földbirtokviszo­nyok felszámolása­­révén, reálisan megoldható. A gazdaságilag elmaradott tőkés orszá­­ gokban, a tőkeszegénység, a kellő számú képzett munkaerő hiánya miatt valóban nem egyszerű feladat az­­iparosítás, de — megfelelő felté­telek mellett — megoldható, hiszen a gazdaságilag elmaradott országok általában igen gazdagok nyersanya­gokban. Hogy mennyire reális az iparosítás megvalósítása a gazdaságilag elmara­dott országokban, ezt ékesen bizo­nyítja az olyan — néhány éve még teljesen­­elmaradt, iparral nem ren­delkező — országoknak a példája, mint Kína vagy India. Kínában pél­dául 1,953—54-ben — tehát két év alatt — 53,7 százalékkal növekedett az ipari termelés. Ez is bizonyítja: ahhoz, hogy a gazdaságilag elmara­dott országokban a nemzeti ipart megteremtsék, nem a születések szá­mát, hanem mindenekelőtt a külföldi tőkét kell korlátozni, amely jelenleg kezében tartja és kizsákmányolja az elmaradott tőkés országok gazdasá­gát. A népesség növekedése egyálta­lán nem csökkenti a mezőgazdasági és ipari termelés emelésének le­hetőségét, hanem inkáig, mivel a né­pesség a termelőerők egyik, sőt a leg­fontosabb része, nélkülözhetetlen elő­feltétele annak. Mégis, napjainkban nem egy or­szágban, különösen a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban, az égető szociális és gazdasági kérdé­sek megoldását a kormányok, a mal­thusi eszméknek megfelelő útra te­relték. A termelés emelése helyett — a születések számának csökkentése; az idegen tőkeérdekeltség kisajátí­tásáról és államosításáról szóló tör­vények helyett — a művi abortusz törvényesítése; a dolgozók felszaba­dítása, nemzeti öntudatának emelé­se érdekében folytatott propaganda helyett — a fogamzásgátlás módsze­rének propagálása, a technikai is­meretek terjesztése helyett — a szü­letésszabályozás technikájának ter­jesztése és népszerűsítése: ezt a „megoldást" nyújtja a szociális kér­dések megoldására a gazdaságilag elmaradott tőkés országokban a bur­zsoázia. Az új malthusianizmus tévútra viszi a gazdaságilag elmaradott or­szágok dolgozóit, eltereli figyelmüket azokról az alapvető gazdasági és po­litikai okokról, amelyek a dolgozó osztályok elnyomorodásának kizáró­lagos okai és kiváltói. Az emberiség­nek és a gazdaságilag elmaradott or­szágok népességének sincs oka túl­népesedéstől félnie. Szinte korlátla­nok a lehetőségek, amelyek az em­beriség előtt állanak az élelmiszer­termelés növelésében. E lehetőségek valóra váltása a gazdaságilag elma­radott tőkés országokban minde­­denekelőtt azon múlik, hogy ezek­ben az országokban a dolgozóik, első­sorban a munkásosztály, milyen erő­teljesen és elszántan veszi kezébe sa­ját sorsa irányítását, számolja fel a gyarmattartó, imperialista országok­tól való függést és milyen eredmé­nyesen hasznosítja országa gazdag természeti kincseit. Rédei Jenő Szovjet újságírók utaztak az Egyesült Államokba Moszkva, október 9. (TASZSZ) Október 8-án szovjet újságírók utaztak repülőgépen Moszkvából az Egyesült Államokba, hogy viszonoz­zák az amerikai újságírók Szovjet­unióban tett látogatását. A szovjet újságíró-küldöttséget B. N. Polevoj (Pravda) vezeti. A küldöttség tagjai: V. V. Poltoradkij (Izvesztyija), A. I. Adzsubej (Komszomolszkaja Pravda), A. V. Szofronov (Ogonyok), V. M. Be­­rezskov (Novoje Vremja), B. R. Iza­­kov (Mezsduranodnaja Zsizny) és N. M. Gribacsov (Lityeraturnaja Ga­­zeta). A szovjet újságírók az amerikai lapszerkesztőségek munkáját tanul­mányozzák majd az Egyesült Álla­mokban. 3 Moszkva, október 9. (TASZSZ) Z. Fierlinger, a csehszlovák nem­­zetgyűlés elnöke levelet intézett a Szovjetunió Legfelső Tanácsához, s a csehszlovák nemzetgyűlés nevében meghívta a Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának küldöttségét, hogy látogas­son el Csehszlovákiába és vegyen részt a nemzetgyűlés soron következő ülésszakának egyik plenáris ülésén. A. P. Volkov, a Szovjetunió Leg­felső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnöke­ és V. T. Lacisz, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Taná­csának elnöke a meghívást elfogadta és erről levélben értesítette Z. Fier­­lingert.­­ A Szovjetunió Legfelső Tanácsá­nak Csehszlovákiába utazó 17 tagú küldöttségét M. P. Taraszov, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnökhelyettese és az OSZSZSZK L­egfelső Tanácsa Elnökségének el­nöke vezeti. A küldöttség október 10-én utazik Prágába. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége október 10-én Csehszlovákiába utazik Miért nem járt még a kívánt eredménnyel az ENSZ leszerelési albizottságának munkája ? A Pravda cikke október 7-én véget ért az ENSZ leszerelési albizottságának öt héten át New Yorkban folyt munkába. A Pravda vasárnapi számában New York-i levelet közöl L. Leonyidov és I. Jevgenyev tollából Miért nem járt még a kívánt eredménnyel az ENSZ leszerelési albizottságának munkája? cím­rtel. A levél írói kiemelik: A világ né­pei nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy az öt hatalom — a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Fran­ciaország és Kanada — New York­ban összeült képviselői előrehala­dást érnek el a világ minden népe szempontjából oly létfontosságú kérdés­t a leszerelési probléma megoldásában és a nukleáris fegy­ver eltiltásában. Túlzás nélkül meg­állapítható, hogy az egész világ köz­véleménye az albizottság munkájára összpontosította figyelmét. A levél írói rámutatnak, hogy a leszerelési albizottság most megsza­kított ülésezése előtt olyan események zajlottak le a világon, amelyek kedvező feltéte­leket teremtettek a leszerelési tárgyalásokra. Ezzel kapcsolatban Leonyidov és Jevgenyev a következőket állapítja meg: A tárgyilagos megfigyelők ki­emelik, hogy a Szovjetunió nagy lé­pést tett az álláspontok­ összeegyez­tetése céljából, amikor elfogadta a nyugati hatalmak egyes, korábban beterjesztett javaslatait. Több lap arra is rámutatott, hogy a szovjet fegyveres erők létszámának lénye­ges csökkentése gyakorlati talajra helyezi a leszerelés kérdésének meg­oldását. Ekképpen szilárd alap léte­sült az albizottság további munká­jához. Az albizottságban levő szovjet küldöttség — folytatódik a levél — indítványozta, hogy a munkát a le­szerelési probléma már összeegyez­tetett vonatkozásaival kapcsolatban létrejött megegyezés leszögezésével kezdjék. Az albizottsági megegyezés leszögezésére nem került sor. Ennek akadálya az volt, hogy az albizottság tagjai­­ számára egész az utolsó ülésig tisztázat­lan maradt az Egyesült Államok képviselőjének álláspontja az összeegyeztetettnek tűnt javas­latokkal kapcsolatban. Tisztázatlan maradt az Egyesült Ál­lamok álláspontja azzal a színvonal­lal kapcsolatban, amelyre az öt nagyhatalom és más államok fegy­veres erőit kell csökkenteni, továb­bá arra a határidőre vonatkozóan, amelyen belül életbe kell léptetni az atomfegyver teljes eltiltását az álta­lános leszerelési program keretében, valamint azokkal a kötelezettségek­kel kapcsolat­ban,, amelyekkel az ál­lamok arra kötelezik magukat, hogy az atomfegyver teljes eltiltásáról szóló egyezmények életbelépése előtt elsőnek nem alkalmaznak atomfegy­vert. Az Egyesült Államok képviselőjé­nek a szóban forgó javaslatokkal kap­csolatos magatartása arra a kijelen­tésre szorítkozott, hogy az Egyesült Államok „fenntartással“ kezeli a le­szerelés kérdésében elfoglalt minden korábbi álláspontját. Az ENSZ munkájáról tudósító kül­földi újságírók egymással folytatott beszélgetéseik során nyíltan rámu­tattak, hogy ezzel a kijelentésével az amerikai küldöttség keresztül­húzta mindazt a nagy munkát, amelyet az albizottság kifejtett, és amely közelebb hozta egymás­hoz az álláspontokat. Az Egyesült Államok képviselője — folytatják a levél írói — mellőzve a fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének és az atomfegyver eltiltásának kérdéseit, indítványozta, hogy az albizottság minden figyelmét kizárólag a fegyveres erők feletti felügyelet és a fegyveres erők fel­­*fedése kérdésére összpontosítsa. (A „felfedése"* fogalmon tudvalevőleg információnyújtást értenek az álla­mok fegyverzetéről és fegyveres ere­jéről.) Mindaz, amit az amerikai küldöttség az albizottságban előter­jesztett, csupán arra az állhatatos kívánságra összpontosul, hogy az al­bizottság tárgyalja meg a légi felde­­rítés és a katonai információcsere kérdését. A fegyveres erők és a fegyverzet csökkentésének, valamint az atomfegyver eltiltásának kérdését az amerikai küldöttség mellőzte. Nem kerülte el a sajtó figyelmét az a körülmény, hogy Stassen ameri­kai küldött javaslataiban nem tör­tént utalás arra, hogy a légi felderí­tés végrehajtását és a katonai in­formációcserét milyen hathatós ka­­ tonai intézkedések követik majd a fegyverzet csökkentése és az atom­fegyver eltiltása végett. Az Egyesült Államok képviselőjé­nek álláspontját elemző New York Herald Tribune arra a megállapításra jutott, hogy „az Egyesült Államok ál­láspontja ez idő szerint nem irányul a fegyverzet közeljövőben történő csökkentésére ... Az Egyesült Álla­moknak jelenleg nincs szándékában csatlakozni az atomfegyver eltiltását, vagy gyártásának, illetve alkalmazá­sának korlátozását célzó valamilyen egyezményhez“. Az ilyen amerikai sajtókommentá­rok szem előtt tartásával — hang­zik befejezésül a levél — könnyen levonható a következtetés, mi is a tu­lajdonképpeni oka annak, hogy az al­bizottság munkája nem eredménye­zett lényeges előrehaladást a lesze­relési kérdés megoldása felé. Ugyan­akkor világos, hogy most megvan a lehetőség a leszerelési probléma fon­tos vonatkozásaival kapcsolatos meg­egyezésre. Ami a Szovjetuniót illeti, szavai nem térnek el tetteitől. A Szovjetunió már megkezdte fegyveres erői csök­kentésének gyakorlati megvalósítását. Most a nyugati hatalmakon a sor. Biztosra vehető a Nemzeti Párt győzelme az indonéziai választásokon Az ASSOCIATED PRESS hírügy­nökség tudósítója Dzsakartából nem hivatalos adatokat közölt a szeptem­ber 29-én megtartott parlamenti vá­lasztások előzetes eredményeiről. Eszerint a 27 millió megszámlált sza­vazatból az Indonéz Nemzeti Párt 8 001 750 szavazatot, a Nahdatul Ule­ma nevű muzulmán párt 6 666 099 szavazatot, a Masumi Párt 6 189 777 szavazatot, az Indonéziai Kommunis­ta Párt 5 904 025 szavazatot kapott. A többi szavazat más pártok között osz­lik meg. A Reuter dzsakartai jelentése rá­mutat: általában úgy vélik, hogy a helyzet lényegesen már aligha vál­tozhat meg.

Next