Szabad Nép, 1956. április (14. évfolyam, 92-121. szám)

1956-04-01 / 92. szám

2­ 1 T­óth József, a miskolci Decem­-­­ ber 4 Drótművek volt igazga­tója munkásból lett igazgató, akár­csak sok száz más üzemünk, vállala­tunk vezetője. Csakhogy Tóth József hamar elfeledte, honnan jött, kiknek a megbízásából került az igazgatói székbe, hamar elfeledte, hogy tettei­ről számot is kell adnia, s már-már azt hitte: az igazgatói szék örökös tulajdonosa.­­ Hogyan jutott el idáig? Nem egy­szerű a válasz. A legrövidebben ta­lán így lehetne összefoglalni a tör­ténteket: megszédült, öntelt lett, a bírálatot nem tűrte, bólogatójánosok­­kal és kétes elemekkel vette magát körül, s ezek aztán még tovább haj­szolták lefelé a lejtőn. A tettei? Talán egy regényben fel lehetne sorolni valamennyit, de új­ságcikkben nem. Kevés a hely. De azért lássunk néhány apró esetet, eb­­ből is kirajzolódhat Tóth arca, íme. Néhány évvel ezelőtt még szovjet igazgató volt ebben a gyárban. Mesz­­sziről jött elvtárs vezette az üzemet, de a munkások nagyon megszokták, hogy valahányszor a műhelybe lé­pett, megemelte kalapját, mindenki­hez odaköszönt, s hiányos nyelvtu­dásával is mindenképpen igyekezett beszélgetni velük. Ma is nagy szere­tettel emlegetik ezt az elvtársat. Azután Tóth lett a gyár igazgatója. Nem sokkal később a dolgozók meg­kérdezték tőle, hogy miért nem fo­gadja köszönésüket? Tóth dühösen vágta oda: — Majd rugót szerelek a kala­pomra, hogy állandóan rángassa, mi!? Soltész Zoltán villanyszerelő, DISZ- titkár kulturális felelős volt az üzem­ben. Aztán jött Tóth. Szigorú rendele­tet adott ki, hogy a gyárban nem sza­bad inni. Másnap Soltész észrevette, hogy az igazgató — saját rendelete ellenére — nyugodtan borozgat a gyárban. A taggyűlésen Soltész elv­társ szóvátette ezt. • » Ettől kezdve üldözték, rágalmaz­ták, elvették a kedvét minden tár­sadalmi munkától. Lipták Erzsébet 14 éve van a gyár­ban. Rajta kívül még fiai testvére dolgozik itt. Tősgyökeres drótgyáriak. Egy alkalommal panasszal ment az igazgatóhoz. Tóth — szokása szerint — durván, mocskosan beszélt vele,­­ Lipták Erzsébet sírva fakadt. Az igazgató csak ennyit mondott: — Elkeseredett? Hát akkor lője főbe magát! Mindez nagyon elkeserítette a munkásokat, különösen a régieket, akik hosszú évek óta a gyárban dol­goztak. Igyekeztek ráébreszteni hibái­ra az' igazgatót', de a bírálatot megtor­lás­ követte. Ezután leveleket írtak felsőbb gazdasági és pártszervekhez. Miután erre sem változott semmi — fájó szívvel ugyan, de otthagyták a gyárat. Rózsa József, Szöllősi István, Miskita József, Guba János és sok tár­suk cselekedett így ... Armikor Tóth a régi munkások tá­­v­­­isáról hallott, csak vállat vont, s pökhendien odavetette... ......... — Hadd menjenek. Legalább keve­sebb lesz itt néhány demagóggal. Érdemes a történtek néhány fontos tanulságáról beszélni. ★ Tóth József és cimborái sokat rom­boltak a gyárban, de — bármily cso­dálatos — a munkások még ilyen kö­rülmények között is teljesítették a tervet. (Igaz, hogy a gyár termelése közben némileg csökkent.) A kommu­nisták és a pártonkívüliek legjobbjai állták a sarat, bíztak ügyük igazá­ban, s tudták, hogy ez az igazság előbb-utóbb érvényre is jut. Lipták Erzsébet, akiről fentebb már szó volt, kommunista. Tótth emléke­zetes szavai után is a gyárban ma­radt. Honnan merített ehhez erőt? így válaszolt e kérdésre: — Nem azt az egy embert néztük, hanem a gyárat, társainkat... Imre Ferenc elvtárs, a termelési osztály vezetője, a gyár legkiválóbb szakembere (ma igazgatója), gépről gépre járva, buzdította a munkáso­kat: — A párt majd rendet teremt, elv­társaik ... De a tervet teljesítsük ad­dig is, mert várja az ország gyártmá­nyainkat ... A horganyzóban­ dolgoztak a gyár legrégibb munkásai. Itt volt a legfe­szültebb a helyzet. Tóth ugyanis egy ,,világraszóló“ újítást dolgozott ki, s próbált erőszakkal bevezetni, annak ellenére, hogy a munkások és a be­csületes műszakiak váltig tiltakoztak a használhatatlan „újítás“ ellen. De Tóth erőszakoskodott, nagy pénzt akart zsebrevágni. Az „újításnak“ — azonkívül, hogy bebizonyosodott használhatatlansága — több baleset is lett a következménye. De ezt az üzemrészt egyetlen régi munkás sem hagyta el. ... Nagyszerű munkásgárdája van a miskolci drótgyárnak. ★ Tóth nem érezte jól magát a mun­kások között. Megszokott cimborái­ mellett találta csak meg a helyét." Bármilyen ünnepélyt tartottak is a gyárban, ő mindig külön vonult ke­belbarátaival. S éppen az, ami ezek­kel az emberekkel összekötötte — a mulatozások, a mulatozáshoz szüksé­ges pénz jogtalan megszerzése — vá­lasztotta el egyre jobban a becsületes munkásoktól. Ez érthető is: aki sok hibát követ el, az nem szereti azok társaságát , akik ismerik és számon­­kérheti'1' tetteit. De ennek ellenére — vagy én is mondhatnánk: éppen ezért — Tóth mindig pontosan tudni akarta, hogy miről beszélnek a mun­kások egymás közt, nem készülnek-e valamire „ellene". Cimboráiból való­ságos spiclihálózatot épített ki a gyár­ban. Párt- vagy szakszervezeti gyű­lésre, termelési értekezletre ő soha „nem ért rá" elmenni, de aki bár­mely értekezleten szót mert emelni ellene, az másnap már a bőrén érezte, hogy az igazgató értesül a távollété­ben mondottakról is. Az igazgató le­váltásakor munkásgyűlést tartottak a gyárban. Itt a kollektíva nevében egyikük szemébe is vágta Tóthnak: — A kommunistának nincs szüksé­ge spiclikre, mert a kommunista nyíl­tan megkérdez mindent, nyílt vála­szolást vár, s a pártnak különben is erős és egészen másfajta kapcsolatai vannak a dolgozókkal! ★ Dehát ,hogyan fejlődhettek idáig a dolgok, hogyan maradhatott Tóth évekig a gyár igazgatója? A gyár pártszervezete és szakszer­vezete már az első alkalommal is fi­gyelmeztette az igazgatót hibáira. Ké­sőbb követelték, hogy bánjék tisz­tességesen az emberekkel; a szak­­szervezet felelősségre vonta a kollek­tív szerződés megszegéséért stb. De Tóth gőzhengerként dolgozott. A pártszervezet akkori titkára iskolára került, más funkcionáriusokat pedig ő maga állított félre. Hatalmi szóval jelölte meg, hogy kit válasszanak párttitkárrá. Utána pedig így dicse­kedett kebelbarátai előtt: „No, csi­náltam magamnak egy párttitkárt." Hogyan te­hette ezt meg? Úgy, hogy visszaélt pártfunkciójával. Tóth Jó­zsef ugyanis a párt megyei revíziós bizottságának elnöke volt. Ezt nem győzte eleget hangoztatni. Ráadásul a helybeli felsőbb pártszerveknél is voltak „barátai” (már leváltották őket funkciójukból), akik elsikkasz­tották a dolgozók és a gyárbeli funk­cionáriusok figyelmeztetéseit. De mi lett azokkal a levelekkel, amelyeket a munkások más szervek­nek küldtek? Ezek a levelek elvesz­tek a bürokrácia útvesztőjében. Szerepe van ebben a nálunk szoká­sos kivizsgálási módszernek is. Pa­nasz érkezik valamelyik szervhez, egy-két elvtárs a helyszínre megy, s „utánanéz” a dolognak. De többnyire csak a dolognak , az embereknek nem. Beszél néhány vezetővel, meg­nézi az aktákat, de arra már „nincs ideje”, hogy a munkásokkal is be­szélgessen, hogy megnézze: mint vé­lekednek a gyár vezetőiről közvetlen munkatársaik, beosztottjaik? Az elhangzott figyelmeztetés sok­szor csak érinti az illetékesek fülét, de meghallani már nem hallják meg. ★ Tóth József hamis barátairól, cim­boráiról, akik takargatták hibáit, már szólottunk. De voltak neki más barátai is, igazi barátai. Hiszen Tóth idevalósi, miskolci, régi harcos, aki­nek sok barátja él itt, s Miskolc mégsem olyan nagy város, hogy ha valaki más munkára kerül, azzal máris eltűnik szem elől. Hol voltak hát ezek a régi barátok, akik közül az egyik még Tóth fegyelmi tárgya­lásán is sajnálkozv­a elevenítette fel a régi időket, amikor a rossz útra lépett vasmunkást még jó elvtárs­nak, jó harcosnak ismerte? Ezek a régi harcostársak az utóbbi időben elfeledkeztek Tóthról­. Szóvá kell ezt tenni, mert ezek az elvtársak — és mások is — segít­hettek volna Tóthnak, ha idejében figyelmeztetik hibáira. Igaza volt Soltész-Lukács géplakatosnak, aki a munkásgyűlésen, amelyen Tóthot eltávolították a gyárból, így beszélt­ erről: „A hibákra már az első hóna­pokban felhívtuk a budapesti szer­vek figyelmét is. Ki is vizsgálták az ügyet, de velünk, munkásokkal nem beszéltek. Pedig, ha már akkor el­jöttek volna hozzánk, mi megmond­tuk volna, hol a hiba és talán Tóth Józsefet is megmentettük volna attól, ami vele történt." . ★ A basáskodók fája nem nőhet ná­lunk az égig. A miskolci városi párt­végrehajtó bizottság — miután eltá­volították innen Tóth egyik pártfogó­ját, a régi első titkárt, kinek helyére Déri Ernő elvtárs került­­, a Kohó- és Gépipari Minisztérium tömegcikk­ipari igazgatóságával,­­annak vezető­jével, György­ Gyula elvtárssal együtt leleplezte a bűnös cselekményeket. Tóth Józsefet leváltották, a pártból is kizárták. És Imre elvtársnál, a gyár új igaz­gatójánál egymásután jelentkeznek a régi szakmunkások. Jönnek vissza megszokott, kedves munkahelyükre, régi társaik mellé. Gál Pál Nem felelt meg a bizalomnak... EGY IGAZGATÓ LEVÁLTÁSÁNAK TÖRTÉNETE A pártaktúra-értekezletek néhány tanulsága A Központi Vezetőség március 12—13-i ülése után több mint húszezer kommunista — párt-, állami és gazdasági funkcioná­rius —a megyei és budapesti kerületi aktívákon tárgyalta meg a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusénak tanulságait, vala­mint pártunk Központi Vezetőségé­nek legutóbbi határozatát és az ülé­sen elhangzott beszámolót. A pártaktíva-értekezletek témaköre igen nagy kiterjedésű volt. Sok prob­lémát foglalt magában: a nemzetközi politikától a pártmunka stílusáig. De a vita elsősorban néhány, a mi számunkra is különösen fontos tanul­ság körül zajlott.­­ T­­ehatóan foglalkoztak a pártak­­tíva-értekezletek a kollektív vezetés és általában a pártdemokrá­­cia kérdéseivel. A kommunisták megértették és helyeselték a Szovjet­unió Kommunista Pártja által tett in­tézkedéseket a személyi kultusz meg­szüntetésére, s a lenini pártépítési el­vek, a kollektív vezetés helyreállítá­sára. A beszámolók és sok felszólaló hangsúlyozta, hogy nálunk is — a pártélet minden fokán — következe­tesen és szívósan kell küzdeni a kol­lektív vezetés érvényesítéséért. Sokan kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy a marxizmus—leninizmustól idegen személyi kultusz teljes elve­tése, a kollektív vezetés biztosítása a párt erejét és nagyságát bizonyítja, s ez fokozni fogja nemcsak a kom­munistáiknak, hanem egész dolgozó népünknek a pártba és a pártvezé­rbe vetett hitét és bizalmát. Többen a saját területük példáival bizonyították, hogy gyakran megsér­tik a kollektív vezetés elvét; a párt­végrehajtó bizottságok sok helyütt nem becsülik kellően a pártbizottságokat; formálisan, „muszájból“ tartják meg a pártbizottságok üléseit, csakhogy eleget tegyenek a szervezeti szabály­zat előírásainak. Azt kívánták, tegyék lehetővé, hogy a pártbizottságok tag­jai megismerkedhessenek a terület­tel, a napirendre tűzött kérdésekkel, mert a pártbizottság ülésein csak így tudnak érdemben, s ha kell, kritiku­san felszólalni. Sokan szóvá tették, hogy a pártbizottsági tagok vélemé­nye és javaslatai nem érvényesülnek kellően a pártbizottság határozatai­ban és a végrehajtó bizottság munka­­terveiben. Sőt, a Békés megyei aktí­van Balogh elvtárs, a vésztői falusi alapszervezet titkára elmondta, hogy a vésztői községi pártbizottság hatá­rozatait a végrehajtó bizottság gyak­ran megváltoztatja anélkül, hogy er­ről a pártbizottsággal vagy annak tagjaival tanácskozna. Kijelentette: az ilyen munka miatt nem látják ér­telmét a pártbizottság tagjai, hogy részt vegyenek a pártbizottság ülé­sein. Az aktíva helyeslő megjegy­zései mutatták, hogy ilyesmi másutt is előfordul. Több aktívan, például a Somogy megyein is, szóba került, hogy a kol­lektív vezetés azt is jelenti: a veze­tő szervek jobban támaszkodjana­k a párttagságra, a kommunista aktívá­ra. Furcsállották, hogy a megyei, já­rási vagy üzemi stb. aktívaüléseket csak igen nagy események után, a Központi Vezetőség külön határoza­tára hívják össze. Többen kérdezték: a helyi vezetők nem tartják szüksé­gesnek, hogy egy-egy fontos dolgot megtanácskozzanak a kommunista aktívával, hogy segítségét kérjék a fontosabb feladatok elvégzéséhez? Talán e pártszervek nem ismerik a szervezeti szabályzat idevonatkozó pontjait? A pártaktíva-értekezletek sok te­kintetben a kommunista aktíva és a Központi Vezetőség tanácskozása, eszmecseréje jellegét öltötték. A kommunistáik kifejezésre juttatták: helyeslik, hogy a Központi Vezetőség tagjai részt vesznek az aktívákon. De különösen helyeselnék, ha a helyszí­nen, mun­ka közben is, minél többet találkozhatnának a Központi Vezető­ség tagjaival, hogy tanácskozzanak velük, s tanácsot kapjana­k tőlük. Ki­fejezték,­­hogy az ilyen találkozások és véleménycserék hasznosak lenné­nek nemcsak az alsóbb szervek, ha­nem a Központi Vezetőség tagjai és a Központi Vezetőség számára is. A pártdemokrácia nagyon fontos *z eleme, hogy minden pártszerv­ben és pártszervezetben, minden kommunista kollektívában szabadon érvényesülhessen a kommunista kri­tika. Hogy mindenki, funkcionárius és egyszerű párttag bátran elmond­hassa véleményét, javaslatát. Hogy a pártban kritikus légkör uralkod­jék s felszínre kerüljenek a hibák, hogy ki lehessen javítani őket. Bátor kritikai szellem: ez a XX. kongresz­­szus egyik legfőbb tanulsága. Per­sze a kommunista kritika nem egy­szerű siránkozás és meakulpázás, hanem törekvés a munka megjavítá­sára, a kommunisták nevelésére. A most lezajlott aktívák bizonyos fokig vizsgák is voltak. Vizsgáztak a magyar kommunisták, hogy megér­tették-e és mennyire a XX. kong­resszusból a kritika nagy jelentősé­gét. Nagyon sokan megértették. A beszámolók nagy része és sok felszó­laló mondta el (bátran bírálva a hi­bákat) a véleményét a párt- és a gazdasági munkáról. Az aktívákon számos olyan elvtárs szólalt fel, aki az utóbbi időben nem hallatta szavát. Igazi kritikai szellem elsősorban azo­kon az a­ktívákon bontakozott f­el, ahol a beszámoló is példát mutatott a kommunista bírálatra és önbírálatra, például Pest, Zala megyében, a Ráko­si Mátyás Művekben, a VII. kerület­ben stb. A Somogy megyei aktívan követel­ték a felszólalók: a megyei és járási vezetők aktívan kapcsolódjanak be­ az agitációs munkába, keressék fel a dolgozó családokat. Ismerjék meg problémáikat, mindjárt jobban fog­nak vezetni, jobb intézkedéseket fog­nak hozni. Zala megyében Borsfa község párttitkára bírálta a járási ta­nácselnököt, amiért rosszul irányítja a termelőszövetkezeti szervező mun­kát. A jó, bíráló szellemű aktíva­értekezlet e felszólalás után kötelezte a jelenlevő járási tanácselnököt, hogy adjon választ a felszólalásra. Sokan bírálták az állami vezetés bürokra­tikus, papirosmunkáját. A Pest me­gyei aktívan Juhász elvtárs, a rác­kevei járási pártbizottság első titkára elmondta, hogy a járási tanács 1955- ben a felsőbb szervektől 28 ezer ügy­iratot kapott. Ez arra mutat, hogy egyes állami szerveink az ügymenet egyszerűsítéséről csak beszélnek, a valóságban görcsösen ragaszkodnak a felesleges jelentésekhez és kimutatá­sokhoz. Ugyancsak Juhász elvtárs tette szóvá, hogy a pártban sem szűnt még meg a bürokrácia. A járási pártbi­zottság a Központi Vezetőségtől 1955- ben 52 határozatot kapott, tehát min­den hétre jutott egy. Például az 1955 júniusi határozat magyarázatára és végrehajtására újabb három határo­zat érkezett a Központi Vezetőség­től. A sok határozat feldolgozás, tó­juttatás miatt nem jut idő és erő a legfontosabb határozatok végrehajtá­sának megszervezésére. Sok aktívan bírálták a Szabad Népet is. Több segítséget várnak tő­le, s azt, hogy bátrabban, idejében, nyíltabban foglalkozzék a kül- és belpolitikai eseményekkel, a pártélet kérdéseivel és a nehézségekkel is; erélyesebben küzdjön a bürokrácia, a visszaélések ellen; több helyet ad­jon a dolgozók leveleinek; bátran bí­rálja a mulasztások elkövetőit, a párt politikájának elferdítőit, a szocialis­ta törvényesség megsértőit. Mindez bizonyítja: sok funkcio­­nárius helyesen értette meg a XX. kongresszus kritikus szellemét. De nem mondhatjuk, hogy minden aktívan megértették ezt. Egyes ak­­tívaértekezleteken nem érvényesült a bátor, szabad, a pártéletet frissítő, a pártmunkát segítő kritika. Az álta­lános, semmitmondó, előre leírt, sima modorú felszólalások uralkod­tak. Vas megyében például csak két pedagógus, Horn és Gőcze elvtárs ütött meg bíráló hangot. De ők is sűrűn mentegetőztek szavaik „éles­sége” miatt. Ennek részben a pártmunka, a vezetés helytelen stílusa az oka. Az, hogy korábban nem érvénye­sült megfelelően a kollektív ve­zetés, hogy előfordulhatott a kri­tika elfojtása, sőt egyes esetek­ben a bírálat megtorlása elriasz­totta az elvtársakat a kritikától. Nehéz e helytelen, megszokott módszereikkel egyszerre szakítani, de szakítani kell és minél gyor­sabban. Természetesen ez nem je­lenti, hogy utat nyissunk a demagó­giának, eredményeink lebecsülésé­nek, a durva, felelőtlen kritikának. Mert ennek semmi köze a XX. kong­resszus szellemeihez, a kommunista bírálathoz. Az önkritika mélysé­gét sohasem az dönti el, hogy hány­szor fordul elő a beszámolóban az „önkritika“ szó vagy a múlt hibáinak elítélése. Az dönti el, mennyire vonja le a tanulságot az új helyzetből. S az új helyzetnek megfelelően ha­tározza-e meg a feladatokat, meg­valósítja-e pártmunka új stílusát. Helyes, konstruktív kritikai szellem kialakítására van szükség; nem utol­sósorban ettől függ, milyen gyorsan és milyen eredményesen alkalmaz­zuk a XX. kongresszus tanulságait. De a helyes bíráló légikör kialakí­tását meg kell hogy könnyítsük a párttagoknak. Segíteni kell nekik. S ezt a segítséget nem­ mindenütt kap­ták meg, például Vas és Veszprém megyében, Budapesten a XVII. és a XIX. kerületben sem, ezeken az ak­tívákon a beszámoló sem bírálta elég­gé a hibákat, s főleg nem­­volt elég önkritikus. Nem is bontakozott ki nyomukban sem a bátor kommunista bírálat, sem pedig aktív, harcos han­gulat. Ez volt a helyenként jelentkező kritikátlanság másik oka. A Központi Vezetőség 1956 már­ciusi határozata kimondja: „Tovább­ra is szívós, következetes harcot kell folytatni a pártban azért, hogy min­den fokon teljes mértékben való­sággá váljék a kollektív vezetés. To­vább kell fejleszteni a párton belüli demokráciát. A már elért eredmé­nyekre támaszkodva, még inkább meg kell szilárdítani a szocialista törvényességet." A hibák ellenére is az aktívaérte­kezletek arra vallottak, hogy a párt­demokrácia erőteljes fejlődésnek indul, s ez ki fog hatni az egész tár­sadalmi életre. A pártaktíva-értekezletek azt mu­­tatják, egyre több kommunista érti meg, hogy a pártélet lenini nor­máinak helyreállítása, a pártdemok­rácia fejlesztése nem öncél, hanem a kommunisták és a dolgozó töme­gek aktivitása, alkotó ereje kibonta­koztatásának egyik legfőbb eszköze. A pártaktíva-értekezletek sokat és felelősségteljesen foglalkoztak a szo­cialista termelőmunka és általában a szocializmus építésének kérdéseivel. A kommunisták örömmel vették tu­domásul az SZKP intézkedéseit a munkaidő csökkentéséről, az alacso­nyabb munkabérek és nyugdíjak fel­emeléséről, s általában a szovjet em­berek életszínvonalának emeléséről. Annál is inkább, mert a mi népünk jövőjét látják bennük. Mi is ezt az utat járjuk, hiszen mint a Köz­ponti Vezetőség ülésén elhangzott beszámolóból ismeretes, a máso­dik ötéves terv során hazánk­ban is be kívánjuk vezetni a rö­­videbb munkaidőt, a második ötéves tervben növeljük a dolgozók életszín­vonalát, tovább folytatjuk az árak csökkentésének politikáját s már az idén például egész évi kihatásában 800 millió forintot fordít a kormány bizonyos munkabér-kategóriákban a bérezés megjavítására. A pártaktívák határozottan leszö­gezték, hogy e határozatok megvaló­sítása és megvalósításuk üteme a termelőmunka lendületétől, a tervek teljesítésétől és túlteljesítésétől, a mezőgazdaság nagyarányú fejleszté­sétől függ. Sok kommunista elmon­dotta, hogy csak úgy általában, a termelőmunkától elszakítva beszélni az életszínvonal emeléséről, az „em­berről", mint ahogy ezt a jobboldali elhajlók tették 1954-ben, nem más, mint demagógia. Több, korszerűbb és olcsóbb ipari cikket akarunk, több húst, tejet és egyéb élelmiszert. De mindezt nekünk kell megteremte­nünk. Ezért a kommunisták legfonto­sabb hivatása, hogy mindenütt, a gyárakban, a földeken, a tudományos és kutatóintézetekben és a­ hivata­lokban a szocialista építőmunka gyakorlati megszervezésén fáradoz­zanak. Számos javaslatot tettek az aktívákon az ipar és a mezőgazdaság napi feladatainak jobb megoldására, a munkaverseny fejlesztésére és ál­landósítására. Sok szó esett az aktí­vákon a tavaszi mezőgazdasági mun­káról, a kései tavasz okozta különle­ges teendőkről is. De sok bíráló szó is elhangzott. Szóvá tették, hogy sok bürokratikus huzavona, szervezetlenség gátolja a technikai haladást, a munkások ver­senymozgalmának kibontakozását, az önköltség csökkentését. Handler elvtárs, tatabányai bányász elmond­ta: előfordul, hogy fejtőkalapácsot, rázócsúszdát, motort iszapolnak le gondatlanság miatt a bányában. A bürokratikus versenyszervezés pél­dáját mondták el Szoó és Karmos elvtársak a Nógrád megyei aktívan. A Nógrádi Tröszt 55 aknáján a bá­nyászok merész felajánlást tettek, de a tröszt anélkül, hogy a helyzetet megvizsgálta volna, a felajánlást visszautasította azzal, hogy túl ma­gas. A bányászok ennek ellenére tel­jesítették eredeti felajánlásukat. Bi­zonyos, kellő segítséggel még többre mentek volna. Ki­ifogásolták, hogy kisebb-na-n­a­gyobb beruházások előtt nem kérdezik meg a dolgozókat, hogyan lehetne azokat célszerűen megvalósí­tani, vagy ha megkérdezik őket, n­em fogadják el javaslataikat. A Csongrád megyei aktívan Nemes elvtárs, a Szentesi Gépállomás igaz­gatója elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium Szentesen 450 ezer fo­rintért egy nagy traktoros brigád­szállást építtetett, pedig sokkal jobb lett volna, ha kint a határban 7-8 kis brigádszállást állítanak fel, mert a Szentesen felépített épület nincs kihasználva, hiszen a traktorosok 15 —20 kilométerre dolgoznak Szentes­től. Jogos és okos figyelmeztetések ezek, amelyeket okvetlenül figyelembe kell vennünk, s tanulnunk kell belő­lük. Az ilyen figyelmeztetésekben és javaslatokban is kifejezésre jut a kom­munisták és a pártonkívüliek aktivi­tása, a szocializmus iránti szeretete és odaadása, a pártba, a népi demok­ráciába vetett bizalma. A pártszer­vek és pártszervezetek legfontosabb kötelességei közé tartozik, hogy fel­karolják e javaslatokat, gondoskod­janak megvalósításukról. A pártaktíva-értekezletek leszö­­­gezték: a XX. kongresszus egyik fontos tanulsága, hogy változ­tatni kell a párt szervező munkáján, hogy közelebb kell kerülni az embe­rekhez s hogy a pártszervezetek is­merjék meg mélyen a gazdasági építőmunka problémáit. Ahogy Hrus­csov elvtárs mondotta az SZKP XX. kongresszusán: „A pártmunkát a tö­megek szervezésére és nevelésére, a gazdasági irányítás javítására, a szo­cialista gazdaság szüntelen fejlesz­tésére, a szovjet nép anyagi ellátott­ságának javítására és kultúrájának emelésére kell­­összpontosítani." Sok szó esett e kérdésekről is. Egyes elvtársak örvendetes javulásá­ról számoltak be. Felhagytak a szö­vetkezetek szervezésének formális ve­zetésével, maguk is felkeresik a kö­zépparasztokat, meghallgatják őket. Jogos észrevételeiket, javaslataikat megvalósítják. Intézkedéseket tesznek a tsz-demokrácia fejlesztésére, okos érvekkel látják el a kommunistákat. De az aktívaértekezletek azt is mu­tatják, hogy az új munkastílus kiala­kításában még csak a kezdet kezde­tén vagyunk. Sok még az általános­ság. Sok ilyen mondat hangzott el a beszámolókban és a felszólalásokban is: „Az ipar a mi­­kerületünkben sem teljesítette negyedévi tervét." „Nem volna-e itt az ideje, hogy a XX. kong­resszus fényében javítsunk a hibá­kon és hathatós intézkedéseket hoz­zunk azok kijavítására." Vagy: „A mi megyénkben sem a legjobb a vi­szony a­­középparasztokkal és nem is­merjük az egyéni parasztok problé­máit sem. Nem foglalkozunk velük eleget. Ezen változtassanak az elv­társaik." És ezzel ezt a témát be is fejezték. A­z általános, sokszor semmitmon­­dó beszámolók és felszólalások figyelmeztetnek arra, hogy a hely­telen munkastílus nagyon mélyen be­ivódott a pártmun­ka gyakorlatába. Nagyon szívós, következetes mun­kára van még szükség, hogy kiirtsuk onnan. S minden kommunista erőfe­szítésére szükség van. Okos tanácsra, a jó tapasztalatok elterjesztésére, de ha szükséges, kemény bírálatra is. A pártaktíva-értekezletek megmutatták, a kommunistákban ég a tettvágy. Dolgozni, tevékenykedni akarnak a XX kongresszus szellemében. Köve­telik a munka megjavítását és jobb megszervezését, az elavult nézetek és elvek elvetését. Csak örülni lehet en­nek, hisz épp­ ez a tettvágy a legfőbb biztosítéka a­ jó, eredményes munká­nak. Csak fejleszteni kell a kommu­­nistákban ezt a készséget. De egy­szersmind vigyázni kell, nehogy kap­kodás, szertelenség váltsa fel ezt az igyekezetet. A pártaktíva-értekezleteken pár­­tunk vezető aktívája helyeslés­sel fogadta a Központi Vezetőség ha­tározatát, amely „megbízza a Politi­kai Bizottságot, hogy a Központi Ve­zetőség tagjai, a pártszervezetek, a párttagság, a dolgozók, valamint ezek szervezetei és az állami szervek cselekvő részvételével haladéktalanul dolgozza ki azokat az intézkedéseket, amelyek a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongreszusának határo­zataiból a magyarországi viszonyokra alkalmazhatók és gondoskodjék ezek megvalósításáról." Ezt segítették elő már az aktíva­értekezletek is. Máris aktívabb, ele­venebb a pártmunka, a közélet. To­vább nő a párt aktivitása. A XX. kongresszus fényében minden kom­munista még világosabban látja, mily hatalmas, legyőzhetetlen erő a párt, amelyet a marxizmus—leninizmus győzelmes eszméi vezetnek, s amely a párttagok erejére, a dolgozó millióik szeretetére és aktivitására támasz­kodik Matusek Tivadar SZABAD NÉP Földrengés volt szombaton Zala és Vas megyében Szombaton délután Zala megye északi részén és Vas megye déli ré­szén több községben földlökéseket észleltek. A földmozgás megfigyelé­sek szerint Zala megyében 7—10 másodpercig, Vas megyében pedig 2—4 másodpercig tartott.­A földmozgás következtében több lakóház megrongálódott, de ember­életben sehol nem esett kár. A Zala megyei Pakod községből egy sebe­sülést jelentettek, ahol egy 12 éves gyermeket a háztetőről lezuhant cse­repek megsebesítettek. A gyermeket azonnal elsősegélyben részesítették és a zalaegerszegi kórházba szállították. A földrengés következtében Pakod községben nyolcvan kémény beom­lott és bezúzta a háztetőket. Zalavé­pén három ház teljesen lakhatatlanná vált, négyet pedig súlyos rongálódá­sok miatt ki kellett üríteni. Zala­­szentivánról és Völköndről egy-egy kémény beomlását jelentették. A Vas megyei Bérbaltavár község­ben a házaknak mintegy fele ron­gálódott meg, azonban csak egy há­zat kellett kiüríteni. Nagytilaj és Mikosszéplalk községekből negyven százalékos rongálódást jelentettek, kiürítés nem volt. Kisebb károkat szenvedett Káld község is. A két megyében a földrengés meg­szűnése után a községi tanácsok és a rendőrség a lakossággal együtt azon­nal hozzálátott­­ a kisebb károk hely­reállításához. A károk­­felmérését már az esti órákban megkezdték. Magyar küldöttség utazik a Béke-Világtanács stockholmi ülésszakára Andics Erzsébet nyilatkozata Április 5-én kezdődik Stockholm­ban a Béke-Világtanács rendkívüli ülésszaka, amelynek egyetlen napi­rendi pontja: a leszerelés kérdése. Az ülésszakon a magyar békehar­cosokat öttagú küldöttség képviseli. A küldöttség vezetője Andics Erzsé­bet Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világtanács tagja, az Országos Béketanács elnöke, tagjai: Lukács György Kossuth-díjas akadémikus, Péter János református püspök, a Béke-Világtanács tagjai, Bugár Já­nosné, az Országos Béketanács tit­kára és Ratkó Anna, az Országos Bé­ketanács alelnöke. Andics Erzsébet az elutazás előtt a többi közt a következőket mondta a Magyar Távirati Iroda munkatár­sának a BVT stockholmi üléséről: ,, A Béke-Világtanács a napirend megállapításával is hangsúlyozni kí­vánta, hogy a világproblémák továb­bi megoldásának, a további meg­egyezéseknek kulcskérdése a leszere­lés. A nemzetközi békemozgalom és a néptömegek harca most arra össz­pontosul, hogy ebben az évben a le­szerelés közismerten bonyolult kér­désében jussunk előbbre. Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar békebizottságok április 5 és 9 között nagy figyelemmel kísérik majd a Béke-Világtanács stockholmi tárgyalásait. Azt szeretnék, hogy a békebizottságok felvilágosító mun­kájukkal bontakoztassanak ki erős mozgalmat a leszerelés és a tömeg­­pusztító fegyverek betiltásának érde­kében. Kezdeményezzenek békemű­szakokat, békeőrséget, a falvakban békenapokat, békeheteket, hogy ha­zánk békemozgalma is méltóképpen hozzájárulhasson a világtanács ülé­sének sikeréhez. A török követ az országgyűlés elnökénél Comal Yesil, a Török Köztársaság magyarországi rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere, szomba­ton bemutatkozó látogatást tett Rónai Sándor elvtársnál, az­ országgyűlés el­nökénél. (MTI) Idejében elvégzünk minden munkát és teljesítjük állampolgári kötelezettségeinket Az árvíz sújtotta Tolna község dolgozó parasztjainak felhívása­i (Tudósítónktól.) ■ ■ % Szombaton délután Tolna község tanácstagjai és tanácsaktívái elha­tározták, hogy a községet ért súlyos árvízkárok ellenére elsőkként telje­sítik a tavaszi-nyári munkákat, ál­lampolgári kötelezettségeiket. Tolna községben 350 lakóház ke­rült víz alá, s a község 1600 lakója vált hajléktalanná. A határban 4900 hold szántót árasztott el a víz. A község árvízkárosultjai 771650 forint gyorssegélyt kaptak, s az élelmezé­sükre fordított összegekkel együtt több mint 1 millió forinttal sietett segítségükre az ország. Talpa dolgozó parasztjai a házak helyreállítása és újjáépítése mellett napokon belül víztelenítik a határt. Április 4-ét is munkával ünnepük, a kipusztult vetések helyébe minél több kukoricát vetnek, hogy fejleszt­hessék a község állatállományát, s teljesíthessék beadásukat. A község lakói a szombat délutáni megbeszé­lésen elhatározták, hogy december 10-ig teljesítik egész évi beadási kö­telezettségüket, s az adót is minden negyedévben pontosan befizetik. A községi tanács és a pártszerve­zet Tolna község lakossága nevé­ben felhívással fordult egész Tolna megye dolgozó parasztságához, hogy a tavaszi munkák meggyorsításával járuljanak hozzá az árvíz okozta ká­rok csökkentéséhez. * ★ A mohács-szigeti elöntött terület mintegy háromnegyed részéről levo­nult a víz, gyorsan szikkad a talaj. Egyre többen térnek vissza a sziget­re. Moháccsal szemben, a kandai ha­tár dombosabb részein már megin­dult a tavaszi növényápolás. Lófo­gattal kultivátorozzák a szépen zöl­­delő őszi vetéseiket, fogasolnak, szór­ják a növényerősítő műtrágyát. Nagy segítséget adnak a gépállo­mások. A 15 baranyai gépállomásról 136 G—35-ös körmöstraktort, 14 DT— 413-as lánctalpast, 15 Zetort, 2 Lanz Bulldog traktort, nyolc vontatót és nyolc pótkocsit irányítottak a sziget­re. A gépek egy része már megérke­zett a mohácsi oldalra. (MTI) . VASÁRNAP, 1956. ÁPRILIS ! „Az Egyesített Atomkutató Intézet a Szovjetunió békepolitikájának újabb fényes bizonyítéka" Hidas István elvtárs nyilatkozata az intézet megalakításáról Ismeretes, hogy a közelmúltban Moszkvában 11 állam képviselőinek tanácskozásai nyomán megalakult az Egyesített Atomkutató Intézet. A ta­nácskozáson­­részt vett hazánk kül­döttsége is. Az intézet megalakulásá­val kapcsolatban Hidas István elv­társ, a magyar küldöttség vezetője a következő válaszokat adta a Magyar Távirati Iroda munkatársának kér­déseire: Kérdés: Mi a jelentősége a 11 ország tudományos együttműködésé­nek? V­á­l­a­s­z : Az a tanácskozás, amely a szovjet kormány kezdeményezésére Moszkvában március 20—28 között az Egyesített Atomikutató Intézet létre­hozása tárgyában lefolyt, rendkívül nagy jelentőségű. A részvevő 11 or­szág delegációi a világ lakosságának több mint egyharmadát képviselték. A tanácskozásokon részt vett delegá­ciókra a szovjet tudománynak és a szovjet tudósoknak az atomenergia bé­kés célokra való felhasználása terén elért nagyszerű eredményei mély be­nyomást tettek. A részvevők körében rendkívüli érdeklődést váltott ki a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Atomfizikai Intézetének és Elektron­fizikai Laboratóriumának meglátoga­tása. Ezek az intézetek a világon egyedül álló tudományos felszerelés­sel rendelkeznek. Itt működik Meg­ lehetőségeket, cserjakov akadémikus vezetésével a­z atomkutatások 680 millió elektronvoltos szinkrocik­lotron és befejezés előtt áll a Veksz­­ler professzor irányításával tervezett és kivitelezett 10 milliárd elektron-1 voltos szinkrofozotron. Rövid időn be­lül Magyarország és az Egyesített Atomkutató Intézet létesítésében részvevő minden ország tudományos, dolgozói előtt megnyílik a lehetőség arra, hogy ezeknek az intézeteknek kutatólaboratóriumaiban tudományos munkát végezhessenek. Az Atomfizikai Intézet és az Elektronfizikai Laboratórium át-­ adásával a Szovjetunió — jelen-* tős anyagi áldozatot hozva — is­* mét tanújelét adta a békeszeretői országok iránti önzetlen barátsá-­’ gának és együttműködési készsé­­gének. Számunkra az Egyesített Atomtat­­tató Intézetben­­való részvétel jelen­tősége abban van, hogy tudósaik olyan berendezéseket használhatnak fel kísérleteikben, amilyeneket m­i soha nem tudnánk létesíteni. Lehetőségünk van arra, hogy tu­dósaink olyan színvonalú tudo­mányos munkát­­végezhessenek, amilyenre egyelőre a fejlett nyu­gati országok tudósainak sincs módjuk. Míg a Genf mellett épülő Európai Atomkutató Központ — a CERN-la­­boratórium — csak a kezdet kelle­tén áll és a tervek szerint fák gyorsítóberendezésekkel fog renglel­­kezni, addig az Egyesített Atomk­­u­­tató Intézet már most a legmoder­nebb felszereléssel kezdi meg mun­­káját, és folyamatos továbbfejleszté­sében nagyteljesítményű­­tkr32­icti atomreaktorral és más jelentős tudo­­mányos eszközzel fog bővülni.­­ Az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása és különösen annak lehe­­tősége, hogy abba más országok is beléphetnek, a Szovjetunió bélipol­­tiská jártaik, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló tevékenységé­nek újabb fényes bizonyítéka. J Kérdés: Milyen mértékben se­gíti az Egyesített Atomikutató Intézet létrehozása a tudományos együttmű­­­ködést? Válasz: A tanácskozáson részt vett országok képviselői hangsúlyoz­­ták azt a meggyőződésüket, hogy az Egyesített Atomkutató Intézet létrehozása újabb nagy lehetősé­get teremt a Szovjetunió és a népi demokráciák tudományos tevékenységének összehangolá­sára, különösen a fizikai tudományok terén. Az intézet létesítésében részvevő minden ország képviselője célszerű­nek és szükségesnek tartotta azt, hogy az Egyesített Atomkutató In­­­tézet ne csak kutató tevékenységet fejtsen ki, hanem segítse elő e terü­leten az egyes országok közötti tu­dományos együttműködést is. Pilla­natnyilag ugyanis a baráti országok atomkutatással foglalkozó intézetei­nek munkája nincs eléggé összehan­golva, nem ismerik kielégítően egy­más eredményeit és terveit.­­* Kérdés: Mely intézményeink kapcsolódnak be az Egyesített Atom-­ kutató Intézet munkájába?­­ Válasz: Az Egyesített Atomku­­tató Intézet létrehozása különböző a­dományágaknak biztosít kutatást Ismeretes, hogy az skálája igen széles. z intézet munkájában való részvé­t­­el elsősorban kísérleti fizikusaink, de mérnökeink, vegyészeink, elméleti fzikusaink és matematikusaink szempontjából is nagy jelentőségű. A Központi Fizikai Kutató Inté­zetben, a Debreceni Fizikai Kuta­tó Intézetben és másutt elért eredményeink lehetővé teszik az Egyesített Atomkutató Intézet munkájába való eredményes be­kapcsolódásunkat. Kérdés: Az atomfizikusok együttműködése milyen perspektívát zár hazánkban az atomenergia békés felhasználása elé? Válasz: Az Egyesített Atomku­tató Intézet — mint már hangsú­lyoztam — olyan kísérleti bázisra épül, amely a maga nemében párat­lan a világon. A nagy gyorsítóberen­dezésekkel végezhető kísérletek je­lentősen gazdagítani fogják az atom­mag felépítéséről alkotott ismere­teinket. Az atommagot alkotó ré­szecskék és az azokat összetartó erők pontosabb tudományos megis­merése alapján lehetővé válik az atommag energiáját hasznosító tech­nika továbbfejlesztése és kiszélesíté­se is. Ezáltal az intézet munkája minden bi­zonnyal elősegíti az atomenergia békés célokra való felhasználását hazánkban is. Kérdés: Milyen lehetőség van a nemzetek közötti együttműködés további kiszélesítésére? Válasz: Az Egyesített Atomku­tató Intézet megalakításáról szóló okmányt 11 ország képviselője írta alá. Mint ismeretes, a tanácskozás már csatlakozásra hívta fel a Viet­nami Demokratikus Köztársaság kor­mányát. A részvevők ezenkívül biz­tosítani kívánják más olyan államok részére is az intézet munkájába való bekapcsolódás lehetőségét, amelyek készek az egyezmény szellemében való együttműködésre. (MTI)

Next