Népszabadság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-05 / 4. szám
4 SÜHGET AZ I no! Január közepéig mindenütt helyreállítják a dunai gátakat Az árvíz sújtotta Bogyiszló községből felkeresték szerkesztőségünket, így tudtuk meg, hogy már felépültek az új családi házak, mégis aggódnak, mert a Duna töltésének helyreállítása még nem fejeződött be. "A bogyiszlóiakon kívül bizonyára sokakat érdekel: hogyan is halad a gátak helyreállítása, megerősítése? Milyen erős az árvízvédelmünk? Ezekre kértünk választ az Országos Vízügyi Főigazgatóságon, ahol Ziegler Károly főosztályvezető tájékoztatott bennünket. — Ami a felkészülést illeti — mondotta — a következő a helyzet: az 1956-os árvizek 52 töltésszakadást okoztak. Egy-két hely kivételével a gátakat már helyreállítottuk. Ezeken a helyeken — így a bogyiszló—dombori szakaszon is — az elmúlt évi őszi események folytán olyan kiesés keletkezett, hogy 1956 végéig nem tudtuk befejezni a munkálatokat. Jelenleg azonban a még el-maradott munkák is a legnagyobb erővel folynak és január közepéig elvégezzük. — Milyen mérvű árvízveszélyre számíthatunk az idén? — Erre nagyon nehéz válaszolni, tekintve, hogy az időjárás alakulását csak rövid időszakra tudjuk előre megismerni és ezideig még a téli időjárás kialakulása sem történt meg. Általánosságban azonban megállapítható, hogy az időjárás változásának szakaszos természete miatt folyó évben is számolni lehet nagyobb áradásokkal. A múlt évihez hasonló súlyos helyzet előreláthatólag nem következik be, a felkészülésünket mégis fokoznunk kell. Éppen ezért az 1954-56. évi tapasztalatok alapján a leginkább veszélyeztetett szakaszok közül a szigetközi dunai töltést, a Sió torkolatmenti töltéseit és a Baja várost védő töltésszakaszt az eredetinél máris jobban megerősítettük. *— Hogyan áll a töltések gyors védelmének megszervezése? — Ezen a téren is fokoztuk erőfeszítéseinket. A vízügyi igazgató - Ságoknál állandóan foglalkoztatott teakmunkásokat különleges brigádokba szerveztük, s ezek a brigádok a hozzájuk beosztott szakvezetővel együtt készenlétben állnak az ország bármely területén a veszély elhárítására. A vízügyi igazgatóságok minden egyes helyi tanácsot megkeresnek és a tanáccsal közösen szervezik meg az árvédelmi csapatokat, amelyek nagyobb veszély esetén a szakmunkás és honvédségi erők mellett a védelem alapját kell hogy alkossák. A súlyos katasztrófák dacára, éppen az elmúlt év mutatta meg, hogy az elszánt védekezés gyakran csodákra is képes — fejezte be nyilatkozatát Ziegler Károly. NÉPSZABADSÁG 1957. január 5. szombat 700 millió devizaforint értékű mezőgazdasági import A Közellátási Kormánybiztosság tervet dolgozott ki az első félév feladatainak megoldására. E nehéz időszak megkönnyítésére mintegy 700 millió devizaforint értékű mezőgazdasági cikket importálnánk. A cikkek között igen sok gyarmatáru szerepel, így kakaó, teáva, tea, citrom és narancs is. A hatalmas importtal szemben a tervek szerint csak 400 millió devizaforint értékű árut szállítanánk külföldre, elsősorban olyan cikkeket, amelyekből biztosították a hazai szükségleteket. (így például feleslegünk van sűrített paradicsomból, vegyes főzelékkonzervből.) ,Szegfatil Csajda... Gajda tulajdonképpen semmit nem akart — csak élni. És minél inkább nem akart semmit, annál nehezebb volt neki csak élni. Harminchat éves volt és még mindig nem jött rá, hogy csak élni szinte lehetetlen. Még gondolatban sem jutott el odáig, mennyi mindent kell akarni és csinálni ahhoz, hogy az ember egy kimerítő, minden idegszálat igénybevevő tevékenység végső eredményeként, csak éljen. Hiszen mindenki csak él, de mi mindent tesz fel erre a kockára. Nem így Gajda. Gajda szerette figyelni, hallgatni az embereket, de nem tudott érdekeinek megfelelő baráti kört kialakítani, viszolygott az érdekképviseleti alapon összehozott uzsonnáktól, névnapoktól. Következésképp Gajdának szükség esetén nem volt kéznél egy embere sem. Gajda lelkiismeretesen dolgozott, de nem volt érzéke a kapcsolat-kialakításhoz, az intrikához, az apró ügyekhez, nem érte fel ésszel a hivatali hierarchiát, és annak folyományait, egyszóval nem tudta, mi az: helyezkedni. Következésképpen Gajdénak nem voltak lekötelezettjei, pletykát nagyvonalú gesztussal viszonzó főnökei, még ellenségei sem. Gajda szerette a feleségét, de nem ismerte a nőiket. Nem tudta, hogy a Muci ruháját szidnikell ahhoz, hogy a felesége jól érezze magát rosszul sikerült új szoknyájában. Azt hitte, elég minden fillért hazaadni, és nem értette, miért szidja őt az asszony, hogy a villamosra várva, mindig úgy kell a kezébe nyomni 1.40-et, hogy ő fizethessen. Valamint Gajda úgy vélte, nem illő a hatvanéves anyósával vitáznia. Következésképp Gajdának otthon nem nőtt semmi tekintélye, és a nagyobbik fia ,Szevasz papuccsal köszöntötte. És képzeljék el Gajdát és a politikát! Gajda humanizmust ápolgatott magában, és bár soha meg sem szólalt (vagy épp ezért!), sok kritikát kapott szegény. Ilyenkor lehajtotta a fejét, elpirult, és szomorúan rebegte: „Hiszen én csak élni akarok." Következésképp Gajda tíz éve állt a Létrán. A harmadik fokon. Egy tapodtat sem ment előre. A hivatalban tehetségtelenségéről suttogtak, a felesége pedig élhetetlenségéről kiabált. Csak a sógor, a család tanácsadója védelmezte: „Ne bántsátok, ő a legrendesebb ember, akit ismerek." S ilyen jelenetek után a sógor megindultságtól áthatva ugyan, de mindig sürgősen távozott. Fontos Létra-ügyei voltak. Salamon Magda SZÁMADÁS írtát, Meztroszín . Ma már bízvást elmondhatjuk, hogy elkerültük azt a szakadékot, amelybe a nemzetközi imperializmus felbiztatta ellenforradalmi kalandorok dolgozó népünket akarták eltemetni. Sok jóakaratú, becsületes ember csak most kezd ráeszmélni, mekkora veszedelem hárult el népünk és hazánk felől. Persze, jónéhányan máig sem tudtak teljesen kiszabadulni a megtévesztő, hazug jelszavak zűrzavarából s az „igazi népuralom”, a „demokrácia” és a legvadabb nacionalista és soviniszta jelszavak mákonyának hatása alatt „forradalomnak” tekintik a nyílt ellenforradalmi lázadást és a fegyveres felkelést. Akik még most is így gondolkoznak, azok köztudott és jellemző tények mellett siklanak el. Még bizonyára nem mindenki szegezte önmagának ezt a kérdést: kinek volt érdeke, s kinek lett volna haszna mindabból, ami október 23-án kezdődött. E fontos politikai kérdést pedig nem lehet enélkül értékelni. Idézzük csak emlékezetünkbe Lenint, aki a következőket mondja: „Nem az a fontos, ki védelmez közvetlenül egy bizonyos politikát, mert a kapitalizmus jelenlegi dicső rendszerében bármely pénzeszsák mindenféle nézetek védelmére mindenkorfelbérelhet,vagy megvásárolhat, vagy felhasználhat tetszés szerinti számú ügyvédet, írót, képviselőt, professzort, papot és így tovább ... Vannak egyszerű lelkek is, akik meggondolatlanságból vagy ostoba megszokásból védelmeznek bizonyos polgári környezetben uralkodó nézeteket... Ne higgyetek a frázisoknak, nézzétek meg jobban, kinek van haszna belőle!’’ Nézzük meg jobban a közelmúlt magyarországi eseményeit. Október 23-án délután békés tüntetés volt, estére már fegyverres felkelés, az összes fontos ka-tonai, politikai és híradási gócpontok, valamint szállítóeszközök lefoglalása. Az októberi éjszakában égő fáklyaként lobogtak a vörös zászlók. Eltörölték az „elvtársat“ és újjászületett az „úr”. Megtámadják a pártlap székházát. Minden újság megjelenhet, csak a kommunisták lapja nem. A véres, fegyveres események napokon keresztül tartanak. A párt- és államvezetés az utcát bitorló ellenforradalmárok követelésének nyomása alatt egyre lejjebb csúszik. A naponta változó kormány összetétele lehetővé teszi az egész állami élet dezorganizálását és a nemzeti zászlóval takart kommunistaellenes, szovjetellenes, népidemokrácia-ellenes jelszavak mögött mindinkább felismerhető a dolgok lényege. Október 30—31-én már nyíltan előbújtak azok, akiknek érdeke volt a fegyveres felkelés, az ellenforradalmi lázadás. A kormánynál már megjelentek, erre tanú vagyok, először a középiparosok, és követelték az 1949-es államosítás eltörlését, azután a GYOSZ képviselői, követelve az 1948. évi államosítás előtti helyzet visszaállítását. Csatasorba léptek a Horthy-tisztek, a felhértei bort még jobban elmélyítő volt kakastollasok. Előmerészkedtek a régi földbirtokosok, a magyar arisztokraták, hogy újból megszállják a földet és erőszakosan szétzúzzák a tsz-eket. Mellettük a kulákok fegyveres bandái garázdálkodnak, gyilkolva, gyújtogatva és rémületet keltve. Mi más a föld és termelőeszközök birtokbavétele a régi tulajdonosok által, mint a kapitalizmus restaurálása, az úri Magyarország visszaállítása?! Mi ez, ha nem ellenforradalom, akkor is, ha félrevezetett, hiszékeny embereket használtak fel hozzá, akik az első pillanatban még nem vették észre, hogy cselekedetükből, magatartásukból, harcukból kinek van vagy lesz haszna. Talán a nép uralmának megerősítésére akarták szétverni a munkásosztály pártját, ezért volt a kommunisták általános üldözése, az állami és gazdasági funkcionáriusok eltávolítása és leöldöklése? Világos, hogy nem. Céljuk az volt, hogy elpusztítsák a népi demokrácia legjobb erőit, a néphez hű, vezetőképes embereket, akik évtizedek óta küzdöttek a szocializmusért. Ez nemzeti forradalom? Nem, ez ellenforradalom! Kell-e leleplezőbb tény, mint az „arccal nyugat felé" jelszó egybekötve a nyugati sajtónak és rádiónak hol szirénhangjával, hol vad uszításával, hol nagy segély felajánlásával aszerint, hogy melyikre volt szükségük az adott pillanatban a lázadóknak. Van-e olyan rádióhallgatója az országnak, aki nem vette észre azt a „véletlen“ összhangot, amely a nyugati rádiók, elsősorban a Szabad Európa hangja, hírei, kommentárjai és a lázadók fegyveres cselekedetei időzítetten kiadott jelszavai között volt. Elhiszi-e józaneszű ember az olyan dajkamesét, hogy a nemzetközi imperializmus valaha is támogatott valamilyen felszabadító forradalmi mozgalmat. Ellenben támogatott és támogat minden eszközzel minden ellenforradalmat, amely a népellenes rendszerek visszaállítását tűzi ki célul. Ki ne gondolkozott volna el Mindszentty bíboros kétszeri rádióbeszédén és , «szózatán’*, amely szinte jeladás volt a hatalom megszerzésére, birtokbavételére, a fehérterror dúlására, a magántulajdonon épülő rend, vagyis a tőkés földbirtokos rendszer visszaállítására. A pribékek csatakiáltása, géppisztolyok kerepelése és a haldoklók halálhörgése volt a beszéd visszhangja a didergető, hideglelős november eleji éjszakában. November 3-án éjszaka megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány és kérte a Szovjetunió kormányát, vesse be hadseregét és védje meg tragikus helyzetbe került népünket. Nekünk nem volt új a fehérterror. Mi még emlékszünk 1919-re, amikor a kommün bukása után testünket és lelkünket tiporta a fehérterror. Érdemes megvizsgálni azt a szerepet, amelyet a Szovjetunió és hadserege töltött be a magyar nép életében. A Szovjetunió és hadserege kétszer avatkozott be a magyar nép életébe és sorsába. A második világháborúban a megtámadott Szovjetunió győzelmesen veri le a fasizmust és mint felszabadító érkezik Magyarországra. Ha a történelem úgy alakul, amint azt például Horthyék, Kállayék várták, és Magyarországot, mint Olaszországot az angolszász hatalmak szállják meg, vajon lett volna-e földosztás, államosítás? Nyilván nem. De Magyarországot a szovjet hadsereg szállta meg, és ez lehetővé tette, hogy a nincstelen magyar paraszt valóra váltsa százados álmát: a föld azé lett, aki megműveli, lehetővé tette, hogy a magyar nép államosítsa 1947-ben a bankokat, 1948-ban a nagyüzemeket. A Szovjetunió pozitív és forradalmi módon avatkozott be a magyar nép életébe. Mit védett meg a szovjet hadsereg most, a második beavatkozásnál? A magyar paraszt földjét, az össznépi tulajdont, az államosított bankokat, bányákat és üzemeket azoktól, akik vissza akarták venni, akik azt hitték, mint 1919-ben, vissza lehet fordítani a történelem és az idő kerekét. A Szovjetunió hadserege pozitívan és forradalmian avatkozott be tehát ezúttal is. Joga volt a kormánynak október 23-án és 24-én, valamint november 4-én segítségül hívni a Szovjetunió hadseregét? Joga, sőt kötelessége volt! Mert itt is az a kérdés: kinek vanhaszna belőle? 1919-ben, a „hazafi” Horthy csehekkel, románokkal, szenegáli franciákkal fojtotta vérbe a népi hatalmat. 1956-ban a dolgozó magyar nép képviselői a szovjet hadsereg segítségével mentették meg a népi hatalmat. A Szovjetunió, amely számtalan A gyümölcs- és főzelék-konzervgyárban az év első napjaiban 70— 75 méter mázsa tésztafélét, 50 mázsa gyümölcsízt, 50 mázsa különböző befőttet és 3 vagon finom főzelékárut készítettek. A képen, a palackzáró gépen dolgoznak. Apró Antal beszélgetése pécsi bányászokkal Apró Antal iparügyi miniszter pénteken délután fogadta a Pécsi Szénbányászati Tröszt munkásküldöttségét és hosszabb beszélgetést folytatott velük. A kölcsönös bizalom és őszinteség jegyében lefolyt beszélgetésen iparunk, népgazdaságunk, politikai életünk több időszerű fontos kérdése került szőnyegre. MSZMP-pártnap Egerben Pénteken délután Egerben az MSZMP városi ideiglenes intéző bizottsága első ízben hívta össze a párt tagjait, hogy megbeszéljék a tennivalóikat. A pártnap részvevői a városi tanács nagytermében hallgatták meg Meruk Vilmost, az MSZMP ideiglenes központi bizottságának képviselőjét. A felszólalók bátran mondták el az MDP és volt vezetőinek hibáit és figyelmeztették az MSZMP intéző bizottságait, hogy csak akkor beszéljenek és cselekedjenek a nép nevében, ha erre felhatalmazták őket. Hangsúlyozták, hogy az új párt húzzon éles választóvonalat a régi vezetőség hibái elé, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy a munkások és dolgozó parasztok nagy többsége elforduljon a párttól. A dolgos magyar népnek olyan pártra, ezen belül olyan vezetőkre van szüksége, akik nem saját érdekeikért, hanem a nép, az ország felemelkedésén munkálkodnak és ennek szentelik minden percüket. (MTI)