Népszabadság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-19 / 42. szám
4 Magyar művészek játéka külföldi hanglemezeken Londonból megkaptuk a The Grammophone című folyóirat 1956-os számait. Ha a 12 füzetet forgatjuk, feltűnik, hogy a beszámolókban és hirdetésekben milyen sok magyar név szerepel. A külföldön élő magyar művészek igen előkelő helyet vívtak ki maguknak a zenei világban, a legnagyobb gramofonlemezgyárak veszik fel játékukat. Kentner Lajos Yehudi Menuhinnal Beethoven szonátáit, a Budapest-kvartett Beethoven vonósnégyeseit játssza. Anda Géza Bartókot és Schumannt, Károlyi Gyula Chopin balladáit zongorázza, Gertler Endre Bartókot, Martzy Johanna Bachot hegedül. A Columbia-lemezeken a Végh-vonósnégyes játssza Bartók műveit. A berlini filharmonikusok Varga Tiborral adják elő Bach egyik hegedűversenyét és Földes Andorral Rahmaninov második zongoraversenyét. Fricsay Ferenc Schumann első szimfóniáját és a RIAS-rádióállomás Bolygó hollandi előadását vezényli. (A Bolygó hollandinak ezt az előadását a budapesti rádió is bemutatta tavaly nyáron.) A Columbia gramofonlemezgyár egészoldalas színes hirdetésben reklámozza hét kiváló művészét. A hét közül kettő magyar: Martzy Johanna és Gertler Endre.. A The Grammophone szeptemberi füzete valóságos magyar szám, annyi benne a magyar név. Az amerikai zenei eseményekről szóló beszámolóban olvassuk, hogy az Angel-lemezgyár a Véghvonósnégyes előadásában vette fel Bartók hat kvartettjét és két gyár is felvette a Mikrokozmoszt. A Columbia felvételén Sándor György, a Westminster-gyár felvételén pedig Famady Edit zongorázza a nagy Bartók-művet. A Mercury-gyár Bartók ritkán hallható, zenekarra írt második szvitjét vette fel a minneapolisi szimfonikus zenekar előadásában Dóráti Antal vezényletével. A Voxgyár két Bartók-művet vett fel amerikai művészek előadásában: Szonáta két zongorára és ütőhangszerre és Zene vonóshangszerre, ütőhangszerre és cselesztára. Az Amerikában élő Róth-kvartett, amelynek minden tagja magyar, Bloch első vonósnégyesét játszotta el a Mercury-lemezgyár számára. Kodály Háry János szvitje (NBC zenekar, vezényel: Toscanini) a Victor-gyár felvételében jelent meg. Magyar karmester, Ormándy Jenő vezényli Mendelssohn hegedűversenyét a philadelphiai zenekar előadásában Columbia-lemezen. A lap franciaországi zenei levelében is sokat olvashatunk magyarokról. Bartók halálának 10. évfordulójáról a DGG-lemezgyár négy lemezzel emlékezett meg. Földes Andor zongorajátékában vette fel a Mikrokozmosz egyes részeit, a román és bolgár táncokat, 15 magyar parasztdalt, a Szonatinát és az Allegro barbárét. Bartók „Két arckép' című zenekari művét is rp£gjelentette a DGG, ezen Fricsay Ferenc vezényli a berlini RIAS-zenekart. Bartók különböző zongoraművei a Chant du Monde francia lemezgyár felvételében is megjelentek. A lap más számaiban még a következő magyar vonatkozású híreket olvashatjuk. Ormándy Jenő vezényli a philadelphiai zenekar előadásában Franck D-moll szimfóniáját... A Columbia Liszt zenekari műveket jelentetett meg, amelyeken a zongorarészeket Anda Géza játszsza. A Budapest-vonósnégyeskét Brahms-művet játszott lemezre Clifford Curson angol zongoraművész közreműködésével... Kentner Lajos és Yehudi Menuhin új szonátalemeze: Cézár Franck A- moll szonátája ... Az Amerikában élő Doráti Antal két új lemezét hirdeti a Pye angol lemezgyár: a minneapolisi szimfonikus zenekar előadásában Stravinszkij és Respighi műveket vezényel. GALILEI Németh László drámája a Katona József Színházban Németh László drámájáról, a Galileiről nehéz elemző bírálatot írni. Bármennyire szeretnénk ugyanis tulajdon, eredeti észrevételeinket elmondani a műről, Németh László e kritikusi becsvágynak jócskán elejét vette. Terjedelmes előadásában, melyet a darab egyik első próbáján mondott el, és amely anak idején az Új Hangban is megjelent, saját maga jellemzi a Galileit. S mivel Németh Lászlóban a kitűnő művész mindig is párosult az írót önmagában is megfigyelő, ellenőrző kritikussal, sok fontos kérdésben be kell érnünk azzal, hogy önvallomására támaszkodjunk. Miféle darab a Galilei, mit akart mondani vele a szerző, mennyiben a mi korunk drámája ez, értékesek-e, kellenek-e nekünk a tanulságai? A Galilei az igazságszeretet drámája, az igazságszeretet által felidézett tragikumé. „Én az ember leghatalmasabb, legmélyebben gyökerező közösségi ösztönének — írja a szerző —, amelyben magát a legteljesebben tudja megtagadni, az igazságszeretetet, az igazság kimondásának ellenállhatatlan kényszerét tartom. Az igazság, a közösség érdeke, hisz ez az a lámpás, amelynek a fényénél helyes irányba tud menni. Ezt a lámpást azonban nehéz, veszedelmes feltartani ...” Miféle igazságról, miféle meggyőződésről van itt szó? Kétségtelen, hogy a haladás eszméinek igazságáról. Galilei, a darab hőse egyike a legnagyob szellemi úttörőknek, akiket ismert az emberiség. Két sor határmezsgyéjén áll, körülvéve a régi világ kanonizált előítéleteitől, hazug és ártalmas érdekek hálójában; de igaz felismerésekkel, amelyekben maga is egy eljövendő új kor zálogát érzi, s amelyek kimondását, bár tudja, mily veszedelmes ez, nem tudja megtagadni. Éppúgy, mint Németh László történelmi drámáinak több más hőse — például Széchényi, a dublini fogoly, vagy Husz János — Galilei is a haladásért vállal üldöztetést és áldozatot. Nem vélt, hanem a történelem által is bizonyított igazság az, amelynek ösztönzése, vonzása ráveszi arra, hogy papírra vesse elméletét a föld forgásáról. Mint ahogy Németh László tanulmánya is mondja, ez a tan, az égi mechanika leírása csak kitérő volt a nagy fizikus munkásságában. Galileinek, a pályája vége felé járó agg tudósnak, sokkal inkább érdeke lett volna, hogy többi, kiterjedtebb kutatásainak eredményét vesse papírra. Mégis az égi mechanikához nyúl, mégis ezzel foglalkozik. Már csak azért is, mert az egyház megtiltotta a földforgás tanának hirdetését, Kopernikusz elégetésével rettentett vissza mindenkit ettől a veszedelmes tantól. Mint megszokásszerűen hívő katolikus, külsőleg tiszteletben tartja a pápai tilalmat, de mihelyt alkalom kínálkozik rá (midőn egykori tanítványát és tisztelőjétválasztják pápává), megpróbálja kifejteni az érveit, rábírni az egyházat a tilalom visszavonására. Így születik meg a mű a két nagy világrendszerről, amely körül aztán az öreg Galilei drámája elkezdődik. A darab ezt a kálváriát jeleníti meg, Galilei harcát a küzdelemre akarva-akaratlanul megidézett régi világ hatalmasaival. Rokonszenvünk, fájdalmas részvétünk mindvégig Galilei mellett van, mert érezzük, látjuk: egyedül ő itt a nagy ember, ő itt az igazság. De Németh László realizmusa éppen azzal győz a színdarabban, hogy Galilei ellenségei sem egyszerűen csak latrak, ők sem egyszerűen csak gonosztevők. A színpadon mindenki úgy érzi, hogy neki igenis igaza van. Az eleinte még hívőként hadakozó, érvelő Galilei alakja épp azzal teljesedik ki, magában Galileiben is épp azzal mutatkozik meg teljes vértezetében a harcos igazságszeretet, hogy eltöpreng rajta, hátha ellenségeinek igazuk van abban, amit állítanak, hátha — valóban — gyógyíthatatlan sebet ütött az egyházon, amelynek sorsa rájuk, az őt megkínzó, megalázó bíborosokra bízatott. Nem egy történelmi drámát írtak és adtak elő már nálunk — nagyobbrészt, sajnos, sikerük is volt —, amelyek látványos szimbólummá emelték az igazság harcosát, hamis pompával és érzelmességgel próbálták ragyogóvá tenni az igazságot. Az ilyen drámák csak összezavarják a dolgokat. Németh László Galileijét polémiának is érezhetjük ezekkel a hamis pátoszú, erőszakolt hősiességű drámai kísérletekkel. A Galilei alapjai mélyen be vannak ágyazva, szilárdan állnak a korban, a valóságban, a dráma pólusai az élettől kapják töltésüket. A valóság rideg tényei, bonyolult összefüggései, egymásnak feszülő érdekei közt merészen szétnéző író eszét és biztonságát érezzük a dráma minden jelenetében. A Galilei az igazságszerető ember tragikus meghurcoltatásáról, az igazság kimondásának belső kényszeréről szól. De nem jelentéktelen a másik mondanivalója sem. Az, hogy mily nehéz meglátni, mily nehéz felismerni az igazságot. Voltak okvetetlenkedő, bennfentes literátorok — Németh László maga is írt erről —, akik azt állították, hogy Galilei voltaképpen — a szerző, hogy Németh László voltaképpen tulajdon meghurcoltatását, irodalmi tortúráját festi le a darabban. Ezeket a vádakat maga Németh László cáfolta meg, utasította vissza. A szerző egyénisége — természetesen — benne van a darabban, ott érződik Galilei alakjának megformálásában. De csak úgy, mint ahogy mindig is benne szokott lenni az író egyénisége kedvelt hőseiben, Shakespeare-é a dán királyfiban, Tolsztojé Nyehludovban. Irodalmi hősök csak mélyen átélt élmények alapján válhatnak eleven emberekké, földön járó, érzékletes figurákká. S mi nem tagadhatjuk, hogy nagyrészt a mi valóságunk „szolgáltatott” Németh Lászlónak, a hosszú éveken át méltatlanul mellőzött, gyanúsított nagy írónak sok olyan élményt, amely közelebb vitte őt Galilei sorsának megértéséhez. De a Galileiben talán még több az olyan vonás, amely mögött másfajta élmények vannak, amelyeknek semmi közük sincs ahhoz a nehézzé vált úthoz, amelyet a szektás irodalompolitika Németh Lászlóval és másokkal is végigjáratott. Galilei derűs egyénisége, friss kutatószelleme, játékossága, megfigyelő ébersége — mindmind olyan vonás, amelyet Németh László már réges-rég magáénak vallhat, melyeknek a szerzőben is mélyek a gyökerei. A Galilei sokkal átütőbb erejű, sokkal általánosabb érvényű dráma, mintsem hogy megtűrje a kicsinyes belemagyarázásokat. Galilei a darabban egy helyen arról beszél, hogy úgy kell gondolkodnunk „mintha századok tartanák rajtunk a pillantásukat“. Németh László is ezzel a messzetekintő figyelemmel írta meg a drámát. Az emberi természetre, az emberi társadalomra jellemzőt kutatta és testesítette meg a dráma alakjaiban. Nem pillanatnyi aktualitásra törekedett, azzal az igénnyel írta meg a művét, hogy mondanivalója ma is, honnan is érvényes legyen. Hogy újra meg újra elgondolkoztasson bennünket: milyen viszonyban vagyunk az igazsággal? S a nézőknek időről időre felelniük kell erre. Nem a darab a hibás, hogy ez a feltett kérdés ma szégyent is ébreszt, hogy Galilei dogmatikus vádlói, kegyetlen üldözői olyan emberekre is emlékeztetnek, akik a mi sorainkból kerültek ki. „Szívesen vennék látcsövet, amelyben olyan századba látni, ahol az igazság meglátásával véget ér a tudós dolga, s az igazságnak, hogy élhessen, nem kell hazudnia” — mondja a darabban Galilei. Mi ilyen világot akarunk, ilyenné akarjuk változtatni ezt a századot. Magunkat tagadnánk meg, ha nem néznénk szembe az igazsággal, ha nem szívlelnénk meg Németh László színdarabjának a tanulságait is. Ha nem őrködnénk jobban, mint eddig a szocialista humanizmus tisztaságán. A Katona József Színház előadásáról, sajnos, már csak röviden szólhatunk. Az előadás — Gellért Endre rendezésében — döbbenetes erővel hozza felszínre a darab belső, rejtett, látszatra sokszor cselekménytelen drámaiságát. Galileinek és ellenségeinek érvei szikrázva csapnak össze, az elvont gondolatok kitapintható igazságokká, eleven érvekké, egymásnak feszült reális erőkké válnak a színpadon. Az előadás finom érzékenységgel valósít meg és tart egységben hangulatokat, az idilltől a megborzadásig. Felejthetetlen, emlékezetbe vésődő figura azonban nem sok van benne. Talán mivel a dráma épülete szinte teljesen Galilei vállain nyugszik — gondolná az ember. S ebben van is valami igazság. (Bár Rajz János alakítása — az írnokot játssza — ezt is cáfolni látszik. Remek alakítás. A második felvonásban az egész figura valóban „egy szomorú kéz“, a harmadikban hitvány féreg, dermesztően reális besúgó, lakáj.) Bessenyei Ferenc lenyűgözően igaz Galilei. Kevés is volna azt mondani, hogy olyan, amilyennek a szerző megálmodta. Akik az előadás előtt is olvasták a dráma szövegét, egy-egy jeleneténél megdöbbennek: hát ezt meg miből sejtette meg, hát ezt meg honnan vette? (Például, amikor az írnoknak diktálja azt a látszólag vigasztaló, de önmagát megrémítő, kétségbeejtő levelet.) Bessenyei itt minden mozdulatával, minden szavával agg tudós, tántoríthatatlan, szenvedélyes humanista. Elgyengülései, zsörtölődése, simogató tekintete, a hangja, ahogy makacsul fogadkozik, s ahogy örülni tud az új gondolatoknak, ötleteknek, s még hiú mosolya is, ahogy Galilei magáról, mint Olaszország legnagyobb tudósáról beszél — mindez megejtően emberi, s van benne valami a gyermekességből is, az emberszerető bölcsek naívságából. S aki látta, talán örökre így képzeli már el az igaz embert, így képzeli el az igazságot. Héra Zoltán 1957. február 19. kedd népszabadsag Minden sorsjegy nyert! Lehet választani: , Egy tizenhatezer forintos zenegép és egy vadonatúj Pannónia motorkerékpár között... Ennél nehezebb választást aztán nehéz lenne elképzelni! * Az Állami Könyvterjesztő Vállalat Liszt Ferenc téri klubhelyiségében vasárnap délelőtt sorsolták ki harmadszor a rövid idő alatt igen népszerűvé vált könyvsorsjáték nyereményeit. Az érdeklődők még egyszer számbavették sorsjegyeiket, aztán a szerencsekerék fordult néhányat saját tengelye körül, legvégül pedig Fortuna asszony személyes képviseletében, a fiatal nemzedék egyik képviselője lépett a kerékhez, így kezdődött... Másfél óra alatt több tízezer forintnyi gazdag nyeremény került az egyelőre még ismeretlen sorsjegy-tulajdonosok birtokába. A sok-sok könyvnyeremény után könyvespolcot, írógépet, porszívót, fényképezőgépet, magnetofont sorsoltak ki. Legvégül pedig egy televíziós készüléket, amelyet a IX. osztály 4724 számú sorsjegy tulajdonosa, valamint a zenegépet vagy a motorkerékpárt, amelyet a XV. osztály 8376 számú könyvsorsjegy legboldogabb tulajdonosa nyert meg.* Végül azoknak is néhány vigasztaló szó, akik ezúttal „rossz számnál” keresték a szerencséjüket: minden sorsjegy nyert! A könyvüzletekben ugyanis mindenki „elköltheti” a sorsjegyét! -------- ■ • ■ ------— PILLANGÓ — 1700 DOLLÁRÉRT! Ennyiért vásárolták meg az osztrákok a Nagyszentjánosi Állami Gazdaság nyolcéves versenylovát, amely tavaly országos bajnokságot nyert. Újabban az olaszok alkusznak a gazdaság két másik lovára. (b) Az Országos Vetőmagfelügyelőségen különböző vetőmagok csíraképességét vizsgálják. Kép a laboratóriumból: a vetőmagvak tisztaságát vizsgálják. Az Állami Népi Együttes művészei Bordeaux-ban Az Állami Népi Együttes Franciaországban vendégszereplő tánccsoportja és népizenekara egyidőre befejezte párizsi fellépéseit, elutazott Bordeaux-ba és megkezdte ottani előadásait. A bemutató előadásra a színház 1800 személyes nézőterét zsúfolásig megtöltötte a közönség. Hatalmas sikerük volt. Az első fellépés napján a város polgármestere fogadást rendezett az együttes tiszteletére és bordeaux-i emlékérmet nyújtott át az együttesnek. Jellemző az Állami Népi Együttes franciaországi jó hírnevére, hogy még egy fogadás volt Bordeaux-ban, ezt a legnagyobb és legmodernebb áruház rendezte az együttes tiszteletére, nem kis mértékben azzal a bevallott céllal, hogy az együttes nevével együtt — amely most sokat szerepel a francia lapokban — az áruház neve is szerepeljen. Az együttes egyébként február 24-én a lyoni opera színpadán bemutatja a Kisbojtár című mesejátékot. Vidéki turnéjuk március 22-ig tart, utána, március 26-án újra Párizsban lépnek fel: a Champs Elysée Színházban bemutatják a Kisbojtárt. A sorozatos előadások befejezte után, április közepén indulnak haza. — A MILÁNÓI SCALA ÉNEKESEI SZEREPELNEK — igaz, hogy csak mikrolemezről csütörtök délután fél 6 órai kezdettel az Egressy Színpad Kodály-zemében.