Népszabadság, 1957. június (2. évfolyam, 128-153. szám)
1957-06-01 / 128. szám
1951. június 1. szombat MPSZABADSAG A nép akarata ellenére"? ## Hányan mondták novemberben rezignáltam „Hiába minden. A nép akarata ellenére nem lehet felépíteni a szocializmust.“ Persze, azóta több mint fél év telt el. Lassan rendbe jövünk. Rendeződnek a kuszált gondolatok is — a kérdésre mégis érdemes visszatérni. A nép akarata és a nép érdeke nem mindig azonos. A kommunisták kötelessége, hogy ne hagyják magukat elragadtatni a nép érdekével ellentétes hangulatoktól, hanem tántoríthatatlanul képviseljék a nép valódi érdekeit. Bízzanak benne, hogy a nép felismeri és helyesli azokat. Októberben és novemberben sokan elvesztették politikai tájékozódó készségüket, mert átmenetileg elveszítették vezetőjüket, a pártot. Igaz, hogy sokan fegyvert fogtak volna a szocializmusért, ha kézbe kapják, de nagy tömegek kábultan vagy kétségbe esve szemlélték az eseményeket, a nép egy része pedig — most csakugyan a népre és nem a huligánokra gondolunk — csakugyan szembe fordult önmagával, saját érdekeivel. Miért? Mert megszédítették, mert a politikai kalandorok értették a módját, hogyan kell „a nép nevében", a forradalom nevében“ beszélni, s jó ideig szocialistának álcázták magukat. Az így megnyilvánuló „népakarat", a félrevezetett nép egy részének időleges akarata volt, hisz október-november néhány hete — röpke pillanat a nemzet történetében. S ami ennél is lényegesebb: még néhány hétre sem tévesztett volna meg az ellenforradalom a hibák miatt elégedetlen és a revizionista propagandától méghozzá felbolygatott embereket, ha kimondja szándékát, ha nyíltan felszólítja őket: „döntsétek meg a néphatalmat!" Egy évtizednek az építés nagy tetteiben megnyilvánuló állásfoglalását nem lehet összevetni egy pillanat szédületével. A pillanatnyi szédület magával ragadott pártbeli, de kishitű, reményvesztett embereket is. Csak az előtérben ágálókat látva, maguk is elhitték, amit az ellenség terjesztett, összetévesztették az utcát uraló elemek hangoskodását a néptömegek valódi hangulatával. Nem egyszer maguk is — akaratlanul — behódoltak a burzsoá propagandának. Az ellenforradalmat előkészítő és alátámasztó hangzavarban csak úgy röpködtek a Szabad Európa és az Amerika Hangja terjesztette vélemények. „A világkommunizmus válságba jutott”, — ezt adták, terjesztették sokféle változatban. „Ha válságban van” — fogták fel a hamis morzejeleket egyes talajt vesztett emberek —, „akkor le kell mondani a népi hatalomról, jöjjön, aminek jönnie kell.. S mi jött volna? Nem az, amit a nép akar. Talán a munkások azt akarják, hogy a gyár újra a tőkéseké legyen, hogy ki legyenek téve a munkanélküliség rémének? Talán a parasztok elhatározták: addig nem nyugosznak, amíg a földesurakat nem sikerül ismét nyakukra telepíteniük, lemondva az ősi jussról, s vállalva a kommenciót, a vándorbotot és a tarisznyát? Talán az értelmiség híve lenne annak, hogy a tudomány, az alkotás a trösztöket szolgálja és ne a népet, s talán ellenezné, hogy megnyíljék számára a felemelkedés távlata? Hát akkor milyen abszurd módon fogant meg tegnap a tegnapelőtt még józan agyakban a kijelentés: „A nép akarata ellenére nem építhetjük fel a szocializmust!" Miért kellene a nép akarata ellen? S hogyan lelhetne másként, mint a néppel? Az egész kérdésfeltevés gúnytevés a demokráciával. Demokrácia a demokrácia ellen. Ha a nép nagy többsége fasizmust akar, akikor — úgymond — a demokrácia értelmében fasizmusnak kell lennie. Ha a nép öngyilkos akar lenni, akkor hadd legyen. Végtére is a formális demokrácia a többség akaratának érvényesülését jelenti. Ezzel a logikai bukfenccel nem lehet játszani! Aki erre vetemedik, nemcsak a szocializmus, de a polgári demokrácia vívmányainak nevét sem vélheti a szájára — nemcsak a szocialista, de mindenfajta antifasiszta mozgalom árulója, a fasizmus szálláscsinálója! Hová jutott volna a nép „akarata", ha az effajta ellenforradalmi „szofistákra" hallgattunk volna? S egyébként is a válasz a kérdésre: akar-e a nép szocializmust, nem megveszekedett emberek agytekervényeiben fogalmazódik meg. Azt az üzemekben, a földeken, a tudományos intézetekben, a hivatalokban, az alkotó munkában döntik el. Tizenkét év alatt nem láttunk egyetlen könnyet hullajtani az elkergetett földesúr, botosispán, főszolgabíró és csendőrtiszthelyettes után. Nem tudunk róla, hogy valamely gyár kollektívája bocsánatkérő levelet intézett volna Chorin Ferenchez, amelyben a méltósága és a GYOSZ visszatérését áhította, a köpködőkkel és a Sipőcz-levesekkel együtt. Ez az élet kialakult igazsága és nem a felkavart üledék jelentkezése az ár tetején. Amikor munkások, dolgozó parasztok, az egyszerű emberek személyes beszélgetések során előadják kívánságaikat, vágyaikat, elgondolásaikat, többnyire nem tudományos formulákban beszélnek. De ezeket a vágyakat, a teljesebb emberi szabadságot, a növekvő anyagi és kulturális jólétet, a békét — egy szóval így lehet kifejezni: szocializmus. Az utolsó öt-hat év hibái, benne az egyhangú és gyakran tartalmatlan agitáció, árnyékot vetettek e nagyszerű szóra. De rajtunk múlik, hogy az egyszerű emberek milliói megtudják: minden óhajuk benne foglaltatik e szóban, s ezért dolgozik, küzd a párt. Történt évezredek alatt sok minden a nép akarata ellenére. De a szocializmus, a kommunizmus az első és végső olyan rend, amely évezredek legjobb gondolkodóinak álmaként, a jelen korban megvalósíthatóvá vált — éppen a népek akaratából, a népek javára. Ez az egyetlen olyan rendszer, amely mindörökre a dolgozó emberért van, őt szolgálja. S hogy ez így van, s hogy ezt a megtévesztett emberek minálunk is felismerték, arra fényes bizonyíték: a szocialista konszolidáció. Igaz, nálunk évekig sok minden nem volt rendben. A társadalom szervezetét betegségek kínozták. A lappangó láz hevenynyé vált, mert politikai kuruzslók kiváltották. De nem halál lett belőle, hanem gyógyulás. Csak a szervileg erős, szilárd szervezet képes olyan gyorsan gyógyulni, ahogy mi kigyógyultunk. A nép akarata ellenére nem lehet így és ilyen gyorsan talpraállni. Nem lehet májust úgy ünnepelni. Akik pedig azt kérdik: hol voltak ezek a tömegek novemberben? — ne feledjék: ezek a tömegek itt voltak, szétesve, párt nélkül, vezető nélkül, tanácstalanul, félrevezetve. De nem magukra hagyottan: segítőkész barátaink száma megszámlálhatatlan, ereje felbecsülhetetlen. Amaz volt hát a felszín, ez a fél év, ez a május elseje — a lényeg. Nálunk még sok a gond, még nincs szocializmus. Ahogyan haladunk előre, magunk mögött hagyva a múltat, úgy szabadulunk meg mindattól, ami rossz, s öltjük fel az újat, a győztest, a szocialistát. Harcolnunk kell emberekkel, nézetekkel, anyaggal, építenünk kell fizikai és szellemi értelemben. S azok a hibák, amelyek miatt a múlt években árnyék vetődött a szocializmus fogalmára, együtt tűnnek el az ellenforradalom által okozott bűnökkel, maradványaikkal. Nem könnyű harc, nem könnyű erőfeszítés ez. De érdemes megvívni, érdemes áldozni a szocializmusért, amely nem valami távoli jövőben, hanem a mi életünkben bekövetkezik. Elérhető, itt van karnyújtásnyira, a ma élő felnőtt nemzedék jövőjében. Mi marad hát a tételből: „Lehet-e a nép akarata ellenére építeni a szocializmust?” Nem marad más, mint egy múló kábulat, amelyet egy okos és szent igyekezet, nemzeti önbecsülés követ. Ragyogjon tiszta fényben a szó: szocializmus. S biztosan felépül. A nép akaratából. Szántó Jenő Szovjet szövetkezeti vendégek érkeztek hazánkba A Szövetkezetek Országos Szövetsége Igazgatóságának meghívására pénteken szovjet szövetkezeti küldöttek érkeztek hazánkba. Alekszandr Jevdokimov, az Oroszországi Szövetségi Szovjet Szocialista Köztársaság Szövetkezeti Szövetségének elnökhelyettese és Makszim Oszipov, a Rosztovi Terület Szövetkezeti Szövetségének elnöke a SZOVOSZ vezetőivel folytat tárgyalásokat és a magyar földművesszövetkezeti mozgalom munkáját tanulmányozza. A vendégek megtekintik a Budapesti Ipari Vásárt is. Új bánya a várpalotai síkon Várpalota mellett, távol a vasútállomástól új aknatorony emelkedik ki a rét síkjából. Az új bányát, az S II-es függőaknát még 1950 előtt kezdték mélyíteni. De közbeszólt a bányászok ősi ellensége, a víz. Óriási mennyiségben zúdult elő s akadályozta az előrehaladást. Egyik kísérletük a másik után mondott csődöt, s hiába próbálkoztak — a siker késett. Még a cementálás sem segített, bár rengeteg cementet vittek le az aknába. Végül a fagyasztás vezetett eredményre, s az aknát tovább mélyíthették. A fiatal bányaüzem sok harc után — bár még nincsen készen, s az aknamélyítők még ott dolgoznak — ma már 10—12 vagon szenet ad naponta. Néhány nap múlva azonban amikor megindul a két 30 méteres frontfejtés, mintegy 60 vagonra számítanak. Indulunk a mélybe. A víz most is állandóan zuhog, az akna alatti zsompba (vízgyűjtő medence) folyik, ahonnan szivattyúk segítségével távolítják el. Vezetőnk ismerős: Károlyi József mérnök, régi, kőművesből lett várpalotai sztahanovista vájár, aki 1951 tavaszán, az emlékezetes munkaversenyben még „ádáz harcot vívott” Lelki József sztahanovista bányásszal. Akkor, a minisztérium egy-két vezetőjének nagy rábeszélése után, elment iskolára, s ma mérnök, az SBN akna vezetője. S ahogy a bányászok elbeszéléseiből és a tröszt vezetőinek véleményéből látszik: jó mérnök. (Megérte az a kis agitáció.) Ismeri, szereti ezt a bányát, úgy beszél róla, mintha minden egyes ácsolatot maga állított volna fel, mintha minden síndarabot saját kezével fektetett volna le. Úgy mozog a bányában, mint más a saját lakásában. Figyelmes, körültekintő, érdekli, menynyi lesz a termelés, teljesítik-e a tervet, de számára a fő, a legfontosabb: az emberek élete. És mert régi bányász, nem fél keményen fejükre olvasni, felelősségre vonni őket, miért nem zárták le a sikló alatti sorompót, miért hiányzik a vágatból az úgynevezett „bikafa”, amellyel a tele csille lesiklását akadályozzák meg. Megdorgálja a szállítókat, mert nem két, szénnel teli csillét, hanem négyet huzatnak fel egyszerre az ereszkéből. Ez árt a gépnek, és igen veszélyes. De Károlyi József nemcsak dorgál, hanem magyaráz is, miért kell ezt vagy azt úgy csinálni. „Saját életük biztonságáról van szó — magyarázza az előváló csapat vásárának —, maga sem akarhatja, hogy otthon hiába várja haza a család.” És a munkások megértik: nem egyszerűen hivatalból mondja mindezt, hanem azért, hogy óvja őket, mert felelősnek érzi magát az emberek életéért. A bánya új elvek szerint épült. A nagyszelvényű vágatok, betonidomkővel, téglafallal készültek, vagy TH-gyűrűkkel, Moll-ívekkel ácsolták. A kisszelvényű szállító vágatokat vastámokkal és TH-gyűrűkkel dúcolták alá. A fő vágatokban a csilléket kis dieselmozdonyok vontatják, a frontokon nagy teljesítményű gumi- és kaparószalagok segítik a munkát. A vágatokban és a munkahelyeken is, rácsos védővel ellátott, nagy fényű lámpákat szereltek fel, hogy a bánya világos legyen, s a baleseteket könnyebben elkerüljék. A vágatok meglepően tiszták, nincsenek teledobálva építési anyagokkal és elhasznált bányafával. Egyik előváráson Károlyi elvtárs büszkén mutatja, hogy a Mészáros bányamérnök elvtárs által tervezett első kísérleti körszelvény vágógép már dolgozik. Az itteni munkában szerzett tapasztalatok alapján további ilyen gépeket szeretnének készíteni, hogy meggyorsítsák az elővárást. A gép igen megkönnyíti a nehéz bányamunkát, utána azonnal fel lehet szerelni a TH-gyűrűket, s előnye az is, hogy teljesen hazai anyagból készült. A külszínen már nem ilyen jó a helyzet. Sok a panasz. Egyrészt nem kapnak elég anyagot, a vegyesüzem nem szállít időben. Nincs raktáruk, lámpakamrájuk, töltőállomásuk, fűtőgépük az elszakadt gumiszalagokhoz. Kábelek, légcsövek is hiányoznak. A hírközlés akadozik, mert csak egy 10-es központjuk van, s ez nem bír el több telefonállomást. Baj lesz a személyszállítással is, mert a következő hónapban már sokkal többen járnak ide dolgozni, de a vegyesüzem nem tud a bányászok szállításához autóbuszt adni. Minderre azt szokták mondani: nő a gyerek, új ruha kell, mert a régiben már nem fér el, kinőtte azt. Ez a helyzet az S II-es üzemnél is. De nem szabad magára hagyni. Bár az üzem dolgozói igyekeznek saját erejükből megszüntetni a hiányosságokat, mégis jó lenne, ha a tröszt több segítséget adna, hogy az új bánya minél előbb és minél több szénnel járuljon hozzá a Várpalotai Szénbányászati Tröszt termeléseihez. S. Nagy Sándor 3 Hogyan lehet az idén értékesíteni a gabonts Sokat emlegetik ma falun, milyen lesz az idén a terményfelvásárlás. A kötelező beadás eltörlése miatt a főbb mezőgazdasági termékekből a központi szükséglet döntő részét kereskedelmi módszerekkel, felvásárlás útján fogják előteremteni. Az idén csaknem tízszer annyi kenyérgabonát és szemestakarmányt vásárol fel az állam szabadkereskedelmi módszereikkel, mint azelőtt. Világos, hogy a beadási kötelezettség eltörlésével valamivel kevesebb gabona kerül majd a központi raktárakba, minnt korábban. De arról szó sincs, hogy az ellátatlan lakosság kenyér- vagy lisztszükségletét ne tudnánk kielégíteni. Az ország ma abban a helyzetben van, hogy — a Szovjetunió és a többi népi demokratikus ország segítségével — jelentős kenyér- és takarmánygabona-készlettel rendelkezik, és így kiegyensúlyozott piaci helyzetet teremthetünk. Kapkodásra, ijedelemre tehát nincs ok. Közismert, hogy az elmúlt években — a lakosság nyárvégi zavartalan ellátása miatt éppen, mert nem voltak készleteink — a gyorsbegyűjtést szorgalmaztuk. A cséplőgéptől azonnal a begyűjtőhelyre kellett vinni a gabonát, ami nemcsak a parasztság önérzetét sértette, hanem tetemes többletmunkát, s ami ezzel jár, többletköltségeket okozott. Az elmúlt években bevezetett „É“ gabona szerződéses rendszerét az állam nem fogja alkalmazni. A termelők zaklatása nélkül egyszerű kereskedelmi tevékenységgel kívánják teljesíteni az 1957 —58-as gazdasági év felvásárlási tervét. Természetesen az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok józan belátására van szükség, hogy a munkásosztály, a városi és falusi ellátatlanok érdekében ne tűrjék meg sehol a spekulációt és fölöslegeiket az államnak adják el, hogy a központi készletek továbbra is megfelelően alakuljanak. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a termelők egymás között, illetve bárki saját háztartási szükségletére vásárolhasson gabonát a piacon. A gabonafelvásárlás szervezetének, módszerének és árrendszerének kialakításánál egyaránt figyelembe vették most a parasztság és az állam érdekeit. Tavaly 2300 átvételi hely volt az országban. Szükség volt ennyire a cséplőgépről való beadás lebonyolításához. Most, a beadás megszűntével lehetővé és a költségek csökkentése miatt szükségessé is vált, hogy a felvásárlási helyeket csökkentsék. Az idén körülbelül 1700 felvásárlási hely lesz az ország területén. Mintegy 2—3 hónapra ideiglenes átvevőhelyeket állítanak fel minden régi felvásárlási helyen. Az idén bekapcsolódnak a terményfelvásárlásba a földművesszövetkezetek is. Kisebb forgalmú helyeken az állami felvásárlás bizományosaiként dolgoznak majd és ez a tevékenységük több szempontból hasznos lesz. Nyilvánvaló, hogy kisebb mennyiségek felvásárlásánál gazdaságosabb lehet az átvétel, a tárolás, a szállítás, ha azt a földművesszövetkezet végzi. A cséplési díj kiegyenlítése minden termelőnek a földadó természetbeni teljesítése pedig minden négy holdon felüli termelőnek kötelessége. A parasztság zaklatásának elkerülése végett és a nagy dologidőre való tekintettel a cséplési díjat a csépléstől számított 5 napon belül a földadót pedig szeptember 30-ig kell a felvásárlóhelyekre beszállítani. Természetesen a szállítási költségeket csökkenti, ha a termelő a cséplési díj és az adógabona beszállításával együtt felesleges gabonakészletét is eladja, de erre a termelőt senki nem kényszerítheti. Talán mindennél jobban érdekli a termelőket, hogyan alakulnak a szabadpiaci gabonaárak. A bérből és fizetésből élők életszínvonalának azonos szinten való tartása, sőt növelése megköveteli, hogy a főbb élelmezési cikkek fogyasztói ára — a beadás eltörlése ellenére — azonos szinten maradjon. De arról sem feledkezett meg államunk, hogy a gabona-, a takarmányárak alakulása, tovább növelje a parasztság termelési kedvét, anyagi érdekeltségét. Az állam olyan árak kialakítására törekszik, amelyek mellett a parasztság nemcsak megtalálja számítását, hanem gazdálkodását istudja fejleszteni.