Népszabadság, 1957. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-01 / 231. szám
1957. október 1. kedd NÉPSZABADSÁG VISSZA A FŐZŐKANÁLHOZ? Nem szokás egy lap hasábjain ugyanannak a lapnak egy korábbi cikkéből idézni. Most mégis kénytelen vagyok ezt tenni. Azt írja a vasárnapi számban az újságíró — persze, férfi —, hogy a Magyar Nők Országos Tanácsának első ülésén sok szó esett „az ilyen női tanácskozások visszatérő refrénjeként arról, hogy bizony a női egyenjogúsítással a gyakorlatban még sok baj van.” És szerényen hozzáfűzi: „Ilyenformán aztán a nők gondjai fel kell hogy keltsék a férfiak figyelmét is.. Valóban, ideje már nem annak, hogy „a nők gondjai felkeltsék a férfiak figyelmét”, hanem annak, hogy a nők gondjai a férfiak gondjai is legyenek. A nők hazánkban jogilag egyenlők lettek. Semmit sem von le ennek jelentőségéből, ha azt is megállapítjuk, hogy a gyakorlatban még nem teljes ez az egyenlőség. Márpedig — mint Lenin írta a munkásnőkhöz intézett üzenetében: „Az a célunk, hogy a munkásnő ne csak jogilag, hanem a gyakorlati életben is egyenlő legyen a dolgozó férfival. Ehhez az szükséges, hogy a munkásnők egyre fokozottabb mértékben vegyenek részt a társadalmi intézmények igazgatásában és az állam kormányzásában." Amíg eljuthatunk hogy elmondhatjuk: a nők valóban társadalmi súlyuknak, számarányuknak, tehetségüknek, rátermettségüknek megfelelően vesznek részt a közéletben, az intézmények és az állam vezetésében, nagyon sok akadályt kell legyűrnünk. Ilyen sok-sok türelmet, figyelmességet, kitartást és nem kevés anyagi befektetést igénylő feladat a nők „felszabadítása” a háztartási munka terhének zöme alól A legteljesebb jogegyenlőség mellett sem egyenlő a férfival az a nő, akire a háztartás vezetésének improduktív, fárasztó munkája egészében ránehezedik. És ez az a pont, ahol különösen nagy jelentősége van akár a legapróbb, leghétköznapibb tetteknek is: egy mosógépnek, amit a gyári munkásnők használhatnak, egy üzemi konyhának, ahonnan hazavihetik a vacsorát stb. Az igazi megoldás persze az lesz, ha az üzletekben korlátlanul és olcsón lehet vásárolni a legkülönbözőbb kitűnő háztartási gépeket, ha a bölcsődékben, az iskolai és óvodai napközikben a gyerekek kifogástalan ellátásban, gondozásban részesülnek, és lesz elegendő férőhely is számukra, ha a vendéglőkben olcsón és ízletesen lehet vacsorázni stb. Ez az az ága a kérdésnek, amelyet leginkább elfogadnak és megértenek a nők és általában a férfiak is. Ám van a „gyakorlati egyenjogúságnak” olyan ágazata is, amely már nem találkozik ilyen általános egyetértéssel. Még a nők véleménye sem egyöntetű ezt az utóbbit illetően, a férfiakról nem is beszélve. Ez pedig a nők fokozottabb részvétele a közéletben, az igazgatásban, az ipar, a mezőgazdaság, az intézmények, az ország vezetésében. Meg kell mondani, hogy ennek is feltétele a háztartási munka, a gyermeknevelés megkönynyítése. Enélkül ugyanis a dolgozó asszony nem tud időt szakítani saját továbbképzésére, művelődésére. Nemhogy a vezetéshez szükséges ismereteket nem tudja elsajátítani, de még szakmunkássá is nehezen válik. A cipőgyárban például, ahol a dolgozók 65 —70 százaléka nő, a nőknek csupán 20 százaléka szakmunkás. Amíg az úgynevezett második műszak gondját nem tudjuk kielégítően megoldani, addig a nők már csak azért sem vállalnak szívesen vezető beosztást, mert az tudvalevőleg nagyobb lekötöttséggel jár. Bármikor közbejöhet valami megbeszélés, értekezlet, a munka átnyúlhat a kilencedik, tizedik órába is — a dolgozó nő feje felett pedig Damokles kardjaként függ: el kell menni a gyerekért a napközibe, vásárolni kell, főzni, takarítani, vár otthon a mosni, vasalnivaló.. . Inkább el sem vállalja hát az ilyen megbízatást. De bármilyen nagynak látszik is ez az akadály a nő vezetőposztra állítása előtt, mégsem ez a legnehezebben elhárítható. Ezt ugyanis figyelmességgel, férfi segítséggel, beruházással, anyagi áldozatokkal előbb-utóbb bizonyára meg tudjuk oldani. Nehezebb dolog leküzdeni a társadalmi előítéleteket, a gondolkodásban megrögződött szokásokat, a férfiak ellenállását. Nemrégiben egy férfiismerősömmel beszélgettem erről a témáról, aki egyébként felvilágosult, haladó gondolkodású ember, egy sok nőt foglalkoztató gyár igazgatója. Mikor megkérdeztem: hány nő van a gyárban gazdasági vagy mozgalmi vezető funkcióban , kétségbeesetten tárta szét a karját: „Csak erről ne beszéljünk! A nők nem alkalmasak vezetésre. Hiszen nem tudnak elfogulatlanul gondolkodni, dönteni az emberekről! Hiszen állandóan személyeskednek, intrikálnak!” Sajnos, nincs annyira „feltérképezve” még az intrikálás „frontja”, hogy a Statisztikai Hivataltól adatokat kérhetnénk az intrikusok nemek szerinti megoszlásáról. Dehát ebben a kérdésben mindenkinek vannak személyes tapasztalatai. Nekem is. És tapasztalataim szerint legalábbis 1:1 az arány, aminthogy az úgynevezett „szubjektív” vezetők között is éppen annyi a férfi, mint a nő... Férfiolvasóim tegyék a kezüket szívükre: szívesen dolgoznának-e (vagy dolgoznak) női vezető beosztottjaiként? Meggyőződésem, ha lenne ilyen közvéleménykutatás, a feleletek 90 százaléka „nem” lenne. Utóvégre férfiönérzet is van a világon! De az viszont a világ legtermészetesebb dolga, hogy sokszor csupa nőt dolgoztató munkahelyeken is férfi a vezető. A ruházati iparban például, ahol a dolgozók 80 százaléka nő, összesen 5 női gazdasági vezető van. A túlnyomóan nőket foglalkoztató Magyar Pamutiparban pedig 3. A budapesti villamos- és autóbuszüzemeknél, ahol 6000 nő dolgozik, a legmagasabb női beosztású oktatótiszt. Nem kielégítő a nők részvétele a szakszervezeti és pártvezetésben sem. Minél magasabb a vezetés, annál kevesebb benne a nő. A Bőripari Szakszervezetben például a bizalmiaknak 75, az ÜB- tagoknak azonban már csak 45 százaléka nő. A nők vezető posztokra állítása — félreértések elkerülése végett — nem „női kérdés”. Ez a demokrácia kérdése. A nők hazánkban a lakosságnak kb. 51—52 százalékát teszik ki. A dolgozó nők aránya az összes dolgozók 33,1 százaléka. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a nőknek számszerű súlyuknak megfelelő részt kell biztosítani a közéletben. De persze, nemcsak erről van szó. A nők jogi és gyakorlati egyenjogúsága a szocialista demokrácia tartozéka, feltétele, része. A nők igazi felszabadítása csak a szocializmusban valósulhat meg. Nem véletlen, hogy a nők visszaszorulása a vezetésből hazánkban a legutóbbi, politikailag „ingatag" években kezdődött. Az sem véletlen, hogy például az ellenforradalom idején alakult munkástanácsokban alig volt nő, s az ellenforradalom szentesítette azt a jelszót: „Nők, vissza a főzőkanálhoz!'’’ — tekintet nélkül a nők tehetségére, hajlamaira, szakképzettségére, életfelfogására. A nők társadalmi súlya megt haladja számszerű súlyukat. A családok igazi összetartója, a jövő generáció, gyermekeink nevelője — a nő. És ha ma még több is a gond, a probléma a nőkkel — hisz az otthoni munka sajnos még szinte kizárólag az ő vállukat nyomja — ezt is megéri az a nagy erkölcsi nyereség, amit az arra rátermett nőknek a vezetésben való részvétele jelent. Szilágyi Edit csattanása árulkodott. Hogy mitől csukódott be a kapu, megnézni már nem volt idejük a vendégeknek. Közéjük csapott a szőlőkaró, jajkiáltás jelezte, hogy talált is. Lábak dobogása verte fel az éjszaka csendjét, a jövevények tudták, hogy a kapun nincs kiút, igyekeztek hát a kert felé. Honnan is sejthették volna, hogy benne vannak a kutyaszorítóban? Hátul az udvart mezsgyétől mezsgyéig egy keresztbe épített istálló zárta el. Hiába próbálták nyitni a pajtakaput, az istálló ajtaját, gondos kezek azokat jól elreteszelték. Egyetlen út maradt a menekülésre, a kút melletti kerítésen keresztül át a szomszéd udvarba. Mentek is a jámbor lelkek egymást tiporva. Csak hát a vendéglátók is gondoltak erre, s újra a vendégek nyaka közé zuhant a szőlőkaró. Rémült kiáltás tört fel az egyik menekülő torkán. Szaller Zoltán kapta az ütést, amitől pár lépés után összecsuklott. A szerencsétlen ült már börtönben is. Társai: Hay Antal és Tóth József nagy bátran megszöktek, örültek, ha menthetik a bőrüket. Szaller még a tett színhelyén feküdt, mikor az utcán nagy garral jöttek vissza Tóthék mintegy alibit keresve, hogy ők nem jártak a más udvarában. Sósék kapujában harmadszor is a szőlőkaró válaszolt. Igaz, kissé félre sikerült, mert a karó elakadt a kapu boltozatában, de azért arra elég volt, hogy még most is emlékezzen rá, akinek a karját érte. Végül is Tényi rendelkezett. — Vigyétek a barátotokat, hogy meg ne gebedjen. November 4-én fordult a széljárás. Gonda már alkuszik Tényiékkel. — Ne bántsuk egymást, elvtársak. — úgy mondja: „elvtársak". Ő maga is csodálkozik, hogy nem törött ketté a nyelve, amikor kiejtette a szót. — Vége az én pünkösdi királyságomnak — teszi még hozzá —, lényegében nem is csináltam semmit. Buzgóságában odáig megy, hogy be akarja tiltani a misét, maradék tekintélyénél fogva, mert úgy hallotta, jönnek a szovjet tankok. De még ebben is megelőzték. Bodza Pál besúgta a templomajtón a bűvös szót: — Vigyázzatok, jönnek a tankok. A patikusné úgy szedi össze gyerekeit a padból, mint kogostyúk csirkéit a gazból és mise ide, mise oda, siet kifelé. — Jaj, végünk van — súgja a rábámulóknak. Ezzel aztán a misének is vége volt, pedig a szovjet páncélosok azóta sem értek el Majsra. * Táncsics Mihály nevének viselői büszkék névadójukra és valóban forradalmat csináltak a maguk portáján az ellenforradalomból. Megvédték tíz küzdelmes év kemény munkáját. Igaz, megtépázta őket is a vihar, ötvenkét tag kilépett, 314 hold ágak módjára letöredezett az 1520-ból, de a törzse megmaradt a csoportnak. Mint ahogy a fának is csak használ időnként a nyesés, a Táncsics sem lett gyengébb, ha csökkent is a létszáma. Megvédték a beérett gabonát, amit az októberi nehéz napokban vetettek. A mohácsi csatatéren terül el a majsi határ, ott, ahol több mint négyszáz évvel ezelőtt roppant seregek ütköztek össze. Ott, ahol századokra eldőlt nemzetünk sorsa, de balsorsa. Most a kései unokák győzelemre vitték ügyüket. Kombájnok duruzsolása, Zetorok lármás kurjongatása, aratógépvitorlák vidám integetése adja hírül a diadalt. Esténként a 85 000 forintért vásárolt új Zetor szállítja haza munkából pótkocsiján a tsz-tagokat és meszsze száll vidáman daluk: „Arra alá Baranyában...” Gyenis József Pécs, Vas Gereben u. II. Magyar államférfiak üdvözlő táviratai a Kínai Népköztársaság fennállásának nyolcadik évfordulója alkalmából MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság elnökének, Kína Kommunista Pártja elnökének LIU SAO-CSI elvtársnak, a Kínai Népköztársaság országos népi gyűlése állandó bizottsága elnökének CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének A Kínai Népköztársaság fennállásának nyolcadik évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány, a Magyar Szocialista Munkáspárt és az egész magyar nép nevében forró testvéri üdvözletünket küldjük Önöknek és Önökön keresztül az egész kínai népnek. Népünk őszinte elismeréssel és nagy figyelemmel kíséri azokat a kiemelkedő sikereket, amelyeket a hatszázmilliós testvéri kínai nép a szocializmus felépítéséért vívott küzdelemben Kína Kommunista Pártja vezetésével elér. A kínai népnek hazája felvirágoztatására irányuló erőfeszítései nagy hatással vannak a szocialista tábor országainak, valamint a nemzeti függetlenségükért harcoló országoknak népeire. Az utóbbi időben népeink barátsága, kölcsönös segítségnyújtása a proletár internacionalizmus szellemében tovább mélyült és erősödött. A magyar nép és a magyar kormány örökké hálás Kína népének és kormányának azért a jelentős erkölcsi és anyagi támogatásért, amelyet az a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal együtt az ellenforradalommal küzdő magyar népnek nyújtott. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a magyar és a kínai nép barátsága, együttműködése a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság vezette szocialista tábor soraiban a jövőben tovább erősödjék, hogy ezzel is hozzájáruljunk a tartós béke megőrzéséért, a nemzetközi helyzet enyhüléséért vívott közös harcunk sikeréhez. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke KÁDÁR JÁNOS a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára ★ CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének. A Kínai Népköztársaság nagy nemzeti ünnepe alkalmából kérem, Miniszter Elvtárs, fogadja szívből jövő, őszinte jókívánságaimat. Népünk örömmel szemléli és sajátjának is tekinti a testvéri kínai népnek a szocializmus építése terén elért ragyogó eredményeit, a újabb sikereket kíván országépítő, nagy munkájához. Tiszta szívből kívánom, hogy a Kínai Népköztársaság békeszerető külpolitikája — amely már eddig is sikeresen megakadályozta, hogy Kelet-Ázsia az imperialisták tervei szerint állandó háborús tűzfészekké váljon és további sikereket érjen el a békeszerető népek javára, a Távol-Kelet és az egész világ békéjének megőrzése érdekében HORVÁTH IMRE a Magyar Népköztársaság külügyminisztere . Somogyi Miklós, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke táviratban üdvözölte Kína szervezett dolgozóit nemzeti ünnepükön. Szovjet vendégek a MÁVAG-ban Hétfőn délelőtt a szovjet veteránok küldöttségének egyik csoportja a MÁVAG-ba látogatott el. A 78 éves gyár munkásai szeretettel várták a munkásmozgalom régi harcosait. Moharos József elvtárs, az MSZMP intéző bizottságának vezetője köszöntötte Lenin tanítványait és harcostársait. Az üdvözlésre Bojcov elvtárs, a küldöttség vezetője válaszolt. Örömét fejezte ki hogy eljöhettek ebbe az üzembe, amelynek híre — ügyes munkásainak keze nyomán — messze túljutott Magyarország határain. A küldöttség tagjai ezután több gyáregységet néztek meg. A gépgyárban munka közben tekintették meg a nagy karusszel-esztergát. Hosszúra nyúlt a látogatás ideje, mert a munkások, ha csak egy pillanatra is, látni akarták a veteránokat, kezet akartak szorítani velük, s egy-egy meleg öleléssel fejezték ki szeretetüket a kedves látogatók iránt. Sós Antalné a szivattyúkészítőktől jött át, hogy munkatársnői nevében köszöntse Bicskova elvtársnőt, a küldöttség nőtagját. Kerekes György, a MÁVAG KISZ-titkára Makszimov elvtárstól a szovjet ifjúmunkások munkája iránt érdeklődött. A mozdonygyár bejáratánál sokan várták a küldöttséget: az itt dolgozók nevében Horváth Béla idős lakatos köszöntötte meghatottan őket. Ebben az üzemrészben, ahol az 1918-as sztrájk mártírjainak emléktáblája mellett égő mécsesek is tanúsítják, nem felejtik el azokat, akik életüket áldozták a munkásosztály harcaiban, több olyan idős munkással beszélgettek, akik maguk is harcoltak a proletárforradalom győzelméért, mint Puskás Gyula bácsi. A lemezsajtolóban az ország egyetlen 2000 tonnás sajtolójának működését nézték meg. Az öntödében és a fényezőben a munkafolyamatokról beszélgettek az ott dolgozókkal. A fiatalok és az idősebbek egyforma figyelemmel hallgatták elbeszéléseiket, amelyekben sok élményük egy-egy mozaikja kelt életre. Különösen nagy érdeklődéssel hallgatták Jenakijev elvtársnak, a vorosilovgrádi mozdonygyár dolgozójának szavait: az ő üzemükben sok olyan munkafolyamatot gépesítettek már, amelyeket itt még kézi erővel végeznek. Ezután fehér asztal mellett folytatták a beszélgetést. Ács Károly elvtárs ismertette a gyár történetét, Bojcov elvtárs benyomásairól beszélt. Bicskova elvtársnő az uráli munkások üdvözletét, a ajándékul az Uralmas híres lépegető ékszikavátorának makettjét adta át. A MÁVAG dolgozói működő modellekkel ajándékozták meg a küldöttség tagjait. A gyár fiataljai Szizrarkin elvtársat kedd délutánra külön meghívták maguk közé, hogy élményeiről beszéljen nekik. A szívélyes, baráti beszélgetés meleg hangulata tette emlékezetessé a MÁVAG dolgozóinak találkozását a szovjet kommunistái idősebb nemzedékének tagjaival. A szovjet veteránok küldöttségének többi tagja hétfőn a Magyar Optikai Művekben tett látogatást. Baranyai Ilona 3