Népszabadság, 1957. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-31 / 257. szám
Negyedmilliós nagygyűlés a Köztársaság téren a pártház megrohanásának évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról.) töri Mező Imre elvtársunk szavait: „Tartani kell ezt a házat, mert ez a várt háza.’’ Véssük mélyen emlékezetünkbe ezeket a szavakat. Igaz kommunista hagyta nekünk örültül. Olyan ereje volt ezeknek N apokkal előbb tudott dolog volt — folytatta —, hogy ostrom készül a Köztársaság téri pártépület ellen, az áruló Nagy Imre és társasága mégsem tett egyetlen intézkedést sem a támadás elhárítására, a párt budapesti erődjének megvédelmezésére. S amikor megkezdődött az ellenforradalmárok rohama, aljasul cserbenhagyták a halálra szánt hős védőket. Az elvtársak hiába fordultak Nagy Imréhez és hiába fordultak Kopácsihoz, a rendőrfőnökhöz, nem kaptak semmiféle segítséget. Nagy Imre és Kopácsi eltűrte, hogy a pártház a fasiszták kezére kerüljön, eltűrte, hogy legyilkolják legjobb elvtársa£r'T* '■'+ Nagy Imréék szörnyű árulása annál vérlázítóbb, mert volt erő, amely megvédte volna a Budapesti Pártbizottság épületét, megvédte volna a munkáshatalmat Magyarországon október 23 után Budapesten és szerte az országban a kommunisták tízezrei jelentkeztek fegyveres harcra a fasiszták ellen. Fegyvert és utasítást kértek, de nem kaptak. Az árulók a fegyvereket a fasiszta ellenforradalmárok és az alvilág hordalék-elemei kezére játszották, s nem fogták össze, nem szervezték meg a jelentkező kommunisták erejét. Tartozunk a történelmi igazságnak, tartozunk a magyar kommunisták és a magyar dolgozó nép becsületének azzal, hogy világosan és nyíltan megmondjuk a nemzetközi munkásmozgalomnak, megmondjuk az egész világnak, ha október 23-a után a párt és az állam felső vezetésében nem a Nagy Imre-féle árulók, nem a Kopácsi Sándorok és társaik döntöttek volna, hanem becsületes emberek, akkor a magyar munkásosztály elsöpörte volna az ellenforradalom és a fasizmus szennyes áradatát. (Ügy van! Nagy taps.) A pártház bevétele után még bestiálisabb kegyetlenséggel dühöngött a fehérterror. Ömlött a vér, s akasztottak a pesti utcákon. Az előző napok mártírjai után újabb és újabb becsületes emberek, ártatlan áldozatok százait a szavaknak, a kommunisták példamutatásának, hogy az ellenforradaknál csőcselék csak ágyúkkal és tankokkal tudta elhódítani a pártnak ezt az épületét, a pártnak ezt az erődjét a hős védőktől, akik órákon át állták az egyenlőtlen tűzharcot, mészárolták le a véreskezű hóhérlegények. Rettegés ülte meg a fővárost. Nem felejtjük el ezeket, s ezért elfog bennünket a düh, amikor itthon és a művelt Nyugaton a gyilkosoknak és a hóhérlegényeknek a felbujtói és közvetlen támogatói, az ellenforradalom eszmei előkészítői arcátlanul azt merik követelni, hogy kapjanak amnesztiát a gyilkosok és a banditák. (Pfuj! Le velük!) Már megmondtuk és megmondjuk újból határozottan: visszahívjuk a helyes útra, a nép útjára a megtévesztetteket, de a vádlottak padján van a helyük azoknak, akiknek véres a kezük, és akik szellemi előkészítői voltak az ellenforradalomnak. (Ügy van! Taps.) Bűneikhez mérten ezekre lesújt a törvény ereje! Marosán elvtársezután arról beszélt, hogy október 30 a későbbi fordulat kezdete is egyben. Megkezdődött a kommunisták felsorakozása az árulással és az árulókkal szemben. Az egész országban, a nemzetközi munkásmozgalomban örömmel fogadták november 3-án a hírt, hogy Kádár János maga köré csoportosítja a párthoz, a munkásosztályhoz, a néphez hű és harcra kész erőket. (Hatalmas ütemes taps. „Éljen a párt!" — zúg a tömeg.) Megnyugtató és felemelő tudat volt, hogy nem voltunk egyedül. Soha el nem múló hálával emlékezünk a Szovjetunió segítségére. (Tapsba vesznek Marosán elvtárs szavai. Hosszú percekig zúg a kiáltás: Szovjet—magyar barátság!)sával szemben Magyarországon megvédtük a proletariátus diktatúráját, még keményebbé és edzettebbé tettük pártunk és a népi demokrácia, a szocializmus harcosait, megvédtük a gyárat, a földet és a szellem szabadságát Magyarországon. (Nagy taps: „Éljen a párt!") Nem véletlen hát, nem valami különleges csoda az, hogy ma rend, nyugalom és fegyelem van az országban. A következetes harcok eredménye az, ami nemcsak abban mutatkozik, hogy ma jobban élünk, mint bármikor ezelőtt, de abban is, hogy lelepleztük, szétzúztuk és elszigeteltük az ellenséget. S támadásban vagyunk most is. Gondoljanak a reakciósok és a fasiszták március 29-re, az első budapesti nagy tömeggyűlésekre, gondoljanak a felejthetetlen május 1-i hatalmas seregszemlére és reszkessenek ettől a tömegtől is, amely ma itt, ezen a téren, október 30-a évfordulóján összeszorított ököllel emlékezik az ellenforradalmárok bitangságaira. (Nagy taps.) Az ellenség — hangsúlyozta Marosán elvtárs — azt hitte, újból sikerül zavart keltenie, nyugtalanságot előidéznie. A kommunisták és a becsületes embereit milliói azonban meghiúsították az ellenség új próbálkozásait, viszszautasították az újult kalandor kísérleteket. S amikor most ország és világ tudomására hozzuk, hogy nemcsak október 23-án, de ma, október 30-án is szorgos munka folyt a gyárakban és a hivatalokban, s a diákok tanultak az egyetemeken, ehhez még csak egyet tehetünk hozzá: október 23- án és a mai napon is üzemeink sokkal jobb eredményeket értek el, mint az előző napokban. A magyar dolgozó nép így válaszol a belső bitangoknak és a külföldi ellenségnek. (Nagy taps.) Nagy Imméék elárulják a pártház védőit Marosán elvtárs beszél. Megvédtük a gyárat, a földet, a szellem szabadságai Azért lehetett ilyen rövid idő alatt konszolidálni az ország életét, mert a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkásparaszt kormány nem valamiféle kis klikknek az ereje, hanem a magyar dolgozó nép legjobbjainak erejét foglalja magában és egyesíti a szocialista Magyarország megteremtéséért folyó munkában. Pártunk és kormányunk a dolgozó tömegekre, a munkásokra, a dolgozó parasztokra és a néphez hű értelmiségre támaszkodik és élvezi ezeknek a tömegeknek bizalmát. Ebben van a „csoda” titka. Balga beszéd, az imperialisták hazugsága az, hogy eredményeinket szuronyokkal vívtuk ki. A konszolidációt nem lehet szuronyokkal, fegyverrel elérni. Az eredmények és a sikerek alapja az egész dolgozó nép akarata, öntudatos munkája és bizakodó harca, amelyet a jövőért, a szocializmusért folytat. (Taps.) Áttekintve a november 4-e utáni fontosabb fejleményeket, Marosán elvtárs a többi között ezeket mondotta: őszinték voltunk a párttagokhoz, őszinték voltunk az egész dolgozó néphez. Feltártuk a nehézségeket és a problémákat is, a dolgozó tömegekkel tárgyaltuk meg a fontos kérdéseket és velük együtt oldottuk meg legnagyobb gondjainkat. Minden erőfeszítést megtettünk, hogy a korábbi vezetés múltban elkövetett hibáit és bűneit felszámoljuk és a dolgozó tömegek életszínvonalát az ország teherbíró képességéhez mérten felemeljük. Most, egy évvel a tavalyi véres események után, bátran elmondhatjuk, hogy a fasiszták támadó Erősítsük tovább a párt és a tömegek kapcsolatát! Október tanulságait elemezve Marosán elvtárs kiemelte: Soha többé nem fordulhat elő, hogy az osztályellenség a külföldi imperialistákkal összefogva, felkelést robbantson ki. . Nemcsak azért nem fordulhat elő, mert a párt és a kormány helyén van, hanem azért sem, mert helyükön vannak a magyar kommunisták és mögöttünk állnak, velünk együtt harcolnak az egész világ kommunistái. (Taps.) Olyan pártot szerveztünk, amelynek egységén, harckészségén megtörik minden ellenséges támadás. Pártunkba csak olyan embereket vettünk és veszünk fel, akik a harc füzében helytállásukkal, a népi hatalom iránt tanúsított hűséggel bizonyították be, hogy érdemesek a párttagságra. Csak olyan emberek lehetnek pártunk tagjai, akik nem ingadoznak, s akik nem könyökölnek maguknak állást. (Taps.) Pártunknak egységesnek kell lennie és az is lesz, erről gondoskodnak a harcban megedzett kommunisták. Ez a párt harc közben jött létre, fegyveres harcok közepette, van tehát harci ereje, hogy biztosítsa egységét és lankadatlanul küzdjön a nép felemelkedéséért. A pártban nem bocsátkozunk alkuba semmiféle idegen nézetekkel. Elveinkből egy jottányit sem engedünk. Elvi szilárdságot és elvi hűséget nem kérünk, hanem követelünk minden kommunistától. (Taps.) Megvédjük a párt elvi, politikai és szervezeti egységét mindenfajta támadó kísérlettel szemben. Leleplezzük a revizionistákat és az árulókat, s visszautasítunk mindenfajta szektás törekvést. Megjavítjuk munkamódszerünket a pártépítésben, hogy a pártnak ez az egysége, fegyelme és a rendje kisugározzék a nagy tömegek felé. A párt egységének feltétele, hogy a párt politikája helyes legyen, hogy ezt a politikát magáévá tegye, megvalósításán munkálkodjék az egész dolgozó nép. Ma elmondhatjuk, hogy pártunknak nyílt, világos, helyes politikája van, olyan politika, amelyet minden társadalmi réteg követhet. Éppen ez volt a gyors konszolidáció, az egészséges fejlődés előfeltétele és alapja. Most tovább kell haladnunk e helyes politika maradéktalan megvalósításának útján. Történelmi tanulság számunkra: ne engedjük, hogy bármilyen okból meglazuljon pártunk és a dolgozó tömegek kapcsolata. Türelmes munkával le kell győznünk minden nehézséget, hogy még szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat a dolgozó tömegekkel. Tanulság számunkra: őrizzük meg a pártvezetés tekintélyét, védjük meg mindenféle támadással szemben. Erősíteni kell pártunkban a kommunista erkölcsöt, amely olyan népszerűvé tette a többi dolgozók körében a kommunistákat. Bátorság és kiállás a harcban, szorgalom és helytállás a munkában, emberséges viszony és őszinte barátság a többi dolgozóval való érintkezésben — szerénység, ez a kommunista erkölcs jellemzője, ez a kommunista kötelező magatartása. Pártunkban nincs helye senkinek, aki nem tudja alárendelni egyéni érdekeit a közérdeknek, a nép ügyének. Visszaszerezzük a pártmunkások számára — legyenek azok függetlenített vagy nem függetlenített funkcionáriusok — a hivatásos forradalmár megtisztelő nevét. Tanulság számunkra: a burzsoázia nem mond le elvesztetthatalmáról, tehát a munkásosztálynak és a pártnak éberen kell ügyelnie az osztályellenség tevékenységére. Hoztunk már intézkedéseket — s ha szükséges, hozunk még továbbiakat is —, hogy korlátozzuk az osztályellenség tevékenységét. („Éljen!" „ügy van!" Hatalmas taps. Felkiáltások: „Munkás-paraszt hatalom!”) Nyilvánosságra hoztuk és valljuk ma is ezt az állásfoglalásunkat, hogy Magyarországon — a pártfunkciók kivételével — minden vezetőállást pártonkívüli dolgozók is betölthetnek. De csak a nép ügyét szolgáló pártonkívüliek! Nem fogjuk tűrni, hogy ellenséges elemek, árulók és gyávák, fontos állami vagy gazdasági funkcióba kerüljenek, és ott árthassanak a nép ügyének. („Úgy van! Éljen!” Nagy taps.) Mi nem csináltunk és nem csinálunk titkot belőle, nyíltan megmondjuk, hogy osztálypolitikát folytatunk, és fogunk folytatni a továbbiakban is. Ez az osztálypolitika azonban a milliók politikája, a munkásosztály és a dolgozó parasztság, a dolgozó magyar nép politikája, amelynek célja, hogy a dolgozó embereknek munkája legyen, szabadságban és békében éljenek, mind kulturáltabban, egyre jobban és szebben éljenek. Tanultunk a történelemből, tanultunk a múlt év őszén történtekből, csírájában elfojtunk minden olyan kísérletet, amely a néphatalom, a nép boldogabb jövője ellen irányul. (Nagy taps.) Marosián elvtárs ezután a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának jelentőségét méltatta, rámutatott arra a változásra, amely a nemzetközi erőviszonyokban a szocializmus táborának javára, az imperialisták hátrányára bekövetkezett. (Dörgő taps fogadja Marosán elvtárs szavait, mikor kijelenti: A mesterséges hold fénye a miénk, árnyéka az imperialistákra hull!) Befejezésül ezeket mondotta: Esküszünnk, hogy sohasem fogunk felejteni és ingadozni. Esküszünk nektek, mártírhalált halt elvtársaink: olyan elszántsággal fogunk harcolni, ahogyan ii tanulság számunkra: legyünk büszkék szocialista vívmányainkra, ne hagyjuk eltúlozni az elkövetett hibákat, ne engedjük becsmérelni dolgozó népünk tizenkét esztendős kiváló munkájának nagyszerű eredményeit. (Taps.) harcoljatok véretek utolsó csepp* jéig! Vannak figyelmeztető dátumaink: 1919 és 1956. Esküszünk, hogy nem felejtjük ezek figyelmeztetését és mindig éberek leszünk! (Hatalmas taps tör ki. Per* cekig zúg a kiáltás: „Éljen a párt!”) A Budapesti Pártbizottság most visszatér az ellenforradalom által lerombolt házba. Felépítettük a pártházat, begyógyítottuk a rajta ütött sebeket, így akarjuk és fogjuk begyógyítani az ország sebeit is. S mindig emlékezni fogunk arra, mi történt 1956 október 30-án. Emlékezni fogunk nemcsak minden évfordulón, hanem szüntelenül mindarra, ami ebben a házban és itt, a Köztársaság téren a múlt év októberében lezajlott. Minden kommunista, aki ebbe a házba belép, tekintsen fel mártírjaink emléktáblájára, és öklét felemelve gondoljon 1956 őszére, az ellenforradalomra, a megvívott harcokra. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai és szervezeti egysége! Éljen a párt és a dolgozó tömegek megbonthatatlan egysége! Éljen a nemzetközi szocialista tábor széttéphetetlen egysége! Köszöntjük a szovjet népet, a Nagy Októberi Szocialista Forra* dalom 40. évfordulója alkalmá* ból! — fejezte be hatalmas lelkesedés, tapsvihar közepette Marosán György elvtárs. A falak percekig visszhangoz* zák az éljent, s azután szinte fel* zúg kétszázötvenezer ember hangján az Internacionálé. S már véget ér a gyűlés, de még nem mozdul szinte senki. Hosszú fél 8 óra telik el, mire az embersokaság téren álló magja is megindul a fényben úszó város hétköznapi életet élő ezer útján, autóbuszain, villamosain hazafelé. Csírájában elfojtunk minden kísérletet a néphatalom aláaknázására! Az elesett hősök emléktáblája.