Népszabadság, 1957. október (2. évfolyam, 231-257. szám)

1957-10-31 / 257. szám

­ Negyedmilliós nagygyűlés a Köztársaság téren a pártház megrohanásának évfordulóján (Folytatás az 1. oldalról.) töri Mező Imre elvtársunk szavait: „Tartani kell ezt a házat, mert ez a várt háza.’’ Véssük mélyen emlékezetünkbe ezeket a szavakat. Igaz kommunista hagyta nekünk örültül. Olyan ereje volt ezeknek N apokkal előbb tudott dolog volt — folytatta —, hogy ostrom készül a Köztársaság téri párt­épület ellen, az áruló Nagy Imre és társasága mégsem tett egyet­len intézkedést sem a támadás elhárítására, a párt budapesti erődjének megvédelmezésére. S amikor megkezdődött az ellenfor­radalmárok rohama, aljasul cser­benhagyták a halálra szánt hős védőket. Az elvtársak hiába for­dultak Nagy Imréhez és hiába fordultak Kopácsihoz, a rendőr­főnökhöz, nem kaptak semmi­féle segítséget. Nagy Imre és Kopácsi eltűr­te, hogy a pártház a fa­siszták kezére kerüljön, el­tűrte, hogy le­gyilkolják leg­jobb elvtársa­£r'T* '■'+ N­agy Imréék szörnyű árulá­sa annál vérlá­­zítóbb, mert volt erő, amely megvédte vol­na a Bu­dapes­­ti Pártbizott­ság épületét, megvédte vol­na a munkás­hatalmat Ma­gyarországon o­któber 23 után Budapesten és szerte az or­szágban a kom­munisták tíz­ezrei jelent­keztek fegyve­res harcra a fasiszták ellen. Fegyvert és utasítást kértek, de nem kaptak. Az árulók a fegyve­reket a fasiszta ellenforradalmá­rok és az alvilág hordalék-elemei kezére játszották, s nem fogták össze, nem szervezték meg a je­lentkező kommunisták erejét. Tartozunk a történelmi igazság­nak, tartozunk a magyar kom­munisták és a magyar dolgozó nép becsületének azzal, hogy vi­lágosan és nyíltan megmondjuk a nemzetközi munkásmozgalom­nak, megmondjuk az egész világ­nak, ha október 23-a után a párt és az állam felső vezetésében nem a Nagy Imre-féle árulók, nem a Kopácsi Sándorok és tár­saik döntöttek volna, hanem be­csületes emberek, akkor a magyar munkásosztály elsöpörte volna az ellenforradalom és a fasizmus szennyes áradatát. (Ügy van! Nagy taps.) A pártház bevétele után még bestiálisabb kegyetlenséggel dü­höngött a fehérterror. Ömlött a vér, s akasztottak a pesti utcákon. Az előző napok mártírjai után újabb és újabb becsületes embe­rek, ártatlan áldozatok százait a szavaknak, a kommunisták pél­damutatásának, hogy az ellenfor­­radaknál csőcselék csak ágyúk­kal és tankokkal tudta elhódítani a pártnak ezt az épületét, a párt­nak ezt az erődjét a hős védők­­től, akik órákon át állták az egyenlőtlen tűzharcot, m­észárolták le a véreskezű hó­hérlegények. Rettegés ülte meg a fővárost. Nem felejtjük el ezeket, s ezért elfog bennünket a düh, amikor itthon és a művelt Nyu­gaton a gyilkosoknak és a hó­hérlegényeknek a felbujtói és közvetlen támogatói, az ellenfor­radalom eszmei előkészítői ar­cátlanul azt merik követelni, hogy kapjanak amnesztiát a gyil­kosok és a banditák. (Pfuj! Le velük!) Már megmondtuk és meg­mondjuk újból határozottan: visszahívjuk a helyes útra, a nép útjára a megtévesztetteket, de a vádlottak padján van a helyük azoknak, akiknek véres a kezük, és akik szellemi előkészítői voltak az ellenforradalomnak. (Ügy van! Taps.) Bűneikhez mérten ezekre lesújt a törvény ereje! M­arosán elvtárs­­ezután arról beszélt, hogy október 30 a ké­sőbbi fordulat kezdete is egy­ben. Megkezdődött a kommunis­ták felsorakozása az árulással és az árulókkal szemben. Az egész országban, a nemzetközi mun­kásmozgalomban örömmel fogad­ták november 3-án a hírt, hogy Kádár János maga köré csoporto­sítja a párthoz, a munkásosztály­hoz, a néphez hű és harcra kész erőket. (Hatalmas ütemes taps. „Éljen a párt!" — zúg a tömeg.) M­egnyugtató és felemelő tu­dat volt, hogy nem voltunk egyedül. Soha el nem múló hálával emlékezünk a Szov­jetunió segítségére. (Tapsba vesznek Marosán elv­társ szavai. Hosszú percekig zúg a kiáltás: Szovjet—magyar ba­rátság!)­sával szemben Magyarországon megvédtük a proletariátus dikta­túráját, még keményebbé és ed­zettebbé tettük pártunk és a népi demokrácia, a szocializmus har­cosait, megvédtük a gyárat, a földet és a szellem szabadságát Magyarországon. (Nagy taps: „Él­jen a párt!") Nem véletlen hát, nem valami különleges cso­da az, hogy ma rend, nyugalom és fegyelem van az országban. A kö­vetkezetes harcok eredménye az, ami nemcsak abban mutatkozik, hogy ma jobban élünk, mint bár­mikor ezelőtt, de abban is, hogy lelepleztük, szétzúztuk és elszige­teltük az ellenséget. S támadás­ban vagyunk most is. Gondolja­nak a reakciósok és a fasiszták március 29-re, az első budapesti nagy tömeggyűlésekre, gondolja­nak a felejthetetlen május 1-i hatalmas seregszemlére és resz­kessenek ettől a tömegtől is, amely ma itt, ezen a téren, ok­tóber 30-a évfordulóján össze­szorított ököllel emlékezik az el­lenforradalmárok bitangságaira. (Nagy taps.) A­z ellenség — hangsúlyozta Marosán elvtárs — azt hitte, új­ból sikerül zavart keltenie, nyug­talanságot előidéznie. A kommu­n­isták és a becsületes embereit milliói azonban meghiúsították az ellenség új próbálkozásait, visz­­szautasították az újult kalandor kísérleteket. S amikor most or­szág és világ tudomására hoz­zuk, hogy nemcsak október 23-án, de ma, október 30-án is szorgos munka folyt a gyárakban és a hi­vatalokban, s a diákok tanultak az egyetemeken, ehhez még csak egyet tehetünk hozzá: október 23- án és a mai napon is üzemeink sokkal jobb eredményeket értek el, mint az előző napokban. A magyar dolgozó nép így válaszol a belső bitangoknak és a külföl­di ellenségnek. (Nagy taps.) Nagy Imm­éék elárulják a pártház védőit M­arosán elvtárs beszél. Megvédtük a gyárat, a földet, a szellem szabadságai A­zért lehetett ilyen rövid idő alatt konszolidálni az ország éle­tét, mert a Magyar Szocialista Munkás­párt és a forradalmi munkás­­paraszt kormány nem valami­féle kis klikknek az ereje, ha­nem a magyar dolgozó nép legjobbjainak erejét foglalja magában és egyesíti a szocia­lista Magyarország megte­remtéséért folyó munkában. Pártunk és kormányunk a dolgo­zó tömegekre, a munkásokra, a dolgozó parasztokra és a néphez hű értelmiségre támaszkodik és élvezi ezeknek a tömegeknek bi­zalmát. Ebben van a „csoda” tit­ka. Balga beszéd, az imperialis­ták hazugsága az, hogy eredmé­nyeinket szuronyokkal vívtuk ki. A konszolidációt nem lehet szu­ronyokkal, fegyverrel elérni. A­z eredmények és a sikerek alapja az egész dolgozó nép akarata, öntudatos munkája és bizakodó harca, amelyet a jövőért, a szocializmusért folytat. (Taps.) Á­ttekintve a november 4-e utá­ni fontosabb fejleményeket, Ma­rosán elvtárs a többi között eze­ket mondotta: őszinték voltunk a párttagok­hoz, őszinték voltunk az egész dolgozó néphez. Feltártuk a ne­hézségeket és a problémákat is, a dolgozó tömegekkel tárgyaltuk meg a fontos kérdéseket és ve­lük együtt oldottuk meg legna­gyobb gondjainkat. M­inden erőfeszítést megtet­tünk, hogy a korábbi vezetés múltban elkövetett hibáit és bűneit felszámoljuk és a dolgozó tömegek életszínvo­nalát az ország teherbíró képes­ségéhez mérten felemeljük. M­ost, egy évvel a tavalyi véres események után, bátran elmond­hatjuk, hogy a fasiszták támadó­ Erősítsük tovább a párt és a tömegek kapcsolatát! O­któber tanulságait elemezve Marosán elvtárs kiemelte: Soha többé nem fordulhat elő, hogy az osztályellenség a külföldi impe­rialistákkal összefogva, felkelést robbantson ki. . Nemcsak azért nem fordulhat elő, mert a párt és a kormány helyén van, hanem azért sem, mert helyükön vannak a ma­gyar kommunisták és mögöt­tünk állnak, velünk együtt harcolnak az egész világ kom­munistái. (Taps.) O­lyan pártot szerveztünk, amelynek egységén, harckészsé­gén megtörik minden ellenséges támadás. Pártunkba csak olyan embereket vettünk és veszünk fel, akik a harc füzében helyt­állásukkal, a népi hatalom iránt tanúsított hűséggel bizonyították be, hogy érdemesek a párttagság­ra. Csak olyan emberek lehetnek pártunk tagjai, akik nem inga­doznak, s akik nem könyökölnek maguknak állást. (Taps.) P­ártunknak egységesnek kell lennie és az is lesz, erről gondos­kodnak a harcban megedzett kommunisták. Ez a párt harc közben jött létre, fegyveres har­cok közepette, van tehát harci ereje, hogy biztosítsa egységét és lankadatlanul küzdjön a nép fel­­emelkedéséért. A pártban nem bocsátkozunk alkuba semmiféle idegen nézetekkel. Elveinkből egy jottányit sem engedünk. E­lvi szilárdságot és elvi hű­séget nem kérünk, hanem kö­vetelünk minden kommunis­tától. (Taps.) M­egvédjük a párt elvi, politikai és szervezeti egységét minden­fajta támadó kísérlettel szemben. Leleplezzük a revizionistákat és az árulókat, s visszautasítunk mindenfajta szektás törekvést. Megjavítjuk munkamódszerünket a pártépítésben, hogy a pártnak ez az egysége, fegyelme és a rendje kisugározzék a nagy töme­gek felé. A párt egységének feltétele, hogy a párt politikája helyes le­gyen, hogy ezt a politikát ma­gáévá tegye, megvalósításán munkálkodjék az egész dolgozó nép. Ma elmondhatjuk, hogy pár­tunknak nyílt, világos, helyes po­litikája van, olyan politika, ame­lyet minden társadalmi réteg kö­vethet. Éppen ez volt a gyors konszolidáció, az egészséges fej­lődés előfeltétele és alapja. Most tovább kell haladnunk e helyes politika maradéktalan megvaló­sításának útján. T­örténelmi tanulság számunk­ra: ne engedjük, hogy bármilyen okból meglazuljon pártunk és a dolgozó tömegek kapcso­lata. T­ürelmes munkával le kell győz­nünk minden nehézséget, hogy még szorosabbra fűzzük kapcso­latainkat a dolgozó tömegekkel. Tanulság számunkra: őrizzük m­eg a pártvezetés tekintélyét, védjük meg mindenféle támadás­sal szemben. E­rősíteni kell pártunkban a kommunista erkölcsöt, amely olyan népszerűvé tette a többi dolgozók körében a kommunistá­kat. B­átorság és kiállás a harcban, szorgalom és helytállás a mun­kában, emberséges viszony és őszinte barátság a többi dol­gozóval való érintkezésben — szerénység, ez a kommunista erkölcs jellemzője, ez a kom­munista kötelező magatartása. Pártunkban nincs helye senkinek, aki nem tudja alárendelni egyé­n­i érdekeit a közérdeknek, a nép ügyének. Visszaszerezzük a párt­munkások számára — legyenek azok függetlenített vagy nem füg­getlenített funkcionáriusok — a hivatásos forradalmár megtisztelő nevét. T­anulság számunkra: a burzsoá­zia nem mond le elvesztett­­hatal­máról, tehát a munkásosztálynak és a pártnak éberen kell ügyelnie az oszt­ályellenség tevékenységére. Hoztunk már intézkedéseket — s ha szükséges, hozunk még továb­biakat is —, hogy korlátozzuk az osztályellenség tevékenységét. („Éljen!" „ügy van!" Hatalmas taps. Felkiáltások: „Munkás-pa­raszt hatalom!”) Nyilvánosságra hoztuk és valljuk ma is ezt az állásfoglalásunkat, hogy Magyar­­országon — a pártfunkciók kivé­telével — minden vezetőállást pártonkívüli dolgozók is betölt­­hetnek. De csak a nép ügyét szol­gáló pártonkívüliek! Nem fogjuk tűrni, hogy ellenséges elemek, árulók és gyávák, fontos állami vagy gazdasági funkcióba kerül­jenek, és ott árthassanak a nép ügyének. („Úgy van! Éljen!” Nagy taps.) M­i nem csináltunk és nem csi­nálunk titkot belőle, nyíltan meg­mondjuk, hogy osztálypolitikát folytatunk, és fogunk folytatni a továbbiakban is. E­z az osztálypolitika azonban a milliók politikája, a mun­kásosztály és a dolgozó pa­rasztság, a dolgozó magyar nép politikája, amelynek cél­ja, hogy a dolgozó emberek­nek munkája legyen, szabad­ságban és békében éljenek, mind kulturáltabban, egyre jobban és szebben éljenek. Tanultunk a történelemből, ta­nultunk a múlt év őszén történ­tekből, csírájában elfojtunk min­den olyan kísérletet, amely a néphatalom, a nép boldogabb jö­vője ellen irányul. (Nagy taps.) M­arosián elvtárs ezután a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának jelentőségét mél­tatta, rámutatott arra a változás­ra, amely a nemzetközi erőviszonyok­ban a szocializ­mus táborának javára, az im­perialisták hát­rányára bekö­vetkezett. (Dör­gő taps fogad­ja Marosán elvtárs szavait, mikor kijelen­ti: A mestersé­ges hold fénye a miénk, ár­nyéka az impe­rialistákra hull!) Befeje­zésül ezeket mondotta: E­sküszünnk, hogy sohasem fogunk felejte­ni és ingadoz­ni. Esküszünk nektek, mártír­halált halt elv­társaink: olyan elszántsággal fogunk harcol­ni, ahogyan ii t­anulság számunkra: legyünk büszkék szocialista vívmányaink­ra, ne hagyjuk eltúlozni az elkö­vetett hibákat, ne engedjük becs­mérelni dolgozó népünk tizenkét esztendős kiváló munkájának nagyszerű eredményeit. (Taps.) harcoljatok véretek utolsó csepp* jéig! Vannak figyelmeztető dátu­maink: 1919 és 1956. Esküszünk, hogy nem felejtjük ezek figyel­meztetését és mindig éberek le­szünk! (Hatalmas taps tör ki. Per* cekig zúg a kiáltás: „Éljen a párt!”) A Budapesti Pártbizottság most visszatér az ellenforradalom ál­tal lerombolt házba. Felépítettük a pártházat, begyógyítottuk a raj­ta ütött sebeket, így akarjuk és fogjuk begyógyítani az ország se­beit is. S mindig emlékezni fo­gunk arra, mi történt 1956 októ­ber 30-án. Emlékezni fogunk nemcsak minden évfordulón, ha­nem szüntelenül mindarra, ami ebben a házban és itt, a Köztár­saság téren a múlt év októberé­ben lezajlott. M­inden kommunista, aki ebbe a házba belép, tekintsen fel mártírjaink emléktáblájára, és öklét felemelve gondoljon 1956 őszére, az ellenforrada­lomra, a megvívott harcokra. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt elvi, politikai és szervezeti egysége! Éljen a párt és a dolgozó tö­megek megbonthatatlan egysége! Éljen a nemzetközi szocialista tábor széttéphetetlen egysége! Köszöntjük a szovjet népet, a Nagy Októberi Szocialista Forra* dalom 40. évfordulója alkalmá* ból! — fejezte be hatalmas lel­kesedés, tapsvihar közepette Ma­rosán György elvtárs. A falak percekig visszhangoz* zák az éljent, s azután szinte fel* zúg kétszázötvenezer ember hangján az Internacionálé. S már véget ér a gyűlés, de még nem mozdul szinte senki. Hosszú fél 8 óra telik el, mire az embersoka­ság téren álló magja is megindul a fényben úszó város hétköznapi életet élő ezer útján, autóbuszain, villamosain hazafelé. Csírájában elfojtunk minden kísérletet a néphatalom aláaknázására! Az elesett hősök emléktáblája.

Next