Népszabadság, 1957. november (2. évfolyam, 258-283. szám)

1957-11-23 / 277. szám

8 „Nem akasztottuk szegre a fegyvert" Az újpesti karhatalmisták találkozója A volt újpesti karhatalmisták, azok a munkások, sorkatonák és tisztek, akik egy éve nehéz hely­zetben kezdték meg az ellenfor­radalom újpesti gócainak felszá­molását, a rend és biztonság helyreállítását, az elmúlt napok­ban a XIII. kerület József Attila Kultúrotthonban találkoztak. Összejövetelükre meghívták a vá­rosrész üzemeinek számos dol­gozóját, a kerületi párt-, ifjúsági- és társadalmi szervezetek képvi­selőit, valamint annak a szovjet katonai egységnek a parancsno­kát, amely segítségükre volt az ellenforradalmárokkal vívott küz­delmükben. Zenével, dallal, tánccal, vidá­man emlékeztek a közös küzdel­mek szépségeire, az együtt aratott győzelmek örömére. Botjára tá­maszkodva nyitott be a terembe a 70 tavaszt megért Chaben Gyu­la bácsi, az egykori vöröskatona, aki a fiatal karhatalmistákkal együtt az elsők között járőrözött Újpest utcáin. Akkor még biztos volt a járása, fiatalos a tartása. Járőrözés közben támadt rá gyil­kos szándékkal egy szökött fe­­gyenc és egy másik ellenforradal­­már, Chaben elvtárs megsebesült, azóta rokkant fel lábára. Ott volt az összejövetelen Bán József had­nagy is, akit szolgálat közben or­vul megtámadtak és félholtra se­beztek az ellenforradalmárok. Eljött Kiss János elvtárs tartalé­kos tiszt, az egyik legfáradhatat­lanabb egykori karhatalmista, aki most a munkásőrség tagja. S jelen voltak azok az elvtársak, akik ma a hadsereg különböző pontjain, mint hivatásos tisztek teljesítik tovább a haza fegyveres szolgálatában reájuk háruló fel­adatokat. Együtt ünnepeltek a meghívott újpesti dolgozókkal, bi­zonyságául a harcokban született és edződött elvtársi barátság szét­­téphetetlenségének. Molnár Mihály alezredes, az egykori parancsnok hangsúlyoz­ta: „A leckét jól megtanultuk egy évvel ezelőtt, ezért nem akasztot­tuk szegre a fegyvert.’’ Ezután a kerületi üzemek ifjúmunkásai és az Egyesített Tisztiiskola növendé­kei adtak műsort. Frinta Árpád, a Hazai Pamutszövőgyár fiatal, munkása saját versével köszön­tötte a volt karthatalmistákat. A találkozó ékesen tanúsította: elevenen él az együttvívott nehéz küzdelmek harcos emléke, a nép hatalmáért tanúsított önfeláldozó helytállás szelleme. Ennek bizony­sága az a távirat is, melyet a je­lenlevők Kádár János elvtársihoz, a forradalmi munkás-paraszt kor­mány elnökéhez intéztek. A táv­iratban a többi között ezt írták: „Századunk megalakulásának egy­éves évfordulója alkalmából ismé­telten megfogadjuk: harcos, kom­­m­unista elszántsággal készen állunk arra, hogy bármikor, fegy­verrel a kézben, ismét kiálljunk a nép hatalmáért éppúgy, ahogyan a múlt év novemberében, és az azt követő hónapokban tettük.” B. I. Televíziós ankét November 26-án, kedden este 6 órakor a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti KERAVILL-boltban televíziós ankétot rendeznek, egyúttal bemutat­­ják az érdeklődőknek a televíziós ve­vőkészülék helyes kezelését. A nagy­­közönség megtekintheti ugyanakkor ■ja legújabb típusú rádióvevő készülé­keket és a televíziós berendezéseket. (MTI) A magyar film új felfedezettje: TORDY GÉZA , A KÜL­VÁROSI LEGENDA című film főszereplője. Bemutató: vidéken november 28, Budapesten december 5. Csak 16 éven felülieknek! NÉPSZABADSÁG 1957. november 23. szombat A csehszlovák nagykövetség köszönetnyilvánítása A Csehszlovák Köztársaság bu­dapesti nagykövetsége ezúton is köszönetét fejezi ki mindazon társadalmi szerveknek, üzemek­nek és magánszemélyeknek, akik Antonin Zápotocky elvtárs, a Csehszlovák Köztársaság elnöké­nek elhunyta alkalmából szemé­lyesen, vagy írásban kifejezték részvétüket. (MTI) Zavartalan lesz a cukorellátás Bár az 1956-os cukorrépaterme­léshez képest a vetésterület az idei tavaszon kereken 60 000 holddal csökkent, előreláthatólag nem lesz semmi fennakadás az ellátásban, mert a termelők gon­dos, jó munkája, a kedvező idő­járás pótolta a kieséseket: a­ felszabadulás óta nem volt olyan jó cukorrépa-termés ha­zánkban, mint az idén. Országos átlagban 126 mázsa cu­korrépát adott egy-egy hold. Az idei rekordtermés minősé­gileg is kimagasló: a sokévi átla­got alapulvéve 13,1 százalékos cukorkinyerési előirányzattal szemben átlagosan 14 százaléknyi cukrot ad az idei répa. Ez azt je­lenti, hogy a feldolgozásra kerülő mint­egy 173 000 vagon répából 1700 vagonnal több cukrot nyernek, mint amire reálisan számítani lehetett. A minőségi javulás elsősorban a ■termelők igyekezetének, az idő­ben és jól elvégzett ápolási mun­kának az eredménye. Határozott javulás mutatkozik a feldolgozás szervezésében is. Az idei gyorsütemű feldolgozással a cukorgyárak ténylegesen 400— 600 vagonnal több cukrot készí­tenek az adott termésmennyiség­ből. A cukorrépatermeltetés mai szerződéses rendszerével, s a ki­alakult árakkal általában elége­dettek a termelők. A termelőszö­vetkezeteknek országos átlagban 6600, az egyéni gazdáknak pedig 5900 forintot jövedelmezett az idén egy-egy hold cukorrépa. A jövő évre 180.000 hold cu­korrépa vetését irányozták elő. Ez 40 000 holddal haladja meg az idei vetésterületet, s a számítások szerint ez teljes mértékben bizto­síthatja majd az ország teljes cukorszükségletét az 1958-1959- es esztendőre. Ítélet az újpesti lakáspanamisták bűnügyében Mint már beszámoltunk róla, a Fővárosi Bíróság dr. Halász Pál tanácsa több napja tárgyal egy nagy lakáspanamát. A bíróság pénteken délelőtt hirdetett ítéle­tet a bűnügyben. Mint korábban már megírtuk, dr. Bocsák István és dr. Vértes József ügyvédek megvesztegették Koós Ferencet, az újpesti tanács lakáshivatalá­nak helyettes vezetőjét és sok em­bernek nagy összegek lefizetése ellenében szereztek ily módon lakást. A bíróság dr. Bocsák István ügyvédet 5 évi börtönre, 2000 fo­rint pénzbüntetésre és 5000 forint vagyonelkobzásra, dr. Vértes Jó­zsefet 3 évi börtönre, 2000 forint pénzbüntetésre, Koós Ferencet 2 évi börtönre és 2600 forint va­gyonelkobzásra ítélte. A két fel­­hajtót, Schwarz Andornét 1 évi börtönre, 1000 forint pénzbírságra és 2000 forint vagyonelkobzásra, Kolossváry Istvánnét 6 hónapi börtönre és 1000 forint pénzbír­ságra ítélte a bíróság. Az ítélet indokolása részletesen felsorolja, és megállapítja, hogy az elítéltek működése következtében az a meggyőződés alakult ki Újpesten, hogy csak az tud lakáshoz jutni, aki megvesztegeti a lakáshivatal dolgozóit és fizetni tud dr. Bocsák Istvánnak. Az ítélet nem jogerős. Az új szudáni követ látogatása Horváth Imre külügyminiszternél Horváth Imre, a Magyar Nép­­köztársaság külügyminisztere pén­teken fogadta Mohammed Ha­mad El Nilt, a Szudáni Köztár­saság első magyarországi rendkí­vüli követét és meghatalmazott miniszterét, megbízólevelének a közeljövőben történő átadása al­kalmából. A lottó nyerőszámai: 11, 15, 21, 60, 90 A lottó 38. játékhetének húzását pénteken délelőtt Debrecenben a Köz­ponti Művelődési Otthon nagytermé­ben rendezték. A 38. játékhétre mintegy 2 596 000 szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottóigazgató­ságra. — ELÉRTÉK AZ ÚJ SZÉNRÉ­TEGET Brennbergbányán, ahol a becslések szerint mintegy két és félmillió tonna szenet rejt a föld. A jövő hét végén megkezdik a termelést. — 50 millió forint tiszta nyereség­re számítanak az idén a Szabolcs megyei állami gazdaságok. — 1 154 000 UTAST szállítottak a balatoni hajók a nyári idény alatt, összesen 13 500 000 kilomé­teren. Ez a forgalom a felsza­badulás óta a legnagyobb. — Fürdőt építenek a nádudvari hőforrásnál, mely a község közegé­ben olajkutatás közben tört fel. — Öt év alatt nyolcezer új la­kás épült Heves megyében. — 52 ezer sertés hizlalására kötöt­tek eddig szerződést Somogyban.­­ ÚJFAJTA CIPŐKKEL lepi meg a vásárlókat a Szegedi Cipő­gyár. Folynak már az előkészüle­tek a körömcipők sorozatgyártá­sára és eredményesen kísérletez­nek a könnyű, hajlékony, úgyne­vezett neoflex cipők készítésével is. A jövő év elején 12 új modellt készítenek különböző színárnyala­­ttik­ban. — Átépítik Győr távbeszélőhálózatát. A bővítés a jelenlegi 2200 állomást be­fogadó hálózat helyett 4500 előfizető be­kapcsolását teszi lehetővé. — 1200—1500 fővel szaporodik Veszprém megye földművesszö­vetkezeteinek taglétszáma ne­gyedévenként­ húsz új szövetke­zeti üzletet nyitottak a megyében. Kétmű­szakos üzemi étkezdék — étlapról választható reggeli — fokozo­ttabban gépesítik az üzemi konyhákat Tovább fejlesztik az üzemi vendéglátást A Belkereskedelmi Minisztérium kollégiuma legutóbbi ülésén az üzemi vendéglátás helyzetét és fejlesztését vitatta meg. Az üzemi konyhák fennállásának hat éve alatt 430 konyhát, s a hozzája tar­tozó éttermeket, valamint 1721 üzemi kezelésben levő konyhát ál­lítottak fel. A fogyasztók száma állandóan emelkedik. Az üzemek többségében az előfizetéses menü­ben többféle választékot biztosíta­nak, s egyre gyakoribb az étlap szerinti étkezés is. A hazánkban járt külföldi szakemberek véle­ménye szerint is, a magyar üzemi vendéglátás színvonala magas. A mennyiségi és bizonyos fokú minőségi fejlődés ellenére, még sok kifogásolni való akad az üzemélelmezésben. Leggyakoribb a panasz a lassú kiszolgálásra, a kétes tisztaságra, a felszolgálók magatartására. Az üzemi étkezdék maguk is sokat tehetnének e fo­gyatékosságok megszüntetésére. Ugyanakkor a minisztérium is segít. A kollégium, például hatá­rozatot hozott, hogy ki kell dol­gozni az üzemi vendéglátás új módszereit, meg kell találni a módját, hogyan le­het zökkenők nélkül lebonyolítani az egy-másfél órás csúcsforgalmat. Az üzemi étkezdékben át kell térni a nem törékeny, olcsó étkezőeszközök, tányérok, tetszetős műanyagterítők használatára. Üzemi konyháink és étkezdéink gépesítése messze elmarad a szomszédos országokétól. Nincs elég hűtőgép, sok konyhából hiányzik a burgonyakoptató gép, egyetlen üzemi vendéglátóhelyen sincs mosogatógép. A miniszté­rium tervbe vette, hogy a lehető­ségekhez képest 1958-ban minden üzemélelmezési vállalat részére biztosítja gépi berendezés beszer­zését. A fokozódó igények arra köte­lezik az üzemi étkeztetést, hogy újat, kulturáltabbat nyújtson a fogyasztóknak. Egyre sürgetőbben jelentkeznek olyan követelések, — különösen ipari üzemekben — hogy adjanak az étlapról választ­ható reggelit, valamint a máso­dik és a harmadik műszakban dolgozók vacsoraellátását. A dol­gozó asszonyok második műszak­jának megkönnyítése érdekében felvetődött az a gondolat is, hogy megvalósítják az előfizetéses, ha­­zaszállítható vacsora biztosítását is. Az üzemi vendéglátás és a bel­kereskedelem vezetői nemcsak az üzemi dolgozók gondjaival törőd­nek. Mivel kevés az olcsó, szolid vacsorázóhely, a közétkeztetési vállalatok úgynevezett kétműsza­­kos éttermeket létesítenek. Dél­ben a dolgozókat vagy a diáko­kat szolgálják ki, este pedig az üzemi dolgozókon vagy diákokon kívül ott vacsorázhatnak a kör­nyék lakói is. Már működnek is ilyen vendéglátóipari éttermek. Pesten a Múzeum körúton a Mú­zeum étterem, Budán a Zenta ut­cában a Kisrabló étterem. A kö­zeljövőben nyitják meg a Váci utca és Szabadsajtó út sarkán lé­vő diákmenza helyiségében a Kü­lönlegességi éttermet, ahol min­dig az idény különlegességeit fő­zik. Most például kitűnő vadas ételeket főznek majd. Ugyancsak megnyílik a Rákóczi úton a volt Pannónia szálló épületében levő étterem is. Ezeken a helyeken éj­félig tartanak nyitva és másod­­osztályú, zene nélküli díjakat szá­mítanak fel. A kollégiumon határozat szüle­tett arról is, hogy a legújabban épített üzemi éttermek és kony­hák már ilyen kombinált tevé­kenységre készüljenek. A közel­jövőben 17 ilyen üzemi étkező­hely nyílik. Kapalyay Imre Koszorúzási ünnepség Ady Endre sírjánál Ady Endre születésének 80. év­fordulója alkalmából pénteken a Kerepesi temetőben a Hazafias Népfront, a Művelődésügyi Mi­nisztérium és az Irodalmi Tanács koszorúzási ünnepséget rendezett a költő sírjánál. A sírt megkoszo­rúzták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságá­nak és a forradalmi munkás-pa­raszt kormánynak, a Hazafias Népfrontnak, a társadalmi és tö­megszervezeteknek a képviselői. A román nagykövetség nevében is koszorút helyeztek el a síron. — Az országgyűlési képviselők Vas megyei csoportja ma ülést tart, amelyen a megyei ügyész tart beszámolót. — 27 ORSZÁGBA szállítunk villany­­szerelési anyagokat. A magyar készítmé­nyek a világpiacon a németekével azonos árszínvonalon vannak, s jobbak, mint az olasz vagy a francia áruk. — Bukarest alapításának 500. évfordulóját ünnepük jövőre. Az évforduló alkalmából hosszas és alapos előtanulmányok után elké­szítették a román főváros új vá­rosrendezési tervét. — Újfajta sportmérleg készítette el a győri lakatos­ mintapéldányát és fémtö­megcikk készítő szövetkezet* A diszkosz, gerely, kalapács és egyéb sportszerek súlyának ellenőrzését végző új mérleg iránt külföldről is érdeklődnek.­­ A Polgári Törvénykönyv ter­vezetét ma az Igazságügyi Minisz­térium és a Magyar Jogászszövet­ség ankétjén vitatják meg a jog­tudomány képviselői és a gyakor­lati jogászok. A vitaindító elő­adást dr. Eörsi Gyula egyetemi tanár tartja. A Svédországból vásárolt gyapjúfonó­gyár kezdi meg működését jövőre Sztál­invárosban. A résüsfonógyár 18 gépegy­ségből, 2400 orsóból áll, s a hozzátartozó előfonodával és cérnázóval együtt évente 300—320 tonna fonalat készít majd szö­­vödéink részére. — AZ 1958-AS NAPTÁRAKAT már árusítják a trafikok és szak­üzletek; falinap­tárakból 650 000, az előjegyzési naptárakból pedig 700 000 készül. Húszféle zsebnap­­tár is kapható. — Ezer hold új erdőt telepíte­nek Baranyában az év végéig. — A belgrádi Partizán-stadion ré­szére fénytájékoztató berendezést ké­szít a Telefongyár és az Épületvilá­gí­tási Szerelő Vállalat; a berendezést májusban helyezik üzembe. — 350 ROMÁNIAI MAGYAR NÉPDAL címmel népdalkötetet ad ki Kolozsvárott az Állami Iro­dalmi és Művészeti Kiadó. — A fagyveszély miatt szalmával bé­lelt vagonokban érkeznek Budapestre a nedvdús élelmiszerek, mint a burgonya, a­­sárgarépa, a cékla stb. — Félmillió pár kesztyűt készí­tenek az idén a Pécsi Kesztyű­gyárban; ennek körülbelül felét exportálják. — A MÁTRA VIDÉKI ERŐMŰ lakótele­­pének valamennyi lakását bekapcsolták a távfűtésbe és a melegvíz-ellátásba. A te­lep lakói a távfűtéssel évente 10 000 má­zsa szenet takarítanak meg. — Az első Nógrád megyei kép­zőművészeti kiállítás holnap nyí­lik meg Salgótarjánban. — SZÁZ FIATALKORÚ kerül bíróság elé naponta Hongkong­ban. A helyi pedagógusok véle­ménye szerint a gyermekbűnözés előidézői közé tartoznak az egyre nagyobb mennyiségben Hong­kongba özönlő amerikai filmek is. — Most jelent meg: Dr. Münnich Ferenc: A magyar nép a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom útján. — A Kaspi-tenger megmentése. Univer­zum. (Kossuth) — Széchenyi Zsig­' mond: Csuil ... I—II. (Olcsó Könyv­tár) — Sagan: Jó reggelt búbánat (Európa) — Elek István: Dudorász Peti (Magvető) — Szántó György: Stradivari (Táncsics). — Három távbeszélő-központ bővítését fejezi be és 1500 új ál­lomást szerel fel az idén a posta Budapesten. IDŐJÁRÁSJELENTÉS A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás ma estig. Keleten is felhősebb idő, a Dunántúlon néhány helyen eső vagy hószállingózás A reggeli és dél­előtti órákban több helyen párásság, köd. Mérsékelt, időnként élénkebb déli-dél­nyugati szél. Az éjszakai lehűlés, első­sorban nyugaton, mérséklődik. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 1—4 fok között.

Next