Népszabadság, 1957. december (2. évfolyam, 284-307. szám)
1957-12-20 / 300. szám
1957. december 20, péntek NÉPSZABADSÁG Hogyan halad a termelés automatizálása a Szovjetunióban? A. N. Nyeszmejanov, a nálunk is jól ismert szovjet akadémikus egyik cikkében mondja: „Azt a korszakot, melyben mi élünk, gyakran az atomenergia korszakának nevezik. Ez igaz. De korszakunknak nem kevésbé jellemző vonása a termelési folyamatok automatizálásának és távirányításának csaknem végtelen lehetősége." S e felismerésnek megfelelően a szovjet iparnak és műszaki tudománynak központi kérdése az automatizálás. Automatákat a Szovjetunióban már a második világháborút megelőzően, 1938-ban készítettek és működtettek. Példák rá Marszakov automatikus kenyérgyárai. Ez azonban csak a kezdet kezdete volt. A szovjet műszaki tudomány korán felismerte, hogy a termelékenység általános emelésének elérésére nem elég automatákat létrehozni. A cél: egész termelési folyamatok automatizálása, illetve a teljesen automatizált gyár. Hitler támadása megakadályozta az automatizálás gyors fejlesztését, mégis, 1950-ben már működni kezdett a világ első teljesen automatizált gyára, a dugattyúgyár. Ez a gyár ötször kevesebb munkást és háromszor kisebb üzemteret igényelt. Hamarosan megállapították, hogy a nagyarányú automatizálás előfeltétele az olcsó és bőséges villanyáram termelése. Ez a felismerés meggyorsította a vízierőművek építését. A hatalmas kapacitású vízierőművek építése viszont megkövetelte, a magas termelékenységű, automatikus betongyárak létrehozását. Az első ilyen berendezésű gyárak a Volga—Don-csatorna építésénél létesültek és elérték a napi 2000 köbméter beton termelését, amiről addig még csak nem is álmodtak. Az óriási szivattyúállomások csöveken keresztül szállították a betont. A szállítást ezzel nemcsak megkönnyítették és tökéletesítették, hanem a költséget is három, három és félszeresen csökkentették. Minden egyes betonberendezés 60 munkást pótolt. De még más, nagyobb előnyök is származtak az automatizálásból. Az automatizált betongyár beruházási költsége négyszer kisebb, mint a hagyományos rendszerű betongyáré, az önköltség pedig ötször, a személyzet tízszer kevesebb. Ez csak a kezdet volt. Létrehoztak egy olyan teljesen automatizált betongyárat, amelynek napi termelése 5000 köbméter és mindössze 17 munkást foglalkoztatott. Az ötödik ötéves terv időszakában az automatizálás nagy lendületet vett. Elkészült az automatikusan működő moszkvai csapágygyár. Ebben az üzemben a termelékenység 60 százalékkal, a termelés 100 százalékkal nőtt, a munkások létszáma 20 százalékkal csökkent. Erről a gyárról nyilatkozott a New York Timesben egy amerikai főmérnök, aki tüzetesen tanulmányozta az üzemet: „Az automatizálásnak remekebb példányát még nem láttam." Automatikus gépsorokat állítottak be a ZISZ és Moszkvics autógyárban, a sztálingrádi traktor-, kerékpár- és varrógépgyárban. Sok műtrágya-, műanyag- és szintetikus textilgyárban meghonosították a folyamszerű termelést az automatizálás elve alapján. Már 1953-ban a vaskohászat összes termékeinek 95 százalékát olyan kemencékben termelték, amelyeknél a hőmérsékletet automatikusan szabályozták. A martinacél 87 százaléka ugyancsak olyan kemencékből származott, amelyekben a hőviszonyokat automatikusan szabályozták. A magnyitogorszki és kuznyecki kombinátok magaskemencéi működésében még fokozatosabban érvényesítették az automatizálás elvét. Az üvegiparban a tükörüveg csiszolását és polírozását automatikusan működő futószalagok végzik. Egy ilyen futószalagba 300, azelőtt használt gépet építettek be. Ennek a futószalagnak irányítását egyetlen dicspécser végzi a központi irányító asztaltól. A moszkvai „Szteklomasin” gyárban egy automata 150 üvegfúvó munkáját helyettesíti és teljesítő képessége napi 24 000 pohár. Az atomerő békés célokra való felhasználása újabb lendületet adott az automatizálásnak. Atomerőművet csak távvezérléssel lehet működtetni. Ezt a problémát is megoldották a szovjet tudósok, és 1954-ben már üzembe helyezhették a világ első atomerőművét. A távvezérlés remekművei a vízierőműveknél alkalmazott automatikus szabályozók. Gavrilov professzor adatai szerint ezek 124—186 mérföld távolságból irányítják az erőműveket. Segíti az automatizálás fejlődését, hogy a Szovjetunióban egyre több helyen a termelés szolgálatába állították az elektronikus számológépeket. Csak egy példa. A gépgyártóknak gyakran kell készíteniük bonyolult formájú és igen precíz megmunkálást igénylő alkatrészeket. Ilyenek például a különféle turbinák. Egyetlen turbina sablonkészletének kiszámítása több hetet vett igénybe. Az elektronikus számológépek lehetővé teszik, a sablonkészletek kiszámításának rendkívüli meggyorsítását. Lehetővé teszik, hogy egy önműködő gépsor valamenynyi szerszámgépe rövid idő alatt más feladat elvégzésére legyen átállítható, ami azelőtt nagy munkakieséssel járt. Az elektronikus számológépek a Szovjetunióban a termelékenység nagymértékű fokozásának eszközeivé váltak. Az autó-, traktor- és egyéb iparágakban már sok száz automata gépsor működik. Elképzelhető, hogy az elektronikus számológépek bekapcsolásának mekkora jelentősége van az automata gépsorok tervezésében és termelékenységük fokozásában. A Szovjetunió diadalmasan halad előre ezen az úton, mely a szocialista rendszerben a munkaidő rövidítéséhez, az életszínvonal rohamos emelkedéséhez vezet. Gyöngyösi Nándor RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS:ViszontLátás IV. Ha háziasszonyom, Signora Lolli, a tanítónő, tűsarkú cipőt hord a pesti ár feléért, de egyetlen szellemi tápláléka (a legnagyobb reneszánsz költők szülőföldjén) a sárgafedelű bűnügyi regény — akkor többre tartom azt az állapotot, amelyben Elekes Margit fonónőt láttam, egyelőre még drága cipőben ugyan, de Dickenst és Balzacot olvasni Budapesten, ahol Ariosto idején még verselni sem tudtak magyarul. Amíg tart a tömegkivándorlás, lóghat dómkapukon plakát, hogy „ előbb jöjj be a templomba”. Amíg hat felnőtt, diplomás szicíliai lány azt panaszolja, hogy képtelen állásba jutni, s csak nyáron jutottak közülök ketten „állásba” valami nyaralótelepen két hónapra havi hatezerért (vásárlóértékben, kenyeret véve alapul, mintegy kétszáz forint), de utánuk kellett hordják a gyerekeknek az éjjelit — akkor lehet akár szuperplasztikból is az az éjjeli. Ha itteni újságíró kollégám hetente csak egyszer lát húst az asztalán, akkor már nem is irigylem az autóját, amelyre spórol — pedig össze fogja spórolni kétségtelenül. összespórolt a másik barátom is, Grossi doktor, a klinikai röntgenes főorvos, akinek havi negyven- vagy negyvenháromezer líra a fizetése (kenyérvalutában számítva mintegy ezerkétszáz-ezerháromszáz forint, de életszínvonalban sem sokkal több, mert jóval olcsóbb ugyan a ruházkodás, de dupla a közlekedés és sokszoros a lakbér és a fűtés), összespórolta, mondom a hatszázezer lírás (ma már hatszáznyolcvanezer) vadonatúj 600-as Fiatot, nyilván magánpraxisából, amiből nem egy pesti orvos is összespórolhatná — csakhogy az a pesti orvos, pláne ha fiatalember, nem jönne velem szombat este színházba, ahogy az autótulajdonos Grossi doktor eljött, kifordított sötét zakóban, amelynek balmellén a durván beszőtt szivarzseb vonala szinte jajgat, mint a frissen sajgó forradás. Hát azért vagyon megírva, hogy „könnyebb a tevének a tű fokán ...” Bizony könnyebb máris a dolgunk, kik már átjutottunk a tű fokán: munkánk, kenyerünk, könyvünk megvan, ami idekünn rossz, már elmúlt, ami idekünn jó abból nálunk lesz jó igazán, csak szocialistának kell hozzá lenni, okosan és teljesen. Nem agitáció ez, csak kétszerkettő: az életszínvonal egészével való törődésbe — ahogy mondani szokás: a fogyasztási ipar és kereskedelem fejlesztésébe, a fogyasztó (magyarán: az ember) tiszteletébe — mindez bőven belefér. Hazai „hiánycikk’’-vircsaft és nyugati nylon-zuhatag? úgy nézem, hamarább szűnik meg minálunk az utolsó „hiánycikk", mintsem idekünn a nylonzuhatagból akár csak egy csepp pottyanna az utolsó ember száraz kalapjára is. Rég elmúlt az az idő, amikor Párizs vagy Róma úgy vélte fogadhatni keleti szocialista országok vándorát, mint borotvált arcélének, nemes tóga-redőzetének és horatiusi ódáinak magas kultúrájában és pogány eleganciájában az antik Róma fogadta hajdan, idegenkedve, s kissé álmélkodva is, a maga keleti jövevényeit, a ragadós szakállú, latin betűt alig ismerő, forradalmat, magasabb erkölcsöt lázasan hirdető első keresztényeket. De az az idő is régen elmúlt, amikor a keleti szocialista ország vándora úgy vélt megjelenhetni Párizsban, mint a haragos Péter apostol a Madách Tragédiájának római színében, némi enyhe derűt terjesztő méreggel kiabálva, hogy „el fogsz pusztulni, korcsult nemzedék" csak azért, mert ibolyaszagról merészelt zengeni egy francia vers, szerelemről merészelt dalolni egy párizsi film, szép színekre s nem melodramatikus csoportképre ihlette a festőt a Szajnapart, s hajnali álmokban estélyi ruha és autó is szerepelt. A békés együttélés elvét mintha maga a történelem mondotta volna ki. S persze, nem is azt jelenti, hogy békésen éljen együtt az az immár iparművészetnek is elmebajos komikum, amivé Nyugaton rajzott ma a javában farsangoló absztrakt „festészet", meg az az ódonul teátrális fényképészet, ami oly illetéktelenül, de egyideig oly ellentmondást nem tűrőn próbálta viselni a festészeti realizmus nevét Keleten. Mint művészetben, úgy társadalomban, életformában, politikában sem holmi divatok, s többé-kevésbé jóhiszemű túlhatások békés együttéléséről van tehát szó, hanem elvekéről, s gyakorlatokéról, magának az emberiségnek ama békés együttéléséről, melyben természetesen együttélésre is csak az képes, ami életképes önmagában is. Nem elvfeladást jelent hát a békés együttélés, még csak az ellentétes gyakorlatok feladását sem — sőt még békés kiegyenlítődést is csak annyiban, hogy minden kiegyenlítődésben érvényesül, óhatatlanul és helyesen, egy domináns elem: az, amely az együttélésben előbb utóbb életképesebbnek, főmozzanatnak bizonyul. A keresztény Róma a pogány Rómával, amíg csak ez utóbbi megvolt, mindvégig egyazon városban fért meg — s mindketten hasznát látták, hogy egyszer sem gyújtották egymásra a várost. Sha tudom is, hogy békés együttélésünkből olyan közös élet bontakozik majd ki, olyan szebb és különb, mely inkább fog hasonlítani ahhoz, amit az Ember kitervelt, mint ahhoz, ami az emberrel eddig megtörtént — mégis tudom, illetve épp ezért tudom, hogy ebben az életben, e szebben és különbben, hatalmasan lesz jelen a Nyugat, legnagyobb hatalmában és legtündöklőbb szépségében: a Gondolat hatalmában, mely a szocializmust adta, s a Művészet szépségében, mely Botticelli Vénuszával emelkedett ki a Földközi-tenger habjaiból. Jobban, mint bármikor, tele vagyok hódolattal irántad Párizs és Róma, ifjúságomnak, s az emberiség ifjúságának fényes, szép, bölcs mestere — most, hogy férfikorom számára is van, a felnőtt emberiségnek is örökre lesz mondanivalód. S jobban, mint bármikor, tele vagyok hódolattal, hálával — s immár honvággyal is — irántad, útrabocsátón s hazavarón, szülőföldem, Budapest! Valamikor, húsz éve, elég volt megvennem Párizsban „honvágy ellen” egy Új Magyarságot: egy hónapig is kitűnően elhatott. A minap, jómúltkorában, utánam küldtek egy paksaméta pesti újságot: egy magyar költő halálhírétől sötétült el, mintegy rövidzárlatra, ablakom alatt a Földközi-tenger, holott életem egyik nagy fájdalma volt és a francia kormányválságnál nagyobb izgalomba ejtett, hogy a Marx téren kisiklott égboltom Göncöl-szekere, a hatos villamos. Láttam szeptemberben Amszterdam kikötőnegyedében földszinti kis luxusszobácskáik kivilágított ablakában igézően heverésző könnyelmű leányokat, és láttam novemberben a perugiai postán egy bácsit és egy fiatalembert, az ottani fűtőtest törzsvendégeit: úgy tapadtak rá minden estte, mint Ladára a hattyú, szenvedélyesen, mint sztárok njakán a filmesók, elvárhatatlanul. Valamikor hogy’ szerettem volna, ha Párizsra hasonlítana Budapest! Otthonosabban éreztem volna Pesten magamat. Íme, ma mégsem bánnám, ha Párizs — egyben-másban — Budapestre hasonlítana: otthonosabban, még ifjúságomnál is otthonosabban érezném most benne magamat. Életéből persze, mely tán színesebb, ma sem bánnám, ha sok minden átragadna — át is fog ragadni — ránk. De őreá is átragad majd némely lényegi vonás, anélkül persze, hogy gyönyörű színeit elveszítené. S nem is mintha mindenestül különb volna a mi kedves, kis életünk, mely tán — egyelőre még — kevésbé színes. De ha nem ezért, akkor hát miért? Mert szebb? Nem. Mert — elvében, egészében — tisztességesebb. Mert valami vad anarchiából nézek a rév felé, ha hazagondolok. Lehet, hogy Párizsban nem volt tűzharc tavaly az utcán, hogy egy régibb berendezkedés nagyobb rutinnal követi el a maga — aligha menthetőbb — botlásait, s következményeiknek is gyakorlottabban, hatékonyabban veszi elejét. (Már amikor elejét veszi: 1848 júniusában s 1871 márciusában például nem sikerült. Igaz, hogy akkor még fiatalabb volt a polgári diktatúra is.) Igen, igen. De Pesten nem történhetik meg velem, hogy ugyanazt a portékát a szomszéd üzletben drágábban kapom, s ha leszállítanák is a fizetésemet, ez nem azért történnék, hogy a főnököm új yachtot vegyen. Az értelem honvágya ez. S a szabadságé is, melyben Párizs volt első mesterem, az értelem nagy nemzetének fővárosa, aholaz Emberi Jogok Nyilatkozatának márványába vésték, hogy az egyén szabadsága ott végződik — s csak ott végződhetik —, ahol a másik egyén szabadsága kezdődik el 5 A Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésének csütörtöki napja Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésén folytatódtak a szlavisztikai napok, s számos előadás hangzott el. A nyelv- és irodalomtudományok osztályán, a szlavisztikai napok folytatásaként Hadrovics László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a délszláv típusú Nagy Sándor-regény keletkezéséről tartott előadást. Dobossy László, az irodalomtudományok kandidátusa A cseh irodalomtörténetkorszakolásának kérdései címmel tartott előadást. Perényi József, a történelemtudományok kandidátusa a XVII. századi ukrán történelem egyik legérdekesebb korszakát, az ellenreformáció kárpátaljai előretörését ismertette. Sípos István, a nyelvészeti tudományok kandidátusa Népdalok a nyelvjáráskutatásban címmel tartott előadást. Az agrártudományok osztályán Rázsó Imre, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja A gépesítés szerepe a szántóföldi növénytermesztésben című előadásában elmondotta, hogy a traktorok száma a világon már meghaladja a tízmilliót, az aratócséplőgépeké pedig megközelíti a kétmilliót. Beszámol arról, hogy az Eltátó-cséplőgép használatával lényegesen csökken a szemveszteség és a mezőgazdasági szállítások gépesítése többszörösére növeli a teljesítményt. Dr.Cséria János, a mezőgazdasági tudományok doktora A sugárzó izotópok alkalmazásának lehetőségei és hazai eredményei a mezőgazdaságban című előadásában több új kutatási eredményről számolt be. A műszaki tudományok osztályán Bognár Géza, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja ismertette a mikrohullámú rádióösszeköttetések fejlődésének útjait és a hazai mikrohullámú, szélessávú rádióösszeköttetések kutatási eredményeit. Buzágh Aladár akadémikus, a kémiai tudományok osztályán, A gélekben végbemenő kémiai reakciókról tartott előadást. (MTI) Házépítés szépséghibával című írásunkra válaszolt a Könynyűipari Szerelő és Épületkarbantartó Vállalat vezetősége. Szerintük a tájékozódás egyoldalú volt, s ezért szükségesnek tartják ismertetni a következőket: „Vállalatunk vezetősége — írják — messzemenően egyetért azzal, hogy a szuhakállói lakásépítkezésen és másutt előforduló hibák vagy felelőtlenségek széles nyilvánosságot kapjanak. Vállalatunk vezetősége már a nyár folyamán a legszigorúbb fegyelmi büntetéssel sújtotta azokat, akik kezdettől fogva felelőtlen vagy vétkes könynyelműséggel kezelték a munkát. Sajnos, az egyeztető bizottság ezt a döntést enyhítette, és így ezek az emberek, véleményünk szerint is „olcsón” szabadultak. Megjegyezzük, hogy ebben a kezdeti időszakban ellenforradalmi elemek is befészkelték magukat a miskolci főépítésvezetőségre, akiket azóta eltávolítottak. Ebben az időszakban készítették vétkes könnyelműséggel a cikkben leírt alapokat is. A házalapoknak a technológiával ellentétes elkészítésénél egyébként nem az anyagot akartákmegspórolni, mert a szükséges cement a mai napig is rendelkezésre áll, hanem inkább a bércsalási szándék állt fenn, mert kevesebb idő alatt akarták a kiadott munkát elvégeztetni. Vállalatunk vezetősége ebben az ügyben előkészítette és megtette a bűnvádi feljelentést a miskolci államügyészségen. Mindebből kitűnik, hogy egyáltalán nem készültünk a bűnösöket pártfogolni, sőt szigorú felelősségrevonásukat és példás megbüntetésüket követeljük. A tények kedvéért még megemlítjük azt is, hogy vállalatunk ez évben nemcsak Szuhakállón, hanem Sajókazával együttesen vállalt harminc házat tető alá akarja hozni, amit ez évben előreláthatólag teljesítünk is."