Népszabadság, 1957. december (2. évfolyam, 284-307. szám)

1957-12-20 / 300. szám

1957. december 20, péntek NÉPSZABADSÁG Hogyan halad a termelés automatizálása a Szovjetunióban? A. N. Nyeszmejanov, a nálunk is jól ismert szovjet akadémikus egyik cikkében mondja: „Azt a korszakot, melyben mi élünk, gya­kran az atomenergia korsza­kának nevezik. Ez igaz. De kor­szakunknak nem kevésbé jellemző vonása a termelési folyamatok automatizálásának és távirányítá­sának csaknem végtelen lehetősé­ge." S e felismerésnek megfelelően a szovjet iparnak és műszaki tu­dománynak központi kérdése az automatizálás. Automatákat a Szovjetunióban már a második világháborút meg­előzően, 1938-ban készítettek és működtettek. Példák rá Marszakov automatikus kenyérgyárai. Ez azonban csak a kezdet kezdete volt. A szovjet műszaki tudomány ko­rán felismerte, hogy a termelé­kenység általános emelésének elé­résére nem elég automatákat lét­rehozni. A cél: egész termelési fo­lyamatok automatizálása, illetve a teljesen automatizált gyár. Hit­ler támadása megakadályozta az automatizálás gyors fejlesztését, mégis, 1950-ben már működni kezdett a világ első teljesen auto­matizált gyára, a dugattyúgyár. Ez a gyár ötször kevesebb mun­kást és háromszor kisebb üzem­teret igényelt. Hamarosan megálla­pították, hogy a nagyarányú auto­matizálás előfeltétele az olcsó és bőséges villanyáram termelése. Ez a felismerés meggyorsította a vízierőművek építését. A hatal­mas kapacitású vízierőművek épí­tése viszont megkövetelte, a ma­gas termelékenységű, automa­tikus betongyárak létrehozását. Az első ilyen berendezésű gyárak a Volga—Don-csatorna építésénél létesültek és elérték a napi 2000 köbméter beton termelését, ami­ről addig még csak nem is ál­modtak. Az óriási szivattyúállo­mások csöveken keresztül szállí­tották a betont. A szállítást ezzel nemcsak megkönnyítették és tö­kéletesítették, hanem a költséget is három, három és félszeresen csökkentették. Minden egyes be­tonberendezés 60 munkást pótolt. De még más, nagyobb előnyök is származtak az automatizálásból. Az automatizált betongyár be­ruházási költsége négyszer kisebb, mint a hagyományos rendszerű betongyáré, az önköltség pedig ötször, a személyzet tízszer keve­sebb. Ez csak a kezdet volt. Lét­rehoztak egy olyan teljesen auto­matizált betongyárat, amelynek napi termelése 5000 köbméter és mindössze 17 munkást foglalkoz­tatott. Az ötödik ötéves terv időszaká­ban az automatizálás nagy len­dületet vett. Elkészült az automa­tikusan működő moszkvai csap­ágygyár. Ebben az üzemben a ter­melékenység 60 százalékkal, a ter­melés 100 százalékkal nőtt, a munkások létszáma 20 százalékkal csökkent. Erről a gyárról nyilat­kozott a New York Timesben egy amerikai főmérnök, aki tüzetesen tanulmányozta az üzemet: „Az automatizálásnak remekebb pél­dányát még nem láttam." Automatikus gépsorokat állítot­tak be a ZISZ és Moszkvics autó­gyárban, a sztálingrádi traktor-, kerékpár- és varrógépgyárban. Sok műtrágya-, műanyag- és szin­tetikus textilgyárban meghonosí­tották a folyamszerű termelést az automatizálás elve alapján. Már 1953-ban a vaskohászat összes termékeinek 95 százalékát olyan kemencékben termelték, amelyeknél a hőmérsékletet automatikusan szabályozták. A martinacél 87 százaléka ugyan­csak olyan kemencékből szárma­zott, amelyekben a hőviszonyokat automatikusan szabályozták. A magnyitogorszki és kuznyecki kombinátok magaskemencéi mű­ködésében még fokozatosabban érvényesítették az automatizálás elvét. Az üvegiparban a tükörüveg csiszolását és polírozását automa­tikusan működő futószalagok vég­zik. Egy ilyen futószalagba 300, azelőtt használt gépet építettek be. Ennek a futószalagnak irányí­tását egyetlen dicspécser végzi a központi irányító asztaltól. A moszkvai „Szteklomasin” gyár­ban egy automata 150 üvegfúvó munkáját helyettesíti és teljesítő képessége napi 24 000 pohár. Az atomerő békés célokra való felhasználása újabb lendületet adott az automatizálásnak. Atom­erőművet csak távvezérléssel le­het működtetni. Ezt a problémát is megoldották a szovjet tudósok, és 1954-ben már üzembe helyez­hették a világ első atomerőmű­vét. A távvezérlés remekművei a vízierőműveknél alkalmazott automatikus szabályozók. Gav­­rilov professzor adatai szerint ezek 124—186 mérföld távolságból irányítják az erőműveket. Segíti az automatizálás fejlődé­sét, hogy a Szovjetunióban egy­re több helyen a termelés szol­gálatába állították az elektronikus számológépeket. Csak egy példa. A gépgyártóknak gyakran kell készíteniük bonyolult formájú és igen precíz megmunkálást igény­lő alkatrészeket. Ilyenek például a különféle turbinák. Egyetlen turbina sablonkészletének kiszá­mítása több hetet vett igénybe. Az elektronikus számológépek le­hetővé teszik, a sablonkészletek kiszámításának rendkívüli meg­gyorsítását. Lehetővé teszik, hogy egy önműködő gépsor valameny­­nyi szerszámgépe rövid idő alatt más feladat elvégzésére legyen át­állítható, ami azelőtt nagy mun­kakieséssel járt. Az elektronikus számológépek a Szovjetunióban a termelékenység nagymértékű fo­kozásának eszközeivé váltak. Az autó-, traktor- és egyéb iparágak­ban már sok száz automata gép­sor működik. Elképzelhető, hogy az elektronikus számológépek be­kapcsolásának mekkora jelentő­sége van az automata gépsorok tervezésében és termelékenységük fokozásában. A Szovjetunió diadalmasan ha­lad előre ezen az úton, mely a szocialista rendszerben a munka­idő rövidítéséhez, az életszínvonal rohamos emelkedéséhez vezet. Gyöngyösi Nándor RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS:­­ViszontLátás IV. Ha háziasszonyom, Signora Lol­li, a tanítónő, tűsarkú cipőt hord a pesti ár feléért, de egyet­len szellemi tápláléka (a legna­gyobb reneszánsz költők szülő­földjén) a sárgafedelű bűnügyi regény — akkor többre tartom azt az állapotot, amelyben Ele­kes Margit fonónőt láttam, egye­lőre még drága cipőben ugyan, de Dickenst és Balzacot olvasni Buda­pesten, ahol Ariosto idején még verselni sem tudtak magyarul. Amíg tart a tömegkivándorlás, lóghat dómkapukon plakát, hogy „ előbb jöjj be a templomba”. Amíg hat felnőtt, diplomás szicí­liai lány azt panaszolja, hogy képtelen állásba jutni, s csak nyá­ron jutottak közülök ketten „ál­lásba” valami nyaralótelepen két hónapra havi hatezerért (vásárló­­értékben, kenyeret véve alapul, mintegy kétszáz forint), de utá­nuk kellett hordják a gyerekek­nek az éjjelit — akkor lehet akár szuperplasztikból is az az éjjeli. Ha itteni újságíró kollégám he­tente csak egyszer lát húst az asz­talán, akkor már nem is irigylem az autóját, amelyre spórol — pe­dig össze fogja spórolni kétségte­lenül. összespórolt a másik bará­tom is, Grossi doktor, a klinikai röntgenes­ főorvos, akinek havi negyven- vagy negyvenhárom­ezer líra a fizetése (kenyérvalutá­ban számítva mintegy ezerkét­­száz-ezerháromszáz forint, de­ élet­­színvonalban sem sokkal több, mert jóval olcsóbb ugyan a ruházkodás, de dupla a közlekedés és sokszo­ros a lakbér és a fűtés), össze­spórolta, mondom a hatszázezer lírás (ma már hatszáznyolcvan­­ezer) vadonatúj 600-as Fiatot, nyilván magánpraxisából, amiből nem egy pesti orvos is összespó­rolhatná — csakhogy az a pesti orvos, pláne ha fiatalember, nem jönne velem szombat este szín­házba, ahogy az autótulajdonos Grossi doktor eljött, kifordított sötét zakóban, amelynek balmel­lén a durván beszőtt szivarzseb vonala szinte jajgat, mint a fris­sen sajgó forradás. Hát azért vagyon megírva, hogy „könnyebb a tevének a tű fo­kán ...” Bizony könnyebb máris a dolgunk, kik már átjutottunk a tű fokán: munkánk, kenyerünk, könyvünk megvan, ami idekünn rossz, már elmúlt, ami idekünn jó abból nálunk lesz jó igazán, csak szocialistának kell hozzá len­ni, okosan és teljesen. Nem agitá­ció ez, csak­ kétszerkettő: az élet­­színvonal egészével való törődés­be — ahogy mondani szokás: a fo­gyasztási ipar és kereskedelem fejlesztésébe, a fogyasztó (ma­gyarán: az ember) tiszteletébe — mindez bőven belefér. Hazai „hiánycikk’’-vircsaft és nyugati nylon-zuhatag? úgy nézem, hamarább szűnik meg minálunk az utolsó „hiány­cikk", mintsem idekünn a nylon­­zuhatagból akár csak egy csepp pottyanna az utolsó ember száraz kalapjára is. R­ég elmúlt az az idő, amikor Pá­rizs vagy Róma úgy vélte fo­gadhatni keleti szocialista orszá­gok vándorát, mint borotvált arc­élének, nemes tóga-redőzetének és horatiusi ódáinak magas kultúrá­jában és pogány eleganciájában az antik Róma fogadta hajdan, idegenkedve, s kissé álmélkodva is, a maga keleti jövevényeit, a ragadós szakállú, latin betűt alig ismerő, forradalmat, magasabb er­kölcsöt lázasan hirdető első ke­resztényeket. De az az idő is régen elmúlt, amikor a keleti szocialista ország vándora úgy vélt megjelenhetni Párizsban, mint a haragos Péter apostol a Madách Tragédiájának római színében, némi enyhe de­rűt terjesztő méreggel kiabálva, hogy „el fogsz pusztulni, korcsult nemzedék" csak azért, mert ibo­lyaszagról merészelt zengeni egy francia vers, szerelemről meré­szelt dalolni egy párizsi film, szép színekre s nem melodramatikus csoportképre ihlette a festőt a Szajnapart, s hajnali álmokban estélyi ruha és autó is szerepelt. A békés együttélés elvét mintha maga a történelem mondotta vol­na ki. S persze, nem is azt jelen­ti, hogy békésen éljen együtt az az immár iparművészetnek is el­mebajos komikum, amivé Nyu­gaton rajzott ma a javában far­sangoló absztrakt „festészet", meg az az ódonul teátrális fényképé­szet, ami oly illetéktelenül, de egy­­ideig oly ellentmondást nem tűrőn próbálta viselni a festészeti rea­lizmus nevét Keleten. Mint mű­vészetben, úgy társadalomban, életformában, politikában sem holmi divatok, s többé-kevésbé jóhiszemű túlhatások békés együttéléséről van tehát szó, ha­nem elvekéről, s gyakorlatokéról, magának az emberiségnek ama békés együttéléséről, melyben ter­mészetesen együttélésre is csak az képes, ami életképes önmagában is. Nem elvfeladást jelent hát a békés együttélés, még csak az el­lentétes gyakorlatok feladását sem — sőt még békés kiegyenlítődést is csak annyiban, hogy minden kiegyenlítődésben érvényesül, óhatatlanul és helyesen, egy do­mináns elem: az, amely az együtt­élésben előbb utóbb életképesebb­nek, főmozzanatnak bizonyul. A keresztény Róma a pogány Ró­mával, amíg csak ez utóbbi meg­volt, mindvégig egyazon városban fért meg — s mindketten hasznát látták, hogy egyszer sem gyújtot­ták egymásra a várost. S­­ha tudom is, hogy békés együttélésünkből olyan közös élet bontakozik majd ki, olyan szebb és különb, mely inkább fog hasonlítani ahhoz, amit az Ember kitervelt, mint ahhoz, ami az em­berrel eddig megtörtént — mégis tudom, illetve épp ezért tudom, hogy ebben az életben, e szebben és különbben, hatalmasan lesz je­len a Nyugat, legnagyobb hatal­mában és legtündöklőbb szépségé­ben: a Gondolat hatalmában, mely a szocializmust adta, s a Művészet szépségében, mely Botti­­celli Vénuszával emelkedett ki a Földközi-tenger habjaiból. Jobban, mint bármikor, tele vagyok hódolattal irántad Párizs és Róma, ifjúságomnak, s az em­beriség ifjúságának fényes, szép, bölcs mestere — most, hogy férfi­korom számára is van, a felnőtt emberiségnek is örökre lesz mon­danivalód. S jobban, mint bármikor, tele vagyok hódolattal, hálával — s immár honvággyal is — irántad, útrabocsátón s hazavarón, szülő­földem, Budapest! Valamikor, húsz éve, elég volt megvennem Párizsban „honvágy ellen” egy Új Magyarságot: egy hónapig is kitűnően elhatott. A minap, jó­­múltkorában, utánam küldtek egy paksaméta pesti újságot: egy ma­gyar költő halálhírétől sötétült el, mintegy rövidzárlatra, ablakom alatt a Földközi-tenger, holott életem egyik nagy fájdalma volt é­­­s a francia kormányválságnál nagyobb izgalomba ejtett, hogy a Marx téren kisiklott égboltom Göncöl-szekere, a hatos villamos. Láttam szeptemberben Amszter­dam kikötőnegyedében földszinti kis luxusszobácskáik kivilágított ablakában igézően heverésző könnyelmű leányokat, és láttam novemberben a perugiai postán egy bácsit és egy fiatalembert,­ az ottani fűtőtest törzsvendégeit: úgy tapadtak rá minden estte, mint La­dára a hattyú, szenvedélyesen, mint sztárok njakán a filmesók, elvárhatatlanul. V­alamikor hogy’ szerettem vol­na, ha Párizsra hasonlítana Budapest! Otthonosabban éreztem volna Pesten magamat. Íme, ma mégsem bánnám, ha Párizs — egyben-másban — Budapestre ha­sonlítana: otthonosabban, még if­júságomnál is otthonosabban érezném most benne magamat. Életéből persze, mely tán színe­sebb, ma sem bánnám, ha sok minden átragadna — át is fog ra­gadni — ránk. De őreá is átra­gad majd némely lényegi vonás, anélkül persze, hogy gyönyörű színeit elveszítené. S nem is mint­ha mindenestül különb volna a mi kedves, kis életünk, mely tán — egyelőre még — kevésbé színes. De ha nem ezért,­­ akkor hát miért? Mert szebb? Nem. Mert — elvében, egészében — tisztességesebb. Mert valami vad anarchiából nézek a rév felé, ha hazagondolok. Lehet, hogy Pá­rizsban nem volt tűzharc tavaly az utcán, hogy egy régibb beren­dezkedés nagyobb rutinnal követi el a maga — aligha menthetőbb — botlásait, s következményeik­nek is gyakorlottabban, hatéko­nyabban veszi elejét. (Már ami­kor elejét veszi: 1848 júniusában s 1871 márciusában például nem sikerült. Igaz, hogy akkor még fiatalabb volt a polgári diktatúra is.) Igen, igen. De Pesten nem történhetik meg velem, hogy ugyanazt a portékát a szomszéd üzletben drágábban kapom, s ha leszállítanák is a fizetésemet, ez nem azért történnék, hogy a fő­nököm új yachtot vegyen. Az ér­telem honvágya ez. S a szabadságé is, melyben Pá­rizs volt első mesterem, az érte­lem nagy nemzetének fővárosa, ahol­­az Emberi Jogok Nyilatko­zatának márványába vésték, hogy az egyén szabadsága ott végződik — s csak ott végződhetik —, ahol a másik egyén szabadsága kezdő­dik el 5 A Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésének csütörtöki napja Csütörtökön a Magyar Tudo­mányos Akadémia nagygyűlésén folytatódtak a szlavisztikai napok, s számos előadás hangzott el. A nyelv- és irodalomtudomá­nyok osztályán, a szlavisztikai na­pok folytatásaként Hadrovics László, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a dél­szláv típusú Nagy Sándor-regény keletkezéséről tartott előadást. Dobossy László, az irodalomtudo­mányok kandidátusa A cseh iro­dalomtörténet­­korszakolásá­n­a­k kérdései címmel tartott előadást. Perényi József, a történelemtudo­mányok kandidátusa a XVII. szá­zadi ukrán történelem egyik legér­dekesebb korszakát, az ellenrefor­máció kárpátaljai előretörését is­mertette. Sípos István, a nyelvé­szeti tudományok kandidátusa Népdalok a nyelvjáráskutatásban címmel tartott előadást. Az agrártudományok osztályán Rázsó Imre, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia levelező tagja A gépesítés szerepe a szántóföldi növénytermesztésben című elő­adásában elmondotta, hogy a traktorok száma a világon már meghaladja a tízmilliót, az arató­cséplőgépeké pedig megközelíti a kétmilliót. Beszámol arról, hogy az Eltátó-cséplőgép használatával lényegesen csökken a szemveszte­ség és a mezőgazdasági szállítá­sok gépesítése többszörösére nö­veli a teljesítményt. Dr.Cséria Já­nos, a mezőgazdasági tudományok doktora A sugárzó izotópok alkal­mazásának lehetőségei és hazai eredményei a mezőgazdaságban című előadásában több új kutatá­si eredményről számolt be. A műszaki tudományok osztá­lyán Bognár Géza, a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tag­ja ismertette a mikrohullámú rá­dióösszeköttetések fejlődésének útjait és a hazai mikrohullámú, szélessávú rádióösszeköttetések kutatási eredményeit. Buzágh Aladár akadémikus, a kémiai tudományok osztályán, A gélekben végbemenő kémiai reak­­ciókról tartott előadást. (MTI) Házépítés szépséghibával című írásunkra válaszolt a Köny­­nyűipari Szerelő és Épületkarban­tartó Vállalat vezetősége. Szerin­tük a tájékozódás egyoldalú volt, s ezért szükségesnek tartják is­mertetni a következőket: „Vállalatunk vezetősége — írják — messzemenően egyetért azzal, hogy a szuhakállói lakásépítkezé­sen és másutt előforduló hibák vagy felelőtlenségek széles nyil­vánosságot kapjanak. Vállalatunk vezetősége már a nyár folyamán a legszigorúbb fegyelmi büntetés­sel sújtotta azokat, akik kezdettől fogva felelőtlen vagy vétkes köny­­nyelműséggel kezelték a munkát. Sajnos, az egyeztető bizottság ezt a döntést enyhítette, és így ezek az emberek, véleményünk szerint is „olcsón” szabadultak. Megje­gyezzük, hogy ebben a kezdeti időszakban ellenforradalmi ele­mek is befészkelték magukat a miskolci főépítésvezetőségre, aki­ket azóta eltávolítottak. Ebben az időszakban készítették vétkes könnyelműséggel a cikkben leírt alapokat is. A házalapoknak a technológiá­val ellentétes elkészítésénél egyéb­ként nem az anyagot akarták­­me­gspórolni­, mert a szükséges cement a mai napig is rendelke­zésre áll, hanem inkább a bér­­csalási szándék állt fenn, mert kevesebb idő alatt akarták a ki­adott munkát elvégeztetni. Válla­latunk vezetősége ebben az ügy­ben előkészítette és megtette a bűnvádi feljelentést a miskolci ál­lamügyészségen. Mindebből kitű­nik, hogy egyáltalán nem készül­tünk a bűnösöket pártfogolni, sőt szigorú felelősségrevonásukat és példás megbüntetésüket követel­jük. A tények kedvéért még meg­említjük azt is, hogy vállalatunk ez évben nemcsak Szuhakállón, hanem Sajókazával együttesen vállalt harminc házat tető alá akarja hozni, amit ez évben elő­reláthatólag teljesítünk is."

Next