Népszabadság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

1958. január 1. szerda NÉPSZABADSÁG Győzelmes évet folytatunk Tagadhatatlan: egy esztendővel ezelőtt főleg védekezésben vol­tunk. Az imperializmus össztüzet zúdított a szocializmus állásaira: világszerte féktelen szovjetelle­nes, szocializ­musellenes uszítás folyt. Egy esztendeje az Üllői úton még az ellenforradalom okozta romokat takarítottak, s meggyil­kolt kommunisták sírhantján még friss volt a temetési virág, nem­csak Magyarországon, a Mező Im­rék, a Bene Mihályok, a Bordás Andrások sírján, hanem Párizs­ban, az 1917-es októberi forra­dalom évfordulóján pártlapjuk megtámadott székházát védelme­ző francia munkások sírjain is. Akkor még elsősorban védekez­tünk az imperialista támadások és bujtogatás ellen. De a szocia­lista világ megvédte magát. Meg­zavarni is csak ideig-óráig lehe­tett. Fegyveres védekezésbe kény­szerültek a gyarmatosítás igája alól felszabadult népek is. Az egyiptomi Port Szaidban eszten­deje még angol és francia repü­lők által lebombázott egész utca­sorok álltak romokban, s elsüly­­lyedt hajók torlaszolták el a vi­lág egyik legfontosabb víziútvo­nalát. Azután, a múlt év elején, Je­men következett, majd Omán vá­lyogvárait lőtték páncéltörő fegy­verekkel műveltségükkel és kul­túrájukkal hivalkodó britek. Az­tán Little Rockban egy hadsere­get kellett kivezényelni kilenc néger gyerek védelmében — fel­sőbb iskolát végző amerikai aranyifjak, jövendő értelmiségiek­­,felvilágosultságával” szemben... A múlt esztendőben? De hiszen amikor az olvasó e sorokat olvas­sa, telve talán egy Szilveszter-éj­szaka vidámságával és fáradtsá­gával, Algériában a francia „gloire“ hordozói, dicső forradal­mak népének késő utódai, esetleg éppen „átfésülik’­ a sivatag oázi­sait és jaj annak a parasztnak, tanítónak, kereskedőnek, aki ke­zük ügyébe kerül, aki fennakad a „fésünt’. Még tort ül Algériában az embertelenség, az eszeveszett, szadista barbárság. Nemrég ke­rült kezembe egy iszonyú kép, al­gériai ellenállók zsákmányolták egy francia katona elfogásakor. Fiatal, szép algériai lány áll zi­lált hajjal, teljesen meztelenül a képen és két francia katona fogja kétfelől: karjánál és mellénél fogva. Ez az algériai lány, míg odahaza, békében élt, talán fá­­tyolt hordott, s hite szerint még szeme bogarát sem fedhette fel, soha, idegen férfi előtt... Még a képnél is, a lány halálra riadt tekinteténél is iszonyúbb volt a francia katonák arcán a vi­­gyor. S ugyanezt az állati vigyorgást látja a kínvallatások során a mennyezetről lelógó, villanyáram­mal „kezelt 11 ezernyi szabadság­­harcos, s ezt láthatta halálba­­merevülő szemével a Köztársaság téren a hős ezredes, amikor egy őrült fúria szuronyt mártott meg­kínzott testébe, hogy kitépje szí­vét. Szervezett hadjáratot folytatott az embertelenség a nép fiai és lá­nyai ellen. Embertelenségre ne­velt emberek, az imperializmus parancsszavára, keleten, nyuga­ton és délen, egyszerre támadtak az emberiség ellen. Támadtak, és van hely a földön, ahol támadnak most is. És közben a Karácsony-szigete­ken és egyebütt, messzi a világ zajától, kísérleti robbantásokkal tartották egy, hisszük, soha el nem jövendő, de mindig fe­nyegető tömegpusztítás főpró­báit az imperialisták. A kísérle­tek gyilkos hamuja talán már milliókat fertőzött meg, magza­taikkal, jövendő gyermekeikkel­­együtt. Nyugat-Németországban a bar­­bár hitleri gondolat eszmei örökö­seit, amerikai segítséggel ültette ismét kormányba a választás, amelyen a kommunista párt részt se vehetett. Az esztendő elején az Egyesült Államok elnöke, Eisenhower, ideológiai burokba csomagolta az amerikai imperializmus soron­­következő céljait. Az amerikai kongresszusban — éppen esz­tendeje — megfogalmazta a támadás folytatásának hitvallá­sát is, ezúttal közép-keleti vi­szonylatban. Eisenhower meg­fújta a további agresszió, a közép-keleti támadások harsoná­ját, az Eisenhower—Dulles-dokt­­rinát, hogy új és nagyon régi me­se, a kommunista veszély, a kom­munista kísértet meséjével a tá­madás új szövétnekét lobbantja lángra. A világ haladó erőinek táborát ideig-óráig, hetekre is, megza­varhatta 1956 váratlan esemé­nyeinek és a fékeveszett uszítá­soknak sorozata. Pillanatokra az imperializmus időt és teret nyert. Szövetségeseket is. De ma, amikor az új esztendő ránk köszönt, már jó ideje tartó, lényeges változás tanúi vagyunk. Ez a változás az elmúlt, nehe­zen kezdődő új esztendőnek az eredménye, a győzelme. Ismét támadásban vannak a haladás, az emberiség, az emberiesség erői — a békéért, az emberi­ségért. 1957 ismét a tisztulás esz­tendeje volt. Hiszen nyilvánvaló: nem lehet erőlködéssel, hazug torzítással szakadatlanul világüggyé léptetni elő egy kéthetes ellenforradalmi kísérletet, amit nyomon követ a szocializmus újbóli megerősödé­se — és ugyanakkor meg nem tör­téntté vagy csekélységgé tenni Egyiptom megtámadását, Omán, Jemen lerohanását, vagy az esz­tendők óta tartó ciprusi, algériai mészárlást. A tények valóban makacs dol­gok. Megváltoztatják a tömegek látását is. A haladó erők csatasorba álltak. A kommunisták megerősítették soraikat. A gyar­mati népek, elsősorban a legtáma­­dottabb arab népek összefogva harcba szálltak függetlenségü­kért. A világ legnagyobb tudósai fel­emelték sz­avukat a gyilkosok új merénylete, az „őrület viharai”, az atomsugárzás pusztítása ellen. Az ő tudósaik is! A népek békekonferenciáján, az egykori gyarmat Ceylonban a vi­lág békeerői felmérték egymás erejét, s közösen hallatták hang­jukat. A népek találkozója volt, tízezreké, a moszkvai ifjúsági fesztivál is, amely egymaga ezer­nyi hazugságot leplezett le. Az új élet szemtanúi nem hiszik többé a hazugságokat, hanem szétzúzzák azokat. Nem csoda, hogy az impe­rialisták meg is ijedtek hazugsá­gaik jövendő leleplezőitől. Svájc­ban tömegverekedéssel, csoma­gok elrablásával, Irakban, le­tartóztatással, az Egyesült Álla­mokban, Libanonban az iratok el­kobzásával várták a VIT-ről visz­­szatérőket. S hiába próbálta az Egye­sült Államok Szíriában a ma­ga bábjait ültetni kormányba, a maga hadseregeit felvonul­tatni a Földközi-tenger part­jain. A Szovjetunió, az arab né­pek, a világ szabadságharcos né­pei elől a török—izraeli—ameri­kai ármádiák visszavonultak, mi­előtt véressé verték volna fejüket az ellenállás falán. Indonézia népe is harcba kelt elrablóit területéért, az országát kirabló gyarmati urak elűzéséért. Ismét szilárdabb lett a szocia­lista országok frontja. Tizenkét szocialista ország kommunista pártjai tettek hitet a szocializmus építésének legfőbb közös törvé­nyei és egysége, hatvanöt országé a békéért való teljes cselekvési egység mellett, s az imperializmus ellen. A Szovjetunió egyenesen és kö­vetkezetesen tör az ipari és mező­­gazdasági termelés elsősége felé. A népi Kína történelmileg szinte percek alatt válik gyarmati sor­ban élő elnyomott országból szi­lárd, erős, szocialista nagyhata­lommá. A népi demokráciák új és új sikerekről számolhatnak be; soraik egységesek és erősek. A Szovjetunió szakadatlanul ostromolta az esztendő folyamán a nyugati hatalmakat a leszerelés­nek, az atomkísérletek beszünte­tésének, az atomfegyverkezés be­tiltásának javaslataival. Romá­nia a balkáni népek közös tár­gyalását javasolta. Lengyelország közép-európai atommentes övezet létrehozásáért szállt síkra. Van-e értelme ezeknek a javas­latoknak? Valóra válhat-e egy is közülük, amikor a háború elva­kult kalandoraival szegezzük azo­kat szembe? Elfogadhatják-e azok, akiknek az öldöklés, a há­ború legfőbb eszköz rabló céljaik elérésére? Hányan kérdezik ezt naponta világszerte, hányan vár­nak aggódva választ erre minden­napi újságjuk hasábjain. Széles, egyre szélesebb a bé­kéért harcolók frontja. Nehezebb ma már nyíltan nemet mondani ésszerű javaslatokra. Kibúvót kell keresni, köntörfalazó fogalmazást — s erre mind jobban szűkül a lehetőség. S a feladat: egyre ne­hezebbé tenni a kibúvást. Türe­lemmel, szüntelen leleplezéssel, a valóság szakadatlan feltárásával, újabb ezrek és ezrek szemeinek felnyitásával el lehet érni ezt is. Hogy a szüntelen javaslatok, a nemzetközi helyzet leleplező ala­kulása erősíti a szocializmust, erősíti békeharcunkat, szélesíti frontunkat, arra jó példa és báto­rító tanulság, hogy már nemcsak az ENSZ-ben csökkent az impe­rialisták szakadatlan, pergőtűz­szerű támadási lehetősége, ha­nem még szűkebb családjukba, az Atlanti Szövetségbe is befurako­dott az ellentmondás és tagadás szelleme; élesedtek ellentéteik is, s nem keveset nyomott a latban a tömegek hangulata, amely ré­sen áll, várva miniszterelnökét,­ s kérdezve: mit vállaltál? Igaz, nemcsak tiltakoztunk, ja­vasoltunk, figyelmeztettünk, nem­csak találkozók során ismerked­tünk. Csattanósabb és félreérthe­­tetlenebb bizonyíték is került, ha nem is az asztalra. A szovjet in­terkontinentális rakéta, s a mes­terséges hold, az ember birodal­mát már több mint ezredszer meg­kerülő mázsányi műszergömb — s a másik, a féltonnás — megcá­folhatatlan bizonyítékot adott ar­ról, aminek az imperialista Nyu­gat sok millió dolláros propaganda­gépezete mindig az ellenkezőjét állította. Mint az üstökös, úgy ragyogott fel a hazugságok ég­boltján, annyi mindenre fényt de­rítve, a Szovjetunió erejének, tu­dásának tanúsága, a technika csodája. Kultúrálatlanok — mondták még nem is olyan régen a szovjet emberről —, s íme, legyőzik a világűrt. Szétmarja őket az államgépezet mindenható bürokratizmusa — szajkózták — s íme, a szajkózók­­nál ette meg a Vanguardot többek között a bürokrácia rozsdája is. Megtámadni készülnek bennün­ket — fajta az imperializmus — s még szerencse, hogy mi vagyunk az erősebbek és tudósabbak. S ime, el kell ismerniük, hogy nem ők az erősebbek, s hogy ők kul­lognak hátul a tudomány meze­jén. És mi mégsem támadjuk meg őket, legyőzhetetlen fegyve­rek birtokában sem ... De támadunk! Támadunk, azon­ban nem a fegyverek erejével. Az igazságéval. A tények leleplezték a hazug­ság lovagjait. De a leleplezett go­nosztevők mindenre elszántak. A béke győzelmes offenzívája bele­ütközhet még esztelen támadási terveikbe. Az óesztendő azonban a szé­les és erős imperialista támadás­sal szemben a béke offenzívájá­rnak új kibontakozását hozta. Új évre ébredünk — és világo­sabban süt a nap. Új égitestek fé­nye világít a mennybolton. Új évre ébredünk — és most már ők védekeznek: az igazság­gal és az erővel szemben. Új évre ébredünk s nyilvánva­ló: nemcsak az igazság. s az erő is a miénk. Ebben más az idei újév napja a tavalyinál. Ebben más 1957, mint 1956 volt. S most ismét új esztendő kö­szönt ránk. Új, és egyben folyta­tása az elmúltnak. Jó ügyet folytat. Győzelmes évet. Kende István Vorosilov, Hruscsov és Bulganyin elvtárs újévi üdvözlő távirata DOBI ISTVÁN elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének, KÁDÁR JÁNOS elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárá­nak, a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya elnökének Budapest. Az új esztendő alkalmából a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége, a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Minisztertanácsa és az egész szovjet nép nevében forró üdvözletünket küldjük Önöknek és az önök személyében az egész munkaszerető magyar népnek. A múlt év eredményeit összegezve, a szovjet emberek megelége­déssel látják a szocialista tábor és az egész világ haladó erőinek meg­növekedett erejét és összeforrottságát. A szocialista országok testvéri egysége és ereje, az összes országok kommunista és munkáspártjai­nak internacionalista szolidaritása következtében kudarcot vallottak, és kudarcra vannak kárhoztatva a béke és a szocializmus ellenségei­nek mindennemű agresszív tervei. " Drága Elvtársak! Az új esztendőben új sikereket kívánunk Önöknek és az egész magyar népnek a szocializmus építésének nagy munkájában, a népek közötti baráti együttműködés további fejlesztésében, a világbéke és Európa békéjének megerősítésében. Erősödjék és virágozzék a népeink közötti — a marxizmus— leninizmus legyőzhetetlen eszméitől áthatott — megbonthatatlan barátság. K. J. VOROSILOV a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke N. SZ. HRUSCSOV a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára N. A. BULGANYIN a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. * Ezenkívül még számos távirat érkezett baráti országaik vezetőitől. * Dobi István és Kádár János elvtárs újévi üdvözlő távirata KLIMENT JEFREMOVICS VOROSILOV elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének NYIKITA SZERGEJEVICS HRUSCSOV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának NYIKOLAJ ALEKSZANDROVICS BULGANYIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének Kedves Elvtá­rsak! Moszkva Szívből köszönjük jókívánságaikat, amelyeket az új év alkalmá­ból küldtek. A magyar nép az 1956 őszén kiállott különlegesen súlyos meg­próbáltatás után, egy esztendő céltudatos munkája és harca ered­ményeként, ma, az új év küszöbén békés viszonyok között, magabiz­tosan tekint szocialista jövője felé. Mindez a testvéri népek szolidá­ris támogatásával és annak eredményeképpen alakult így, hogy az imperializmus agresszív, békebontó törekvéseivel szemben a szocia­lista országok megbonthatatlan egysége, a világ haladó és békesze­rető embereinek frontja szilárdan helytállt. E békefront első harcosa a szocializmus hatalmas országa, a Szovjetunió, amelyre egyre nö­vekvő bizalommal és reménykedve tekintenek a szocializmus hívei és a tartós békére sóvárgó egész emberiség. Az új esztendő küszöbén mi, magyar dolgozók sok sikert kívá­nunk a szovjet népnek a kommunista társadalom építésében, a béke védelmében. Kívánjuk, hogy erősödjék még tovább a szovjet és a magyar nép megbonthatatlan, igaz és testvéri barátsága. Önöknek, kedves Barátaink, a Szovjetunió kommunistáinak és minden hű állampolgárának jó egészséget, személyes boldogságot és sikert kívánunk az új esztendőre. DOBI ISTVÁN, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Aláírták a mongol—magyar tudományos és kulturális együttműködés 1958-as munkatervét December 28-án a Mongol Nép­­köztársaság kulturális miniszté­riumában magyar részről Carasin Rudolf nagykövet, mongol rész­ről Damind Szurun, a Mongol Tudományos Bizottság elnöke alá­írta a Magyar Népköztársaság és a Mongol Népköztársaság közötti tudományos és kulturális együtt­működés 1958-as munkatervét. Az aláírásnál jelen volt: Szandagij­ Szoszorbarma, a kulturális ügyek minisztere, Puredzsabin Erdene, a Mongol Népköztársaság Külföl­di Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Társaság főtitkára, Gyöngyösi Ár­­pád nagykövetségi attasé. (MTI) 3

Next