Népszabadság, 1958. június (16. évfolyam, 129-153. szám)

1958-06-01 / 129. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1958. június 1. vasárnap híradás egy „nyughatatlan" üzemből Országos jelentőségű kezdeményezések a Ruggyantaárugyárban A Murika Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett, tizenkétszeres élüzem a Ruggyantaárugyár. Gyártmányai szinte a világ minden ré­szében ismertté tették már nevét. 1957-ben csaknem 15 millió forint­­tal csökkentették a termelés­­költségeit, volt is bőven nyereségrészese­dés a borítékban... S most újabb jó hírek érkeztek a Ruggyantából: országos jelentőségű kezdem­ényezésekről, a szervezett üzemi törzs­­gárda létrehozásáról, egységes takarékossági munkaverseny megindí­tásáról szól a híradás. Az újságírót Somogyi Pál, a Szuggyantaárugyár igazgatója mindjárt a lényeggel fogadja: — Tavaly rendbehoztuk üze­münk termelését, eltüntettük az ellenforradalmi anarchia nyomait. S mint már annyiszor, ezúttal is bebizonyosodott: a legnehezebb feladatok megoldásánál többnyire ugyanazokat az em­bereket talál­juk az élen, a legbecsületesebb, legjobb dolgozókat, köztük a­ f­iata­lok legjobbjain kívül elsősorban a régieket, akik már több évtize­de itt dolgoznak ... Most mind­össze annyi történt, hogy a Nehéz­ipari Minisztérium és a kerületi pártbizottság helyeslésével és tá­mogatásával a ruggyantaárugyá­­ri párt- és szakszervezet, az üze­mi tanács és a vállalatvezetőség elhatározta: ezeknek az eddig kü­­­lön-külön, mintegy a „saját sza­kállukra” becsületesen, jól dolgo­zó, egymásról talán nem is tudó embereknek az erejét egy — mondjuk úgy — szervezett testü­letbe, az úgynevezett üzemi törzsgárdába fogjuk össze. Somogyi elvtárs szerényen így mondta: „mindössze annyi tör­tént”. Pedig már az üzemi törzs­gárda megalakulása óta eltelt né­hány hét alatt is nyilvánvalóvá vált: követésre méltó a ruggyanta­­árugyári példa Mindenki tudja: nehéz volt bekerülni itt az ötszáz legjobb közé. Seszták Gyula, az üzemi tanács és az ÜB elnöke el­mondta, hogy minden üzemrész­ben az üzemvezető, a pártszerve­zet és a szakszervezet képviselője a dolgozók véleményének a meg­hallgatásával vizsgálta meg igen alaposan, kik a legjobbak, kiket javasolnak a törzsgárdába. Szak­mai tudás, szorgalom, politikai magatartás, emberség — mind be­került itt a serpenyőbe. Mikes Sándor, a pneumatik-üzem veze­tője így határozta meg, kik lettek üzemrészükből a törzsgárda tag­jai: — Az az újító, aki éjszakáit feláldozva tanult, fáradozott, hogy újításaival, szabadalmaival segít­se mindnyájunk jobb életét. Az az idős szaki, aki 25—30 vagy még több éve koptatja a gyár küszö­bét, aki egy munkásélet minden örömét, bánatát itt töltötte ebben az üzemben s az a fiatalabb dol­gozó, aki szorgalmas tanulással máris felnőtt melléjük. Az a mun­kás, aki golyózáporban oltotta az égő gyárat, s mikor megindult a termelés, nem tétovázott, hanem felvette a munkát, így volt ez a többi üzemrészben is. Ezzel elérték a Ruggyantában: már az indulásnál nagy tekinté­lye van ennek az új testületnek. Tekintélyt jelent a törzsgárdának az egész üzem nyilvánossága előtt leszögezett célkitűzése is: nem kiváltságokat kapnak tagjai, ha­nem a legnehezebb munkafelada­tok megoldásából, a munkafegye­lem megszilárdításából vállalják az oroszlánrészt s nem szónokla­tokkal, hanem személyes példával igyekeznek magukkal ragadni többi munkatársukat. Az is csak növeli a tekintélyt, hogy a törzs­gárda nem valami lezárt ajtajú testület, hanem kiváló munkával, példamutató magatartással azok is bekerülhetnek soraiba, akik még nem tagjai. Ezek után nem csoda, hogy az emberek már most, néhány héttel megalakulása után is szinte min­denütt a törzsgárdáról beszélnek, méghozzá úgy, hogy szavaikból a „Hej, ha én is köztetek lehetnek...” hangulata cseng ki. Két jó barát­nak, Némethi N Sándornak és Papp Józsefnek, az egyéb­ köpeny rész felépítő szakmunkásalm­ait már sikerült is. Addig reklamál­tak, jó munkájukra, sztahanovista és kiváló dolgozó okleveleikre és újításaikra hivatkoztak, míg iga­zat adtak nekik és felvették őket is a legjobbak közé. Buti István­ná, fonalburkoló szakmunkás pe­dig azért „veri az asztalt”, hogy ne csak a „felülről” észrevett em­bereket vegyék be a törzsgárdába, hanem bárki kérhesse a felvéte­lét, ha kellően, jó munkájának példás magatartásának nyomós érveivel meg tudja indokolni azt, s közvetlen munkatársai is támo­gatják kérését. A törzsgárda tagjai is büszkék a megbecsülésre. S ezzel a megbe­csüléssel néhol mulasztásokat is tesznek jóvá. A törzsgárda egyik tagja, Mocsári Mihály bácsi, aki a pneu-felépítésnek már valóságos művésze, és akiről többek között azt beszélik munkatársai, hogy bár vidékről jár be, még soha nem késett egyetlen percet sem, így beszél erről: Huszonhat esz­tendeje dolgozom az üzemben, de most érzem először, hogy igazán megbecsülik a munkámat... A törzsgárda tagjait rendszere­sen összehívják, s megbeszélik ve­lük az adott időszakra eső tenni­valókat, feladatokat. A legjobb szakmunkások szer­vezett összefogása az általános műszaki kultúra, a technikai szín­vonal fellendülését is magával hozza majd. Doszlop Sándorné üzemmérnök, sok más ruggyanta­­árugyári mérnök- és technikustár­sával együtt legalábbis leteszi er­re a „nagy esküt”. A Ruggyantaárugyár másik je­lentős kezdeményezéséről, az egy­séges takarékossági munka­versenyről is álljon itt rövid beszámoló. (Az üzemi törzsgárda első nagy próba­tétele ez a verseny.) A kormány takarékossági felhívása nyomán elhatározták: a takarékossági mozgalom további, részekre tago­zott, szórványos feladatokra és felajánlásokra alapozó módszereit felváltják egy műszakilag alapo­san felmért és kidolgozott önkölt­ségcsökkentési terv teljesítésének alapján értékelt, átfogó takaré­kossági munkaversennyel. A leg­kisebb üzemrészig, a legapróbb részletekig lebontott terv egyaránt tartalmazza az üzem műszaki ve­zetőinek elgondolásait s a dolgo­zók, köztük a törzsgárda tagjai­nak javaslatait. Az így összeállí­tott tervet megvitatták és elfogad­ták a pártbizottság és az ÜB együttes ülésén, az üzemi tanács ülésén és a műhelyek gyűlésein. — Sőt, nálunk, a pneu-felépítő­­ben — mondja Szűcs Albert, az üzemi tanács tagja — a műhely­gyűlés után mi, mu­­kások alá­írásunkkal is hitelesítettük a terv ránk vonatkozó részét. A május elején megindult ver­seny során teljesítendő takarékos­­sági terv az év végéig csaknem 16 millió forint megtakarítását irányozzák elő. A megtakarítás zöme importált anyag. Ez a meg­takarított 16 millió az év végén mintegy 15 napi nyereségrészese­dést hoz a ruggyantaárugyáriak­­nak. Olyan részekből tevődik ösz­­sze a fenti összeg, mint például az a 2 100 000 forint, amelyet egy, a hevedereknél az úgynevezett 60-as szövet helyett az olcsóbb műselyemszövetet alkalmazó újí­tás sikeres bevezetése jelent. Vagy az a 2 260 000 forint, amit a tervbe vett hulladékcsökkentési arány elérése jelent. — De néhány nap alatt „el­avult” ez a 16 milliós előirányzat — mondja Balla Henrik üzem­­csoportvezető, a takarékossági munkaverseny egyik lelkes szer­vezője. — A reális, műszakilag megalapozott újabb javaslatokkal már 20 millió körül tartunk. — Érdeklődésünkre Somogyi elvtárs is megerősíti ezt, elmondja ennek a „hogyanját”. Nos, az üzem kommunistái, illetve „törzsgárdis­tái” bonckés alá vették a takaré­kossági tervet és ... például a terv szerint a szövetkező osztá­lyon benzinvisszanyeréssel 40 ezer forintot kellene megtakarítani. Az ottani kollektíva Nagy Géza osztályvezető irányításával máris kidolgozott egy olyan új eljárást, amellyel évi másfélmillió forintra növekszik a benzinvisszanyerési megtakarítás összege. Csak helyeselhető, hogy a szö­vetkező osztályon és a karban­tartó részlegnél a pártalapszerve­­zetek tagsága külön „ta­karékossági brigádokat ” alakított, melyek feladata: a töb­bieknél is fokozottabb mértékben figyelemmel kísérni a takarékos­­sági munkaverseny állását és segí­teni, kezdeményezni, ahol csak lehet. Az is helyes, hogy a szövet­­kenő párt alapszervezetének bri­gádjába pártonkívülieket is bevon­tak — elsősorban a törzsgárda tagjai közül. A takarékossági munkaverseny­ben egy bizonyos értékelési idő­szak alatt a legjobb eredményt el­érőknek az igazgató rendszeresen köszönőleveleket ír, s a jutalma­zásoknál bizony nagy súllyal esnek majd latba az ilyen köszönőleve­lek ... A verseny nyilvánosságát egyébként az üzemi lap, a faliúj­ság és a hangoshíradó segítségé­vel kívánják biztosítani. Csizmadia Józsefné, a pártbi­zottság helyettes titkára a búcsú­zásnál azt mondta: — Nyughatat­lan üzem ez a Ruggyantaárugyár. Az igazgatói iroda fala tele van élüzemi címről, vándorzászlóról, kormánykitüntetésről kiállított oklevelekkel és mégsem pihennek az emberek a babéraikon. Egyre újabb módszereken, megoldáso­kon törik a fejüket: hogyan ha­ladhatnánk még előbbre, hogyan dolgozhatnánk még jobban. Így helyes, így van ez jól! S sze­retnénk, ha az illetékes szakmi­nisztériumok, iparigazgatóságok, illetve az egyes üzemek megvizs­gálnák, mit lehetne a „nyughatat­lan üzem” új, jó módszereiből másutt is megvalósítani. Szálkai Sándor A Balatonaligai Állami Gazdaság öt új Holder-traktort vásárolt a Német Szövetségi Köztársaságtól. Képünkön: az új gépek a gazdaság szőlőjében permeteznek. -oooooooooooooo<wx>oooooooooooooooooooöooooooooot A solti Szikra, a ráksi Új Élet és a békéscsabai Május 1. tsz nyerte a termelőszövetkezetek versenyét A solfi Szikra Tsz kapja a százezer forint jutalmat A Termelőszövetkezeti Tanács és a földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány határozatot hozott az országos ter­melési versenyben részt vett leg­jobb eredményt elért termelőszö­vetkezetek kitüntetéséről. Az 1956—57. gazdasági év példa­­mutató eredményei alapján — há­rom tájcsoport szerint — az első­séget a solti Szikra, a ráksi Új Élet és a békéscsabai Május 1. termelőszövetkezeteknek ítélték. Második helyezést nyertek a nagyecsedi Vörös Csillag, a kis­béri Dózsa és a koppánmonostori Dózsa termelőszövetkezetek. A három harmadik helyet a verpe­léti Dózsa, a zsebeházi Roham­brigád és a besnyői Sallai terme­lőszövetkezetek szerezték meg. A verseny nyertesei vándor­zászlót, „Kiváló termelőszövetke­zeti gazdaság” címet és pénzjutal­mat kapnak. A legnagyobb össze­get, 100 000 forintot, az első cso­port első helyezettje, a solti Szik­ra Tsz tagsága kapja. A kitüntetéseket és a velejáró pénzjutalmat június 8-án, a trak­torosnap alkalmából rendezett ünnepségeken adják át. (MTI) 35. ..­­ Felkoncoltatik... felkoncoltatik ... „ ... F­elkoncoltatik ...” A nyi­las rémuralom napjaiban közke­letűvé válik ez a kifejezés ... Ott díszeleg a vezércikkekben épp­úgy, mint a nyilas kormány pla­kátjain, s valamennyi „közérde­kű” rendelet záradékában ... Márpedig minden napra jut né­hány rendelet, tele fenyegetőzés­sel. Az emberek nemigen vesz­nek kézbe újságot. Legfeljebb azért, hogy megtudják, mitől kell megint rettegni, s milyen újabb hamis okmányokra lesz szükség a bujkáláshoz... Pedig olykor másért is érdemes lenne belenéz­ni! íme, példának a Nemzetőr cí­mű nyilas lap november 9-i szá­ma. Vastag, kéthasábos cím üti meg az olvasó szemét: „Beregffy Károly honvédelmi miniszter a legelülső vonalban." Aha, eluta­zott a nyilas vezérezredes? De hol az a „legelülső” vonal? Phi­­lipp Böss SS-haditudósító jelen­téséből kiderül, hogy Beregffy úr­nak nem kellett messzire utaz­nia... Azt mondja: „Beregffy Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter és a magyar vezérkar főnöke november 8-án délben ma­­gasabb rangú magyar tisztek kísé­retében megszemlélte a sorok­sári harcszakaszt...” Ha valaki véletlenül máshonnan meg nem tudja, innen értesülhet arról, hogy már Soroksárnál van a „legelülső” vonal.. . De azért a bajnak még nincs vége, nehéz hetek várnak a szen­vedő fővárosra, s főképp a nyila­sok elől bújkálókra ... Mert most már a fél város bújkál, illegali­tásba, a föld alá menekül, hogy megérje a közelgő szabadulást... Hanem bújkálni nagyon nehéz. A bújkálókra, s a nyilas rendeletek, parancsolatok megszegőire ezer­nyi vastagbetűs plakátról ordít a fenyegetés: „felkoncol­tatik ...” S ez azt jelenti, hogy bármely nyi­lasnak, a hatalom bármely apró­szentjének bírósági eljárás és minden egyéb teketória nélkül joga van bárkit kivégezni a nyílt utcán, a helyszínen ... Hindy Iván a budapesti első hadtest parancsnoka, aki október 15-én még vezérőrnagy volt, a nyilas puccs körül szerzett kima­gasló érdemei jutalmaképpen im­már altábornagy... Az altábor­nagy úr dühöng. Egyre szökdös­­nek a katonák... Pedig Beregffy vezérezredes úr parancsban adta a csapatok tudtára, hogy 130 szökött honvédegyént felkoncol­tak ... És ő, Hindy sem volt tét­len, 62. számú bizalmas hadtest­parancsnoki parancsában minden alparancsnokát feljogosítja, hogy a szökésben levő vagy „defetista” katonákat a helyszínen koncolják fel... Mégsincs rend a hadtest­nél. — Ez így nem megy tovább — mondja ordítva Horváth ezredes­nek, a hadtest vezérkari főnöké­nek. — Történelmi idők, és semmi könyörület! Valami olyan intéz­kedésre lenne szükség, amely kor­dában tartja az embereket! Ta­láljon ki végre valamit! A vezérkari főnök tátog. — Altábornagy úr, alázatosan jelentem, ismét, ki kell adni, hogy aki rendet bont, felkoncoltatik... — Eh, ezt már tucatszor kiad­tam. Mondja — áll fel az asztal­tól —, van magának felesége? — Van, altábornagy úr, éppen most csomagol. Nyugatra evakuált ott várja be a végső győzelmet. Nagyon aggódom miatta ... — Ez az! — kiált fel Hindy. — Mindenki aggódik a feleségéért, a gyerekeiért, a szüleiért... Ezt kell felhasználni! írja bizalmas parancsomat a tisztikarhoz: a szökevény nemcsak személyében koncoltatik fel, hanem hasonló sorsra jut valamennyi hozzátar­tozója is! Majd adok én a szöke­vényeknek! Az ezredes jegyez. S tovább buzgólkodik: — Altábornagy úr, tenni kelle­ne valamit az orosz röpcédulák olvasói ellen is... Ugyebár az emberek már régóta harcolnak, gyakran visszavonulunk, haza­vágynak már, satöbbi... Az el­lenség ezt kihasználja, ígéretek­kel traktálja őket, hogy ugyebár, aki átszökik, megmenekül... — Hát nem megmondtam — csattan fel Hindy —, hogy a röp­lapokat szolgáltassák be nekem? — Természetesen ezt kiadtam, jelentem alázatosan, de... — Mit de? Aki nem szolgáltatja be a röpcédulákat vagy akár csak elolvassa, azonnal felkoncoltatik! Megértette? Ez lesz a ... hánya­dik is? — A 72. számú hadtestparancs­noki parancs... — Helyes. És még ma megfo­galmazzuk a hozzátartozók fel­­koncolásáról szóló parancsot is, ön most elmehet. Közvetlen autóbuszösszeköttetés Budapest és Aggtelek között Az IBUSZ a MÁVAUT-tal kö­tött megegyezés alapján június 1- től minden hét végén közvetlen autóbuszösszeköttetést létesít Bu­dapest és Aggtelek között. A köz­vetlen autóbuszjárat lényegesen megkönnyíti a világhírű cseppkő­barlang látogatását. Az autóbu­szok szombaton délután 13 óra 15 perckor indulnak és vasárnap délután jönnek vissza. A részve­vőknek Aggteleken szállást is biz­tosítanak. Az útiköltség 205 forint 20 fillér. (MTI)

Next