Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-04 / 235. szám

4 SEGÍTŐ TÜRELEMMEL Megjegyzések a pedagógusok ideológiai képzéséhez A tanévkezdéskor, iskolai meg­nyitókon és másutt is sűrűn han­goztatták az oktatásügy vezetői, hogy nem vehetjük sokáig tudo­másul a pedagógusok körében ta­pasztalható világnézeti megosz­tottságot. A párt művelődési po­­litikájának irányelveiben is szó van erről a kérdésről: „Gyer­mekeink szocialista szellemű nevelését tehát javarészt, nem marxista szemléletű nevelők végzik. Ez a helyzet hosszú ideig nem tartható fenn anél­kül, hogy az ifjúságra káros ha­tással ne lenne.” S az irányelvek­ben nyomban a megállapítás után ezt olvashatjuk. ..Meg kell tehát teremtenünk számukra a feltételeit annak, hogy minél gyorsabban, de magas színvona­lon és alaposan sajátíthassák el a marxizmus—le­ninizmus taní­tásait ..Ez azt jelen­ti, hogy hogy türelemmel és odaadással kell munkálkodni a pedagógusok marxista átnevelésén. Vajon nincs-e ellentmondás a két elv között? Nem a türelmet­lenség beszél-e belőlünk, amikor a világnézeti egység fontosságá­ról szólunk? A korábbi évek ta­pasztalatai s néhány helyütt még a mai gyakorlat is azt bizonyítja, hogy bizonyos mértékig ma is megvan a türelmetlenség veszé­lye. Régebben is feladatul tűztük ki a pedagógusok marxista átne­­v­elését, de valahogy úgy voltunk vele, mint a rossz nevelő az osz­tállyal: feladtuk a leckét, de nem tanítottuk meg a tananyagot, mert hiányzott, a türelem. Ezért az eredmény sem lett olyan mint, amilyennek szerettük volna. S ekkor­­ ugyancsak a rossz peda­gógus módjára kozmetikáztuk az osztályzatot, s arról beszéltünk, hogy a pedagógusok többsége a marxizmus—leni­n­izmus talaján áll. S a nagy vizsga, az ellenfor­radalom igazolta, hogy a pedagó­gusok túlnyomó többségének még nem eléggé szilárd a marxista- leninista meggyőződése, bár igaz az is, hogy a pedagógusoknak csak jelentéktelen része lépett fel a népi hatalom ellen. A türelmetlenség, a felületes­­ség nem vezethet eredményre, te­hát más utat kell keresnünk a pedagógusok ideológiai átnevelé­­sére. Tudják ezt az állami szer­vek és a továbbképzéssel foglal­kozó intézmények. Keresik, ku­tatják az új, a legcélravezetőbb módszereket. De a pedagógusok is tudják, érzik, hogy komolyabban kell venni a marxista műveltség elsajátítását, sokkal mélyebb ér­telme van a marxista—leninista meggyőződésnek, mint azt eddig hitték. Többségük benső meggyő­ződésből akar hozzánk közeledni, • a türelmetlenség, amely csak látszateredményekre, a marxiz­mus—leninizmus puszta megtanu­lására vezethet, nem segíti elő ezt a közeledést. Az egyik vidéki pedagógus-ösz­­szejövetelen azt mondták a neve­lőknek, hogy másfél, esetleg két év alatt el kell sajátítaniuk a marxizmus-leninizmust. S aki nem képes erre, annak le is út, fel is út, nem bízzák rá az ifjú­ság nevelését. Az ilyen megnyi­latkozás mögött, bármennyire jó­szándékból fakad is az, a gyors eredmény elérésének kívánsága, a türelmetlenség húzódik ír meg. Meg lehet ugyan „tanulni” a marxiz­must másfél év alatt, de mi sok­kal többet kérünk ennél. A marxizmus nem lecke, amelyet be kell magolni, hanem világnézet, meggyőződés, elválaszthatatlan a mi életünk valóságától. Elfogadni annyit jelent, mint elfogadni for­málódó szocialista világunkat, az­zal szorosan eggyéfonódni. Ezért a marxizmus elsajátítása nemcsak tanulást jelent, hanem cselekvő részvételt is a szocialista építés gyakorlatában. A marxizmus és a felszabadult nép életének megis­merésén keresztül ki hamarabb, ki később tud szakítani a régivel. Ezt a folyamatot irányítani,­­ be­folyásolni csak nagy türelemmel lehet. Helytelen lenne azonban, ha a türelem jelszavával szótlanul néz­nénk a tétlenséget. Hamis az az álláspont hogy csak várjunk nyu­godtan, hiszen az általános fejlő­déssel a pedagógusok is eljutnak úgyis a mi igazságaink felisme­réséhez. Nem egyéb ez a sültga­­lamb-várásnál. Nem engedhetjük meg, hogy a nyugdíjig halogassák a pedagógusok a marxizmus meg­ismerését. A türelmi idő — helye­sen értelmezve — cselekvési időt jelent s amiben nem lehetünk tü­relmesek, ez a tanulás megkez­dése. Nemcsak a pedagógusok hanem az állami és pártszervek részére is cselekvési idő a türelmi idő. Az idén a nevelők közül sokkal többen jelentkeztek ideológiai továbbképzésre, mint más évek­ben. A pártszervek lehetővé tet­ték, hogy az igazgatók és a pár­­tonkívüli nevelők jó része is részt vegyen a pártoktatásban. Ezek mellett azonban a pedagógusok fő továbbképzési formája az ön­képzés, az önálló tanulás. S eh­hez is minden segítséget meg kell kapniok. A Művelődésügyi Mi­nisztérium minden megyében fő­hivatású továbbképzési felelőst kíván beállítani. Még nem tudjuk pontosan, milyen teendőik lesznek a továbbképzési felelősöknek, de fő feladatukká kell tenni, hogy a megyei pártbizottságokkal és ta­nácsokkal karöltve, a legjobb elő­adókat, szemináriumi és vitave­zetőket biztosítsák a pedagógu­sok továbbképzéséhez. Ne sajnál­juk a legképzettebb kommunis­tákra bízni a pedagógusok oktatá­sát, mert csakis a színvonalas, a minden igényt kielégítő tovább­képzés vezethet jó eredményre. A türelemnek a napi politikai kérdések megmagyarázásával is messzemenő segítséggel kell pá­rosulnia. Ebben igen sokat segít­hetnek a kommunista pedagógu­sok. Olyan légkört kell kialakíta­­niuk a tantestületekben, amelyben bizalommal, szabadon mondják el véleményüket a tőlünk távolabb állók is. Ne maradjon megválaszo­latlanul egyetlen téves nézet sem. Nem lehetünk türelmesek a nép ellenségeivel szemben, de arra na­gyon vigyáznunk kell, hogy ne té­vesszük össze velük a helytelen nézeteket valló, de jószándékú hozzánk közeledni akaró pedagó­gusokat. Újból és újból türelme­sen magyarázzuk meg nézeteik helytelenségét, mert csak így, a türelem alapján alakulhat ki min­den nevelés alapja: a bizalom. A türelem és a határozott köve­telmények a pedagógusok marxis­ta művelődését illetően egymás­nak nem ellentmondó dolgok. Az eredmény attól függ: mennyire segítő ez a türelem, s mennyire élnek vele a pedagógusok? Tóth László )KULTURALS­ HÍREK( NÉMET ZENEI HÉT kezdődik október 13-án a rádióban, amely során a klasszikus és modern né­met muzsika mestereinek művei hangzanak fel. DANTE HALÁLÁNAK 137. évfordulóján Ravennában, a köl­tő sírjánál nagyszabású ünnepsé­geket tartottak. DOBOZY IMRE SZÉLVIHAR című nagysikerű drámája jubilál. Vasárnap kerül sor a Jókai Szín­házban a színmű ötvenedik elő­adására. A BUKARESTI NEMZETI SZÍNHÁZ a Szovjetunióban ven­dégszerepel. Nagy sikerrel adták elő a többi közt a színház név­adójának, I. L. Caragiale Elveszett levél című színművét. KARNAGYI KLUBNAPOT rendez az Egressy Gábor művé­szeti klub szombaton délután 4 órakor, amelyen Karel Padivy, a Szlovákiai Népművészeti Inté­zet zenei osztályának vezetője és Viczai Pál, az intézet munkatársa tart tájékoztatót a szlovák zenei életről. 1058. október 4. szombat NÉPSZABADSÁG A Bartók-fesztivál külföldi vendégeinek sajtófogadása az Újságíró Klubban Szeptember 20-a óta tartanak Bu­dapesten a Bartók-fesztivál ün­nepi eseményei, amelyekre 15 or­szág küldte el képviselőit. A fesz­tivál október 6-án zárul, s a kül­földi vendégek pénteken az Új­ságíró Klubban sajtófogadáson mondták el véleményüket, tapasz­talataikat. Megjelent az esemé­nyen Gyáros László, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnö­ke, s a hazai és a külföldi sajtó számos képviselője. Iván Martinon, a nagyhírű szov­jet zeneesztéta és kritikus szerint, aki meg akar ismerkedni a zené­vel, annak meg kell ismernie a szerző hazáját is. Úgy tapasztalta, hogy Magyarországon, Bartók ha­zájában nagy szeretettel hallgatja a közönség a kiváló zeneszerző muzsikáját. Sok országból jöttek össze a művészek, akiket egyesít Bartók szeretete, s megvalósult a nagy muzsikus álma: az emberek a zene révén ismerkedjenek meg jobban egymással. Elismerő szavakkal emlékezett meg a magas színvonalú magyar zeneművészetről, és megköszönte, hogy lehetővé tették számára a részvételt az ünnepi eseményeken. L­adislav Burlas, a pozsonyi Komensky-egyetem adjunktusa rámutatott, hogy most, a népek szorosabb együttműködését köve­telő korban látjuk igazán Bar­tóknak, a román és a szlovák nép őszinte barátjának nagyságát. Mű­vészete új világszemléletet, új né­zőpontot hozott a zenébe. Bejelen­tette, hogy a brnói Janácek-fesz­­tiválon, amelyet október második felében rendeznek, megalakul Csehszlovákiában a Bartók Béla barátainak köre. Anatol Vieru román zeneszerző Bartók és a román nép kapcsola­tait fejtegette. Hangsúlyozta: a fiatal román zeneszerzőnemzedék igen sokat tanúi az ő művészeté­ből, tanításaiból. Bolesla­vs Woj­­towicz lengyel zeneszerző és zon­goraművész arról beszélt, hogy Lengyelországban már a legfiata­labbak is Bartók muzsikáján ne­velődnek, s akik elkezdik a zon­­goratanulást, legtöbbször Bartók Mikrokozmoszával ismerkednek meg először. A lengyel nép nem­csak ismeri, de szereti is Bartók zenéjét és korunk egyik legna­gyobb zeneszerzőjét tiszteli a ma­gyar nép nagy fiában. Johann Cilensek német zene­szerző, aki az NDK-ból érkezett hozzánk, elmondta, hogy Bartók nemzeti nagysága ezen a fesztivá­lon vált benne igazán tudatossá, s itt ébredt rá igazán, hogy Bar­tók elérte azt, amit zeneszerző egyáltalán elérhet. Életműve a népből fakadt, a nép pedig szere­ti. Nagy elismeréssel szólt a ma­gyar kórusok és vonósnégyesek kiválóságáról, a gyermekkarok nagyszerű képességeiről. Wilkomirski professzor, a var­sói Operaház igazgatója Operahá­zunk Bartók-estjét méltatta, A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin előadását. Mint mon­dotta: megrázó élmény volt szá­mára e három „gigászi mű" meg­ismerése. A kérdésekre válaszolva Iván Martinov elmondotta, hogy a Szovjetunióban évről évre egyre több Bartók-művet játszanak, a legutóbbi években előadták vala­mennyi zenekari művét. Nagy elő­adóművészek, mint például Szvjatoszlav Richter is, számos Bartók-művet vettek fel már a műsorukra. Magyar művek a Tátrai-vonósnégyes estjén Bizony eléggé lehangoló körül­mények között kezdte meg magyar művekből összeállított hangversenyét Tátraiék kitűnő vonósnégyes-társasága! Nehézke­­sen töltöző terem — alig fél ház fogadta művészeinket. Mentség mindig akad, legtöbbször fölös számban is. Aki azonban zeneéle­tünk állapotát, fura és szeszélyes lázgörbéit kutatta, nem elégedhet meg a mentségekkel, a tünetek­kel. Keresni, megtalálni és kikü­szöbölni az ilyen jelenségek okát: nagyon fontos művelődéspolitikai feladat, sőt program ez minden szerv, s a kultúra minden mun­kása számára, ha valóban szívén hordja az egészséges magyar ze­nei élet ügyét. A megérdemelten derekasan lá­togatott, hangos sikerű Bartók­­ünnepségek napjaiban szervezési hiba volt ennek a cseppet sem ki­­sebb rangú, minőségileg is ki­emelkedő, új zenénk szempontjá­ból is fontos hangversenynek tel­­jesen előkészítetlen volta. Ha ze­neéletünk hivatalosai netán má­sutt voltak elfoglalva, a közönség, főleg a tanulnivágyról és lelkes­ségről minapában két kamaraes­ten is oly beszédes bizonyságot adó ifjúságunk előtt miért nem tárták föl a zeneművészet csar­nokának ajtaját? Igazán megérde­melte volna a Tátrai-vonósnégyes, de a Kadosa-, Lajtha­ és Bartók­­művek gondos tolmácsolása is! Mert a Tátrai-társaság valóban mindent elkövetett, hogy színvo­nalához és az alkotásokhoz mél­tóan tolmácsoljon három, a maga nemében külön világot képviselő magyar művet. Kadosa vonósné­gyese új mű, 1957-ben keletke­zett. Tartalmi gazdagodás és erős formálás jellemzi. Az új stílusát építgető Kadosa érlelődő dalla­mosságát s a régi Kadosa burjá­n­­zóan dús ritmus-szövevényeit lel­hetjük föl a nagy dologbeli tu­dással írt muzsikában. Lajtha László már ismert, de mindig újabb fölfedezésre érdemes VII. kvartettje közérthetőbb nyelven beszél, mint az előtte szóló mű. A legegyszerűbb — s éppen ezért leghatásosabb! — eszközökkel for­­málja-alakítja anyagát; a nép­zenén termékenyült dallamvilág akadálytalanul bontakozik ki a tiszta, egyszerű, szinte akvarell­­technikával fölrakott harmóniák fölött.­­ A jobb sorsra érdemes hangversenyt az ünnepségek programjához simulón Bartók második kvartettje fejezte be Tát­raiék igazán csiszolt, érzékletes előadásában, mely az egész mű és részeinek példás arányát, föl­építésének tökéletes harmóniáját hibátlanul érvényre juttatta. Raics István s/.ssó lAsno Aieotrio/tozAT/s Az óvadék (Az Esküdt—Nagyatádi ügy, IV.) Az 1922-es esztendő is jól kez­dődött, legalábbis Bethlen István számára. Az Esküdt-botrány, az Amerikába deportált kisgazda képviselők nagy port felkavart ügye, a Nagyatádi körül szállongó pletykák alaposan megtépázták a parasztvezér amúgy is hervadó nimbuszát. Hol volt már az az idő, amikor a Kisgazdapárt feje saját kormányalakításáról szövö­getett vágyálmokat! Bethlen most már teljes erővel készülhetett dé­delgetett terve, az ellenforrada­lom nagy, egységes, általa veze­tett pártja tető alá hozására, s ez azt jelentette, hogy a kormány­zóhű Kisgazdapártot Horthy őfő­­méltósága hozzájárulásával rövid időn belül szőröstül-bőröstül el­nyeli a csavaroseszű miniszterel­nök pártja. A Kisgazdapárt január 5-én nagyszabású vacsorát rendezett, amelyen elvbarátai kíséretében megjelent a miniszterelnök és nagy ünneplés közepette beszédet mondott. A banketten történtek­ről a január 7-i lapokban a követ­kező közlemény jelent meg: „A Magyar Távirati Iroda je­lenti: Beavatott helyen, munka­társunk előtt, Bethlen István gróf miniszterelnöknek is Kisgazdapárt csütörtöki vacsoráján mondott beszéde kapcsán az alábbi nyilat­kozatot tették: „A miniszterelnök, híven az új kormány megalakulásakor kifej­tett programjához, a zilált párt­viszonyok rendezésére az időpon­tot elérkezettnek látja. Hajlan­dóságát nyilvánította ezért arra, hogy a Kisgazdapárttal egyesül­jön. Ez az egyesülés már régóta várt döntő lépés a miniszterelnök tervének keresztülviteléhez, mely egy egységes, szilárd kormányzó­párt megalakítására irányul A grófok, az iparbárók pártja tehát egyesült a Kisgazdapárttal, megszületett a Bethlen által hőn óhajtott egységes párt. Most már csak a választások voltak hátra, hogy Bethlen a maga képére for­málja a parlamentet. Ez sem vá­ratott soká. Bethlen beterjesztette a választójogi törvényjavaslatot, amely persze a „magyar ember nyílt természetének megfelelő’­ nyílt szavazást szentesítette és roppant tömegeket zárt ki a vá­lasztásokon való részvételből. A vonakodó parlamentet Bethlen a kormányzó segédletével egysze­rűen feloszlatta, s az új választási rendet parancsszerűen hozta tető alá. Minthogy azonban ilyen szépen és olajozottan haladt előre Beth­len István és barátainak kocsija, nem volt immár semmi akadálya annak, hogy a miniszteri titkár újra szabad levegőt szívjon. El­végre Nagyatádi felé sem ártott ennyi keserű pilula lenyeletése után valami gesztust tenni. Meg aztán arra is számítani kellett, hogy Esküdi a hűvösön nagyon el­unja magát s ments isten még valami meggondolatlan nyilatko­zatot tesz... Ki kell hát engedni Esküdi La­jost. A már nagyon felkavart köz­vélemény csillapítására célsze­rűbbnek látszott a biztosíték elle­nében szabadlábra helyezés, mint csak simán kiengedni. Az egész ügy likvidálását így nyugodtab­­ban, kényelmesebben végre lehet hajtani. S vajon ki guberálta ki a kauciót? Nem, nincs itt semmi té­vedés: a kétmillió koronás óva­dékot felerészben Nagyatádi, fele­részben Bethlen adta! Esküdt Lajos első útja persze hőn szeretett patrónusához, és ke­gyelmes cinkostársához, Nagyatá­di miniszter úrhoz vezetett. A fo­gadtatás nem volt éppen a legfor­róbb. •­­ Tudod pajtás meg kell érte­ned, hogy pár hónap múlva vá­lasztások lesznek és ezek az új­ságírók amúgy is állandóan itt szaglásznak körülöttem ... szóval arra kérnélek, hogy legalábbis egy időre ne igen mutatkozz. — Kegyelmes uram, én úgy ér­zem, hogy nem ezt érdemlem. El­végre a közös ügyért szenvedtem, s most itt állok pénz nélkül, meg becsületben is megtépázva. Emlé­ ­ Meghalt Buttula László. But­tula László, a nemzetközileg is­mert kiváló gordonkaművész ok­tóber 2-án, 60 éves korában el­hunyt. A Zeneakadémián Popper Dávidnál, majd Schiffer Adolfnál tanult. Első hangversenyeinek egészen kivételes sikere és kriti­kái fényes jövővel biztatták. Az 1920-as inflációs évek eltérítették a hangversenyezés útjáról. Azóta a szórakoztató zene egészen ma­gas színvonalú művelője lett és itthon főképp a Rádió Kisegyüt­tesének szólistájaként tevékeny­kedett.

Next