Népszabadság, 1958. december (16. évfolyam, 285-308. szám)

1958-12-04 / 287. szám

A BARABÁS TIBOR: JÓZSEF ATTILÁRÓL Az a Gát utcai ház, ahonnan József Attila útnak indult, az új magyar költészet jelképe lett. A „bűnös, nyelvünket megrontó, talajtalan, eszményeinket a durva, anyagiasság szintjére sülylyesztő" Budapest olyan költőt adott irodalmunknak, aki nyelvünk új gazdagodását, a forradalmi elvek izzó hevét ajándékozta nemzedékünknek. Most újra látom őt, amint a Japán Kávéház kopott, zöld pamlagjára, saját karikatúrája alá ül. Akkoriban bajuszt növesztett és csontos, lelkes arca Petőfiére hasonlított. Töltőtollat s papírt vett elő, feketekávéja ott gőzölgött már előtte, de ő kissé féloldalt hajtott fejjel elgondolkozott. Szép, barna szemét valami lényeges, de nem látható dologra függesztette. A világ és a lélek kavargó hangjai között önmagát, igazi lényét kereste. S az élmények hasábjai, az emlékek omladékai alól, a világ kusza hangzavarából egyre csak egy szegény ferencvárosi munkásgyerek sírását vélte hallani. „Az az én bajom — mondotta Móricz Zsigmondnak —, hogy apátlan-anyátlan árva vagyok, a mélységből származom, és emiatt nagyon nehéz is nekem az élet, mert az ember soha le nem vetkőzheti önmagát, az ember haláláig egy és oszthatatlan marad, és úgy viszi magán az életet, mint csiga a házát, mert nincs más búvóhelye, csak az élete, másutt nem talál menedéket. Most már, hogy találjon az, akinek semmi kemény anyagból készült fedele nincs, csak az utca gyermeke lett, ahol világra jött, és az is marad örökké’• Anyja, a szegény, szerencsétlensorsú Pőcze Borbála szépeket mesélt, neki szülőfalujáról, ahonnan elszármazott, a nagyapáról, a vén dörmögőről, aki „áros szalonnán élt, mint az idő” az ángyikáról, a nádasról, a rokonok robotjáról, de a képek és tárgyak, amelyhez mindent mérni és hasonlítani kényszerült, a külvárosi munkáslakás képei és tárgyai voltak. József Attila a külváros fia v volt és az is maradt. Ahol először botladozott a lába, ahol járni, játszani tanult, műhelyektől határolt külvárosi grund volt, sivár tér, giz-gazzal benőtt telek, amelyen a poros és fáradt szél rongyokat, papírdarabkákat kergetett rozsdás lábosok között a kopár tűzfalig. S a téglaszín fal úgy meredt Itt fel komoran és fenyegetőn, mintha a külvárosiak álmainak is örök határt szabna. A földhöz ragadt szegénység, az acsarkodó nyomor, az éhség, a betegség, a filléres órabérek kiuzsorázott munkásainak poloskás szobái sorakoztak a bérház „gangja” mögött. Túl a házakon gyárkémények emelkedtek a szürke égnek. Hol volt itt fa, virág, szabadság, remény? Csak a forradalom, csak a költő gyújthatott itt vigaszt és hitet. Csak az a költő, akit minden gond, baj, átok, minden kép és minden emlék örök hűségre kötelezett. Az osztály iránti hűség hévével szól erről számtalan versében, legmélyebb önvallomásként talán az Elégiában:,Tudod-e, milyen öntudat kopár öröme húz-vonz, hogy e táj nem enged és miféle gazdag szenvedés taszít ide? Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek, Igazán csak itt mosolyoghatsz, Itt sírhatsz, Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.” Hűséges, szegényeket szerető szíve hangosan ver a külvárosi éjben, anélkül, hogy programmatikus lenne. A valóság szilárd anyagát formálják a szavak, a gyárnegyed képei az elnyomott munkások életének sivár és komor világát idézik, azután hirtelen holdfény hull a tájra és gyengéd szeretettel hajlik le a költő a meggyötörtek párnái fölé. „S a szövőgyárak ablakán kötegbe száll a holdsugár, a hold lágy fénye a fánál a bordás szövőszékeken a reggelig, míg e munka áll, a gépek mogorván szövik szövőnek omló álmait” •József Attila költészete maga a művészi és politikai forradalom. A jól kérdezett és jól felelt Tekintete behatolt az elnyomás korának egész rendszerébe, szerkezetébe, megismerte és leleplezte gyalázatos törvényeit, véres valóságában ábrázolta a kizsákmányolás, a nyomor, a tudatlanság, a háborús borzalmak világát. Ismerte a világ gazdasági rendszerét, a falánk imperializmus természetrajzát, a fasizmus vad embertelenségét és tudta, vallotta és páratlan izzású versekben mondta ki, hogy a munkásosztály harcaitól várja az emberiség megváltását. De a valóságot megismerni akaró szellem egész ereje, költői képzelete minden szárnyalása, osztályához, népéhez való hűsége, mindez kevés lett volna a párt elvei, a forradalom tanításai nélkül. Az ,.adott világ varázsainak mérnöke” tudatosan látott a jövőbe s ezért szerkeszthette meg önmagában a költői harmóniát, mielőtt még az a hazában megszületett volna. Ezért szállt szembe a művészet dekadenciájával és vallotta a ,,Művészetbölcseleti alapfogalmakban”, hogy „A művészet nem más, mint a nem szemléleti végső világ egész helyébe való teremtése egy végső szemléleti egésznek... Ami ma polgári művészet, az már nem művészet”. József Attila világosan látta, hogy Ady költészete mesterében betetéződött. Az óriás Ady, aki a maradandó jelképek kőtömbjeit szakította le a fenséges ormairól, lehunyta szemét. Epigonok tolakodtak a nyomában. József Attilának új útra kellett térnie. A Nyugat-nemzedék forradalmisága megtört, vagy talán csak az derült ki, hogy Ady és a Nyugat sohasem voltak valóban egyek. Az ellenforradalom győzelme a formák kiművelését, a horatiusi életelveket, a tartalmatlan és elvtelen irodalmárkodást juttatta uralomra. De az, hogy ez az út csak csalódáshoz, bűntudathoz vezethet, világosan állt a költő előtt. József Attila leszámolt a art pour l’art minden iskolájával, de egyben a durván, nyersen célzatos költészettel is. Azt vallotta, hogy a költő korának lelkiismerete, de egyben azt is, hogy ezt a feladatát csak a legnemesebb művészi erőfeszítéssel érheti el. Az elnyomás korát az irodalmi provincializmus, korlátolt narodnyikizmus, szétesés, arisztokratizmus és a szektariánizmus jelenségei kísérték. Mennél erősebb volt az elnyomás, annál jobban homályosult el a kor, a munkásosztály, a paraszttömegek igazsága, az emberi egység igénye, a humánum. József Attila elutasította magától a paraszti romantikát, és elvetette az urbánusok korlátolt, polgári szemléletét is. A népi, nemzeti egység emberi, történelmi igénye élt benne: munkás, paraszt, napszámos, író, kereskedősegéd és kisinas egyként méltók voltak a szemében emberségre, szabadságra. A magyarságot testvéri népek boldog körében akarta látni, mert a nemzeti és faji sovinizmus tombolása idején is a világ haladásában bizakodott. Észert mindenben és mindenkor az élet és művészet, s az ember és világa, hazája és a nagyvilág egységét kereste és szó-lította, a hanyatlásában szétbomlló, a fasizmus tébolyába szédült polgári világ örök ellensége lett. Bár elvileg elvetette a világ és a népérdek, a művészet és a nép tragikus kettősségét, bár egész életével, költészetével hősiesen elleneszegült, az elnyomás korának szellemi árnyai nemegyszer rávetődtek igaz művészetére. Életéből, művéből mégis csak a szocializmus eszméi, a hősi humánum szólamai törnek fel mindenen túlhangzó erővel és a mi feladatunk, hogy ezt hirdessük, ezt tanítsuk. Ami egy költői életműben esendő, múlandó, azt maga a történelem is elhalványítja, de azt, ami igaz, erős és hősi benne, még inkább felragyogtatja. J József Attila költészetében az elnyomás korának költői metruma szól. Telve a világ a szocializmus sarjadó reményeivel és a népeken mégis a fasizmus kényszerzubbonya volt. A művészet és a tudomány széles láthatára alatt: imperializmus, nemzeti és faji sovinizmus gyűjtötte hadba a legalantasabb ösztönök légióit. Az ellenség megszállta az allegóriák és szimbólumok őrtornyait is, József Attila előretört hát a népdalig, Petőfiig, az elnyomott munkásosztályig. Képek, nagy, komor és lázító képek mögé rejtette forradalmi indulatát, de a külváros nyomorult tájai, az alföldi tanyák, anyja mosóteknője, a rakodótelep vagonjai felett mindig ott borong és lázit az ő igazi lelke. Az elnyomás kora roppant kalapácsütéseivel egy tömör, realista, képvonzó, sodró indulatú, modern és mégis népi stílust kovácsolt ki szívének szilárd üllőjén. Gyötrelmes, küzdő és vértanúsággal bevégzett élete árán ő kicsikarta az időtől azokat a „kemény” szavakat, amelyekért a Külvárosi éjben így folyamodott: „Szegények, éjes Légy szenem, füstölögj itt a szívemen, olvaszd ki bennem a vasat álló üllőt, mely nem halad, kalapácsot, mely cikkan pengve, a sikló pengét a győzelemre ah éji” Tárgy és hangvétel, kép és indulat, érzés és gondolat mérhetetlenül gazdag József Attila költészetében. Ki mérhetné fel az ő útját a Tiszta szívvel című versétől az utolsó, anyját szólító halálos sikoltásáig? Hogy tárhatnám fel e nagy költészet minden szépségét, igazságát, problémáját?. Legyen ez a nap az ő szeretetének őszinte ünnepe. Olvassuk a verseit, míg vérünkké nem válik lázas igazságérzete,képeinek, hasonlatainak gyengéd fensége, gyönyörű szép szívének hűséges világa. Mert nem a fehér, hóval fedett hegycsúcsok nyúlnak a fenséges szférájába, hanem azok a hegytetők, amelyeken a szabadság, a nép őrtüzeit gyújtotta lángra a költő. A Medvetáncot, a Döntsd a tőkét néhány száz példányban olvasták csak az emberek, most százezrek, milliók zárták a szívükbe József Attilát, öregek és fiatalok, munkások, parasztok, inasok és lányok. A lányok szoknyájának libbenését már nem lesheted kamasz szíveddel. Beesteledett. Budapest háztömbjeit, fényeit látom. Ha most látnád. Ezer és ezer gyáron kigyúltak újra — amire oly sóvárogva vártál — az ember ötágú csillagai. Úgy történt, ahogy vártad és jósoltad: a szovjet hadsereg testvéri tankjai felszabadították a népet, a költészetet. Egy szabad nép előtt állsz ma egész nagyságodban. Két esztendeje ellenséges, gyűlöletes kezek megpróbálták letörni gyárainkról az ötágú csillagokat, amelyeket te álmodtál Budapest egérje, ledöntötték a szobrodat, amelyet vértanúságod színtere fölé emelt a nép hálája. Művészeted és igazságod elégtétele, hogy a csillagok ismét felragyogtak, és ismét áll a szobrod. Ezért szólhatunk Rólad nyugodt lelkiismerettel, ezért szólíthatunk ma művészi és építőmunkánk egész hevével. Vezess, és erősíts bennünket, József Attila. NÉPSZABAZs XI. 1958. december 4. csütörtök RÉGI SZÉP IDŐK Gábor Andor szatírái az Irodalmi Színpadon Mulasztást pótolt az Irodalmi Színpad, amikor új műsorát Gábor Andor szatirikus jelenetei, tréfái, sanzonjai felelevenítésének szentelte. Ezek a rövid lélegzetű, szorosan a napi eseményekhez kapcsolódó írások, egy harcos, szenvedélyes író nézőpontján át idézik elénk a századeleje esztendeinek sajátos légkörét, hangulatát. Gábor Andor tréfái a kabaré — kora jellegzetes fórumának — deszkáin szólaltak meg estéről estére. Polgári, helyesebben politikai kabaré volt ez, amelyet, költők és írók színesen villódzó mozaikokkal, az aktuális események ragyogó persziflázsával népesítettek be. Gábor Andor írói hangvétele — amely a későbbi években a fehérterror, a Horthyrendszer, a fasizmus embertelensége elleni tiltakozásig emelkedett — jól bontakozódhatott ki a pesti kabaré pódiumán. Metszően éles, gúnyos írásaiban már ekkor fel-felcsillantak azok a gondolatok, amelyek később — az emigráció esztendeiben — izzó hőfokon kigúnyolták, nevetségessé tették az ellenforradalmi Magyarország urainak ostobaságát, gyávaságát, aljas becstelenségét. Az Irodalmi Színpad műsorának válogatását azonban némiképp hiányosnak is érezzük. Kihagyták Gábor Andor néhány jellegzetes, rendkívül mulatságos kisszatiráját (A kihágás, Kávéházban stb.) és nem éppen szerencsésen dramatizálták egyik karcolatot (A derék iparos). Viszont hiánytalanul tetszettek a Kiképzés, a Termelő és fogyasztó és a Szokj le róla című tréfák, amelyek ma is — csaknem fél évszázaddal, a megírásuk után! — elevenen, frissen hatnak, mulattatnak. A szatírák gyöngysorát sok apró, játékos ötlettel fűzte össze Gál István, az előadás rendezője. Munkájában kitűnő művészek segítették. Rajz János fanyar humora hűségesen illeszkedik a Gábor Andor teremtette színpadi miliőhöz. Egy-egy fintorával, szegletes mozdulatával a századelejei pesti kisember természetrajzát bontja ki emlékezetesen, Bilicsi Tivédar, Márkus Ferenc, Erdődy Kálmán, Hlatky László és Dajbukát Ilona alakításai szintén sikeres színffoltjai az előadásnak. A tehetséges Schubert Éva kéli Gábor Andor-sanzont adott elő egyéni ízzel. Ascher Oszkár és Mikes Lilla pedig robbanó sikerrel tolmácsolták Gábor Andornak már a későbbi évekből keltezett gyújtó hatású, vitriolos szatíráit. B. T. Kulturális hírek A KÍNA KOMMUNISTA PÁRTJA és a központi népi kormány közoktatási irányelvei meghatározzák, hogy tizenöt év alatt minden kínai fiatalnak felsőoktatási képesítést kell szereznie. Ugyancsak tizenöt esztendő alatt Kínában általánossá kell tenni a felsőfokú oktatást. ROBESPIERRE ÉLETÉRŐL és forradalmi tevékenységéről készít filmet a jövő év tavaszán Vittorio de Sica. JIRI TRNKA, a kiváló csehszlovák művész 1946 óta 46 nemzetközi és országos díjat nyert bábfilmjeivel. MAKSZIM STRAUH, a jeles szovjet, filmszínész — aki már 20 esztendeje alakítja a szovjet filmeken Lenint — a Vietnami Demokratikus Köztársaságba utazott a szovjet filmünnepre. AZ ALBÁN DRÁMAIRODALOM problémáival kapcsolatos konferenciát rendeztek Tiranában. Az írók mellett részt vettek a megbeszéléseken a színházak képviselői is. AZ INDONÉZ NYELV TÖRVÉNYEI címmel kétkötetes művet adtak ki Dzsakartában. A könyv — tekintettel az ilyen munkák nagy hiányára — világszerte nagy érdeklődést váltott ki. Negyvenegy könyv jelenik meg a Tanácsköztársaság évfordulójára A Magyar Tanácsköztársaság 40. évfordulójára méltóképpen felkészülnek könyvkiadóink is. A tervek szerint 41 különböző kiadvány jelenik meg a jubileumra. A Kossuth Kiadó — a Hadtörténelmi Intézettel közösen — megjelenteti a Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege című kiadványt, Földes Péter Stromfeld Aurélról szóló életrajzregényét. Napvilágot lát Gárdos Miklós Két ősz között című munkája, amelyben a magyar történelem 1918 októbere és 1919 októbere közötti szakaszát dolgozza fel. Ugyancsak a Kossuth Kiadó bocsátja közre a Vörös Pest megye című összeállítást. Megjelenik a Tanácsköztársaság híres plakátjainak gyűjteménye — a mappát egyébként a Corvina Kiadó orosz és német szöveggel is megjelenteti. Napvilágot lát Molnár Jánosnak, a csepeli munkások történetéről szóló könyve, amely az 1919— 1945-ös időszakot tárgyalja. A Táncsics Kiadó megjelenteti a magyar szakszervezeti mozgalom válogatott dokumentumainak második kötetét, amely a szak-' szervezetek 1918—1919-es munkájával foglalkozik. Kiadják Hetes Tibor Munkásezredek a Ta■téincsköztársaságban című könyvét, valamint Gananecz Béla ■ munkáját, amelyben Landler Jenőnek, munkásmozgalmunk ki- váló alakjának, a Tanácsköztársa Sság népbiztosának életét dolgozta ■ fel. • A Gondolat Kiadó jövőre induló Nemzeti Könyvtár-sorozatának ■ első kötetei között lesz az a gyűjtemény, amelyben a Tanácsköz■ társaság művelődési, oktatásügyi és szociális törvényei kapnak helyet. A hézagpótló összegállítást képzőművészeti alkotások illusztrálják. Gondot fordítottak a tervek összeállításánál arra, hogy il júsá■ gunk is minél teljesebben meg■ ismerje a Tanácsköztársaság hősi időszakát. A Móra Kiadónál megjelenik Kelen Jolánnak, a Ta■ tácsköztársaság gyermek-szociá■ lis ügyosztálya egykori vezetőjé■ nek A Tanácsköztársaság a gyer- ■ mekekért című visszaemlékezése, S Gergely Márta Koratavasz című ■ 1919-ben játszódó leányregénye. ■ Földes Péter a magyar vörös■ hadsereg honvédő harcait dol■ hozta fel Mennyei páncélvonat című regényében. (MTI) !■■«■■■•■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■«■■■■■■■■■■■■■ A győri úttörőházban 1200 úttörő 15 szakkörben tölti el szabad idejét. Az úttörőház szakköreit a helybeli gyárak és üzemek dolgozói patronálják. Képünkön: A rádiószakkör tagjai rádiószerelést tanulnak.