Népszabadság, 1959. március (17. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-01 / 51. szám

2 NF PSZAB A nsXr, 1959. március 1. vasárnap Több és hatékonyabb beruházás 1959-ben Mint ismeretes, az 1959. évi beruházási terv összesen 14,7 milliárd forintot irányoz elő beruházásokra. Ez az összeg — mint az alábbi táblázat mutatja — a legmagasabb beruházási színvonalat jelenti 1953 óta, s nála többet csak 1952-ben és 1953-ban fordítottunk beruházási célokra. 1959 14,7** • Előzetes számítás. •• Tervszám. Ezek a számok azt mutatják véget ért az az időszak, amikor csak abnormálisan kevés jutott fejlesztésére, a soron következő évek gazdasági haladásának megalapozására. Nem kevésbé fontos természetesen az sem, hogy a beruházásokra szánt összegek tetemes növelése nem az elért életszínvonal rovására, hanem az életkörülmények érezhető javulásával egy időben történik. A beruházási tevékenység színvonalát azonban hiba lenne kizárólag azon mérni, mennyit költünk valamely esztendőben beruházásokra Óriási jelentőségű az is, hogy a beruházott forintok mikor szülnek eredményt és mekkora eredménnyel járnak. Ezért a beruházások alakulásán kívül feltétlenül vizsgálni kell a beruházásokra fordított összegek felhasználását jellemző minőségi mutatókat is. Bár a beruházási tevékenységről összeállítható kép ma sem teljesen felhőtlen, a múlthoz képest mégis sok örvendetes tényt állapíthatunk meg ezen a területen: 1. Gondosabb a beruházások műszaki-gazdasági előkészítése, lényegesen kevesebb a tervdokumentáció nélkül megkezdett beruházás. Emlékezetes, hogy a múltban a rossz műszaki előkészítés volt a beruházási költségek túllépésének egyik fő oka, ezek elmaradása most a beruházási költségek viszonylagos csökkenését eredményezi. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy ugyanannyi pénzből ma többet tudunk beruházni, mint a korábbi években. 2. A beruházások engedélyezése ma már gazdaságossági számítások alapján történik, amelyek folyamán a szóba jövő lehetőségek közül kiválasztható a legelőnyösebb, leggazdaságosabb változat. Ennek következtében a beruházások ma általában hatékonyabbak és gyorsabban megtérülnek, mint korábban. 3. A korábbi években beruházásokra fordított milliárdoknak évről évre jelentős hányada (1950 és 1953 között kb. 20 százaléka) az ún. üzembe nem helyezett beruházások állományát növelte. gos átfutási idejétől és átlagos készültségi fokától függ. Az üzembe nem helyezett beruházások állománya normális körülmények között aszerint nő vagy apad, ahogy bővül vagy alábbhagy a beruházási tevékenység, hosszabbodik vagy rövidül az átlagos átfutási idő, növekszik vagy csökken az átlagos készültségi fok. 1959-ben a beruházási volumen növekedni fog 1958-hoz képest, s ez a körülmény az üzembe nem helyezett állomány növekedése irányában hat. Ami az átlagos készültségi fokot illeti, ez — megítélésem szerint — növekedni fog. 1958-ban ugyanis elsősorban azzal sikerült csökkenteni az üzembe nem helyezett beruházási állományt, hogy az erőket a befejezéshez közelálló objektumokra koncentrálva, kifuttattuk azokat. A magas készültségi fokon levő létesítmények befejezése azonban nemcsak az üzembe nem helyezett állomány csökkenését eredményezte, hanem egyúttal az átlagos készültségi fok csökkenését is. 1959-re kevesebb ilyen gyorsan befejezhető objektum marad, helyettük sok olyan létesítményen kell majd dolgozni, amelyeket alacsony készültségi fokról kell magasabbra vinni; következésképp várható, hogy az átlagos készültségi fok viszonylag növekedni fog. Mindezek után az is valószínű, hogy az üzembe nem helyezett állomány ugyancsak emelkedni fog. Az, hogy menynyire fog emelkedni, azon múlik, hogyan alakul ebben az évben a beruházások átlagos átfutási ideje. Beruházóinknak, s nem utolsósorban az építőipar vezetőinek már csak erre való tekintettel is megsokszorozott figyelmet kell fordítaniuk a kivitelezési idő csökkentésére. Erre lehetőségük is van. Az átlagos átfutási idő 1958-ban számítások szerint hozzávetőlegesen két év és 1 hónap volt. Ha ezt az időtartamot csak 10 százalékkal le lehetne szorítani, ez csaknem másfél, ha pedig másfél évre lehetne csökkenteni, az több mint három és fél milliárd forinttal nagyobb értékű beruházás üzembe helyezését tenné lehetővé. Balázsy Sándor üzembe helyezett beruházások és az üzembe nem helyezett beruházási állomány alakulása (milliárd forintban) 1954-ben az üzembe nem helyezett beruházások állományának addigi meredek emelkedése megállt, s azóta ez az állomány 11 milliárd forint körül ingadozik. A növekedési folyamat megállása azonban csak félsiker volt. A gazdaságpolitika ugyanis évről évre az üzembe nem helyezett beruházási állomány jelentős csökkentését tűzte ki célul, s ezt a gazdaságpolitikai feladatot gyakorlatilag nem sikerült teljesíteni. E tekintetben is új jelenségnek lehettünk tanúi az elmúlt esztendőben, amikor is az üzembe nem helyezett beruházások állománya mintegy 1600 millió forinttal csökkent. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor, amikor a beruházási kiadások jóval alatta maradtak (87,7 százalékát tették ki az 1951. évinek, az üzembe helyezett beruházások értéke kb. 2,8 milliárddal (kb. 27 százalékkal) több volt, mint 1951-ben. Ezt a jelenséget okvetlenül kedvezően értékelhetjük. Nyilvánvaló azonban, hogy az üzembe nem helyezett beruházási állomány nem csökkenthető vég nélkül. Bizonyos színvonalon okvetlenül szükség van rá, egyszerűen azért, mert a beruházások tekintélyes részét megkezdésének évében nem lehet befejezni. Az üzembe nem helyezett beruházási állomány nagysága a beruházási tevékenység volumenétől, valamint a beruházások átja Népgazdasági beruhá (milliárd Ft-bar.) zások 1949 5,7 1954 11,8 1950 9,7 1955 11,2 1951 13,1 1956 11,6 1952 16 1957 11,1 1953 16,8 1958 11,5* tzembe helyezett (szembe nem helyezett állomány (év Állományberuházások végén) változás 1949 5,5 0,4 0,2 1930 7,8 2,3 0) 1951 10,3 5,1 2,8 1952 12,8 7,9 2,8 1953 13,4 10,93 1954 11,3 10,8 — 0,1 1955 11,3 10,3 — 0,5 1956 10 11,31 1957 10,5 11,6 0,3 1958 13,1* 10 • — 1,6* * Előzetes számítások. Új magyarországi l Útikönyv-sorozat jelenik meg Útikönyv-irodalmunk rövidesen új könyvekkel gyarapodik. A Panoráma kiadásában megjelenő sorozat címe: Magyarország írásban és képben. A könyvek ismertetik hazánk különböző tájait, városait, nevezetesebb községeit. A sorozat kötetei rendszerbe foglalják az ország távolsági vasút- és autóbuszvonalait is. A könyveket színes térképmelléklettel látják el. Az első kötet ára 70 forint lesz. (MTI) Mentsük meg Manolisz tilezoszt is! Egy kisgyerek azt kérdezte tőlem tegnap, vannak-e még emberevők? Mit mondjak neki? Nem ott vannak, ahol ő képzeli, s nem azok, akikre ő gondol. Újabb gyilkosság készül ismét Görögországban. Minden újságolvasó ember tud róla, s ismeri a részleteit is. Manolisz Glezoszról beszélek! Még él! S ha mindanynyian szót emelünk érte, életben is marad! Munkások, nők és férfiak, öregek és fiatalok, mentsük meg őt! A katonai bíróság tárgyalását januárban már elhalasztották egyszer! Meghátráltak a tiltakozó táviratok, levelek özöne előtt. Legelső halálos ítéletét Hitler személyes parancsára írták alá. Másodszor a görög reakció akarta kivégeztetni 1948-ban. Még börtönben ült, mikor a nép országgyűlési képviselővé választotta, 1954-ben ki is szabadult, pedig rabsága életfogytiglanra szólt. S most ismét veszélyben van ... Félnek tőle. Glezosz nem akar háborút. Nem akarja, hogy atomfegyverek támaszpontja legyen Görögország. S hallgat rá a nép. A nép felnéz az Akropoliszra, s nem felejti el, hogy a Parthenon horogkeresztes zászlaját ő tépte le 1941-ben. — Hordják el az Akropolisz hegyét, bontsák le a Parthenont —, de nem, ez sem lenne elég — próbálják meg kitörülni a nép emlékezetéből mindazt, ami a véres háborúval s a horogkeresztes zászlóval összefügg — akkor talán sikerül elfeledtetni Manolisz Glezosz nevét is. Mert így nem lehet, Glezosz jelkép is, nemcsak ember! Kréta szigetén vastag a börtön fala. Erős, időtálló kövekből építették hajdan a törökök, Glezosz elődei számára. Azóta háború háborút követett, romba dőlt Európa nagy része és Hirosima, milliókból lett füst és szappan — ám ez a börtön megmaradt. Jelkép ez is, világos, érthető. Mintha a zsarnokok még az időn át is összefognának, hogy börtöneiket átadhassák egymásnak... Az idő sürget. Az emberevők szeszélyesek. Gondoljátok meg, elvtársak, mennyit bír el egy ember! Én nem tudom levenni tekintetemet a kezéről, mellyel most talán a rácsokba fogózik, hogy lábujjhegyre állva felemelkedhessen, s kinézzen ide, ránk. Mert ereje és reménysége a népek igazságérzetében van. Még él. S mi nem akarjuk fényképét gyászkeretben viszontlátni! A békeharc elmúlt tíz esztendejében, a vértelennek nevezett háborúban voltak halottaink is, de sok börtönről vertük már le a zárat. Él és dolgozik Jacques Duclos, Nazim Hikmet, André Stilt, Henry Martin s hadd állítsam melléjük azt a két néger gyereket is, akiket nemrégen szabadított ki rabságukból az emberi szolidaritás. Elvtársak, emberek, mentsük meg Manolisz Glezoszt is! Csohány Gabriella Bánki Donát-centenárium A Gépipari Tudományos Egyesület március 9—10-én ünnepséget rendez Bánki Donát gépészmérnök születésének századik évfordulója alkalmából. Bánki Donátot világszerte, mint a motortechnika úttörőjét ismerik, aki Csonka János műegyetemi tanárral együtt megszerkesztette az első porlasztót. A tudományos egyesület kétnapos ünnepségén Varga József, az egyesület elnöke ismerteti Bánki Donát életét és munkásságát, Gombás Tibor, a belső égésű motorok fejlődéséről, Szádai Rezső pedig a gázturbinák korszerű fejlesztéséről beszél. Március 10-én az egyesület a Tudományos Akadémián ünnepi országos választmányi ülést rendez. (MTI) A proletár internacionalismus M30»Mwl*r& mrege A Internazionálé megalakulásának 40. évfordulójára Negyven esztendeje — háromnegyed évszázaddal a Kommunista Kiáltvány megjelenése után — alakult meg a Kommunista Internacionálé, amelyet méltán neveztek a világ munkássága vezérkarának, s amelynek nevéhez a forradalmi munkásmozgalom ezer és ezer nagyszerű, hősi küzdelme és sikereinek sorozata fűződik. Az 1919 március 26-iki alakuló kongresszusán elfogadott kiáltványában a Kommunista Internacionálé büszkén jelenti ki: „Mi, kommunisták, Európa, Amerika és Ázsia országai forradalmi proletariátusának képviselői, akik a szovjet Moszkvában gyűltünk öszsze, azon ügy örököseinek és betetőzőinek érezzük és valljuk magunkat, amelynek programját 72 évvel ezelőtt hirdették meg.“ I. A munkásmozgalom egész történetén — a kezdeti időktől napjainkig — a forradalmi és az opportunista világ közötti harc vonul végig. A II. Internacionáléban, s annak legtöbb pártjában, mint ismeretes, az opportunizmus, a megalkuvás lett az uralkodó irány. A világháború kitörésével a II. Internacionálénak az egész világ munkássága, szocialista mozgalma előtt kellett vizsgáznia, színt vallania. Ez a vizsga szégyenletes és szörnyűséges eredményt hozott. Amikor a nagy tömegeknek, mindazoknak, akik háborút nem akartak és nem akarhattak, a legnagyobb szükségük volta szocialista pártokra, kitűnt, hogy ezeknek a pártoknak vezetői már csak nevükben szocialisták, de szívük a kapitalizmusé. A II. Internacionálé pártjainak nagy többsége nem az osztályharc és a világbéke pozícióján állt, hanem az osztálybéke és az imperialista világháború pozícióján. Az együttműködés a burzsoáziával természetesen odavezetett, hogy az imperialista háborúban a jobboldali szocialista vezérek a front két szemben álló oldalán találták magukat. A maguk módján harcoltak egymás ellen, harcra szólították országuk munkásságát a másik ország munkássága ellen. Itt is bebizonyosodott, hogy a munkásosztály érdekei és az internacionalizmus egymástól elválaszthatatlanok: az" osztály érdekek feladása együtt járt a nemzetközi-ség teljes feladásával, elárulásával. A II. Internacionálénak ez az erkölcsi pusztulása világossá tette, hogy egy új, egy igazi internacionálére van szükség. A III. Internacionálé — ahogy azt 1916 áprilisában a kienthali konferencián a szocialista baloldal előre látta — „a tömegmozgalom zivatarában és viharában született**. A burzsoá politikusok és propagandisták előszeretettel állították, hogy a Kommunista Internacionálé „Moszkva szüleménye*’. Ostobaság! A Kommunista Internacionálé nem szülötte a szovjet-, hatalomnak, hanem édestestvére: az internacionálét ugyanaz az erő hozta létre, amely a szovjethatalmat, a nagy forradalmi hullám, a népek kapitalistaellenes és háborúellenes ereje. A III. Internacionálét nem egy határozat teremtette meg, hanem az a forradalmi vajúdás, amely már másfél évtizeddel korábban kezdődött, létrehozta 1903-ban a bolsevik pártot, a világháború nehéz éveiben a zimmerwaldi baloldalt, s a világháború végén már megremegtette az imperializmus egész rendszerét. Nem azért lett Kommunista Internacionálé, mert Lenin és az internacionálé más alapítói így határozták el a III. Internacionálé megteremtését, hanem azért határoztak így, mert felismerték, hogy a forradalmi munkásság harcainak irányításához szükség van az internacionáléra. A III. Internacionálé megalapítását 40 évvel ezelőtt 4 párt, köztük a Kommunisták Magyarországi Pártja javaslatára határozta el az alakuló kongresszus. A Kommunista Internacionálé már születésével is jelezte a kapitalista rendszer feltartóztathatatlan bukását. Az alakuló kongresszus felhívása büszkén hangsúlyozza, hogy a szovjet Moszkvában gyűltek össze az alakítók, már nem száműzöttként, megtűrtként vagy üldözöttként, hanem eszméik győzelmének hazájában. A III. Internacionálé a proletárdiktatúra megvalósulásáért folyó küzdelem internacionáléjaként lépett fel. „A III. Kommunista Internacionálé megalapítása — mondta Lenin — ... a kommunizmus nemzetközi győzelmének előhírnöke." II. A Kommunista Internacionálé nemcsak fennállásának első szakaszában, a háború utáni forradalmi hullám idején indult viharos fejlődésnek, hanem később is gyorsan fejlődött, a kapitalista rendszer viszonylagos megszilárdulása idején is. Egyre több országban alakultak kommunista pártok, s számbeli erejük, politikai súlyuk, tömegbefolyásuk ugyancsak nőttön-nőtt. Pedig a burzsoázia és revizionista segédcsapata abban reménykedett, hogy a kommunista pártok fellendülése múló jelenség, csak a közeli forradalom kilátása élteti, a forradalmi hullám múltával a kommunista mozgalom is visszaesik, elsatnyul, s a vezetés viszszacsúszik a „reformok pártjai”, a II. Internacionálé pártjai kezébe. De a III. Internacionálé nemcsak a proletárdiktatúra kivívásáért tudta harcba vinni a dolgozókat, hanem mindennapos gazdasági és politikai követeléseikért is, a háborús készülődések ellen is, majd a demokratikus jogok védelméért, a fasizmus előretörése ellen is. A kommunista pártok sok országban igazi tömegpártokká váltak, melyek elválaszthatatlanul összeforrtak a munkásosztállyal, a dolgozó nép tömegeivel. A harc, amelyben megerősödtek, nemcsak a jobboldali opportunista nézetekkel folyt. Harcot kellett vívni a kispolgári-anarchista és más álbaloldali, hurrá-radikális, szektás nézetek és irányzatok ellen is. Ebben a kétfrontos harcban védték a kommunista pártok forradalmi jellegüket, növelték erejüket s váltak a munkásosztály vezető pártjává. A munkásmozgalom revizionista ellenségei a Kommunista Internacionálé szerepét és jelentőségét is tagadták. A magyarországi revizionisták 1956-ban azt hangoztatták, hogy a nemzetközi kommunista munkásmozgalom az utolsó évtizedekben „utat tévesztett”. Ezt arra a Kommunista Internacionáléra is mondták, amely híres VII. kongresszusán a fasizmus elleni általános harcra, az egységfront és népfront megteremtésére mozgósított. Arra a Kommunista Internacionáléra, amelynek pártjai rettenthetetlen hősiességgel küzdöttek a fasizmus uralma alatt is, s a vértanúk tízezreit adták Németországban, Ausztriában, Franciaországban.