Népszabadság, 1959. március (17. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-11 / 59. szám
1950. március 11, szerda népszabadság Klasszikus román költő magyar nyelven Fejlődő román irodalmi kapcsolatainkban Cosbuc költeményeinek gyűjteményes kiadása figyelemre méltó eredmény. Cosbuc (1866—1918) — Alecsandri és Eminescu mellett — a legjelentősebb klasszikus román költő. Verseinek mostani gazdag gyűjteménye lehetőséget ad, hogy közönségünk egész költészetét megismerje. A költő parasztősöktől származott, akik a radnai havasok alján évszázadokon át a legnyomorúságosabb életet élték. A nép legszegényebb rétegével való kapcsolata, valamint a népi alkotásoknak már gyermekkorában való megismerése, nemcsak költészetének irányát, hanem jellegét is megszabta. Joggal nevezte őt Gherea, a haladó román kritikus, a parasztság költőjének. Fellépése a múlt század végén az Eminescu halála után megfakult román költészetben új irányt teremtett: a népies irányt, amely célkitűzéseiben sokban hasonlított az Arany által képviselt népies irányhoz. Cosbuc költészete különben is sok hasonló vonást mutat az Aranyéval, akinek balladaművészetéből alkalmasint műballadáiban merített is. Jelentősége a román költészet szempontjából, nálunk leginkább az Aranyéhoz hasonlítható. Jelentős és gazdag költői örökséget hagyott hátra, amely tele van haladó vonásokkal. Számos területen, így a babonák elleni küzdelemben, természet- és történelem-szemléletében, a korabeli leghaladóbb és legtudományosabb állásfoglalást tette magáévá, élesen szembefordulva, mindazzal, ami régi, elavult és tudománytalan. Különösen figyelemre méltók történelmi tárgyú versei: ezekben a történelmi eseményeket aszerint értékelte, mennyire szolgálták a nép valódi érdekeit. Helyesen mutat rá I. Popper kritikus, hogy Cosbuc felfogása szerint — s ez lényegesen különbözik az akkori polgári nacionalista felfogástól — a rómaiak védtelen és gyenge népek leigázói voltak (Barbár ének, Decebál beszéde a néphez). Az 1877-es függetlenségi háború győzelme pedig nem az uralkodó osztályok érdeme, hanem a nép, a parasztság áldozatos harcának eredménye. Nemzetem lelkében lélek vagyok, Örömét, búját dalolom. Sebeidben a sajgás lettem, a láb, Kaszom poharad, mit a sorsod adott, Méreg lesz bár italom! leghívebben e hitvallását forradalmi hangú Földet adj című költeménye tükrözi, mely József Attila fordításában vált minálunk közismertté. Coșbuc e versébe sűrítette a román parasztság minden szenvedését, mely nincstelenségéből és elnyomottságából fakadt, de jól érzékelteti a paraszti tömegek félelmetes erejét is a versszakok záróakkordjaként ismétlődő „földet adj”-ról, hogy aztán a befejezésben felzúgjon a nincstelen parasztok fenyegető kórusa. Cosbuc így fogalmazta meg költői hitvallását A költő című versében: Ne kívánja az ég, a nagy, Hogy végül vért, s ne földet adj! Ha ínség lázit s nem lehet Tűrnünk, mi sem véd, legyetek Bár Krisztusok, feküdjetek Bár föld alatt! Találóan jegyezte meg e versről Gherea: „lehetséges, hogy Cosbuc nem ismerte az osztályharc elméletét, de e költeményében nem egyazon nemzet fiairól, hanem két különböző nemzetről van szó, akik harcban állnak egymással és halálosan gyűlölik egymást". Egész költői pályáját a nép érdekeiért való meg nem alkuvó harc és az uralkodó osztályokkal való engesztelhetetlenség jellemezte. 1914-ben, az első világháború kitörésekor a háborúba lépést sürgető nacionalista Uszítások pergőtűzében írta Meghaltak — Kiért? című versében: Felrezzennek s látom: román sok ezer Felém kap — de nincsen jaj, nincsenkeze, És szólna a szája, de szája tüzes seb. Meghalnak! És bennem felsír az iszony: Miért s kinek, ha elesnek? Nem a mi ügyünkért s nem értünkbizony! És rettegve kérdem: „Hát ekkorkiért?” És állok és didergek, de nincs, aki ért. Nincs hang, mely felelne szívemnek. Eszmékben gazdag költészetét szervesen egészítik ki értékes műfordításai a világirodalom remekeiből (Odüsszea, Aeneis és Divina Commedia). Irodalmunkból nem fordított, talán mert akkoriban a magyar irodalom tantárgyként szerepelt az iskolai oktatásban s az erdélyi románok eredetiben olvasták a magyar írók műveit. De tudjuk, a legkedveltebb költői közé tartozott Arany és Petőfi. Kortársai feljegyezték, hogy az idős költő minden évben eljött Bukarestből Segesvárra Petőfi halálának évfordulóján, hogy lerója a költő iránt kegyeletét. A század eleji Révai Károly volt, az úttörője annak a Cosbuctolmácsolásnak, mely most ebben a kötetben, a legkiválóbb hazai és romániai magyar műfordítók munkájaként, megvalósult. A fordítások általában jól sikerültek, s mind tartalmilag, mind formaiag követik az eredeti verseket — mégis — talán éppen a fordítók nagy száma miatt (huszonhárman fordították a kötetet) az antológia bizonyos fokú egyenetlenséget mutat, mert a népi hangot nem mindenik műfordítónak sikerült teljes mértékben megtalálnia. A válogatás és szerkesztés — Domokos János közreműködésével Jékely Zoltán és V. András János munkája — körültekintő és gondos; a kötet mindazt magába foglalja Coșbuc költészetéből, ami művének legértékesebb része. Kár azonban, hogy a legjobban sikerült Révai-fordítások nem kaptak helyet a kötetben. Cosbuc verseinek magyar gyűjteményét A pásztorlány címmel a közös könyvkiadási egyezmény keretében az Európa Kiadó jelentette meg szép nyomással és borítólappal, ízléses kiállításban. A kötet utószavát I. Popper neves román kritikus írta. Domokos Sámuel a posan kihasználják a piaci konjunktúrát. Emiatt a mezőgazdasági termékek ára állandóan emelkedik. Ha 1952-t 100-nak vesszük, akkor 1958 novemberében a mezőgazdasági termékek ára átlagosan 85 százalékkal volt magasabb, mint 1952-ben. Kinek használ ez a spontán áremelkedés? A munkásosztálynak és a városok egész dolgozó, lakosságának igen sokba kerül. A kulákok viszont meggazdagodnak. Amint látjuk, a jugoszláv valóságban szemmel láthatóan megnyilvánul a mezőgazdaság kapitalista elemeinek növekedési tendenciája. III. A szocialista termelési viszonyok a dolgozók életszínvonalának szakadatlan emelkedését biztosítják. Ezt bizonyítják a szocialista országok történelmi tapasztalatai. Jugoszláviában viszont az utóbbi években igen nagy ingadozások voltak tapasztalhatók a dolgozók, különösen a munkásosztály helyzetében. A kiskereskedelmi árak emelkedése következtében állandóan növekednek a létfenntartási költségek. Ha 1952-t 100-nak vesszük, akkor a havi létfenntartási költségek 1958 áprilisában 63,7 százalékkal voltak magasabbak, mint 1952-ben. A nominálbérek emelkedése elmarad a létfenntartási költségek emelkedése mögött, s ez a reálbér csökkenéséhez vezet. A jugoszláv szakszervezetek Központi Bizottságának teljes ülése 1956 decemberében megállapította: „Az utóbbi évek folyamán az életszínvonal egy helyben topogása és részleges süllyedése volt megfigyelhető ...” 1957-ben részlegesen emelkedett a reálbér, de 1958 első felében ismét „ ... kedvezőtlenül kezdett alakulni a munkások és az alkalmazottak reáljövedelme, a létfenntartási költségek emelkedése miatt, ami már 1957 utolsó hónapjában megkezdődött”. A jugoszláv statisztika szerint a munkáscsaládoknál csökkenőben van néhány fő élelmiszer (hús, liszt, zsír, tej, burgonya) fogyasztása. Kedvezőtlenül hat a városi lakosság anyagi helyzetére a szakadatlan infláció. A dinár vásárlóereje állandóan csökken. Ugyanaz az árumennyiség, amelyért a jugoszláv fogyasztó 1954-ben 1000 dinárt fizetett, 1957-ben 1222 dinárba került. IV. A szocialista országok gazdasági élete a belső erőforrások kihasználására és a szocialista világrendszeren belüli gazdasági együttműködésre támaszkodva fejlődik. Ebben az együttműködésben a proletár internacionalizmus elvei testesülnek meg. Jugoszlávia azonban más utat választott. Lemondott a szocialista országokkal való testvéri együttműködésről és napról napra jobban függ a kapitalista világtól. A jugoszláv ipar, kereskedelem és mezőgazdaság fejlődése egyre nagyobb mértékben függ azoktól a hitelektől, amelyeket a burzsoá államok főként az Egyesült Államok nyújtanak Jugoszláviának. Jugoszlávia adósságai a külföldi államokkal szemben évről évre növekednek. A United Press International hírügynökség 1959. január 8-i washingtoni jelentése szerint az Egyesült Államok által Jugoszláviának nyújtott katonai és gazdasági segély teljes összege az utóbbi 8 évben mintegy 1600 millió dollárra rúgott. Ebből az összegből valamivel több mint 900 millió dollár gazdasági segély volt. Az Egyesült Államok által Jugoszláviának nyújtott katonai segélyt mintegy 700 millió dollárra becsülik. Jugoszlávia adósságainak 77 százaléka a kapitalista országokra jut. Felmerül a kérdés: mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok kormánya, amely csökönyösen akadályozza a normális kereskedelmi kapcsolatok kiépítését a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, nemcsak kereskedelmet folytat Jugoszláviával hanem készséggel nyújt neki hiteleket és úgynevezett, „ingyen segélyt” is? Nem világos-e, hogy a nemzetközi tőkének létérdeke, hogy Jugoszlávia tovább folytassa szakadár politikáját a szocialista országokkal és a nemzetközi munkásmozgalommal szemben? A gazdasági válságnak Nyugaton észlelhető jelei a jugoszláv külkereskedelemben is éreztetni kezdik hatásukat. A jugoszláv export nem kielégítő struktúrája miatt Jugoszlávia leszállított árakon kénytelen eladni áruit a kapitalista piacon, s ez még súlyosabbá teszi az ország helyzetét. Mindezek a körülmények oda vezetnek, hogy a jugoszláv külkereskedelem mérlege állandóan passzív. A kereskedelmi mérleg deficitje emelkedő irányzatot mutat. 1958 kilenc hónapja alatt például az Egyesült Államokból 35 049 millió dinár értékű árut hoztak be, ugyanakkor az Egyesült Államokba exportált áruk értéke csak 6934 millió dinár volt. V. A jugoszláv gazdasági élet jelenlegi helyzetének és fejlődési tendenciáinak elemzése világosan mutatja, hogy a jugoszláv gazdasági elmélet és gyakorlat nem más, mint a szocializmus építésével kapcsolatos marxista-leninista elvek revíziója. És ez a revízió meghozza keserű gyümölcseit. Jugoszlávia népgazdasága nehéz időket él. A JKSZ vezetői azonban nem akarnak lemondani revizionista koncepcióikról. A gazdasági nehézségek növekedése megdönti a JKSZ vezetőinek revizionista koncepcióit. Jugoszláviában kénytelenek erősíteni az állam központi pozícióit a gazdaság irányításában, jóllehet ez nem fér össze azzal a revizionista elmélettel, hogy meg kell szüntetni a termelés központosított irányítását. Ezek a rendszabályok azonban egyoldalú, felemás jellegűek mivel a gazdasági problémák megoldásánál abból indulnak ki, hogy az iparban fenn kell tartani a csoporttulat(Tudósítónktól) A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulója tiszteletére a Műcsarnok összes termeiben megrendezik a VII. Magyar Képzőművészeti Kiállítást. A művek kiválogatását végző zsűri befejezte munkáját és megkezdődött a tárlat rendezése. Megkértük Pogány Ö. Gábort, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének főtitkárát — aki Aradi Nórával és Makrisz Agamemnonnal együtt a kiállítást rendezi — adjon tájékoztatást a hamarosan megnyíló kiállításról. Pogány Ö. Gábor elmondotta, hogy művészeink a kiállítással mindenekelőtt az első magyar proletárhatalomnak szeretnének emléket állítani. A több, mint másfélesztendős előkészületek középpontja is a képekre, grafikákra és plasztikai művekre kiírt tanácsköztársasági képzőművészeti pályázat állt. Ennek sikerére jellemző, hogy a pályázaton 300-nál több művész vett részt, több mint 500 alkotással. A műtárgyak első bemutatásakor mintegy 100 művész kapott államunktól számottevő anyagi támogatást a művek kidolgozásához, végleges formába öntéséhez. Idén januárban kiváló művészekből álló konzultációs bizottságok látogatták el szádon rendszerét és meg kell védeni a kispolgárság érdekeit. Csakhogy Jugoszláviában a gazdasági szervezet egész rendszere ellentétben áll a gazdasági folyamatok tervszerű állami irányításával és jelentős mértékben a piac spontán szabályozó hatásának van alávetve. A jugoszláv kormány intézkedései tehát lényegében nem szüntetik meg a gazdasági nehézségeknek és a jugoszláv gazdasági életben tapasztalható nem szocialista tendenciák jelentkezésének okait. Ellenkezőleg, ezek a tendenciák egyre jobban erősödnek. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakának alapvető kérdését — a „ki kit győz le?” kérdését — Jugoszláviában revizionista álláspontról próbálják megoldani, márpedig ez az álláspont, mint a cáfolhatatlan tények bizonyítják, a magánkapitalista szektor erősödését segíti elő, természetesen a szocialista szektor rovására. Nem szabad megfeledkezni arról a lenini tételről, hogy az átmeneti időszakban megvan a szocializmus felépítésének lehetősége, de megvan a kapitalizmus visszaállításának veszélye is. Jugoszláviában erősödnek a kapitalista tendenciák, amelyek a spekuláció és a konkurrencia fokozódásában, a társadalmi anyagi eszközök elosztásának anarchiájában, a lakosság egyes csoportjai által munka nélkül szerzett jövedelmei gyarapodásában, a falu kapitalista elemeinek erősödésében fejeződnek ki. Mindez elősegíti a magánszektor erősödését, a kulákság növekedését, süllyeszti a munkásosztály életszínvonalát, fokozza az országnak a kapitalista világtól való függőségét. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vezetőinek nézetei és politikája veszélyeztetik a népi forradalom és a szocializmus vívmányait Jugoszláviában. Ha Jugoszlávia nem lép a fejlődés valóban szocialista útjára, a kapitalista viszonyok visszaállítása reális veszélyből valósággá válik, más művészhez, s még a műteremben igyekeztek tanácsokkal, javaslatokkal elősegíteni a készülő művek sikeres megalkotását, befejezését. Sokan készültek az idei országos kiállításra más témájú alkotással is. Különösen sok tematikus művet láthatunk az idei tárlaton, többet, mint 1950 óta bármely esztendőben. A bírálóbizottsághoz hozzávetőlegesen 3000 műtárgyat küldtek be. Ebből a férőhely figyelembevételével, a zsűri döntése alapján körülbelül 500 festmény, grafika és plasztikai mű kerül bemutatásra. A kiállítás képet ad majd a fővárosi és vidéki művészek alkotó munkájáról. Látható lesz például Domanczvszky Endrének, az oroszlányi szélesvásznas filmszínház előcsarnokához készített freskójának színes kartonja. Ék Sándor Tanácsmagyarországért! — Mindenki a frontra! című kompozíciója és más művei. Makrisz Agamemnon Tanácsköztársasági emlékműve bronzban kivitelezve. Mikus Sándor Vecsési parlamenter emlékművének modellje. Pátzay Pál Balassi emlékművének modellje. Pór Bertalan Dózsa kompozíciójának új változatai Raszler Károly—Feledi Gyula 1919-es rézkarc-sorozata, Herényi Jenő Tanácsköztársaság dombormű-terve Mácsai István 1919 című jelképes női figurája, Konecsni György Toborzás című kompozíciója. A vidéken élő és dolgozó művészek közül pedig Horváth József, Simon Béla, Botos Sándor, Veszprémi Endre, Kemény Zsigmond, valamint számos más ismert és fiatal művész alkotását találjuk majd a kiállításon. A tárlatra beküldött műveket 13 tagból álló zsűri bírálta és, köztük három 1919-es veterán. A kiállítás megnyitására katalógus jelenik meg, negyvennél több reprodukcióval. A kiállítás plakátját Darvas Árpád fiatal grafikusművész készítette. A Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének főtitkára a továbbiakban beszélt arról, hogy a rendezés alatt álló anyag kitűnően illusztrálja a magyar képzőművészet egészséges fejlődését. S ez a zsűri véleménye szerint nem kis mértékben annak tulajdonítható, hogy az idősebb mesterek mellett a fiatalok is mind erőteljesebben bontakoztatják ki tehetségüket. Végezetül az esztendő más jelentősebb kiállításairól érdeklődtünk Pogány G. Gábortól. Jelezte, hogy a nyár elején rendezik meg a Műcsarnokban az Alföldi festők nagyszabású kiállítását, az év vége felé az Országos Iparművészeti Kiállítást, s még az idén sor kerül Uitz Bélának, a Szovjetunióban élő kiváló magyar művésznek hazai életmű-kiállítására. Ennek megszervezése céljából Uitz Béla minden valószínűség szerint hamarosan újra hazalátogat. Március 27-én nyílik a VII. Magyar Képzőművészeti Kiállítás A művek többsége a Tanácsköztársaság emlékét idézi Rendezik a Műcsarnokban a VII. Magyar Képzőművészeti Kiállítás anyagát.