Népszabadság, 1959. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-28 / 123. szám

1959. május 38. csütörtök N I I S­­ A B A I­­S Á­G KIFESTETT HALOTTAK , mikor felismertem az októ­ ’­­­beri események jelentősé­gét, nyomban csatlakoztam a ma­gyar forradalomhoz"’ — így nyi­latkozott Király Béla, a magát „Magyar Bizottság"-nak nevező ügynökség egyik vezetője még akkoriban, amikor nyugatra szö­kött. Ezt a nyilatkozatot olvasták nemrég a fejére — detroiti láto­gatásakor' — nyilaskeresztes hon­fitársai. — Karriervadász.' — kiál­tozták — az emigráció legkontro­­verzálisabb alakja! Érthető: Szálasi maradékai nem ismerik el a Kéthly—Kővágó— Király-féle Magyar Bizottság­­ot, túlságosan „baloldalinak­" tart­ják. Király Bélát azzal „vádol­ják”, hogy nem egyéb, mint „Sza­bad Európa-kitartott” és, hogy „ha a szabadságharcosok között áldat­lan harc folyik, annak egyedüli oka­i — Király Béla —, és az ál­tala kezelt Szabad Európa-pénz”. Nyilvánvaló: jobban szeretnék, ha a Szabad Európa rájuk bízná a dollárokat. Minthogy ezt nem te­sz... irigységükben Szabad Euró­­pa...rk kedveltebb kitartottjára, Ki­­s­y Bélára terítik a nyilaskeresz­­tes vizeslepedőt. Elárulják: „Mint vezérkari százados, gyakran volt látható 1945-ben Kőszegen, 10 cm széles árpádsávos nyilas karsza­laggal Beregffy Károly, a Szálasi­­kom­ány hadügyminisztere olda­lán.” (Ha látták, bizonyára ott volt.) Leleplezik, hogy Király a nyilas párthadsereg felállításának leghevesebb szószólója volt, mind­azonáltal ott maradt Kőszegen és később karriert csinált a demok­ráciában, olyan időkben, „ami­kor — mint a New York-i Sza­bad Magyarság című nyilas lap írja —, a legnépszerűbb magyar katonákat, Szombathelyi, Hindy, Beregffy, Jány, Feketehalmi Czeidner tábornokokat­­kivégez­ték ...” Ilyen és hasonló dolgo­kat hánytorgatnak fel Király Bé­lának, „Szabad Európa kitartott­jának”, a Szabad Európa mostoha, fiai: Somody István és Marschal­­kó Lajos, akik tizenöt évvel ez­előtt a Magyarországon kézreke­­rített amerikai pilóták felkonco­­lását sürgették, s méltó társuk a hírhedt Maróthy Meizler Károly, a nyilas Virradat egykori szerkesz­tője. Neki­k jóllehet három dol­lár kilencven centért árusítják „Az ismeretlen Mindszentiig” c. nemrég megjelent könyvét, úgy látszik szintén jól jönne „a Sza­bad Európa-pénz”. Jól jön a ha­zaárulás júdáspénze valameny­­nyiüknek: a Fábián Béláknak, a Rátkay B. Kálmánoknak, a Sze­­leczky Zitáknak és a többinek, New Yorkban, Münchenben és Madridban. Csak minél kevesebb felé osztva, minél nagyobb téte­lekben jöjjön. Nem jön minden­kinek és nem egykönnyen. Csak azoknak, akik az uszítást és hazu­­dozást szusszal bírják. Ezért nincs egység, sőt, ezért van áldatlan harc Szabad Európa kitartottjai, mostohafiai és kiebrudaltjai kö­zött ... t­­itök életunt szobámban, hi- i­deg teát kavarok... idézi Babits Mihályt a müncheni kül­városi szálloda negyedik eme­leti szobájában Horváth Béla, a költő. A Látóhatár című folyóirat közli cikkét, amelyben elpanaszol­ja, hogy a szomszédban tányér­­mosogató lányok zajonganak, lár­ma és ajtócsapkodás zavarja me­rengését. Ő már nem is mostoha­fia a Szabad Európa-rádiónak, ha­nem kitagadottja. „Itt lakom — ke­sereg — mióta az amerikaiak el­távolítottak lakásomból, a Rádió Free Europe nevű intézettől, mi­re­ ott egy-két barátommal együtt túlságosan erélyesen tiltakoztam az ostoba és kártékony propagan­da ellen...” — Az amerikai nép nagy szé­gyenére — folytatja őszinteségi rohamában Horváth Béla — a SZER, a magyarság egyik legna­gyobb kártevője. Ezt mindenki tudja otthon és külföldön, számos olasz, francia, angol, német író — mind semleges és elfogulatlan megfigyelő —, erősítette meg ezt a tényt... — Most ágyam szélén ülök, tér­demen egy verses antológia és azon a papírom. Ez az én íróasz­talom. Nos, a helyzet világos: a Sza­bad Európa-rádiónál felmondták az állást. Epés kifakadásokra in­­gerli ez Horváth Bélát, most már nem is csupán volt gazdás, hanem általában az amerikai szellem és közélet ellen. Azt mondja: az Egyesült Államokban mindenki úgy tesz, mintha a vasárnapi | iskolában hallott, készen vett | mondatokban valóban hinne, | mintha például a nőegyletet | holmi magasztos érzelmek­re-­e­zérelnék, senki sem akarja be­vallani, még önmagának sem, | hogy a társadalmat elsősorban a | hasznosság és képmutatás igazgat­­j ja. Horváth Béla Albérlő Móra- t­arnt hívja tanúnak. Idézi Ameri-­­kai Útinapló című cikkét a Cor-I riere delin Serából, amelyben az olasz közíró azt a meglepő felfe­dezést teszi, hogy a társadalmat minden korban aszerint lehet a legjobban megítélni, hogy miként­ temeti el halottait! Az Egyesült Államokban kifestik a halottakat, mert azt tartják, hogy a halál íz­léstelen és visszataszító ... Megvan a véleménye Horváth Bélának erről a társadalomról! Különösen, amióta az amerikaiak kitették a Szabad Európa-rádió­­tól. A magányban búsuló költő sebeit nyaldosva, kirohanásokat intéz az amerikai politika szerin­te békülékeny és a szocialista or­szágokkal is együttműködésre hajló irányzatai ellen, az ENSZ ellen. De vak dühében ilyeneket is kimond: „Mi tudjuk, hogy Ma­gyarországon mennyire népsze­rűtlen az Egyesült Államok ma­gatartása és propagandája.“ Horváth Béla a müncheni zug­szálló negyedik emeletén ágya szélén kesereg, sorstársa, a volt Szabad Európás Vámos Imre pontosan alatta, harmadik eme­leti szobájában. Elmondták, amit tudtak, a gazda útilaput kötött a talpukra. Ezért van, hogy dühük­ben elmondanak róla egynémely igazságot. De bármit mondanak is, nem változtathat immár sem­mit azon, hogy ők — népük el­lenségeinek levitézlett zsoldosai — maguk sem egyebek már, mint kifestett halottak. Vadász Ferenc befejezi az általános iskolát. A hatodiknál ugyanis kimaradt . . . Pedig különben jó gyerek a lel­kem! Süt, megfőz sokszor, mire hazajövök, legutóbb is az ágy alól húzott elő egy tepsi süte­ményt, hogy meglepjen vele ... De néha olyan bolondos ... Kép­zelje, vagy másfél éve vettem ne­ki 1100 forintért biciklit. Egyszer jövök haza, hát nem elcserélte egy ócska lemezjátszóért? Él, hát a jó zenéért, hát most megvettük ezt a rádiót, lemezjátszóstól együtt. Épp most rendeltem meg az üzemben húsz újabb lemezt 368 forintért, részletre. Most meg már motorbi­cikli kéne a gyereknek! Jól van édes fiam mondok — de azt már a saját pénzedből veszed ám!... A középhengermű hatalmas ki­készítő csarnokában viszonylag csönd van, pillanatnyilag csak a fű­részgépek monoton hangja hallik, amint vágják, darabolják a hen­gersorról lekerült úgynevezett vé­geket. Sovány, középkorú asszony áll az egyik gép mellett, szeme éberen vigyázza a már már ket­téváló darabot, s már készíti is a következőt: ne pörögjön üresen az a gép egy percre se... Darnyi Józsefnét ismerem meg a gépnél álló asszonyban. Nemrég került át ide a kikészítőből, ott bugákat festett, bélyegzett. Az­előtt, 1956-ig ő is a csiszolóban dolgozott. Hét évet. De egyszer, a szokásos felülvizsgálatnál az or­vos közölte vele: itt nem dolgoz­hat tovább. A sok por, szennye­­ződés megtámadta a tüdejét. Azóta szépen kigyógyították, s most itt van a fűrészgépnél. Könnyebb munka, asszonynak való, s ügyes szervezéssel, sok jó­indulattal azt is elintézték a gyár­egységben, hogy az anyáknak ne kelljen szombat éjjeli műszakra bejönniük. Darnyiné örül a for­dulatnak. Tizedik éve van a gyár­ban, s bizony kicsit megijedt ak­kor, hogy itt kell hagynia . . . Igaz, most már nincs különösebb gond odahaza, mert az öt gyerek­ből már csak kettő van velük: a tízéves Jóska, meg a 14 éves Ja­ni. A lányok férjhez mentek. Dar­nyiné férje is itt dolgozik a kö­zépsoron a szerelő. Nem is keres rosszul. Egymást váltják odahaza, még­se legyen annyit egyedül az a két fiú ... Hanem most már nem tudna, nem akar lemondani erről a keresetről. Elvégre két lányt kiházasítani két éven belül (a harmadik már régebben férj­­hez ment) nem csekélység — mert azért nem akárhogyan lettek ám eleresztve ... Nekik, „öregeknek” is kell most már valami. Habár itt vannak még a fiúk is, no meg az unokák, számszerint hárman... Munka után? Bizony örül, ha hazamehet Darnyiné, azaz, hogy­­ nem egészen. Mert a kettő kö­zött, már­mint a munka és a ha­zamenés között, többnyire még sok minden van. Darnyiné ugyanis mellesleg nőfelelős is az üzemben. S a múltkoriban is vagy tizenkét asszonyt elvitt egy napra Fótra, hadd lássák, hová, mire adták a pénzüket. Vittek a gyerekeknek 10 kiló csokit, meg 10 gumilabdát — mégse menjenek üres kézzel... így hát dupla öröm az otthon töltött néhány óra a fiúkkal és persze Apával, ha né­hanapján mégis egyszerre jön ki a lépés, vagyis hát a műszak. És nagyon szereti a kiskertet. Nem is cserélnék el ezt a lakást sem­mi pénzért — pedig csak szoba­konyha, így vannak most négyen, de így voltak heten is benne. Ha akkor megvoltak, most már csak megférnek benne, s a fiúk külön­ben is egyre azt mondogatják: „Anya, nem megyünk mink el in­nen, ha megházasodunk se ... ” — No, de azért el is szoktunk menni színházba, moziba — mond­ja Darnyiné — épp tegnap láttuk az Alvajáró Bonifácot. Jót derül­tünk rajta. Ami itt megy kint Diósgyőrben — megnézzük. Mis­kolcra már nemigen megyünk be, arra nem futja az időből. Akkor már inkább olvasgatok egy kicsit Nők Lapját, Ifjúságot, Észak-Ma­­gyarországot, mert ezeket előfizet­jük. Olvassa is az egész család. Hogy jut rá időm? Hát úgy, hogy a férjem olyan ember, hogy ke­resni kell a párját. Megcsinál az a világon mindent otthon és ma is éppúgy eljátszik a gyerekekkel, mint „totyogós korukban''... Hanem azt képzelje el — mond­ja búcsúzóul —, a napokban egy­szerre csak elém állnak az asszo­nyok mindenféle csecsebecsével, virággal, miegyébbel. Hogy azt mondják, a Mami születésnapjá­ra vettük, amiért így törődik ve­lünk ... Hát hallott már ilyet, mi­re pocsékolják a pénzüket...? Persze azért kicsit mégiscsak jól­esett, nem hogy megajándékoztak, de hogy mégis gondoltak rám. Az nagyon jó érzés ... Innen a kuckóból kivált szép, iz­galmas dolog látni a blokksorról irtóztató recsegés-ropogós, tüzes acéleső közepette lekerült, vörösen izzó bugát. Mint a tüzes „isten­nyila” rohan végig a görgőkön, de már szelídülni kénytelen. Ott fönt a kuckóban, a kormánypad mel­lett, fiatal női karok csitítják a megvadult bugát, néhány könnyed mozdulat s engedelmeskedni kényszerül. Darura kerül s viszik isten hírével, melyiket hova, ren­deltetésének megfelelően ... Nyu­godt, megfontolt, jól kiszámított mozdulatok, koncentrált figyelem. Ez az első, ami szembetűnik, ami­kor munkáját megfigyelem. Egyet­len elkésett vagy hibás mozdulat, s máris veszélynek, égésnek teszi ki az embereket. Minél kevesebbet kelljen stangázniuk (vagyis kézzel „útbaigazítani” az izzó acélt) iz­­zadniuk a hengerészednek — vall­ja Kugler Istvánné (kormánypa­dos a durvahengerdében), amikor műszak után együtt kilépünk a gyárkapun. Alig ismerem meg eb­ben a sötétkék kosztümbe bújt, rendbehozott hajú, gyengén kifes­tett szájú, csinos fiatalasszonyban az előbbi munkásnőt. Arcán nyo­mát se látom a fáradtságnak (pe­dig igen nagy idegfeszültség egy ilyen műszakot ledolgozni!), derűs és nyugodt: siet a családhoz, mert odahaza már nagyon várják; öt kiskorú gyerek (a legfiatalabb öt, a legnagyobb tizennégy éves), s egy beteg, kényszernyugdíjazott férj... Mintha a nap bújt volna elő az esőfelhőktől teljes égbolton abban a pillanatban, hogy belép a lakás­ba. Egyszerre hárman is csimpasz­kodnak a nyakába. — Édesapa mindjárt jön, csak cigarettáért sétált el, botjára támaszkodva — csicsergik a fülébe, s Kuglerné jó­kedvű mosollyal lát neki ezernyi dolgának, mintha azt mondaná: ugyan, semmiség az egész. Pedig milyen nehéz élete van! Gondol­ják csak el, öt apró gyerek, a be­teg férj, s a gyár. A gyár, ahol úgy kell vigyázni az emberéletre... És, ha még csak ennyi volna ... De Kuglerné nem tudja elviselni­­ a mások baját­. Nőfelelős ő is az üzemben. Pedig de sokszor is mondták már neki: „Kuglerné, hát nem elég neked a magad ba­ja? Eredj a családodhoz, hagyd a csodába ezt a sok­ársadalmi munkát. Tőled aztán senki se ve­heti ezt zokon!” De ő képtelen rá. Ha valamit nem tud elintézni, aludni nem képes miatta. És ad­dig jár, kilincsel, beszél, veszek­szik, míg el nem intézik. — Higgye el — mondja —, annyi bajuk van az asszonyoknak, s olyan kétségbeesetten, de mégis reménykedve jönnek hozzám — hogy mondhatnék nemet nekik? Elmondok egy esetet, ítélje meg, lenne-e nyugta, ha ilyesmit látna maga körül. Dolgozott nálunk egy végtelenül rendes asszony, nagy­szerű munkás és kiváló pártmun­kás, s most 11 év után a munká­ban valami betegséget szerzett. Az orvos könnyebb munkakörbe javasolta. Tudja mit csináltak ve­le? Eltették teát hordani, amivel a sóra valót se kereshette volna meg. Hát ezt érdemli egy ilyen ember, csak azért, mert egyesek lélektelenül ás bürokratikusan, az ügy alapos ismerete nélkül „in­tézkednek?". Hát lehet egy ilyen ügyet ennyiben hagyni? Nem és nem! Hirtelen eltűnik arcáról az előb­bi tűz, s nagyon lassan, nagyon halkan folytatja. — Nem mondha­tom, hogy túlságosan elkényezte­tett volna az élet, de az ember megedződik. Egyet azonban sohse fogok elfelejteni míg élek, egyik legszomorúbb emlékem lesz. Soha úgy nem csalódtam emberekben, mint akkor... az ellenforrada­lomban ... Én mindig nagyon sze­rettem az embereket, és ha tud­­­tam, segítettem rajtuk. A munká­mat igyekeztem becsületesen elvé­gezni — soha nem ártottam sen­kinek és úgy éreztem, engem is szeretnek. S akkor, 1956 októberé­ben egyszer csak figyelmeztet egy barátom: „Vigyázz, Kuglerné, jobb, ha nem nagyon mutatod ma­gad, mert úgy mondják, csak az alkalmat lesik, hogy téged is ki­csináljanak...”— úgy éreztem akkor, mintha doronggal sújtottak volna fejbe. Attól fogva nagyon féltem. Úgy bujkáltam ki, be, hol az egyik, hol a másik ház kapu­ján, mert nekem nem történhe­tett bajom, hisz mi lesz akkor a családdal? Egyszer mégis megles­tek s már indultak volna utánam. Csak a Makai néni bátor közbelé­pésének köszönhettem, hogy még­se merték megtenni... Csalódott, sok emberben és mé­lyen. De azért mégse hagyta any­­nyiban, s lelkiismerete, egész lé­nye ma éppúgy lázadozik min­denfajta lélektelenség ellen, mint azelőtt...* Kohászasszonyok... Hárman a sok — vagy­ inkább kevés? — kö­zül . .. Külsejük portól, s olajtól szennyes; a kezük durvább, a hangjuk érdesebb, az arcuk mar­kánsabb, mint más területen dol­gozó társaiké. De a lelkük bár­sony, a szívük forró, önzés, hiú­ság, közöny kiégett belőle, akár a tüzes vasból a szennyeződés. Azért veszik közülük oly sokan s oly szívesen vállukra — a más gond­ját is. Terényi Éva Manói­sz Glezosz ünnepi est A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat Kossuth Klubjának tanácsa május 29-én, pénteken este 8 órakor a Kossuth Klubban Manolisz Glezosz akropoliszi hős­tettének évfordulója alkalmából ünnepi estet rendez. Bevezetőt mond Korach Mór akadémikus, egyetemi tanár. Az ünnepi mű­sorban közreműködnek Arató Pál, Gabos Gábor, Keres Emil, Neményi Lili, Polgár Judit és a Szekeres-kamarakórus. ­ Hazánkban jelenleg az állandó jellegű óvodákba elhelyezett gyer­mekek száma huszonötezerrel több, mint 1955-ben volt. Az óvodák befogadóképessé­gét ebben az évben mintegy 10000 hellyel fejlesztik. Különösen nagy gondot fordíta­nak a közös gazdálkodás útjára lépett parasztszülök gyermekeire. Ezt a célt szolgálták a nyári idénynapközik; ilyeneket elsősor­ban a tsz-fejlesztésben nagy lé­péssel előrehaladt vidékeken állí­tanak fel, így Győr-Sopron, Vas és Szolnok megyében. A napközi otthonok hálózata is jelentősen fejlődött. 1953-ig csak Budapesten voltak ilyen intézmé­nyek. Ma már az általános iskolák napközi otthonaiban csaknem 15 000 gyermek tanul. Évente 200 millió forintot fordít az állam a napközi otthonok fenntartá­sára. Jelenleg mintegy kétezer általá­nos iskolai napközi otthon műkö­dik az országban, ezenkívül 30 üzem és 70 kulturális otthon fog­lalkozik tanításon kívül az iskolá­ba járó gyermekekkel. A gyermekek egészségének vé­delmére számos jelentős intézke­dést tett az Egészségügyi Minisz­térium. A csecsemő- és kisded­ellátás kérdéseit külön erre a cél­ra szervezett bizottság rendszere­sen tanulmányozza. A széleskörű gondoskodás eredményeként a csecsemőhalandóság 1938- hoz képest több mint felére csökkent. A fővárosban jelentősen tovább­fejlesztették a csecsemők és a gyermekek szakorvosi ellátását. Ma már 16 kerületben a szak­orvosok és a védőnők a gyerme­keket 3 éves korukig lakásukon látogatják meg, két kerületben pe­dig ugyancsak a lakásokon ellen­őrzik az egészséges gyermekek fejlődését. A kezelésnek ezt a for­máját tovább bővítik, s a beteg gyermekek 6 éves korukig vala­mennyi kerületben otthon része­sülnek szakorvosi ellátásban. A gyermek-szakorvosi ellátás ma már az ideg- és a szívgondo­zásra is kiterjed. Budapest után Pécsett, Miskolcon, Győrött, Szom­bathelyen, Kaposvárott, Debrecen­ben, Szegeden kezdték meg mű­ködésüket az első ideggondozó gyermekrendelők. Pécsett, Debre­cenben és Szegeden pedig a szív­­gondozók. A fővárosban iskolaorvosi szakrendelőket állítottak fel. Rendszeresen különféle szűrővizs­gálatokat is végeznek. Vidéken az iskolás gyermekek betegellátása a rendelőintézeti hálózat feladata; egy év alatt mintegy 970 000 óvo­dás- és iskoláskorú gyermeket vizsgáltak meg az iskolaorvosok, több mint 155 000 fiatalt szakor­vosok is megvizsgáltak. A budapesti kerületi tanácsok — az előző évekhez hasonlóan — az idén is sok ezer fiatal nyá­ri üdültetéséről gondoskodnak. Mindenütt megkezdték az úttörő­táborok rendbehozatalát, szépíté­sét, az oktatási osztályok pedig már készítik a vakációzó gyer­mekek nyári programját. Az úgynevezett napközis táborok jú­nius végén nyílnak meg, s ugyan­csak a tanév befejezése után né­pesednek be az úttörőtáborok. (MTI) Tízezer új óvodai hely Felére csökkent a csecsemőhalandóság Sok ezer fővárosi fiatal üdül a nyáron

Next