Népszabadság, 1959. május (17. évfolyam, 101-126. szám)
1959-05-28 / 123. szám
1959. május 38. csütörtök N I I S A B A IS ÁG KIFESTETT HALOTTAK , mikor felismertem az októ ’beri események jelentőségét, nyomban csatlakoztam a magyar forradalomhoz"’ — így nyilatkozott Király Béla, a magát „Magyar Bizottság"-nak nevező ügynökség egyik vezetője még akkoriban, amikor nyugatra szökött. Ezt a nyilatkozatot olvasták nemrég a fejére — detroiti látogatásakor' — nyilaskeresztes honfitársai. — Karriervadász.' — kiáltozták — az emigráció legkontroverzálisabb alakja! Érthető: Szálasi maradékai nem ismerik el a Kéthly—Kővágó— Király-féle Magyar Bizottságot, túlságosan „baloldalinak" tartják. Király Bélát azzal „vádolják”, hogy nem egyéb, mint „Szabad Európa-kitartott” és, hogy „ha a szabadságharcosok között áldatlan harc folyik, annak egyedüli okai — Király Béla —, és az általa kezelt Szabad Európa-pénz”. Nyilvánvaló: jobban szeretnék, ha a Szabad Európa rájuk bízná a dollárokat. Minthogy ezt nem tesz... irigységükben Szabad Európa...rk kedveltebb kitartottjára, Kisy Bélára terítik a nyilaskeresztes vizeslepedőt. Elárulják: „Mint vezérkari százados, gyakran volt látható 1945-ben Kőszegen, 10 cm széles árpádsávos nyilas karszalaggal Beregffy Károly, a Szálasikomány hadügyminisztere oldalán.” (Ha látták, bizonyára ott volt.) Leleplezik, hogy Király a nyilas párthadsereg felállításának leghevesebb szószólója volt, mindazonáltal ott maradt Kőszegen és később karriert csinált a demokráciában, olyan időkben, „amikor — mint a New York-i Szabad Magyarság című nyilas lap írja —, a legnépszerűbb magyar katonákat, Szombathelyi, Hindy, Beregffy, Jány, Feketehalmi Czeidner tábornokokatkivégezték ...” Ilyen és hasonló dolgokat hánytorgatnak fel Király Bélának, „Szabad Európa kitartottjának”, a Szabad Európa mostoha, fiai: Somody István és Marschalkó Lajos, akik tizenöt évvel ezelőtt a Magyarországon kézrekerített amerikai pilóták felkoncolását sürgették, s méltó társuk a hírhedt Maróthy Meizler Károly, a nyilas Virradat egykori szerkesztője. Nekik jóllehet három dollár kilencven centért árusítják „Az ismeretlen Mindszentiig” c. nemrég megjelent könyvét, úgy látszik szintén jól jönne „a Szabad Európa-pénz”. Jól jön a hazaárulás júdáspénze valamenynyiüknek: a Fábián Béláknak, a Rátkay B. Kálmánoknak, a Szeleczky Zitáknak és a többinek, New Yorkban, Münchenben és Madridban. Csak minél kevesebb felé osztva, minél nagyobb tételekben jöjjön. Nem jön mindenkinek és nem egykönnyen. Csak azoknak, akik az uszítást és hazudozást szusszal bírják. Ezért nincs egység, sőt, ezért van áldatlan harc Szabad Európa kitartottjai, mostohafiai és kiebrudaltjai között ... titök életunt szobámban, hi- ideg teát kavarok... idézi Babits Mihályt a müncheni külvárosi szálloda negyedik emeleti szobájában Horváth Béla, a költő. A Látóhatár című folyóirat közli cikkét, amelyben elpanaszolja, hogy a szomszédban tányérmosogató lányok zajonganak, lárma és ajtócsapkodás zavarja merengését. Ő már nem is mostohafia a Szabad Európa-rádiónak, hanem kitagadottja. „Itt lakom — kesereg — mióta az amerikaiak eltávolítottak lakásomból, a Rádió Free Europe nevű intézettől, mire ott egy-két barátommal együtt túlságosan erélyesen tiltakoztam az ostoba és kártékony propaganda ellen...” — Az amerikai nép nagy szégyenére — folytatja őszinteségi rohamában Horváth Béla — a SZER, a magyarság egyik legnagyobb kártevője. Ezt mindenki tudja otthon és külföldön, számos olasz, francia, angol, német író — mind semleges és elfogulatlan megfigyelő —, erősítette meg ezt a tényt... — Most ágyam szélén ülök, térdemen egy verses antológia és azon a papírom. Ez az én íróasztalom. Nos, a helyzet világos: a Szabad Európa-rádiónál felmondták az állást. Epés kifakadásokra ingerli ez Horváth Bélát, most már nem is csupán volt gazdás, hanem általában az amerikai szellem és közélet ellen. Azt mondja: az Egyesült Államokban mindenki úgy tesz, mintha a vasárnapi | iskolában hallott, készen vett | mondatokban valóban hinne, | mintha például a nőegyletet | holmi magasztos érzelmekre-ezérelnék, senki sem akarja bevallani, még önmagának sem, | hogy a társadalmat elsősorban a | hasznosság és képmutatás igazgatj ja. Horváth Béla Albérlő Móra- tarnt hívja tanúnak. Idézi Ameri-kai Útinapló című cikkét a Cor-I riere delin Serából, amelyben az olasz közíró azt a meglepő felfedezést teszi, hogy a társadalmat minden korban aszerint lehet a legjobban megítélni, hogy miként temeti el halottait! Az Egyesült Államokban kifestik a halottakat, mert azt tartják, hogy a halál ízléstelen és visszataszító ... Megvan a véleménye Horváth Bélának erről a társadalomról! Különösen, amióta az amerikaiak kitették a Szabad Európa-rádiótól. A magányban búsuló költő sebeit nyaldosva, kirohanásokat intéz az amerikai politika szerinte békülékeny és a szocialista országokkal is együttműködésre hajló irányzatai ellen, az ENSZ ellen. De vak dühében ilyeneket is kimond: „Mi tudjuk, hogy Magyarországon mennyire népszerűtlen az Egyesült Államok magatartása és propagandája.“ Horváth Béla a müncheni zugszálló negyedik emeletén ágya szélén kesereg, sorstársa, a volt Szabad Európás Vámos Imre pontosan alatta, harmadik emeleti szobájában. Elmondták, amit tudtak, a gazda útilaput kötött a talpukra. Ezért van, hogy dühükben elmondanak róla egynémely igazságot. De bármit mondanak is, nem változtathat immár semmit azon, hogy ők — népük ellenségeinek levitézlett zsoldosai — maguk sem egyebek már, mint kifestett halottak. Vadász Ferenc befejezi az általános iskolát. A hatodiknál ugyanis kimaradt . . . Pedig különben jó gyerek a lelkem! Süt, megfőz sokszor, mire hazajövök, legutóbb is az ágy alól húzott elő egy tepsi süteményt, hogy meglepjen vele ... De néha olyan bolondos ... Képzelje, vagy másfél éve vettem neki 1100 forintért biciklit. Egyszer jövök haza, hát nem elcserélte egy ócska lemezjátszóért? Él, hát a jó zenéért, hát most megvettük ezt a rádiót, lemezjátszóstól együtt. Épp most rendeltem meg az üzemben húsz újabb lemezt 368 forintért, részletre. Most meg már motorbicikli kéne a gyereknek! Jól van édes fiam mondok — de azt már a saját pénzedből veszed ám!... A középhengermű hatalmas kikészítő csarnokában viszonylag csönd van, pillanatnyilag csak a fűrészgépek monoton hangja hallik, amint vágják, darabolják a hengersorról lekerült úgynevezett végeket. Sovány, középkorú asszony áll az egyik gép mellett, szeme éberen vigyázza a már már kettéváló darabot, s már készíti is a következőt: ne pörögjön üresen az a gép egy percre se... Darnyi Józsefnét ismerem meg a gépnél álló asszonyban. Nemrég került át ide a kikészítőből, ott bugákat festett, bélyegzett. Azelőtt, 1956-ig ő is a csiszolóban dolgozott. Hét évet. De egyszer, a szokásos felülvizsgálatnál az orvos közölte vele: itt nem dolgozhat tovább. A sok por, szennyeződés megtámadta a tüdejét. Azóta szépen kigyógyították, s most itt van a fűrészgépnél. Könnyebb munka, asszonynak való, s ügyes szervezéssel, sok jóindulattal azt is elintézték a gyáregységben, hogy az anyáknak ne kelljen szombat éjjeli műszakra bejönniük. Darnyiné örül a fordulatnak. Tizedik éve van a gyárban, s bizony kicsit megijedt akkor, hogy itt kell hagynia . . . Igaz, most már nincs különösebb gond odahaza, mert az öt gyerekből már csak kettő van velük: a tízéves Jóska, meg a 14 éves Jani. A lányok férjhez mentek. Darnyiné férje is itt dolgozik a középsoron a szerelő. Nem is keres rosszul. Egymást váltják odahaza, mégse legyen annyit egyedül az a két fiú ... Hanem most már nem tudna, nem akar lemondani erről a keresetről. Elvégre két lányt kiházasítani két éven belül (a harmadik már régebben férjhez ment) nem csekélység — mert azért nem akárhogyan lettek ám eleresztve ... Nekik, „öregeknek” is kell most már valami. Habár itt vannak még a fiúk is, no meg az unokák, számszerint hárman... Munka után? Bizony örül, ha hazamehet Darnyiné, azaz, hogy nem egészen. Mert a kettő között, mármint a munka és a hazamenés között, többnyire még sok minden van. Darnyiné ugyanis mellesleg nőfelelős is az üzemben. S a múltkoriban is vagy tizenkét asszonyt elvitt egy napra Fótra, hadd lássák, hová, mire adták a pénzüket. Vittek a gyerekeknek 10 kiló csokit, meg 10 gumilabdát — mégse menjenek üres kézzel... így hát dupla öröm az otthon töltött néhány óra a fiúkkal és persze Apával, ha néhanapján mégis egyszerre jön ki a lépés, vagyis hát a műszak. És nagyon szereti a kiskertet. Nem is cserélnék el ezt a lakást semmi pénzért — pedig csak szobakonyha, így vannak most négyen, de így voltak heten is benne. Ha akkor megvoltak, most már csak megférnek benne, s a fiúk különben is egyre azt mondogatják: „Anya, nem megyünk mink el innen, ha megházasodunk se ... ” — No, de azért el is szoktunk menni színházba, moziba — mondja Darnyiné — épp tegnap láttuk az Alvajáró Bonifácot. Jót derültünk rajta. Ami itt megy kint Diósgyőrben — megnézzük. Miskolcra már nemigen megyünk be, arra nem futja az időből. Akkor már inkább olvasgatok egy kicsit Nők Lapját, Ifjúságot, Észak-Magyarországot, mert ezeket előfizetjük. Olvassa is az egész család. Hogy jut rá időm? Hát úgy, hogy a férjem olyan ember, hogy keresni kell a párját. Megcsinál az a világon mindent otthon és ma is éppúgy eljátszik a gyerekekkel, mint „totyogós korukban''... Hanem azt képzelje el — mondja búcsúzóul —, a napokban egyszerre csak elém állnak az asszonyok mindenféle csecsebecsével, virággal, miegyébbel. Hogy azt mondják, a Mami születésnapjára vettük, amiért így törődik velünk ... Hát hallott már ilyet, mire pocsékolják a pénzüket...? Persze azért kicsit mégiscsak jólesett, nem hogy megajándékoztak, de hogy mégis gondoltak rám. Az nagyon jó érzés ... Innen a kuckóból kivált szép, izgalmas dolog látni a blokksorról irtóztató recsegés-ropogós, tüzes acéleső közepette lekerült, vörösen izzó bugát. Mint a tüzes „istennyila” rohan végig a görgőkön, de már szelídülni kénytelen. Ott fönt a kuckóban, a kormánypad mellett, fiatal női karok csitítják a megvadult bugát, néhány könnyed mozdulat s engedelmeskedni kényszerül. Darura kerül s viszik isten hírével, melyiket hova, rendeltetésének megfelelően ... Nyugodt, megfontolt, jól kiszámított mozdulatok, koncentrált figyelem. Ez az első, ami szembetűnik, amikor munkáját megfigyelem. Egyetlen elkésett vagy hibás mozdulat, s máris veszélynek, égésnek teszi ki az embereket. Minél kevesebbet kelljen stangázniuk (vagyis kézzel „útbaigazítani” az izzó acélt) izzadniuk a hengerészednek — vallja Kugler Istvánné (kormánypados a durvahengerdében), amikor műszak után együtt kilépünk a gyárkapun. Alig ismerem meg ebben a sötétkék kosztümbe bújt, rendbehozott hajú, gyengén kifestett szájú, csinos fiatalasszonyban az előbbi munkásnőt. Arcán nyomát se látom a fáradtságnak (pedig igen nagy idegfeszültség egy ilyen műszakot ledolgozni!), derűs és nyugodt: siet a családhoz, mert odahaza már nagyon várják; öt kiskorú gyerek (a legfiatalabb öt, a legnagyobb tizennégy éves), s egy beteg, kényszernyugdíjazott férj... Mintha a nap bújt volna elő az esőfelhőktől teljes égbolton abban a pillanatban, hogy belép a lakásba. Egyszerre hárman is csimpaszkodnak a nyakába. — Édesapa mindjárt jön, csak cigarettáért sétált el, botjára támaszkodva — csicsergik a fülébe, s Kuglerné jókedvű mosollyal lát neki ezernyi dolgának, mintha azt mondaná: ugyan, semmiség az egész. Pedig milyen nehéz élete van! Gondolják csak el, öt apró gyerek, a beteg férj, s a gyár. A gyár, ahol úgy kell vigyázni az emberéletre... És, ha még csak ennyi volna ... De Kuglerné nem tudja elviselni a mások baját. Nőfelelős ő is az üzemben. Pedig de sokszor is mondták már neki: „Kuglerné, hát nem elég neked a magad baja? Eredj a családodhoz, hagyd a csodába ezt a sokársadalmi munkát. Tőled aztán senki se veheti ezt zokon!” De ő képtelen rá. Ha valamit nem tud elintézni, aludni nem képes miatta. És addig jár, kilincsel, beszél, veszekszik, míg el nem intézik. — Higgye el — mondja —, annyi bajuk van az asszonyoknak, s olyan kétségbeesetten, de mégis reménykedve jönnek hozzám — hogy mondhatnék nemet nekik? Elmondok egy esetet, ítélje meg, lenne-e nyugta, ha ilyesmit látna maga körül. Dolgozott nálunk egy végtelenül rendes asszony, nagyszerű munkás és kiváló pártmunkás, s most 11 év után a munkában valami betegséget szerzett. Az orvos könnyebb munkakörbe javasolta. Tudja mit csináltak vele? Eltették teát hordani, amivel a sóra valót se kereshette volna meg. Hát ezt érdemli egy ilyen ember, csak azért, mert egyesek lélektelenül ás bürokratikusan, az ügy alapos ismerete nélkül „intézkednek?". Hát lehet egy ilyen ügyet ennyiben hagyni? Nem és nem! Hirtelen eltűnik arcáról az előbbi tűz, s nagyon lassan, nagyon halkan folytatja. — Nem mondhatom, hogy túlságosan elkényeztetett volna az élet, de az ember megedződik. Egyet azonban sohse fogok elfelejteni míg élek, egyik legszomorúbb emlékem lesz. Soha úgy nem csalódtam emberekben, mint akkor... az ellenforradalomban ... Én mindig nagyon szerettem az embereket, és ha tudtam, segítettem rajtuk. A munkámat igyekeztem becsületesen elvégezni — soha nem ártottam senkinek és úgy éreztem, engem is szeretnek. S akkor, 1956 októberében egyszer csak figyelmeztet egy barátom: „Vigyázz, Kuglerné, jobb, ha nem nagyon mutatod magad, mert úgy mondják, csak az alkalmat lesik, hogy téged is kicsináljanak...”— úgy éreztem akkor, mintha doronggal sújtottak volna fejbe. Attól fogva nagyon féltem. Úgy bujkáltam ki, be, hol az egyik, hol a másik ház kapuján, mert nekem nem történhetett bajom, hisz mi lesz akkor a családdal? Egyszer mégis meglestek s már indultak volna utánam. Csak a Makai néni bátor közbelépésének köszönhettem, hogy mégse merték megtenni... Csalódott, sok emberben és mélyen. De azért mégse hagyta anynyiban, s lelkiismerete, egész lénye ma éppúgy lázadozik mindenfajta lélektelenség ellen, mint azelőtt...* Kohászasszonyok... Hárman a sok — vagy inkább kevés? — közül . .. Külsejük portól, s olajtól szennyes; a kezük durvább, a hangjuk érdesebb, az arcuk markánsabb, mint más területen dolgozó társaiké. De a lelkük bársony, a szívük forró, önzés, hiúság, közöny kiégett belőle, akár a tüzes vasból a szennyeződés. Azért veszik közülük oly sokan s oly szívesen vállukra — a más gondját is. Terényi Éva Manóisz Glezosz ünnepi est A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Kossuth Klubjának tanácsa május 29-én, pénteken este 8 órakor a Kossuth Klubban Manolisz Glezosz akropoliszi hőstettének évfordulója alkalmából ünnepi estet rendez. Bevezetőt mond Korach Mór akadémikus, egyetemi tanár. Az ünnepi műsorban közreműködnek Arató Pál, Gabos Gábor, Keres Emil, Neményi Lili, Polgár Judit és a Szekeres-kamarakórus. Hazánkban jelenleg az állandó jellegű óvodákba elhelyezett gyermekek száma huszonötezerrel több, mint 1955-ben volt. Az óvodák befogadóképességét ebben az évben mintegy 10000 hellyel fejlesztik. Különösen nagy gondot fordítanak a közös gazdálkodás útjára lépett parasztszülök gyermekeire. Ezt a célt szolgálták a nyári idénynapközik; ilyeneket elsősorban a tsz-fejlesztésben nagy lépéssel előrehaladt vidékeken állítanak fel, így Győr-Sopron, Vas és Szolnok megyében. A napközi otthonok hálózata is jelentősen fejlődött. 1953-ig csak Budapesten voltak ilyen intézmények. Ma már az általános iskolák napközi otthonaiban csaknem 15 000 gyermek tanul. Évente 200 millió forintot fordít az állam a napközi otthonok fenntartására. Jelenleg mintegy kétezer általános iskolai napközi otthon működik az országban, ezenkívül 30 üzem és 70 kulturális otthon foglalkozik tanításon kívül az iskolába járó gyermekekkel. A gyermekek egészségének védelmére számos jelentős intézkedést tett az Egészségügyi Minisztérium. A csecsemő- és kisdedellátás kérdéseit külön erre a célra szervezett bizottság rendszeresen tanulmányozza. A széleskörű gondoskodás eredményeként a csecsemőhalandóság 1938- hoz képest több mint felére csökkent. A fővárosban jelentősen továbbfejlesztették a csecsemők és a gyermekek szakorvosi ellátását. Ma már 16 kerületben a szakorvosok és a védőnők a gyermekeket 3 éves korukig lakásukon látogatják meg, két kerületben pedig ugyancsak a lakásokon ellenőrzik az egészséges gyermekek fejlődését. A kezelésnek ezt a formáját tovább bővítik, s a beteg gyermekek 6 éves korukig valamennyi kerületben otthon részesülnek szakorvosi ellátásban. A gyermek-szakorvosi ellátás ma már az ideg- és a szívgondozásra is kiterjed. Budapest után Pécsett, Miskolcon, Győrött, Szombathelyen, Kaposvárott, Debrecenben, Szegeden kezdték meg működésüket az első ideggondozó gyermekrendelők. Pécsett, Debrecenben és Szegeden pedig a szívgondozók. A fővárosban iskolaorvosi szakrendelőket állítottak fel. Rendszeresen különféle szűrővizsgálatokat is végeznek. Vidéken az iskolás gyermekek betegellátása a rendelőintézeti hálózat feladata; egy év alatt mintegy 970 000 óvodás- és iskoláskorú gyermeket vizsgáltak meg az iskolaorvosok, több mint 155 000 fiatalt szakorvosok is megvizsgáltak. A budapesti kerületi tanácsok — az előző évekhez hasonlóan — az idén is sok ezer fiatal nyári üdültetéséről gondoskodnak. Mindenütt megkezdték az úttörőtáborok rendbehozatalát, szépítését, az oktatási osztályok pedig már készítik a vakációzó gyermekek nyári programját. Az úgynevezett napközis táborok június végén nyílnak meg, s ugyancsak a tanév befejezése után népesednek be az úttörőtáborok. (MTI) Tízezer új óvodai hely Felére csökkent a csecsemőhalandóság Sok ezer fővárosi fiatal üdül a nyáron