Népszabadság, 1959. július (17. évfolyam, 152-178. szám)

1959-07-01 / 152. szám

2 Tovább kell csökkenteni az üzemi balesetek számát EGY ANKÉT TANULSÁGAI Az üzemi balesetek elhárításá­ról tanácskozott kedden a SZOT- ban több száz szakszervezeti funkcionárius, rendőr, ügyész, bí­ró, vállalati igazgató. Tanulságos, érdekes ankét volt. A megbeszé­lést megelőzően ugyanis a SZOT munkavédelmi osztályának kez­deményezésére egy bizottság megvizsgálta az üzemek munka­­védelmi helyzetét, az üzemi bal­esetek okait, továbbá az ilyen ügyekkel kapcsolatos igazságszol­gáltatási eljárást. A bizottság je­lentését az ankét részvevői elé terjesztették. Pénz van rá , mégsincs védőberendezés Törvények, rendeletek, szigorú szabályzatok kötelezik hazánk­ban minden üzem, vállalat, intéz­mény vezetőjét, hogy messzeme­nően gondoskodjék a dolgozó em­berek biztonságáról. Tizennégy esztendő alatt a szakszervezetek és az állami szervek közös erőfe­szítései nyomán az üzemi balese­tek száma egyre csökkent. De azért — bár sok intézkedés tör­tént a balesetek megelőzésére, a gépek, az üzemi berendezések zö­mét ellátták megfelelő védőbe­rendezéssel —, még mindig sok az üzemi baleset. A műszaki és gazdasági vezetőket kötelezték munkavédelmi vizsga letételére, s ezzel bővültek is munkavédel­mi ismereteik — a balesetek oka nem egy esetben mégis a tudat­lanság. Más esetekben viszont fe­lelőtlenségről, gondatlanságról van szó. A balesetek többségét a mun­kavédelmi rendszabályok megsér­tése idézi elő. Sok üzemben még mindig nem alkalmazzák a kor­szerű védőberendezéseket, noha államunk erre kellő összegeket fordít. Egyes üzemi vezetők csak kinevezik a munkavédelmi fele­lőst, s ezzel — azt hiszik —, le is tudták munkavédelmi köte­lezettségeiket. Előfordul, hogy az üzemi vezetők nem is tudnak a munkahelyükön előfordult bal­esetek okairól, s nem is állapít­ják meg, hogy kik a felelősök! Pedig az üzemi balesetek számá­nak csökkentésében rendkívül je­lentős a felelősségrevonás. Nem­csak azért, mert elrettent, hanem növeli a felelősségérzetet a dolgo­zók testi épsége iránt. A TRANSZ­­VILL Vállalatnál például Fonó Tibor üzemvezető hanyagságából és mulasztásából súlyos baleset érte Nyári Tibort. Fonót nem vonták felelősségre, ellenkezőleg: a vállalat, ugyanabban a negyed­évben, amikor a baleset történt, 1800 forint prémiumban részesí­­tette, sőt megkapta a „Gépipar kiváló dolgozója” kitüntetést is. Csak természetes, hogy az ilyen eljárás nem növeli a felelősség­­érzetet, nem ösztönzi a dolgozó­kat arra, hogy minden egyes munkamozzanatnál messzeme­nően legyenek figyelemmel em­bertársuk testi épségére. 729 „véletlen" Igen gyakori, hogy a felelősök megállapítása helyett, minden ki­vizsgálás nélkül a sérült dolgozó­ra hárítják a felelősséget. A Láng Gépgyárban 130 baleset kö­zül mindössze egy esetben álla­pították meg más személy fele­lősségét. Ez az arány első hallás­ra is gyanús. „A sérült dolgozók felelőssége” gyakran a felettesek felelősségét keni el, így történt például a kaposvári Sertés­­tenyésztő Vállalatnál, ahol az üzemi balesetért valójában az igazgató volt a felelős. Az is előfordult, hogy megpróbálták rá­beszélni a sérült dolgozót, vállal­ja magára a felelősséget. A SZOT munkavédelmi bizott­sága a vizsgálat során azt tapasz­talta, hogy nemcsak a helyi, úgy­nevezett házon belüli felelősség­­revonások körül vannak bajok, hanem fogyatékos az ügyészségek, bíróságok és nyomozószervek ez­­irányú munkája is. Kása Jánost a Kertimagtermeltető Gazdaság kis­­miskolci üzemegységében tavaly októberben egy vontatón halálos baleset érte. Megállapították, hogy sem vontatóvezetői, sem traktorvezetői jogosítvánnyal nem rendelkezett. Az igazgató — a munkavédelmi megbízott tiltako­zása ellenére — mégis vontató­­vezetői munkára rendelte. Nyil­vánvaló tehát az igazgató felelős­sége, az ügyészség ennek ellené­re megszüntette a nyomozást. Tized rangú bűnügy? Különösen a múlt években le­hetett tapasztalni igazságügyi szerveinknél, hogy egyes helye­ken az üzemi baleseteket tized­­rangú bűnügyként kezelték s fi­gyelmen kívül hagyták, hogy az üzemi balesetek számának csök­kentéséért folyó küzdelemben nem elégséges csupán a meggyő­zés, hanem szükséges a hatásos adminisztratív intézkedés is. A felszólalásokból és a SZOT munkavédelmi osztályának vizs­gálati anyagából kiderültek azok a feladatok is, amelyeknek meg­valósításával lényegesen tovább lehet csökkenteni az üzemi bal­esetek számát. Az egyik ilyen­­ fontos feladat, hogy az állami és­ szakszervezeti szervek minden­­ eszközzel szorítsák rá a vállalatok­ felelős vezetőit a balesetek körül-­­l ményeinek helyes vizsgálatára, a­­ felelősségrevonásra, s arra, hogy súlyos mulasztások esetén bűnvá-J­di feljelentést is tegyenek. A­ munkások élet- és munkakörül-l ményei állandó javításának elő-­ segítésére különösképpen a szak-­ szervezeteknek kell foglalkozniuk, azokkal a dolgozókkal, akik mu­lasztásukkal balesetet okoztak, vagy okozhatnak. Rendkívül hasz­nosnak ítélték meg az ankét rész­vevői, hogy egyes üzemekben az ilyen ügyekkel már a társadalmi bíróságok is foglalkoznak. Javas­latot tettek az Igazságügyminisz­tériumnak és a Belügyminiszté­riumnak, hogy az üzemi baleseti bűnügyekben alakítsák ki az egy­séges nyomozati eljárást, illetve bírói gyakorlatot. Ugyancsak fon­tos feladatként jelölték meg, hogy egyes, különösen súlyos esetekben az ügyészség és a szakszervezet közösen végezzen vizsgálatot, il­letve tartson közösen országos vizsgálatokat is.* Nagyfontosságú problémáról, a dolgozó ember testi épségének vé­delméről folyt a tanácskozás a SZOT-ban. Bizonyosan ez a tanácskozás is hozzájárul majd ahhoz, hogy még kevesebb legyen a munkaképtelenné lett ember, az árván maradt család , az üzemi baleset. Szabó László Az ország legnagyobb hűtőháza épül Miskolcon Tervszerű ütemben épül Miskolcon az ország legnagyobb hűtő­háza. A hűtőház 5500 tonna hűtőteréből 2000 tonna tárolására alkal­mas teret gyümölcs, tojás, zöldség és zsír nullfok körüli hőmérsékle­ten való raktározására terveztek. 3000 tonna húsárut mínusz 20 Cel­sius fok hőmérsékletű térben tárolnak, végül 500 tonna hűtőtérbe olyan vegyes élelmiszerek kerülnek, amelyeknek tartósítása mínusz 20 Celsius fokig terjedő, különféle hőmérsékletet kíván. Miskolc új, fontos létesítményét 1960 őszén teljes technológiai berendezéssel együtt készen átadják rendeltetésének. Építésztervezők: Csaba László és Herkó Dezső (IPARTERV). ytgyyy - - • «. • ' ' " V *' * ”Ni"' ^ ' X '' s |;y’; sí / PÉP ¡ } 1959. július 1. szerda NÉPSZABADSÁG Tizenöt kom­bájnos eddig tíz vagon gabonát aratott az állami gazdaságokban Az állami gazdaságok kombáj­­nosai a nehéz aratás — gyakori esőzések és a dőlt gabonák — el­lenére is kiváló és gyors munkát végeznek a gabona betakarításá­ban. Eddig 15 kombájnos több mint 10 vagon gabonát aratott le és csépelt el. A verseny első he­lyezettje Csige István (Ebe­si Ál­lami Gazdaság), aki eddig 1624 mázsa gabonát takarított be. Raden Prijono indonéz miniszter elutazott Budapestről Raden Prijono indonéz oktatás- és művelődésügyi miniszter ked­den­­ délelőtt elutazott Budapest­ről. Búcsúztatására megjelentek a Ferihegyi repülőtéren Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Dénes Leó, a Kulturális Kapcso­latok Intézetének alelnöke, a Kül­ügyminisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézete más képvi­selői. (MTI) A tervezettnél 30—40 százalékkal nagyobb gabonatermésre számítanak a csornai járás szövetkezetei (Tudósítónktól.) A vetésterület 41 százalékán, 31 és fél ezer holdon termelnek ga­bonát az idén a csornai járás ter­melőszövetkezetei. Ez a nagy te­rület 53 termelőszövetkezet között oszlik meg s van olyan község, mint például Csorna, ahol 2000 holdnál több az aratni való. Az aratás előtt azonban sok még a teendő a növényápolásban. Bősárkányban például, ahol átlagosan 50—60-an vettek részt a kapálásban, a leg­utóbbi napokban 300-an gyom­­talanították a veteményeket. Több községben, mint Szilben, Páliban, Rábacsécsényben ugyan­ez a helyzet. A járási pártbizottság munka­társai hathatós segítséget nyújta­nak a termelőszövetkezetekben az aratási munkák megszervezé­­hez. Ez a segítség nélkülözhetet­len, hiszen csak akkor tudják a járásban nagyobb veszteségek nélkül betakarítani a gabonát, hogy ha minden rendelkezésre ál­ló erőt munkába állítanak. An­nak ellenére, hogy­ úgyszólván minden kaszálni tudó férfi vág­ni fogja a rendet, sok munka vár egy-egy szövetkezeti tagra. Van­nak községek, amilyen például Bágyogszovát, Páli vagy Rába­­szentmihály, ahol 15—20 holdnyi kalászos jut egy-egy kaszásra. A munkaerőhiányt a pillanat­nyi nehézség ellenére kedvező fordulatnak kell tekinteni, mert a termelőszövetkezeti mozgalom fel­lendülése következtében sok tar­talékföldet fogtak művelés alá. A járás gépállomásai még nem fejlődtek olyan mértékben, hogy magukra vállalhatnák a gabona­betakarítás zömét. Egyelőre kevés a gép, mindössze 16 kombájn és 26 aratógép áll a szövetkezetek rendelkezésére. Ezek a gépek a járás gabonájának mintegy 15 szá­zalékát takarítják be. Tekintve, hogy az ország e vi­dékén későn érik a búza, még nem kezdődött meg az aratás. Az érést hátráltatja az eső is. Hétfőn több mint 50 milliméter csapadék hullott a járás területére. Az eső­zés nem változtatja meg észreve­hetően a terméshozam mennyisé­gét. A szakemberek megítélése szerint 30—10 százalékkal na­gyobb lesz a hozam, mint amennyit terveztek a termelő­­szövetkezetek. Átlagosan 13—14 méter mázsa hol­danként­ gabonatermésre számí­tanak. A kongresszusi versenyről tárgyalt a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének központi vezetősége Kedden délután a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének központi veze­tősége Földi László elvtárs, a köz­ponti vezetőség tagja, a könnyű­ipari miniszter első helyettese be­számolója alapján megvitatta a kongresszusi verseny eddigi ered­ményeit és a további feladatokat. A kongresszusi versenyben a papírgyártó és feldolgozó vállalatok dolgozói 24 millió forint, a nyomdaipar dolgozói 20 millió forint értékű terme­léssel akarják túlteljesíteni az 1959. évi tervet. A papíripar dolgozói másfél szá­zalékkal, a feldolgozó ipar válla­latai pedig két és fél százalékkal teljesítették túl az első negyedévi tervet. Kevésbé jó eredményekről számolhatott be a központi veze­tőség a nyomdaiparban. A nyom­daipar dolgozói az első negyed­évben nem teljesítették a terme­lési tervet. A második negyedév­ben már jelentős elmaradást pó­toltak, de még további erőfeszí­tések szükségesek, hogy teljesíte­ni tudják a kongresszusi ver­senyben vállalt feladatokat. A szakszervezet központi veze­tőségének ülése elhatározta, hogy rövidesen összehívja a most újon­­nan megválasztott szakszervezeti bizottsági titkárokat, ismerteti velük a központi vezetőség vitá­ját, útmutatásait és segítséget nyújt a kongresszusi verseny to­vábbi sikereinek eléréséhez. „Aranyásók“ a Mátrában A PATAKMEDERBEN, a Ms árnyat adó százados tölgyek alatt egy szikár, negyven év körüli, csontos arcú férfi lépked. Oldalán tömött bőrtáska. Egyik kezében hosszúnyelű, kis kalapács, a má­sikban meg zsinórra fűzött, aprócs­ka kézinagyító csillan. A gyönyörű völgyet, a kéklő hegykoszorút, a csodálatos kilá­tást pillantásra sem méltatja. Kö­rülötte rigó füttyent, forrásvíz csobog — nem hallja. Harangvi­rágok, margaréták ringanak, ezer­színű pillangók libbennek — nem látja. Néha megbotlik — észre sem veszi. Cipője elmerül a víz­ben — oda sem néz. A vadrózsa meg a galagonyabokor tüskéi be­lekapnak a kabátjába, arcát, ke­zét karcolják — meg sem érzi. Csak a patakmeder időmarta köveit látja. Néha lehajol, s egyik­másikról lepattint egy kis dara­bot. Kezébe veszi, s a nagyítóval hosszasan vizsgálgatja. Homloka rödökbe szalad, majd kisimul, aj­ka körül kis mosolyféle játszik, s az egész ember hirtelen felélén­kül. Táskájához kap, ceruzát, tér­képet húz elő, iránytűt, mérősza­lagot­.„ Gyorsan jegyez, méreget, majd a legközelebbi fához siet, s jelet vés a kérgébe. Most már — mint Decí nyomra lelt — szaporábban halad, gyak­rabban pattintgat s jegyez. Egy­szer csak kilép a mederből egy nagyobbacska kőhöz. Roppan a kalapács, villan a nagyító, s a férfi diadalmasan körültekint. A kis kőforgács kvarckristályaiban piritszemecskéken törik meg­­ó napsugár. Megvan! Ráakadt az érctelép helyére. Néhány hét múlva újságok rö­pítik szét a hírt: „Újabb érctele­peket fedeztek fel a geológusok!" A szikár férfi akkor talán már egy másik patakmederben „vallat­ja” a kőzeteket, amelyek csillá­maiból, elmállott anyagából úgy olvas nagyítója alatt, akár más halandó ember a nyitott könyv­ből. A szikár férfi — Vidacs Aladár geológus, a Magyar Állami Föld­tani Intézet Mátra-osztályának vezetője. A Galyatető felé, a Nagylipót nevű hegygerincre ka­lauzol, amelynek tisztásán MÁV­AG-kompresszor (légsűrítő) zakatol. Néhány lépésnyire sö­vényből font cserényszerű, össze­tákolt pihenőhely, előtte nagy kö­vekből hevenyészett szabad tűz­hely. A kövekre fektetett deszká­kon ehető gomba szárad, mellette meg a mélyből felhozott kőzet­minták sorakoznak. Távolabb három zöldszínű sá­tor áll, bennük mindenféle geoló­gusműszer, naplók, bányafák, kisvasúti sínek, huzalok, kötelek, szerszámok, olaj s gépalkatré­szek. A kompresszor alatt mint­egy ötven méternyire, lenn a hegy sziklás keblében bányászok váj­ják a kőzetet, készítik a kutató vágatot. — Hogyan találtak rá a télér­re? — Nehezen — mosolyog Vidacs elvtárs ——, de segített a tudomány. A mi hazánk ércekben nem olyan gazdag, hogy a télért csak úgy a külszínen egyszerűen megleljük. Elsősorban a köveket vizsgáljuk, amelyek olyan irányjelzők szá­munkra, akár éjszaka a kilomé­terkövek a gépkocsivezetőnek. — A MÁTRÁBAN nem könnyű kutatni — magyarázza. .— A kő­zetek jó része olyan, hogy az egy­kori vulkáni lávából külsőleg nem lehet ércesedésre következtetni. A külső hatásokra — víz, napsü­tés, hőingadozás, fagy stb. — el­bomlottak, kovásodtak. Másrészt a lejtők meredekek, s ha találunk is ércelőfordulást jelző köveket, nem tudjuk, honnan került arra a helyre. Ezért a kovásodott és el­bomlott kőzetek gyakorisága alap­ján megkeressük származásuk he­lyét, így ismertük fel a Nagylipót gerincét. Hetekig hason csúszva, nagyítóval a kézben, szinte min­den centiméternyi helyen meg­vizsgáltuk a kőzet összetételét és szerkezetét. — Jöttek a turisták, üdülők, s kiabálták, hogy mit vesztettünk el. — Semmit, válaszoltuk. — Hát akkor miért keresgélnek? —* Lehet, hogy kissé bolondoknak néztek bennünket. De amikor megtudták a hírt, hogy megtalál­tuk a telért, mindennap eljöttek nézelődni, érdeklődni. Kíváncsiak voltak a munkánkra. Sokat ma­gyaráztunk nekik, s azóta nagy tisztelettel néznek ránk. A tiszteletet meg is érdemlik. Esőben, tűző napon, a legnagyobb nehézségek közepette is helytáll­nak, s kutatják a népgazdaság számára oly fontos színes­fémek érceit. Külsőre „hétköznapi” em­berek, semmi „rendkívüliság” vagy „kiválasztottság” nem lát­szik rajtuk, semmi „romantikus”, vagy olyan, ami a mexikói, nevar

Next