Népszabadság, 1960. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-01 / 1. szám
2 31 épült tavaly, mi épül az idén a termelőszövetkezetekben ? Köztudomású, hogy a termelőszövetkezetek erősödésének és a mozgalom egészséges fejlődésének igen fontos tényezője az építkezés a nagyüzemi társas gazdaságokban. Az építésügyi és a földművelésügyi minisztérium illetékesei lapunk munkatársának a következő tájékoztatást adták a termelőszövetkezeti építkezésekről. 1. Hány gazdasági épületet emeltek az idén a termelőszövetkezetekben? — A műszakilag igényes, az egyszerű kivitelű új istállók és az átalakítások révén 1959-ben 110 000 tehén, 34 000 növendékmarha, 90 000 sertés, 175 000 juh és 380 000 baromfi elhelyezésére alkalmas férőhellyel gyarapodtak a termelőszövetkezetek. Az építkezések legnagyobb részét az Építésügyi Minisztérium vállalatai végezték. Elkészítettek összesen 466 istállót, ami 37 250 férőhelyet jelent. A tanácsi vállalatok 100 istállót adtak át a tsz-eknek, 5822 férőhellyel, az építőipari szövetkezetek pedig 12 723 férőhelyet képviselő, 209 istálló építését kezdték el, de nem tudták teljesen befejezni. Ennek az a legfőbb oka, hogy az építőipari szövetkezetek jórészt olyan munkákba kezdtek, amelyeket a tsz-ek az úgynevezett anyagmentes hitelből szándékoztak megvalósítani. Az ilyen elképzelések valóra váltása gyakran nem sikerült, mert a legtöbb helyen mégiscsak kértek anyagokat a központi készletekből. Ezeket az igényeket viszont nem vagy csak részben tudtuk kielégíteni. A tavalyi tsz-építkezések mintegy 25—30 százalékát maguk a termelőszövetkezetek végezték el, saját építőbrigádjaikkal. Ilyen, úgynevezett egyszerű kivitelezésű épület 1200 szerepelt az 1959-es tervben, de többhöz fogtak hozzá. Elkészült belőle kereken ezer, s áthúzódott 1960-ra mintegy 450. Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy 1959-ben több építkezés valósult meg a termelőszövetkezetekben, mint 1950-től 1958-ig együttvéve. 2. Milyen tapasztalatokat szereztek a minisztériumok a múlt évben a termelőszövetkezeti építkezéseknél? — Az óesztendő igen nagy feladatokat rótt mindazokra, akik a termelőszövetkezeti építkezésekkel foglalkoznak. Az év eleji nagy számszerű növekedésnek megfelelő előirányzatok természetesen nem szerepeltek a minisztériumok már korábban elkészített éves tervében. Ezért — minden igyekezet és erőfeszítés ellenére — voltak zökkenők. A gyárak nem tudták olyan ütemben előállítani az épületelemeket, amilyen gyorsan a falakat felhúzták az építkezők. Voltak szállítási nehézségek is. Megszívlelendő tapasztalat, hogy nem szabad külön választani az építkezésektől az úgynevezett járulékos beruházásokat. A villamosításról és a víz bevezetéséről, illetve kutak fúrásáról van szó. Fontos tapasztalat az is, hogy helyesebb, ha inkább kevesebb százas és több 50 férőhelyes istállót építünk. Persze úgy, hogy a kiszolgáló épületrészeket 100 férőhelyesre méretezzük, s bármikor hozzá lehessen toldani a másik 50 férőhelyes részt. A már említett anyagmentes hitel nem hozta meg a várt eredményt. Sok helyen nem rendeltetésszerűen használták fel az ilyen hiteleket, hanem nagy építkezésekbe vágtak bele, amiket nem tudtak befejezni. Az idén rendezettebbé és irányítottabbá kell tennünk az ilyen hitelek folyósítását, felhasználását. A termelőszövetkezeti tagok segítsége a vállalati, vagy építőipari szövetkezeti építkezéseknél nem volt olyan mértékű, mint amilyenre számítottunk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az építkezéseket — a fentiekben már elsorolt tényezők miatt — nem tudtuk megfelelőképpen öszszeegyeztetni a mezőgazdasági munkákkal. Végül, de nem utolsósorban egy más természetű, igen lényeges tapasztalat: az építőipari dolgozók, mérnökök, műszakiak és fizikai munkások egyaránt elismerésre méltó szorgalommal, lelkiismeretességgel végezték megfeszített munkájukat a termelőszövetkezetekben. 3. Az idén milyenek a termelőszövetkezeti építkezési tervek? — A már működő termelőszövetkezetekben megvalósítandó építkezések tervei készen vannak. Most folyik az ilyen épületek műszaki terveinek sokszorosítása. Ez a munka, sajnos, eléggé elhúzódott. Az épületek helyének kijelölése jól halad. Az illetékesek kijelölték az építő vállalatokat, s megindult az anyagszállítás. Az épületelemgyártást egész évben folytatták, hogy elkerülhessük a tavalyi zökkenőket. Az anyagtermelés természetesen nemcsak a már létesítményjegyzékbe foglalt építkezések szükségleteire terjed ki. Figyelembe vettük azt is, hogy az 1959 végén alakult s az idei tavaszon előreláthatólag létrejövő termelőszövetkezetekben is jelentős építkezésekre kerül sor. Erre a célra mintegy háromszor akkora erőt irányoztunk elő, mint amennyit a már működő szövetkezetek építkezéseire fordítunk. A Földművelésügyi Minisztériumnak az 1959 végén megalakított termelőszövetkezetekben szükséges építkezési feladatokat legkésőbb 1960. március 31-ig részletesen meg kell határoznia. Ezeket az építkezéseket még ebben az évben be is kell fejeznünk. Az 1960 elején alakuló közös gazdaságok építkezéseire vonatkozó létesítmény-jegyzéket legkésőbb 1960. június 1-ig készíti el a Földművelésügyi Minisztérium. Az ebben szereplő istállók egy részének felépítése áthúzódik 1961-re. A már említett járulékos beruházások az idén együtt haladnak az építkezéssel, tehát nem fordulhat elő, hogy az istállóban lesz ugyan önitató berendezés, de hiányzik a villany vagy a víz. Sokat könnyít a termelőszövetkezeti építkezéseken, hogy a tavaly létrehozott beruházási irodák most már megfelelő gyakorlattal rendelkeznek. A termelőszövetkezeti tagok többet segíthetnek a gazdaságukban folyó vállalati építkezéseknél, mert az idén már csökkenteni tudják a mezőgazdasági és az építkezési munkák ütközését. Kedvező a szövetkezeteknek az is, hogy ahol műszakilag igényes építkezés folyik, ott a kijelölt vállalat köteles elvégezni a kisebb jelentőségű építkezéseket is. úgy tervezzük, hogy 1960-ban mintegy 3000, egyszerűbb kivitelezésű, úgynevezett szerfás épület készül a termelőszövetkezetekben. Az ehhez szükséges anyagok részben az állami erdőgazdaságok fakitermeléséből, részben helyi lehetőségek kihasználásával biztosíthatók. Az állam a legmesszebbmenően segíti a termelőszövetkezeteket az építkezésekben, s az építőipar felkészülten, lelkiismeretesen végzi munkáját. Az persze lehetetlen, hogy minden indokolt igényt azonnal kielégíthessünk. Az viszont, hogy a termelőszövetkezet a lehető leggyorsabban hozzájuthasson a szükséges épületekhez, magukon a termelőszövetkezeti vezetőkön és tagokon is múlik. Ha jobban hasznosítják lehetőségeiket, még ötletesebben, találékonyabban gondoskodnak egyszerűbb kivitelezésű épületekről és amennyire erejüktől telik, fuvarral és munkáskezekkel is segítik az építkezéseket. 1960-ban még jobb eredményekkel folytathatjuk az építkezést a nagyüzemi társas gazdaságokban, mint tavaly. I G. P. TAVASSZAL TÖRTÉNT, hogy Csepelen, a Martin öntőcsarnokában a daru egy 40 tonna acéllal teli üstöt emelt. A darusok fenn a kosárban a megszokott mozdulatokkal, s a beidegződött figyelemmel irányították, kísérték az üst mozgását, a kemence csapolónyílásától az öntőtáblák tölcsérjéig, ahol a hatalmas üst majd terhét leadja. Talán egy méter, talán csak egy fél hiányzott már a célig, amikor a dugó kiolvadt az üst fenekén. Először vékony, majd mind vastagabb sugárban ömlött az izzó acél a földre, s nyomában milliónyi, eleven égő csillag hullt vakítóan szerteszét. Ilyenkor — mert előfordult már máskor is ez — a darus fürgeségén, ügyességén áll: elfolyik-e az acéladag, vagy beletalál-e az elszabadult acélfolyam a tölcsérbe, amely a hőségtől és szikraözöntől bizony már táncol az ember szeme előtt. — Ügyes darusunk van — mondták végül az emberek, amikor az acélsugár a tölcsérbe simult, s ketten a darukosárban ruhájuk ujjával törölték le homlokukról a verejtéket. Péter Béla karja azonban egyszer csak megállt a levegőben. — Nézd! — kiáltotta és rámeredt a daru kisebbik csúszójára, a „kismacskára”, amelyet a szikraeső egyik magasra csapódó csillagocskája meggyújtott. Négy méterre a darukosártól már lánggal égett a macska, s a lángok a vezetékeken a motor felé kúsztak. — Leég a négy motor — nyögte végül, s már mászott is ki a kosárból a nagyhorog tartóvasára. — Hová mész? örült! — ordította a társa, s azután saját tenyerét szorította a szájára, nehogy kiabálásával ő maga zavarja a másikat. Péter Béla már lent állt a harminc centi széles, korlát és kapaszkodó nélküli emelőkereten, alakja az alatta áradó hőségtől és fényességtől föntről már csak hullámzó sziluettnek látszott. — A poroltót — nyújtotta kezét felfelé, aztán már csak a „macskát” nézte, amelyre sugárban lövellt a tüzet fojtó fehér hab. — Nem szabad lenézni — biztatta magát, de közben minden idegszálával látta, tudta két méterre maga alatt a 40 tonna folyékony acélt. Az üst tetején öthat centi salakréteg szigetelte csak az 1500 fokos hőséget, amely így is perzselőbb, bágyasztóbb volt az elviselhetőnél. — Nem szabad lenézni — parancsolta magának Péter Béla, szagbaszakadt, nagy testénél csak akarata volt erősebb, amely fenntartotta a vaskereten. Ez az akarat legyőzte a tüzet, a hőséget, s ez tette hőssé néhány órának tűnő másodpercre Péter Bélát, a csepeli darust. EZ A MINDENT LEGYŐZŐ AKARAT tette hőssé Kohári Mihályt, a Csepel Autógyár lakatosát is. Néhány hónapja a normálisüzemben vizsgára készültek a hegesztők. Az apparátot már beállították, a hegesztőpisztoly szabályos, rövid lánggal égett, nyolcan is figyelték, hogyan készül a vizsgadarab. A légnyomás, vagy csupán egy természetes reflex volt-e, amely az első dörrenésre fedezékbe kergette az embereket — nem tudni. Szekrények, gépek mögül nézték máris iszonyodva, hogyan eszi a láng — amely a pisztoly helyett most már a gumicsőből tört elő sziszegve — a gumit. A méteres láng zabolátlanul futott vissza, a tartály felé. — Menekülni — hallotta belülről a hangot Kohári Mihály is — a palackot 250 atmoszféra nyomású gáz robbantja szét — s mégsem tudott elmozdulni a lemezszekrény mellől. — Mennyi időm lehet még? — kérdezte magától, s ösztönösen számolni próbálta a gyors egymásutánban hangzó apró robbanásokat, amelyekkel a gumicső önmagát emésztve égett visszafelé, egyre közelebb a palackhoz. Körülnézett. — Egyedül vagyok — látta, s még mindig a szekrényhez tapadt. — Szaladj, fuss — ezt sziszegte, fújta a palackhoz csúszó láng is, és Kohári Mihály tudta, hogy a robbanásig már legfeljebb ötöt számolhat. És ekkor megmozdult. Olyan jeges nyugalommal, mintha semmi más dolga nem lenne, egyenesen a palackhoz ment. Vagy futott? Erre már nem emlékszik. Csak arra, hogy a gázcsapot, azt a kicsit, amit máskor erő nélkül, fél kézzel forgatott, most két kézzel ragadta meg és... egyszerűen elzárta. Éppen csak egy gondolattal hamarább, mint a láng a palackhoz ért. Egy rövid gondolatnyival csak, hiszen az első robbanástól idáig nem telhetett el több, mint 5—6 másodperc. És nem kellett volna ugyanennyi ahhoz, hogy a karcsú, 250 atmoszférát ölelő palack az egész műhelyt felrobbantsa. — HŐSÖK? — ízlelgetem magamban a szót, miközben magam elé idézem az óév e két hősének arcát. Az egyik szelíden néz rám a szarukeretes szemüveg felett, s a másik jól megtermett, nagybajuszú csepeli munkás. Emberek. Akiket sok dolgos, egyszerű esztendő után a pillanat tett hőssé, az elhatározás nagysága, a bátorság, a készség és nem utolsósorban a munkásszolidaritás. Ágoston Éva Péter Béla Kohári Mihály NÉPSZABADSÁG 1960. január 1. péntek Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön délelőtt ülést tartott. Megvitatta az Országos Árhivatal jelentését az ipari termelői árrendezés közgazdasági értékeléséről. A kormány a jelentést tudomásul vette és elismerését fejezte ki az Országos Árhivatal dolgozóinak a termelői árrendezés során végzett jó munkájukért. A Minisztertanács meghallgatta és tudomásul vette az Országos Tervhivatal, a Nehézipari Minisztérium és a Külkereskedelmi Minisztérium együttes jelentését a szovjet hitelből épülő Tiszavidéki Vegyikombinát nitrogénműtrágya-gyárával kapcsolatosan 1958 decemberében hozott intézkedések végrehajtásáról. Elfogadta a Művelődésügyi Minisztériumnak a művelődési otthonok létesítésével és működésével kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló előterjesztését, majd folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) Az egyházi vezetők látogatása az Állami Egyházügyi Hivatal elnökénél Olt Károly, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke, az új év alkalmából fogadta a római katolikus püspöki kar tagjait, az Országos Béketanács katolikus bizottságának vezetőit, a református egyház püspökeit és főgondnokait, az evangélikus egyház püspökeit és főfelügyelőjét, a magyarországi izraelita egyház vezetőit. A szívélyes légkörben lefolyt beszélgetéseken mindkét fél részéről méltatták az állam és az egyházak közötti viszony kedvező alakulását. Az egyházi vezetők hangoztatták, hogy helyeslik és támogatják a forradalmi munkásparaszt kormánynak a széles néptömegek jólétének további emelésére irányuló politikáját. Grősz József kalocsai érsek kifejtette, hogy a katolikus egyház helyesli és támogatja a szocializmust, mert az emberek, köztük a katolikus hívők jólétét és felemelkedését is jelenti. Hangoztatta: a katolikus egyház vezetői és papjai egyetértenek azzal, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság kiépítése, a termelőszövetkezet a parasztság további felemelkedésének útja. A megjelent egyházi vezetők újévi jókívánságaik mellett kifejezésre juttatták, hogy az 1960-as évben is készségesen támogatják a kormánynak a szocializmus építésére, a népjólét emelésére irányuló politikáját. (MTI) Elkészült az új mikrohullámú berendezés: egy időben továbbít televíziós műsort és hatszáz telefonbeszélgetést A szocialista országok távközlési minisztereinek 1957. évi értekezletén döntést hoztak, hogy a népi demokratikus országok között is olyan állandó mikrohullámú összeköttetést kell teremteni, amely egy időben televízióműsor és több száz telefonbeszélgetés továbbítását teszi lehetővé. A KGST a Távközlési Kutató Intézetet bízta meg ilyen berendezés kialakításával. Az intézet dolgozói kétéves munka eredményeként, az év utolsó napjára elkészítették a három szélessávú, mikrohullámú berendezés laboratóriumi példányát. A berendezés lehetővé teszi, hogy a TV műsora és a telefonbeszélgetések több ezer kilométer távolságra is eljuthassanak. (MTI)