Népszabadság, 1960. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-02 / 27. szám

Koszorúzási ünnepség a Rózsa Ferenc emlék­táblánál Hétfőn a ma­gyar sajtó nap­ja alkalmából kegyeletes ko­­szorúzási ün­nepséget tar­tottak Rózsa Ferencnek, a Szabad Nép mártírhalált halt első szer­kesztőjének a Népszabadság székházának előcsarnokában elhelyezett em­léktáblájánál. Az ünnepsé­gen részt vett Nemes Dezső, az MSZMP Po­litikai Bizottsá­gának tagja, a Népszabadság szerkesztő bi­zottságának ve­zetője Szaka­­sits Árpád, az MSZMP Köz­ponti Bizottsá­gának tagja, a Magyar Újság­írók Országos Szövetségének elnöke, valamint a magyar újságírás több vezető sze­mélyisége, a nyomda- és papír­ipari dolgozók képviselői, vala­mint a baráti országok sajtó­jának hazánkban működő munka­társai. Gács László, a Magyar Rádió és Televízió elnöke méltat­ta Rózsa Ferencnek a forradalmi pártmunkában eltöltött sokéves munkásságát, majd a szerkesztő­ségek küldöttségei elhelyezték a megemlékezés virágait a mártír emléktábláján. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért vé­get. Kitüntetések a magyar sajtó napja alkalmából Az Országház Munkácsy-termé­­ben hétfőn, a magyar sajtó napja alkalmából Kristóf István, az El­nöki Tanács titkára kitüntetése­ket nyújtott át a magyar sajtó ki­váló munkásainak. Munka Érdemrenddel tüntették ki Bognár Károlyt, a Népszabad­ság szerkesztő bizottságának he­lyettes vezetőjét, Darvasi Istvánt, az MSZMP Központi Bizottsága agitációs-propaganda osztályának helyettes vezetőjét, dr. Garam Jó­zsefet, a Figyelő című hetilap fő­­szerkesztőjét, Paál Ferencet, a Magyar Nemzet szerkesztő bizott­ságának tagját, Várnai Vilmost, a Magyar Rádió­ és Televízió agitá­ciós­ propaganda főosztályának vezetőjét. Tizenhét újságíró Szo­cialista Munkáért Érdemérem, ki­lenc pedig Munka Érdemérem ki­tüntetésben részesült. Ezt köve­tően Benke Valéria művelődés­­ügyi miniszter nyújtotta át a Ró­zsa Ferenc-díj oklevelét, emlékér­mét és a vele járó pénzjutalmat. Rózsa Ferenc-díj kitüntetésben részesültek: I. fokozat: Rényi Péter, a Nép­­szabadság szerkesztő bizottságá­nak helyettes vezetője, Baktai Fe­renc, a Népszava főmunkatársa. II. fokozat: Árkus István, a Népszabadság rovatvezetője, Ruf­­ty Péter, a Magyar Nemzet fő­munkatársa. III. fokozat: Dutka Mária, a Magyar Nemzet munkatársa, Grandpierre Lajos, a Hajdú-biha­ri Napló felelős szerkesztőhelyet­tese. A kitüntetettek nevében Ár­kus István, a Népszabadság ro­vatvezetője mondott köszönetet. A kitüntetések átadásánál jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Szirmai István, az MSZMP Politi­kai Bizottságának póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Szakosíts Árpád, a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első he­lyettese Rapai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a KB osztályvezetője. Barcs Sándor, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak tagja, a Magyar Távirati Iro­da vezérigazgatója, Mihályfi Ernő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak tagja, a Magyar Nemzet fő­­szerkesztője. Baráti találkozó a magyar sajtó napja alkalmából A kormány Tájékoztatási Hiva­tala és a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége a magyar sajtó napja alkalmából a kitüntetett új­ságírók tiszteletére hétfőn este baráti találkozót rendezett a MUOSZ székházában. A baráti ta­lálkozón megjelent Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, Szirmai István, az­­ MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság tit­kára, Benke Valéria művelődés­ügyi miniszter, Szakosíts Árpád, a MUOSZ elnöke, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagjai, Rapai Gyula, az MSZMP Központi Bi­zottságának póttagja, a Központi Bizottság osztályvezetője, vala­mint a magyar sajtó számos ve­zető munkatársa. Részt vettek a találkozón a Szovjetunió és a né­pi demokratikus országok ma­gyarországi nagykövetségeinek sajtóattaséi, valamint a Budapes­ten működő sajtótudósítók. (MTI) Megnyílt „A tizenöt év fotóriportja" című kiállítás A MUOSZ fotószakosztályának rendezésében hétfőn, a Könyvklub Szinyei-termében megnyílt A ti­zenöt év fotóriportja című sajtó­fotó-kiállítás. A felszabadulás óta eltelt másfél évtized mintegy 230 legjellegzetesebb riportképét mu­tatják be a kiállításon, amelyet Szakosíts Árpád, a MUOSZ elnö­ke, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja nyitott meg. A megnyitó beszéd után a megje­lentek megtekintették a kiállítást, amelyet február 14-ig naponta 11—17:30 között kereshetnek fel az érdeklődők. (MTI) népszabadság 1960. február 2. kedd Összeomlott az algíri lázadás (Folytatás az 1. oldalról.) kádokon és letette a fegyvert a francia katonák előtt. A párizsi rádió hétfőn bemondta, hogy „a zendülés befejeződött”. Az algíri rádió pedig, amely reggel óta csak híreket és indulókat közvetített, közölte, hogy „Algírban a helyzet nyugodt, az élet visszatért a nor­mális mederbe”. Tatarozások Franciaországban A francia demokratikus köz­véleményt rendkívül nyugtalanít­ja, hogy a kormány, miközben a szélsőjobboldal ellen fellép, egy­idejűleg intézkedéseket tesz a bal­oldal ellen is. Tovább tartanak a lapelkobzások. Vasárnap Lillé­ben elkobozták a kommunista Li­­berté példányait. Hétfőn Párizs­ban a haladó Libération számai jutottak ugyanerre a sorsra. A Li­bération az elkobzás után új ki­adást jelentetett meg és ennek 2. oldalán hatalmas fehér „ablak” látható az elkobzásra ürügyet adott cikk helyén. Hétfő délelőtt teljes siker koro­názta a francia szakszervezetek sztrájkfelhívását. Tizenegy és tizenkét óra kö­zött a 13 millió dolgozó egysé­gesen beszüntette a munkát, s így fejezte ki tiltakozását az algíri zempülőkkel szemben. Párizsban egy órára teljesen le­állt a közlekedés. Franciaország nehéz napjaiban mind több dolgozó fejezi ki bizal­mát a Francia Kommunista Párt iránt. Ennek egyik jele, hogy az utóbbi napokban sok új tag kérte felvételét a Francia Kommunista Pártba. A Pas-des-Galais megyei szerve­zet január 29-ig 567 új belépővel gyarapodott. Dél-Franciaország­­ban, a lembeye-i járásban négy új pártsejt alakult. A Párizs kör­nyéki Thomson-gyár egyik válla­lati pártsejtjébe 12 munkás kér­te felvételét , hogy csak néhá­nyat idézzünk a sok példa közül. A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden összeül a Párizs melletti Mont­reuil-ben. Waldeck Rochet, a párt központi bizottságának titkára a politikai bizottság­nak számol be a fasizmus el­leni egységakcióról, az algériai békéért és az algériai nép ön­rendelkezési jogának gyakor­lati alkalmazásáért folytatott harcról. A francia demokratikus közvéle­mény nagy érdeklődéssel várja a párt állásfoglalását. Példásan büntessék meg a lázadás felelőseit Az Humanité vezércikket közöl, amelyben elemzi a politikai hely­zetet. A nép a lázadás ellen van — szögezi le a vezércikk. — Em­lékeztet De Gaulle tábornok pén­teki rádióbeszédének egy monda­tára: „Mindenkitől azt kérem, tá­mogasson engem, bármi történjék is." A köztársasági elnök által kért népi támogatás nem ma­rad el — írja a Francia Kom­munista Párt lapja — abban a mértékben, ahogyan hajlan­dónak mutatkozik az önren­delkezési jog politikájának tettekre váltására. Amikor újra kijelentette, hogy ra­gaszkodik e politikához, amikor fenntartás nélkül elítélte a láza­dás vezéreit és bűntársaikat, je­lentős mértékben járult hozzá an­nak a bizonytalanságnak az elosz­latásához, amely a kormány szán­dékait illetően kialakult. Minden kétértelműség azonban még nem oszlott el. Hogyan lehet igazolni azt a döntést, amely továbbra is megtiltja a köztársaság melletti tüntetéseket? És mit jelent a de­mokratikus lapok elkobzása, mint például tegnap a Libertéé, amely­nek egyetlen bűne az volt, hogy a pártütők elleni egységre szólított fel? A Francia Kommunista Párt lapja leszögezi: a hatalom csak akkor erős, ha elszántan a népre támaszko­dik. A nép pedig azt akarja, hogy végezzenek az algíri lá­zadással és sújtsák példás büntetéssel a lázadás felelő­seit. A nép azt akarja, hogy franciaor­szági bűntársaikat, a lázadók vé­delmére kelteket is térítsék észre, akár a fasiszta mozgalmakról van szó, akár a hadsereg és a rendőr­ség kétes elemeiről, vagy azokról a politikusokról, akik mindeddig fennen hangoztatták kapcsolatai­kat a pártütőkkel. Sürgősen szük­séges, hogy lesújtsanak a lázadás­ra, vezéreire, bűntársaikra, bárhol és bárkik legyenek is. Ha a hata­lom ezt megteszi, megmutatja majd, hogy nem hajlandó meg­hátrálni, és ezen a ponton az or­szágban megtalálja a szükséges támogatást. A harmadik szputnyik 9000 fordulat után közelebb került a Földhöz Moszkva, február 1. (TASZSZ) Vasárnap, magyar idő szerint 22 óra 27 perckor a harmadik szovjet mesterséges hold, amely immár 626 napja kering a Föld körül, befejezte kilencezredik for­dulatát. A szputnyik összesen 408 millió kilométeres utat tett meg eddig. A mesterséges hold keringési ideje 13,1 perccel csökkent, s ma 92,85 perc alatt repüli körül a Föl­det. A keringési idő egyre inkább csökkenni fog. A szputnyik röp­pályájának apogeuma (a Földtől legtávolabb eső pontja) 1880 kilo­méterről 640 kilométerre csökkent. A 20 005 megahertz frekvenciával működő rádióállomás továbbra is jól vehető jeleket közvetít, ha a szputnyik a Nap fénykörében tar­tózkodik. Mint már régebben kö­zölték, a vegyi áramforrások ki­merültek, s az adóállomás kizáró­lag napelemektől nyeri az áramot. A szputnyik rádiótechnikai és optikai megfigyelése folytatódik. A négymilliós tömegsír T­izenöt év nem szab határt a fájdalomnak. Másfél évtized alatt nem tompul el az emléke­zet. Szívszorítóan érezzük ezt Birkenauban, az auschwitzi ha­lálgyár fő üzemében most, a tá­bor felszabadulásának 15-ik év­fordulóján. A hajdani állomás­­épület helyén sok száz ember zo­kog az emlékmű körül. Bir­­kenau, Birkenau, te gyászos utol­só állomás! Itt már számot se tetováltak a csonttá aszalódott karokba. Minek is? Itt a halál bélyegzője kattogott. A 150 hektáros tábor ma már jórészt rom, de szörnyűséges éle­tét feltámasztja az emlékezet. — Itt volt a gázkamra! Itt a krematórium! A döbbenet csendje ül a tájon, míg bele nem sikolt valaki a né­maságba. — Itt halt meg az édesanyám. Iszonyodva nézzük a rozsdás csöveket, melyeken át másfél év­tizede még ciklongáz sziszegett életre termett emberekre. Az emlékezés zsilipje felsza­kad. Egy sírból visszatért asz­­szony, budapesti orvosnő beszéli: — Itt ültünk a vagonokban. Csont és bőr hetven asszony. Ko­paszra nyírtan, agyonázva. S egy­szer csak bekukucskált az ajtón egy SS-tiszt, fess, fiatal, rózsás­arcú férfi, hófehér fogait villog­tatva. Széles nevetéssel tisztelgett, még a bokáját is összeütötte. — Hölgyeim, úgy néznek ki, mint a patkányok. Ideje, hogy elpatkoljanak. Ilyen cinizmussal még nem él­tek soha, mióta világ a világ. Néhányan földet kaparnak a fagyos hó alól, halott hozzá­tartozók vére-pora keveredik itt a reggel. S a zsebkés emberi csontot fordít ki a földből. Négy­millió áldozat hamvain járunk. Egyszerre élénk mozgás támad a halálgyár tágas udvarán. Tizen­három ország küldöttei érkeznek, hogy leróják néma kegyeletüket. A szovjet küldöttség élén régi is­merős lépdel: Mareszjev, a hon­védő háború hős repülője. Mö­götte zömök, kerek arcú férfi. Figyelmesen néz jobbra-balra. Megáll a felrobbantott gázkamra mellett. S egyszer csak szétválik a tömeg. Nyurga, barázdált arcú lengyel férfi fut a szovjet vendég felé, és sírva a vállára borul. — Grigorij Davidovics! Körülseregli a sok száz látoga­tó, és szorongatják Grigorij Davi­dovics Jeliszavetszkij kezét. Az ő egysége szabadította fel Ausch­­witzot. Az egykori ezredes, most moszk­vai jogász, még minden mozza­natra emlékszik, de első benyo­másai maradtak a legerősebbek. — Mire ideértünk, hozzászok­tunk a borzalmakhoz — mondja. — De ilyet még nem láttam sehol. Tízezrek hevertek itt a bara­­kokban és a szabad ég alatt moz­dulatlanul. Már csak a szemük élt, a szívük alig dobogott. A ke­züket nem tudták felemelni. — Nem is hittem, hogy embe­rek ilyet tehetnek emberekkel — mondja Grigorij Davidovics és körülnéz a tájon. Négymilliós tömegsír figyel­mezteti a világot: a fasizmusban állattá vedlik az ember! * 1944: Dr. Mengele vizitet tart az auschwitzi főtáborban. Áll könnyedén szétvetett lábakkal a halálraítéltek előtt, és mosolyog. Elegáns, csinos férfi. Ilyenről ál­modnak a Gratchenek és a Brun­­hildák a náci szalonokban. Men­gele Napóleon pózában tetszeleg. Négy ujját zubbonya nyílásába mélyeszti, némán áll, csak hü­velykujja parancsol, ki, melyik csoportba álljon. Ha jobbra bil­len, halál, ha balra, talán élet. — Herr Doktor, ugye dupla kosztot ír nekem? Hatéves fiúcska sikolt, kit csonttá aszalt az éhség. Dermedt csend támad, majd jóleső mocor­­gás a szívekben Mengele a fiúcskához lép. Megsimogatja fe­jét, barackot is nyom rá. — Vigyázunk rád, kisöreg. Azután kihúzza sudár derekát, s a végzetes hüvelykujj tovább osztja parancsait. Tik-tak, jobbra­­balra, élet-halál. A fiúcska oda­ér. Mengele rámosolyog és be­sorozza az öregek közé. Félóra múlva mindannyiukat elnyeli a krematórium. Kívül mutatós máz, de belül jéghideg szív és rothadt agy­velő. Ilyenek a fasiszták. Hoess is ilyen volt, a történelem egyik legnagyobb tömeggyilkosa, a tá­borparancsnok. Az épségben ma­radt krematórium előtt akasztó­fa áll, amelyre a háború után Hoesst felakasztották. Az akasz­tófa mellett fénykép, a tárgyalá­son mutatja a szörnyeteget. Arca komoly és méltatlankodó, mint­ha azon sajnálkozna, hogy nem jutott minden fogolynak lakkci­pő. Az emberek látják a szenv­telen, sima arcot, és legtöbbjük borzongva érzi, milyen jóleső elégtétellel nézi ezt az akasztó­fát. — Ilyenek voltak — mondják a körbenállók. — A fasiszták igen, de a néme­tek többsége nem volt ilyen! — hallom egy fiatalasszony hangját. ő Auschwitzból később egy bré­mai táborba került. Az ottani pa­rancsnok úgy tudta, hogy utcáról felszedett prostituáltakat vesz át. Ennek az embernek fogalma sem

Next