Népszabadság, 1960. május (18. évfolyam, 103-128. szám)

1960-05-01 / 103. szám

2 Májusi szántóolás (Folytatás az 1. oldalról.) viszonyítva 14 százalékkal nőtt, s a termelékenység 6 százalékkal emelkedett. Számos fontos ipari termékünk gyártási költsége csökkent, egy sor üzemünk jelentős megtakarítást ért el, más vállalatok növelték a termelés programszerűségét. Mindezek fontos lépések a VII. kongresszus kimutatásának valóra váltásában, hiszen a kongresszus azt a feladatot állította iparunk elé, hogy érjen el döntő javulást a termelés minőségi mutatói tekintetében, s az 1960. évi terv jó eredményeivel teremtsen minél kedvezőbb kiindulási alapot a jövő év január elsejével kezdődő ötéves tervünkhöz, amely biztosítja hazánkban a szocializmus alapjainak lerakását, egész szocialista építésünk meggyorsítását. Helyes politikánk és építőmunkánk egyik legfőbb eredményeként mezőgazdaságunk 70 százaléka már a szocialista szektorhoz tartozik. Tavaly november elseje óta kevés híján négyszázezer dolgozó paraszt lépett be a termelőszövetkezetekbe. Most 76 tszjárásunk és 2300 tsz-községünk van. Munkásosztályunk sokoldalúan segíti az új szövetkezetek megszilárdulását. Szövetkezeti parasztságunk nagy szorgalommal építi ki az új gazdaságokat és egyetért pártunknak azzal az elgondolásával, hogy már az idén többet termeljenek, mint amenynyit az újonnan egyesült kis gazdaságok tavaly együttesen adtak. Májusi számvetésünk egyik fő következtetése: mind iparunkban, mind mezőgazdaságunkban jobban kell érvényesítenünk a gazdaságosság elvét. Még roppant tartalékaink vannak, s várnak feltárásra. Jobb, tökéletesebb vállalati és gazdaságvezetéssel, színvonalasabb tervező és szervező munkával kell gyümölcsözőbbé tenni a kezdeményezést, lendületet és szorgalmat, amelyet mind munkásosztályunk, mind dolgozó parasztságunk tanúsít így a jövő esztendővel kezdődő ötéves tervidőszak hazánk felemelkedésének, erőink és tartalékaink nagymérvű gyarapodásának, népünk jóléte és kultúrája további felvirágzásának nagyszerű korszaka lesz. Népünket örömmel és büszkeséggel tölti el a tudat, hogy épülő, fejlődő, gazdagodó országunkra rokonszenvvel tekintenek a világ dolgozói. Azok az erőfeszítések, amelyeket pártunk útmutatása szerint a magyar nép az ország gazdagításáért tesz, jelentős hozzájárulást is jelentenek a nemzetközi munkásosztály világméretű küzdelméhez. A szocializmus építésének gyorsítása, eredményeink szüntelen fokozása — a mi legkorszerűbb harcmodorunk a nemzetközi küzdőtéren! A jó munka, a teljesített terv, a hasznot hajtó ésszerűsítés, a megnövelt terméshozam mind csatanyerés a békeharc mezején! 1960 május elsején a békéért és a haladásért harcoló erők a nemzetközi küzdőtér sok fontos szakaszán kemény ütközetet vívnak. A szocialista világrendszer az imperializmus országai dolgozóinak rokonszenvét és támogatását élvezi — mindenekelőtt legfőbb törekvésünk: a leszerelés és a tartós béke kivívásának síkján. Remélhetjük, hogy még a ma élő nemzedék megéri a gyarmati rendszer összeomlását, a gyarmati népek és függő országok felszabadulását. Az idő a májusi eszmék végső diadalát érleli Mai számvetésünk végeztével, május vörös lobogója alól azt üzenjük mind a testvéri népeknek, mind a szocializmus és a béke ügyében rokonszenvező barátainknak: vállaljuk és végezzük a ránk háruló feladatokat, bízhatnak bennünk és számíthatnak ránk! URBÁN ERNŐ: MIÉRT IS? Ez a történet már hónapok óta nyugtalanít. Még januárban esett, hogy öreg barátom és régi jó elvtársam, Darabos Iván, a Zala megyei Pártbizottság első titkára ezekkel a szavakkal fogott karon a parlament folyosóján: — Hallod-e, ha most se tudlak lecsalni Zalába, akkor soha! — Nem tudnám, mivel? — Egy történettel. Egy igazi nieked való történettel. Kiszistákról szól, fiatal tsz-szervezőkről, akiket bicskával vártak, vaddisznónak hittek és mondtak egy apró, isten háta mögötti erdei település lovas gazdái, aztán ... így kerültem le jó két hét múlva Zalába s ott is a korpavári határ egyik kies, hullámzó zugába, hogy a „neken való” történet szereplőit személyesen is megismerjem. Csodálatosan tiszta, gálickékegű délután volt. A felszél pengéje éles, csontig hatoló. S ahogy az országútról letérve, gyalogezerrel törtettünk felfelé egy festenivalóan szép, délnyugati nyílású völgy vízmosásában. Ungor: a történetbeli lovasgazdák szálláshelye oly messzinek s oly elérhetetlennek tűnt az erdők alján, mintha tetőit, kazjait és vörös bundás irtásföldjeit csupán a képzelet rakta volna föl színfoltnak egy télutói Szinyei-Merseképre. Nyolc család, huszonnyolc lélek él itt. Az öregapák valamikor a harmincas évek elején százötven kát, hold szántót, ötven kát, hold erdőt és néhány kiszolgált, düledező épületet vásároltak meg bankhitelre az uradalomtól. Néhányan tönkrementek, nem bírták a szakadatlan küzdelmet az élet és a természet viszontagságaival, de a löm maradt, gyökeret vert, s idők folyamán oly szilaj, mindennel dacoló kis közösséggé szokott össze, hogy ma már — mint mondják — a villám se árthat nekik. Mert az a legkevesebb, hogy a falvak akár innen, akár túl, több mint jó órányira esnek s hogy — ha esik, ha fú — már a gyerekek is napi kettő-kettő és fél órát kénytelenek birkózni a távolsággal iskolaidőben, de vizük sincs elég, egyetlen huszonhat méter mély kerekes kútból húzzák, s ha netán vándor téved Ungorba s vizet kér, hát inkább borral kínálják, mert az a kevesebbet érő. Aztán a földek is: csupa domb, csupa „lenek meg főnek”, jó legyen magáért, amelyik idegenből idevásárolva, ki nem adja a páráját szántás-vetés közben. Ujság nem jár s nem is járhat, mert hiába rendelné meg akár mind a nyolc családfő is, a postának havi kétszáz forintjába kerülne a külön kézbesítő. És mégis . .. amikor szóbeszéd, szájtávíró útján ide is eljutott a hír, hogy megyeszerte inog a mezsgyekaró: egyik szövetkezeti község a másik után alakul, ennek a zord, istenhátamögötti életnek még a keserűsége is egyszeriben színméznek tűnt valamennyi ungori lovasgazda számára, s nemcsak elhitték, de meg is esküdtek volna rá, hogy agyaras vaddisznónak kell lennie, aki megszokott életükből ki akarja mozdítani őket. Mindez s ami még ezután következik, már fenn a telepen, Vörös Lajos tegnapi lovasgazda és újdonsült fogatos brigádvezető lakásán derült ki. Annyian lettünk, hogy a kisebbik szobának még az ajtaját is le kellett emelnie a házigazdának s bár tollhegyre való ember szerivel akadt ott s a beszélgetés is hovatovább egy izgalmas tsz-közgyűlés jellegét öltötte, az én tekintetem váltig a házigazdán volt, mintha vizslató, aprólékos megfigyelését hivatalosan is a feladatomul kaptam volna. Ez az érzés váratlanul támadt s abban a pillanatban fogott el, amikor kezet szorítottunk. Nem, nem e kézfogás ereje s barátkozó nyíltsága volt a meglepő, hisz hasonló módon már száz és száz parasztember szorított velem kezet. A súlya s az érdessége rendített meg, mert mintha nem is emberi kezet, de testmeleg, szárával benőtt taglót szorítottam volna. — Micsoda kéz s micsoda emberfeletti munka tehette ilyenné! Ez villant át rajtam s ez járt az eszemben később is, ahogy a pozsgás-barna, keletiesen szilvaszemű házigazda jövés-menését, borral s jó, mandula ízű fagyos szalonnával való étekmesterkedését elnézegettem, és valóban, amikor egész a bizalmasságig öszszemelegedtünk már és megkérdezhettem tőle, hogy mivel kezdte házas életét, válasza legalább olyan meglepőnek bizonyult, mint a kézfogása. — Anyja, hozzad csak azt a tálat, — mondta a feleségének. A fiatalasszony — mert túl a harmincon s két szép leánykájával igencsak fiatalos még — erre elmosolyodott s a kisebbik szobából egy ütött-kopott, agyon-viszsza ciezett zománcos tálkát hozott ki. Tojás volt benne, vagy egy tucatnyi friss tojás, annak a jeléül, hogy a háznál minden egyes használati tárgynak szinte a széthullásig kell szolgálnia, mutatni pedig a következő szavakkal mutatta oda a fiatalasszony: — Ezzel kezdtük meg egy fazékkal. Ha nem az nyugdíjban van már, muskátlit ültetett bele a lányom. — Mikor házasodtak össze? — kérdeztem jobb híján, mert az ütött-kopott tál láttán cserben hagytak a szavak. — Kilencszáznegyvenhétben, — mondta a házigazda. — És mire vitték? — Mire? — kísérte a visszakérdezést a fiatalasszonyéhoz hasonló beszédes mosoly. — Hát... nem valami sokra. De azért kevésre se. Először is itt van ez a ház. Vén épület, még az uradalom csináltatta, de nekünk jó volt, nagyon is jó, mert annak idején három helyen is próbálkoztunk, mire nagy nehezen fészket bírtunk rakni. Aztán itt volt a föld, kilenc kataszteri hold és ezerkétszáz négyszögöl, ennyivel léptünk a szövetkezetbe. Hozzá egy pár ló, de szép ám, táncoló fülű, mert erre mifelénk nem is jó az olyan, amelyiknek nem áll jó antennásan a füle. Aztán itt voltak a marhák is, mert azoknak is a forszorozójuk voltam, kilenc darabnál kevesebb még a legnehezebb esztendőkben sem állott az istállómban. Köztük egynéhány mindig szerződéses, a jelenben például négy volt az, hogy a szövetkezetbe léptem. Aztán ... Hanem ennél az aztánnál már megállt kezemben a golyós toll, mert amit ez a tagbaszakadt, harmincöt esztendős Vörös Lajos a puszta markával tizenkét esztendő alatt összeszerzett, annyira hihetetlennek tűnt, hogy azt végiggondolni is elég volt, nemhogy jegyzékbe írni. Meg is kérdeztem tőle: — Jól értettem, valóban semmi földje se volt, amikor a feleségével összekerültek? — Nem, egy talpalatnyi se. — Akkor ... mire állt rá? Mi volt az alap mégis? — A munka. Ahol pénzt láttam, mindig odamentem, kérem. S csak lassan, szálat csípve lehetett kigombolyítani a tények gubancából, hogy a család „egzisztenciájának” megalapozója voltaképpen egy kis előhasi üsző volt. Erre dolgozott-spórolt, ezt vette meg szerencsés kézzel s nevelte fel igen nagy gonddal mint kezdő gazda Vörös Lajos. Tsz-nek adta el, az árán már kettőt, két „újabb kicsit” tudott venni s négy hold bérletbe is belefogott. A gazdaság gyarapodása ettől fogva rohamosnak mondható. A két szépre „felpendített” üszőből az egyik ismét eladásra került. Az árából két szerszámos ló lett. Igaz, még nem táltos, de nem is zabszalmán tartott araszos szőrű, amelyik kötőféken fogva rádől a gazdájára. A négy holdbérlet nyolcra, majd egy alkalommal huszonkettőre is nőtt, bár ekkor megvoltak már a gyerekek . Vörös Lajosnak „mellesleg” vasöntödés segédmunkásnak is el kellett szegődnie, hogy a magasra srófolt adó- és beszolgáltatási kvóták ellenére is tovább gazdálkodhasson. Erről az időről mondta: — A kötelességemet mindenkor tudtam. Ha a versenytáblán nem is volt ott a nevem, azért a kullogok közt se szerepeltem soha. Végre ötvenhárom őszén végképp önállósult: bérlőből négy hold saját földtulajdonosa lett. Ez volt aztán az a rendíthetetlennek hitt és tudott fundamentum, amelyre téli-nyári, hajnali háromtól éjjel tizenegyig vitt munkával kb. tíz holdnyi, sokállatos és növényféleségekben is mindig „kurrens”cikkeket termelő polgár gazdaságát ráépítette. De hogyan? Úgy, hogy télen se jutott ki neki a viszonylagos pihenés. Eldőlni, fakitermelésre járt feleségestől s aznap is éppen szólalni volt, amikor a Korpavár felől közelgő tsz-szervezőket megpillantotta. Ma is azt vallom: nagy út, igazi hősköltemény volt Vörös Lajos utolsó tizenkét esztendeje. Még akkor is az, ha egyben-másban szorgalma szerencsével is párosult s ha a hozzá hasonló élelmes, piacra termelő gazdák számára az ellenforradalmat követő esztendők bizonyos értelemben a konjunktúra esztendői is voltak. (Ha pedig valaki azt TI: P SZABA ISÁG 1960. május 1. vasárnap Ezer munkás dolgozik a vásárváros építésén 416 kiállító cég vesz részt a vásáron Látogatás a nyitás előtt három héttel a Budapesti Ipari Vásár területén (Tudósítónktól.) Már csak 20 nap választ el a Budapesti Ipari Vásár kapunyitásától. A vásárvárosban szorgos munka folyik. Az utakon teherautók karavánja szállítja az építési anyagokat, a dekorációkat és a felszereléseket. Olyan még a vásár területe, mint a „Teleki tér”: mindenütt ládák, vasszerkezetek, deszkahalmok emelkednek. Nehéz elképzelni, hogy nemsokára gyönyörű kiállítás tárul majd a látogatók elé. Dr. Vitéz András, a vásár igazgatója tájékoztatójából megtudtuk, hogy az idén 40 000 négyzetméterrel nagyobb lesz a vásár területe, a pavilonok száma is 20-szal bővült. Jelenleg mintegy ezer ember dolgozik a vásárvárosban. Az épületek külső részén az utolsó simításokat végzik, most már a pavilonok belső elrendezése következik, megkezdődik a ládák, a csomagok felbontása. A MASPED 400 vagon áru és építőanyag szállítására kötött szerződést a külföldi cégekkel. Ez 100 vagonnal haladja meg a tavaly ide szállított mennyiséget. Nem is csoda, hiszen több a kiállító is. A vásáriroda hivatalos jegyzéke szerint 416 cég vesz r részt a május 20—30 között megrendezésre kerülő ipari vásáron. Az új kiállítók között szerepel Románia, a hazai iparágak között pedig az élelmiszeripar. Szinte naponta érkeznek a külföldi kiállítók. Budapesten tartózkodnak már a szovjet, a lengyel, a bolgár, a csehszlovák, az osztrák és a jugoszláv pavilon vezetői és építőmunkásai. Ugyancsak megérkezett több egyéni kiállító cég megbízottja is. A napokban kedves külföldi vendége volt az épülő vásárnak: Günter Kunze, a lipcsei vásár igazgatója megtekintette a vásár építkezéseit. Nemcsak a pavilonok, de a vásár útjai, parkrészei is szépülnek. Az Aszfaltútépítő Vállalat körülbelül 5000 négyzetméter útfelületet burkol be, így a vásár főbb utcái aszfaltozottak lesznek. Az utak többségét portalanítják. A többi között új „ruhába’ öltözik a ligeti Művészsétány. A Fővárosi Elektromos Művek továbbfejleszti a vásár közvilágítását. Már fektetik a kábeleket és szerelik a kandellábereket, fénycsöveket. Nagy gondot fordítanak az úgynevezett hatásvilágításra. A közterületek és az épületek megvilágítására különböző fényhatásokat használnak. Bővítik a vásár telefonhálózatát. A rendezők véleménye szerint a vásár ideje alkalmas lennearra, hogy a posta itt mutassa be elsőként az, új nyilvános telefonautomatákat. Megkezdték a tereprendezési munkákat is. A vásár területe a Kacsóh Pongrác út felé bővült s így a Vajdahunyad vára előtti virágos parkrészt kellemes pihenőhelynek szánják. Gondoskodnak a látogatók kényelméről azzal is, hogy körforgalmat létesítenek. A Műjégpálya épületétől nem kell visszafordulni, mert a tavon keresztül pontonhidat építettek a Vajdahunyad váráig. Egyébként a vásárrendezőség elegendő eligazító táblát, térképet és felvilágosítót állít fel. A felszabadulás 15. évfordulója lévén, a főbejárattal szemben emelkedő zászlórudakra 15 nagy tablót helyeznek el. Ezeken képekkel, grafikonokkal mutatják be Budapest új létesítményeit. Az idén a Budapesti Ipari Vásárnak három főbejárata lesz. Kettő megegyezik a tavalyival, a Vorosilov úton és a Május 1. úton, az újat a Széchenyi-fürdő épületével szemben építik. Épül az Ikarus-gyyár pavilonja az ipari vásáron.