Népszabadság, 1960. október (18. évfolyam, 233-258. szám)
1960-10-07 / 238. szám
1960. október 7. péntek NÉPSZABADSÁG A Deutsches Iheater művészei Budapesten Október 22-én: Becherest a Bartók Teremben A berlini Deutsches Theater művészei október második felében Budapestre látogatnak, hogy magyar művészekkel, a magyar színházi élettel ismerkedjenek. Október 22-én a Bartók Teremben fellépnek a közönség előtt is. Műsoruk címe: Németország, gyászom, örömöm, tel A műsort Johannes R. Becher verseiből, prózájából és megzenésített műveiből állították össze. A világhírű német költőnek az első világháború előtti művei nyitják meg az estet, amely a továbbiakban műsorszámaival végigkíséri a német nép sorsának alakulását, a hitleri fasizmus idejéről szólván is hirdetve a boldogabb jövőt, s a műsort záró versben megénekelve azt a napot, amelyen a két Németország egyesül. Az ünnepi estet Mesterházi Lajos író vezeti be. Kiváló művészek lépnek színpadra: a többi között Irmgard Arnold, Ernst Busch, Wolfgang Heinz, Eduard von Winterstein és Wolfgang Landhoff, valamint Inge Keller, Gisella May, Herwart Grosse és Otto Mellies. Zongorán kisér Peter Fischer. (MTI) Zenés irodalmi estek 45 fővárosi munkásszálláson A budapesti munkásszállásokon tavaly nagy sikere volt a SZOT Egressy Klubja által kezdeményezett zenés irodalmi esteknek A megrendezett, négyszáznál több műsort mintegy negyvenezren hallgatták meg. Az idén is szervezett formában igyekeznek kielégíteni a nagy érdeklődést, s hat szakmához tartozó munkásotthonokban (a vasas-, az építő-, a textiles-, a közlekedési, az élelmiszeripari és a helyi ipari szakszervezet munkásszállásain), összesen 45 helyen havonta egy-egy zenés irodalmi előadást tartanak. Ezekben az akciókban sok hivatásos művész is részt vesz. Közreműködésükkel az Egressy Klub nyolcféle műsort állított össze. A műsorokat mind a 45 munkásszálláson bemutatják. A legelőször sorra kerülő ilyen összeállítások egyike a Nevetni jó című vidám műsor. Értékesnek ígérkezik A munka dicsérete című műsor, s hasonló irodalmi és zenei igényességgel szolgálja majd a szálláshelyeken lakók szórakozását, művelődését a többi téma is. Szabó Pál: Tiszán innen, Dunán túl Szépirodalmi Könyvkiadó Szabó Pál kisregénye kétségtelenül rokonságot tart a falukutató irodalom hagyományaival. Ujmor Ági bűbájosan félszeg, félmodern és félig „ősi” találkozása a szerelemmel, a pesti művésznő falusi szereplésének zivatart kavaró, üde históriája — mindez csak vérbeli szépíró-öltözet. Az epizódszerű történetek mögött kutató szenvedély lappang: meglesni és lerajzolni az új falu szellemi és erkölcsi arcát, megmérni itt-ott a szocialista műveltség valóságos mélységeit. Az ízesen mesélő Szabó Pál szerencsére sokszor háttérbe szorítja a komor kutatót , és épp akkor lel rá legtermészetesebben az új jelenségekre, amikor az elbeszélés magavonta határai közt marad, elmesélvén például, hogy a simatói parkot Ujmor András elkeresztelte Angolparknak, s szélén tábla áll. Művelt ember nem lép a gyepre! A falu valamiképp útban van a városiasság felé, lakói — különösen a fiatalok — sajátságosan vegyítik magukban a paraszti szemérmességet, meg a bátor, gyors városi gondolkodást. A kisregény egyik főhőse, Daruka KISZ-titkár ugyancsak kettős anyagból van gyúrva: simamodorú és lompos, otromba és bűbájos, vakmerő, támadó hajlamait nehezen tartja kordában az újon szerzett — mozgalomban szerzett — tudatosság. Beszédében feltalálhatók a fővárosi zsargon elemei is, meg a tőrölmetszett népi szólások is — az utóbbi aránya a kedvezőbb. Ízlése ugyancsak ilyen sajátságos keverék, de már a gondolkodása, erkölcsisége homogénebb, tisztább. Az archeológus aggályaira — aki szerint a parasztifjúság viselkedése és beszéde torz és elfajult —, Daruka meghökkentően okos és dialektikus helyzetelemzéssel válaszol. Nem igaz az, amit egyeskritikusok állítanak, hogy Szabó Pál valami paraszti őskultúra porladását siratja a kisregényben, s a városiasság behatolása ellen tiltakozik. Amikor küzdő hőseivel együtt visszautasítja a polgári farkaserkölcsöt, meg a huligán idétlenségeket, akkor igazul szól, s nem gáncsot, hanem elismerést érdemel. „A Tiszán innen ..új falusi közössége nem viaszból való világ, hanem valóságos, és a miénk. Sajnálatos viszont, hogy a kisregény nem eléggé „regényes”. Központi eseménye — az énekesnő fogadtatása — nem gyűjti jól össze s nem csoportosítja erős konfliktus köré az egyéni sorsokat. Bizony, csak valami hajszálfinom, belső konfliktus mozdítgatja előre a viszonylag sokféle sorsot, ilyesmi: miféle bölcsesség, meg próba kell a mi fiatalságunknak, amelyik „úgy nőtt fel, hogy már bölcsőjében elkerülte a keserűség”. A szereplő fiatalok „regénye” megnyugtatóan zárul, a szerelmek és szakítások indítóokait és belső folyamatát azonban csak távoli látványként érzékeljük; a hősök sorsa nemigen lesz élménnyé, mint ahogy az író számára is valószínűleg sokkal fontosabb a kisregény társadalmi, mint lélektani mondanivalója. Mindnyájunkat érdeklő szenvedélyessége révén, meg eleven elbeszélő stílusa, örök fiatal népi humora által a „Tiszán innen” méltón képviselt Szabó Pál írásművészetét. Fel kell figyelni a kötet illusztrációira, Szántó Piroska pompás tusrajzaira. Tóth Sándor A nyárias hangulat, úgy látszik, nemcsak a kellemes időjárásban, de a moziprogramon is érződik. Az újonnan műsorra tűzött alkotások, egy kivételével, amolyan középszerű „nyári” időtöltést biztosítanak. A sikert, az igazán jó szórakozást a régebbi, hétről hétre prolongált produkciók nyújtják. Külön figyelmet érdemel, hogy bemutató mozijaink ez idő szerint egyszerre négy magyar filmet is műsoron tartanak. Köztük Makk Károly Fűre lépni szabad című vígjátéka most kezdi meg pályafutását, míg a Rangon alul immár nyolcadik hete változatlan érdeklődéssel pereg. Az új filmek között két nagyobbszabású vállalkozás is akad, de a nagyratörő szándékkal a megoldás nem azonos értékű. Példa erre az Annuska Igényes témájú szovjet film, elnagyolt feldolgozásban. V. Szevelj, a forgatókönyv írója megkísérelte, hogy nyomon kövesse egy egyszerű szovjet asszony életútját 1941-től napjainkig. Amikor hősnőjét, Annuskát, megismerjük, 1941-et írunk. Napsugaras idilli képeket, épülő, tágas, korszerű iskolát, jókedvű munkásokat látunk. Az iskolát azonban már nem avathatják fel. Kitör a háború és az idillnek egyszeriben vége szakad. A mosolygó, kedves fiatalasszonyt rengeteg megpróbáltatás éri. Elveszti férjét, egyik gyermeke is meghal, s a pusztító vihar elmúltával hazatérve, nehezen találja meg a helyét az emberek között. Amikor azután végre hivatása akad, felnövekedett, a maguk útjára lépő gyermekei okoznak számára nem kis gondot. Életrajz s kissé korrajz ez a film. Mintegy haloványabb folytatása annak a nagyszerű asszonysorsnak, amelyet Donszkoj rajzolt meg emlékezetes nagysikerű filmjében, az Egy életen át címűben. Mark Donszkoj azonban nemcsak mesterségbeli tudásban múlja felül az Annuska rendezőjét, Borisz Bametet, hanem a munkája alapjául szolgáló forgatókönyv is kerekebb, átgondoltabb, koncentráltabb volt, mint ez. Szevelj eléggé bizonytalanul szerkeszt. Bár Annuska alakját plasztikusan alkotta meg, a történet fonala mégis minduntalan kicsúszik a keze közül. Váratlan átmenetek, éles, de nem mindig a szereplők jelleméből fakadó konfliktusok követik egymást, oly sűrűn, hogy a néző szinte fel sem fogja az egyiket, máris a másikkal kell szembenéznie. S Borisz Barnet rendezése kevéssé tudja e zökkenőkön átsegíteni a filmet. Részletekben ugyan találó ábrázolást nyújt, egészében azonban nem ura a szétfolyó anyagnak. Irina Szkobceva, a címszereplő, érett színészi eszközökkel elevenítette meg Annuska alakját. Kitűnő Georgijevszkaja megzavarodott, bánatsújtotta édesanya-figurája. örömmel láttuk viszont férjeként Csapajev hajdani megszemélyesítőjét, Borisz Babocskint (Iván Ivanovics brigádvezető). Maszevics operatőri munkája stílusos, de néhol túlrészletezett. A kínai filmgyártás alkotása, A hosszú menetelés történelmi freskó a nagy idők emlékére. Cseng Jin és Hua Tsun rendezők ebben a filmben a kínai történelem s a népi forradalom legnagyobbszabású fegyvertényét kívánták művészi formában megörökíteni. Csen Csi-tung, a forgatókönyv írója elsősorban a hősi harcok szinte emberfeletti nehézségeit hangsúlyozza. A kínai vöröshadsereg katonáinak a hoszszú menetelés idején ugyanis nemcsak a túlerőben levő ellenséggel, de a zord természettel is meg kellett küzdeniük. Ami a mai nézőnek vadregényes táj, az az adott pillanatban a katonáknak újabb és újabb, szinte leküzdhetetlennek tűnő nehézséget jelentett. S a szinte hihetetlen — tanú erre a történelem —, mégis bekövetkezett: a kínai vöröshadsereg, áttörve a Kuomintang-erők fojtogató zárógyűrűit, ellenséges tűzben, ezernyi nélkülözés közepette célhoz ért. A színes technika és Kao Hungtao felvételei — a helyszín felidézésével — a magyar néző számára is hűen érzékeltetik mi is volt a hosszú menetelés. Az előtérben álló figurák (Li, a politikai tiszt, Lao Csou fiatal harcos, édesapja, a szakács és Vang parancsnok) a kínai katona különféle jellegzetes típusai. E típusokat azonban a film nem egy helyen túlságosan leegyszerűsítette. A film másik hiányossága, hogy az izgalmas harci jelenetek ellenére a történet tempója néhol meglassul. A hosszú menetelés szép emléket állít azoknak a névtelen hősöknek, akik a kínai vöröshadsereg soraiban e történelemben szinte páratlan haditettet végrehajtották. Mivel kevés a gyermekfilm, hibái ellenére is örülünk a szovjet Szombrevónak. A történet — s ez igen érződik a filmen — színdarabnak íródott. Szergej Mihalkov ugyanis igyekezett az eredetiből minél többet átmenteni, s ez nem vált a film javára. Sok benne a párbeszéd, kevés a cselekmény, holott különösen ifjúsági témáknál kétszeresen fontos az izgalmas meseszövés, az egymást pergő ritmusban követő bonyodalmak. Ennek hiányában hiába kedvesek, természetesek a gyerekszereplők, s az sem kárpótol, hogy Gracsov alakításában Chaplin figurája is megjelenik, sőt, rövid időre feltűnik a filmben a népszerű komikus, Szergej Filippov is. Ábel Péter A BEMUTATÓ MOZIK MŰSORÁBÓL Az általános iskolai reformtervezetről nyilatkozik Arató Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője (Tudósítónktól.) A szerkesztőséghez küldött levelekben, s vitákon is többen kérték: szóljunk bővebben a tervezett általános iskolai reformról. Kérdéseinkre Arató Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium általános iskolai főosztályának vezetője válaszolt. Bevezetőben arról szólt, hogy az általános iskola bevált iskolatípus. Egész iskolarendszerünk reformjának alapelvei azonban az általános iskolára is vonatkoznak: ezt is közelebb kell vinni az élethez, itt is csökkenteni kell a túlterhelést, korszerűsíteni a műveltségi anyagot, s fokozottabban kell munkálkodni a szocialista világnézet és erkölcs kialakításán. A túlterhelés megszüntetéséről és a tananyag korszerűsítéséről A tantervi módosításoknál abból kell kiindulni: az általános iskola legfőbb feladata, hogy szilárd alapokat adjon a fiataloknak, tehát jól tanítsuk meg őket helyesen írni, olvasni és számolni. Sajnos, ma még előfordul, hogy ötödik-hatodik osztályos tanulók nem tudnak rendesen olvasni, vagy nem ismerik az alapműveleteket. És ennek oka nem minden esetben a szorgalom hiánya, hanem a tanterv hibái, s a helytelen oktatási módszerek. Nagy gondot fordítunk például az algebrára, de az alapszámolási készség nem kellően megalapozott. Ezért is tartjuk furcsának, hogy a Matematikai Kutató Intézet a közelmúltban a minisztériumhoz küldött levelében azt kérte, hogy az általános iskolás diákokat tanítsák meg a logarléc használatára. A túlterhelést csökkenti majd a tananyag zártságának feloldása is. Eddig az általános iskolában többé-kevésbé kerek, lezárt ismereteket adtak, s ezért a továbbtanuló diákok gyakran egész anyagrészeket ismételtek. Sőt, ilyen ismétlődések az általános iskolában is előfordulnak, hiszen háromszor tanulják Magyarország földrajzát. Ez bizony hozzájárul a túlterheléshez. Napjainkban azonban az általános iskolát végzettek 80 százaléka tovább tanul középiskolákban, vagy iparitanuló-iskolákban, s így az általános iskolai anyag viszonylagos zártsága még kevésbé jogosult. E feloldás megszünteti majd az átfedéseket — például a kémiában, matematikában és a földrajzban is lehetővé teszi az óraszám csökkentését, az új, korszerű ismeretek tanítását. Helyesen kell kialakítani az iskolai munkarendet is, jobban kell megszervezni a pihenés és a munka szabályos váltakozását, s fokozottabban kell alkalmazni a legkorszerűbb oktatási és nevelési módszereket. Küzdeni kell a pedagógiai arisztokratizmus ellen, s mindjobban építeni kell az iskola munkáját érintő társadalmi véleményre. Az egyoldalúan információs jellegű szülői értekezletek helyett nevelési és oktatási munkaértekezleteket kell tartani. Gyakorlati foglalkozások — termelési kirándulások Az általános iskolai gyakorlati foglalkozásoknak az a feladatuk, hogy betekintést adjanak az alapvető termelési ágakba, s megtanítsanak a kéziszerszámok alapfogásaira, valamint az anyagok alapismereteire, s ezzel előkészítsenek a gimnáziumokba és szakközépiskolákba bevezetendő szakirányú politechnikai képzésre. Az általános iskolák felsőtagozatán, a tanműhelyekben és az iskolai gyakorló kertekben folyik a gyakorlati oktatás. Látszólag jogos tehát a kérdés: hogyan lehet itt a nagyüzem fölényét bizonyítani, nem a kisüzemi termelésre nevelnek-e? Nem, hiszen a középiskolákban továbbtanulók már üzemekben is dolgoznak, mások meg szakmát tanulnak. Az általános iskolákban minderre csupán előkészítenek az alapfogások megtanításával. A nagyüzemi légkör megismerésére viszont már az általános iskolában lehetőséget adnak a termelési kirándulások, s a gyakorlati foglalkozásokat vezető munkások is. A termelési kirándulások lehetnek tantervhez, vagy valamilyen társadalmi munka végzéséhez kapcsoltak. Tantervhez kapcsolódva kell meglátogatni a környék legfontosabb üzemeit, s megismerni az azokban folyó munkát Arra törekszünk, hogy e látogatások során egész termelési rendszereket lássanak a diákok. Társadalmilag hasznos munkának lehet tekinteni, ha például egy osztály, vagy egy iskola elvállalja egy park, vagy játszótér gondozását, vagy ha az iskolában az életkornak megfelelő fokozatossággal bevezetik az önkiszolgáló rendszert. Ide lehet számítani a fém- és papírgyűjtést, valamint a nyári munkát is. Azt szeretnénk, ha a VII.—VIII. osztályos tanulóik nyaranként egy-két hetes, táborozással összekötött csökkentett munkaidős gyakorlaton vennének részt a termelőszövetkezetekben, az állami gazdaságokban, vagy az ipari üzemekben. Az általános iskolák felső tagozatában most heti két órában tartunk gyakorlati foglalkozásokat. Az alsó tagozatban most kézimunkát is tanítanak. Itt sok a felesleges, öncélú foglalkozás. Azt tervezzük, hogy az életkornak megfelelő könnyed, szórakoztató jelleget megőrizve, fokozatosan ezeket az órákat is haszos tevékenységgel töltsék el. A dolgozók általános iskoláiról és az üzemi iskolákról Arra törekszünk, hogy az általános iskolát mindenki elvégezze. Ennek fontosságát mindjobban megértik a dolgozók. Mutatja ezt az is, hogy a múlt tanévben megháromszorozódott a dolgozók iskoláiban tanulók száma. Sajnos, elég nagy a lemorzsolódás, mert a tanulás feltételeinek biztosítása hiányos. Az is előfordul egyes üzemekben, hogy szűklátókörűen, a törvényben biztosított feltételeket sem adják meg a tanuláshoz. E tekintetben nagyon sokat segíthetnének a szakszervezeti bizottságok. A dolgozók iskoláinak tantervét — a tervezet szerint — a felnőttek életviszonyaihoz és tapasztalataihoz kell igazítanunk. A gyakorlat mutatja például, hogy a felnőtteknek a növénytant nem kell olyan részletesen tanítani, mint a gyerekeknek, hiszen egyrészt már sok ilyen ismeretük van, másrészt nincs is szükségük rá. Ezzel szemben élettapasztalatuk lehetővé teszi, hogy más tárgyakból többet tanuljanak, mint kisiskolások. A történelemben például merészebben nyúlhatunk a politikai és társadalomtörténet tanításához is — fejezte be nyilatkozatát Arató Ferenc.