Népszabadság, 1960. október (18. évfolyam, 233-258. szám)

1960-10-07 / 238. szám

1960. október 7. péntek NÉPSZABADSÁG A Deutsches Iheater művészei Budapesten Október 22-én: Becher­est a Bartók Teremben A berlini Deutsches Theater művészei október második felé­ben Budapestre látogatnak, hogy magyar művészekkel, a magyar színházi élettel ismerkedjenek. Október 22-én a Bartók Terem­ben fellépnek a közönség előtt is. Műsoruk címe: Németország, gyá­szom, örömöm, tel A műsort Jo­­hannes R. Becher verseiből, pró­zájából és megzenésített művei­ből állították össze. A világhírű német költőnek az első világhábo­rú előtti művei nyitják meg az estet, amely a továbbiakban mű­­sorszámaival végigkíséri a német nép sorsának alakulását, a hitleri fasizmus idejéről szólván is hir­detve a boldogabb jövőt, s a mű­sort záró versben megénekelve azt a napot, amelyen a két Né­metország egyesül. Az ünnepi estet Mesterházi La­jos író vezeti be. Kiváló művé­szek lépnek színpadra: a többi között Irmgard Arnold, Ernst Busch, Wolfgang Heinz, Eduard von Winterstein és Wolfgang Landhoff, valamint Inge Keller, Gisella May, Herwart Grosse és Otto Mellies. Zongorán kisér Pe­ter Fischer. (MTI) Zenés irodalmi estek 45 fővárosi munkásszálláson A budapesti munkásszálláso­kon tavaly nagy sikere volt a SZOT Egressy Klubja által kezde­ményezett zenés irodalmi estek­nek A megrendezett, négyszáz­nál több műsort mintegy negy­venezren hallgatták meg. Az idén is szervezett formában igyekeznek kielégíteni a nagy érdeklődést, s hat szakmához tartozó munkás­­otthonokban (a vasas-, az építő-, a textiles-, a közlekedési, az élelmi­­szeripari és a helyi ipari szakszer­vezet munkásszállásain), összesen 45 helyen havonta egy-egy zenés irodalmi előadást tartanak. Ezek­ben az akciókban sok hivatásos művész is részt vesz. Közreműkö­désükkel az Egressy Klub nyolcféle műsort állított össze. A műsoro­kat mind a 45 munkásszálláson bemutatják. A legelőször sorra kerülő ilyen összeállítások egyike a Nevetni jó című vidám műsor. Értékesnek ígérkezik A munk­a dicsérete című műsor, s ha­sonló irodalmi és zenei igé­nyességgel szolgálja majd a szál­láshelyeken lakók szórakozását, művelődését a többi téma is. Szabó Pál: Tiszán innen, Dunán túl Szépirodalmi Könyvkiadó Szabó Pál kisregénye kétségte­lenül rokonságot tart a falu­kutató irodalom hagyományaival. Ujmor Ági bűbájosan félszeg, fél­modern és félig „ősi” találkozása a szerelemmel, a pesti művésznő falusi szereplésének zivatart ka­varó, üde históriája — mindez csak vérbeli szépíró-öltözet. Az epizódszerű történetek mögött ku­tató szenvedély lappang: meglesni és lerajzolni az új falu szellemi és erkölcsi arcát, megmérni itt-ott a szocialista műveltség valóságos mélységeit. Az ízesen me­sélő Szabó Pál szerencsére sok­szor háttérbe szorítja a komor ku­tatót , és épp akkor lel rá leg­természetesebben az új jelensé­gekre, amikor az elbeszélés maga­vonta határai közt marad, elme­sélvén például, hogy a simatói parkot Ujmor András elkeresztel­te Angolparknak, s szélén tábla áll. Művelt ember nem lép a gyepre! A falu valamiképp útban van a városiasság felé, lakói — különösen a fiatalok — sajátsá­gosan vegyítik magukban a pa­raszti szemérmességet, meg a bá­tor, gyors városi gondolkodást. A kisregény egyik főhőse, Daruka KISZ-titkár ugyancsak kettős anyagból van gyúrva: simamodorú és lompos, otromba és bűbájos, vakmerő, támadó hajlamait nehe­zen tartja kordában az újon szer­zett — mozgalomban szerzett — tudatosság. Beszédében feltalál­hatók a fővárosi zsargon ele­mei is, meg a tőrölmetszett népi szólások is — az utóbbi aránya a kedvezőbb. Ízlése ugyancsak ilyen sajátságos keverék, de már a gon­dolkodása, erkölcsisége homogé­nebb, tisztább. Az archeológus aggályaira — aki szerint a parasztifjúság viselkedése és beszéde torz és elfajult —, Daruka meghökkentően okos és dialektikus helyzetelemzés­sel válaszol. Nem igaz az, amit egyes­­kritikusok állítanak, hogy Szabó Pál valami paraszti őskultúra porladását siratja a kisregényben, s a városiasság behatolása ellen tiltakozik. Amikor küzdő hőseivel együtt visszautasítja a polgári farkaserkölcsöt, meg a huligán idétlenségeket, akkor iga­zul szól, s nem gáncsot, hanem elismerést érdemel. „A Tiszán in­nen ..új falusi közössége nem viaszból való világ, hanem való­ságos, és a miénk. Sajnálatos viszont, hogy a kis­regény nem eléggé „regényes”. Központi eseménye — az énekes­nő fogadtatása — nem gyűjti jól össze s nem csoportosítja erős konfliktus köré az egyéni sorso­kat. Bizony, csak valami hajszál­­finom, belső konfliktus mozdít­­gatja előre a viszonylag sokféle sorsot, ilyesmi: miféle bölcsesség, meg próba kell a mi fiatalságunk­nak, amelyik „úgy nőtt fel, hogy már bölcsőjében elkerülte a kese­rűség”. A szereplő fiatalok „re­génye” megnyugtatóan zárul, a szerelmek és szakítások indító­okait és belső folyamatát azon­ban csak távoli látványként ér­zékeljük; a hősök sorsa nem­igen lesz élménnyé, mint ahogy az író számára is valószínűleg sokkal fontosabb a kisregény tár­sadalmi, mint lélektani mondani­valója. Mindnyájunkat érdeklő szenvedélyessége révén, meg ele­ven elbeszélő stílusa, örök fiatal népi humora által a „Tiszán in­nen” méltón képviselt Szabó Pál írásművészetét. Fel kell figyelni a kötet illuszt­rációira, Szántó Piroska pompás tusrajzaira. Tóth Sándor A nyárias hangulat, úgy látszik, nemcsak a kellemes időjárásban, de a moziprogramon is érződik. Az újonnan műsorra tűzött alko­tások, egy kivételével, amolyan középszerű „nyári” időtöltést biz­tosítanak. A sikert, az igazán jó szórakozást a régebbi, hétről hétre prolongált produkciók nyújtják. Külön figyelmet érdemel, hogy bemutató mozijaink ez idő szerint egyszerre négy magyar filmet is műsoron tartanak. Köztük Makk Károly Fűre lépni szabad című vígjátéka most kezdi meg pálya­futását, míg a Rangon alul immár nyolcadik hete változatlan érdek­lődéssel pereg. Az új filmek között két na­­gyobbszabású vállalkozás is akad, de a nagyratörő szándékkal a megoldás nem azonos értékű. Példa erre az Annuska Igényes témájú szovjet film, elnagyolt feldolgozásban. V. Sze­­velj, a forgatókönyv írója meg­kísérelte, hogy nyomon kövesse egy egyszerű szovjet asszony élet­útját 1941-től napjainkig. Amikor hősnőjét, Annuskát, megismer­jük, 1941-et írunk. Napsugaras idilli képeket, épülő, tágas, kor­szerű iskolát, jókedvű munká­sokat látunk. Az iskolát azonban már nem avathatják fel. Kitör a háború és az idillnek egyszeriben vége szakad. A mosolygó, kedves fiatalasszonyt rengeteg megpró­báltatás éri. Elveszti férjét, egyik gyermeke is meghal, s a pusztító vihar elmúltával haza­térve, nehezen találja meg a he­lyét az emberek között. Amikor azután végre hivatása akad, fel­­növekedett, a maguk útjára lépő gyermekei okoznak számára nem kis gondot. Életrajz s kissé kor­rajz ez a film. Mintegy halová­­nyabb folytatása annak a nagy­szerű asszonysorsnak, amelyet Donszkoj rajzolt meg emlékeze­tes nagysikerű filmjében, az Egy életen át címűben. Mark Donszkoj azonban nemcsak mesterségbeli tudásban múlja felül az Annuska rendezőjét, Borisz Bametet, ha­nem a munkája alapjául szolgáló forgatókönyv is kerekebb, átgon­doltabb, koncentráltabb volt, mint ez. Szevelj eléggé bizonyta­lanul szerkeszt. Bár Annuska alakját plasztikusan alkotta meg, a történet fonala mégis mindun­talan kicsúszik a keze közül. Vá­ratlan átmenetek, éles, de nem mindig a szereplők jelleméből fa­kadó konfliktusok követik egy­mást, oly sűrűn, hogy a néző szinte fel sem fogja az egyiket, máris a másikkal kell szembe­néznie. S Borisz Barnet rendezé­se kevéssé tudja e zökkenőkön át­segíteni a filmet. Részletekben ugyan találó ábrázolást nyújt, egészében azonban nem ura a szétfolyó anyagnak. Irina Szkobceva, a címszereplő, érett színészi eszközökkel elevení­tette meg Annuska alakját. Ki­tűnő Georgijevszkaja megzava­rodott, bánatsújtotta édesanya-fi­gurája. örömmel láttuk viszont férjeként Csapajev hajdani meg­személyesítőjét, Borisz Babocs­­kint (Iván Ivanovics brigádveze­tő). Maszevics operatőri munkája stílusos, de néhol túlrészletezett. A kínai filmgyártás alkotása, A hosszú menetelés történelmi freskó a nagy idők emlékére. Cseng Jin és Hua Tsun rendezők ebben a filmben a kínai történelem s a népi forradalom legnagyobbszabású fegyvertényét kívánták művészi formában meg­örökíteni. Csen Csi-tung, a for­gatókönyv írója elsősorban a hő­si harcok szinte emberfeletti ne­hézségeit hangsúlyozza. A kínai vöröshadsereg katonáinak a hosz­­szú menetelés idején ugyanis nemcsak a túlerőben levő ellen­séggel, de a zord természettel is meg kellett küzdeniük. Ami a mai nézőnek vadregényes táj, az az adott pillanatban a katonáknak újabb és újabb, szinte leküzdhe­­tetlennek tűnő nehézséget jelen­tett. S a szinte hihetetlen — tanú erre a történelem —, mégis bekö­vetkezett: a kínai vöröshadsereg, áttörve a Kuomintang-erők fojto­gató zárógyűrűit, ellenséges tűz­ben, ezernyi nélkülözés közepette célhoz ért. A színes technika és Kao Hung­­tao felvételei — a helyszín felidé­zésével — a magyar néző számá­ra is hűen érzékeltetik mi is volt a hosszú menetelés. Az előtérben álló figurák (Li, a politikai tiszt, Lao Csou fiatal harcos, édesapja, a szakács és Vang parancsnok) a kínai katona különféle jellegzetes típusai. E típusokat azonban a film nem egy helyen túlságosan leegyszerűsítette. A film másik hiányossága, hogy az izgalmas harci jelenetek ellenére a törté­net tempója néhol meglassul. A hosszú menetelés szép emlé­ket állít azoknak a névtelen hő­söknek, akik a kínai vöröshad­sereg soraiban e történelemben szinte páratlan haditettet végre­hajtották. Mivel kevés a gyermekfilm, hi­bái ellenére is örülünk a szovjet Szombrevónak. A történet — s ez igen érződik a filmen — színdarabnak íródott. Szergej Mihalkov ugyanis igye­kezett az eredetiből minél többet átmenteni, s ez nem vált a film javára. Sok benne a párbeszéd, kevés a cselekmény, holott külö­nösen ifjúsági témáknál kétszere­sen fontos az izgalmas meseszö­vés, az egymást pergő ritmusban követő bonyodalmak. Ennek hiá­nyában hiába kedvesek, természe­tesek a gyerekszereplők, s az sem kárpótol, hogy Gracsov alakításá­ban Chaplin figurája is megjele­nik, sőt, rövid időre feltűnik a filmben a népszerű komikus, Szergej Filippov is. Ábel Péter A BEMUTATÓ MOZIK MŰSORÁBÓL ­ Az általános iskolai reformtervezetről nyilatkozik Arató Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője (T­udósítónktól.) A szerkesztőséghez küldött le­velekben, s vitákon is többen kér­ték: szóljunk bővebben a terve­zett általános iskolai reformról. Kérdéseinkre Arató Ferenc, a Művelődésügyi Minisztérium ál­talános iskolai főosztályának ve­zetője válaszolt. Bevezetőben arról szólt, hogy az általános iskola bevált iskola­típus. Egész iskolarendszerünk reformjának alapelvei azonban az általános iskolára is vonatkoz­nak: ezt is közelebb kell vinni az élethez, itt is csökkenteni kell a túlterhelést, korszerűsíteni a műveltségi anyagot, s fokozottab­ban kell munkálkodni a szocia­lista világnézet és erkölcs kialakí­tásán. A túlterhelés megszüntetéséről és a tananyag korszerűsítéséről A tantervi módosításoknál ab­ból kell kiindulni: az általános is­kola legfőbb feladata, hogy szi­lárd alapokat adjon a fiatalok­nak, tehát jól tanítsuk meg őket helyesen írni, olvasni és számolni. Sajnos, ma még előfordul, hogy ötödik-hatodik osztályos tanulók nem tudnak rendesen olvasni, vagy nem ismerik az alapműve­leteket. És ennek oka nem min­den esetben a szorgalom hiánya, hanem a tanterv hibái, s a hely­telen oktatási módszerek. Nagy gondot fordítunk például az al­gebrára, de az alapszámolási készség nem kellően megalapo­zott. Ezért is tartjuk furcsának, hogy a Matematikai Kutató In­tézet a közelmúltban a miniszté­riumhoz küldött levelében azt kérte, hogy az általános iskolás diákokat tanítsák meg a logarléc használatára. A túlterhelést csökkenti majd a tananyag zártságának feloldása is. Eddig az általános iskolában többé-kevésbé kerek, lezárt isme­reteket adtak, s ezért a tovább­tanuló diákok gyakran egész anyagrészeket ismételtek. Sőt, ilyen ismétlődések az általános iskolában is előfordulnak, hiszen háromszor tanulják Magyaror­szág földrajzát. Ez bizony hozzá­járul a túlterheléshez. Napjaink­ban azonban az általános iskolát végzettek 80 százaléka tovább ta­nul középiskolákban, vagy ipari­­tanuló-iskolákban, s így az álta­lános iskolai anyag viszonylagos zártsága még kevésbé jogosult. E feloldás megszünteti majd az átfedéseket — például a kémiá­ban, matematikában és a föld­rajzban i­s lehetővé teszi az óraszám csökkentését, az új, kor­szerű ismeretek tanítását. Helyesen kell kialakítani az is­kolai munkarendet is, jobban kell megszervezni a pihenés és a munka szabályos váltakozását, s fokozottabban kell alkalmazni a legkorszerűbb oktatási és nevelé­si módszereket. Küzdeni kell a pedagógiai arisztokratizmus el­len, s mindjobban építeni kell az iskola munkáját érintő társa­dalmi véleményre. Az egyolda­lúan információs jellegű szülői értekezletek helyett nevelési és oktatási munkaértekezleteket kell tartani. Gyakorlati foglalkozások — termelési kirándulások Az általános iskolai gyakorlati foglalkozásoknak az a feladatuk, hogy betekintést adjanak az alapvető termelési ágakba, s megtanítsanak a kéziszerszámok alapfogásaira, valamint az anya­gok alapismereteire, s ezzel elő­készítsenek a gimnáziumokba és szakközépiskolákba bevezetendő szakirányú politechnikai képzés­re. Az általános iskolák felsőtago­zatán, a tanműhelyekben és az iskolai gyakorló kertekben folyik a gyakorlati oktatás. Látszólag jogos tehát a kérdés: hogyan le­het itt a nagyüzem fölényét bi­zonyítani, nem a kisüzemi terme­lésre nevelnek-e? Nem, hiszen a középiskolákban továbbtanulók már üzemekben is dolgoznak, má­sok meg szakmát tanulnak. Az ál­talános iskolákban minderre csu­pán előkészítenek az alapfogások megtanításával. A nagyüzemi lég­kör megismerésére viszont már az általános iskolában lehetőséget adnak a termelési kirándulások, s a gyakorlati foglalkozásokat ve­zető munkások is. A termelési kirándulások lehet­nek tantervhez, vagy valamilyen társadalmi munka végzéséhez kapcsoltak. Tantervhez kapcso­lódva kell meglátogatni a környék legfontosabb üzemeit, s megis­merni az azokban folyó munkát Arra törekszünk, hogy e látoga­tások során egész termelési rend­szereket lássanak a diákok. Társadalmilag hasznos munká­nak lehet tekinteni, ha például egy osztály, vagy egy iskola el­vállalja egy park, vagy játszótér gondozását, vagy ha az iskolában az életkornak megfelelő fokoza­tossággal bevezetik az önkiszol­gáló rendszert. Ide lehet számíta­ni a fém- és papírgyűjtést, vala­mint a nyári munkát is. Azt sze­retnénk, ha a VII.—VIII. osztá­lyos tanulóik nyaranként egy-két hetes, táborozással összekötött csökkentett munkaidős gyakorla­ton vennének részt a termelőszö­vetkezetekben, az állami gazdasá­gokban, vagy az ipari üzemekben. Az általános iskolák felső ta­gozatában most heti két órában tartunk gyakorlati foglalkozáso­kat. Az alsó tagozatban most ké­zimunkát is tanítanak. Itt sok a felesleges, öncélú foglalkozás. Azt tervezzük, hogy az életkornak megfelelő könnyed, szórakoztató jelleget megőrizve, fokozatosan ezeket az órákat is haszos tevé­kenységgel töltsék el. A dolgozók általános iskoláiról és az üzemi iskolákról Arra törekszünk, hogy az álta­lános iskolát mindenki elvégez­ze. Ennek fontosságát mindjob­ban megértik a dolgozók. Mutat­ja ezt az is, hogy a múlt tanév­ben megháromszorozódott a dol­gozók iskoláiban tanulók száma. Sajnos, elég nagy a lemorzsoló­dás, mert a tanulás feltételeinek biztosítása hiányos. Az is előfor­dul egyes üzemekben, hogy szűk­látókörűen, a törvényben biztosí­tott feltételeket sem adják meg a tanuláshoz. E tekintetben nagyon sokat segíthetnének a szakszerve­zeti bizottságok. A dolgozók iskoláinak tanter­vét — a tervezet szerint — a fel­nőttek életviszonyaihoz és tapasz­talataihoz kell igazítanunk. A gyakorlat mutatja például, hogy a felnőtteknek a növénytant nem kell olyan részletesen tanítani, mint a gyerekeknek, hiszen egy­részt már sok ilyen ismeretük van, másrészt nincs is szükségük rá. Ezzel szemben élettapasz­talatuk lehetővé teszi, hogy más tárgyakból többet tanuljanak, mint kisiskolások. A történe­lemben például merészebben nyúlhatunk a politikai és társa­dalomtörténet tanításához is — fejezte be nyilatkozatát Arató Fe­renc.

Next