Népszabadság, 1960. november (18. évfolyam, 259-284. szám)

1960-11-27 / 282. szám

12 A KPM útügyi osztályának kérése: A mezőkről érkező munkagépek és teherautók takarítják le a sarat a kerekekről A Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium útügyi osztálya felhív­ja a gépkocsivezetők figyelmét, hogy az aszfalt- és a betonutak sokfelé sárosak, emiatt igen csú­szósak, tehát nagyon óvatosan hajtsanak. A mezőkről érkező munkagé­pek, teherautók rengeteg sarat hordanak a fő közlekedési útvona­lakra, s emiatt egy-egy szakaszon csúszós az út, s ez gyakran okoz karambolokat. A gépkocsiveze­tőknek tehát saját érdekük az óvatos vezetés. Természetesen a KPM útügyi osztálya is megteszi a szükséges intézkedéseket. Az út­­őröket utasította, haladéktalanul lássanak hozzá a sár eltakarításá­hoz; ehhez a munkához a községi tanácsok segítségét kérte. Az út­ügyi osztály kéri a munkagépek, teherautók vezetőit, hogyha me­zei utakról fő közlekedési utakra térnek, előzőleg takarítsák le a sarat a kerekekről, ezzel a vi­szonylag kis munkával igen nagy segítséget nyújthatnak az útügyi dolgozóknak és sok összeütközést, karambolt megelőzhetnek. (MTI) Nagysikerű kórushangverseny Székesfehérváron A székesfehérvári pedagógus­énekkar és a budapesti Magyar Optikai Művek énekkara szombat este nagysikerű közös kórushang­versenyt rendezett Székesfehér­várott. A műsorban klasszikus művek és népi feldolgozások sze­repeltek. A nagy tetszéssel fogadott hangversenyt Budapesten, a MOM Művelődési Házban a kö­zeljövőben megismétlik. Irodalmi est Egerben Gondolat kaleidoszkóp cím­mel irodalmi estet rendez Eger­ben hétfőn a Gondolat Könyv­kiadó a Heves megyei TIT és a Kelemen László Irodalmi Szín­pad közreműködésével. A műso­ron az Auróra, az Európai anto­lógia és a Kis Zenei Könyvtár so­rozat anyagából adnak elő a töb­bi között Tolnay Klári, Ascher Oszkár, Pécsi Sándor, Lorenz Kornélia, Nagypál László. Az ösz­­szekötő szöveget Gál György Sándor író mondja el. Előkészítő tanfolyam a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem felvételi vizsgáira A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem, elsősorban munkás és dol­gozó paraszt származású fiataloknak, akik 1960-ban, vagy régebben érett­ségiztek és jelenleg termelőmunká­ban vesznek részt, egyetemi felvételi vizsgára előkészítő esti tanfolyamot indít. A tanfolyam 1960. december 15-én kezdődik és 1961. június 29-én fejező­dik be. A tanfolyam önköltséges; a részvevők 450 forint részvételi díjat fizetnek. A költséget a munkahely szakszervezeti bizottsága megtérítheti. Korhatár: a nappali tagozatra pályá­zóknál 18—30 év, a levelező­ tagozatra pályázóknál 22—40 év. A párt, vagy állami ösztöndíjra javasolt 30 évesnél idősebbek az előképzettségre vonat­kozó feltételektől függetlenül jelent­kezhetnek. Új mintájú jelentkezési nyomtatványt a jelentkezéshez az egyetem tanulmányi osztályán (Mis­kolc, Egyetemváros) lehet igényelni. (A régi nem megfelelő!) Jelentkezési határidő: 1960. december 5. A határidőig beérkezett szabálysze­rű felvételi kérelmek számbavétele után az egyetem dönt a jelentkezők felvételéről, mindenki írásbeli értesí­tést kap. Pót­jelentkezést csak kivéte­lesen indokolt esetben fogad el az egyetem. A tanfolyam hallgatói vizs­gát nem tesznek, de a tanfolyam be­fejezésével az órák látogatásáról iga­zolást kaphatnak. Az előkészítő tan­folyam elvégzése az egyetemi felvé­telre való szabályszerű külön jelent­kezést és a felvételi vizsgát nem he­lyettesíti. (MTI) NÉPSZABADSÁG 1960. november 27. vasárnap Huszonkilenc négytalálatos A 48. játékhéten 4 067 813 lottó­­szelvény érkezett a Sportfogadási és Lottó Igazgatóságra, öttalálatos szelvény nem volt; négyes talá­latot 29 szelvényen értek el, ezekre egyenként 105 202 forintot fizetnek. A háromtalálatos szel­vények száma 3081, nyereményük 495 forint, kéttalálatos szelvény 97 695 volt, ezekre 15,60 forintot fizetnek. (MTI) Ezer hízó­­ egy gondozó Gépesített hizlalda Kiskunhalason A Kiskunhalasi Állami Gazda­ságban a napokban fejezik be a gépesített sertéshizlalda építését. Minden nehéz munkát gépiekkel végeznek majd, úgyhogy egy dol­gozó 1000 hízó ellátását vállal­hatja. A moslékot csővezetékeken át juttatják el a vályúba, a száraz darát kaparószalag szállítja, amelyről adagoló segítségével kapják meg a jószágok az élel­met. A hizlaldához korszerű ta­karmánykeverő üzem is csatlako­zik, ahol az antibiotikumokat, nyomelemeket keverik a jószágok élelmébe. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ 6.00: Hírek. — 6.10: Zenés műsor. — 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Fa­lusi életképek. — 8.00: Hírek. — 8.10: Operetthangverseny. — 8.50: Az Odera két oldalán. — 9.00: Zenei fejtörő. — 9.55: Édes anyanyelvünk. — 10.00: Vici­nális dugóhúzó. — 11.00: II. Könnyű- és tánczenei fesztivál. — 12.00: Hírek. — 12.15: Népi zene. — 12.50: Hétvégi Jegy­zetek. — 13.00: Szív küldi ... — 13.30: Rádiólexikon. — 14.00: Richard Tauber operettdalokat énekel. — 14.15: Nemzet­közi kaleidoszkóp. — 14.35: II. félidő. — 15.20: Csángó népdalok. — 15.35: A hét műsorából: A komédiás. — 16.05: Közvetítés Londonból. — 16.40: Új Zenei Újság. — 17.00: Hírek. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.10: Emberek között. 18.20: Tánczene. — 19.00: Munkáshétköz­napok. — 19.30: Beethoven: C-dúr szo­náta, Op. 53. „Waldstein.“ — 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.12: Máglya a virágok piacán. — 21.20: Delibes, Coppelia — balett. — A szünet­ben: 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 23.05: A furfangos menyecske. — 23.20: Könnyűzene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Magyar nóták. PETŐFI-RÁDIÓ 8.00: A református egyház félórája. — 8.30: Bach: A fuga művészete — részle­tek. — 9.00: Kisdobosok félórája. — 9.30: A rádió gyermekkórusa énekel. — 9.40: Mit hallunk a jövő héten? — 10.00: Szív küldi... — 10.55: Szvjatoszlav Richter hangversenye. — A szünetben: 11.20: Láttuk, hallottuk. — 12.20: Házibál. — 12.35: Kemény Egon: Könnyűzene — szvit. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: Tánczene. — 14.35: Fúvószene. — 15.00: A nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.15: Részletek Gluck Orfeusz c. operájából. — 16.10: Hiúság vására. — 16.40: Nagyon befújta az utat a hó... — 17.00: Mo­zart-hangverseny. — 18.30: Magyar tá­jak. — 19.06: Operett-est. — 20.00: Fauré-dalok. — 21.05: Tánczene. — 21.45: Három székely népballada. — 22.00: Rosa Ponselle énekel. — 22.25: Náthadal. — 22.30: Népdalcsokor. — 23.00: Hírek. TELEVÍZIÓ 10.00: Népek és szokások. Ifjúsági mű­sor. 1. Közvetítés a Néprajzi Múzeumból. 2. Kövek, várak, emberek. Magyar kis­­film. — 13.10. 48. sz. Magyar Híradó. — 13.25: A Vasas—Debrecen labdarúgó­mérkőzés közvetítése a Népstadionból. — 18.30: Nem rólam beszélnek? Bíró Gyula műsora. — 19.00: Élőújság. — Kb. 19.50: Vasárnapi vers. Vörösmarty: A vén ci­gány. Elmondja: Szakáts Miklós. Majd: Rangon alul. Magyar film. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁDIÓ 4.30: Hírek. — 4.35—7.59: Zenés mű­sor. — Közben: 5.20: Hírek. — 6.00: Falurádió. — 7.00: Hírek. — 8.10: Reg­geli hangverseny. — 9.00: Mesemondó kis tarisznya. — 9.20: Téli órák — hasz­nos mulatságok. — 10.00: Hírek. — 12.00: Hírek. — 12.10: Részletek Beetho­ven Fidelio c. operájából. — 13.00: Ti­mur és csapata. — 13.20: Tánczene. — 13.55: Napirenden... — 14.00: Heti ze­nés kalendárium. — 15.00: Hírek. — 15.10: Úttörő-híradó. — 15.30: A rádió gyermekkórusa énekel. — 15.45: Válasz a hallgatóknak. — 16.00: Szív küldi . . . — 16.35: Jugoszlávia nemzeti ünnepén. — 16.40: Az öreg Blagoje. — 17.00: Hí­rek. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Emlé­kezés Engels Frigyesre, születésének 140. évfordulóján. — 18.00: Zenés ajándék­­műsor. — 18.45: Miniszter a mikrofok­­­nál. — 19.00: Hogy volt... — 19.50: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Esti kró­nika. — 20.30: Földi vendégjáték. Rá­­diódráma. — 22.00: Hírek. — 22.15: Nótaemlékeim. — 22.45: A rádió énekka­ra énekel. — 23.05: Szíves emlékül. — 24.00: Hírek. — 0.10: Kadosa Pál, a. vonósnégyes. PETŐFI-RÁDIÓ 6.00: Reggeli zene. — 8.00: Hírek. — 14.15: Mezei csokor. — 14.40: Moha bá­csi, a törpe. — 15.00: A mosoly országa. Részletek. — 16.00: Hírek. — 16.05: A peches ember. — 16.35: Vivaldi: d-moll viole d'amore verseny. — 16.50: Lakatos Lajos cimbalmozik. — 17.15: Éjszakai őr­járat. — 17.30: Operarészletek. — 18.00: Hírek. — 18.05: Magazin. — 18.25: Hang­verseny. — 19.00: Hírek. — 19.05: Ta­nuljunk könnyen, gyorsan, magyarul. — 19.25: Koncert fúvószene. — 19.40: Fa­lurádió. — 20.00: Mindenkinek szép a maga babája. — 20.46: Sporthíradó. — 21.00: Hírek. — 21.05: Tánczene. — 21.40: Tárlatlátogatáson. — 22.00: Szer­­vánszky Endre: Concerto József Attila emlékére. — 22.45: Részletek Gyöngy Pál operettjeiből. — 23.00: Hírek. Vállalatok főkönyvelői figyelem! Budapesti és vidéki telepeinken a vasbegyűjtés mellett különféle haszonanyagot veszünk és értékesítünk Haszonvas árat térítünk anyagnemenként (lemez, rúd, idomvas stb.) külön-külön válogatott, szakszerűen tá­rolt vasféleségekért. Haszonvasanyagokat az új anyag áránál 25 %-kal ol­csóbban árusítjuk, tehát megtakarítás érhető el, ha az új anyagokat haszonvassal helyettesítik. KAPHATÓK: Idomanyagok, lemezek, csövek, sínek, ötvözött haszonvas (XI., Hamzsabégi út 20.) BUDAPESTI TELEPEINKEN: VIII., Baross utca 128. Telefon: 341-912 X., Jászberényi út 18—22. „ 149-005, 149-020 IX., Soroksári út 34. „ 138-632 XI. Hamzsabégi út 20. „ 269-281 ES VIDÉKI TELEPEINKEN IS. KOHÁSZATI ALAPANYAGELLÁTÓ VÁLLALAT Budapest, VI., Benczúr utca 11. Telefon: 425—799. Megkezdődött a nád aratása a Fertőn Az idén a Fertő tavon hatezer holdon aratják a nádat. Naponta 16 ezer kévét vágnak le. A Fertődi Állami Gazdaság exportra is ter­mel: nyugat-európai országokba összesen 365 ezer kéve nádat szál­lítanak. Tanyamúzeum Mezőhéken A Szolnok megyei Mezőhék községben is felszámolják a ta­nyavilágot. A Táncsics Termelőszövetkezet tagjai elhatározták, hogy az új major közelében álló, száz éves­nél is öregebb Boldog Zsigmondi tanyát nem bontják le, megőrzik a tanyai élet emlékeként és mú­zeumot létesítenek belőle. Kihunyt Solt Sándor elvtárs Solt Sándor, a Pénzügyminisz­térium főosztályvezetője, a mun­kásmozgalom régi harcosa no­vember 24-én tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Temetése novem­ber 30-án 14 órakor lesz a farkas­réti temetőben. (MTI)­­ A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség hétfőn kezdődő var­sói tanácsülésén a Magyar Nők Országos Tanácsának képvisele­tében Erdei Lászlóné és Bodonyi Pálné országgyűlési képviselők vesznek részt.­­ A szekszárdi borvidék re­konstrukciójáról tárgyalt szomba­ton­ a Tolna megyei képviselőcso­port. A tanácskozáson sok szőlé­szeti szakember, termelőszövetke­zeti és egyéni gazda is részt vett — LENGYEL POLITIKAI PLAKÁT KI­ÁLLÍTÁS nyílt szom­baton a budapesti Lengyel Olva­sóterem rendezésében a diósgyőri Lenin Kohászati Művek vendég­házának előcsarnokában. — Szétszedhető műanyaglapos asztalok, összecsukható fregoli gyártását kezdték meg a Veszp­rémi Faárugyárban. — 25—30 dekás gyümölcsöt ér­lelnek Horváth István szombat­­helyi kertész üvegházában a Grú­ziából és Olaszországból származó narancsfák. — 23 SZOCIALISTA BRIGÁ­DOT tüntettek ki kiváló munká­juk elismeréseképpen oklevéllel a Csepel Művekben. — Újítási és műszakfejlesztési kiállítás nyílt Salgótarjánban tegnap. A kiállításon Nógrád me­gye vállalati, termelőszövetke­zeti és állami gazdaság dolgo­zóinak legsikerültebb újításait mutatják be. — A debreceni Csokonai Szín­ház kamaraszínháza december közepére elkészül. Az új létesít­mény az ország legszebb vidéki kamaraszínháza lesz. — GERA GYULA festőművész képeiből Maros-parti tájak címmel kiállítás nyílt szombaton a BM Zrínyi utcai Központi Klubjában. Megnyitó beszédet Ék Sándor mondott. — Az idén 65 hold gyümölcsöst, tavasszal pedig 45 hold szőlőt te­lepítenek a Komárom megyei termelőszövetkezetek. — A helyi autóbuszjáratok fej­lesztésére az idén még 60 új Ika­rus 620-as autóbuszt állítanak for­galomba. — GRAHAM GREENE új re­génye Svédországban jelenik meg. A regény egy kongói lepratelepen játszódik. — Most jelent meg: József At­tila összes versei (Szépirodalmi). — Nemzetközi Almanach. — Torday György: Ubryk Borbála (Kossuth). — Fekete István: A koppányi aga testamentuma (Mag­vető). — Figuli: Három pejle (Eu­rópa). — Ballagnak az óvodások (Minerva). — Bagi Gyula: Eszpe­rantó nyelvkönyv (Tankönyv­­kiadó). — Bacsó Jenő: Öröklési jog (Közgazdasági). — A magyar—szovjet kapcsola­tok fejlődéséről érdekes kiállítás nyílt szombaton az MSZBT ren­dezésében a soproni Liszt Ferenc Kultúrotthonban. — 210 lakás építését kezdte meg ezekben a napokban Szegeden a Csongrád megyei Építőipari Vál­lalat; a lakások zöme szövetkezeti lakás lesz. — TIZENÖT ÖSZTÖNDÍJAT alapítottak a bányászgyermekek továbbtanulásának segítésére a Komárom megyei Szénbányászati Trösztnél. Az eredménnyel tanuló fiatalok havi 350—600 forint ösz­töndíjat kapnak majd. — Szakadékba zuhant egy mun­kásokat szállító teherautó a ko­lumbiai Santandar területén. 18 munkás életét vesztette. — A VIHARSAROK IFJÚSÁ­GA címmel megjelent a KISZ Békés megyei bizottsága folyó­iratának első száma. — Ezerholdas halastó építési terve készül a Halgazdasági Tröszt számára. Fülöpszállás és Szabadszállás között épül meg a mesterséges tó, amelyet a Duna­­völgyi-főcsatornából látnak majd el vízzel. — MEGNYÍLT TALLINBAN szombaton a magyar plakátművé­szeti kiállítás. A megnyitó ünnep­ségen részt vettek az Észt SZSZK kulturális és művészeti életének képviselői, s a Szovjet—Magyar Baráti Társaság észt tagozatá­nak vezetői is. — A Magyar Nemzeti Galéria soro­zatban kiadja műtárgyainak jegyzé­két. A Szépművészeti Múzeum ha­gyományai alapján megjelent első kö­tet a galéria szoborgyűjteményében szereplő valamennyi mű leírását és összes adatait tartalmazza.­­ Több mint 500 okiratot ha­misított Tóth Lajos, a Mechani­kai Mérőműszerek Gyárának, majd a Geofizikai Mérőműszerek Gyárának volt anyagbeszerzője. A központi kerületi bíróság ötévi börtönbüntetésre ítélte. Rendkívül erős napfogyatkozás lesz februárban (Tudósítónktól.) Jelentős csillagászati eseményre készül fel a tudományos világ. 1961. február 15-én nagy napfo­gyatkozásnak leszünk szemtanúi. Ilyen erős napfogyatkozás leg­utóbb Közép-Európában 1912- ben volt, s hasonló legközelebb 1999. augusztus 11-én várható. A februári 96 százalékos napfogyat­kozás Budapesten, reggel 8.55 óra­kor kezdődik és hat-hét percig tart majd. Enyhe idő A Meteorológiai Intézet jelenti, vár­ható időjárás ma estig: enyhe idő, változó felhőzet. Több helyen kisebb eső, főleg délen és keleten reggeli, délelőtti köd. Élénkebb nyugati, északnyugati szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet, 8—12 fok között. A Duna vízállása szombaton Buda­pestnél 256 centiméter. MINDEN ÉVSZAKOT KALAPPAL köszöntsünk

Next