Népszabadság, 1960. december (18. évfolyam, 285-310. szám)
1960-12-01 / 285. szám
2 NÉPSZABADSÁG 1960. december X. csütörtök Miért kerestek keveset a 6-os műhelyben? Szűkszavú levél érkezett a szerkesztőségbe a minap. „Négy-ötszáz forintot kerestünk ebben a hónapban. Jöjjenek el hozzánk, vizsgálják meg, miért kaptunk ilyen keveset.” Aláírás: „a Telefongyár B-gyáregysége, 6-os műhelyének dolgozói”. A gyáregység a dabasi járásban, Bugyiban van. Most telepítették oda, a párt és a kormány ipartelepítési politikájának megfelelően, a vidék iparosítása érdekében. Eddig az emberek mindig a földből éltek itt, s így a telep 500 főnyi munkásseregével óriási üzemnek számít. Fiatal még ez a gyáregység, s korához képest most küszködik a gyermekbetegségekkel. Ebben az évben 30 millió forint értékű terméket produkál a telep. Jövőre még nagyobb lesz a feladat; a termelés négyszeresére, a létszám egyötödével nő 1961-ben. Tehát a tervek nem akármilyenek. Ezt az arányt csak korszerű termelési módszerekkel, begyakorlott munkásokkal lehet elérni. A munkások azonban ma még teljesen gyakorlatlanok. A havi teljesítmény — 20 százalék A 6-os műhelyben egy-egy műszakon mintegy 50 gyakorlatlan munkásasszony préseli, fúrja, forgácsolja a telefonhoz és más híradástechnikai eszközökhöz szükséges alkatrészeket. Gépről gépre járok, úgy tudakolom, ki mennyit keresett. Tarancsik Anna például 620 forintot, Sztrakó Ilona csak 530- at, Matai Jánosné ugyanennyit, Batuska Margit csak 470 forintot kapott a múlt havi munkájáért, s olyan dolgozó is volt, akinek munkája még ennyit sem ért. A 6-os műhelyben tizennyolcan olyan keveset termeltek, hogy teljesítménybérük 700 forint alatt maradt. Teljesítményük pedig 20 és 70 százalék között ingadozott. A normákkal lenne baj? Aligha, hiszen a gép sem, a munka sem új. Az anyaüzem dolgozói — mert az új telep létrehozása előtt ott készültek az alkatrészek — gond nélkül teljesítették a normát ezen a munkán. És nemcsak az anyaüzemben teljesítették az előírt időt. Akárhányszor ellenőriznek a normások, az éppen ellenőrzött munkás itt is elvégzi az előírt mennyiségű munkát. Magam is többször meggyőződtem erről. Az asszonyok nem szándékosan dolgoznak lassan. Hanem azért, mert nem tudják, nem szokták meg, nem ismerik a munka rendes ütemét. Azt se tudják, mi a norma Eddig ebben a műhelyben órabérben számolták el az embereket. A tanulási idő alatt nem sürgetett gyorsabb tempóra a boríték. És jóformán semmi és senki nem sürgetett. Most teljesítménybér van, nem értik az asszonyok, miért kapnak sokkal kevesebb pénzt, mint egy hónappal ezelőtt, pedig akkor sem dolgoztak többet. A 400—500 forintos keresetek oka tehát a hallatlanul alacsony munkafegyelem és ugyanilyen munkaintenzitás. Ezért azonban nemcsak az aszszonyok, hanem a műhely, az üzem, a telep és a gyár vezetői is felelősek. Nekik tudniuk kellett, hogy ezeknek az asszonyoknak ez az első munkahelyük. A norma szó idegen nekik, azt sem tudják, hogyan értsék. Így azután azt sem tudják, hogyan lehetne előre kiszámítani a keresetet. Mert nem magyarázták meg nekik A művezető örül, hogy egyáltalán megindult a munka. És miközben a termelés ezernyi ügyét rendezi, a legfontosabbra, a termelőmunkások tanítására nem jut ideje. „Már megmondtam nekik ezerszer” — legyint, s többre nincs energiája. A diszpécser szintén „már megmondta”, s egyébként is két hónapja küszködik azért, hogy megteremtse az üzemben a bizonylati fegyelem alapjait. A bérelszámolónak a saját munkáját végezni is elég, ő is új ember, most tanul. Még a saját munkájában is sok a javítanivaló. És egyébként „ő is sokszor elmondta már”. Ugyanígy „megmondták elégszer” az üzem és a gyáregység vezetői — minél feljebb megyünk, annál több egyéb sürgető gondra hivatkoznak. De most, amikor már baj van, mégis mindenki elismeri, hogy lehetett volna másképp is. Úgy, hogy a két hónap alatt, amíg órabérben fizették a munkásokat, megmagyarázzák az új embereknek a munkásélet gyári gondjait. Úgy, hogy a kifizetett órabér mellett kimutatják, menynyi lett volna a teljesítménybér. Úgy, hogy a normalapokra a hivatalos számok mellé félhivatalosan is odaírják: egy óra alatt hány darab a norma, s a műhely falára két-három faliórát tesznek, hogy az asszonyok maguk is ellenőrizhessék, meddig tart például száz darab alkatrész elkészítése. Vagy úgy, hogy az anyagyárból kivisznek két-három asszonyt legalább egy hétre, aki saját munkájának, gyakorlott mozdulatainak példájával tanítja a földmunkához szokott asszonyokat. És még sokféleképpen, ahogyan azt — ha elkésve is — most megteszik. Jó lecke volt! De ez már egy kicsit eső után köpönyeg. Utólag kell most megmagyarázni, hogy a tisztességes keresetért többet kell dolgozni. És természetesen a pénz is hiányzik az embereknek. Ezért például jónéhányuknak kell — hogy a családi költségvetés fel ne boruljon — előleget folyósítani. Az biztos, hogy a lecke munkásnak és vezetőnek egyaránt alapos volt. A munkások mindenképpen megtanulták belőle, hogy kevés munkáért csak keveset fizetnek a gyárban. A vezetők pedig bizonyára megjegyzik majd, hogy az új embereknek segíteni és magyarázni kell, meg kell tanítani őket a gyári munkára. Mert aki azt elmulasztja, az semmit sem oldhat meg igazán. Ágoston Éva Egy szovjet tudós laboratóriumában egyórás klinikai halál után is életre tudják kelteni az embert Moszkva, november 30. (MTI) Vlagyimir Nyegovszkij szovjet professzor laboratóriumában az úgynevezett klinikai halál időtartamát sikerült már öt-hat percről egy órára növelni. A tudósok úgy érték ezt el, hogy a szervezet életrekeltésének komplex módszerét mesterséges lehűtéssel kapcsolták össze. Nyegovszkij professzor a TASZSZ tudósítójának beszámolt az e területen elért újabb sikerről. Kutyákon végzett kísérletek bebizonyították, hogy még meszszebb kitolható a klinikai halál ideje. A kísérleti állatok két órán át voltak a klinikai halál állapotában. Utána életre keltették őket és a kutyák életműködése teljesen visszatért. Több mint háromezer szovjet állampolgár köszönheti megmentését a haláltól Nyegovszkij professzornak, aki kidolgozta az emberi szervezet életrekeltésének új módszereit. Majdnem negyed évszázada harcol a professzor kísérleti fiziológiai laboratóriumában munkatársaival együtt az úgynevezett „indokolatlan” halál ellen, amely „alkalomszerű” okokból áll be egészséges embereknél. Nyegovszkij professzor e munka gazdag tapasztalatait értekezésben foglalta össze, amelyet most az 1961. évi Lenin-díjakra pályázó munkák közé soroltak. A professzor és munkatársai módszereit sikeresen alkalmazzák a szülészetnél, a baleseteknél nyújtott orvosi segítségnél. Elkészült az Oroszlányi Hőerőmű gőzkazánjának modellje A Képzőművészeti Alap Kivitelező és Iparvállalatának modellező stúdiójában elkészítették az Oroszlányi Hőerőmű gőzkazánjának modelljét. Az eredeti gőzkazánt a Ganz Daru- és Kazángyár szereli majd be az Oroszlányi Erőműbe. Az új kazán gyenge kalóriájú palaszén és szénporbefúvásos tüzeléssel működik. Ez az ország első ún. félszabadtéri kazánja, melynél az épület hátfalát és tetejét a kazán képezi. Ez a megoldás a beruházás összegét 20 millió forinttal csökkenti. Képünkön: A kazán modell végső szerelése és festése. A szocialista mezőgazdaság új feladatokat állít a gyakorlat és a tudomány elé írta: Erdei Ferenc akadémikus A MEZŐGAZDASÁGUNK fejlődése során elérendő célokat és feladatokat a második ötéves terv irányelvei pontosan és sokoldalúan meghatározzák. Ezek között első helyen áll a termelés növelése, s ezen belül az árutermelés fokozása, továbbá ennek elősegítésére a termelés szerkezetének belterjes irányú átalakítása, mégpedig oly módon, hogy a termelés fejlesztése gazdaságos legyen és együttjárjon a munkatermelékenység növelésével és az önköltség csökkentésével. Mindezek alapfeltételeként jelölik meg az irányelvek „a szocialista nagyüzemi termelési formák és termelési szerkezet" győzelemre juttatását. Ezek a célok kifejezik a következő fél évtized agrárpolitikai programját és első pillanatra is érzékeltetik, hogy e következő öt évben mezőgazdaságunk fejlődésében új fejlődési szakasz következik be. A változás legdöntőbb tényezője a termelési viszonyok és az üzemi szerkezet megváltozása. További új tényezője mezőgazdaságunk fejlesztésének, hogy lehetővé és szükségessé válik a szocialista jellegű mezőgazdaság nagyüzemeinek korszerű nagy gazdaságokká fejlesztése és a termelés magasabb színvonalra emelése. Mindez együtt azt eredményezi, hogy új feladatokat kell megismernünk, új fogalmakat kell megtanulnunk és új megoldási formákat kell létrehoznunk. A feladat belátható távlatra tekintve egyaránt új erőfeszítéseket követel a gyakorlattól és a tudománytól. Ezért nyilván nem felesleges, ha az új feladatokról szélesebb közvélemény számára igyekszem áttekintést nyújtani. A TERMELÉS TERÜLETI ELHELYEZÉSE ÉS ÜZEMI SZAKOSÍTÁSA a legújszerűbb téma, ami mostanában szakkörökben is, szélesebb közvélemény előtt is mind gyakrabban felvetődik. Könyvtárnyi irodalma van már e kérdésnek, több kutatóintézet dolgozik rajta és nagy jelentőségű határozatok születnek erről minden szocialista országban. A feladat azért vált sürgetően időszerűvé, mert a szocialista nagyüzemek feltételei között megnyílt a lehetősége annak, hogy a termelés egyes ágait a legkedvezőbb természeti és társadalmi adottságoknak megfelelően koncentráljuk, s egy-egy üzem keretei között néhány termék előállításának a leggazdaságosabb és legészszerűbb megszervezését valósítsuk meg. Ezen az úton érhető el a leggyorsabban a termelés növelése, a munkatermmelékenység emelése és az önköltség csökkentése. A megvalósításnak azonban nélkülözhetetlen technikai és üzemi feltételei vannak, amelyek a mi viszonyaink között ma még elsősorban az állami gazdaságokban találhatók meg. Mégis teljes erővel kell már most foglalkoznunk e kérdéssel, mert a tsz-ek fejlesztésének is ez a jövő útja, és különösen azért is, mert az előrehaladás egyes lépéseit nagyon körültekintően és megalapozottan kell előkészíteni. I 2 I A mezőgazdasági * 1 TERMELÉS NAGYÜZEMI TECHNOLÓGIÁJA — szokatlan kifejezés, s úgy tűnhet, hogy az iparral keverjük össze a mezőgazdaságot. Valóban. A szocialista nagyüzem keretei és a technika fejlődése elérték azt a fokot, amikor a termelési folyamatokat a mezőgazdaságban is olyan rendszerbe lehet foglalni, a fejlett technikai eszközök alapján, amely az egyes műveletek ésszerű és gazdaságos egybekapcsolását valósítja meg. Ez a kifejezés már teljesen meghonosult a szovjet mezőgazdaságban, s hozzá hasonlóan az NDK és Csehszlovákia mezőgazdaságában is. A mi állami gazdaságainkban már csaknem olyan megszokott szóhasználat ez, mint az ipari üzemekben, s a legfejlettebb gazdaságokban egymásután bontakozik ki a tehenészet, a borjúnevelés, a takarmányelőkészítés, a kukoricaművelés stb. valóban nagyüzemi technológiája. A tszekben természetesen még nem került ilyen formában napirendre ez a feladat, azonban az erre irányuló törekvés már jelentkezik, s ezt a gyakorlati kezdeményezés és a tudományos kutatás együttes erőfeszítésével kell alátámasztanunk. Annál is inkább, mert a szocialista nagyüzem adta lehetőségek tényleges megvalósítását jelenti ez, s ilyen módon lehet elérni a mezőgazdaság magasabb fejlettségi fokát, s ezáltal fokozatosan megszüntetni az ipar és a mezőgazdaság közötti lényeges különbségeket. ITT AZ ÜZEMI SZERVKÜLZETET ÉS A VEZETÉST IS MAGASABB SZÍNVONALRA kell emelni. A szövetkezeti gazdálkodás első lépcsőfokán a feladat a közös munka megszervezése és az egyesült parasztgazdaságok egységes üzemi keretbe való beillesztése. Ezt valósítja meg a brigádok és munkacsapatok megszervezése és megszilárdítása. Ezt követően azonban, ahogy növekednek a gazdaságok, szaporodnak a gépek, specializálódik a munka, és előtérbe kerülnek a gazdaságossági követelmények, úgy vetődik fel a szükséges magasabb fokú szervezeti egységek létrehozása. A Szovjetunióban a szántóföldi traktorosbrigádokat és a növénytermelő-, állattenyésztő brigádokat, mint komplex területi egységeket szervezik, és mindenütt erősödik az a törekvés, hogy a brigádokat önelszámoló üzemi egységekké fejlesszék. A szervezeti fejlesztés ilyen irányú szükséglete nálunk is jelentkezik, s mind több tsz-ben szerveznek komplex brigádokat és üzemegységeket. Állami gazdaságainkban pedig figyelemre méltó kezdeményezések vannak nem területi, hanem üzemági önelszámoló egységek létrehozására (tehenészet, hizlalda, kertészet, szántóföld stb.). Ez az üzemszervezési probléma szorosan összefügg a vezetéssel is. Az egy-egy termelési ágat speciálisan fejlesztő nagygazdaság mind a gazdaság vezetőjével szemben, mind az egyre önállóbban gazdálkodó üzemegységek vezetőjével szemben nagyobb, illetőleg másfajta követelményeket támaszt. Az állami gazdaságokban például a specializálódó egységet vezető agrármérnöknek mindinkább a gyáregységet irányító mérnökéhez hasonló feladatokat kell ellátnia. A tsz-ekben viszont az elnök általános gazdaságirányító funkciója mellett növekszik az agronómus szakirányító szerepe — ezért általában bevált elnökhelyettesként történő beállítása —, a brigádvezetői funkció pedig annak arányában kíván magasabb szakképzettséget, amilyen mértékben a brigád egyszerű munkaszervezeti formából komplex gazdálkodó egységgé válik. A TSZ-EK EGYMÁS KÖZÖTTI KAPCSOLATA ÉS FELSŐ IRÁNYÍTÁSA is magasabb fokú igényeket támaszt, ahogyan növekszenek a gazdaságok és termelésük specializálódik, illetőleg üzemi szervezettségük magasabb színvonalra emelkedik. Csehszlovákiában ezeket a követelményeket úgy elégítik ki, hogy megszervezik több termelőszövetkezet kooperációját. Az NDK-ban viszont a gépállomás körzetét tekintik olyan egységnek, amelyen belül keresik a termelőszövetkezetek közötti kapcsolatok legalkalmasabb formáit (gépi könyvelés, a termelőszövetkezetek specializálása stb.). A Szovjetunióban a kolhozközi üzemek létrehozása ölt mind nagyobb méreteket, s emelett — elsősorban a kolhozközi üzemek irányítására —, kerületi kolhozszövetségek vagy tanácsok szervezése került napirendre, anélkül, hogy ennek magasabb szintű (megyei, vagy országos) szerveit is szükségesnek tartanák. Ilyen jellegű szükséglet nálunk is jelentkezik, azonban a megoldási forma nálunk is vitatott. Bizonyos, hogy még több gyakorlati tapasztalatra és tudományos kutatásra van szükség, hogy a megfelelő megoldást megtaláljuk. A költségszámítás ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGCSÖKKENTÉS annál nagyobb je-