Népszabadság, 1961. április (19. évfolyam, 79-103. szám)

1961-04-08 / 84. szám

1961. április 8. szombat NÉPSZABADSÁG FIATALOK ÉS ÖREGEK A Vidám Színpad új műsora Már megszoktuk azt, hogy a Vi­dám Színpad műsora nem csupán alkalomszerűen egymás mellé ke­rült különféle tréfákból, kisebb színdarabokból, magánszámokból áll, hanem a műsornak gerince van, mai életünk egy-egy problé­máját ragadja meg, szervesen e köré épül, s az egyes műsorszá­mok ezt mutatják be több oldal­ról, sokszínűen, mulatságosan; ez jó hagyomány, s a kabarénak, a nevettetésnek feltétlenül kulturál­tabb, magasabb szintű formája. Az új műsor is egy gondolat kö­ré épül: a fiatalokról és öregek­ről szól. A téma fontos, érdekes, izgalmas. Kár, hogy a gerinc ez­úttal gyöngébb, s a művészi ki­dolgozás színvonalban kissé el­marad az előbbi bemutatóktól, el­sősorban azért, mert a választott tárgyat, a fiatalok és az öregek problémáját, egymáshoz való vi­szonyát a műsor nem mutatja meg eléggé mélyen és változato­san a szatíra tükrében. Természe­tesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek igen jó műsorszámok. Kellér Dezső ismét szelle­mesen, tartalmasan konferál, a lelke­­ a­ produkciónak, a szórakoztató, könnyed csevegése közben nemegyszer el is gondol­­koztat avval, amit mond. Apró dolgokat gúnyol ki, régi, beideg­­ződött rossz szokásainkat, hogy a negatív jelenségekkel sokszor többet foglalkozunk, mint életünk helyes, pozitív vonásaival, hogy munkánkra nemegyszer jellemző a kampányszerűség, vagy hogy sajtónkban, bírálatainkban túl kesztyűs kézzel bánunk a jampe­­cekkel, de ezeknek a fonákságok­nak a szatirikus kifigurázása a mai kabaré egyik feladata. Csak azt sajnáljuk, hogy a szokottnál kevesebbszer és rövidebben kon­ferál. A jelenetek közül kiemelkedik Irodalmi igényével, újszerűségével Kellér Dezső Nyugdíjasok című életképe, amely nem áll másból, mint öregeknek egy pesti eszp­resszóban ellesett párbeszédeiből, de a szerző ezekben a párbeszé­dekben néhány perc alatt kedve­sen emberi, egyéni portrékat raj­zol meg. A parányi színjáték ta­lán egy gondolattal hosszabb a kelleténél, kissé vontatott is, de értékeiért e gyöngéit szívesen el­nézzük. A Nyugdíjasok szép elő­adásáért a rendezőt, Kalmár Ti­bort, s a jó színészeket: Benedek Tibort, Gál Sándort, Hlatky Lászlót, Pethes Ferencet, Sugár Mihályt dicséret illeti. Ugyancsak irodalmi igényű és színvonalas Gádor Béla—Fejér István: Srácok című kedves tré­fája, és Fendrik Ferenc fordula­tos, ötletesen megírt Randevú cí­mű jelenete, amely két gyerekről szól, akik megakadályozzák a ma­ma távollétében a papának egy ballépését. Nem szorosan a műsor téma­körébe tartozik, de színesíti, gaz­dagítja az előadást, s sikert arat Kazal László magánszáma — szer­zői: Lőrinczi Pál—Miklósi Ottó — a rádióbeli Szabó családról. De említést érdemel Tabi László, Kertész Magda, Galambos Szil­veszter egy-egy hatásosan, talá­lóan megírt tréfája is. A gyengébb jelenetekről nem érdemes beszámolni, tanulságul csak annyit említenénk: helyes lenne, ha a színház tovább széle­sítené a Vidám Színpad mellé tö­mörült írói kört. Hiszen effajta törekvésekben a magyar kabaré­nak jó hagyományai vannak: a múltban olyan rangos írók, mint Ady Endre, Karinthy Frigyes, Szép Ernő, Emnőd Tamás szere­peltek műveikkel a kabaré szín­padán. Már említettük: kevés a mű­sorban az igazán jó jelenet, ez az oka annak, hogy az együttes olyan kitűnő tagjai, mint Sala­mon Béla, Alfonzó, Kabos László, Kibédy Ervin, Madaras Vilma ezúttal nem jutottak megfelelő szerephez. A színház fiatal mű­vészei közül azonban meg kell említeni Csala Zsuzsát: friss, de­rűs, karakterisztikus alakításai érdekes színfoltjai a műsornak. Kemény György jövünk az ünnepre. De ő nem! Nem és nem! Nem fogad az szót senkinek. Se maguknak, se ne­kem. Megy a bolond feje után. Rázza a rongyot. Megkótyagoso­­dott, hogy neki mérnök fia van! Sütkérezik a dicsőségben. Világot akar látni. Az öreg szüleire meg nem kíváncsi. Ki tudja, hogy jövő ilyenkorra, vagy karácsonykor, megtalálja-e még magukat? Az öregek lesütötték a szemü­ket. De nem azért, mert a halálu­kat emlegette a velük! Azért, mert sehogy se akaród­zott nekik, se az, hogy helyeseljenek, se, hogy ellentmondjanak. Szerencsé­re Karcsi maga kezdett újra be­szélni. Elmondta azt, amit már más­kor is elmondott. Hogy őneki, tudják, ha voltak is szülei, azok szerencsétlen, rossz szülők voltak. Elváltak, újra házasodtak, a gyerekek meg szanaszét, rokon­nál, lelencben, nevelőszülőknél. Az a csoda, hogy valamennyi el nem züllött. Őneki, Karcsinak, jóformán sohasem volt otthona, amíg meg nem házasodott. Azért is tudja ő megbecsülni a felesége apját-anyját. Amit a sors tőle gyerekkorában megtagadott, azt adta meg apósában-anyósában. Megmondja úgy, ahogy van: an­nak idején leginkább az vonzotta Katihoz, hogy olyan becsületes, összetartó családból származott. Értsék meg tehát, mi fáj őneki olyan nagyon: az, hogy Kati nem becsüli meg őket. És mit feleltek erre az öregek? A nagymama megtapogatta a levesesfazék oldalát. — Meleg már. Kitálalom. Ilyet még az egynapos operák­ is ehet. A nagypapa pedig: — Hallod-e, még én is elmen­nék abba a Prágába, ha nem fáj­na a lábam. — A papa? — mosolyodott el végre Karcsi. — És én. Nagyobb utat is meg­tettem én evvel a két gebével, amikor még csikók voltak. Be­jártam én ezekkel Moszkvát is, meg Petrográdot. Amit most Le­­ningrádnak hívnak ... Igaz, ami igaz, nem mondott újat Karcsinak azzal, amibe most me­gint belekezdett. Elmesélte, nem is egyszer, micsoda legény volt ő még akkor, amikor az első hábo­rúban, meg a hadifogságban kel­lett megállni a sarat. Karcsi már kívülről tudta: eleinte egy pék­ségben dolgozott, kenyeret sütöt­tek a vöröshadseregnek, és hiá­ba volt harminc fokos hideg, ő, mármint a nagypapa, amúgy, meztelen mellel szaladt ki a ke­mencétől a kútra, vízért, és ku­tya baja se lett tőle. Dehát, ha Karcsi megtehette, hogy újra el­mondja a rosszat, hogy panasz­kodjék a feleségére, miért ne me­sélné el újra a jót, meg a szé­pet? Azt érdemesebb ismételget­ni. S lám csak, mire vacsorához ültek, Karcsi megenyhült. Már azt kérdezgette, mi újság a csoportban, mennyit adnak a te­henek, elégedettek-e az emberek a munkaegységgel? Mert tavaly még igen mozogtak. Mind vala­mennyi „éhen akart halni”. Igaz, volt baj elég, meg van is. De hát ha még fel is nagyítjuk, elmond­juk százszor előre-hátra, avval csak azt érjük el, hogy a szánk­ó is megkeseredik tőle. — Szóval — mondta ki Karcsi, amikor a kanalat letette — maguk még örülnek is, hogy a lányuk, meg az unokájuk Prágába uta­zott? — Hát talán irigyeljük a saját gyerekünktől? — kérdezte a ma­ma. — Miért? Én talán irigylem? — csattant fel a férfi. — Jó gyerek vagy te — jelen­tette ki a nagypapa. — Csak? — A saját édes gyerekemet... Még a Jóskámat se szerettem job­ban — vette át a szót a nagyma­ma. — Az volt ilyen ragaszkodó, anyás.­ — Én meg azt mondom, ha meggondolod, és elválasz attól a Katictól, amíg mi élünk, miná­­lunk mindig itthon leszel — tré­fált a nagypapa. Karcsi hátradőlt a széken, rá­gyújtott. Felnézett a gerendás mennyezetre. Mintha a szeme se lenne már olyan fakó. Egészen visszakékül. — Engem is elrontanak .. . Az­zal a nagy jóságukkal és szerete­­tükkel. (Rozsnlyai Zoltán rajza.) Megjelent a Nagyvilág áprilisi száma Világirodalmi folyóiratunk, a Nagyvilág áprilisi száma ismét egy teljes, modern drámát közöl, ezúttal a fiatalabb drámaíró-nem­zedékhez tartozó, s az angliai szín­padokon nagy feltűnést keltett Arnold Wesker művét, a Gyöke­reket, Gábor György fordításában, Kéry László bevezetőjével. A szépprózai részben találjuk meg Viktor Nyekraszov szovjet író A második éjszaka című hosszabb lélegzetű, igényes elbeszélését (Szabó Mária fordításában). Gün­­ther de Bruyn német prózaíró no­velláját, amelyet Tarr László for­dított, továbbá az osztrák szárma­zású amerikai Ludwig Bemelmans bőhumorú szatíráját, Havas Lívia fordításában, Kovásznál G. György illusztrációival. A költészetet kép­viselik Johannes R. Becher ver­sei (néhány fejezettel A költészet védelmében című prózai írásából), Radu Boureanu és Ilja Ehrenburg versei, Garai Gábor, Kálnoky László, Lányi Sarolta, Nemes Nagy Ágnes és Takács Tibor, for­dításában. A folyóirat szemlero­vataiban Aradi Nóra tanulmányát olvashatjuk Hans Sedlmayer mű­vészetelméleti könyvéről, A mo­dern művészet bálványairól, Kas­sák Lajos visszaemlékezését Blaise Cendrars-ra, Nagy Péter íróportréját Richard Wrightról, Gyárfás Miklós színházi cikkét, eredeti külföldi művek bírálatát Rónay György, Dobossy László, Csuka Zoltán és Szűcs Éva tollá­ból, továbbá magyar fordításban megjelent könyvekről szóló beszá­molókat, külföldi folyóiratszemlét, olvasói levelet és krónika-cikket. A folyóirat új számának művészi reprodukciói közül nagy érdeklő­dére tarthat számot a mai mo­dern szobrászatnak szánt két ol­dal továbbá Tarasz Sevcsenko ön­arcképe. G. Abécassis: HURRÁ, TÁRSASUTAZÁS! (Gondolat Könyvkiadó) Aki részt vett már társasutazá­son, emlékezetében őrzi az isme­retlen országok, városok megis­merésének sok-sok epizódját. G. Abécassis egy turistacsoport veze­tőjének szemszögéből rajzolja meg Hurrá, társasutazás! című könyvé­ben az utazások jellegzetes motí­vumait. Könyve lapjain megjelen­nek a felkészületlen túravezetők (szatirikus tolla nem kíméli ezeket sem), s az utasok, a mindent job­ban tudók, a mindennel elégedet­lenek, az utazásban csak vásárlá­si lehetőséget keresők, a minde­nüket elhagyók, a műemlékekben csak érdekes beállítást kutató fo­tózok, akiket hidegen hagy ezek igazi szépsége, az elkésők és a le­maradók, akik miatt az egész cso­port bosszankodik, s azok, akiket nem az ismeretlen megismerésé­nek vágya hajt, hanem az, hogy elmondhassák: mi is jártunk eb­ben vagy abban az országban. A kötet hangulatos írásai Ko­lozsvári Grandpierre Emil jóízű fordításában kerülnek az olvasók elé B. I. XV illia m Z. F o st er : A VILÁG SZAKSZERVEZETI MOZGALMÁNAK TÖRTÉNETE (Táncsics Könyvkiadó) A nemzetközi munkásmozgalom tekintélyes vezető egyénisége je­lentős művel gazdagította a világ harcoló munkásosztályát. Bár váz­latos, mégis szemléletes, izgalmas, tömör összefoglalását adja a szak­­szervezeti mozgalom történetének az ösztönös kezdettől a jelenlegi magas fokig. A kapitalizmus tör­ténetének különböző szakaszaiban megismerteti az egyes országok és világrészek szakszervezeteinek harcát, miközben bepillantást en­ged a mozgalom harci taktikájá­nak és napi feladatainak szaka­datlan változásába, és tovább­fejlődő elméletét is taglalja. Az egész mélyen végigkísérhetjük a marxista-leninista eszmék és erők fejlődését, harcát és törvény­­szerű győzelmét a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban, amely a szocializmus és kommu­nizmus távlatáig viszi a világ dol­gozóit. Különös érdeklődésre tart­­hat számot az amerikai szakszer­vezeti mozgalom helyzetének a Hans D­a­mm : KANAKA (Gondolat Könyvkiadó) A lipcsei néprajzi múzeum tu­dós igazgatója, a Déli-tenger né­peinek hazug romantikával színe­­zett élete helyett most, mondhat­nánk tudományos pontosságú könyvében a kanakák (így neve­zik magukat a szigetlakók) hét­köznapjait mutatja be. Ez a kép bizony eltér attól, amit egyes írók az íróasztal mel­lett alkottak, s amelyek szerint, ez a föld a glóbusunkon megvaló­sult paradicsom, pazar nőkkel, hula-hulával, s giccses romanti­kával. A könyv szertefoszlatja a hula­­hula-romantikát, de megajándé­koz egy hárommilliós nép megis­merésével. Hiszen egyes fejezetei­ből végül kibontakozik e nagy­szerű embertípus életének teljes freskója, a születéssel kapcsolatos Elképzelésektől az élet elmúlását magyarázó hitig. A kötetet sok jól sikerült fény­kép teszi még értékesebbé. R. S. D­r. Sándor Róbert: REUMASOK kalauza (Medicina Könyvkiadó) Iskolai előképzettségtől függet­lenül, minden ember számára hozzáférhetően feltárul e könyv lapjairól az ép és kóros mozgás­­rendszer. Ezenkívül megismertet a reuma történetével, a fájdalom élettanával és mozgásszervi jelen­tőségével, a csontrendszer elválto­zásaival, a gerincoszloppal. A porckorongsérv, az ischias, a lúd­talp, a visszértágulás, sőt, a cél­szerű és ártalmas cipőviselet problémái is szóba kerülnek. Több fejezetet szentel a szerző a különböző gyógymódoknak: a für­dő, a villany, a legmodernebb és legújabb gyógyszeres kezelés alapfogalmaival is megismerked­het az olvasó. Mivel a reumás beteg életének legnagyobb részét nem kórház­ban, hanem otthon tölti, rendkí­vül lényeges, hogy életmódja, táplálkozása, ágya, otthoni fürdő­je és a különböző kezelés mindig a legcélszerűbb legyen. A könyv ezekre a kérdésekre is kimerítő, megbízható és szakszerű választ ad. Külön­ fejezet foglalkozik az ízületi megbetegedések elleni vé­dekezéssel, e betegségek megelő­zésével. r. o . Dr. Sz. A. 9 Takács Tibor: MÓRA IGAZGATÓ ÚR ... (Móra Ferenc Könyvkiadó) A könyv többet nyújt, mint amennyit címe sejtetni enged: nemcsak Móra Ferenc az író, a múzeumigazgató alakját állítja az olvasó elé Takács Tibor, hanem Kotormány Jánosét is, akit mint „jobbkezét és mindenesét”, „sze­mélye körüli miniszterét” mutat be műveiben Móra Ferenc. Az egykori múzeumi altiszt visz­­szaemlékezéseiből szőtte könyvé­nek cselekményét Takács Tibor. Az emlékezés ködében széthulló mozaikokból élettel teli képeket formál, s ezeken mély líraisággal rajzolódik ki Móra Ferenc és hű­séges munkatársának alakja. Kö­zel hozza az olvasóhoz a kort, s az alföldi tájat is, a maga jellegzetes­ségeivel, így válnak az önmaguk­ban jelentéktelennek tűnő epizó­dok is maradandó élménnyé az ol­vasó számára. Ebből a dicsé­retes és egészében sikeres írói tö­rekvésből fakadnak azonban a mű helyenkénti gyengéi is: a lazán összefüggő epizódokat egységbe fonni hivatott hangu­lat- és tájfestés, a líraiság esz­közei itt-ott egysíkúak. De ezt csak egy-egy pillanatra érzi az ol­vasó, hiszen az író érti a módját — például a régészeti ásatások le­írásánál — újabb epizódok érdek­feszítő felvillantásával is gazdagí­tani Móra Ferenc és Kotormány János alakját. A­j bemutatása a hidegháború idő­szakában, s azok a leleplezések, melyeket a szerző a nyugati „jó­léti” államokról nyújt. Az ízléses, gondosan szerkesztett, jegyzetek­kel és betűrendes névmutatóval ellátott terjedelmes mű a cseh­szlovák—magyar könyvkiadási egyezmény keretében készült, műszaki munkálatait a­ bratislavai Práca könyvkiadó végezte. Cs. J. G. M­e­nc­e­r—Z. F. S­lav­ik : AZ ANTARKTISZ (Kossuth Könyvkiadó) G. Mencer—Z. F. Slavik Az Antarktisz című munkája hasznos hézagpótló könyv. A könyv ugyan­is amellett, hogy érdekes anyagot közöl a még ismeretlen földrész felfedezéséről, s arról, hogy vala­mennyi földrajzi felfedezés közül ez a legnehezebb, a legtöbb tudo­mányos felkészültséget, modern felszerelést igénylő vállalkozás, felfedi az Antarktisszal kapcsola­tos politikai harcokat is. Lelep­lezi, hogy míg a több országból érkező bátor tudósok az Antark­tisz jégpáncélján a kegyetlen vi­harokkal és a dermesztő hideggel vívnak élethalálharcot, az impe­rialista hatalmak vezető politiku­sai és katonái, párnázott ajtók mögött azt tervezik, hogy az új földrészen is elhintsék a bé­kétlenség magvát. Az ilyen jel­legű kísérletekre az Antarktisz­­szal foglalkozó I. nemzetközi ér­tekezlet 1959. december 1-én nemet mondott. Az értekezlet rész­vevői igyekeztek gátat vetni a felszított politikai, és különösen a területi viták elmérgesedésének. K. J.

Next