Népszabadság, 1961. november (19. évfolyam, 260-284. szám)

1961-11-01 / 260. szám

s Befejezte munkáját a kommunizmus építőinek kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról.) békés együttélés lenini elvét, harcolunk a világ békéjéért. (Viharos taps.) Az új programmal felfegyver­kezve népünk még szorosabban tömörül pártunk köré a marxiz­mus a leninizmus zászlaja alatt. (Viharos, hosszan tartó taps.) Céljaink világosak, feladatain­kat kitűztük. Munkára, elvtársak! Előre a kommunizmus új győzelmeiért! (Viharos, hosszan tartó taps, amely éljenzésbe csap át. Min­denki felemelkedik helyéről.) A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII kongresszusát bezárom. (Viharos éljenzés. A küldöttek és a vendégek óriási lelkesedéssel eléneklik a párt himnuszát, az Internac­ionálét. Utána az éljenzés teljes erővel ki­újul és percekig tart.) * Az SZKP XXII. kongresszusa kedd délelőtti ülésén meghallgat­ta P. N. Gyemicsev elvtársnak, a szavazatszámláló bizottság elnö­kének jelentését a központi párt­­szervek választásának eredmé­nyeiről. A kongresszusi küldöttek hosz­­szan tartó, viharos tapssal fogad­ták azt a bejelentést, hogy a veze­tő pártszervek tagjait és póttag­jait egyhangúlag választották meg. N. Sz. Hruscsov elvtárs rámu­tatott, hogy az egyhangú szavazás a központi pártszervek választá­sánál ismét a lenini párt egységé­nek és tömör összeforrottságának bizonyítéka. Hruscsov a megvá­lasztottak nevében megköszönte a kongresszusi küldöttek kitün­tető bizalmát. A záróülés részletes határozat­ban rögzítette a párt politiká­ját és jelölte meg feladatait. A határozat ismertetésére visszaté­rünk. Az Sr£KP Központi Bizottságának ülése Moszkva, október 31. (TASZSZ) Kedden ülést tartott az SZKP- nek a XXIX. kongresszuson meg­választott új központi bizottsága. Az ülésen megválasztották a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagjait és póttagjait, valamint a titkárság tagjait. Az elnöktést tagjai: L. I. Brezsnyev, N. S*. Hruscsov, A. N. Koszigin, F. R. Kozlov, O. V. Kuusinen, A. I. Mikojan, N. V. Podgornij, D. Sz. Poljanszkij, M. A. Szuszlov, N. M. Svernyik, G. I. Voronov. Az elnökség póttagjai: V. V. Grisin, K. T. Mazurov, V. P. Mzsavanadze, S. R. Rasidov, V. V. Scserbicldj. A titkárság tagjai: N. Sz. Hruscsov első titkár, F. R. Kozlov, P. N. Gyemicsev, L. F. Iljicsov, O. V. Kuusinen, B. N. Ponomarjov, I. V. Szpiridonov, M. A. Szuszlov, A. N. Seljepin. A plénumon az SZKP Központi Bizottsága mellett működő párt­­ellenőrzési bizottság elnökévé N. M. Svernyiket, az elnök első helyettesévé pedig Z. T. Szergyu­­kot választották. N­Kil­ SZABADISAG 1961. november 1, szerda Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök nyilatkozata a Népszabadságnak a lázadókról, a békés építés nagy terveiről és a velünk való kapcsolatról kiküldött munkatársunk távirati jelentése Laosz nagyobb városait a gyarmatosító hatalmakra támaszkodó Boun Oum Khjosavan-csoport tartja megszállva. A kis falu, ahol a király által is kijelölt miniszterelnök székel, bizonyára a legszeré­nyebb miniszterelnöki rezidencia most kerek e világon. A legszeré­nyebb Balaton-parti nyaraló is luxusvillának tűnne mellette. Délután érkezem, két óra tájt. Az elnök­­méltósága alszik — mondja a kapu­ban őrködő, egy szem géppisztolyos gárdista. — Várjon. Itt ez a szo­kás. Dél felé, a meleg miatt megakad az élet. Csak, amikor csökken a hőség, akkor lehet ismét beszélni az emberekkel. A herceg öltözéke semmiben sem hasonlít a mesebeli keleti her­cegek öltözékére. Ehelyett sárga vászoninget, vászonnadrágot, gumi­csizmát visel. Kurta pipájából pöfékel, miközben lassan, minden szót megrágva, válaszol kérdéseimre. Első kérdésem mindjárt a leg­fontosabb laoszi problémára irá­nyul: Mi késlelteti továbbra is a kormányalakítást? — Belpolitikai vonatkozásban ennek oka elsősorban most az, hogy Boun Ou mért nem akarnak fővárosukból, Vientiane-ból ide­jönni a Rizsesköcsög-síkság szé­lére a tárgyalások befejezésére, holott Hin Hopban ez volt kö­zöttünk a megállapodás. Azóta háromszor táviratoztam Boun Oumnak, hogy jöjjön már, de ő minden alkalommal elutasítóan válaszolt. Ez részben félelemből fakad. De szerintem nem ez a fő ok, hiszen tudják, hogy mi nem veszélyeztetjük személyes bizton­ságát. Egyik-másik vezető embe­rük még nem készült fel, hogy le­mondjon személyi ambícióiról és átadja a helyét arra érdemesebb embernek. Ezek az emberek tud­ják, hogy én nem veszem be őket abba a kormányba, amely majd a vezetésem alatt áll. Ez az egyik ok, amiért nem akarnak idejönni Kankajba. De bizonyára külpoli­tikai okok is közrejátszanak. Milyen belpolitikai célkitűzései lesznek az új központi kormány­nak? — Elsősorban helyre k­ell majd állítanunk a békét az ország bel­sejében. A két harcoló felet ki kell békítenünk egymással, meg­torlás nélkül. Utána előtérbe ke­rülnek a gazdasági kérdések. Az a cél, hogy a sokat szenvedett laoszi nép minden egyes polgárá­nak emberi megélhetési viszonyo­kat teremtsünk. A gazdasági kon­szolidáció nyomán megszilárdít­hatjuk iskolarendszerünket és le­küzdhetjük az elmaradott vidéke­ken még megtalálható analfabe­tizmust is. Felséged- mérnök. Bizonyára vannak elképzelései az ország ké­pének átalakítását illetően is. — Természetesen, van tervem bőven arra az időre, amikor már a legégetőbb problémákat megol­dottuk. — Tervrajzokat mutat, amelyek modern utcasorokat, parkokat, ligeteket ábrázolnak. — Van például olyan elképzelésünk — mondja —, hogy megszüntetjük a fekvés szempontjából nem megfelelő Vientiane főváros jelle­gét. Helyette Luang Prabangra, a mad királyi fővárosra gondol­tunk, ez azonban szűk völgykat­lanban fekszik, nem bővíthető. Ezért nem messze, a Rizses­­köcsög-síkságtól, egy kis falu he­lyén tervezzük az új fővárost. A klíma is itt a legjobb, minden szempontból ez látszik megfele­lőnek. De hát ez csak később lesz lehetséges. Sok gyalogszerrel, kocsival, autóval járható útra lesz szüksé­günk, főként a hegyeken át, hogy a központi államhatalmi szervek érintkezni tudjanak a lakosok­kal, akik ma hozzáférhetetlen ré­szeken élnek. Kulturális közpon­tokat, főként iskolákat kell léte­sítenünk a hegylakók felvilágo­sítására. Terveink végrehajtását meggyorsítja majd első hidro­­centrálénk, amelynek tervezésé­hez és kivitelezéséhez techniku­sokat kértem a Szovjetunió kor­mányától. A mai közlekedési viszonyok mellett a távolságok jelentősége elenyészik. Úgy gondolom, a laoszi háború befejezése után, az élet minden területén politikai, gazda­sági és kulturális vonatkozásban egyaránt széleskörű kapcsolatokat építhetünk ki országaink között. Máté György Taggyűlés a készülékgyárban A napokban alapszer­vezeti ve­zetőség választó taggyűlést tartot­tak a Klement Gottwald-gyár készülékgyártó üzemének kom­munistái. Ennek a vezetőség­­választásnak olyan általános ta­nulságai is voltak, amelyek má­sutt, más alapszervezetekben is hasznosíthatók. — Hogy megértse a vitát, el­mondjuk: ez az üzem a Klement Gottwald-f gyár fekete báránya. Ez a gyáregység már második éve nem teljesíti a tervét — magya­rázták a taggyűlés előtt a párt­­bizottság munkatársai. S Burai József elvtárs, az alapszervezet titkára is ezzel kezdte a leköszönő vezetőség be­számolóját: — Mi az oka, hogy adósak ma­radtunk a tervvel? A titkár és az utána következő felszólalók is világos választ ad­tak: Igaz, hogy lényegében válto­zatlan létszámmal 1959-hez ké­pest, 27 millió forint értékkel töb­bet termelnek, mégsem teljesítet­ték tervfeladatukat, jelenleg tízmillió forint az adósságuk. Az üzemvezetés kapkodott, tervszerűtlenül gazdálkodott. El­készítettek olyan berendezéseket még az év elején, amelyekre csak november-december végére lesz szükség, a azokat a munkákat, amelyek a kiszállításra váró vil­lanymozdonyokhoz kellettek vol­na februárban, csak több hónapos késéssel gyártották le. Elvesztek anyag- és munkautalványok, szer­számok, s ezekkel nem törődött a gyárvezetőség. A vitát hallgatva, az emberben tök­éntelenül felmerült a kérdés: ha mindezt látták a kommunis­ták, miért tűrték szótlanul? Az alapszervezet vezetősége, mint később a felszólalásokból ki­derült, megpróbált segíteni, de hogy miért nem született jobb eredmény, arra Burai elvtárs adott választ: — A kapkodás a gazdasági munkában rányomta bélyegét az alapszervezet vezetőségének tevé­kenységére is. Mi is kapkodtunk, elveszett utalványokat keresgél­tünk, sürgős munkákhoz anyagot kutattunk. A termelés pártellen­őrzése helyett az éppen abban a percben fontos gazdasági munkát végeztük, holott az mások dolga. A taggyűlés részvevői közül so­kan beszéltek erről a gondról, s ez érthető is. A kommunistáknak választ kellett adniuk: hogyan dolgozzanak ezentúl? A termelés pártellenőrzéséről könnyebb álta­lánosságban szólni, mint pontosan meghatározni, hogy a készülék­­gyárban a tervadósság megszün­tetését hogyan kellett volna és kell ezentúl is segíteni a kommu­nistáknak. A hozzászólók a vita hevében, ha kimondatlanul is, szinte kivétel nélkül mindannyian a jó pártmunka stílusára keres­tek választ. Mert abban mind­annyian egyetértettek, hogy a ré­gi kapkodó, a gazdasági vezetést helyettesítő és pótolni akaró stí­lus sehogy sem megoldás. A Klement Gottwald-gyár párt­­bizottságának titkára, összefoglal­va az előtte szólók véleményét is, így fogalmazta meg a feleletet: — Ebben az alapszervezet­ben a jelenségek ellen harcoltak a kom­munisták. Nincs anyag, gyerünk, gyorsan keressünk — mondották. Igaz, így egyszer-egyszer segítet­tek, de a szinte krónikus anyag- és szerszámhiány újra és újra megismétlődhetetett és folytató­dott tovább a rohangálás, a kapko­dás. A jelenségek okait kellett volna felderíteni, miért fordul elő rendszeresen, hogy nincs anyag, hogy a sürgős munkákkal senki sem törődik, hogy egyáltalán mi az oka a rend­szertelenségnek. Ez lett volna a kommunista munkastílus, mert így rájöttek volna az alapszerve­zet kommunistái, hogy a készü­lékgyár vezetői szemfényvesztést folytatnak, becsapják a pártbi­zottságot, a gyárigazgatóságot. Az SZKP XXII. kongresszusán Hruscsov elv­társ és más kong­resszusi küldöttek is beszéltek a szemfényvesztőkről. A készülék­gyáriak nem vették észre, hogy a szemfényvesztés az ő portájukon is eluralkodott. Pedig hosszú időn át azért nem léphettek előbbre, azért nem lábalhattak ki a terv­adósságból, mert nem volt okos és célravezető termelési irá­nyítás, s a vezetés gyengeségeit a számokkal való játékkal ta­kargatták a gyáregység vezetői. S amikor a pártbizottság segí­teni akart, hamisan tájékoztat­ták, félrevezették, így tartanak ma ott, hogy már jó eredménynek számít, ha tízmilliós adóssággal zárják ezt az évet. Ezek után ért­hető, hogy végül a pártbizottság javaslatára leváltották a gyáregy­ség vezetőjét... Az üzem új vezetője, Karsci elvtárs elmondotta, hogy még ma is ez a régi, képmutatóskodó szel­lem gátolja elsősorban az eredmé­nyes munkát. A napokban bünte­tett meg egy csoportvezetőt, aki különben az üzem egyik legrégibb s talán legjobb dolgozója, de ha­misan tájékoztatta őt egy kapcso­­lókészülék munkálatairól, így bi­zonyosodik be, hogy ahol felelős emberek lakkozzák a felsőbb veze­tés előtt az eredményeket, s a szá­mokkal ügyeskednek, hogy takar­gassák a hibákat, ott az alacso­nyabb beosztásban dolgozók is át­veszik ezt a módszert, s az ilyen szellem elkerülhetetlenül súlyos hibák fonásává válik. A taggyűlés kommunistáinak becsületére legyen mondva, mind­ezt nem azért, mondták el, hogy a korábbi hibákban vájkáljanak, nem múltba nézéssel töltötték az időt. Minden egyes felszólaló, ami­kor a hibákról beszélt, a kibonta­kozás útját kereste: hogyan lehetne már ma segíteni, s mit tehet az alapszervezet, hogy az új gazdasági vezetés helyt tud­jon állni? A 450 munkást foglal­koztató készülékgyárban a 48 tagú kommunista kollektívának tekin­télye van. Az alapszervezet titká­ra — túlzás nélkül mondhatjuk — a gyáregység legnépszerűbb embe­re. Nemrég például egy nemrégi­ben felvett fiatal segédmunkás durva, tiszteletlen hangon felelt neki. A műhely dolgozói körbe­fogták: — Hogy beszélsz egy idősebb emberrel? Nem szégyelled ma­gad?! Örülhetnél, ha majd egy­szer téged úgy tisztelnének és be­csülnének munkatársaid, mint mi a párttitkárunkat. — S akik ezt mondták, többségükben pártonkí­­vüliek voltak. Ehhez hasonló példákat sorol­hatnánk még. Nemegyszer előfor­dult, hogy az öltözőkben a kisze­­sek, de az idősebb pártonkívüli dolgozók is együttesen védték meg a kommunistákat, amikor valaki felelőtlen, vagy éppen rosszindulatú megjegyzéseket próbált szórni rájuk. Ezt a meg­becsülést úgy érte el az alapszer­vezet vezetősége és tagsága, hogy minden hozzájuk forduló mun­kásnak igyekeztek segíteni, ha úgy látták, hogy igaza van. S ma is számtalan ügyben, munkák ér­des­üktől kezdve családi vitákig, sok gonddal, problémával keresik fel a pártszervezetet, mert tudják, hogy jó helyre fordulnak. A forgácsoló üzemrész egyik dolgozója arra emlékeztette a tag­gyűlést, amit Hruscsov elvtárs a XXII. kongresszuson a párt ne­velőmunkájáról mondott. Nem tudta szó szerint idéznii, de így is megértették: — Nem parancsolgatni, hanem emberi módon, emberi hangon kell beszélni munkatársainkkal. Parancsolgatni, igaz, sokkal köny­­nyebb, mint magyarázni, megér­tetni a feladatokat, meggyőzni azok helyességéről az embereket. Mégis, mi csak ezt tehetjük ... S mint kiderült, ez nem véletlen megjegyzés volt. A gyáregység el­ismerten legjobb művezetője Baksa elvtárs, az alapszervez­et vezetőségi tagja. Az elmúlt hóna­pokban azonban egyre többször ragadtatta magát durvaságra, vagy ahogy a hozzászólók jelle­mezték, „valósággal ledorongolja az embert”.­­ Az ilyen vezetőségi tag nem­csak maga ellen vívja ki a jogos ellenszenvet, hanem kárt okoz az egész alapszervezetnek. Az embe­rek általánosítanak, ha sokszor helytelenül is. Ma még csak azt mondják: „Ez a Baksa durva em­ber.” Holnap azonban már így beszélnek: „Na igen, ez a kom­munisták stílusa ...” — mondotta a forgácsoló üzemrész egy másik munkatársa, s a vita egyre heve­sebb lett. Mindenki elismerte Baksa elv­társ szaktudását, s azt is, hogy

Next