Népszabadság, 1962. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-07 / 55. szám

6 N­EI* SZABADSÁ­G 1962. március 1. szerda A müncheni öngyilkosság hátteréről Lövés dördült Münchenben, az Englischer Gartenben. A járó­kelők, majd a müncheni­ bűnügyi rendőrség helyszínre érkezett em­­berei, már csak azt állapíthatták meg, hogy a fiatalember, aki gör­csösen szorongatta kezében a nyu­gatnémet gyártmányú, 6,35 milli­méteres pisztolyt, halott. Megálla­pították, hogy az öngyilkos Gyü­mölcsfálvás­ Imre, 31 éves magyar disszidens, akinek a közgazdasági egyetemen két nap múlva lett volna az utolsó vizsgája. Megálla­pították továbbá — amit igazán nem volt nehéz megállapítani —, hogy az öngyilkos nem sokkal előbb vált meg a Nemzetőr című emigránslaptól, amelynek addig felelős kiadója volt. Az öngyilkos­ság okát azonban a müncheni rendőrség nem közölte a nyilvá­nossággal. Pedig nagyon is kézenfekvő, miért vetett véget életének önké­nével a magyar fasiszta emigráció egyik legismertebb alakja, így fogalmazta­­ meg: „Az államo­sított gyárak és az elkobzott föl­deknek a polgári demokrácia alap­ján való visszaadása régi tulaj­donosaiknak. Fegyveres szervez­kedés a termelés lazítása és sza­­botálása, alkalmas pillanatban a rendszer erőszakos megdöntése.” Vég­e: amerikai szolgálatban Gyümölcsfalvay a szervezke­­dők soproni megbízottjaként a többi között fasiszta röpcédulákat terjesztett Sopronban, és előkészí­tette, hogy átszökjön a határon és felvegye a kapcsolatot az ame­rikai szervekkel Már akkor úgy gondolta, hogy a hozzá hasonló „hazafiak” amerikai támogatás nélkül nem számíthatnak sikerre. Ekkor azonban nem sikerült ame­rikai támogatást szereznie — nem azért, mert az amerikaiak éppen tőle tagadták volna meg ezt, ha­nem mert nem sikerült átszök­­nie a határon, őrizetbe vették társaival együtt, s 1951 őszén a bíróság bűnösnek mondta ki a demokratikus államrend­­ meg­döntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntettében, és ezért 15 évi börtönbüntetésre ítélte. Az ellenforradalom az ő bör­tönének kapuit is kinyitotta és ő Nyugat-Németországba jutott. Az amerikaiak méltányolták is Gyü­­mölcsfalvay „érdemeit” — vezető szerepet juttattak neki a fasiszta magyar emigrációban. A Szabad Európa rádió pénzelte úgyneve­zett „Magyar Szabadságharcos Szövetség” egyik vezetője, sőt, so­káig nyugat-németországi titkára lett. Kapcsolatban állt szinte va­lamennyi ismert emigráns veze­tővel, részt vett gyűléseken, érte­kezleteken. Nem volt hiány az amerikaiak „támogatásában” — vagyis készpénzben. Később még magasabbra hágott a fiatalember szerencsecsillaga. 1961 februárjá­ban mint felelős kiadóé, felkerült a neve a Nemzetőr című lapra. Kecskésy-Tollas „megfúrja" Gyümölcsfalvayt Az egykori kőszegi hadapródis­kolás addig is tapasztalhatta, mily nagy marakodás folyik az emig­rációban a koncért. Azelőtt azon­ban őt személyében kevéssé érin­tette,­­őt nem volt érdemes kikez­deni. Amikor azonban a Nemzet­őr felelős kiadója lett, sokan akartak a helyére kerülni, s mű­ködése hamarosan kellemetlenné vált Tollas Tibornak, a lap álné­ven szereplő felelős szerkesztőjé­nek is, akivel egyébként Gyü­­mölcsfalvay még a váci börtön­ben- meleg barátságot kötött. Tol­las, alias Kecskésy Tibor volt csendőrfőhadnagy, ugyancsak né­­pidemokrácia-ellenes szervezke­désért ült. Akkor úgy látszott, hogy Kecskésy és Gyümölcsfalvay mindenben egyetért. A húsosfa­zék mellett azonban megváltozott a helyzet. Tollasnak is megvoltak a maga emberei, Gyümölcsfal­­vaynak is. Az ütközetet végül is Tollas Tibor hosszabb amerikai körútja döntötte el. Nem sokkal azután, hogy Tollas visszaérke­zett az Amerikai Egyesült Álla­mokból Európába, Gyümölcsfal­vayt menesztették. Gyümölcsfal­vay neve december 1-én lekerült a lapról, Tollas Tibor pedig attól kezdve felelős kiadóként is szere­pelt. Mi több , Kecskésy-Tollasnak nevezi magát, ezzel jelezve azt is, hogy múltját nem kívánja többé eltitkolni a nyilvánosság előtt „A kormányzó iránti hűség szellemében" Gyümölcsfalvay — akinek az apja horthysta főtörzsőrmester volt, és szolgálatának jutalmául Horthy személyesen ütötte vitézzé — tízéves korában, 1941-ben ke­rült Kőszegre, az úgynevezett Hu­nyadi Mátyás Katonai Nevelős­íté­­letbe. Ebben a katonai középisko­lában magas színvonalon nevelték a „kormányzó iránti hűség” szel­lemében a tisztnek kiválasztott gyerekeket. Aki egyszer jó növen­déke egy ilyen iskolának, szinte már másképpen nem is tudja el­képzelni az életet, mint tiszti csá­kóban, fehér kesztyűben. Gyü­­mölcsfalvayt azonban soha nem avatták tisztté. A szovjet csapatok elől növendéktársaival együtt, 1944 végén őt is Németországba vitték. Innen 1945 végén vissza­tért Magyarországra, s tanulmá­nyait a soproni gimnáziumban folytatta. 1950-ben érettségizett, állást is vállalt. Ekkor azonban már tagja volt egy összeesküvő társaságnak, amely elsősorban a volt hadapródiskolás növendékek­ből állott. Gyümölcsfalvay vállal­ta a szervezkedés célját, amelyet Pisztoly dörren a SZER központja előtt Gyümölcsfalvay pedig? Hiába kilincselt a Szabad Európa-rádió­­nál, hiába kért támogatást, hiába hivatkozott régi „érdemeire”. Akik Gyümölcsfalvay sorsáról döntöttek, nem szentimentális emberek. Aki egyszer alulmarad a marakodásban, az halott, ha kü­lönben még él is. Gyümölcsfalvay nem élt so­ká ... Ahol a lövés eldördült, az Englischer Gartennél, a SZER központja van. Gyümölcsfalvay, aki szülőhazája ellen újabb és újabb rohamokat vezetett a hi­degháborúban, saját maga esett el A becstelenség mezején. P. L „A gépírónő elvtársnak..." — Legyen olyan kedves egy má­­solattal imni, Anna, úgy, csal, szép nyugodtan egye meg azt a pár fa­­latnyi vajas kenyeret, ráérünk, nagyon egészségtelen a gyors evés... így, odébb teszem a ha­mutartót, nehogy csípje a szemét a füst... Ha akarja, én rá se gyújtok, de maga parancsol egy cigarettát? A gépírás közben is cigarettázhat, tudja, engem nem szokott bántani... — De szokta az elvtársat... És a vajas kenyeremet máskor maga segíti végigenni, csakhogy hama­rabb kezdhessük az írást... No de mindegy ... Változnak az em­berek ... — és ezzel Anna beil­lesztette a gépbe a két papírt, kö­zéjük az indigót. Hogyan is írta Majakovszkij 35 évvel ezelőtt „A gépírónő elvtársnak ..című ver­sében? ..Szárnyként leng az indi­gója, csak meggörnyedt testtel ír­hat, amint sorról sorra rója a mi kéziratainkat...” Ismeri, ugye, ezt a verset, kedves Anna. Az én mostani cikkemnek is ez lesz a cí­me, tessék, már le is írhatja, ha úgy tetszik ... Ugyanis miután több intézménynél tanulmányoz­tam a gépírónők problémáit, s azt, hogy megbecsülik-e őket vagy sem, ezt kívánnám most itten rög­zíteni. — Értem ... Érdekes, máskor az elvtárs nem szokta előre meg­mondani, hogy majd miről diktál... Egy kicsit... Egy kicsit, hogy is mondjam, gépnek szokott tekin­teni... — Bocsánat, de ez csak látszat lehetett... Én igazán becsülöm a gépírónőket... — Akkor azt javaslom, legyen az első fejezet címe: Megbecsülés — Helyes. Már diktálnám is, tehát: „Sajnos, e téren még nincs minden rendben...” — Bocsánat, egy pillanatra ... Ez az előbbi Majakovszkij-idézet ma már sántít: „Csak meggör­nyedt testtel írhat...” — ez de­rék- és hátfájást okoz, az iskolá­ban megtanítottak minket rá, hogy úgy nem szabad írni... Igen, törődnek velünk, csak hát akadnak egyes munkahelyek, ahol kevésbé... — Hiszen éppen azokról kíván­nék értekezni... Tehát diktálha­tom? „Sajnos, e téren még nincs minden­ rendben. A VII. kerületi Tanácsnál például egyes gépíró­­nők arról panaszkodnak, hogy a dik­tálók­ olykor észre sem veszik, hogy a gépírónő már fáradt, ő is szeretne legalább néhány percre felkelni a székről. Az is megtörté­nik náluk, hogy egyes főnökök —­ nem jól osztva be idejüket — csak néhány perccel öt óra előtt kezdik a diktálást, amely azután igen késő este végződik. Pedig otthon is mennyi munka vár még a gépírónőre! És a kurta-furcsa parancsolgatás olykor, ezt is ne­héz zsebre vágni — erről a Sta­tisztikai Hivatal egyes gépírónői panaszkodnak.” — Hát igen, megnyilvánul­ott­ott a lebecsülésünk.. .* Higgye el az elvtárs, ezért is nevezik egye­sek közülünk inkább adminisztrá­tornak, mint gépírónőnek magu­kat ... Mert szégyellik, hogy gép­írónak. Pedig ez nem akármilyen szakma. Én is ismerem , a Maja­­kovszkij-verset, hogy is mondja a nevünkben a költő? „Mi, akik­nek lelkét szerénység táplálja, épp mi legyünk annyi viccnek bűnbakja és céltáblája?” Hát az én lelkemet nem táplálja sze­rénység. Én állítom, tudom: fon­tos hivatást töltünk be. Sajnos, mégis, ma is sok viccnek va­gyunk a céltáblái. Javaslom tehát a következő fejezet­ címének: Nem egyszerűen fizikai munka. . . — Helyes, írhatjuk: „A gépírás nem egyszerűen fizikai munka, sőt, nem is az. Több vezető el­mondta: a levélnek, a feljegyzés­nek, a jelentésnek lelke van! Egy pillanat alatt felismerhető, hogy a gépírónő csak a betűit látta-e írás közben, vagy a tartalmát is magáévá tette. Ha a gépírónő is­meri az ügyet, a szakmát, amely­ben dolgozik, sokat segíthet és segít is a vezetőnek. Fontos tehát, hogy a gépírónő benne éljen a szakmában, az intézmény, a gyár, a vállalat életében, s igyekezzék elsajátítani nemcsak a gépírás magasabb fokát, hanem azt a szakmát is, amelyben működik.” — Igen. Ez szép. De azért van­nak még hibák, ö, nem, dehogy­is nálunk... de egyes vállalatok­nál... így hát lehetne a követke­ző alcím: Vannak még hibák — Egyetértek, írhatjuk? ,átok a bérügyi panasz. Csak kevés he­lyen veszik figyelembe a gépíró­nő gépírói és szakmai tudását, többé-kevésbé egyenlősdi van. Ha ezen változtatnának, hozzájárul­na ahhoz, hogy több legyen a jó gépírónő, akikben jelenleg hiány van. Viszonylag kevesen mennek erre a pályára, amely valaha — midőn a nők előtt még nem nyílt oly biztató perspektíva a legkü­lönbözőbb munkaterületeken — sok-sok iskolás lány vágya volt. Jelenleg nagy a fluktuáció is. Sok gépírónő tovább tanul ugyan, de nem azért, hogy nagyobb tudását mint gépírónő gyümölcsözt­esse majd, hanem a legtöbbször azért, hogy otthagyja munkakörét. Pe­dig egy jó gépírónőre — ezt szá­mos vezető elmondta — néha na­gyobb szükség van, mint egy kö­zepes vagy gyenge előadóra.” Néhány konkrét példát kellene itt felhozni ... — Vegyünk tehát néhány konk­rét példát „A Könnyűipari Mi­nisztériumban és az Országos Tervhivatalban megtörtént, hogy egy-egy újonnan belépő gépíró­nőt nagyobb fizetéssel vettek fel, mint amennyi a régi, gyakorlott­nak volt. A Statisztikai Hivatal­ban csupán mintegy 100 forint a fizetéskülönbözet, az új és a 10— 15 éves gyakorlatú gépírónők fize­tése között. Az SZTK hivatalában a kezdő gépírónő 850—1050 forint fizetést kaphat, de a besorolása nem a tudása szerint történt, ha­nem aszerint, hogy melyik hely, státus üresedett meg, tehát már az indulás is szerencse dolga. A gyakorlat, a gép- és gyorsírási tu­dás, a szakma elsajátítása számít­son — ez az általános kívánság.” — És arra nem hallott panaszt az elvtárs, hogy ha megüresedik egy titkárnői, előadói hely, meg­történik, hogy oda „kintről” hoz­nak gépírónőt, aki üstökösként tű­nik fel a vállalat egén. — Hogyne. Erre is többen pa­naszkodtak, írjuk le ezt is alcím­be. Az üstökös Nos, az üstökösnél maradva, be is lehetne fejezni a cikket a Maja­kovszkij versidézettel: „Hat órás gépelés után csak álmos lehet, nem vidám... s az üstökös, mely az égen száguld, mint kontyos eső, neki nem üstökös régen, hanem csak pontosvessző.” — Ez ellen tiltakozom. Nem va­gyunk mi már — ha még vannak is hibák — szürke gépírónők. A versidézet ma már nem aktuális, éppen fordítva áll a dolog: a pon­tosvesszőről jut eszünkbe az üstö­kös. Kultúrlények vagyunk, na­ponként olvasok szépirodalmat, újságot, a szakszervezet éppúgy elküld nyaralni minket, mint a főnököket, gyerekünket is éppúgy gondozza a napközi, munka után, ha álmosak vagyunk is egy kicsit, azért a vidámság jellemez minket. Ma például színházba megyek a férjemmel, csak még kirúzsozom magam... Hogy is mondja a Ma­­jakovszkij-vers? „Ha nem rúzsoz, fel se veszik, Ha meg rúzsoz, ki is teszik." Látja, már ez sem igaz. Rúzzsal vettek fel, rúzsozva sem tesznek ki. Rég volt, 35 éve, hogy az a vers született... György István Egy szovjet hadnagy keresi magyarországi megmerítőit Levelet kaptunk Taskentből. A levél írója, Alekszandr Mihajlo­­vics Alagyin — aki a Nagy Honvédő Háború rokkant­jaként és nyug­díjasként ma Taskentben él — és 1944 novemberében mint a szovjet hadsereg gárdahadnagya részt vett a magyarországi felszabadító har­cokban, azzal a kéréssel fordult a Népszabadság szerkesztőségéhez, se­gítsünk felderíteni, kik voltak azok a magyar asszonyok, akik annak idején két ízben is segítették megmenteni az életét. Mivel nevüket nem tudja, s a helységek nevét sem ismeri, leírta a körülményeket. Az első eset körülményei rövi­den a következők: 1944. november 4-én, a késő esti órákban, Budapesttől délnyu­gatra súlyosan megsebesült. Nem tudott visszavonuló egységével a frontvonal mögé menni, ezért megpróbált menedéket keresni. Arra emlékszik, hogy az egyik község közelében bekúszott egy istállóba. Az istállóban három kecske volt. Már egy ideje ott tar­tózkodott, amikor az épületből német beszédet hallott, majd az épület padlásáról megszólalt a géppuska. Nemsokára egy ma­gyar nő jelent meg az istállóban. A sebesült vizet kért tőle. Az asszony kisvártatva egy kancsó borral tért vissza. Ugyanez az asz­­szony másnap estig az istállóban rejtegette, jóllehet az épület más részén náci csapatok tartózkodtak. Az asszony másnap éjjel egy me­­­zei kunyhóhoz vagy ehhez hasonló építményhez kísérte el a szovjet hadnagyot, ahol akkor már 14 se­besült szovjet katona volt. A másik eset a következő: Ala­gyin hadnagy még aznap éjjel két társával együtt elhatározta: el­indul a frontvonal felé. (A töb­biek sebesülése annyira súlyos volt, hogy nem vállalhatták az utat.) Egy nagyobb helységben egy földbe vájt óvóhelyhez értek. Két magyar nő, anya és lánya, tartózkodott az óvóhelyen. A lány 18—19 éves lehetett. Napokig az óvóhelyen rejtegették a szovjet katonákat. A szovjet hadnagy 1944. november­­ 7-én elvesztette az eszméletét és csak a kecs­keméti kórházban tért magához. Kérjük azokat, akik a leírás alapján ráismernek az egyik vagy a másik esetre, vagy bármilyen útbaigazító értesülést tudnak adni, értesítsék szerkesztőségünket. Márciusban kezdődnek az irodalmi színpadok országos bemutatói (Tudósítónktól.) A műkedvelő irodalmi színpa­dok országos fesztiváljáról sajtó­tájékoztatót tartott kedd délben Szabó László, a KISZ kb kultu­rális osztályának vezetője abból az alkalomból, hogy rövidesen megkezdődnek a színpadok orszá­gos bemutatói. A mintegy kétszázötven irodal­mi színpad kollektívái már meg­tartották a helyi és körzeti bemu­tatókat, s szorgalmas munkával készülnek az újabb próbatételre. A csoportok munkássága ez év­ben a VIT-re való készülődés je­gyében folyik. Az irodalmi színpadok orszá­gos fesztiválja négy tájegységi előadássorozat keretében zajlik le, amit azután a budapesti be­mutató követ. Az első tájegységi szemlére ugyancsak Budapesten kerül sor március 10 és 25 között a csepeli és újpesti ifjúsági há­zakban és a Józsefvárosi Művelő­dési Házban. E bemutatókon húsz üzemi és területi irodalmi színpad vesz részt. A tájegységi sereg­szemlék következő állomásai: Pécs, Kecskemét és Miskolc, ahol május végéig rendezik meg az elő­adásokat. Az országos bemutatóra júniusban a fővárosban kerül sor az Irodalmi Színpadon és a Jókai Színházban. Megjelent Az agitátor kézikönyve III. kötete A Kossuth Könyvkiadónál meg­jelent Az agitátor kézikönyve so­rozat III. kötete. Ez a kötet a gyarmati rendszer kialakulásá­val, válságával és felbomlásával foglalkozik. A könyv átfogó képet ad a gyarmati rendszer történeté­ről, és egyenként is foglalkozik Ázsia, Afrika és Latin-Amerika minden jelentősebb országával.

Next