Népszabadság, 1962. június (20. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

1962. június 1, péntek NÉPSZABADSÁG A nők foglalkoztatásáról kereken másfél millió önáló keresettel rendelkező nő él ma Magyarországon, a munkaképes nők mintegy 50 százalékul, az ösz­­szes keresők 32,4 százaléka. Arányszámuk a felszabadulás óta fokozatosan növekedett, az 1949- től 1959-ig terjedő tíz évben kö­rülbelül háromszázezer nő helyez­kedett el a népgazdaság különbö­ző ágaiba, négyszer több, mint a felszabadulás előtti 25 évben együttvéve. Nagy változást jelent a nők foglalkoztatásában, hogy a hagyományos, megszokott szak­mákon kívül sok új munkakör nyílt meg előttük, amelyekben jól megállják a helyüket. Ma már természetesnek tartjuk hogy a munkaképes korú női la­kosságnak a fele munkaviszony­ban van. Sőt, arra törekszünk, hogy az eddiginél is nagyobb arányban biztosítsuk a nők foglal­koztatását. A megoldás: a nők szakmai képzése Az országosan kedvező foglal­koztatási arány ellenére ugyanis vannak olyan vidékek, elsősorban az iparban szegény megyék váro­sai s a nehézipari települések, ahol a munkát kereső nőik egy ré­sze csak igen nehezen talál igé­nyének megfelelő alkalmaztatást, vagy esetleg egyáltalán nem tud elhelyezkedni. A jelentkezőknek egy kisebb hányada a tapaszta­latok szerint családfenntartó vagy egyedülálló nő, akinek a munká­ba állás létkérdés. A jelentkezők másik része, a többség, meglehe­tősen rendszertelen időközönként keres munkát, többnyire olyan­kor, amikor a területen valami­lyen különösen kedvező munka­­lehetőség kínálkozik (például Mis­kolcon a csokoládéipar indulása előtt), aztán, bár csak kis hányad helyezkedhetett el, a munkát ke­resők száma erősen megcsappant, kevésbé kedvező munkára már nem éreznek hajlandóságot. Az állást kereső nők többsége tehát válogat, noha több mint 80 száza­lékuk teljesen szakképzetlen. Szakképzett munkaerők részére általában bőven van lehetőség az országban, sőt, jó néhány iparág szakmunkáshiánnyal küzd. Az új­sághirdetések tömege tanúsítja, hogy a gépiparban, a kohászatban, a vegyiparban több ezer, sőt, tíz­ezer főnyi szakmunkásra van szükség. Már a jelen helyzet is megköveteli, s a jövő fejlődése még inkább nélkülözhetetlenné te­szi, hogy a nők nagyobb mértékű foglalkoztatásával fedezzük az or­szág szakmunkásigényét. E prob­léma megoldását tehát egyformán sürgeti mind az állást kereső nők közvetlen egyéni érdeke, mind a népgazdaság növekvő munkaerő­szükséglete, s a megoldás kulcs­kérdése: a nők szakmai képzése. A szakképzettség megszerzésé­nek első lépcsője az ipari tanuló­képzés. Ha most azt nézzük, mi­lyen a lányok aránya a szakmát tanuló fiatalok között, a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. Az 1961—62-es tanévben 25 533 lány vett részt az iparitanuló-képzés­­ben, az összlétszámnak csupán 18,9 százaléka. S a jövő tanévre befutott előzetes igények alapján a lányok száma a következő év­ben nemhogy emelkedne, hanem még valamicskét csökken. 1961/62- ben 11 699 lányt vettek fel első­éves ipari tanulónak, a jövő évi igény ezzel szemben csak 10 636 lánytanuló. Miért kevés a szakmát tanuló leány? Természetesen helytelen lenne azt kívánni, hogy tekintet nélkül a munka feltételeire, körülmé­nyeire, valamennyi iparágban egy­forma arányban vegyenek fel fiú- és leánytanulókat. Világos, hogy például a nehéz fizikai munkával járó szénbányászatban, kohászat­ban ez nem lehetséges. Azt azon­ban igenis el lehet várni, hogy a nők számára alkalmas munkaterü­leteken ezt feltétlenül megtegyék, sőt, továbbmenve, hogy az arány a lányok javára tolódjék el. Ebből a szemszögből elsősorban a keres­kedelemhez kell címezni a kér­dést: vajon indokolt-e, hogy az 1961/62-es tanévben például rá­dióvillamossági kereskedelmi ta­nulónak 80 fiút és 60 leányt vet­tek fel, a vendéglátóiparban 400:57 volt a felszolgálóknál a fiú­­leány arány, s a cukrász-szakács tanulóit közül 326 volt a fiú és 287 a lány. De más szakmákból is említ­hetünk néhány figyelemre méltó adatot. Kesztyűsnek például a legutóbbi két évben egy leány­tanulót sem vettek fel, holott a szakma jellege ezt egyáltalán nem indokolja. Az sem feltétle­nül helyes, hogy 190 cipőgyártó tanuló közt csak húsz lány van. A könyvkötőszakma három év­folyamának fiú-leány aránya 63:86, de a tavaly felvett 39-ből csak 16 lány. Vannak tartalékai­ a mezőgaz­dasági tanulóképzésnek is. Igaz, a baromfitenyésztést tanulók ará­nya kedvező, 29 fiú, 814 lány. A sertéstenyésztés tanulóinak ará­nya azonban már fordított, 132 fiú mellé csak 30 lányt vettek fel, a szarvasmarha-tenyésztésben az arány: 273 fiú, 98 lány. A gyü­mölcs- és szőlőtermesztést tanuló lányok száma is jóval kevesebb a fiúkénál. Különösen jellemzővé akkor válik a kép, ha kiegészítjük azok­nak a szakmáknak az adataival, amelyek jellegüknél fogva első­sorban férfi munkaerőket kíván­nak: az öntő, a kovács, a lakatos, az esztergályos szakmákban évente sok száz, sőt több ezer tanulóhely marad betöltetlenül. Kizárólag csak lányoknak! Ezekből az adatokból könnyen levezethető a már előbbiekben jelzett ellentmondás, a helyenként jelentk­ező női munkaerő-felesleg, illetve munkaerő-tartalék és az égető szakmunkáshiány közt. Ma­gyarázata sok okra vezethető visz­­sza. Egyrészt a vállalatok idegen­kednek a női munkaerőtől, más­részt a fiatalok pályaválasztásá­nak spontaneitása következtében a fiútanulók húzódoznak az emlí­tett kulcsfontosságú szakmáktól, a lányok pedig általában a termelő­­munkától. Mindezt helyes felvilá­gosító munkával, meggyőző pá­lyaválasztási tanácsadással, a pél­dák erejével fokozatosan le lehet győzni. De a gyors, az azonnali változás eléréséhez felsőbb intéz­kedésekre, rendszabályokra is szükség van. Jó néhány szakmá­ban kizárólagosságot kellene biz­tosítani a tanulófelvételnél a lá­nyoknak, illetve el kellene ren­delni, hogy fiúkat csak akkor ve­hessenek fel, ha nincs elég lány­jelentkező. Elsősorban a kereske­delemről, a könnyűiparról van szó, de számba jöhet a vasipar né­hány ága, a műszeripar, az órás-, az ötvös-, a finomesztergályos, a motortekercselő szakma stb. Az egyes vállalatoknak saját érde­kükben felül kell vizsgálniuk azo­kat a területeket, ahol fiatal szak­munkásnőkkel fedezhetik munka­erő-igényeiket. Az iparitanuló-képzés arányai­nak ilyen megváltoztatása feltehe­tően megoldja a jövő problémáit. De a ma, a jelen azokkal a felnőtt nőkkel találja szemben magát, akik szakképzetlenségük miatt most nem tudnak megfelelően el­helyezkedni. A helyzeten nem könnyű vál­toztatni, mert a felnőttek szak­képzéséhez éppen előzetes üzemi­­ gyakorlatra van szükség. Csupán­­ a gyors- és gépírásban képezhetik­­ magukat a felnőtt nők üzemi gya­korlat nélkül, s bár e munkakör­ben a jelenleginél jóval többen helyezkedhetnének el, korántsem annyian, mint ahányan munkát keresnek. A megoldás tehát csak az lehet, hogy olyan munkakörök­ben keressenek alkalmazást, ame­lyek nem igényelnek szakképzett­séget, s majd a munkában eltöl­tött bizonyos idő után jelentkez­zenek a különböző, szakmai jár­tasságot nyújtó tanfolyamokra, is­kolákra. S ilyen munkakör is jó­val több van, mint amennyit je­lenleg a munkát kereső nők el­vállalnak, vagy a vállalatok biz­tosítanak. Villamos-, autóbusz­kalauznak jóval több nő mehetne a jelenleginél. Vagy miért ne le­hetne több levélkézbesítőnő, mint amennyi most van? Jó néhány hivatal, gyár, intézmény foglalkoztat jelenleg szakképzet­len férfiakat olyan munkakörök­ben, amelyeket szakképzetlen nők is betölthetnének, s a férfiakra más területen lenne szükség. És továbbmenve, jó néhány vállalat és gyár foglalkoztat olyan nőket szakképzettséget nem igénylő munkakörökben, akik képesek lennének iskola, tanfolyam elvég­zése után a szakmai tudást igény­lő feladatok ellátására, s akiknek átminősítése, előléptetése után is fel lehetne szabadítani a képzett­séghez nem kötött munkaköröket a kínálkozó szakképzetlen munka­erők részére. Megint elsősorban a vállalatok, gyárak érdeke, hogy ebből a szempontból alaposan felülvizsgálják a vállalati munka­köröket, a nők számára alkalmas munkahelyeket csak nőkkel tölt­sék be, a nők által betöltött meg­ürülő munkahelyekre csak nőt vegyenek fel, s az eddig esetleg szokatlan, de női munkára alkal­masnak minősített területeket is megnyissák a jelentkezők előtt. A fenti intézkedésekkel járó átcso­portosítás egy olyan egészséges belső mozgást indítana el, amely lehetővé tenné a folyamatos után­pótlást. Félműszakos foglalkoztatást Végül elég széles körű lehető­séget nyújtana a nők foglalkozta­tására a félműszakos foglalkoz­tatás is, amely egyébként sok vál­lalat munkaerő-problémáit is megoldaná. Ezzel a lehetőséggel sem élnek eléggé az üzemek és vállalatok, pedig igen sok csalá­dos nőnek nyújthatnának kedve­ző munkalehetőséget. A nők foglalkoztatása rendkí­vül sokoldalú probléma, s nincs mód rá, hogy a kérdés valameny­­nyi összefüggését kifejtsük. Nem szólhatunk itt azokról az intézke­désekről és intézményekről, ame­lyek a családban végzett háztar­tási munka, a gyermeknevelés gondjait hivatottak levenni a nők válláról, s amelyeknek fejlesztése, bővítése feltétlenül szükséges, hogy a gyermekes anyák nyugod­tan vehessenek részt az ország­építő munkában. Sőtér Edit ÓRIÁS KÉMÉNY ÉPÜL A százhalombattai Dunai Hőerőmű építkezésén ezernél több mun­kás dolgozik. Legtöbben a dunaújvárosi 26. Építőipari Vállalat dolgozói, de jönnek már a technológiai szerelők is, hiszen az erő­mű első gépegységének jövőre már áramot kell adnia. Megér­keztek az első szovjet szerelőgépek is. Képünkön: Az ország leg­magasabb, itt épülő, 200 méteres kéménye. (Szilágyi Pál felvétele / MTI Fotó.) 5 A magyar békemozgalom készülődése a moszkvai leszerelési és béke-világkongresszusra A júliusi leszerelési és béke­­világkongresszusra a világ min­den részén nagy készülődés fo­lyik. Az Országos Béketanács is színes és gazdag programot dol­gozott ki. Június 20-án tudomá­nyos konferencián vitatják meg hazánk tudósai a leszerelés je­lentőségét. A konferencián Or­­tutay Gyula, Hajdú Gyula és Bognár József egyetemi tanárok tartanak előadást. Az előadások és az azokat követő vita anya­gát több ezer példányban adja ki az Országos Béketanács. A béketanács a békegyűlések megtartásához már eddig is több írásos és szemléltető anyagot adott ki. Megjelent több ezer példányban a Fegyverkezés vagy leszerelés című brosúra és ugyan­ezzel a címmel képes faliújság. A napokban vándorkiállításokat küldenek az ország több megyé­jébe; ezek anyaga is az általános és teljes leszereléssel foglalkozik. A kongresszusra való felkészü­lés legfontosabb eseményei a bé­­kegyűlések, baráti találkozók. Az elmúlt másfél-két hónap alatt is már több ezer ilyen gyűlést tar­tottak a népfront aktivistái. Folytatódik a lágymányosi lakótelep építkezése Kilencemeletes öntött házak — Művelődési ház, mozi, üzlet pavilon és még egy iskola épül Hol lesz az új balatoni műút? (Tudósítónktól.) A lágymányosi új lakótelepen, a Karinthy Frigyes út és Budafo­ki út kereszteződésénél már va­kolják a 7—8 emeletes épületeket. Az idén befejeződik az építés egyik hatalmas szakasza, a második ütem. Elkészült a vasútvonal—Fehérvári út—Karinthy Frigyes út—Budafo­ki út négyszögében a 24 tantermes, két tornatermes iskola, a bölcső­de, épül a telep kultúrháza, s már közölték az utolsó átadási határ­időket is. Az iskola melletti belső fronton június 20-án adnak át 132 lakást, a Budafoki út—Karinthy Frigyes út sarokkolosszus 180 la­kása július 20-ra és augusztus 10- re készül el, a Karinthy Frigyes úton egy szekció 24 lakása október 10-én, s az utolsó, három lépcső­házas, 84 lakásos szárny átadási határideje jövő év tavasza, bár az építők úgy tervezik, hogy ezt is le­hetőleg már az idén átadják. Jól haladnak itt is a munkával, az óriási toronybanl már a földszint előre gyártott födé­meit emeli be, és készül az első emelet vasbeton­váza. Ezzel lezárul a második ütem a 2451 lakás, s a hozzátartozó üzletek építése. Ezen a területen lebont­ják a felvonulási épületeket, par­kosítják helyüket, s a munka sú­lya a következő év tavaszáig fo­lyamatosan átkerül a Budafoki út és a jövendő vásárváros közötti területr­e: megkezdik a Lágymá­nyos harmadik ütem építését. Ezzel tulajdonképpen kezd ki­alakulni ennek a területnek vég­ső képe. A Budafoki útról nyu­godtan azt is mondhatjuk, hogy a „régi Budafoki út”. Itt meg­szűnik a régi utca. A vasúti töl­tés hídja alól az új Budafoki út a vásár felé kanyarodik és a Pe­­tőfi-hidihoz sokkal közelebb, a Műegyetem sarkánál levő kör alakú térnél csatlakozik az Irinyi József utcába. A jelenlegi Buda­foki út—Karinthy Frigyes út sar­kától pedig a most épült házsor mentén indul az új balatoni mű­út. A tervekben kirajzolódik en­nek a jövendő széles útszakasz­nak forgalmi rendszere. Az Irinyi József utca—Buda­foki út sarkán építik az új felvonulási épületeket. Ezen a helyen áll majd a lakó­telep utoljára befejezendő két épülete, a mozi és a reprezenta­­tiív saroktoronyház. A vásárkerítés mentén a föld­munkákat két épületnél befejez­ték, s a jövő héten megkezdik a lágymányosi lakótelep első öntött házainak alapozását. Ez a har­madik ütem kezdete. A P—1 és a P—2. jelzésű kilencemeletes há­zak egymástól elég távol, a leen­dő vásárvárossal szemben egyben a lágymányosi városrész végét jelzik. Itt már fölhasadozik a be­építés rendszere, mintegy utat, le­vegőt adva annak a zöld terület­nek, ahol a vásár lesz majd. 1963- ra öt ilyen ház épül az új Buda­foki út vonalán. Az Irinyi utcai oldalon az útra merőlegesen hát­rafutó négy nyolcemeletes, 97 la­kásos ház épül, utcai frontjukon földszintes üzletsorral összekötve.­­Nagyjából olyanformán, mint az Üllői úti lakótelep X. kerületi ol­dala. Lesz a lakótelepen hét önállóan elhelyezkedő 100 lakásos épü­let, 12 vagy 16 tantermes is­kola, 60 férőhelyes bölcsőde, óvoda, mozi, üzletpavilon. A harmadik ütem teljes beruhá­zási összege 225 millió forint és en­nek zömét, 105 milliót 1963-ban használják fel. A kapacitást biztosí­tó tervek elkészültek, s idei kez­déssel 1965-re jelölik ki a telep befejezési határidejét. Ezek leszá­mításával 1183 új lakás épül, a lakótelep harmadik — befejező —­ építési ütemében.

Next