Népszabadság, 1962. június (20. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-01 / 126. szám
1962. június 1, péntek NÉPSZABADSÁG A nők foglalkoztatásáról kereken másfél millió önáló keresettel rendelkező nő él ma Magyarországon, a munkaképes nők mintegy 50 százalékul, az öszszes keresők 32,4 százaléka. Arányszámuk a felszabadulás óta fokozatosan növekedett, az 1949- től 1959-ig terjedő tíz évben körülbelül háromszázezer nő helyezkedett el a népgazdaság különböző ágaiba, négyszer több, mint a felszabadulás előtti 25 évben együttvéve. Nagy változást jelent a nők foglalkoztatásában, hogy a hagyományos, megszokott szakmákon kívül sok új munkakör nyílt meg előttük, amelyekben jól megállják a helyüket. Ma már természetesnek tartjuk hogy a munkaképes korú női lakosságnak a fele munkaviszonyban van. Sőt, arra törekszünk, hogy az eddiginél is nagyobb arányban biztosítsuk a nők foglalkoztatását. A megoldás: a nők szakmai képzése Az országosan kedvező foglalkoztatási arány ellenére ugyanis vannak olyan vidékek, elsősorban az iparban szegény megyék városai s a nehézipari települések, ahol a munkát kereső nőik egy része csak igen nehezen talál igényének megfelelő alkalmaztatást, vagy esetleg egyáltalán nem tud elhelyezkedni. A jelentkezőknek egy kisebb hányada a tapasztalatok szerint családfenntartó vagy egyedülálló nő, akinek a munkába állás létkérdés. A jelentkezők másik része, a többség, meglehetősen rendszertelen időközönként keres munkát, többnyire olyankor, amikor a területen valamilyen különösen kedvező munkalehetőség kínálkozik (például Miskolcon a csokoládéipar indulása előtt), aztán, bár csak kis hányad helyezkedhetett el, a munkát keresők száma erősen megcsappant, kevésbé kedvező munkára már nem éreznek hajlandóságot. Az állást kereső nők többsége tehát válogat, noha több mint 80 százalékuk teljesen szakképzetlen. Szakképzett munkaerők részére általában bőven van lehetőség az országban, sőt, jó néhány iparág szakmunkáshiánnyal küzd. Az újsághirdetések tömege tanúsítja, hogy a gépiparban, a kohászatban, a vegyiparban több ezer, sőt, tízezer főnyi szakmunkásra van szükség. Már a jelen helyzet is megköveteli, s a jövő fejlődése még inkább nélkülözhetetlenné teszi, hogy a nők nagyobb mértékű foglalkoztatásával fedezzük az ország szakmunkásigényét. E probléma megoldását tehát egyformán sürgeti mind az állást kereső nők közvetlen egyéni érdeke, mind a népgazdaság növekvő munkaerőszükséglete, s a megoldás kulcskérdése: a nők szakmai képzése. A szakképzettség megszerzésének első lépcsője az ipari tanulóképzés. Ha most azt nézzük, milyen a lányok aránya a szakmát tanuló fiatalok között, a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. Az 1961—62-es tanévben 25 533 lány vett részt az iparitanuló-képzésben, az összlétszámnak csupán 18,9 százaléka. S a jövő tanévre befutott előzetes igények alapján a lányok száma a következő évben nemhogy emelkedne, hanem még valamicskét csökken. 1961/62- ben 11 699 lányt vettek fel elsőéves ipari tanulónak, a jövő évi igény ezzel szemben csak 10 636 lánytanuló. Miért kevés a szakmát tanuló leány? Természetesen helytelen lenne azt kívánni, hogy tekintet nélkül a munka feltételeire, körülményeire, valamennyi iparágban egyforma arányban vegyenek fel fiú- és leánytanulókat. Világos, hogy például a nehéz fizikai munkával járó szénbányászatban, kohászatban ez nem lehetséges. Azt azonban igenis el lehet várni, hogy a nők számára alkalmas munkaterületeken ezt feltétlenül megtegyék, sőt, továbbmenve, hogy az arány a lányok javára tolódjék el. Ebből a szemszögből elsősorban a kereskedelemhez kell címezni a kérdést: vajon indokolt-e, hogy az 1961/62-es tanévben például rádióvillamossági kereskedelmi tanulónak 80 fiút és 60 leányt vettek fel, a vendéglátóiparban 400:57 volt a felszolgálóknál a fiúleány arány, s a cukrász-szakács tanulóit közül 326 volt a fiú és 287 a lány. De más szakmákból is említhetünk néhány figyelemre méltó adatot. Kesztyűsnek például a legutóbbi két évben egy leánytanulót sem vettek fel, holott a szakma jellege ezt egyáltalán nem indokolja. Az sem feltétlenül helyes, hogy 190 cipőgyártó tanuló közt csak húsz lány van. A könyvkötőszakma három évfolyamának fiú-leány aránya 63:86, de a tavaly felvett 39-ből csak 16 lány. Vannak tartalékai a mezőgazdasági tanulóképzésnek is. Igaz, a baromfitenyésztést tanulók aránya kedvező, 29 fiú, 814 lány. A sertéstenyésztés tanulóinak aránya azonban már fordított, 132 fiú mellé csak 30 lányt vettek fel, a szarvasmarha-tenyésztésben az arány: 273 fiú, 98 lány. A gyümölcs- és szőlőtermesztést tanuló lányok száma is jóval kevesebb a fiúkénál. Különösen jellemzővé akkor válik a kép, ha kiegészítjük azoknak a szakmáknak az adataival, amelyek jellegüknél fogva elsősorban férfi munkaerőket kívánnak: az öntő, a kovács, a lakatos, az esztergályos szakmákban évente sok száz, sőt több ezer tanulóhely marad betöltetlenül. Kizárólag csak lányoknak! Ezekből az adatokból könnyen levezethető a már előbbiekben jelzett ellentmondás, a helyenként jelentkező női munkaerő-felesleg, illetve munkaerő-tartalék és az égető szakmunkáshiány közt. Magyarázata sok okra vezethető viszsza. Egyrészt a vállalatok idegenkednek a női munkaerőtől, másrészt a fiatalok pályaválasztásának spontaneitása következtében a fiútanulók húzódoznak az említett kulcsfontosságú szakmáktól, a lányok pedig általában a termelőmunkától. Mindezt helyes felvilágosító munkával, meggyőző pályaválasztási tanácsadással, a példák erejével fokozatosan le lehet győzni. De a gyors, az azonnali változás eléréséhez felsőbb intézkedésekre, rendszabályokra is szükség van. Jó néhány szakmában kizárólagosságot kellene biztosítani a tanulófelvételnél a lányoknak, illetve el kellene rendelni, hogy fiúkat csak akkor vehessenek fel, ha nincs elég lányjelentkező. Elsősorban a kereskedelemről, a könnyűiparról van szó, de számba jöhet a vasipar néhány ága, a műszeripar, az órás-, az ötvös-, a finomesztergályos, a motortekercselő szakma stb. Az egyes vállalatoknak saját érdekükben felül kell vizsgálniuk azokat a területeket, ahol fiatal szakmunkásnőkkel fedezhetik munkaerő-igényeiket. Az iparitanuló-képzés arányainak ilyen megváltoztatása feltehetően megoldja a jövő problémáit. De a ma, a jelen azokkal a felnőtt nőkkel találja szemben magát, akik szakképzetlenségük miatt most nem tudnak megfelelően elhelyezkedni. A helyzeten nem könnyű változtatni, mert a felnőttek szakképzéséhez éppen előzetes üzemi gyakorlatra van szükség. Csupán a gyors- és gépírásban képezhetik magukat a felnőtt nők üzemi gyakorlat nélkül, s bár e munkakörben a jelenleginél jóval többen helyezkedhetnének el, korántsem annyian, mint ahányan munkát keresnek. A megoldás tehát csak az lehet, hogy olyan munkakörökben keressenek alkalmazást, amelyek nem igényelnek szakképzettséget, s majd a munkában eltöltött bizonyos idő után jelentkezzenek a különböző, szakmai jártasságot nyújtó tanfolyamokra, iskolákra. S ilyen munkakör is jóval több van, mint amennyit jelenleg a munkát kereső nők elvállalnak, vagy a vállalatok biztosítanak. Villamos-, autóbuszkalauznak jóval több nő mehetne a jelenleginél. Vagy miért ne lehetne több levélkézbesítőnő, mint amennyi most van? Jó néhány hivatal, gyár, intézmény foglalkoztat jelenleg szakképzetlen férfiakat olyan munkakörökben, amelyeket szakképzetlen nők is betölthetnének, s a férfiakra más területen lenne szükség. És továbbmenve, jó néhány vállalat és gyár foglalkoztat olyan nőket szakképzettséget nem igénylő munkakörökben, akik képesek lennének iskola, tanfolyam elvégzése után a szakmai tudást igénylő feladatok ellátására, s akiknek átminősítése, előléptetése után is fel lehetne szabadítani a képzettséghez nem kötött munkaköröket a kínálkozó szakképzetlen munkaerők részére. Megint elsősorban a vállalatok, gyárak érdeke, hogy ebből a szempontból alaposan felülvizsgálják a vállalati munkaköröket, a nők számára alkalmas munkahelyeket csak nőkkel töltsék be, a nők által betöltött megürülő munkahelyekre csak nőt vegyenek fel, s az eddig esetleg szokatlan, de női munkára alkalmasnak minősített területeket is megnyissák a jelentkezők előtt. A fenti intézkedésekkel járó átcsoportosítás egy olyan egészséges belső mozgást indítana el, amely lehetővé tenné a folyamatos utánpótlást. Félműszakos foglalkoztatást Végül elég széles körű lehetőséget nyújtana a nők foglalkoztatására a félműszakos foglalkoztatás is, amely egyébként sok vállalat munkaerő-problémáit is megoldaná. Ezzel a lehetőséggel sem élnek eléggé az üzemek és vállalatok, pedig igen sok családos nőnek nyújthatnának kedvező munkalehetőséget. A nők foglalkoztatása rendkívül sokoldalú probléma, s nincs mód rá, hogy a kérdés valamenynyi összefüggését kifejtsük. Nem szólhatunk itt azokról az intézkedésekről és intézményekről, amelyek a családban végzett háztartási munka, a gyermeknevelés gondjait hivatottak levenni a nők válláról, s amelyeknek fejlesztése, bővítése feltétlenül szükséges, hogy a gyermekes anyák nyugodtan vehessenek részt az országépítő munkában. Sőtér Edit ÓRIÁS KÉMÉNY ÉPÜL A százhalombattai Dunai Hőerőmű építkezésén ezernél több munkás dolgozik. Legtöbben a dunaújvárosi 26. Építőipari Vállalat dolgozói, de jönnek már a technológiai szerelők is, hiszen az erőmű első gépegységének jövőre már áramot kell adnia. Megérkeztek az első szovjet szerelőgépek is. Képünkön: Az ország legmagasabb, itt épülő, 200 méteres kéménye. (Szilágyi Pál felvétele / MTI Fotó.) 5 A magyar békemozgalom készülődése a moszkvai leszerelési és béke-világkongresszusra A júliusi leszerelési és békevilágkongresszusra a világ minden részén nagy készülődés folyik. Az Országos Béketanács is színes és gazdag programot dolgozott ki. Június 20-án tudományos konferencián vitatják meg hazánk tudósai a leszerelés jelentőségét. A konferencián Ortutay Gyula, Hajdú Gyula és Bognár József egyetemi tanárok tartanak előadást. Az előadások és az azokat követő vita anyagát több ezer példányban adja ki az Országos Béketanács. A béketanács a békegyűlések megtartásához már eddig is több írásos és szemléltető anyagot adott ki. Megjelent több ezer példányban a Fegyverkezés vagy leszerelés című brosúra és ugyanezzel a címmel képes faliújság. A napokban vándorkiállításokat küldenek az ország több megyéjébe; ezek anyaga is az általános és teljes leszereléssel foglalkozik. A kongresszusra való felkészülés legfontosabb eseményei a békegyűlések, baráti találkozók. Az elmúlt másfél-két hónap alatt is már több ezer ilyen gyűlést tartottak a népfront aktivistái. Folytatódik a lágymányosi lakótelep építkezése Kilencemeletes öntött házak — Művelődési ház, mozi, üzlet pavilon és még egy iskola épül Hol lesz az új balatoni műút? (Tudósítónktól.) A lágymányosi új lakótelepen, a Karinthy Frigyes út és Budafoki út kereszteződésénél már vakolják a 7—8 emeletes épületeket. Az idén befejeződik az építés egyik hatalmas szakasza, a második ütem. Elkészült a vasútvonal—Fehérvári út—Karinthy Frigyes út—Budafoki út négyszögében a 24 tantermes, két tornatermes iskola, a bölcsőde, épül a telep kultúrháza, s már közölték az utolsó átadási határidőket is. Az iskola melletti belső fronton június 20-án adnak át 132 lakást, a Budafoki út—Karinthy Frigyes út sarokkolosszus 180 lakása július 20-ra és augusztus 10- re készül el, a Karinthy Frigyes úton egy szekció 24 lakása október 10-én, s az utolsó, három lépcsőházas, 84 lakásos szárny átadási határideje jövő év tavasza, bár az építők úgy tervezik, hogy ezt is lehetőleg már az idén átadják. Jól haladnak itt is a munkával, az óriási toronybanl már a földszint előre gyártott födémeit emeli be, és készül az első emelet vasbetonváza. Ezzel lezárul a második ütem a 2451 lakás, s a hozzátartozó üzletek építése. Ezen a területen lebontják a felvonulási épületeket, parkosítják helyüket, s a munka súlya a következő év tavaszáig folyamatosan átkerül a Budafoki út és a jövendő vásárváros közötti területre: megkezdik a Lágymányos harmadik ütem építését. Ezzel tulajdonképpen kezd kialakulni ennek a területnek végső képe. A Budafoki útról nyugodtan azt is mondhatjuk, hogy a „régi Budafoki út”. Itt megszűnik a régi utca. A vasúti töltés hídja alól az új Budafoki út a vásár felé kanyarodik és a Petőfi-hidihoz sokkal közelebb, a Műegyetem sarkánál levő kör alakú térnél csatlakozik az Irinyi József utcába. A jelenlegi Budafoki út—Karinthy Frigyes út sarkától pedig a most épült házsor mentén indul az új balatoni műút. A tervekben kirajzolódik ennek a jövendő széles útszakasznak forgalmi rendszere. Az Irinyi József utca—Budafoki út sarkán építik az új felvonulási épületeket. Ezen a helyen áll majd a lakótelep utoljára befejezendő két épülete, a mozi és a reprezentatiív saroktoronyház. A vásárkerítés mentén a földmunkákat két épületnél befejezték, s a jövő héten megkezdik a lágymányosi lakótelep első öntött házainak alapozását. Ez a harmadik ütem kezdete. A P—1 és a P—2. jelzésű kilencemeletes házak egymástól elég távol, a leendő vásárvárossal szemben egyben a lágymányosi városrész végét jelzik. Itt már fölhasadozik a beépítés rendszere, mintegy utat, levegőt adva annak a zöld területnek, ahol a vásár lesz majd. 1963- ra öt ilyen ház épül az új Budafoki út vonalán. Az Irinyi utcai oldalon az útra merőlegesen hátrafutó négy nyolcemeletes, 97 lakásos ház épül, utcai frontjukon földszintes üzletsorral összekötve.Nagyjából olyanformán, mint az Üllői úti lakótelep X. kerületi oldala. Lesz a lakótelepen hét önállóan elhelyezkedő 100 lakásos épület, 12 vagy 16 tantermes iskola, 60 férőhelyes bölcsőde, óvoda, mozi, üzletpavilon. A harmadik ütem teljes beruházási összege 225 millió forint és ennek zömét, 105 milliót 1963-ban használják fel. A kapacitást biztosító tervek elkészültek, s idei kezdéssel 1965-re jelölik ki a telep befejezési határidejét. Ezek leszámításával 1183 új lakás épül, a lakótelep harmadik — befejező — építési ütemében.