Népszabadság, 1962. augusztus (20. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-01 / 178. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1962. augusztus 1, szerda A VIT népszerűsége és gazdagsága túlszárnyal minden várakozást (Folytatás az 1. oldalról.) meg kell hagyni, hogy tisztességesen tartják magukat ehhez a kompromisszumhoz. Szovjet és nyugat-berlini fiatalok találkozója Ezt megítélhettük a nagy érdeklődéssel várt szovjet és nyugatberlini fiatalok találkozóján is. A szovjet fiatalok elbűvölő házigazdáknak, okos, tapintatos barátoknak bizonyultak. A vitában kifejtették a saját álláspontjukat, de tiszteletben tartották a nyugat-berlinieket. Hangsúlyozták: szerintük a legnagyobb jelentősége annak lenne, ha a két német állam és Nyugat-Berlin ifjú és idősebb nemzedékei is szót értenének egymással a berlini probléma megoldásában. Feltétlenül szólni kell a finn ifjúság aktivitásáról, lelkesedéséről, házigazdái felelősségérzetéről. Már a megnyitón, ahol a finn küldöttség oly ragyogóan szerepelt, ízelítőt kaphattunk abból, hogy nemcsak déli temperamentum létezik, hanem északi is. Az itteniek talán nehezebben hevülnek, de tartósabban, talán nem szoktak hozzá érzéseik kirobbanó kifejezéséhez, de szívósak, következetesek, és ha valamit elhatároznak, mérget lehet rá venni, hogy meg is valósítják. Ifjúsági csoportjaik szüntelenül járják a küldföldi küldöttségek szálláshelyeit, figyelmesek, barátiak, segítőkészek. Sok itteni lap, még a polgári sajtó egy része is megírta már a VIT előtt, hogy bizonyos NATO-körök komoly pénzt fordítanak „ellenfesztivál” szervezésére. Az első „kiadás” — mint arról már beszámoltunk — a VIT ellenségeinek július 28-i főpróbája volt, amelyet azonban szinte percek alatt elsöpörtek. Persze, ezzel a provokációkra szánt pénz még nem fogyott el. Most az történik, hogy a VIT tömegei s velük Helsinki lakossága nappalra eleve lehetetlenné tesz bármiféle VIT-ellenes megnyilvánulást. Viszont éjfélikor, mire a dolgos emberek nyugovóra térnek, a belváros központjában is előmerészkedik a felbérelt söpredék és a Svéd Színház környékén csoportosul. Azon a környéken nem lakik egyetlen VIT-delegáció sem,s így a huligánok hangoskodása csupán a pihenni vágyó polgároknak és a rendőrségnek okoz gondot A VIT színpadain Ma délután Kekkonen elnök a palotájában fogadta a szovjet és a finn VIT-delegációk küldöttségeit. Nem sokkal később a szovjet—finn koncerttel egybekötött baráti találkozón ugyancsak személyesen vett részt a Finn Köztársaság elnöke. Minden nap eseményekkel zsúfolt. Ma a Kulturitalóban, a haladó finn szervezetek nagyszerű palotájában megnyitották A béke és a nemzeti függetlenség problémái című eszmecserét, a fesztivál legnagyobb hivatalos vitafórumát. A várost fiatal finnek nagy csoportjai járják, az esti karnevál lampionjait szerelik fel, a tereken ácsolják az utcabálok zenekari dobogóit. S egymást követik a nagyszabású kulturális események. A legnagyobb sikere eddig a szovjet és a kubai nemzeti koncerteknek volt. A szovjet gálaesten csupa ifjú tehetség és öntevékeny együttes szerepelt, olyanok, akiket a 15 szovjet köztársaságban megtartott VIT válogató versenyeken fedeztek fel. De a produkció színvonala semmiben sem maradt el a hivatásos teljesítményektől. A gálaest végül ünneplésbe csapott át, a záróindulót a nézők együtt énekelték a szereplőkkel, s utána percekig zúgott a hálás közönség ovációja: éltették a Szovjetuniót, a találkozót, a szovjet— finn barátságot. A kubaiak sem hoztak hivatásos művészeket. Elhozták Kubát! Aki a Fekete Orfeusz című filmet nálunk túlzásnak érezte, most Itt a kubaiak szereplése után azt mondaná, hogy Dél-Amerika táncos kedve még általánosabb és meghökkentőbb, mint amit a film bemutatott. Ez már nem is tánc és ének, hanem az érzések kifejezésének valami sajátosan népi formája, amiben ritmus, melódia, mozgás és szöveg fonódik harmonikus egységbe. S Kuba izzó lelkesedése, fanatikus szabadságszeretete, az ellenforradalom feletti győzelem mámora ... mind-mind kifejeződik dalaikban, táncaikban. Nagy izgalommal várjuk a kubaiak találkozóját az USA- delegációval; ez a VIT egyik igen fontos eseményének ígérkezik. Az amerikai delegáció egyébként nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolja magát azoktól az amerikai ifjaktól, akik a delegáción kívül érkeztek Helsinkibe, s „akik szóbeli és írásos megnyilvánulásaikban — hangzik a nyilatkozat — nem képviselik országunk demokratikus szervezeteinek véleményét". A barátság tüzei Hétfőn, a késő esti órákban a tengerparton száz tábortűz gyűlt — a barátság tüzei. Ezt a nevet adták nagyszabású nemzetközi estjüknek a finn főváros VIT- küldöttei. A tábortüzek közül egész éjszaka énekelt, táncolt a vidám fiatalság. Ez a mulatság volt a megnyitó óta a VIT második legnagyobb szabású nyilvános rendezvénye. Meghívó és jegy nélkül eljöhetett bárki, aki találkozni akart 140 ország küldötteivel. Éjjel 12 órakor ért tetőpontjára a jókedvű tűzijáték festette ezer színre a tenger felett az égboltot. S reggel folytatódott a megszámlálhatatlan baráti találkozó. A mieink hét nyugat-európai ország küldötteit látták kedd délelőtt vendégül. ... Ilyen hát a Világifjúsági Találkozó. Sikerült megteremteni a világ ifjúságának eddigi legszélesebb, a föld minden országát átfogó találkozóját. Sikerült létrehozni a világ ifjúságának eddigi legnagyobb vitafórumát. Az eddigiek alapján joggal hisszük: sikerülni fog megteremteni az ifjúság képviselőinek egységét is, a legalapvetőbb kérdésben, a béke védelmében. Szabó L. István A szovjet fiatalok rögtönzött műsorát nagy tömeg nézi Helsinki kikötőjében. V — Tessék, lányok, ezzel a lappal előbb felmenni az osztályra, aztán orvos, munkavédelmi, tűzrendészet, légóiroda, KISZ, sportiroda ... Elég régen, talán már négy hete is múlt, hogy így indította Szabó János, a felvételi iroda vezetője Fitró Magdát és Sturovits Piroskát a rádiócső-gyáregységbe. Azóta mind a ketten bevett polgárai a noválszerelésnek, a 15 éves Magdi „hatórás” — több mint háromszázan vannak ilyenek a gyárban —, a 18 éves Piroska pedig próbaidős nyolcórás, méghozzá két műszakban. Hanem azt az első napot még most is emlegetik, hogy mennyi izgalom, mennyi új dolog kábította el őket. Egy aláírás, egy pecsét, egy nyilvántartás — Először itt az osztályon próbáltak ki — meséli Magdi —, apró kis betűket olvastattak velem. Aztán elküldték az orvosiba, ott megkérdezték, nincs-e valami komolyabb bajom és továbbküldték az SZTK-ba vizsgálatra. Amikor az megvolt, a munkavédelmi irodán kellett jelentkezni, azt mondták, 11 órára menjünk vissza, s akkor sokáig arról beszéltek, hogyan kerülhető el a baleset. — Na és hogyan? — Hát... nem tudom — és Magdi mosolygós arcocskáját vérpirosra festi a zavar. Pedig úgy figyeltem, még meg is dicsértek, hogy jól el tudom mondani, amit előzőleg magyaráztak. De hát annyi minden történt még aznap ... És egymás szavába vágva sorolják végig, hogyan íratták alá a felvételi lapjukat a tűzrendészeten, a légóirodán, az aláírás mellé még azt a tájékoztatást adták, hogy ősszel tanfolyamon kell részt venniük, a KISZ-bizottság irodáján megkérdezték, hogy tagjai-e az ifjúsági szövetségnek, és nyilvántartásba vették őket. Itt egy aláírás, ott egy pecsét, amott egy nyilvántartás: már kész is az új üzemi munkásnő! Kettőjük közül Magdi illeszkedett be hamarább. De könnyű neki — a nagynénje már évek óta a gyárban dolgozik, mindenbe beavatja. Piroskának viszont, aki a Glóbus Nyomdából került ide, szokatlan, hogy „minden olyan nagyméretű és mindent annyira komolyan vesznek”. A munkában is Magdi a magabiztosabb, igaz, ő hatórás, nem fog normában dolgozni. Piroska viszont fél, hogy a háromhónapos próbaidő elteltével nem éri el majd a kívánt teljesítményt. — Gizike néni ugyan biztat és segít — dicséri a csoportvezetőnőt —, de én olyan ügyetlennek érzem magam. „Aschner Lipót? — soha nem hallottunk róla'* — Miből áll a munka? — BCI^-82-t szerelek — mutatja Magdi. — És hogy lesz ebből rádiócső? — ? — Még mit gyártanak az Izzóban? — Villamossági cikkeket — ez Piroska válasza. Magdi kiegészíti. — Meg üvegfújásokat is. — Mi az a Tungsram? — Egyszerre felelik, villanykörte. — Hány országba exportál az Izzó? — Piroska nem tudja, Magdi azonban sorolja: — Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Lengyelországba meg Nyugatra is, sok helyet mondott a nagynénim, csak elfelejtettem. — Aschner Lipót nevét ismeritek? — Tagadóan rázzák a fejüket: — Soha nem hallottunk róla! — És Kilián Györgyöt? — Róla nevezték el az ifjúsági mozgalmat — siet Magdi, Piroska meg úgy véli, hogy ő volt az első KISZ-brigád vezetője. Próbálkozzunk talán másfajta kérdésekkel: — Milyenek a gyári szórakozási lehetőségek? — Piroska lelkendezve dicséri a szép kultúrtermet. Könyvtár is van valahol, biztosan lehet majd kölcsönözni. Aztán azt is mondják, hogy van a gyárnak strandja, ahol úszni tanulhatnak, meg valami gyári táborozásról is beszélnek az osztályon. — Társaságotok, baráti körötök van? — Magdi egy kislányt emleget, akivel már összeszoktak, otthoni dolgokról is bizalmasan beszélgettek. Piroska fájlalja, hogy a szomszédját elhelyezték mellőle, pedig már olyan jól megbarátkoztak. Persze a többiek is szívélyesek, segítenek, ha valami nem megy a munkában, de hát a barátság az más. Itt műszak után mindenkinek megvan a maga programja. — És a KISZ? — A két lány tanácstalanul összenéz. — Amikor a KISZ-bizottságon jelentkezni kellett, azt mondták, hogy majd vegyük fel a kapcsolatot a gyáregység KISZ-szervezetével. De még nem sikerült a titkárt megtalálni. Hogy Piroska is maradjon... Ennyiből áll tehát az ismerkedés a gyárral. Négy hét alatt, persze, nem lehet mindent megtudni, mindent megismerni. De találni az Izzóban jó néhány olyan fiatalt, akik négy hónap, sőt esetleg négy év után se sokkal többet tudnak a 66 éves gyár múltjáról, jelenéről, jövőjéről, s akiket a napi 6 vagy 8 órai munkán kívül semmi se fűz a kollektívához. A fiatalokat hibáztassuk érte? Szó se róla. Bennük megvan az érdeklődés. Magdi és Piroska felcsillanó szemmel hallgatják például, amikor Olléné, a gyáregység személyzetije elmondja nekik, hogy öt világrész 72 országában ismerik és használják azokat a Tungsram márkájú izzólámpákat, rádiócsöveket, televíziós képcsöveket, fénycsöveket, amelyeket ők és a hozzájuk hasonló több mint 7000 lány, aszszony fürge ujjal készítenek. Szívesen hallanának arról is, milyen volt az élet a gyárban, amikor a teljhatalmú Aschner Lipót volt a vezérigazgató, s amikor még ismeretlen fogalom volt a „hatórás” — a Magdi-korú kislányok 12—16 órát dolgoztak. S hogy Kilián György akkor volt a kommunista fiatalok vezetője a gyárban, amikor ezért üldözés, börtön, megaláztatás várt. Piroska már gondolt rá, milyen jó lenne, ha munkaidő után megnézhetné az egész üzemet, láthatná, mit csinálnak a többi gyáregységben. Talán nem lenne haszontalan, ha kérését intézményesen megoldanák és a fiatalok kényszerű vándorlását irodáról-irodára olyan gyárismertető látogatással egészítenék ki, amely érzékeltetné velük, milyen nagy múltú és nagy jövőjű gyárba kerülnek. S miért kellene a KISZ- nek megvárni, amíg a fiatalok szeresik meg a szervezetet? Sokkal helyesebb, ha a KISZ vezetői, tagjai kutatják fel és segítik a gyárba kerülő fiatalokat, hogy minél hamarabb beilleszkedhessenek a kollektívába, megismerjék a szokásokat, a munkarendet, s a tanulási lehetőségeket. Magdi már eldöntötte: ő a gyárban marad. Piroska azonban sokkal gyámoltalanabb, bizonytalanabb. Segíteni kell őt, hogy ne jusson annak a 36 fiatalnak a sorsára, akik 1962 első félévében még a próbaidő alatt elhagyták a gyárat. Sőtér Edit HÉTEZER NŐ A GYÁRBAN. Ki mit tud az Izzóról? „Én maradok!” (Wormser Antal felvétele.)