Népszabadság, 1962. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1962-09-08 / 210. szám
1962. szeptember 8. szombat NÉPSZABADSÁG Árulkodó vételi jegyek A szekszárdi Garay Tsz irodájában meglepődve forgatták, nézegették a vételi jegyeket. Nehezen akartak hinni szemüknek. A Terményforgalmi és Malomipari Vállalat helyi telepén adták át az adógabonát, amely a vételi jegyek tanúsága szerint még a 78-as hektoliter súlyt — fajsúlyt — sem éri el. A tsz vezetői némi tűnődés után megállapították :itt csakis a minősítéssel lehet baj. Ha azt tartották volna, hogy kicsire nem nézünk, károsodnak. Ha pedig elmulasztották volna megnézni a papírokat, akkor sohasem jönnek rá, hogy megrövidültek. Szerencsére nemcsak ránéztek a vételi jegyekre, de alaposan meg is nézték azokat. Utána nyomban értesítették a vállalat vezetőjét. Az igazgató azonnal elrendelte a kontrollminősítést, amikor is már az első vagonoknál kiderült, hogy az átvevő felelőtlen munkát végzett. A búza hektolitersúlya 1—1,5— 2-vel több, mint ahogy azt korábban az átvevő megállapította. Ez az átvevő akarva, nem akarva több ezer forinttal károsította volna meg a tsz-t, és ez kizárólag azért nem sikerült neki, mert a Garay Tsz vezetői jól vigyázzák a közös vagyon minden forintját, minden fillérét, s mert a Tolna megyei Terményforgalmi és Malomipari Vállalat igazgatója nemcsak meghallgatja a reklamációkat, hanem nyomban intézkedik is. A kontrollminősítés a tsz*)néhány vezetőjének amúgy is drága idejéből sokat elrabolt. Ezt nem fizeti meg senki, de a minőségi különbözetét a vállalat megtéríti. A felületes átvevőt felelősségre vonják. A Garay Tsz vezetői pedig megfogadták, hogya jövőben kétszer is megnéznek minden papírt, s csak utána irattároznak. Érdemes. Sz. P. Bagolyvár vagy kollégium ? Sopronban jártunk a napokban, ebben a szép épületekkel és jó iskolákkal megáldott városban, amikor kipirult arccal érkeztek oda a tanulók, a diákok az ország minden részéből. Egy régi m ódon épületben kapott otthont az erdészeti technikum kollégiuma. Túlnyomórészt erdészek járatják a fiaikat ebbe az intézetbe, ez már valahogy családi hagyománnyá vált náluk, a foglalkozás apáról fiúra száll. Elkísértük a gyerekeket a kollégiumba, hogy szemtanúi legyünk az elsőévesek honfoglalásának, amely — gondoltuk — egyik maradandó élménye lesz diákéletüknek. De már percek múltán azt kellett kívánnunk, hogy „élményük” ne legyen maradandó, felejtsék el, felejtessék el velük mihamarabb. Az erdészeti középiskola igazgatósága a szünidő végén kedves figyelmességgel levelet küldött valamennyi ify növendéknek: szeretettel várja őt az intézet és a nevelőtestület. Az igazgatóság vagy nem tudott róla, vagy óvatosságból nem tett említést arról, hogyan várja a fiúkat a kollégium. Ha megírja, a növendékek bizonyára valamennyien kalapáccsal, szögekkel, javító és tisztogató eszközökkel felszerelve érkeztek volna új lakhelyükre. Ott voltunk. Vasárnap reggeltől kezdve egész nap érkeztek a tanulók. Senki nem várta őket a barátságtalan, elhanyagolt, romos bagolyvárra emlékeztető épületben. Még a portásfülke is zárva volt. Egyetlen nevelő vagy tisztviselő sem mutatkozott. Nem akadt, aki útbaigazította volna az érkezőket, a szülőknek és a tanulóknak megmagyarázza, mi az oka a mellbevágó, sivár látványnak. Mert elhisszük, hogy későn, a szünidő múltán érkezett valamiféle beruházási építkezési szándék nyomai fedezhetők fel az udvaron —, de feltétlenül magyarázatra szorul a lakószobák és a mellékhelyiségek megdöbbentő rendetlensége, a por, a piszok, a csapok és lefolyók megrongáltsága, a folyosón álló rozzant szekrények állapota, a leszaggatott pántokkal, lógó szögekkel, szétdobált lakatokkal ... És mindenekelőtt, a közöny. Reméljük, az új diákok hamar elfelejtik ezt a méltatlan fogadtatást, a Földművelésügyi Minisztérium illetékesei pedig megnézik a kollégiumot''és eldöntik, mit kell tenniük. V. F. üríteniük azoknak, akik ártatlanok. De éppen ártatlanságuk védelmére a műhely összes dolgozói felsorakoztak, s kirakták a pénzüket. Atira hosszadalmas munka várt. Meg kellett szagolnia minden papírpénzt, aztán sorra kellett szagolnia a pénztárcákat is. Majd ugyanazt fordítva. De azért csak kiválasztotta a szarkát. S amikor a nyomozók megszagoltatták vele a tolvaj pénztárcáját, Ati egy hirtelen fordulattal visszaugrott a károsulthoz. Kiderült, hogy a károsult egyben tolvaj is volt, ő csente el annak a pénzét bosszúból, aki ugyancsak bosszúból lopta el az övét. .Ati elégedetten távozhatott: ilyen se volt még, hogy a károsult tolvaj is, a tolvaj károsult is. Az adyligeti gyilkosság A lapok ugyancsak közölték annak hírét ezelőtt két hónappal, hogy Adyligeten brutálisan meggyilkolták Sánta Ildikó Anna fiatal tisztviselőnőt. Cézár volt azokban az órákban az egyik „ügyeletes” kutya, amikor a bejelentés megérkezett. Robogott az autó fel a hegyekbe, Cézárral együtt. A nyomozók már a helyszínen voltak, s csak a kutyára vártak. A holttest mellett ugyanis egy lábnyomot találtak, amely egészen frissnek látszott. Cézár — ahogy ezt rendőri nyelven mondják — szagot vett a lábnyomról, s olyan iramot kezdett diktálni gazdájának a nyomkövetésben, hogy az alig tudta követni. Kivezette egészen az Úttörővasútig. Ott azonban megtorpant a derék kutya, annyi ember lábnyoma keveredett. Tétovázott egy darabig, aztán felvukkantott örömében. A mögötte haladó nyomozók nem akarták elhinni, hogy Cézár jó úton jár, ugyanis néhánylépéssel arrább megfordult és egy másik nyomon visszafelé indult. A nyomozók már belenyugodtak abba, hogy Cézár ezúttal bizony alaposan melléfogott, s elő kell venni a nyomozás egyéb módszereit, amikor benn, az erdő sűrűjében, a holttesttől alig száz méternyire, nem sokkal később egy bokor tövében elfogták a brutális gyilkost. A férfi ruhája még véres volt, de sok egyéb bizonyíték, mint például cipőnyoma, a már megtörölt kése stb. is tanúsították, hogy ő a tettes. Egyébként beismerte tettét, s vallomásával igazolta Cézárt is: kiment az Úttörővasúthoz, de meggondolta magát, s visszafordult, hogy elrejtse a holttestet. Hangokat hallott, elbújt egy bokorban, s nem mert mozdulni... Cézár dicséretet kapott. Hogy miből áll egy ilyen dicséret? Nincs leves a hús előtt. Színhús az ebéd! Ez a legnagyobb öröme. Tacskó még, alig négyéves ... Szabó László Néró fegyelmezetten hajtja végre a kúszógyakorlatot. (Wormser Antal felvételei.) ISKOLAKEZDÉSKOR Mi, szülök is leültünk, most, az iskolai év kezdetén, hogy számba véve és leszűrve a tavalyi iskolaév tapasztalatait, néhány tekintetben új utat követve, kezdjük az idei tanévet. Elsősorban az őszi nyakkendőbevásárlást befolyásolta a legutóbbi tanévben szerzett tapasztalat. A fiú ugyanis koedukációs osztályba jár, s ennek következtében a tavalyi tanévben nyakkendőim zömét túlontúl elhordta délelőttönként. Mert bár az iskolaköpeny kötelező, alatta bárminő vonzó, imponáló nyakkendőt viselhet a gyermek, aki a délelőtti órákat szép kislányok társaságában tölti. Távol áll tőlem a szándék, hogy a nyakkendők uniformizálását javasoljam az iskoláknak, különös tekintettel a koedukációs osztályokra, így hát csak egy lehetőségem maradt: komor tónusú, meglett férfiaknak való két darab nyakkendőt vásároltam magamnak az őszi idényre, olyanokat, amelyeknek viselése koedukciós osztályban merőben alkalmatlan. A másik, döntésünk: soha többé nem, kérdezzük meg a gyereket: „...és Anti hogy felelt?” Anti, Kovácsék kisfia, Kovácséké, akikkel az elmúlt tanév végéig igen jó barátságban voltunk. A baj ott kezdődött, hogy rendszerré vált nálunk: miután a mi fiunk beszámolt arról, hogy ötösre felelt, mi kíváncsiskodó féltékenységgel megkérdeztük tőle: „No és Anti? Persze, ő is ötösre felelt?” Némi szünet után kaptuk a választ:: „Képzeljétek, még az Anti is csak négyötödre felelt...” S ha a mi fiunk négyötödöt kapott , az Anti négyesre felelt. S mint e napokban kiderült, hasonló válaszokat adott otthon Anti a mi fiunk feleleteivel kapcsolatban, csakhogy náluk a miénk kapott mindig egy fél jeggyel gyengébbet, mint ő. S amikor az év végén mindketten kitűnőek lettek — mi is felháborodtunk, Kovácsék is felháborodtak: „Emögött csak valami kivételezés lehet!” — hát ezért szakítottunk átmenetileg a turpisság lelepleződéséig Kovácsékkal, s ők velünk. S végül egy harmadik tapasztalat, amely a kikérdezéssel kapcsolatos. Már tavaly is kiderült nálunk, hogy gyerekeink többet tudnak, mint mi tudtunk az ő korukban, sők bizonyos témából még annál is többet tudnak, mint mi tudunk most. A leckekikérdezés tehát tavaly etött olykor-olykor egy kicsit kínossá vált. Gyerekünk, aki jólelkű, s humanizmussal telített fiú, komoly erőfeszítéseket tett, hogy zavarunkat olyan ellenkérdésekkel tüntesse el, amelyekről tudta, hogy azokra biztosan tudunk válaszolni. Az idén nem kívánhatjuk többé, hogy ilyen kérdések összeállításával terhelje magát. S különben is: ez az iskolaév nehezebb a tavalyinál, meg aztán az, hogy mi iskolába jártunk, megint egy évvel meszszibbre suhant — csínján fogunk tehát bánni a leckekikérdezéssel. György István 7 A budapesti „tengeri kikötő 44 A CSEPEL felé vezető műúton, befordulva a „MAHART Nemzeti és Szabadkikötő” feliratú kapu alatt, személykocsik sokasága fogad. Piros, zöld, sárga, kék Skodák, vajszínű Moszkvicsok, vékony zsírréteggel. A boldog kiutalástulajdonosok már türelmetlenül várják, hogy most, a kihajózás után, itt a kikötőben letisztítsák a kocsikat, s hamarosan megkezdődjék a bejáratás. Az autó — ez okozza talán a legtöbb gondot Boros Jenő elvtársnak, a forgalmi és kereskedelmi vezetőnek. Nincs nap, hogy ne kapna telefont ismerősöktől, ismeretlenektől, szerezzen kocsit nekik. — Esztergapadot, vasércet, más ilyesmit senki sem kér tőlem — mondja —, pedig hát a kocsikhoz sincs több közünk, mint azokhoz, szállítjuk őket. Ez a fő munkájuk, a hajókon érkező áru ki- és berakása, tárolása, itt, a nemzetközileg elismert tengeri kikötőben, Budapesten — 1647 kilométernyire a tengerparttól. A Csepel-szigeten létesítendő és Duna-tengerjáró hajókat fogadó kikötő tervének megvalósítására 1928-ban került sor. Akkor nyílt meg itt a legrégebbi kikötőöböl. Az, hogy a kikötő „szabad”, azt jelenti, hogy itt az átmenő áru nem vámköteles. Tőkésvilágban ezt jól ki is használták. Ideszállították az árut, gyakran a félkész terméket is, a vámmentes területen összeszereltették, olcsó magyar munkaerővel, s vitték tovább, újra vám nélkül, a megrendelő országokba. Volt itt autóösszeállító-műhely, töltőtollszerelde, Singer-varrógépszerelő üzem. Ez az úgynevezett puntofrancorendszer most nem tartozik a fő üzemágak közé. Van némi átmenő raktári forgalom, de az igazi, az alapvető munka az áruszállítás és emellett némi közraktározás. IDE JÁRNAK a tengerről a magyar hajók, ez a tengerjárók bejegyzett hazai tengeri kikötője. S természetesen rakodnak itt a nyolc Duna menti állam hajói, köztük osztrák és nyugatnémet hajók is. Régebben — tíz évvel ezelőtt — még leginkább nyersanyagot, alapanyagot szállítottak. S most évről évre bővül a lista. Ikarus autóbuszok, gépek, esztergapadok, kazánok kerülnek be a hajók gyomrába, évenként egy-másfél millió tonnányi áru. De szállítanak textilneműt és exporttökmagot, gyapotot, s a Keleten rendezett kiállítások magyar anyagától az El Tabbin-i erőmű berendezéséig mindent. S még a mezőgazdaságban végbement változás is jelentkezik itt: sorra érkeznek a hatalmas műtrágyaszállítmányok. Különleges „utasuk” lett volna az óriás bálna, vállalták is a berakást, de nem akadt olyan nagy nyílású uszály, amely felvehette volna, így vonaton utazott el hazánkból. Az igazgatói iroda előtt szinte jelképként a dokkmunkás hatalmas bála súlya alatt görnyedő szobra áll. — Húsz éve dolgozom a szakmában — emlékszik vissza Boros elvtárs —, s én még láttam a hajóra támasztott pallón futó zsákoló embereket. Olyat, mint ez a szobor itt, kint, az ablak előtt. Most elkelne ide egy másik szobor. A villamos targoncán ülő, azt irányító új típusú gépkezelő dokkmunkásé. Jól mutatná a kontrasztot, a változást. Minket, a hatalmas, fejlődő kikötőt járva, szinte csak a szobor emlékeztet a múltra. Óriás daruk hajolnak le, s markolnak a hajók, uszályok terhe felé. Mindegyikhez több száz különféle, itt kifundált, gyártott markolószerkezet is tartozik. A bálaemelő például különös nagy olló, amelyiknek két szöges „szárát” csak a bála mellé húzzák, s ahogy emel a daru, úgy szorul ez össze, kapja föl a terhet. De van hordóemelőjük, ládamegfogójuk, s ki tudja hányféle különös célszerszám. Az új raktárépület — van alumíniummal, s más hőszigetelő anyaggal burkolt gyűjtőrésze, s ablaktalan fűthető területe is — minden emeletén betonbalkon, ide teszi a daru hatalmas karja az árut, hogy villanytargoncák szállítsák helyére. A régi, magas földszintes raktárépületekben azelőtt ládáról ládára tornászták föl kézi erővel a terhet a mennyezetig. Most itt is villamos emelőtargoncák „slichtolják” a ládákat, bálákat. Ilyen bonyolult munkafolyamatnál, ahol más-más minden áru mérete, alakja, súlya, 80 százalékig gépesítették a rakoldást. Az új raktárban gyorslift, légkondicionáló berendezés, s minden van, ami egy valóban világszínvonalon korszerű raktárban szükséges. S A JÖVŐT rajzok jelölik. A távlati fejlesztési terv. Milliárdok kellenek végrehajtásához. Persze a távlati fejlesztésnek itt nincs ütemterve, befejezési véghatár-s ideje. Sok mindentől függ. Elsősorban természetesen a szükségletektől. Európa-szerte készülnek a víziutakat összekötő csatornarendszerek tervei. Egyszer hajózható lesz Európa jelenlegi vízrendszere a Fekete-tengertől Hamburgig. Ahogy épül a csatornahálózat, ahogy bővül Európa víziútjainak forgalma, úgy növekszik a budapesti tengeri kikötő jelentősége. Itt lehet majd átrakni az Európa belsejéből folyami hajókon érkező árut a Duna-tengerjárókra és viszont. De a rajz már pontosan jelöli a jövendő csepeli kikötőöblök, partfalak, daruk, raktárak, műhelyek helyét. S ha valamire szükség van, ha valami új épül itt, az már oda kerül, ahol a jövő hatalmas kikötőjében állania kell, így épült az említett raktár, mellette kiépült a partfal. Az öböl túlsó oldalán még a régi roncshajók várják félig partra húzva, hogy a MÉH szétbontsa őket. De a raktár végében már új építkezés kezdődött, a belkereskedelem déligyümölcsraktáráé, persze ott, ahol a jövő tervei gyümölcsraktárakat jelölnek. A hajók engedelmesen simulnak a part mellé, az új típusú dokkmunkások a kezelőkapcsolók, gombok felé nyúlnak, hatalmas acél kolosszusok mozdulnak meg, fürgén szaladnak a targoncák, búgnak a teherliftek motorjai. Forr, lüktet az élet, jönnek-mennek az áruk, a csepeli szabadikikötőben, a gazdasági élet egyik fontos, érdekes csomópontján. Faludi András SZERT SZERT 1© • _1@ Eddig az időpontig válthat Dumas: A HÁROM TESTŐR kedvezményes bérletet a bemutatója a József Attila Színházba József Attila Színházban