Népszabadság, 1962. október (20. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara 60 fillér 2.........labadság 1962. október 2. kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XX. évfolyam, 230. szám Az utolsó negyedév Mindössze három hónap van hátra az évből. Az a három hó­nap, amely minden esztendőben döntő jelentőségű a végső népgaz­dasági eredmények szempontjá­ból. Mert ha alapjában el is dőlt már ilyenkorra az évi terv sorsa, sok mindent lehet még tenni, kor­rigálni, s mindezzel az eredményt javítani. Ez utóbbira különben a szokottnál is kedvezőbb lehetősé­get ad ezúttal a párt VIII. kong­resszusának tiszteletére kibonta­kozott verseny finise. Az idei esztendő lényegében er­re az ünnepi eseményre való fel­készülésnek a jegyében telt eddig, elsősorban a munka frontján, hisz méltóbban aligha lehet kö­szönteni a párt legfelsőbb fóru­mát, mint éppen az alkotó munka kiemelkedő sikereivel. S ami a munkát illeti: lesz miről számot adni a kongresszuson. Nem az ön­elégültség diktálja, ha azt mond­juk, e mostani verseny nemcsak többet, de minőségileg is sok újat hozott a tömegek e nagyszerű mozgalmában. S mindennek — a kezdeményezések sokszínűségének, az elvtársi segítés és kollektív ösz­­szefogás eddig nem ismert for­máinak, a verseny és tervcélok leg­szorosabb egységének — nem kis mértékben köszönhető, hogy egé­szében sikeresen küzdöttünk meg az idei terv megszabta feladatok­kal, s a verseny lendülete segített nemegyszer áthidalni olyan ob­jektív nehézségeket, amelyeket helyenként a piaci igényekhez való alkalmazkodás, vagy egyes területeken bizonyos rendelés­­hiány támasztott. Köztudott dolog, hogy évek óta mindinkább a minőségi követel­mények kerülnek egész munkánk előterébe. Ez jellemzi idei ter­vünket is: a termelés mennyisé­gi növekedésének viszonylag las­súbb üteme mellett kell az ed­diginél sokkal többet tenni a gazdaságosságért, az olcsóbb, a termelékenyebb munkáért, gyárt­mányaink és termelésünk korsze­rűsítéséért. S az eddig eltelt ki­lenc hónap — természetesen még nagyon is hozzávetőleges — mérlege szerint — e célokat egé­szében el is értük. A Központi Statisztikai Hivatal adatai sze­rint 1962 első nyolc hónapjában iparunk 8 százalékkal termelt többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. Augusztusban pedig nemcsak a júliusi visszaeséshez, de az év korábbi hónapjaihoz ké­pest is meggyorsult a fejlődés. Mindezzel sikerült jelentős m­ér­tékben csökkenteni a termelé­kenységi és exportterveik teljesí­tésében az első félévben több te­rületen — elsősorban a gépipar­ban — keletkezett lemaradást. A hátralevő időben a legfon­tosabb feladatok egyike: minden vonatkozásban pótolni azt, ami eddig elmaradt, mindenekelőtt az xportban. Vonatkozik ez elsősor­ban a gépipar néhány fontos ága­zatára, mint például a híradás­­technikára és a műszeriparra. De bor­­átkozik a vegyiparra is, amely éz tőén objektív nehézségek miatt maradt el időarányos ter­ve.. "k teljesítésével. Az ipar és a kül' 'res­kedelmi apparátus dol­gozóinak közös erőfeszítésére van szükség a lemaradás meg­szüntetéséhez, s az exportter­­vek maradéktalan teljesítésé­hez. A­zért sem árt erre fel­hívni a f.yelmet, mert az ed­dig má­sakból ismét világosan elő­reve­­ryék át iparunk egyik átkos "tradíciója, az év végi hajrá. S ilyenkor — sok évi tapasztalat ez — gyakran elnézőbbek üzeme­inkben a minőségi hibákkal szem­ben, s kevésbé törődnek a terme­lési költségek alakulásával. Természetesen minél inkább közeledünk az év végéhez, úgy irányul a figyelem mind fokozot­tabban a közeli jövő tennivalóira. Ezért az elvégzendő legfőbb fel­adatokról szólva említést kell tenni az 1963-ra való felkészülés­ről is. Most készülnek az ipar­ágakban a jövő évi tervek. Iga­zán jól és alaposan akkor készül­hetnek fel üzemeinkben a felada­tokra, ha most, az 1963. évi konk­rét tennivalók számbavételénél nem feledkeznek meg gazdasági vezetőink az idei tervteljesítés ta­pasztalatairól és megszívlelendő tanulságairól. Közismert dolog, hogy — bár a gazdálkodás általá­nos színvonala sokat javult — jó néhány olyan probléma akad, amelyet ez évben sem sikerült megoldani. Ilyen elsősorban a ter­melés, az exportszállítások üte­mességének hiánya, tervszerűt­­lensége, a beruházások alapos és idejében történő műszaki előké­szítése. Ezzel függ össze például, hogy az építőipar eddig az év egyetlen hónapjában sem teljesí­tette a tervét, s a lemaradások zö­me a vidéki ipari építkezéseken jelentkezik. A Beruházási Bank vizsgálata szerint, az előbbiekkel összefüggő hibák miatt, a gépipar ez évi befejezésre tervezett 15 ki­emelt beruházásából előrelátható­lag hét húzódik át 1963-ra. Ami pedig a termelés tervsze­rűségét illeti, 1962-ben helyenként, — elsősorban a gépipar egyes ága­zataiban — romlott a helyzet. El­gondolkoztató tény például, hogy a harmadik negyedévi gépipari export mintegy 57 százalékát szeptemberben, a negyedév utolsó hónapjában kellett teljesíteni. Meg kell mondani: e körülmény csak részben indokolható objektív nehézségekkel, mindenekelőtt a rendeléshiánnyal, sokkal inkább azzal, hogy az iparigazgatóságok nem elemezték és nem tárták fel elég mélyen a tervszerűtlenség okait, s épp ezért nem is tettek megfelelő intézkedéseket a terme­lés szervezettségének javítására. Az ipar egyes ágazataiban, fő­ként a gépiparban jelentkező bi­zonyos rendeléshiány egyébként más vonatkozásban is alapos elemzésre és bizonyos következ­tetések sürgető levonására kell késztesse mindenekelőtt az ipar vezetőit. A rendeléshiány fényé­ben kétségtelenül tükröződnek külkereskedelmi apparátusunk hibái, a tervszerű piackutatás és az értékesítési munka különböző gyengéi. De nem kevésbé tükrö­ződik ebben műszaki fejleszté­sünk, a gyártás és a gyártmányok korszerűsítésének nem kielégítő üteme is. Ezen a legsürgősebben változtatni kell. A technika mai, szédületes iramú fejlődése mellett ezt követeli nemcsak saját jól felfogott érdekünk, de a nemzet­közi munkamegosztásból ránk háruló kötelességek teljesítése is. S az ebből adódó gyakorlati kö­vetkeztetéseket érvényesíteni kell már az 1963. évi tervben. Nem kevés tennivalónk van te­hát az utolsó negyedévben. Üze­meinkben most tetőzik a kong­resszusi verseny lendülete. Most, e hetekben dől el végleg: a jók között is kik a legjobbak, kik lesz­nek legméltóbbak a kongresszusi zászló elnyerésére. Bizonyos, hogy nem lesz könnyű kiválasztani őket. E kollektívák nagyszerű példája, alkotó lendülete egyéb­ként a legfőbb biztosítéka annak, hogy sikerrel fogunk megküzde­ni a meglevő hibákkal és nehéz­ségekkel, s népgazdaságunk fej­lődése nemcsak eléri, de túl is teljesíti az idei tervben rögzített célokat, jó alapot teremtve a jö­vő esztendő újabb sikereinek. TFitrs:­Tens'i's Eva A magyar külpolitikát­­ a békés egymás mellett élés elve vezérli Péter János külügyminiszter beszéde az ENSZ-közgyűlés általános vitájában New York, október 1. (MTI) Az ENSZ-közgyűlés általános vitájában hétfőn beszédet mon­dott Péter János külügyminisz­ter, a magyar ENSZ-delegáció ve­zetője. A magyar külügyminiszter be­széde elején hangsúlyozta, hogy a világ különböző tájain bizonyos okoknál fogva oly sok ponton lett kritikus a helyzet, hogy bármely pillanatban sor kerülhet h­elyi háborúkra, leszámolásokra és en­nek következtében nukleáris vi­lágháborúra. Ezért a magyar kül­. Sajnálatos, hogy a békés egymás mellett élés épp most fo­rog újra kockán, amikor egyéb­ként reális lehetőségek mutatkoz­nak a világháború veszélyének gyökeres kiküszöbölésére. Minden ésszerű gondolkodással szemben, az a benyomás alakul ki, hogy fel­támadni látjuk az elhunyt John Foster Dulles oly gyakran és jog­gal támadott politikáját, „a szaka­dék szélén való táncolást”. Az Egyesült Államok hivatalos szer­veinek számos jelenlegi intézke­dése és éles kijelentése azoknak az időknek szörnyű elveire emlé­keztet, amikor azt hallottuk, hogy „a szakadék szélére merészkedés, anélkül, hogy háborúba sodród­nánk, nélkülözhetetlen művészet”. Vajon ismét arra kell-e készül­nünk, hogy forrófejű és elvakult politikusok élvezik a háborús sza­kadék szélén való táncolást, ka­landorkísérleteket folytatnak a jelen és jövő nemzedékek sorsá­val olyan korszakban, amikor minden téves számítás beláthatat­lan következményekkel járhat? Minden jel azt mutatja, hogy a népek belefáradtak a háború és béke sorsával folytatott köny­­nyelmű játékba. Nyilvánvaló, hogy amikor csak az az alternatíva létezik: vagy el­kerülhetetlenül és visszavonhatat­lanul masírozni egy nukleáris vi­lágkatasztrófa felé, vagy biztosí­tani a különböző társadalmi rend­szerekben egymás mellett élő nemzetek békés versenyét, akkor a háborús szakadék szélén tánco­lás politikájának felújítására irá­nyuló minden kísérlet még gyűlö­letesebb­­fonosztett az emberiség ellen, mint bármikor ezelőtt. Péter János ezután hangoztatta, hogy néhány mesterségesen ki­agyalt jelszó gátolja a nemzet­közi kapcsolatok kialakulását. Ilyen például egyes nyugati po­litikai köröknek az a nézete, hogy jöttség vezetője felszólalásának fő témájául a békés egymás mel­lett élés néhány aktuális politikai kérdését választotta. — Delegációmnak — mondotta Péter János —, amely Magyar­­országot képviseli, olyan országot, amely sokat szenvedett évszáza­dokon át, s amely most váltja valóra a ma élő és a letűnt nem­zedékek legszentebb törekvéseit, különös oka van, hogy foglalkoz­zék azokkal a nemzetközi esemé­nyekkel, amelyek a békés egy­más mellett élés esélyeit veszé­lyeztetik és kétségessé teszik, az úgynevezett erőegyensúly, a nukleáris fegyverek elrettentő jellege a béke biztosítékául szol­gálhat. Idézte Gromiko szovjet külügyminisztert, aki azt mondta, hogy a félelem egyensúlyának militarista tétele csupán fellé­pésnyire van a megelőző nukleá­ris háború még veszedelmesebb tanától. A magyar külügyminiszter ez­után az Európai Közös Piacról beszélt, s hangoztatta, hogy a katonai berendezések láncolatán belül Nyugaton szeretnék most a gazdasági közösségek gyűrűjét is létrehozni, hogy a szocialista or­szágokat bekerítsék, és agresszív katonai szövetségeiknek gazda­sági hátteret adjanak. — Mi azonban nem ijedünk meg az ilyen nagyratörő elképzelésektől — hangoztatta —, csak azt sze­retnénk, hogy a két rendszer versenyében minimálisak legye­nek a zavarok. Ezért a világ­kereskedelmi konferenciáról szó­ló szovjet javaslat számíthat a magyar küldöttség támogatására. Péter János ezután így foly­tatta: — Ahhoz, hogy az óriási nukleáris fegyverkészletek és szemben álló csoportok szervezé­sén alapuló egymás mellett élés jelenlegi viszonyai megváltozza­nak, minden oldalról törekedni kell bizonyos fokú kölcsönös bi­zalom és felelősségérzet kialakítá­sára. Ebben a tekintetben a sza­vak nem sokat érnek, a tettek vi­szont önmagukért beszélnek. Itt úgynevezett kényes kérdéshez ér­kezem. A magyar—amerikai kap­csolatokra vonatkozó igen konk­rét és közvetlen tapasztalatok alapján jól tudom, hogyan tud­nak az Egyesült Államok hivata­los szervei, legalábbis látszólag, legyőzhetetlen nehézségeket tá­masztani a minimális kölcsönös bizalmon alapuló normális kap­csolatok útjába.­nyal vagy a kormányon át való kapcsolattartás hatékony tervé­nek kialakítását hátráltatja az ENSZ-ben tárgyalt magyar kér­dés, amely miatt viszonyunk zsákutcába került.” Ennek a nyilatkozatnak az alap­ján joggal hihetnék, hogy az Egyesült Államok hathatósan fej­leszteni kívánja kapcsolatait a magyar kormánnyal. Az elmúlt hónapokban valóban volt is némi fejlődés ezen a téren. Ennek a nyilatkozatnak az alapján azt is hihetnők, hogy az Egyesült Álla­mok zsákutcában érzi magát, amelyből szeretne kitörni. De aki tudja, hogy az Egyesült Államok miként javasolta ismét napirendre az úgynevezett magyar kérdést, az látja, hogy ez circulus vitiosus. — Az Egyesült Államok főde­legátusa — folytatta Péter János — a szovjet küldöttségnek az ál­talános vitában elhangzott felszó­lalása után ezekkel a szavakkal állt elő: „A 17. ülésszak józan sza­kasza a negyedik napon véget ért.” Neki mindenkinél jobban kell tudnia, hogy bizonyos érte­lemben a 17 ülésszak józan sza­kasza már jóval megkezdése előtt véget ért. Az Egyesült Államok küldöttsége augusztus 17-én ter­jesztette be javaslatát az úgyneve­zett magyar kérdésről. És milyen előzmények után? Az Egyesült Ál­lamok hivatalos szervei mind Wa­shingtonban, mind Budapesten ál­landó érintkezésben voltak ma­gyar hivatalos személyekkel, hogy keressék a módját a kölcsönös kapcsolatok fejlesztésének. Azt a benyomást keltették, mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggyőzzenek bennünket, nem kívánnak beavatkozni Ma­gyarország belügyeibe. — A kép azután hirtelen meg­változott. Köztudomású, hogy meghívásomra az ENSZ főtitkára mindkét fél számára megfelelő időpontban Magyarországra szán­dékozik utazni. Ki kell jelente­nem, hogy a főtitkár egészen vi­lágosan leszögezte elvi álláspont­ját, és sohasem szabott feltételt tervezett látogatásához. Az ő ja­vaslatára megegyeztünk, hogy a látogatásra nem kerül sor a je­lenlegi ülésszak előtt, hanem va­lamikor később, kölcsönösen el­fogadható időpontban. Ezután azonban amerikai forrásokból hír érkezett hozzánk arról, hogy a főtitkár zsúfolt programja elle­nére is eljönne Magyarországra a mostani közgyűlés előtt, ha mi hajlandók lennénk az Egyesült Államok bizonyos követeléseit teljesíteni. Mi azonban az ENSZ ügyvezető főtitkárát hívtuk meg, és ehhez a meghíváshoz harma­dik félnek semmi köze sincs. Ami az Egyesült Államokat illeti, világosan megmondottuk, és most ismét megmondjuk, hogy hajlan­dók vagyunk neki segíteni a hi­vatalos kapcsolatunkban fennálló zsákutcából való kikerülésben — hogy az ő szavaikkal éljek —, de valamiféle nyomás alatt és jog­talan feltételek alapján nincs le­hetőség a tárgyalásra. "Mi igazán ráérünk. Az idő velünk dolgozik. (Folytatás a 4 oldalon*) A háborús politika gyűlöletes gonosztett az emberiség ellen A magyar—amerikai kapcsolatokról A magyar külügyminiszter ez­után így folytatta: Ez év szep­tember 13-án az amerikai külügy­minisztérium egyik államtitkára a képviselőház külügyi bizottságá­nak európai albizottsága előtt je­lentést tett az Egyesült Államok kelet-európai politikájáról. Nem kívánom részletezni ennek a je­lentésnek a fő vonalát, amely pe­dig világosan mutatja, hogy az amerikai politika irányítói milyen módon szeretnék a szocialista or­szágokkal fennálló kapcsolataikat felhasználni ezeknek az államok­nak a rendszere és törvényes rend­je ellen, bár tanulságos volna a jelentésnek ezeket a vonatkozásait is elemezni Most csupán egy mondatot idézek belőle: „Bár Lengyelországgal való kapcsola­tainkban értünk el haladást, ed­dig csak minimális érintkezésre kényszerítettek bennünket olyan országban, mint Csehszlovákia, míg Magyarországon a kormány­

Next